Alkotmánybíróság

címke rss

Mádl előzetes normakontrollt kér egy agrártörvényről

Itthon2004.04.13, 20:38

Mádl Ferenc előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos törvénnyel összefüggésben - jelentette be közleményben az államfő sajtóirodája.

Ab: Tucatnyi ügyben mulasztott a parlament

Itthon2004.04.07, 17:22

Az Alkotmánybíróság szerdai ülésén összesen 12 esetben állapította meg az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértését. Így például kifogásolnivalót találtak az adatvédelmi törvényben, a házszabályban, valamint a testület azt is kimondta, hogy alkotmányellenesen járt el az állam, mert még mindig nem kártalanította azokat a magyar állampolgárokat, akiknek tulajdonát a szövetséges hatalmak a párizsi békeszerződés alapján lefoglalták.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a gyógyszergyártók

Itthon2004.04.07, 16:26

Alkotmánybírósághoz fordul az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete a gyógyszerárak befagyasztása miatt. Az egyesület szerint a kormány döntése - melynek értelmében április 1. óta hatósági áron lehet csak értékesíteni a gyógyszereket - sérti az ártörvényt. Az árbefagyasztás miatt korábban az Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Gyógyszerész Kamara is.

Elfogadták a PSZÁF-törvényt

Itthon2004.04.05, 21:20

Kormánypárti szavazatokkal elfogadta az országgyűlés a lex Szászként elhíresült, a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos törvénymódosításokat, amelynek korábbi változatának egyes részeit az Alkotmánybíróság is aggályosnak talált. A módosítás révén a kormány megszabadulhat a sokat bírált elnöktől, akinek helyét egy kollektív irányító testület veszi át a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete élén. 

Ma szavaznak a PSZÁF-törvényről

Itthon2004.04.05, 14:32

Támogatta a parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn azt a kormányjavaslatot, amely a köztársasági elnök által kifogásolt és az Alkotmánybíróságot is megjárt, úgynevezett PSZÁF-törvény módosítására irányul. A javaslatról várhatóan délután szavaz a parlament. Az új verzió szerint Szász Károly, a PSZÁF elnöke addig marad posztján, míg fel nem áll az új vezető testület.

Ab: nem lőhetnek a rendőrök a szökevényekre

Itthon2004.03.29, 17:56

Az Alkotmánybíróság az élethez való jog és a jogbiztonság sérelme miatt alkotmányellenesnek ítélte, és ezért megsemmisítette a rendőrségről szóló törvénynek a rendőri lőfegyverhasználatra vonatkozó egyes rendelkezéseit. Így nem tüzelhetnek a rendőrök a fogságból megszököttekre, tűzfegyver használata nélkül kell elfogniuk az állam- és emberiség ellenes bűntettel gyanúsíthatókat.

Az Alkotmánybírósághoz fordulnának a gyógyszerészek

Itthon2004.03.24, 13:34

Gyógyszerellátási zavaroktól tart a fővárosi gyógyszerészkamara a gyógyszerár-csökkentés miatt, ami sértené a betegek alkotmányos jogait. A testület ezért azt javasolja az országos elnökségnek, hogy forduljanak az Alkotmánybírósághoz az ügyben, egyben az állampolgári jogok biztosát is felkérték, hogy indítson vizsgálatot a gyógyszerárak állami befagyasztása miatt.

Kijavítja a PSZÁF-törvényt a kormány

Itthon2004.03.24, 17:34

A kormány elkészítette az úgynevezett PSZÁF-törvénnyel kapcsolatos módosítási javaslatát. A változtatásra azért van szükség, mert az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a törvény átmeneti rendelkezéseket tartalmazó részét. Az új javaslat szerint Szász Károly, a PSZÁF elnöke addig marad posztján, míg fel nem áll az új vezető testület.

Rossz a PSZÁF-törvény, de Szászt elküldhetik

Itthon2004.03.23, 17:25

Az Alkotmánybíróság mai döntése szerint ugyan elmozdítható posztjáról Szász Károly PSZÁF-elnök, de a szervezetről szóló jogszabályban meghatározott eljárás az alaptörvénybe ütközik. Az indoklás szerint az átalakítás menete jogbizonytalanságot eredményezne, mert a legfontosabb hatósági jogkörök gyakorlását meghatározatlan ideig lehetetlenné tenné a törvény. Maga az átszervezés viszont nem alkotmányellenes - állapította meg a testület.

Csökken a közös szavazás esélye

Itthon2004.03.05, 07:41

Határozati javaslatról tárgyalt szerdán a kormány, amely a parlament létszámának csökkentéséhez, illetve a köztársasági elnök közvetlen választásához szükséges törvény előkészítéséről rendelkezik - tudta meg a Népszabadság. Az SZDSZ ugyanakkor közölte: valószínűleg az Alkotmánybírósághoz fordul az egyidejű népszavazás miatt, amit ellenez.

Bárándy: Nincs jogi akadálya a közös szavazásnak

Itthon2004.03.04, 17:09

Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint - más tekintélyes jogászokkal ellentétben - nincs közjogi akadálya annak, hogy az európai parlamenti (EP) választás napján népszavazást tartsanak a köztársasági elnök közvetlen választásáról és a kisebb parlamentről. Az Alkotmánybíróság volt elnöke, Sólyom László szerint viszont etikátlan, az alaptörvény szellemével ellentétes lenne a közös szavazás.

Alkotmányjogászok szerint etikátlan lenne a közös szavazás

Itthon2004.03.04, 08:30

A választási törvényekben lévő joghézag miatt nincs kialakult álláspont arról, összeköthető-e a júniusi európai parlamenti voksolás a kormányfő által felvetett népszavazással - írja a Magyar Hírlap. Alkotmányjogászok szerint ugyanakkor a kabinet visszaélne az alaptörvény szellemével, ha egyszerre tartaná a kétféle voksolást. 

Kovács László: A parlament nem dönthet a kettős állampolgárságról

Itthon2004.03.01, 20:34

Sem a magyar kormány, sem a magyar parlament nem dönthet a kettős állampolgárságról, csak a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról - nyilatkozta hétfőn a Kovács László külügyminiszter annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) megkezdheti az aláírásgyűjtést a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kiírásáért.

Gyűjthetik az aláírásokat a kettős állampolgárságért

Itthon2004.03.01, 12:21

A Magyarok Világszövetsége megkezdheti az aláírások gyűjtését a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kiírásához - közölte hétfőn az Alkotmánybíróság. A testület szerint ugyanis a szavazólapon szereplő kérdés - Kedvezményes honosítással kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket megfelelő módon igazolják? - nem sérti sem az alkotmányt, sem a népszavazásról szóló törvényt.

Alkotmánybírósághoz fordul az orvosi kamara

Itthon2004.02.21, 21:25

Alkotmányos szempontból aggályosnak tartja a Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi megszorító intézkedéseket tartalmazó kormányrendeletet, ezért a napokban az Alkotmánybírósághoz fordul. Az egészségügyi miniszter csodálkozik, hogy a kamara feltételezi: a tárca és a kormány az állampolgárok jogait akarja sérteni.

Alkotmánybíróság: Polt nem tartozik felelősséggel a parlamentnek

Itthon2004.02.16, 15:39

Az Alkotmánybíróság szerint hiába nem fogadja el a parlament a legfőbb ügyész interpellációkra adott válaszait, ez nem érinti közjogi helyzetét, és ezért nem vonható felelősségre. Polt Péter maga kérte az Alkotmánybíróságot, hogy értelmezze az alkotmánynak a legfőbb ügyész interpellálhatóságáról szóló paragrafusát. Polt Pétert korábban sorozatosan interpellálták kormánypárti képviselők, mert szerintük politikai okokból szüntette meg több, az előző kormányhoz köthető büntetőügyben az eljárást. Polt ezt tagadta.

Magáncélra használják az alkotmánybírósági faxot

Itthon2004.01.27, 06:57

Magáncélra használja az Alkotmánybíróság (AB) infrastruktúráját, faxát, telefonját és fejléces levélpapírját a testület két tanácsadója - mondta a Magyar Hírlapnak egy neve elhallgatását kérő jogász. A kijelentést az illető dokumentumokkal tudja igazolni. Az ügyet a Köztársasági Etikai Tanács mellett Keller László közpénzügyi államtitkár is elítélendőnek tartja. 

Ott felejtették az MSZMP-t az alkotmányban

Itthon2004.01.27, 11:18

Az alkotmány szerint az alkotmánybírók nem lehetnek tagjai "a pártnak" - vagyis az MSZMP-nek. Mécs Imre szabad demokrata képviselő törvénymódosítást kezdeményez, hogy az évek óta az alkotmányban felejtett névelőt töröljék a szövegből. Nem teljesen aktuális az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.törvény sem, amely szerint "az Alkotmánybíróság tagja nem lehet országgyűlési képviselő, tanácstag, más állami szervnél nem tölthet be tisztséget, érdekképviseleti szervnél vezető tisztséget, és nem lehet párt tagja".

Tovább pereskedhetnek a kismamák

Itthon2004.01.21, 09:35

Újabb kereseteket indíthatnak a pótlékaikért perelő kismamák - írja a Magyar Hírlap. Ügyvédjük meglepőnek nevezte az Alkotmánybíróság hétfői döntését, miszerint nem alkotmánysértő, ha öt helyett csak három évre visszamenőleg és kamatmentesen kapják meg elmaradt jövedelempótlékukat a kismamák. Az ügyvédnő úgy véli, más jogcímen is van mód keresetek indítására.

Nem jár a kamat a kismamáknak

Itthon2004.01.19, 17:14

Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes, hogy a kismamák nem kapják meg a késedelmi kamatot a visszamenőlegesen megállapított családi támogatásért. Az ügyben a kismamákat képviselő ügyvédek fordultak a testülethez.

Esélyesek a kismamák jövedelempótlékuk kamataira

Itthon2004.01.05, 10:58

Jó esélyük van a kismamáknak, hogy öt évre visszamenőleg kamatostul kapják meg elmaradt jövedelempótlékaikat - írja a Magyar Nemzet. Az ügyben márciusban hirdet határozatot az Alkotmánybíróság. A testülethez azért fordult két ügyvéd, mivel szerintük a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenes jogszabály alapján döntött nyáron az ügyben.

Gyűlöletbeszéd: Mádl az Alkotmánybírósághoz fordult

Itthon2003.12.22, 17:58

A köztársasági elnök gyűlöletbeszédről szóló büntető törvénykönyv-módosítással kapcsolatban az Alkotmánybíróságtól kér előzetes normakontrollt. Szerinte ugyanis a bíróságok előtt jelenleg is nyitva áll a lehetőség, hogy a gyűlöletkeltő beszédet az Alkotmánybíróság határozatainak megfelelően büntessék, nincs szükség a hatályos törvény módosítására.

Április 1-ig van lehetőség banki adategyeztetésre

Itthon2003.12.22, 17:45

A köztársasági elnök alkotmánysértőnek találta a PSZÁF-törvényt, ezért az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult és nem írta alá a jogszabályt. Az Ab soron kívül foglalkozik az üggyel, de még így is egy-két hónap kell a testületnek ahhoz, hogy állást foglaljon. A döntés miatt a parlament a házszabálytól eltérve tárgyalt a törvénynek egy másik részéről, hogy azoknak a banki magánügyfeleknek, akik bankjuk felszólítása ellenére nem egészítették ki személyes adataikat, ne fagyasszák be a számláikat január 1-jén. Az Országgyűlés döntő többsége elfogadta az április 1-jei határidőt.

Mádl hétfőn dönt a PSZÁF-törvényről

Itthon2003.12.21, 13:02

Az államfő még gondolkozik azon, hogy mit tegyen a PSZÁF-törvény ügyében, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés. Szombati lapértesülések szerint Mádl Ferenc nem írja alá a törvényt, és előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól. Az ellenzék hevesen támadta a kormányoldal által elfogadott jogszabályt, amelynek következtében megszűnne Szász Károly jelenlegi elnök megbízatása.

Mádl nem írja alá a PSZÁF-törvényt

Itthon2003.12.21, 11:21

A köztársasági elnök - a Népszabadság és a Magyar Nemzet egybehangzó információja szerint - minden valószínűség szerint nem írja alá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF)kapcsolatos törvénymódosítást. Hétfőn Mádl Ferenc előzetes normakontrollt kér majd az Alkotmánybíróságtól. E törvény hatálybalépésével megszűnne a kormány által sokat támadott PSZÁF-elnök, Szász Károly megbízatása.

Nem ment el a kormány kedve a kórháztörvénytől

Itthon2003.12.16, 15:33

Az [origo] információi szerint az szinte bizonyos, hogy csupán presztízsszempontból nem adja be újra az Alkotmánybíróság által hétfőn megsemmisített kórháztörvényt a kormány. A célok azonban változatlanok maradtak, így a kormány újra megpróbálja ezeket érvényesíteni. Arról azonban még nincs döntés, hogy ezt új törvényjavaslat benyújtásával, vagy a meglévő jogszabályok módosításával kívánják-e elérni. A miniszter szerint a megsemmisített törvény helyett más jogszabály alkalmazásával is lehet folytatni a privatizációt.

Orbán: Megsértették a köztársasági elnököt

Itthon2003.12.16, 22:05

A Fidesz elnöke hétfőn egy rádióinterjúban úgy értékelte, hogy a köztársaságot sértették meg azok, akik nem foglalkoztak érdemben a köztársasági elnöknek a kórháztörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott ellenvetéseivel.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a lakáshitel-szigorítás miatt

Itthon2003.12.16, 13:49

Az Alkotmánybírósághoz fordul a lakáshitelezést megszigorító kormányrendelet miatt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. "A méltánytalanul gyors változtatás ellentétes az alkotmány jogállamisági kritériumával és a jogalkotási törvényben előírt kötelező felkészülési idő követelményével" - indokolta a szervezet.  

Nem állítható elő az eltűnt személy

Itthon2003.12.16, 17:00

Az Alkotmánybíróság kedden alkotmányellenesnek minősítette és ezért megsemmisítette a rendőrségről szóló törvény egyes részeit, például azt, mely szerint az eltűntként körözött személy a hatóság elé állítható. A határozathoz a tízfős testületből öten különvéleményt fűztek, így a kórháztörvény után másodszor, ismét az elnök szavazata döntött.

PSZÁF-törvény: Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz

Itthon2003.12.16, 16:19

A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul a parlament által elfogadott úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében. A hétfőn megszavazott törvény szerint átalakítják a PSZÁF vezetését, és ezzel Szász Károly elnököt hivatali ideje lejárta előtt leválthatja a kormány. Megszűnik ugyanis a felügyelet egyszemélyi irányítása, elnök helyett öttagú tanács  irányítja majd a bankfelügyeletet. Emellett létrehoznak egy főigazgatói posztot. A pénzügyi kormányzat még nem döntötte el, kit látna szívesen a főigazgatói székben, 6-8 bankvezető is esélyes a posztra.

Megsemmisítették a kórháztörvényt

Itthon2003.12.15, 17:42

Az Alkotmánybíróság hétfői határozatában megsemmisítette a kórháztörvényt, mert a jogszabályt azt követően, hogy a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek, a képviselők nem tárgyalták érdemben újra, hanem változtatás nélkül elfogadták. A törvény kapcsán Mádl Ferenc köztársasági elnök mellett több párt és szakmai szervezet is az Alkotmánybírósághoz fordult. Kökény Mihály egészségügyi miniszter a parlamentben napirend előtti beszédében sajnálatát fejezte ki az AB döntése miatt, ugyanakkor hozzátette: megnyugtató, hogy a testület nem a törvény tartalmának vizsgálata alapján helyezi hatályon kívül a jogszabályt.

Jövő héten tárgyalja az Ab a kismamák jövedelempótlékát

Itthon2003.12.03, 16:35

Az Alkotmánybíróság (Ab) a jövő héten kedden kezdi meg a kismamák jövedelempótlékának visszamenőleges kifizetésével kapcsolatos, a családtámogatási törvényt érintő indítvány tárgyalását. Az indítványozók szerint a Legfelsőbb Bíróság egy alkotmányellenes jogszabály alapján döntött arról, hogy öt év helyett csak három évre visszamenőlegesen, kamatok nélkül jár a kismamáknak az elmaradt jövedelempótlék.

Újpest és Óbuda sem tilthatja be a prostitúciót

Itthon2003.11.20, 17:05

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a III. és a IV. kerületi önkormányzat egy-egy rendeletét, melyben gyakorlatilag kitiltották a prostituáltakat a kerületből.

Az újpesti polgármester bírálja az Alkotmánybíróság döntését

Itthon2003.11.19, 20:07

Politikai motivációt vélt felfedezni szerdán az újpesti polgármester abban, hogy az Alkotmánybíróság alig másfél hónap alatt eljárt egy nyáron hozott kerületi határozat ellen benyújtott panasz kapcsán, amely a prostituáltak tevékenységét volt hivatott szabályozni a kerületben.

Mádl nem kötelezte el magát gyűlöletbeszéd-ügyben

Itthon2003.11.18, 16:49

Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden hivatalában fogadta Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét. Kuncze a gyűlöletbeszéd elleni törvénymódosítás miatt kérte a találkozót. Mádl közölte: a parlament által elfogadott törvény elolvasása után, amennyiben alkotmányossági aggályai merülnek fel, az Alkotmánybírósághoz fog fordulni.

Levett talárral várja Holló a vendégeit

Itthon2003.11.17, 17:58

Levett talárral, azaz nem alkotmánybíróként várja Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant vitáik elsimítása érdekében. A két prominens jogász a szegedi bíróság által primitívnek kikiáltott és ezért csökkentett kártérítésre ítélt romák esetén vitázott a nyilvánosság előtt.

Az Alkotmánybírósághoz kerülhet a gyűlöletbeszéd-törvény

Itthon2003.11.10, 17:05

Szerdán egyeztet a két kormányzó párt a büntető törvénykönyv tervezett módosításáról. Az MSZP büntetné a gyűlöletbeszédet, az SZDSZ szerint viszont csak a társadalmi fellépés segít, nem a büntetés. A kisebbik kormánypárt szerdán azt javasolja: érjék el, hogy a köztársasági elnök előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól arra vonatkozóan, alkotmányos-e a szólásszabadság ilyen szintű korlátozása.

Alkotmánybíróság előtt a kórháztörvény

Itthon2003.11.04, 07:37

Kedden folytatja az Alkotmánybíróság a kórháztörvény vizsgálatát. A kórháztörvénnyel kapcsolatos Mádl Ferenc köztársasági elnök alkotmányértelmezésre irányuló indítványa is, mely szintén szerepel az AB keddi ülésének napirendjén.

Alkotmánysértő volt a titkosszolgálati múlt kutatása

Itthon2003.11.03, 16:19

Az Alkotmánybíróság (AB) az alaptörvénybe ütközőnek tartja a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló Mécs-bizottság létrehozását és annak tevékenységét. Az AB kifogásolta többek között, hogy a testültet megállapításai ellen nem élhettek jogorvoslattal az érintettek. Az Országgyűlést felszólították arra, hogy jövő márciusig törvényben rögzítsék a vizsgálóbizottságok pontos jogkörét. Mécs Imre, a testület egykori elnöke szerint jóhiszeműen jártak el. Demeter Ervin, a bizottság korábbi alelnöke viszont úgy véli: a határozat figyelmezteti a kormánypártokat arra, hogy az alkotmányossági szabályokat bee ...

Ma dönt az Alkotmánybíróság a Mécs-bizottságról

Itthon2003.11.03, 06:59

Az Alkotmánybíróság (AB) ma nyilvános határozathirdetést tart a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat ügyében. Az indítványozók szerint alkotmánysértő a vizsgálóbizottság felállításáról szóló országgyűlési határozat.

Hétfőn határozathirdetés a Mécs-bizottság ügyében

Itthon2003.10.29, 19:40

Az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn nyilvános határozathirdetést tart a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat ügyében - tudatta szerdán közleményben az AB.

A díjazottak életrajza

Itthon2003.10.23, 17:22

A Nagy Imre Érdemrendet az idén Kiss Tamás, a Pofosz társadalompolitikai alelnöke, Kosáry Domokos akadémikus, történész, Lőcsei Pál szociológus, újságíró, Puchert János tábornok és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke kapta meg.

Öten kaptak Nagy Imre Érdemrendet

Itthon2003.10.23, 13:40

Csütörtökön Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére öt személyt tüntetett ki a Nagy Imre Érdemrenddel. Köztük volt többek között Kosáry Domokos akadémikus, történész és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke.

Mostantól tilos figyelni a szabadult rabokat

Itthon2003.10.21, 13:12

Az Alkotmánybíróság keddi döntésével azonnali hatállyal megsemmisítette a rendőrségi törvény bűnmegelőzési ellenőrzésről szóló részét. Az 1999-ben hozott törvény eddig lehetőséget adott a rendőröknek arra, hogy akár titkosszolgálati eszközökkel is figyeljék a három év után szabadult, veszélyesnek tűnő rabokat. Az AB szerint az önkényes értelmezés veszélyével fenyegető szabályozás sérti a jogbiztonságot.

Tiltakoznak a melegek nyugdíjának elutasítása miatt

Itthon2003.10.17, 11:59

Nyílt levélben tiltakozik a Magyar Helsinki Bizottság az ellen, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság - korábbi döntését visszavonva - mégis megtagadja az özvegyi nyugdíj kifizetését egy homoszexuális férfinak. A jogvédő szervezet szerint a hivatal döntése súlyosan diszkriminatív és alkotmánysértő. Az igazgatóság szerint a melegek csak 2006-tól jogosultak a tíz együtt töltött év után adható özvegyi nyugdíjra, mivel 1996-ban született törvény az azonos nemű párok együttéléséről. A jogvédők szerint azonban a törvény megszületésével egy időben fel kellett volna számolni a diszkriminatív helyzetet.

Felemás eredmény a paksi vizsgálóbizottságnál

Itthon2003.10.15, 20:13

Eltérő eredményre jutottak a kormánypárti és az ellenzéki képviselők az áprilisi paksi üzemzavar körülményeit vizsgáló országgyűlési bizottság szerdai ülésén a meghívottak által előadottak értékelésében.

Pokorni: alkotmányellenes a szülők előtt titkolózni

Itthon2003.10.12, 16:51

Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének vezetője az Alkotmánybíróságtól kéri a tanári titoktartásról szóló törvény megsemmisítését. A volt miniszter szerint a józan ésszal, a morállal és az alkotmánnyal is ütközik, hogy a tanárok csak diákjaik írásos beleegyezésével mondhatják el a szülőknek, ha a gyerekkel valamilyen baj történik.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a májtranszplantáltak

Itthon2003.09.25, 15:56

Az Alkotmánybírósághoz fordul a szervátültetettek szervezete és a májtranszplantáltak egyesülete, ha az egészségügyi tárca nem juttat elég pénzt májátültetésre. A Magyar Szervátültetettek Szervezetének elnöke szerint ugyanis a jelenlegi 25 átültetéshez képest 70-80-ra lenne szükség, amire a minisztérium nem biztosítja a fedezetet.

Alkotmánybírósághoz fordultak a kismamapótlék miatt

Itthon2003.09.23, 16:57

Soron kívüli eljárást kért az Alkotmánybíróságtól a kismamák jövedelempótlékának ügyében két Somogy megyei ügyvéd. A két ügyvéd szerint alkotmányellenes, hogy öt év helyett csak három évre visszamenőlegesen, kamatok nélkül jár a kismamáknak az elmaradt jövedelempótlék. A jogászok a családtámogatási törvényt is megtámadták az Alkotmánybíróság előtt, mert a szerint csak a kettős ikrek után jár dupla összegű gyermekgondozási segély, a hármas vagy többes ikrek születése esetén a juttatás összege már nem arányos a gyermekek számával.

Nem lehet népszavazást tartani a termőföldről

Itthon2003.09.23, 16:55

Az Alkotmánybíróság két, kedden elfogadott határozata értelmében nem lehet népszavazást tartani a termőfölddel kapcsolatban a Hajrá, Magyarország! mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) által ügydöntő országos népszavazásra bocsátani kívánt kérdések ügyében.