Afrika

címke rss

Elektromos hiba okozhatta a tüzet a moszkvai diákszállóban

Nagyvilág2003.11.24, 19:55

Nem találtak bűntényre vagy robbanószerkezetre utaló nyomokat a Patrice Lumumba nevét viselő Népek Barátsága Egyetemnek az orosz főváros délnyugati részén lévő, ötszintes diákszállójában, ahol egy tűzvészben harminchatan meghaltak és százharminckilencen kórházba kerültek.

A hét világválogatottja (2003. november 10-16.)

Sport2003.11.17, 08:11

A hét végén a válogatott mérkőzések voltak középpontban: Dél-Amerikában és Afrikában világbajnoki selejtezőket tartottak, Európában pedig a kontinensviadal pótselejtezőire került sor, így világválogatottunkba is ezek alapján kerestük a játékosokat. Az álomtizenegyben csak három olyan focista található, aki nem tétmeccsen nyújtott kitűnő teljesítményt, de ők is a címeres mezben mutatott játékuk alapján kerültek be.  

Meglepetések a belga futballkupában

Sport2003.11.17, 08:20

Az Európa-bajnoki pótselejtezők, illetve a barátságos meccsek miatt a hét végén Európában csak kevés helyen rendeztek bajnoki fordulókat, igaz, Írországban igazi rangadóra került sor, amely az aranyérem szempontjából is sorsdöntő lehet. Belgiumban a kupában máris öt élvonalbeli gárda búcsúzott, míg Afrikában kialakult a Bajnokok Ligája döntője.

Szenvedve nyert a Rangers, kikapott a Basel

Sport2003.11.10, 08:35

A hétvége egyik legnagyobb szenzációja Európa futballpályáin az volt, hogy az FC Basel 28 meccs után elveszítette hazai veretlenségét - igaz, a gárda nem a bajnokságban, hanem a kupában kapott ki. Skóciában ellenben a két glasgow-i csapat egyaránt nyerni tudott, de a Rangersnek alaposan meg kellett küzdenie a három pontért. Afrikában eközben a kontinentális kupák tovább haladtak a végkifejlet felé.

Magyar sikerek a labdarúgó finn kupában

Sport2003.11.03, 07:26

Észak-Európában lassan a végéhez közelít a szezon, a hét végén Svédországban és Finnországban is kupadöntőt rendeztek, utóbbiban magyar részvétellel és győzelemmel. A holland pontvadászatban a nagyok közül a PSV és az Ajax is nyert, a Feyenoord viszont háromgólos előnye ellenére is kénytelen volt egy döntetlennel beérni, míg Afrikában a Bajnokok Ligája elődöntőinek első mérkőzéseire került sor.

Egyházszakadástól tartanak a meleg püspök miatt

Nagyvilág2003.11.03, 14:26

Vasárnap este felszentelték az amerikai protestáns episzkopális egyház első meleg püspökét. A lépés heves kritikákat váltott ki az anglikán egyházi közösségeken belül. A canterburyi érsek az anglikánok megosztottságától tart, többen egyházszakadástól félnek. A nigériai anglikánok már jelezték, ha felszentelik a homoszexualitását nyíltan vállaló püspököt, kiválnak az anglikán világunióból.

Tolókocsival a Kilimandzsárón

Sport2003.10.27, 14:13

Világrekordot ért el a dél-afrikai Bernard Goosen. A 28 éves mozgássérült férfi tolókocsiját hajtva jutott fel Afrika legmagasabb pontjára október 20-án, a Tanzánia és Kenya határán fekvő Kilimandzsáró 5895 méteres csúcsára.

Népszerű zenészek az AIDS ellen

Kultúra2003.10.22, 15:30

November 29-én Fokvárosban olyan nagy nevek lépnek fel Nelson Mandela kérésére, mint Shakira, Bono, 50 Cent, Britney Spears vagy a Queen. A világsztárok az AIDS elleni küzdelem részként érkeznek a dél-afrikai városba, és remélik, hogy a későbbiekben CD-n és DVD-n megjelenő koncert felvételeit sokan megvásárolják, mert a várhatóan busás bevételt a betegek megsegítésére és a betegség elleni harcra használják fel. Naponta közel 6500 ember hal meg Afrikában az AIDS miatt, és a számítások szerint összesen mintegy 17 millióan hunytak már el a betegség miatt. Becslések szerint további 30 millió afrikai vírushordozó vagy haldokló beteg.

Az Emírségekbe került az ázsiai BL-trófea

Sport2003.10.13, 07:16

A hét vége az európai labdarúgásban a kontinensviadal selejtezőiről szólt, csak egy-két országban rendeztek bajnoki fordulót, Európán kívül viszont annál inkább zajlottak az események. Afrikában már a 2006-os világbajnokság selejtezői kezdődtek meg, míg Ázsiában az idén első ízben kiírt Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóját rendezték meg.

Egymilliárd ember él nyomornegyedekben

Nagyvilág2003.10.06, 11:38

A világon csaknem egymilliárd ember, a városi népesség közel fele él nyomornegyedekben - derült ki az ENSZ legfrissebb jelentéséből. A 300 oldalas dokumentum szerint Ázsiában és Afrikában a legaggasztóbb a helyzet.

Rangadót nyert a Celtic, pontot vesztett az Anderlecht

Sport2003.10.06, 12:08

A rangadók hétvégéje volt a mostani, legalábbis ami a topligákon kívüli európai bajnokságokat illeti, hiszen Belgiumban, Skóciában és Ukrajnában is a két élcsapat csapott össze. Érdekes módon a listavezető és eddig százszázalékos teljesítménnyel álló együttes elveszítette tökéletes sorozatát, és a legrosszabbul a skót Rangers járt, amelyik kikapott; a belga Anderlecht és az ukrán Sahtar Doneck legalább egy döntetlenre jó volt. Afrikában eközben az egyik legjelentősebb regionális bajnokság, a COSAFA-kupa döntőjét rendezték meg.

Anyák és gyermekek tízmillióinak halálát jósolják

Nagyvilág2003.09.18, 11:50

Akár 80 millió anya és gyermek is meghalhat világszerte a következő 12 évben a nem megfelelő egészségügyi politika és a pénzhiány miatt - állítják segélyszervezetek. Szerintük a gyermekhalandóság harmadára csökkentése az eredetileg kitűzött 2015 helyett a jelenlegi ütemben csak 150 év múlva következne be egyes országokban.

Félt az afrikai Big Brother győztese

Tévé2003.09.15, 16:45

Az Európában és Amerikában megszokottá vált valóságshow-kal ellentétben az afrikai Big Brothert a műsor befejezése után jótékony társadalmi hatása, a kontinens egységének elősegítése miatt ünneplik. Az első összafrikai műsor győztesét a Nobel-díjas Nelson Mandela is fogadta. A dicséret mellett azonban sokan bírálták a valóságshow-t, amely ellenzői szerint rossz hatással van a tévénézőkre.

Új dínó vethet fényt az indiai szubkontinens vándorlására

Tudomány2003.08.22, 09:04

A 9 méter hosszú Rajasaurus szarvakkal felfegyverzett ragadozó volt a kréta időszak végén. Vizsgálata új adatokat szolgáltathat az indiai szubkontinens vándorlásáról is.

Már Kölnben vannak a Szahara túszai

Nagyvilág2003.08.20, 10:32

Németországban vannak azok az európai túszok, akiket hat hónapig tartottak fogva Afrikában. Egy társuk belehalt a megpróbáltatásokba. Németországban közben vita bontakozott ki arról, hogy váltságdíj ellenében szabadultak-e ki a túszok, és ha igen, akkor ki fizetett értük.

Több százezer gyerek katona harcol a világban

Nagyvilág2003.08.13, 14:54

Jelenleg mintegy 300 ezer gyerek katona harcol világszerte fegyveres konfliktusokban az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint. Különösen magas a fegyverforgató gyerekek aránya Afrikában, ahol vannak olyan milíciák, amelyeknek akár 60 százaléka kiskorúakból áll.

Kómába esett Afrika mészárosa

Nagyvilág2003.07.20, 15:30

Kómában van Idi Amin, Uganda volt diktátora. Alig nyolc éves uralma alatt 400 000 embert gyilkoltatott meg, és ezért kapta az "Afrika mészárosa" ragadványnevet. Idi Amin az elmúlt évtizedben Szaúd-Arábiában, luxuskörülmények között élt.

Tovább vitatkoznak Bush beszédéről

Nagyvilág2003.07.13, 23:55

Nem csitul a vita az Egyesült Államokban Bush elnök januári állításáról, amely szerint Irak uránércet akart beszerezni Afrikából. A nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a mondat pontos volt, bár igaz, hogy nem kellett volna szerepelnie a beszédben. A legújabb hírek szerint az uránvásárlást már Bush egyik korábbi beszédének tervezete is tartalmazta, de akkor a CIA-nak sikerült elérnie, hogy kivegyék a szövegből.

A CIA elismerte tévedését

Nagyvilág2003.07.12, 09:37

Elismerte hibáját az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) azzal összefüggésben, hogy George Bush elnök januári nyilatkozatába bekerülhetett az az állítás, miszerint Irak uránt próbált beszerezni Afrikából. Tenet pénteken elismerte, hogy a mondat a CIA jóváhagyásával maradt benne az elnökegy januári beszédében, noha a szakértőknek kétségeik voltak az értesülés megbízhatósága felől.

Botrányt okozott Afrikában a Big Brother

Tévé2003.07.09, 10:34

Több zambiai keresztény egyház püspöke tiltakozott az első afrikai valóságshow ellen, és arra kérték a lusakai tévét, szüntesse be az afrikai Big Brother sugárzását.

A vállalatok harmada gazdasági bűnözés áldozata

Gazdaság2003.07.08, 12:37

A gazdasági bűnözés továbbra is jelentős veszélyforrás a vállalatok számára a világ minden pontján; a cégek egyharmada volt ilyen típusú bűncselekmény áldozata az utóbbi két évben. A gazdasági bűnözés Afrikában és Észak-Amerikában a legelterjedtebb - derül ki a PricewaterhouseCoopers felméréséből. A bűncselekmények által okozott kár átlagosan mintegy 2 millió dollár.

Kalasnyikovval ismerték el az elnököt Elefántcsontparton

Nagyvilág2003.07.05, 12:45

Az elefántcsontparti kormány és az ellene lázadó fegyveres csoportok hivatalosan befejezettnek nyilvánították az országot tíz hónapja kettészakító polgárháborút. A háború tavaly szeptemberben robbant ki a nyugat-afrikai országban, amely a világ vezető kakaótermelője, és évtizedeken át Afrika legstabilabb és legvirágzóbb országának számított.

Felvilágosítást szorgalmaznak az anális szexről

Tudomány2003.06.18, 09:24

Egy friss tanulmány szerint Afrikában az anális szex áll a HIV-megbetegedések jelentős részének hátterében.

60 ember veszhetett a tengerbe Szicíliánál

Nagyvilág2003.06.17, 20:44

A múlt héten három nap alatt 975 idegent tettek partra Itáliában a szervezett bűnözők, akik Afrikából lélekvesztőkön szállították őket Európába. A hétvégén egy hajó elsüllyedt, a fedélzeten 60 menekült utazott, eddig mindössze 6 holttestet talált meg a parti őrség. Umberto Bossi, az olaszországi Északi Liga vezére "ágyúdörgéssel" szeretné megoldani az illegális bevándorlás problémáját: szerinte a parti őrségnek nem szabad teketóriáznia, még akkor sem, ha a gumicsónakok nőket és gyermekeket is hordoznak fedélzetükön. "A második vagy harmadik figyelmeztetés után: bumm!" - mondja a Liga vezére.

Megtalálták az eddigi legősibb embert

Tudomány2003.06.12, 18:18

A modern ember, a Homo sapiens eddigi legősibb maradványai kerültek elő Etiópiában. A szakértők minden idők egyik legjelentősebb felfedezésének minősítették a 160 000 éves leletet.

Határok nélküli többezres tüntetés a G8-csúcs miatt

Nagyvilág2003.06.01, 14:32

Vasárnap kezdődik a világ vezető hatalmait tömörítő G8 csoport állam- és kormányfőinek csúcsértekezlete. A találkozó főbb témái: az Új partnerség Afrika fejlesztésért (NEPAD) program, a világgazdaság és a nemzetközi kereskedelem legidőszerűbb kérdései, a nemzetközi terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni küzdelem, Irak újjáépítése és a közel-keleti rendezési terv. A helyszínre megérkeztek a globalizációellenes csoportok tagjai, akik már lezártak egy hidat, tiltakozó megmozdulásokat tartanak, többek között a francia-olasz-svájci határon.

Több csapat indulhat a férfikosár-vébén

Sport2003.05.27, 19:51

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség döntése értelmében az eddigi 16 helyett 24 csapat vehet részt a 2006-os férfikosárlabda-világbajnokságon Japánban. A seregszemlén a címvédő és a házigazda mellett Európából hat, Amerikából öt, Afrikából három, Ázsiából és Óceániából két-két válogatott indulhat. A fennmaradó négy helyet a FIBA meghívásos alapon adja ki.

Afrikába kerülnek Huszein fiának oroszlánjai

Tudomány2003.05.26, 09:39

Afrikába viszik és ott szabadon engedik Szaddám Huszein volt iraki elnök fiának oroszlánjait. Vak medvéjét Görögország kapja meg - közölték állatvédő csoportok.

A kipusztulás fenyegeti a banánt

Tudomány2003.05.23, 11:44

A banán évezredek óta nem él nemi életet. A világ legszexisebb gyümölcse steril, magtalan mutáns, genetikailag elaggott. Evolúciója megállt, mióta csak először szaporodásnak indult Délkelet-Ázsiában az utolsó jégkorszak vége felé. Genetikai diverzitása oly csekély, hogy képtelen felvenni a harcot a különféle kártevőkkel és betegségekkel szemben, melyek napjainkban támadják Közép- és Dél-Amerika hatalmas ültetvényeit éppúgy, mint Afrika és Ázsia kistermelőinek állományait.

Négy jelölt a legjobb ázsiai játékosnak járó díjra

Sport2003.05.20, 11:07

Európában Ronaldo, Amerikában José Saturnino Cardozo, Afrikában el Hadji Diouf, Óceániában pedig Harry Kewell lett a 2002-es esztendő legjobbja, és mint a listából is látszik, már csak egy kontinens nem választotta meg legjobbját az elmúlt évre. Ez azonban már nem várat sokáig magára: az Ázsiai Labdarúgó Szövetség tegnap nyilvánosságra hozta, hogy kik a jelöltek a trófeára, amelyet szerdán adnak majd át.

Feltűnt az egyik legkeresettebb terrorista Afrikában

Nagyvilág2003.05.15, 14:37

Állítólag Szomáliában látták az egyik legkeresettebb terroristát. Az al-Kaidával is gyaníthatóan kapcsolatban álló Fazul Abdullah Mohammed feltételezhetően Kenyába készül, ezért Nairobi készültségbe helyezte biztonsági erőit. Az USA szerint Kelet-Afrikában nagy a terrortámadások veszélye.

Börtönbüntetés Mandela volt feleségének

Nagyvilág2003.04.25, 16:51

Börtönbüntetésre ítélték csalás és lopás miatt a dél-afrikai apartheidellenes mozgalom vezetőjeként ismertté vált Nelson Mandela volt feleségét. Sokak szerint a még mindig nagy népszerűségnek örvendő asszonyt politikai ellenfelei juttatták a vádlottak padjára. A 43 rendbeli csalás és 25 rendbeli lopás miatt kiszabott ítélet nem jogerős, Mandela volt felesége szabadlábon védekezhet.

Szellemnek hitt meteoritok Afrikában

Tudomány2003.04.24, 12:14

2002 nyarán a Dél-Afrikai Köztársaság által körülölelt Lesothoban országszerte különös kísérteteket láttak. A túlviláginak vélt eseményről kiderült, nem tévedtek sokat: valóban "földöntúli" jelenséget, ám nem szellemeket, hanem meteoritokat láttak - számolt be a BBC Afrika fókuszban című folyóirata.

A jelenlegi elnök vezet a nigériai választásokon

Nagyvilág2003.04.21, 12:03

A nigériai elnökválasztások részeredményei szerint a jelenlegi elnök, a keresztény Olusegun Obasanjo jelentős előnnyel vezet.

Kokó: Nem vagyok megélhetési bokszoló

Vendégszoba2003.04.15, 19:01

Kovács István volt az [origo] Társalgójának vendége január 28-án délután, mielőtt elrohant volna a gyerekért a suliba. Jó sok kérdést meg sem tudott válaszolni, de kiderült: mindegy neki, hogyan áll fel a Fradi, Brodie szerinte is jó, Tyson egy állat. Éttermét májusban nyitja nagy bulival, Afrikában meleg volt.

Ismét Diouf Afrika legjobbja

Sport2003.04.02, 13:17

Johannesburgban megtartották az afrikai Aranylabda-választást, melyen a kontinens 2002-ben legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgóit díjazták. A földrész legkiemelkedőbb futballistája El-Hadji Diouf, a Liverpool és a szenegáli válogatott csatára volt.

Világszerte tüntettek az iraki háború ellen

Irak2003.03.29, 19:11

Szombaton világszerte folytatódtak az iraki háború ellenes tiltakozó megmozdulások: Európa számos országában, a Közel-Keleten, Ázsiában és Afrikában is százak, ezrek tüntettek a háború ellen, sőt egyes helyeken több tízezren követelték az iraki válság békés rendezését.

Ha háború lesz, elmaradhatnak a gólyák

Tudomány2003.03.18, 13:03

Egy Irak elleni amerikai támadás súlyos veszélyt jelentene Európa és Ázsia madárvilágára is, hiszen az évnek ebben az időszakában évezredek óta milliónyi költöző madár készülődik, illetve indul útnak és vonul át Irak területe fölött téli telelőhelyeiről a kontinens északabbi részein lévő fészkelőhelyek felé.

A mókusok földtörténeti kalandozásai

Tudomány2003.03.07, 12:17

A genetikai vizsgálatok szerint a mókusok evolúcióját alapvetően befolyásolták a geológiai és az éghajlati változások.

Közel ötmilliárd dollárt kerestek az oroszok fegyveren

Gazdaság2003.02.18, 15:20

Oroszország 4,8 milliárd dollár értékben exportált fegyvereket tavaly, és kibővítette piacát Délkelet-Ázsiában, Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. A fegyverkereskedelem illetékeseinek közlése szerint ebből az összegből 350 millió dollár értékű fegyverkivitel adósságtörlesztési célt szolgált.

Palik Afrikában hagyta a fogát

Vendégszoba2003.02.17, 17:48

A kommentátor, vezérigazgató és autóversenyző Palik László a Társalgóban bevallotta, hogy nem nézi vissza Forma-1-es közvetítéseit, mert attól tart, hogy a bakik miatt a végén még kárt tenne magában. Kiderült róla, hogy energiaital-függő, Bon Jovit hallgat, a Dakaron öt kilót fogyott, a célba érkezvén pedig elsírta magát.

Feltérképezték az Afrikából Ázsiába vándorló ősi telepesek útvonalát

Tudomány2003.02.07, 12:57

Oxfordi kutatók rekonstruálták azt az útvonalat, amely mentén mintegy százezer évvel ezelőtt afrikai embercsoportok Ázsiába vándoroltak. A kutatók szerint az út a mai Pakisztán és India tengerpartját követte.

A dzsungel emlőseinek legfőbb ellensége: a túlvadászás

Tudomány2003.02.05, 14:28

Az erdőben élő emlősállatok mind a mai napig alapvető táplálékul szolgálnak az Ázsia, Afrika és Dél-Amerika dzsungeljeiben élő népeknek. A vadászat az ökológusok szerint nagyobb veszélyt jelent e fajokra nézve, mint a fakitermelés. Vajon létezik-e megoldás, elérhető-e valamiféle egyensúly a fennmaradásukért küzdő fajok és a szintén életben maradásukért vadászó emberek között?

Diouf a legjobb afrikai labdarúgó

Sport2003.01.23, 20:08

A szenegáli El-Hadji Diouf lett az év labdarúgója Afrikában.

Humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki Afrikában

Tudomány2003.01.22, 11:00

Valóságos tragédia zajlik Afrika déli részén az éhínség és az AIDS-járvány miatt - hívták fel a világ figyelmét a legfőbb nemzetközi humanitárius szervezetek kedden Genfben kiadott nyilatkozatukban.

A halotti kultusz ősibb: csaknem félmillió éves

Tudomány2003.01.14, 11:58

Spanyol kutatók szerint az ember mintegy 340 ezer évvel korábban alakította ki a halotti kultuszt, mint azt eddig feltételezték.

Sztipánovics duplája kevés volt Keneseiék ellen

Sport2003.01.13, 15:05

A múlt héten arról számoltunk be, hogy Sztipánovics Barnabás csapata, az APOEL Nicosia a magyar támadó két góljának is köszönhetően 5-0-s győzelmet aratott Kenesei Zoltán gárdája, az AEK Larnaca ellen. Nos, a két együttes a hét végén is összecsapott egymással, mégpedig a ciprusi kupa csoportmérkőzései során, ám a két meccs között mindössze annyi hasonlóság volt, hogy Sztipánovics ismét kétszer volt eredményes - futball a topligákon kívül.

Láb nélkül a Kilimandzsáróra

Sport2003.01.09, 18:41

Egy ausztráliai férfi, aki súlyos hegymászóbaleset folytán mindkét lábát elvesztette, Afrika legmagasabb hegyének, az 5895 méter magas Kilimandzsárónak a megmászására készül.

Palikék még versenyben vannak

Auto2003.01.09, 12:43

Ellentmondásos hírek érkeztek magyar versenyzőinkről a Dakar-rali nyolcadik szakasza előtt. Ami biztos, hogy még négy magyar egység vezet Afrika kietlen útjain, a legjobb, 56. helyen a Kis, Czeglédi duó áll. A Palik, Darázsi kettős is versenyez, s ha hinni lehet a viadal hivatalos honlapjának, akkor a nyolcvanadik helyen áll.

Sztipánovics, a ciprusi gólvágó

Sport2003.01.06, 11:35

Sztipánovics Barnabás góljaival nyert, s tovább növelte előnyét az APOEL Nicosia a ciprusi labdarúgó-bajnokságban. Afrikában és Dél-Amerikában most rendezik az U20-as kontinensviadalt - futball a topligákon kívül.

Misszionáriusok halála 2002-ben

Nagyvilág2003.01.03, 01:38

Huszonöt katolikus misszionáriust öltek meg 2002-ben a világ különböző pontjain. Ebből tíz Afrikában, 14 Amerikában, és egy Ázsiában történt- közölte csütörtökön a vatikáni ügynökség, a Fides.

Újabb éhínség fenyeget Afrikában

Tudomány2003.01.02, 10:02

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, valamint több humanitárius szervezet becslései szerint mintegy 30 millió embert fenyeget az éhínség Afrikában a kontinens déli felétől egészen Afrika szarváig. A szervezetek szerint olyan humanitárius katasztrófa várható, amely tovább destabilizálja az AIDS által amúgy is súlyosan pusztított földrészt.

Három jelölt az afrikai Aranylabdára

Sport2003.01.02, 11:57

Az európai Aranylabdát még karácsony előtt kiosztották, de nem csak az öreg kontinens legjobbját szokták megválasztani. Hasonló voksolást Afrikában is rendeznek, azonban a fekete kontinensen még csak azt tudni, hogy melyik három focista végzett az első három helyen, a végleges sorrendet csak március végén hozzák nyilvánosságra.

A világ legnagyobb nemzeti parkja

Tudomány2002.12.10, 10:57

Nagy Limpopo Park (Great Limpopo Transfrontier Park) néven hamarosan megnyílik három afrikai ország - Mozambik, a Dél-afrikai Köztársaság, valamint Zimbabwe - közös határának térségében Afrika, de talán a világ legnagyobb vadrezervátuma.

Képek a mai teljes napfogyatkozásról

Tudomány2002.12.04, 16:57

Milliók csodálták meg az Afrika és Ausztrália déli térségeiben szerdán, 2002. december 4-én lezajlott teljes napfogyatkozást. Cikkünkből elérhető képek és videók a káprázatos jelenségről.

Az AIDS világnapja

Tudomány2002.12.02, 12:08

Világszerte rendezvényekkel, figyelemfelhívó megmozdulásokkal, statisztikák közzétételével emlékeztek meg vasárnap az AIDS világnapjáról.

Ikpeba Líbiában folytatja

Sport2002.09.29, 14:02

Líbiában, az Itthad Tripoli labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nigriai klasszis Victor Ikpeba, akit 1997-ben az év labdarúgójának választották Afrikában.

Túl fiatal az emberős

Tudomány2002.09.23, 16:20

Egy dél-afrikai emberelőd-fosszíliáról kiderült, túl fiatal ahhoz, hogy a hiányzó láncszem legyen.  

Fazekas Róbert aranyérmes a Világkupán

Sport2002.09.21, 21:36

Fazekas Róbert az Európa-válogatott tagjaként 71.25 m-es versenycsúccsal megnyerte a diszkoszvetést a madridi atlétikai Világkupán. A müncheni Eb győztese sikeréért 30 ezer dollárt kapott.

AIDS: Afrika után Kelet-Európa a célpont

Tudomány2002.09.20, 11:13

Az AIDS nem várt méretekben terjed Kelet-Európában, gyakorlatilag leggyorsabban a világon - áll az UNICEF Social Monitor 2002 legfrissebb jelentésében.  

Afrikának milliárdokba kerül a korrupció

Archívum2002.09.19, 10:15

Közel 150 milliárd dolláros kár éri évente Afrikát a kontinensen uralkodó korrupció miatt, amely elrettenti a befektetőket, akadályozza a már folyamatban lévő fejlesztéseket és közel 20 százalékos drágulást okoz - írja a BBC News Online.

"Mesés" ajánlatok e-mailen Afrika szívéből

Archívum2001.08.03, 08:10

Ismét rendkívüli haszonnal kecsegtető ajánlatok érkeznek Afrikából, általában e-mailen. A két évvel ezelőtti hullámmal szemben ezúttal azonban nem Nigériából, hanem egyéb nyugat-afrikai államokból, így Togóból, Beninből vagy Sierra Leonéból származnak. Az "üzleti ajánlatokat" azonban egytől egyig maffiaszerű bűnszövetkezetek küldik, melyek ügyesen kifundált, rendkívül jól szervezett módszerekkel próbálják meg pénzétől megfosztani a derék honpolgárt.

Atlétikai idényzárás Világkupa-döntővel

Sport2002.09.18, 16:26

Az atlétikai idény zárásaként pénteken és szombaton Madridban rendezik meg a Világkupa-döntőt, amely a 3 millió dollárt meghaladó összdíjazásával veri a múlt szombati párizsi Grand Prix-finálét is. Montgomery 100-on futott 9,78 másodperces világcsúcsát azonban nehéz lesz verni.

Járványokért is felelős lehet a felmelegedés

Tudomány2002.09.10, 12:15

A globális felmelegedés nemcsak az olyan szélsőséges klimatikus jelenségekért felelős, mint az idei nyár európai áradásai vagy az Afrika egyes részeit immár évek óta sújtó aszály. Egy nemzetközi kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a klímaváltozással olyan veszélyes fertőző betegségek is egyre többször öltenek járványos méreteket, mint például a kolera.

Tragikus mértékben pusztulnak az őserdők Afrikában

Tudomány2002.09.10, 12:37

Öt ország és a Világbank támogatásával nemzetközi pénzügyi alap létesült az afrikai kontinens őserdeinek megóvására. A világon minden évben Belgium területének háromszorosával megegyező méretű erdőterület pusztul el. 

Rögös a vívók útja az olimpiára

Sport2002.08.30, 18:18

Hosszas diplomáciai pengeváltások után immár végleges a 2004-es olimpia vívóprogramja, és az is eldőlt, hogy a versenyzők milyen kvalifikációs rendszeren át juthatnak el Athénba. Leegyszerűsítve: roppant bonyolult rendszeren át.

Huszonnégy edzőmeccs világszerte

Sport2002.08.20, 20:28

A Magyarország - Spanyolország találkozó mellett szerdán további 24 helyszínen rendeznek barátságos labdarúgó-mérkőzéseket Európában, Dél-Amerikában és Afrikában. A világbajnok brazilok a június 30-i döntő óta először lépnek pályára, Fortalezában - a távozó Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány búcsúmeccsén - Paraguayt fogadják. A magyar válogatottal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő csapatok sem tétlenkednek: a kvalifikációs sorozatra való felkészülés jegyében a lettek Fehéroroszországot, a lengyelek Belgiumot látják vendégül, míg a svédek Moszkvába látogatnak.

Világszerte terjed a nukleáris családmodell

Tudomány2002.08.09, 12:19

Csaknem megnégyszereződött a világ népessége a XX. században: 1900-ban 1,6 milliárd ember élt a Földön, 2000-ben viszont 6 milliárd. A XXI. században a legtekintélyesebb demográfusok távlati előrejelzése szerint a trend határozottan megfordul, és - a korábbi szaporodási prognózisokkal szemben - jóval gyorsabban fogyatkoznak az egy anyára jutó születések -, majd pedig a világ teljes lakossága eléggé gyors ütemben fogyatkozni kezd.

Izrael kiutasítja az illegális munkavállalókat

Nagyvilág2002.07.22, 23:05

Ariel Saron izraeli miniszterelnök utasította a rendőrséget, hogy kedden lásson hozzá a papír nélküli vendégmunkások kitoloncolásához. A 150-200 ezer illegális vendégmunkás Kelet-Európából, Afrikából vagy Ázsiából szivárgott be a zsidó államba.

Spanyol területek Afrikában

Nagyvilág2002.07.17, 17:21

Marokkó területén két város még mindig az egykori gyarmattartó Spanyolország fennhatósága alatt van. Madrid tárgyalni sem hajlandó Ceuta és Melilla sorsáról.

Afrikában a munkaerő negyede halhat meg AIDS-ben

Archívum2002.07.08, 15:15

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének barcelonai AIDS-konferenciáján nyilvánosságra hozott adatok szerint egyes afrikai országokban a munkaképes korú lakosság akár egynegyede is elpusztulhat AIDS-ben, 2020-ra. Ha nem sikerül megállítani a betegség terjedését, az teljesen alááshatja a gazdasági fejlődést.

Cafú folytatja, Elber nem

Sport2002.07.01, 16:27

A brazil csapat jobbhátvédje, Cafú új világcsúcsot állított fel azzal, hogy immár harmadik világbajnoki döntőjén szerepelt, de a pár nappal korábbi nyilatkozatával ellentétben a játékosnak esze ágában sincsen visszavonulni a címeres meztől.

Oroszország az idei G8 fő nyertese

Nagyvilág2002.06.27, 17:49

A nyolc ipari nagyhatalom csúcstalálkozóján eredetileg Afrika segítése lett volna a fő téma, de a nagyhatalmak vezetői a Közel-Kelettel, a terrorizmus elleni harccal és az egymás közötti vitákkal legalább annyit foglalkoztak, mint a szegénységgel. Egyetlen dologban értettek egyet: megdicsérték Oroszországot.

Portugál másodedző Manchesterben

Sport2002.06.07, 13:33

Jim Ryan helyett a következő három évben Carlos Queiroz lesz a másodedző a Manchester United labdarúgócsapatánál. Sir Alex Ferguson segítője legutóbb a dél-afrikai válogatottnál dolgozott, ám a szerény Afrika Kupa-teljesítmény miatt a világbajnokság előtt elbocsátották.

Német fülemüle-matuzsálem

Tudomány2002.05.27, 10:00

Április második felétől május végéig gyakran hallható Berlin nyugati peremén, a staakeni zöldövezetben az egyik legszebb hangú európai énekesmadár: a fülemüle. A más madárral össze nem téveszthető faj hímjei napközben territóriumukat védik rivális hímekkel szemben, éjjelente pedig nőstényeket próbálnak "rabul ejteni" énekükkel.

Német fülemüle-matuzsálem

Tudomány2002.05.27, 10:00

Április második felétől május végéig gyakran hallható Berlin nyugati peremén, a staakeni zöldövezetben az egyik legszebb hangú európai énekesmadár: a fülemüle. A más madárral össze nem téveszthető faj hímjei napközben territóriumukat védik rivális hímekkel szemben, éjjelente pedig nőstényeket próbálnak "rabul ejteni" énekükkel.

Diouf az év labdarúgója Afrikában

Sport2002.04.16, 22:35

A szenegáli el-Hadji Diouf lett a 2001-es esztendő legjobb labdarúgója Afrikában.

Francia futballedzőket díjaztak

Sport2002.04.02, 09:22

A hétvégén két kiváló francia futballedző is komoly elismerésben részesült. A Liverpool labdarúgócsapatának szakvezetője, Gerard Houllier az egyik legnagyobb állami kitüntetést kapta, míg Bruno Metsu szenegáli szövetségi kapitányt Afrika legjobb trénerének választották.

Blatter kevesebb európai vb-résztvevőt szeretne

Sport2002.03.08, 08:57

Megszaporodtak a tennivalói a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek. A közelgő világbajnokság miatt nap mint nap kell új döntést hozni, közben pedig Sepp Blatter is kifejtette a jövőről alkotott véleményét. Az Afrikát egyszer már becsapó FIFA-elnök most nem egyszerűen a fekete kontinensnek ígéri a 2010-es vb-t, de csökkenteni szeretné az európai résztvevők számát is.

A hottentotta Vénusz hazatér

Tudomány2002.02.22, 16:25

Visszatérhetnek Afrikába annak a fekete asszonynak a maradványai, aki két évszázadon keresztül - először cirkuszi látványosságként, majd múzeumi tárgyként - gyönyörködtette és szórakoztatta a franciákat.

Békavadász kacsacsőrű krokodil

Tudomány2002.02.21, 17:03

A chicagói Paul Sereno jó szokásához híven újabb szenzációs afrikai ősmaradványokat jelentett be.

Elképzelhető, hogy mégsem Afrikából származunk

Tudomány2002.02.20, 12:25

Egy magyarországi lelet is szerepet játszik abban, hogy néhány kutató a hominidák evolúciós központját inkább Európába tenné, nem pedig Afrikába.

Kamerun megvédte elsőségét az Afrika-kupán

Sport2002.02.10, 21:24

Kamerun hihetetlen izgalmak közepette, hosszabbítás után büntetőkkel győzte le Szenegált a labdarúgó Afrika-kupa döntőjében,  s így megvédte címét. A meccs hőse Alioum Boukar, a kameruniak kapusa volt, aki két szenegáli büntetőt is kivédett.

Kamerun-Szenegál döntő lesz az Afrika-kupán

Sport2002.02.07, 22:08

Három-három gólt és kiállítást, valamint szenegáli továbbjutást hozott az Afrika-kupa első elődöntője, a Szenegál-Nigéria ősszecsapás. A másik elődöntőben Kamerun 3-0 arányban verte a házigazda Mali válogatottját, így vasárnap 17 órakor Kamerun Szenegállal küzd meg az Afrika legjobbja címért.

Kevesebb a kalóz a világ tengerein

Nagyvilág2002.02.04, 12:57

Kevesebb kalóztámadás történt tavaly a tengereken, de nőtt a fegyveres támadások halálos áldozatainak száma. Kalózokra leginkább az indonéz szigetvilágban, valamint India és Afrika partjainál lehet számítani.

A lemeztektonika hatása az emlősök evolúciójára

Tudomány2002.02.01, 15:10

A méhlepényes emlősök genetikai vizsgálata arra utal, hogy ezek evolúcióját alapvetően befolyásolta Gondwana szuperkontinens széttöredezése.

Kuffourt hazaküldték az Afrika-kupáról

Sport2002.01.23, 09:34

Noha a keddi napon nem játszottak meccseket az Afrikai Nemzetek Kupáján, mégis ekkor történt a torna eddigi talán legfontosabb eseménye: a ghánai válogatott szövetségi kapitánya, Fred Osam Doudu úgy döntött, hogy fegyelmezési okokból hazaküldi csapata legjobb játékosát, Emmanuel Kuffourt.

Új típusú vb-selejtezők Afrikában

Sport2002.01.19, 18:06

A futballvilág figyelme a hét végétől Afrikára szegeződik, hiszen ekkor kezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája, de már az esemény nyitónapja előtt fontos kérdések dőltek el a fekete kontinensen. Az afrikai szövetség ugyanis közgyűlést tartott a torna helyszínén, Maliban, ahol nyilvánosságra hozták, hogy 2006-tól a kontinensviadal egyben a világbajnoki kvalifikációt is magában foglalja majd.

A láva újabb várost veszélyeztet Afrikában

Nagyvilág2002.01.19, 11:53

A Nyiragongo tűzhányóból kitört lávafolyam Goma után újabb város felé tart. Gisenyiből százezrek menekülnek Ruanda belseje felé. A segélyszervezetek járványtól tartanak.

Afrikai futballvarázs sámánok nélkül

Sport2002.01.18, 16:35

"Ha jó futballt szeretnél látni, Afrikába menj!" Az első hallásra "máriateréziás" utánérzésnek tűnő mondatban sok igazság rejlik. A túlzottan sztárolt európai vagy dél-amerikai labdarúgás napjainkra elveszette azt a természetességét, amely Afrikában még megtalálható. A játék szeretete, az ösztönös zsenik születése szerencsére még jellemző a fekete kontinens labdarúgására. A kivételes technikai tudás, a szurkolók sámántáncai és a sztárdömping ezúttal az Afrikai Nemzetek Kupáján dominálhat.

Nyiragongo-tűzhányó: egy villámgyors gyilkos

Tudomány2002.01.18, 18:39

A tegnap ismét kitört vulkán oldalán található hasadékokból 1977-ben igen gyorsan, mintegy 60 km/h sebességgel zúdult alá a láva, 70 embert égetve halálra.

Meghallgatható a neten a Chemical Brothers albuma

Kultúra2002.01.17, 17:04

Bár még csaknem két hetet kell várni a világpremierig, a Chemical Brothers honlapján már belehallgathatunk az új album, a "Come with us" számaiba, sőt a zenei adókon egy ideje már vetített "Star Guitar" című klipet is végignézhetjük.

Karitatív sztárlabdarúgók

Sport2002.01.07, 18:30

Miközben irigykedve figyeljük a labdarúgás világában röpködő dollármilliókat, a zsírosabbnál zsírosabb szerződéseket, általában elkerülik figyelmünket az újságokban megbúvó rövid hírek. Aki figyelmesen olvas, annak viszont feltűnik, hogy a gazdag sztárjátékosok jövedelmük egy részét "visszaforgatják", s nem feledve, honnan is érkeztek, karitatív célokat szolgálnak. Így fordulhat elő többek között, hogy Közép-Amerikában új stadionok épülnek, hogy Afrikában nem szűnnek meg válogatottak, és hogy Angliában rehabilitácós központ épül - mind-mind önköltséges alapon.

Készülnek a csapatok az Afrikai Nemzetek Kupájára

Sport2002.01.01, 16:44

Aligha kétséges, hogy az év első fontos futballeseménye az Afrikai Nemzetek Kupája lesz, amelyre Maliban kerül sor január 19. és február 10. között. A tornán résztvevő gárdák természetesen már megkezdték a felkészülést a kontinensviadalra, és ennek megfelelően az évtől szinte mindegyikük egy barátságos válogatott mérkőzéssel búcsúzott el.

Fegyveresek szálltak partra Mohéli szigetén

Nagyvilág2001.12.19, 08:24

Az Afrika keleti partjainál lévő Comore szigetek egyik szigetén mintegy száz - magát amerikainak valló - katona szállt partra. Azt állították, hogy akciójuk része a terrorizmus elleni harcnak.