Alkotmánybíróság

címke rss

Hétfőn határozathirdetés a Mécs-bizottság ügyében

Itthon2003.10.29, 19:40

Az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn nyilvános határozathirdetést tart a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozat ügyében - tudatta szerdán közleményben az AB.

Öten kaptak Nagy Imre Érdemrendet

Itthon2003.10.23, 13:40

Csütörtökön Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére öt személyt tüntetett ki a Nagy Imre Érdemrenddel. Köztük volt többek között Kosáry Domokos akadémikus, történész és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke.

A díjazottak életrajza

Itthon2003.10.23, 17:22

A Nagy Imre Érdemrendet az idén Kiss Tamás, a Pofosz társadalompolitikai alelnöke, Kosáry Domokos akadémikus, történész, Lőcsei Pál szociológus, újságíró, Puchert János tábornok és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke kapta meg.

Mostantól tilos figyelni a szabadult rabokat

Itthon2003.10.21, 13:12

Az Alkotmánybíróság keddi döntésével azonnali hatállyal megsemmisítette a rendőrségi törvény bűnmegelőzési ellenőrzésről szóló részét. Az 1999-ben hozott törvény eddig lehetőséget adott a rendőröknek arra, hogy akár titkosszolgálati eszközökkel is figyeljék a három év után szabadult, veszélyesnek tűnő rabokat. Az AB szerint az önkényes értelmezés veszélyével fenyegető szabályozás sérti a jogbiztonságot.

Tiltakoznak a melegek nyugdíjának elutasítása miatt

Itthon2003.10.17, 11:59

Nyílt levélben tiltakozik a Magyar Helsinki Bizottság az ellen, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság - korábbi döntését visszavonva - mégis megtagadja az özvegyi nyugdíj kifizetését egy homoszexuális férfinak. A jogvédő szervezet szerint a hivatal döntése súlyosan diszkriminatív és alkotmánysértő. Az igazgatóság szerint a melegek csak 2006-tól jogosultak a tíz együtt töltött év után adható özvegyi nyugdíjra, mivel 1996-ban született törvény az azonos nemű párok együttéléséről. A jogvédők szerint azonban a törvény megszületésével egy időben fel kellett volna számolni a diszkriminatív helyzetet.

Felemás eredmény a paksi vizsgálóbizottságnál

Itthon2003.10.15, 20:13

Eltérő eredményre jutottak a kormánypárti és az ellenzéki képviselők az áprilisi paksi üzemzavar körülményeit vizsgáló országgyűlési bizottság szerdai ülésén a meghívottak által előadottak értékelésében.

Pokorni: alkotmányellenes a szülők előtt titkolózni

Itthon2003.10.12, 16:51

Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikai kabinetjének vezetője az Alkotmánybíróságtól kéri a tanári titoktartásról szóló törvény megsemmisítését. A volt miniszter szerint a józan ésszal, a morállal és az alkotmánnyal is ütközik, hogy a tanárok csak diákjaik írásos beleegyezésével mondhatják el a szülőknek, ha a gyerekkel valamilyen baj történik.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a májtranszplantáltak

Itthon2003.09.25, 15:56

Az Alkotmánybírósághoz fordul a szervátültetettek szervezete és a májtranszplantáltak egyesülete, ha az egészségügyi tárca nem juttat elég pénzt májátültetésre. A Magyar Szervátültetettek Szervezetének elnöke szerint ugyanis a jelenlegi 25 átültetéshez képest 70-80-ra lenne szükség, amire a minisztérium nem biztosítja a fedezetet.

Nem lehet népszavazást tartani a termőföldről

Itthon2003.09.23, 16:55

Az Alkotmánybíróság két, kedden elfogadott határozata értelmében nem lehet népszavazást tartani a termőfölddel kapcsolatban a Hajrá, Magyarország! mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) által ügydöntő országos népszavazásra bocsátani kívánt kérdések ügyében.

Alkotmánybírósághoz fordultak a kismamapótlék miatt

Itthon2003.09.23, 16:57

Soron kívüli eljárást kért az Alkotmánybíróságtól a kismamák jövedelempótlékának ügyében két Somogy megyei ügyvéd. A két ügyvéd szerint alkotmányellenes, hogy öt év helyett csak három évre visszamenőlegesen, kamatok nélkül jár a kismamáknak az elmaradt jövedelempótlék. A jogászok a családtámogatási törvényt is megtámadták az Alkotmánybíróság előtt, mert a szerint csak a kettős ikrek után jár dupla összegű gyermekgondozási segély, a hármas vagy többes ikrek születése esetén a juttatás összege már nem arányos a gyermekek számával.

Az ombudsman szerint is kötelező a védőoltás

Itthon2003.09.18, 16:45

Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa állásfoglalást adott ki a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban. Nemrég ugyanis egy házaspár megtagadta a kötelező védőoltás beadását gyermekének. Az ombudsman szerint a szülők nem szegülhetnek szembe a törvénnyel, kétség esetén ugyanakkor joguk van azt megtámadni az Alkotmánybíróságon.

Gyógyszerhiánnyal riogatnak a patikusok

Itthon2003.08.28, 16:28

Az Alkotmánybírósághoz és a legfőbb ügyészhez fordul a Magyar Gyógyszerész Kamara a szeptember 1-től induló gyógyszertámogatási rendszer miatt. A gyógyszerészek szerint a kormány nem segítette a patikákat az új rendszer bevezetésében, ezért gyógyszerellátási zavarok lehetnek.

Az AB dönthet a prostituáltakról

Itthon2003.08.14, 11:04

Újpest polgármestere az Alkotmánybíróságtól vár döntést a türelmi zónákról. Derce Tamás szerint a kijelölendő zónák intézménye ellentétes egy 1950-es nemzetközi egyezménnyel, amely tiltja a bármilyen formában államilag intézményesített prostitúciót.

A házelnök új alkotmányt javasol

Itthon2003.07.30, 07:25

Az Országgyűlés elnöke azt szeretné, ha a parlament még ebben a ciklusban új alkotmányt alkotna. Az új törvény megalkotását Szili a parlament elnökeként is kezdeményezhetné, de mint mondta, ezt csak a kormánnyal egyeztetve tenné. A Népszabadság úgy tudja, ilyen egyeztetésekre még nem került sor.

Mégsem lesz türelmi zóna Újpesten

Itthon2003.07.29, 14:30

Újpesti polgármestere kedden cáfolta, hogy a kerületi képviselőtestület türelmi zónát jelölt volna ki. Arról döntöttek, hogy Újpest belterületéről kitiltják a prostituáltakat, a külterületen dolgozhatnak, ha találnak megfelelő helyet. A prostituáltak egyesülete ebben az esetben viszont Alkotmánybírósághoz fordul, álláspontjuk szerint ugyanis a kerület nem tilthatja ki a teljes belterületről a prostitúciót.

Az Ab-hez fordul az oktatási törvény miatt a Fidesz

Itthon2003.07.16, 15:46

A szülők egyik alkotmányos alapjogának sérelme miatt fordul az Alkotmánybírósághoz a Fidesz a közoktatási törvénnyel kapcsolatban. Az ellenzéki párt a pedagógusok szülőkkel szemben előírt titoktartási kötelezettségét találta aggályosnak. Pokorni Zoltán pártalelnök szerint nonszensz, hogy a szülő csak saját gyermekének írásbeli engedélyével tudhat meg róla dolgokat a tanártól. Korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is az Alkotmánybírósághoz fordult a Mádl Ferenc által kedden aláírt törvény miatt.

Mádl ma dönt a közoktatási törvényről

Itthon2003.07.15, 06:49

Mádl Ferenc köztársasági elnöknek ma kell döntenie arról, hogy a közoktatási törvény nemrég elfogadott módosítását aláírja, normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalja vagy újratárgyalásra visszaküldi az Országgyűlésnek. Ha Mádl visszaküldi a törvényt, akkor rendkívüli nyári ülést kell összehívni ahhoz, hogy a most következő tanévben életbe léphessenek a változások.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a közoktatási törvény miatt

Itthon2003.07.15, 14:12

Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, miután Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden aláírta a közoktatási törvényt. A törvénymódosítást június 23-án fogadta el a parlament, de azt mind az ellenzék, mind a szakszervezet kifogásolta. Az államfőnek keddig volt a törvény szerint ideje meghoznia döntését. A változtatások a tanévkezdéskor lépnek életbe.

Az államfő keddig dönt a közoktatási törvényről

Itthon2003.07.13, 00:32

Kedden közli a köztársasági elnök, hogy aláírja, normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalja, vagy újratárgyalásra visszaküldi az Országgyűlésnek a közoktatási törvény módosítását. Mádl Ferenc pénteken hivatalában fogadta Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét a közoktatási törvény módosításával kapcsolatban.

Az AB-hez fordulnak a vádlottak jogaiért

Itthon2003.07.07, 08:40

Az új büntetőeljárási szabályozás indokolatlanul korlátozza a vádlottak jogait, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul egy budapesti ügyvéd - írja a Népszabadság.

Alkotmánybíróságon támadják a zengői NATO-radart

Itthon2003.07.03, 14:07

Az Alkotmánybírósághoz, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult a napokban a Civil Szervezetek Szövetsége a Zengőért mozgalom, mert törvénysértőnek tartja a Mecsek csúcsára tervezett NATO-lokátorbázis megépítését. Míg a Honvédelmi Minisztérium szerint a radarállomás javítja az ország biztonságát, addig a tiltakozók egészségüket és a környezetet féltik.

Kórháztörvény: Alkotmánybírósághoz fordul a Munkáspárt

Itthon2003.07.02, 15:21

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a kórháztörvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybírósághoz eljuttatott beadványában.

Új elnököt választ az Alkotmánybíróság

Itthon2003.06.30, 07:09

Hétfőn választ új elnököt az Alkotmánybíróság, mivel a testület jelenlegi vezetője, Németh János alkotmánybírói megbízatása július 31-én, 70. életévének betöltése miatt megszűnik. A Magyar Hírlap értesülései szerint a pozícióra ketten esélyesek leginkább a pozícióra: a korábbi főtitkár, ma helyettes, Holló András és Erdei Árpád.

Mádl élesen támadja a kormánypártiakat

Itthon2003.06.30, 15:58

Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn aláírta az Országgyűlésnek egyszer már visszaküldött kórháztörvényt, de egyúttal az Alkotmánybírósághoz fordult a kormánypártok eljárása miatt. Az MSZP és az SZDSZ frakciója ugyanis az ellenzék tiltakozó távolléte mellett, érdemi vita és módosítás nélkül már az elnöki vétó napján újra elfogadta a törvényt. Az államfő szerepének alkotmányos tisztázását kéri, a várható döntés nem érinti magát a kórháztörvényt. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerintnincs hadiállapot az államfő és a kormányoldal között.

A rendőrségi törvénnyel foglalkozna az Alkotmánybíróság új elnöke

Itthon2003.06.30, 18:16

Holló Andrást választotta elnökévé az Alkotmánybíróság hétfőn. A helyettes elnök Erdei Árpád lett. Holló Andrást a liberálisabb, míg Erdei Árpádot inkább a konzervatívabb felfogású alkotmánybírók közé sorolják. Holló először a rendőrségi törvényt és több más régi beadványt tűzne a testület napirendjére. Az Alkotmánybíróságnak azért kellett új elnököt választania, mert az eddigi elnök betöltötte 70. életévét.

Új elnököt választ az AB

Itthon2003.06.26, 08:04

Betölti 70. életévét az Alkotmánybíróság elnöke, ezért július 31-én távozik posztjáról. Németh János utódjáról hétfői ülésén szavaz a testület.

A vesebetegek miatt kellett sietni a kórháztörvénnyel

Itthon2003.06.25, 17:52

Veszélybe került volna a művesebetegek ellátása, ha nem fogadják el időben a kórháztörvényt - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A kormány szerint az államfő is szándékosan azért küldte vissza a törvényt hétfő délelőtt, hogy a parlament még hétfőn szavazhasson róla.

Kórháztörvény: Még ma az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz

Itthon2003.06.25, 15:28

Az [origo] információi szerint még szerdán az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz a kórháztörvény elfogadásának körülményei miatt. A törvényt Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn visszaküldte a parlamentnek, de a kormánypárti többség még aznap változatlan formában újra megszavazta. A Fidesz szerint legalább csütörtökig várni kellett volna.  

Az Alkotmánybíróság vizsgálja a plusz pártpénzeket

Itthon2003.06.24, 12:58

A Centrum és a Munkáspárt egymástól függetlenül az Alkotmánybírósághoz fordul, miután hétfőn elfogadta az Országgyűlés a pártalapítványokról szóló törvényt. A két kis párt szerint a törvény diszkriminatív, és plusz állami támogatáshoz juttat egyes pártokat.

Az államfő ma dönt a kórháztörvényről

Itthon2003.06.23, 08:18

Mádl Ferenc köztársasági elnök ma délelőtt jelenti be, hogy aláírja-e a parlament által június 16-án elfogadott kórháztörvényt, vagy visszaküldi az Országgyűlésnek, illetve az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben. Mádlhoz az ellenzéki párok fordultak, mert véleményük szerint a törvény nem más, mint a nemzeti vagyon kiárusítása.

Mikola Mádlt győzködte kórháztörvény-ügyben

Itthon2003.06.19, 15:44

Mikola István, volt egészségügyi miniszter arra kéri Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy a hétfőn elfogadott kórháztörvényt küldje az Alkotmánybíróság elé. Mikola a gyógyszerkereskedelem liberalizációja miatt is aggódik.

Az Alkotmánybíróság dönthet a kórháztörvényről

Itthon2003.06.19, 11:35

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Munkáspárt és várhatóan a Fidesz is a kórháztörvény miatt. A legnagyobb ellenzéki párt csütörtökig dönt erről. A kórházörvényt szerdán is támadták az ellenzők a parlamentben, a fideszes Selmeczi Gabriella a jogszabály várható következményeit kérte számon az egészségügyi miniszternél - írja a Magyar Hírlap.

Alkotmánybírósághoz fordulnának a tanárok

Itthon2003.06.17, 08:05

Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, ha a közoktatási törvényt június 23-án jelenlegi formájában fogadja el a parlament. Az érdekvédelmi szervezet megbeszélést kezdeményezett az Országgyűlés oktatási bizottságának elnökével.

Az orvosi kamara a kórháztörvény visszavonását kéri

Itthon2003.06.14, 23:17

A kórháztörvény javaslatának visszavonására szólította fel szombati küldöttgyűlése után a Magyar Orvosi Kamara a miniszterelnököt, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy profitorientált vállalkozások működjenek a privatizált egészségügyben. A 251 fővel határozatképes küldöttgyűlésen 98 képviselő kezdeményezte az elnökség visszahívását, ám a kérdést jogtechnikai kifogásra hivatkozva nem tűzték napirendre. Az EDDSZ az Alkotmánybírósághoz fordul a törvényjavaslat miatt, mert úgy véli, súlyos jogsértéseket tartalmaz.

Gyorsítanák az Alkotmánybíróság munkáját

Itthon2003.05.15, 17:30

Módosítaná a kormány az Alkotmánybíróság működésére vonatkozó törvényeket. A terv szerint határidők kényszerítenék a testületet arra, hogy bizonyos idő múltán mindenképpen foglalkozzon a beadványokkal, és bővítenék a soron kívül elbírálandó beadványok körét. A változtatáshoz az alkotmány módosítására van szükséges.

Tíz képviselőből lehet majd egy frakció

Itthon2003.05.09, 14:33

A jövőben tíz parlamenti képviselő is alakíthat képviselőcsoportot, és a függetleneket is megilletik a frakciókéhoz hasonló jogok, ha az Országgyűlés megszavazza az ügyrendi bizottság mai ülésén elfogadott javaslatot. A frakcióalakításról szóló szabályok módosítására az Alkotmánybíróság kötelezte a képviselőket.

Takács Albert: A beteg döntsön az életéről!

Vendégszoba2003.05.07, 16:25

Egy héttel az Alkotmánybíróság elutasító határozata után válaszolt az [origo] olvasóinak kérdéseire Takács Albert, a beadvány egyik készítője. Az ombudsman szerint elsősorban arra lenne szükség, hogy a betegek olyan méltó körülmények között érjenek el életük befejezéséhez, hogy annak utolsó percig élni akarjanak. Ugyanakkor azt a kérdést, hogy a beteg akarjon-e élni mindvégig vagy sem, rajta kívül senki más nem döntheti el - vélekedik Takács Albert.

Újra az Alkotmánybírósághoz kerülhet az eutanázia

Itthon2003.04.29, 18:10

Takács Albert általános ombudsmanhelyettes vizsgálatot indít a betegek önrendelkezési jogának érvényesülése ügyében, miután az Alkotmánybíróság elutasította az eutanáziáról szóló - Takács és Kmetty Ildikó által benyújtott - beadványt. Az ombudsman szerint az AB az aktív eutanáziára koncentrált, így a beadvány eredeti célja - a passzív eutanázia egyszerűbbé tétele - nem teljesült. A Társaság a Szabadságjogokért szervezet szerint a mindenkori kormányt terheli a felelősség azért, hogy eddig egyszer sem vizsgálták, hogy a betegek egészségügyi törvényben biztosított jogai érvényesülnek-e.  

Ma hirdetnek határozatot az eutanáziáról

Itthon2003.04.28, 09:25

Hétfőn hirdet határozatot az Alkotmánybíróság egy 10 évvel ezelőtti beadványról, mely szerint az önrendelkezési jog korlátozása, hogy a haldokló nem kérheti, hogy vessenek véget életének. Az AB ma állást foglalhat úgy is, hogy ne változzon a jelenlegi szabályozás, vagyis csak a passzív eutanáziát - a kezelés visszautasítását - tartja elfogadhatónak, vagy dönthet a passzív eutanázia procedúrájának egyszerűsítése mellett, illetve állást foglalhat az aktív eutanázia engedélyezése mellett is, amikor az orvos közreműködésével rövidítik meg a beteg szenvedését.

Nem az eutanáziára

Itthon2003.04.28, 19:32

Az Alkotmánybíróság hétfőn nyilvánosságra hozott döntése alapján nem alkotmányellenes az eutanázia jelenlegi szabályozása. Az AB döntését az élethez való jog védelmével indokolta. Takács Albert alkotmányjogász és Kmetty Ildikó ügyvéd, az indítvány benyújtói az [origo]-nak elmondták: várható volt, hogy az AB elutasítja az aktív eutanázia engedélyezését. Az egészségügyi törvény jelenleg csak a passzív eutanázia alkalmazását teszi lehetővé, melynek gyakorlati megvalósulása azonban kérdéses, ezért hamarosan ombudsmani vizsgálat indul, melyben azt vizsgálják majd, hogy milyen mértékben teljesül a passzív eutanázia. 

Hétfőn dönt az Alkotmánybíróság az eutanáziáról

Itthon2003.04.27, 08:59

Tíz év után hétfőn döntés születhet az eutanáziáról. 1993 novemberében két jogász azért fordult az Alkotmánybírósághoz (AB) a kegyes halál kapcsán, mert egy asszony saját kezével segítette halálba gyógyíthatatlan gyerekét, és emiatt az anyát emberölésért elmarasztalta a bíróság. A beadványban azt kérik az AB-től, hogy semmisítse meg az egészségügyi törvénynek az önrendelkezési jogot korlátozó paragrafusait, és állapítsa meg a mulasztásos alkotmánysértést azért, mert hiányzik a büntető törvénykönyvből a "méltányossági ölésnek" nevezett tényállás.

10 év után dönt az AB az eutanáziáról

Itthon2003.04.16, 15:00

Az Alkotmánybíróság az eutanáziával kapcsolatos indítvány ügyében április 28-án, hétfőn nyilvános határozathirdetést tart. Az indítványt még 1993-ban adta be Takács Albert alkotmányjogász és Kmetty Ildikó ügyvéd.

Megszüntették a kárpótlási rendelet alkotmányellenes részeit

Itthon2003.04.08, 13:07

Diszkriminatívak az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló kormányrendeletnek azok a részei, amelyek a Szovjetunióba elhurcolt személyek két csoportjának biztosították a juttatást, míg a harmadik csoportnak, a hadifoglyoknak nem. Erről szóló határozatát az Alkotmánybíróság kedden, budapesti nyilvános ülésén hirdette ki.

Alkotmányellenes rendelkezés egy 2000-es kormányrendeletben

Itthon2003.03.31, 17:10

Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság egy 2000-ben elfogadott kormányrendelet egyik rendelkezését, mert nem kellően világos a megfogalmazása. A testület szerint a kárpótlási kormányrendeletből nem lehet pontosan megállapítani, mely történelmi események alkalmával elítéltek kérhetnek kárpótlást.

Alkotmánybírósághoz fordult a Civilek a Békéért

Itthon2003.03.25, 15:55

Az Alkotmánybírósághoz fordult a Civilek a Békéért mozgalom az iraki háborúval kapcsolatos kormánydöntések miatt. A szervezet szerint a taszári kiképzés és a légtérhasználattal kapcsolatos kormánydöntések alkotmányellenesek.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az eTel

Techbázis2003.02.13, 14:40

Az eTel távközlési szolgáltató szerint az informatikai tárca intézkedései fékezik a távközlési piacnyitást. A telefontársaság az Alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért.

Alkotmánybírósághoz fordul a katolikus egyház

Itthon2003.02.12, 12:53

Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szociális törvény parlament által elfogadott módosítása miatt. Az előkészítés alatt álló beadvány kapcsán azt várják, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki: az egyházaknak alanyi joguk szociális intézmények alapítása.

Az ombudsman nem adná ki a vagyonnyilatkozatokat

Itthon2003.02.06, 14:02

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos módosító indítványt javasol benyújtani az üvegzsebtörvényhez. Ebben az állna, hogy az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozata ne legyen nyilvános. Az ombudsman szerint az is aggályos lehet, hogy az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát az újságok ismertetik. Ezzel a kérdéssel azonban, mivel erről az Alkotmánybíróság már rendelkezett, nem foglalkozik.

A zsidó szombat hiába ütközik a népszavazással

Nagyvilág2003.02.05, 14:32

Nem semmisítheti meg az Alkotmánybíróság az Európai Unióhoz való magyar csatlakozásról döntő népszavazás időpontjáról szóló rendelkezést, mert az már az alkotmány részévé vált. Egy névtelenséget kérő tiltakozó azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a csatlakozásról szóló népszavazást április 12-re, szombatra tették, így a zsidó vallású magyar állampolgárok nem tudnak szavazni.

Néhány héten belül döntenek az eutanáziáról

Itthon2003.01.03, 08:54

Az Alkotmánybíróság (AB) várhatóan néhány héten belül határozatot hirdet eutanáziaügyben - írja a Népszabadság. Kolláth György alkotmányjogász szerint az AB ki fogja mondani, hogy bizonyos feltételek mellett az emberi méltóság joga megelőzheti az élethez való jogot.

Felülvizsgálatot kér Tocsik

Itthon2002.12.27, 08:45

Jogbizonytalanságot okoz, emiatt sérti a jogállam alapelvét, hogy a törvényes szerződést is semmisnek nyilváníthatják, ha a jó erkölcsbe ütközik. Tocsik Márta jogi képviselője, Jován László erre hivatkozva az ünnep után panaszt tesz az Alkotmánybíróságon - írja a Magyar Hirlap. Az ügyvéd a Legfelsőbb Bíróságot is megkeresi, és kérni fogja az október 22-én kihirdetett jogerős ítélet felülvizsgálatát. Erre január 16-áig van lehetőség.

Az MDF megtámadja a költségvetést

Itthon2002.12.23, 20:59

A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja az Alkotmánybírósághoz fordul a 2003. évi költségvetési törvényben elfogadott, az egyházak támogatására vonatkozó rendelkezés miatt.

Elnököt választ jövőre az Alkotmánybíróság

Itthon2002.12.20, 07:25

Az áprilisi EU-népszavazás mellett az Alkotmánybíróság új elnökének megválasztása ígérkezik a jövő esztendő egyik legfontosabb közjogi eseményének. Németh János, a testület jelenlegi vezetője jövőre eléri a korhatárt, ezért meg kell válnia a poszttól. A Népszabadság információi szerint különösen két alkotmánybírónak, Holló Andrásnak és Erdei Árpádnak van esélye arra, hogy elnyerje kollégái támogatását.

Áder szerint hazudik a belügy a logó-ügyben

Itthon2002.12.18, 12:35

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Belügyminisztérium részéről több hazugság is elhangzott azt követően, hogy az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek találta a belügyminiszter pártlogókkal foglalkozó rendeletét. Áder János állítja, nem igaz, hogy korábban, így az Orbán-kormány alatt is születtek ilyen rendeletek.

Az Alkotmánybíróság elutasította a népszavazást a termőföldről

Itthon2002.12.17, 13:56

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az Országos Választási Bizottság (OVB) három, a termőfölddel kapcsolatos országos ügydöntő népszavazások ügyében hozott határozatát, és új eljárásra utasította az OVB-t.

Alkotmányellenes a pártlogók méretének korlátozása

Itthon2002.12.16, 20:14

Alkotmányellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság azt az önkormányzati választások kapcsán alkotott belügyminiszteri rendeletet, amely a jelölő szervezetek szavazólapokon szereplő emblémájának méretét szabályozza. Az Alkotmánybíróság határozatának kihirdetése napján a rendeletet megsemmisíti. A rendelet ellen az önkormányzati választások előtt tiltakozott a Fidesz, mert a határozat miatt a párt emblémája több más párt logójánál kisebb méretben jelenhetett meg a szavazólapokon. Áder János lemondásra szólította fel a belügyminisztert.

Ab: a kilakoltatás nem sért szociális jogokat

Itthon2002.12.16, 17:13

A tulajdonjog védelme fontosabb a szociális biztonsághoz való jognál - derül ki az Alkotmánybíróság (Ab) önkényes lakásfoglalókkal kapcsolatos állásfoglalásából. Eszerint alkotmányos az a rendelkezés, mely szerint a jegyző intézkedhet az önkényesen elfoglalt lakás kiürítéséről. Az állam csak akkor köteles fedelet adni a kilakoltatottak feje felé, ha közvetlen életveszély fenyegeti őket - mondta ki az Ab.

Nem tarthatják nyilván a szexuális szokásokat az orvosok

Itthon2002.12.03, 15:47

Jövő év április végétől a szexuális szokásokról szóló adataink nem minősülnek egészségügyi adatnak, mivel az Alkotmánybíróság az erről szóló jogszabályt alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság szerint az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvénynek az ezzel kapcsolatos passzusa sérti a személyes adatok védelméhez fűzödő alapjogot.

Gyűjthetők az aláírások a termőföldről

Itthon2002.12.02, 20:07

Az Alkotmánybíróság hétfői határozatai szerint a Hajrá Magyarország! Mozgalom, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja megkezdheti az aláírásgyűjtést a termőfölddel kapcsolatos országos ügydöntő népszavazások ügyében.

Nem perelheti a magánnyomozó az Országgyűlést

Itthon2002.11.27, 14:03

Az Országgyűlés ellen nem indítható per - mondta ki az alsóbb fokú bíróságokkal ellentétben a Legfelsőbb Bíróság. Faragó Lajos magánnyomozó az úgynevezett megfigyelési ügy kapcsán jó hírnév megsértése miattakarta a parlamentet beperelni. A magánnyomozó azt fontolgatja, hogy az Alkotmánybírósághoz, illetve a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul.

Decembertől csereberélhető a házasok neve

Itthon2002.11.05, 16:18

A kedden elfogadott módosítás lehetőséget ad arra, hogy nemcsak a feleség viselheti december 15-től a férj nevét, hanem fordítva is. A javaslat szerint a jövőben a házasulók a családi nevüket összekapcsolhatják, hozzáfűzve utónevüket.

A HIV-pozitívok ismerőseit is szűrnék

Itthon2002.11.04, 11:42

A napokban kezdődik az egyeztetés az ombudsman és az egészségügyi tárca között a kötelező AIDS-szűréssel kapcsolatos törvénymódosításről. A parlament előtt lévő jogszabály-tervezet szövegét az adatvédelmi biztos ugyanis aggályosnak ítélte.

Még nem csereberélhetik nevüket a házasok

Itthon2002.10.29, 15:43

Az Országgyűlés keddi ülésén a szocialisták javaslatára levették a napirendről a házasságról rendelkező törvényt. A módosítás lehetőséget ad arra, hogy nemcsak a feleség viselheti majd a férj nevét, hanem fordítva is. A javaslat szerint a jövőben a házasulók a családi nevüket összekapcsolhatják, hozzáfűzve utónevüket.

Az Alkotmánybíróságon az eutanázia kérdése

Itthon2002.10.14, 08:35

A kegyes halál kérdésével foglalkozó beadványt tárgyalja egy héten keresztül az Alkotmánybíróság - írja a Népszabadság. A testülethez Takács Albert alkotmányjogász és Kmetty Ildikó ügyvéd fordult még 1993-ban azzal a kéréssel, hogy a bírák mondják ki: az alkotmány alapján az önrendelkezési jogból következik-e az, hogy a betegnek joga van eutanáziát kérni.

Elkészült a határozat az eutanáziáról

Itthon2002.09.27, 13:49

Egy nagyon régi ügy eldöntése várható a közeli jövőben az Alkotmánybíróságon (AB). A Magyar Hírlap értesülése szerint lényegében elkészült a válasz arra a kérdésre: megengedhető-e a hazai gyakorlatban az eutanázia.

A férj is felveheti felesége nevét

Itthon2002.09.24, 10:42

A parlamentben általános vita kezdődik kedden arról a törvénymódosítási javaslatról, mely elfogadása után a férj is felveheti felesége nevét. Korábban ez csak a feleségek joga volt, de ezt az Alkotmánybíróság jogellenesnek nyilvánította.

A férj is felveheti felesége nevét

Itthon2002.09.16, 13:27

Rövidesen a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amelynk alapján lehetővé válik, hogy a jövőben a férfiak is felvehessék feleségük családnevét a házasságkötés után. Korábban ez csak a feleségek joga volt, az Alkotmánybíróság azonban ezt jogellenesnek nyilvánította. A gyerekek ezentúl az anyjuk nevét is kaphatják.

A közmédia-finanszírozás törvényességét firtatják

Itthon2002.09.12, 20:09

A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma csütörtöki ülésén felkérte Szadai Károlyt, a testület elnökét, hogy forduljon beadvánnyal az Alkotmánybírósághoz, s kezdeményezze annak megállapítását: a jelenlegi közmédia-finanszírozási rendszer megfelel-e a hatályos törvényi szabályozásnak.

Mécs: széplelkű, de pontatlan az adatvédelmi törvény

Itthon2002.09.07, 22:01

A volt adatvédelmi biztos szerint a titkosszolgálatok áldozatainak joguk van ahhoz, hogy megismerhessék a róluk készült aktákat, de ez nem jelentheti azt, hogy az adatokat nyilvánosságra is hozhassák. Az Alkotmánybíróság volt elnöke szerint félő, hogy egyfajta bűnbakképzés folyamat indulhat el a társadalomban. Mécs Imre szerint az adatvédelmi törvény nem definiálja például az adat fogalmát. A Fidesz tovább bővítené az átvilágítandók körét.

Kárpótlást követelnek a fajtalankodásért bezárt melegek

Itthon2002.09.06, 07:33

Kárpótlást fognak követelni azok a melegek, akiket korábban természetellenes fajtalanság miatt letartóztattak vagy börtönbüntetést kaptak. A melegszervezetek szerint csak az európai nyomásnak engedett az AB, s jogellenesnek tartják, hogy kilenc évig halogatta döntését a testület. Veres András katolikus püspök sajnálatosnak tartja, hogy így döntöttek az alkotmánybírák.

Börtönbe is juttatott az alkotmányellenes jogszabály

Itthon2002.09.04, 14:16

Húsz-huszonöt bírósági eljárás megszüntetését eredményezi az Alkotmánybíróság keddi határozata, országosan ugyanis ennyi esetben vádolnak azzal felnőtteket, hogy 14 és 18 év közötti azonos neműekkel szexuális kapcsolatot létesítettek. Az alkotmánybírák tegnap hatályon kívül helyezték azt a jogszabályt, mely az ilyen kapcsolatokat megengedte a heteroszexuálisok között, az azonos neműek között azonban büntette. Az alkotmányellenes jogszabály miatt legalább 16-an kerültek börtönbe.

Eltörölték a természet elleni fajtalanság bűntettét

Itthon2002.09.03, 17:44

Az Alkotmánybíróság többségi határozatával megsemmisítette a büntető törvénykönyvnek a természet elleni fajtalanságra vonatkozó rendelkezéseit, mert azok a testület álláspontja szerint sértik a szexuális orientáció szerinti megkülönböztetés tilalmát. A Btk. most megsemmisített paragrafusa szerint az a 18. életévét betöltött személy, aki ennél fiatalabb, azonos nemű személlyel létesít szexuális kapcsolatot, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Sólyom-bizottság: indokolt az ügynöklista közzététele

Itthon2002.08.26, 22:51

A választópolgároknak joguk van tudni, kire szavaznak - tartalmazza Medgyessy Péter kormányfő által felkért szakértői bizottság elkészített jelentése a készülő ügynöktörvény kapcsán. A bizottság leszögezi: a rendszerváltozás előtt Magyarország nem volt jogállam, ezért a titkosszolgálatok működése sem lehetett jogállami, és egyes személyek titkosszolgálati múltját sem lehet arra való hivatkozással titokban tartani, hogy a szolgálatok tevékenysége "a jogállammal összeegyeztethető volt".

Alkotmánybírósághoz fordultak a zöldek a gázolaj ára miatt

Itthon2002.07.03, 15:50

A zöldek keveslik a gázolaj áremelésének mértékét. Igazságtalannak tartják, hogy a benzin nagyobb mértékben drágul, mint a jóval környezetszennyezőbb gázolaj, ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak jogorvoslatért.

Alkotmánybíróság vizsgálja az M7-es felújítását

Itthon2002.06.06, 14:13

A Fővárosi Bíróság az Alkotmánybírósághoz fordul amiatt a kormányhatározat miatt, amely alapján közbeszerzési pályázat nélkül kaphatott autópálya-építési megbízást a Vegyépszer Rt. Ha az Alkotmánybíróság megalapozottnak találja az aggályokat, alkotmánysértőnek bizonyulhat az Orbán-kormány által követett pályáztatás nélküli beruházások gyakorlata.

Az Alkotmánybíróság hétfőn tárgyal az eutanáziáról

Itthon2002.05.22, 16:11

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén megkezdi az eutanáziával kapcsolatos indítvány tárgyalását. Két jogász azután fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy gyilkosságért ítélték el azt az asszonyt, aki saját kezével segítette halálba gyógyíthatatlan gyermekét.

A frissen privatizált gazdaságok alól nem adják el a földet

Archívum2002.05.04, 10:25

A bankszövetség elnöksége hétfőn ülést tart, s elemzi a kormány legutóbbi döntését. A földügyekben az Alkotmánybírósághoz forduló szervezet főtitkára tart attól, hogy az agrárhitelek 80-90 százalékát felvevő gazdálkodói kört negatívan érintheti a kormány földeladásról szóló döntése. A hírek szerint a kormány arról is döntött, hogy a 12 frissen privatizált állami gazdaság által használt földterületet nem vonják be az értékesítésbe.

Hatósági áras lehet a taxis személyszállítás

Itthon2002.05.07, 08:25

Hatósági ármegállapítást és 200 forint/kilométer tarifa bevezetését követelik a budapesti taxisok. Még aláírásgyűjtést is indítottak, hogy elérjék céljukat. A fővárosi önkormányzat is indokoltnak tartja a fix ár bevezetését, ám ehhez törvényt kellene módosítania, illetve alkotnia az Országgyűlésnek.

Alkotmánybírósági beadvány az állami földek eladása ellen

Archívum2002.05.07, 18:12

Az Alkotmánybírósághoz fordul több agrár-érdekképviselet annak érdekében, hogy a testület visszamenőleges hatállyal, sürgősségi elbírálással semmisítse meg az állami földek eladásáról hozott kormányhatározatot. Vonza András agrárminiszter eközben kedden aláírta az állami földek eladását ténylegesen is lehetővé tevő versenytárgyalási szabályzatot.

Árrobbanás a hazai földpiacon

Archívum2002.02.25, 08:17

Az elmúlt két hónapban megugrottak a hazai földárak: egymillió forintot is kínáltak egy hektár termőföldért az addig szokásos 200-250 ezer forinttal szemben. A napokban hatályba lépett a földtörvény módosítása, amely szigorítja a vétel és bérlet feltételeit. A törvényt több agrárszervezet és párt megtámadta az Alkotmánybíróságon, s erre készül a bankszövetség is.

Alkotmányellenes a bírósági banktitokkezelés

Archívum2002.04.16, 07:52

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a napokban a bírósági eljárásokra érvényes banktitok-szabályozást. A jogszabályt azonban csak az év végével helyezi hatályon kívül, hogy addig megszülethessen az új paragrafus. Ne gondolja azonban senki, hogy a folyamatban lévő pereknél szabadon vájkálhatnak mások pénzügyi adataiban. A Fővárosi Bíróságon, amíg nincs új szabályozás, külön mérlegelik, hogy ki milyen adatot ismerhet meg alaposabban a jogi procedúra során.

Alkotmányellenes a bíró általi vádkiterjesztés

Itthon2002.03.19, 11:48

Alkotmányellenesek a büntetőeljárási törvény azon rendelkezései, amelyek a büntetőügyben eljáró bírót arra kötelezik, hogy hívja fel az ügyész figyelmét a vádkiterjesztés lehetőségére - áll az Alkotmánybíróság kedden kihirdetett határozatában. Az alkotmányellenes rendelkezéseket a testület megsemmisítette.

Végleg lemondhat pénzéről a Gyermekrák Alapítvány

Itthon2002.02.28, 12:02

Most már biztos, hogy az alapítvány nem veheti fel az adófizetők által 2000-ben felajánlott összeget. A Legfelsőbb Bíróság, a Fővárosi Bíróság és az Alkotmánybíróság határozatai után már nincs több jogi lehetősége az alapítványnak. A pert az APEH nyerte.

Szabálytalankodott az Alkotmánybíróság

Gazdaság2002.02.11, 08:03

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság az Alkotmánybíróság (AB) öt Volvo személyautó beszerzésére szóló eljárását. Az AB ugyanis - a szeptember 11-ei merényletre hivatkozva - nem nyílt, hanem tárgyalásos eljárást folytatott le.

Alkotmánybírósághoz fordultak a könyvelők

Archívum2002.02.01, 07:42

A téglatörvénynek nevezett pénzmosás elleni törvényben érintett szakmák képviselői közül elsőként terjesztett beadványt az Alkotmánybírósághoz a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete. Az egyesület már a múlt héten jelezte, hogy a könyvelők és adótanácsadók védelme érdekében alkotmánybírósági eljárást fognak kezdeményezni, mivel alkotmányossági aggályaik vannak a tavaly decemberben elfogadott pénzmosás elleni törvénnyel kapcsolatban. A beadványt csütörtökön terjesztették be.

Alkotmányt sérthetnek a természetvédelmi rendeletek

Itthon2002.01.29, 06:56

A Levegő Munkacsoport szerint a természetvédelmi törvény egyik rendelkezése alkotmányellenes, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Vitatják a Földalap alkotmányosságát

Itthon2002.01.21, 12:36

Az Alkotmánybírósághoz fordult múlt pénteken a Magyar Agrárkamara a termőföldről szóló 1994. évi törvény módosításával, illetve a Nemzeti Földalapról szóló törvénnyel kapcsolatban - jelentette be a köztestület elnöke, Csikai Miklós.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a prostituáltak

Itthon2002.01.21, 08:43

Az Alkotmánybírósághoz fordul a prostituáltak érdekvédelmi szervezete kedden, s terveik szerint nemzetközi jogi fórum előtt is kiteregetik a magyarországi türelmi zónák ügyét. Földi Ágnes, az egyesület elnöke az alkotmánybírósági beadványról nem árult el részleteket.

Közigazgatási hivatal vizsgálja a parkolási rendet

Itthon2002.01.15, 06:55

Átfogó vizsgálatot kezdeményez a parkolási rend felülvizsgálására a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője. Grespik László valamennyi vonatkozó jogszabályt ellenőrizni kívánja, helyi rendeleteket és országos hatáskörű törvényeket egyaránt.

Koalíciós viszály Ausztriában

Nagyvilág2002.01.14, 17:02

Haider ismét támadást intézett koalíciós partnere ellen, ezúttal a csehországi atomerőmű ürügyén. A Szabadságpárt elnöke az Alkotmánybíróságot is bírálta. A kommentárok szerint ezennel megkezdődtek a 2003 őszén esedékes választások előcsatározásai.

Gyimesi József (1954, Szombathely) - Fidesz

Itthon2002.01.08, 12:33

Gyimesi József a Szombathely 1. számú választókerületben szerzett képviselői mandátumot 1998-ban. Az Igazságügyi és a Honvédelmi bizottság tagjaként a Fidesz egyik legaktívabb jogpolitikusa volt a jelenlegi ciklusban. 2001 februárjában ő is részt vett az úgynevezett lex Répássy előkészítésében és benyújtásában, amit a parlament megszavazott, ám az Alkotmánybíróság alkotmány-ellenesnek talált.

Készül a lex Répássy újabb változata

Itthon2002.01.03, 07:00

Január végéig elkészülhet a "lex Répássy" módosított változata. Ismert, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette Répássy Róbert (Fidesz) azon javaslatát, amely bevezetné a kötelező válaszadás jogát a sajtóban megjelenő véleményekre.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a lakbérek miatt

Itthon2002.01.03, 06:59

Jogi vélemények szerint alkotmánysértő lehet az önkormányzati bérlakások lakbér-megállapítási gyakorlata, noha a lakástörvény rendelkezéseinek megfelelően hajtják azt végre a kerületi és települési képviselő-testületek. S ráadásul a rendeletben megállapított összeg ellen - mivel arról jogszabályt alkottak - polgári bíróságnál nem, csak az Alkotmánybíróságnál lehet jogorvoslatot kérni. Az érdekvédők még januárban a taláros testülethez fordulnak.

Kevés kisebbségi képviselő lesz

Itthon2002.01.02, 06:47

A pártok többsége nem tervez a Fidesz-Lungo Drom megállapodáshoz hasonló választási együttműködést cigányszervezetekkel. Ugyanakkor kivétel nélkül minden parlamenti párt indít listán vagy egyéniben kisebbségi jelöltet, a leggyakrabban éppen roma nemzetiségűt. A hazai kisebbségek parlamenti képviselete azonban tíz éve megoldatlan, noha azt az Alkotmánybíróság is előírta a T. Háznak.

Januárban dől el: Alkotmánybírósághoz fordul-e a főváros

Itthon2001.12.20, 14:36

Januárban rendkívüli, vagy a soros közgyülés dönti majd el: Alkotmánybírósághoz (AB) fordul-e a főváros a 4-es metró miatt. Az AB véleményének kikérését a főpolgármester kezdeményezte, mert szerinte az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést követett el a 4-es metróval kapcsolatban.

Gyorsabb lesz az alapítványok, egyesületek bírósági nyilvántartásba vétele

Archívum2001.12.19, 13:32

Az Alkotmánybíróság egy márciusi határozatában kötelezte az Országgyűlést, hogy év végéig alkossa meg azt a jogszabályt, ami lehetővé teszi, hogy a társadalmi szervezetek és az alapítványok bírósági nyilvántartásba vétele ne húzódjon el indokolatlanul.  A hatályos jogi szabályozás ugyanis soron kívüliséget ír elő ezekben az eljárásokban, a gyakorlatban azonban hónapokig is eltart, amíg nyilvántartásba vesznek egy-egy alapítványt vagy egyesületet, ennek megtörténtéig viszont nem tudja megkezdeni működését. A parlament 2001. december 18-i ülésnapján elfogadta a törvényt, amely 2002. január 1-jén lép hatályba.

Demszky az Alkotmánybírósághoz fordul a metró-per miatt

Itthon2001.12.19, 11:48

Magyarországon szabályozatlan az állammal kötött szerződések ügye, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult Demszky Gábor, Budapest főpolgámestere. A főváros vesztett ugyanis a metróperben, amelyben ki akarta kényszeríteni, hogy a kormány fizesse ki a rá eső részt a 4-es metró építéséhez.

Bővül a vagyonukról nyilatkozók köre

Itthon2001.12.18, 17:37

Újabb regimenttel bővül azoknak a köre, akik a jövőben vagyonnyilatkozatot kötelesek tenni. Közöttük a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság tagjai, a polgármesterek. A helyi képviselőknek még a családtagjait is megnyilatkoztatja a törvény.