Afrika

címke rss

Akiknek a Live 8-en lett volna helyük

Kultúra2005.07.21, 16:57

Sokan kritizálták a Live 8 szervezőit amiatt, hogy túl kevés afrikai előadót hívtak meg a nagyszabású eseményre, mely éppen Afrikát volt hivatott megsegíteni. Ennek apropójából állított össze a BBC egy listát azon zenészekből, akik már méltán vívtak ki maguknak hírnevet szülőföldjükön kívül is, de - az egy szem Youssou N'Dourral ellentétben - a Live 8 fő helyszínén nem számoltak velük. Ha igazi világsztár még nincs is köztük, némelyikük már bátran nevezhető világszerte népszerű előadónak.

Alelnök lett a dél-szudáni lázadóvezér

Nagyvilág2005.07.08, 21:03

John Garang, a dél-szudáni lázadók vezetője pénteken az ország fővárosába érkezett, hogy a januárban megkötött békeszerződésnek megfelelően átvegye az alelnöki posztot a kartúmi kormányban, amely ellen 22 évig harcolt.

"A nemzetközi közösség nem dőlhet hátra" - interjú Afrika problémáinak megoldásáról

Gazdaság2005.07.08, 09:52

Afrika jövője függ a világ legfejlettebb ipari államainak skóciai konferenciájától. Az afrikai országok a G8-tól olyan intézkedéseket várnak, amelyek segítségével végre beindul a sokat szenvedett kontinens gazdasága. Mire van azonban ténylegesen szüksége az afrikai államoknak? Elegendő-e az a segítség, amelyet a G8-ak most felajánlanak? Erről kérdezte az [origo] Nsongurua Udombana nigériai professzort, a Közép Európai Egyetem (CEU) emberi jogi központjának vezetőjét.

A korrupció ellen harcolnak az afrikai cégek

Gazdaság2005.07.06, 12:29

Az afrikai cégek arra kérik a világ vezetőit, hogy segítsék őket a korrupció elleni harcban - értesült a BBC. A felhívás a G8-ak Üzleti Összefogás Afrikáért nevű fórumán hangzott el kedden. Bár a G8 országai segíthetnek a megoldás keresésében, gyakran a fejlett országok cégei is kenőpénzzel érik el céljukat.

Afrika teljes adósság-elengedést kér

Archívum2005.07.05, 18:52

Adósságaik teljes elengedését követelik a legfejlettebb ipari államoktól az Afrikai Unió (AU) országai. Az AU tagállamok összesen 350 milliárd dollár adósságot halmoztak fel. A csúcstalálkozó résztvevői tisztességes kereskedelmi feltételeket követelnek a nyugati államoktól.

Segély helyett esélyt akar Afrika a G8-tól

Gazdaság2005.07.05, 13:25

Líbiában készülnek a G8 csúcsértekezletre Afrika vezetői. A világ vezető ipari hatalmai és Oroszország szerdán ülnek össze, hogy többek közt Afrika segélyezéséről és a legszegényebb országok adósságának elengedéséről döntsenek. Afrikai vezetők és gazdasági elemzők egyaránt úgy látják, hogy segélyek helyett a vezető ipari hatalmaknak inkább esélyt kellene adniuk az afrikai államoknak gazdaságuk megerősítésére.

Az üzleti szférát mozgósítja Blair Afrikáért

Gazdaság2005.07.05, 14:21

Vezető multikat nyert meg Tony Blair Afrika segítésére. Az újonnan létrehozott Üzleti Összefogás Afrikáért (BAfA) szervezet olyan vezető gazdasági szereplőket tömörít, mint a Shell vagy a British American Tobacco. A multik ígéretet tettek arra, hogy a jövőben igyekeznek erejüket az afrikai gazdaság megerősítésére fordítani.

Afrika és a klímaegyezmény sorsa a G8-csúcs tétje

Nagyvilág2005.07.04, 14:21

Komoly biztonsági intézkedések előzik meg a Skóciában szerdán kezdődő G8-csúcstalálkozót. Soha ennyi rendőrt nem mozgósítottak még egy esemény miatt Nagy-Britanniában. A világ nagyhatalmainak vezetői a fejlődő országok segélyezéséről és a globális felmelegedésről tanácskoznak majd. A megbeszéléseket számos ellentüntetés kíséri.

Megelőzhető betegségek gyilkolják az afrikai gyerekeket

Nagyvilág2005.07.01, 13:09

Minden ötödik afrikai gyerek meghal még ötéves kora előtt - derül ki az UNICEF jelentéséből. Az afrikai gyerekekre olyan elkerülhető és kezelhető betegségek jelentik a legnagyobb veszélyt, mint a malária, a hasmenés, a tüdőgyulladás vagy a kanyaró.

Párduc, oroszlán, gorilla

Tévé2005.06.23, 16:27

A BBC egész évben Afrikát ünnepli, s az ünnepségsorozat keretében a legkülönbözőbb műfajú műsorokkal találkozhat a néző. A július 2. és 9. közötti héten műsorra tűzött Afrika hete keretében számos élő, a BBC ONE műsorával szimultán közvetítés látható a BBC Prime műsorán.

Rossz hétvégéje volt Nigériának és a Sturmnak

Sport2005.06.20, 08:04

Jelenleg viszonylag csendes a nemzetközi futballkalendárium, a legtöbb helyen a bajnokságban nyári szünetet tartanak, de ez nem jelenti, hogy eseménytelenül telt volna a hétvége. Máris megkezdődött például a 2005-2006-os nemzetközi szezon az UEFA Intertotó-kupa első fordulójának első mérkőzéseivel, Afrikában pedig a világbajnoki selejtezőkben léptek pályára a csapatok.

Ajánlások utazóknak - emésztőrendszeri panaszok

Időjárás2018.04.18, 16:02

Az utazók mintegy fele szenved az utazás alatt vagy a hazaérkezés után bélpanaszoktól, melyek az emésztési zavarttól a súlyos hasmenésig terjedhetnek. "Rómában élj úgy, mint a rómaiak" - kiváló javaslat, ám mikor az embert egy idegen országban magával ragadja a vendéglátókra jellemző életérzés, nehéz nem megfeledkezni arról, hogy ők az immunrendszerükben élvezik a hazai pálya előnyét, azaz bármennyire is csábító lehet a helyi specialitások végigkóstolása, a kockázatokkal számolni kell. Elővigyázatossággal, a higiénés szabályok betartásával kerülhető el, hogy a nyaralás során szerzett élmények ne csupán a szálláshely vizesblokkjának ...

Wolfowitz is segítene Afrikán

Archívum2005.06.15, 16:14

A gazdag országoknak le kell csökkenteniük a mezőgazdasági támogatásokat, hogy így segítsék az afrikai termelők betörését a piacra - nyilatkozta Paul Wolfowitz, a Világbank elnöke.

Igazi sztárparádét ígér a Konföderációs-kupa

Sport2005.06.14, 18:57

Minden kétséget kizáróan az idei esztendő legrangosabb labdarúgó-eseménye (a Bajnokok Ligája mellett) a VII. Konföderációs-kupa, melyet a jövő évi világbajnokságnak is otthont adó Németországban rendeznek. A szervezők a vb főpróbájának tekintik a kéthetes tornát, amire minden okuk meg is van, hiszen a mezőny példátlanul erős: a nyolc részt vevő válogatott nem más, mint a hat kontinens legutóbbi bajnoka, valamint az olimpiai aranyérmes és a legutóbbi vb második helyezettje. Ráadásul a szokásokkal ellentétben valamennyi válogatott szinte a legerősebb keretével érkezik Németországba.

Bush elengedné Afrika adósságait

Gazdaság2005.06.08, 08:53

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a reformok útjára lépett afrikai fejlődő országok teljes adósságának eltörlését fogja javasolni a hét vezető ipari állam és Oroszország vezetőinek július eleji csúcstalálkozóján - közölte kedden George Bush amerikai elnök, aki egyúttal 674 millió dollár értékű pótlólagos humanitárius segélyt is bejelentett Afrika javára.

A hét világválogatottja (2005. május 30.-június 5.)

Sport2005.06.13, 07:12

Az elmúlt hét vége a világbajnoki selejtezők jegyében telt: nem csak Európában, de Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és a CONCACAF-zónában is kvalifikációs mérkőzéseket rendeztek. Álomcsapatunkban tehát a vb-selejtezők legjobbjai kerültek be, mégpedig minden kontinensről.

Fegyveres konfliktusok a világban

Nagyvilág2005.06.06, 13:09

Az [origo] összegyűjtötte a jelenleg zajló fegyveres konfliktusokat. Bár csak a legjelentősebb ellentéteket soroljuk fel, annyi így is biztos: alig akad olyan része a Földnek, ahol nincs háború. Összeállításunkból megtudhatja, hol, mióta harcolnak egymással különböző ellenérdekelt felek, és ezekben a harcokban hozzávetőleg hányan vesztették életüket. Adatbázisunkat folyamatosan bővítjük.

Rita Marley: "Bob nem halt meg"

Vendégszoba2005.06.01, 12:26

Rita Marleyt, Bob Marley egykori feleségét nem meglepő módon leginkább férjéről kérdezték olvasóink a Vendégszobában. A mai napig koncertező énekesnő elmondta, hogy tizenegy gyermekétől és harmincnál is több unokájától övezve boldog életet él Ghánában, valamint szót ejtett hamarosan magyarul is megjelenő önéletrajzi könyvéről. Mindeközben pedig természetesen záporozott ránk a szeretet és béke.

Afrikai szépségek a képernyőn

Tévé2005.06.01, 10:10

A BBC egész évben foglalkozik Afrikával, így a BBC Prime a július 2-a és 9-e közötti héten műsorra tűzött "Afrika hete" a fekete kontinenst mutatja be.

Új választásokat követel az etióp ellenzék

Nagyvilág2005.05.19, 20:22

Új szavazást követelt legkevesebb huszonhét választókörzetben az etióp ellenzék, négy nappal az afrikai országban tartott parlamenti választás után.

Emberkereskedelem olasz futballkluboknál

Archívum2005.05.19, 07:07

A padovai ügyészség szerint több észak-olasz klub rendszeresen fiatal labdarúgókat juttat be illegálisan Afrikából és Latin-Amerikából.

Az afrikai erdőkért harcol a kenyai Nobel-békedíjas

Nagyvilág2005.05.18, 01:13

Pénzügyi alap létrehozását sürgette az afrikai erdők védelmében ENSZ-ben a kenyai Wangari Maathai, a tavalyi Nobel-békedíj kitüntetettje helyi idő szerint kedden.

Feketepiacon vett olcsó AIDS-gyógyszert a brit állam

Nagyvilág2005.04.24, 17:51

Kelet-Európába és a fejlődő világba, főleg Afrikába szánt, a piaci árnál jóval olcsóbb AIDS-gyógyszereket vásárolt feketepiaci közvetítőktől a brit állami egészségügy (NHS) a BBC vasárnapi feltáró riportja szerint. A brit közszolgálati rádió által megszólaltatott szakértők szerint az olcsó AIDS-gyógyszerek feketekereskedelme ma már csaknem olyan hasznot ígér, mint a kokainé.

Megnyerhető-e a sáskaháború?

Tudomány2005.04.20, 14:43

Mintha évezredek alatt mi sem változott volna: a bibliai tíz csapás egyike újra és újra lesújt Afrika északi részére. Lehetséges-e, és ha igen, hogyan, a sáskajárások megállítása?

Afrikai uralom az európai maratonokon

Archívum2005.04.11, 10:48

Afrika futói a hét végén nem hagytak kétséget affelől, hogy most ők a legjobbak ebben a sportágban.

Az ENSZ BT szankciókkal sújtja a dárfúri tűzszünet megsértőit

Nagyvilág2005.03.30, 06:19

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) helyi idő szerint kedden határozatot fogadott el, amelynek értelmében utazási tilalommal és számláik befagyasztásával sújthatók azok a személyek, akik megsértik a dárfúri tűzszünetet és polgári személyek elleni erőszakért felelősek.

Ön miért szereti Magyarországot?

Nagyvilág2005.03.18, 11:21

A BBC News arra kérte olvasóit, írják meg, miért jó Afrikában élni. Elsősorban az okos emberek, a szép nevek, a mosoly és a természetesség miatt - derül ki a válaszokból. Az [origo] arra kíváncsi, mit gondolnak olvasóink Magyarországról. Szeretnek-e itt élni, és ha igen, miért? Esetleg utálják? Írják meg véleményüket!

2,2 milliárd embert fenyeget a malária

Nagyvilág2005.03.10, 12:45

Kétszer több halálos áldozata van világszerte a maláriának, mint ahogy korábban becsülték - állítja egy brit kutatócsoport. Eddig az áldozatok számát évi egymillió felettire tették. A kutatók szerint összesen 2,2 milliárd embert fenyeget a betegség.

90 millió afrikait fenyeget az AIDS

Nagyvilág2005.03.04, 09:48

Közel 90 millió afrikai ember fertőződhet meg HIV-vírussal a következő 20 évben - figyelmeztetett az ENSZ legutóbbi jelentésében. Jelenleg 25 millió AIDS-es él a fekete kontinensen.

Motorral a Dakaron - Hermann Henrik a Csevegőszobában

Vendégszoba2005.02.22, 18:46

Hermann Henrik, a Dakar-ralit megjárt motoros volt a Csevegőszoba vendége, akitől ovasóink megtudhatták, milyen hangulatban folyt a versenyzés és milyen sajnálatos tényezők miatt kellett a versenyt feladnia.

A modern ember legősibb maradványai

Tudomány2005.02.18, 12:24

A legutóbbi kormeghatározás szerint egy Etiópiában korábban feltárt Homo sapiens-koponyalelet 195 ezer éves. Az új eredmény túlszárnyalja a 2003-as, korai emberekre vonatkozó szenzációs bejelentést is.

Kengurutrágyából készül papír Ausztráliában

Nagyvilág2005.02.17, 18:26

Erszényesek ürülékéből készít papírt egy ausztrál cég. A környezetbarát papír különösen a turisták körében kedvelt. Az állati trágyából készült papír nem újdonság: Afrikában elefánt, a skandináv államokban pedig jávorszarvas maradékból is gyártanak papírt.

Elengedik a legszegényebb országok adósságát

Archívum2005.02.07, 08:29

A leggazdagabb országok elengedik a legszegényebbek teljes államadósságát a G7-csoport pénzügyminisztereinek hétvégi tanácskozásán született egyezség szerint. Az Egyesült Államok ugyanakkor nem támogatta az újabb Marshall-segély tervét.

A csiklóért tüntettek a Blahán

Itthon2005.02.07, 14:15

Évente kétmillió kislányt és nőt metélnek körül. A főként Afrikában és Ázsiában szokásos csonkítás ellen a Blaha Lujza téren tüntetett az Amnesty International, egy időben a világ sok városával. A metsző hidegben aláírásokat gyűjtöttek a csiklólevágás ellen.

Az óvszer mellett szólalt fel egy vatikáni bíboros

Nagyvilág2005.02.01, 13:07

Kivételes esetekben megengedhető az óvszerhasználat a szexuális kapcsolatokban - közölte egy vezető vatikáni bíboros. Georges Cottier továbbra sem tartja megengedhető eszköznek a kondomot a fogamzásgátlásra vagy a HIV-fertőzés megakadályozására, de véleménye szerint Ázsia és Afrika szegény, AIDS sújtotta térségeiben erkölcsileg mégis igazolható a kondom használata. A Vatikán két hete még egy hasonló értelmű kijelentés visszavonására késztette a spanyol püspöki konferenciát.

Sokat ígértek Afrikának Davosban

Gazdaság2005.01.28, 07:30

Bill Gates és Tony Blair ígérte a legtöbb pénzt, Jacques Chirac pedig a legmeglepőbb javaslatot tette az afrikai szegénység enyhítése érdekében a davosi Világgazdasági Fórum első két napján. Közgazdászok az amerikai és az európai gazdasági növekedés miatt aggódtak.

1930: görög győzelem a Balkán-kupában

Sport2005.01.27, 10:23

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 26-án!

Élre ugrott a PSV, először bakizott a Lyon

Sport2005.01.24, 11:22

A francia bajnokságban szuperrangadót rendeztek vasárnap este, és a listavezető Olympique Lyon a 22. fordulóban elveszítette veretlenségét, mivel 2-1-es vereséget szenvedett az őt üldöző Lille otthonában. Az első idei holland fordulóban helycsere történt a tabella élén, hiszen az AZ Alkmar csak egy döntetlenre volt képes, míg a PSV Eindhoven begyűjtötte a három pontot. A korosztályos kontinensviadalokon Afrikában máris kialakult a legjobb négy mezőnye, és Dél-Amerikában is befejeződtek a csoportküzdelmek, de itt még hat csapat van versenyben.

Óriáskivetítőn a ruandai népirtásról

Tévé2005.01.20, 12:14

Tízezer nézőt várnak az afrikai ország fővárosának labdarúgó-stadionjába, a '94-es genocídiumról szóló új tévéfilm bemutatójára. Az HBO-s produkció több jelenete valós eseményeket rekonstruál, a szereplők között pedig többen szemtanúi és áldozatai voltak az erőszaknak.

Nem buktak a belga és francia éllovasok

Sport2005.01.17, 07:43

A téli szünetet tartó bajnokságok közül a hét végén a belgáknál ért folytatódott a pontvadászat, de mivel az élen álló két gárda egyaránt nyert, így sok változás nem történt: Hasonló volt a helyzet Franciaországban is, ahol az éllovasok szintén begyűjtötték a három pontot. Dél-Amerikában és Afrikában viszont a hét végén megkezdődött a húsz éven aluliak kontinensbajnoksága, amely egyben a nyári korosztályos vébére is kvalifikációt is ad.

Cáfolják Marley újratemetését

Kultúra2005.01.14, 10:24

Pontosította a reggae zenész újratemetéséről világszerte megjelent híreket Rita Marley. Az énekes özvegye bár szeretné, ha férje Afrikában nyugodna, egyelőre nem tervezi exhumálását.

Vége Afrika leghosszabb polgárháborújának

Nagyvilág2005.01.09, 12:13

Aláírták a békemegállapodást a szudáni kormány és a déli lázadók képviselői. Ezzel a lépéssel közel fél évszázados fegyveres konfliktust zártak le. A békeszerződést a kenyai fővárosban írták alá, a ceremónián megjelent a dél-afrikai kormányfő és az USA külügyminisztere.

Uzsorából is gazdagodott az olasz kávékirály

Nagyvilág2005.01.06, 20:27

Uzsorahitelek miatt letartóztatták csütörtökön az olasz "kávékirályt", Antonio Maurót, fia ellen elfogatóparancsot adtak ki - közölte az olasz rendőrség.

Afrika

Nagyvilág2004.12.28, 11:30

Afrika a legnagyobb bajban lévő kontinens. A Szaharától délre az emberek ötöde AIDS-es, sok helyen éhínség van, és a világ legkegyetlenebb háborúi is itt dúlnak.

Etiópia és Katar is futballtornát nyert

Sport2004.12.27, 11:03

Európán kívül nagy hagyományai vannak a különböző regionális tornáknak, főleg Ázsiában és Afrikában rendeznek sok kisebb viadalt a válogatottak számára. A múlt héten mindkét kontinensen befejeződött egy-egy ilyen torna: Ázsiában az Öböl-kupa döntőjét játszották le, Afrikában pedig a CECAFA-kupára került sor, amelyben Észak- és Közép-Afrika válogatottjai mérkőznek egymással.

Portugáliát is elérték a sáskák

Tudomány2004.12.01, 16:54

Portugáliában még soha nem látott forgatag, az Afrikából kirajzott többmilliós sáskarajok egyike érte el az ország déli csücskét. A hatóságok készültséget rendeltek el, a rovarok által okozott károkról még nem érkezett hír. A sáskajárások évente 29 millió négyzetkilométernyi területet tarolnak le a világon.

A Lokomotiv nyerte az orosz futballaranyat

Archívum2004.11.15, 06:52

Az északi pontvadászatok közül az orosz bajnokság ért véget utoljára, és az utolsó forduló a Lokomotiv Moszvka aranyérmét hozta a címvédő CSZKA-val szemben. Franciaországban tovább nőtt a Lyon előnye, miközben a Monaco immár hetek óta képtelen nyerni, míg Afrikában kialakult a Bajnokok Ligája döntőjének párosítása.

Afrikában is beindul az MTV zenecsatorna

Kultúra2004.11.09, 11:22

Napi huszonnégy órában sugároz majd zenei klipeket, interjúkat, koncerteket az afrikai kontinensen az Európában és Amerikában már jól ismert Music Television.

Génekkel orvvadászok ellen

Archívum2004.10.22, 08:36

Az elefántok agyarából vett DNS-minta segíthet az elefántcsont-kereskedelem visszaszorításában.

Számtalan futballderbit rendeztek Európában

Archívum2004.10.18, 07:03

A francia pontvadászatban a hét végén a nagycsapatok a Lyon kivételével csak szenvedtek, a címvédővel egyedül az idény meglepetése, a Lille tartja a lépést. Afrikában véget értek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei, és kialakult az elődöntő párosítása. Nem csak Magyarországon rendeztek a hét végén városi derbit, további öt európai pontvadászatban került sor helyi rangadóra.

Rejtélyes óriásmajom Afrikában

Tudomány2004.10.12, 15:46

Rejtélyes óriásmajom, egyfajta gorilla-csimpánz keverék él a Kongói Demokratikus Köztársaság északi területein - olvasható a brit New Scientist tudományos-ismeretterjesztő folyóirat legfrissebb számában. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy az állat valóban egy önálló emberszabású fajhoz tartozik, az elmúlt évtizedek legfontosabb faj-felfedezéséről számolhatnánk be.

Először kapott afrikai nő Nobel-békedíjat

Nagyvilág2004.10.08, 12:48

Wangari Maathai kenyai környezetvédelmi államtitkár kapta az idei Nobel-békedíjat. Ő az első afrikai nő, akit ezzel a jutalommal kitüntettek. 1977-ben alapította Zöld Övezet Mozgalom néven azt a szervezetet, amely Afrika elsivatagosodó területein fák millióit ültette el. Sokat tett az afrikai nők jogaiért, és évek óta követeli, hogy a gazdag országok engedjék el a legszegényebb államok adósságait.

Menekültek árasztották el a kis olasz szigetet

Nagyvilág2004.10.04, 01:23

Olaszország repülőgépeken toloncolja vissza azokat a menekülteket, akik a hétvégén érkeztek Lampedusa szigetére. A hétvégén érkezett menekültek ugyanis elárasztották a Szicília és Afrika között fekvő apró olasz szigetet, akik arra számítottak, hogy onnan könnyen bejuthatnak az olasz szárazföldre.

Kamerun elveszítette veretlenségét

Archívum2004.09.06, 08:20

A hétvége egyértelműen a világbajnoki selejtetőkről szólt, és ez nem csak Európában és Dél-Amerikában volt így, hiszen a kvalifikációs sorozat mérkőzéseire került sor Afrikában és a CONCACAF-zónában is. A fekete kontinensen a legizgalmasabb összecsapást az Egyiptom-Kamerun rangadó hozta, míg Észak- és Közép-Amerikában az USA csapata és Salvador egy csontzenével tarkított találkozót játszott.

Útközben pusztultak el az Afrikába tartó gólyák

Tudomány2004.08.25, 15:12

Európából tartott afrikai telelőhelyére az a kétszáz gólya, amely egy izraeli vegyiüzem iparihulladék-tavánál szállt le megpihenni.

Dinnyés édességek

Női Lapozó2004.08.06, 14:56

A különböző dinnyék Afrikából származnak, onnan terjedt el földünk minden részén, ahol legalább 13 fokra felmelegszik mintegy másfél hónapra a talaj. Kifogástalan szomjoltó, hiszen 85-94 százalékos víztartalmú a húsa, ráadásul a különböző fajták az ízek csodálatos bőségét, változatosságát nyújtják. Vásárlásnál legfontosabb a fajtára legjellemzőbb illat, amelyből következtethetünk a dinnye minőségére, érettségére.

A Szuperkupában is triplázott a Lyon

Sport2004.08.02, 08:41

A hét végén európai bajnokságok egész sora kezdődött el, amelyek közül a lengyel pontvadászatban történtek a legérdekesebb események: mindkét krakkói gárda egy ötöst rúgott. Franciaországban még csak a Szuperkupánál tartanak, amit az Olympique Lyon sorozatban harmadszor nyert meg. Afrikában a veterán zambiai támadó, Kalusha Bwalya visszatérése okozott szenzációt, a csatár még gólt is szerzett a válogatott színeiben.

AIDS: Afrika után Ázsia a célpont

Tudomány2004.07.14, 11:37

Egyre nagyobb méreteket ölt az AIDS-fertőzés Ázsiában, és ami még ennél is súlyosabb, az egyes országok kormányai tehetetlenek a helyzettel szemben - hangzott el a július 11-én kezdődött XV. nemzetközi AIDS-konferencián Bangkokban.

Ma már nem kap kezelést a székláb

Tudomány2004.07.14, 09:48

A Fővárosi Szent László Kórházban kezelik a hazai regisztrált AIDS-betegeket. Dr. Bánhegyi Dénes, az 5-ös számú, immunológiai és tropikus betegségekkel foglalkozó osztály vezetője számol be tapasztalatairól.

Főleg a nők között pusztít az AIDS Afrikában

Tudomány2004.07.14, 09:35

A Szaharától délre eső afrikai országokban a HIV-fertőzöttek többsége nő. A legsúlyosabb a helyzet a 14-24 éves korosztályban, ahol a vírushordozók vagy AIDS-betegek 75 százaléka a lányok közül kerül ki.

AIDS-dosszié 2004

Tudomány2004.07.14, 11:14

Az UNAIDS legújabb átfogó jelentése szerint a HIV-fertőzöttek száma eddig nem tapasztalt ütemben nő világszerte. Részletes összeállításunk a XV. Nemzetközi AIDS Konferencia alkalmából.

Afrikában 49 évre csökkent az átlagos élettartam

Tudomány2004.07.14, 09:33

Az UNAIDS, az AIDS elleni harcra létrehozott ENSZ-szervezet által összeállított jelentés szerint a betegség következtében Afrikában a születéskor várható átlagos élettartam a korábbi 62 évről 49-re csökkent.

A hét világválogatottja (2004. május 31.-június 6.)

Sport2004.07.12, 07:44

A múlt héten már a válogatott mérkőzések voltak középpontban: Európában a kontinensviadal jegyében rendeztek rengeteg előkészületi mérkőzést, Dél-Amerikában és Afrikában pedig már világbajnoki selejtezőkre került sor. Így aztán nem csoda, hogy álomcsapatunk egy kivételtől eltekintve csupa olyan labdarúgóból áll, aki a nemzeti színekben nyújtott remek teljesítményt az elmúlt hét során.

Szuperkupák Európában, zajlik a BL Afrikában

Sport2004.07.12, 07:49

Ezúttal tulajdonképpen csak topligákon kívüli futballról beszélhetünk, hiszen a jelentős európai bajnokságok még nem kezdődtek meg, sőt, a kevésbé jelentősek közül is csak kevés zajlik, leszámítva az északi pontvadászatokat. Ausztriában és Ukrajnában azért már megrendezték a szuperkupa döntőjét, és mindkét meccs tizenegyesekkel dőlt el. Afrikában a Bajnokok Ligája csoportmérkőzései jelentik az izgalmat, Japánban pedig javában zajlik a Kirin-kupa.

Tavaly rekordütemben terjedt az AIDS

Nagyvilág2004.07.06, 16:55

Minden eddiginél nagyobb ütemben növekszik az AIDS-fertőzöttség világszerte - áll az ENSZ éves AIDS-jelentésében. A világszervezet szerint tavaly közel ötmillióan fertőződtek meg a betegséggel. A helyzet továbbra is Afrikában a legsúlyosabb: egyes országokban akár 35 év alá zuhanhat az átlagéletkor a magas halálozási arány miatt. A járvány ugyanakkor jelentősen előretört Kelet-Európában és Ázsiában.

Áll a páviánháború a Fokföldön

Tudomány2004.07.05, 17:32

Afrika déli csücskén elszabadultak a majmok: kóborló páviánhordák rajtaütésszerű támadásokat intéznek lakások és parkoló autók ellen, villámgyorsan kifosztják a hűtőszekrényeket, megdézsmálják az élelmiszert tartalmazó szatyrokat, üvegeket nyitnak fel, és csomagokban turkálnak.

Az USA támogatja a génmódosítás elterjesztését Afrikában

Tudomány2004.06.23, 13:04

Burkina Faso ad a napokban otthont egy a génmódosított növények elterjedését szorgalmazó nemzetközi konferenciának. Az Egyesült Államok támogatásával összehívott háromnapos találkozón 15 nyugat-afrikai állam képviselői vitatják meg, beengedjék-e országaikba a génmódosított növényeket.

Viperaharapás Bécsben

Tudomány2004.06.21, 15:50

Mérges kígyó harapott meg egy férfit Bécs Hütteldorf kerületében: az egyenlítői Afrikában honos viperafaj harapása halálos, ám az áldozat a gyors mentésnek köszönhetően túlélte a marást.

Egymilliárd embert fenyeget az elsivatagosodás

Tudomány2004.06.18, 09:52

Június 17-e az ENSZ-közgyűlés 1995 decemberi határozata alapján az elsivatagosodás elleni világnap, arra emlékezve, hogy 1994. június 17-én fogadták el Párizsban az elsivatagosodás és szárazság elleni küzdelemről szóló ENSZ-konvenciót.

A szamár bölcsője is Afrikában ringott

Tudomány2004.06.18, 14:16

Genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a vadszamarakat legkevesebb kétszer háziasították Északkelet-Afrikában - olvasható a Science tudományos hetilap legújabb számában.

Negyedmilliárd gyermek dolgozik világszerte

Nagyvilág2004.06.11, 14:19

Közel negyedmilliárd gyerek kénytelen dolgozni világszerte az UNICEF adatai szerint, melyeket a szombati gyermekmunka-ellenes világnap alkalmából tettek közzé. A gyermekmunkások szinte az összes területen megtalálhatók, a veszélyes bányáktól kezdve az ültetvényeken és a háztartásokon keresztül a pornóiparig és a prostitúcióig.

Közel-keleti reformtervet fogadtak el a nyolcak

Nagyvilág2004.06.10, 12:30

Anyagilag támogatják a közel-keleti országok demokratizálódásának folyamatát, és akciótervvel igyekeznek megakadályozni a nukleáris fegyverek továbbterjedését a legfejlettebb államok és Oroszország.  Ez a G8 Sea Island-i csúcstalálkozóján elfogadott nyilatkozatból derül ki. A résztvevők csütörtökön Afrikával foglalkoznak.

Kialakult az U21-es Eb döntője

Sport2004.06.07, 07:32

Az Európa-bajnokság kezdetéig még van egy pár nap, a pontvadászatok többsége viszont már véget ért, de így is maradt elég esemény a hét végére. Afrikában például megkezdődtek a világbajnoki selejtezők csoportmérkőzései, egyelőre meglepetések nélkül, Németországban pedig kialakult az U21-es Európa-bajnokság döntőjének párosítása.

Bono szószegéssel vádol több EU-országot

Kultúra2004.06.03, 11:56

Az ír énekes cáfolta a Sun értesülését, miszerint az 1985-ös Live Aid segélykoncert megismétlését tervezné. Bono szerint Afrika gondjai olyan nagyok, amelyeken elsősorban nem zenei rendezvényekkel lehet segíteni. Az álhír után a U2 énekese nem csak a bulvárlappal, hanem az Európai Unió segélyezési biztosával is vitába keveredett.

Bono újabb terrorhullámról beszél

Kultúra2004.05.19, 10:33

A U2 énekese, Bono figyelmeztette Amerikát, hogy újabb terrorhullámmal kell számolnia, ha nem tesz semmit Afrikában a szegénység és az AIDS felszámolására.

Megtalálták a hiányzó évmilliókat Afrikában

Tudomány2004.05.11, 09:02

Etiópia északnyugati felföldjein rendkívüli jelentőségű emlősmaradványokra bukkantak: a leletek abból a nyolcmillió évig tartó időszakból kerültek elő, amelyet ezidáig "hiányzó évekként" emlegettek a régészek..

Már nem sokáig láthatjuk a kisoroszlánt

Tudomány2004.04.19, 17:03

Bömbi, a Fővárosi Állat- és Növénykert legfiatalabb oroszlánja, akit egy bozontos, Tarzan névre keresztelt dajkakutya nevelt, 2004. május közepén elhagyja eddigi otthonát, sőt Európát is. Afrikába, a SanWild vadasparkba költözik.

Jackson Afrikában keresi a szerencséjét

Kultúra2004.04.16, 12:55

Az Arany elefánt-díj átvétele után Michael Jackson Afrikában piheni ki az ellene indított igazságszolgáltatási eljárás okozta fáradalmakat. A popsztár korábban azt is bejelentette, hogy mostani útján kívül júniusban szintén szeretne a kontinensre utazni, ahol jótékonysági koncerteket adna.

Már embereken tesztelik a HIV elleni gélt

Tudomány2004.03.31, 12:52

Afrikában megkezdődnek a széleskörű, embereken végzett próbái annak a két gélnek, amelyektől kutatók azt remélik, hogy védelmet nyújtanak a HIV-vírussal szemben.

Merénylettől tartva hagyta ott Afrikát a német államfő

Nagyvilág2004.03.24, 13:08

Merénylettől tartva megszakították a német államfő afrikai útját. Johannes Rau Nigéria és Tanzánia után Dzsibutiba készült, ám a német titkosszolgálatok jelzései miatt inkább hazatért. Azt nem közölték a németek, hogy kik állhatnak a fenyegetés mögött.

Prométheusz első gyermekei

Tudomány2004.03.23, 13:34

Afrikában élő emberfélék már másfél millió évvel ezelőtt használták a tüzet - állítja egy nemzetközi kutatócsoport.

Óriás meteoritkráterek a Szaharában

Tudomány2004.03.22, 14:21

Földünkön eddig közel 160 meteoritkrátert azonosítottak. Bár ezek közül mindössze 17 található Afrikában, a kutatók szerint a fekete kontinens még számos felfedezést tartogat a meteoritkráter-vadászok számára. Ezek közé tartozik az a két ikerkráter is, melyet egy nemzetközi kutatócsoport nemrég tárt fel a Szaharában.

Elhagyta Közép-Afrikát Haiti elűzött elnöke

Nagyvilág2004.03.15, 08:35

Visszautazott a Karib-tenger térségébe Afrikából hétfőn Haiti elűzött elnöke, Jean-Bertrand Aristide. Fokozódó ellenzéki zavargások és nemzetközi bírálatok szorításában az egykori államfő február utolsó napján kényszerült elhagyni hazáját, azóta a Közép-afrikai Köztársaságban tartózkodott.

Kínait vett az Antwerpen, az Enyimbáé a Szuperkupa

Sport2004.02.23, 07:43

Az elmúlt hetekkel ellentétben a francia bajnokság élmezőnyében ezúttal nem történt változás, a frissen folytatódó horvát pontvadászatban viszont a Hajduk Split tovább növelte előnyét. Belgiumban a Standard Liege hétgólos győzelme, illetve a kínai Dong Fangzhuo bemutatkozása okozott szenzációt, míg Afrikában a nigériai Enyimba Rangers a Bajnokok Ligája után a Szuperkupát is begyűjtötte.

Bemutatjuk az Afrika-kupát megnyerő tunéziai válogatottat

Sport2004.02.17, 09:54

A 2004-es esztendő első kontinensviadalán a házigazda tunéziai gárda nyerte meg az aranyérmet, és bár a torna során nem az észak-afrikaiak nyújtották a legélvezetesebb játékot, az kétségtelen, hogy Tunézia együttese futballozott a leghatékonyabban és a legegységesebben. A sikerkapitánynak, Roger Lemerre-nek egy rendkívül stabil gárdát sikerült összeraknia, amelyben a rutinos öreg rókák mellett néhány ifjú tehetséget is felfedezhetünk.

Arab kézbe kerül az idei Afrika-kupa

Sport2004.02.13, 16:46

Szombaton 15 órától Radeszben játsszák az Afrikai Nemzetek Kupája döntőjét: a hazai pályán szereplő, s első aranyérméért küzdő tunéziai labdarúgó-válogatott ellenfele a marokkói együttes lesz. Amennyiben utóbbi győz, másodszor lesz Afrika legjobbja. A bronzérmet Nigéria szerezte meg, miután a helyosztón 2-1-re verte Malit.

Lemondott az algériai futballkapitány

Sport2004.02.10, 14:52

Lemondott posztjáról Rabah Sadane, az algériai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután csapata a negyeddöntőben kiesett a Tunéziában zajló Afrikai Nemzetek Kupáján.

A hét világválogatottja (2004. január 26.-február 1.)

Sport2004.02.09, 07:23

Javában zajlik az év négy kontinensviadala közül az első, az Afrikai Nemzetek Kupája, amely a várakozásoknak megfelelően látványos futballt hozott, nem csoda, hogy e heti álomtizenegyünkben három játékos is szerepel a tornáról. A Bundesliga első idei fordulójából a kapus Frank Rost került be a csapatba, de szerepel játékos az angol, a francia, az olasz és a spanyol élvonalból is.

A nők megerőszakolását parancsolta a miniszternő

Nagyvilág2004.02.04, 13:53

Pauline Nyiramasuhuko család- és nőügyi miniszter volt, amikor arra adott parancsot, hogy a többséghez tartozó ruandai hutuk erőszakolják meg a tuszi nőket. Az 1994-es egymillió emberéletet követelő népirtást megtorló nemzetközi bíróság első női vádlottja a volt kormánytag.

Szombaton indul az Afrika-kupa

Sport2004.01.23, 10:26

A 2004-es esztendő első kontinensviadalát az idén esedékes három közül Afrikában, Tunéziában rendezik meg, a fekete kontinens legjobbjai hagyományosan az év elején mérkőznek meg egymással. Az idei torna abból a szempontból mindenképpen különleges lesz, hogy most láthatjuk először a FIFA tavaly hozott döntésének hatását, amely szerint egy adott focista felnőttként akár más nemzeti tizenegyben is játszhat, mint amelyikben korábban korosztályos válogatottként szerepelt.

Egyiptom pólósai képviselik Afrikát Athénban

Sport2004.01.12, 18:03

Egyiptom férfivízilabda-válogatottja indul Afrika képviseletében az athéni olimpián. Ezt a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) pólós technikai bizottságának olasz vezetője, Gianni Lonzi jelentette be.

2003: A háború éve

Nagyvilág2003.12.22, 10:32

Az idei év legjelentősebb eseménye az iraki háború volt. A gyors győzelmet hozó amerikai-brit támadás megosztotta a világot, és új szövetségi rendszereket erősített meg. Európa nyugati és középső országai nem jutottak dűlőre, hogyan legyen erősebb szövetségük, de vezetőik az Európai Unió bővítéséről szóló szerződést aláírták. Az USA győztes háborúja után tovább erősödött, míg Dél-Amerika több országában zavargások törtek ki. Afrikában a Szaharától délre véres polgárháborúk szedték áldozataikat, míg Ázsia keleti részén az atípusos tüdőgyulladástól féltek az emberek. Az ENSZ 2003-as életszínvonal-listáján idén a legélhetőbb ország kittüntető ...

Gének, fekete lyukak, emberősök: 2002 a tudományban

Tudomány2003.12.17, 14:49

A 2002-es évben nagy lendülettel folytatódott a genetikai információk feltérképezése és az így nyert adatok értelmezése. Miközben megkezdődik a genomika igazi aranykora, egyre mélyebben pillantunk az Univerzum múltjába.

Szalay nem vízipipázik a Dakaron

Vendégszoba2003.12.17, 17:41

2004 január elsején Szalay Balázs újra nekimegy Afrikának, és mint a Társalgóban elmondta, ezúttal nem a részvétel lesz a fontos számára, hanem a minél jobb helyezés elérése. Úgy véli, a gyári csapatokkal szemben az első helyre nincs esélye, de a 100 kilométeren 70-80 litert fogyasztó Opel Fronterával szép eredményt szeretne elérni. Vízipipázásra pedig nem lesz ideje, meg amúgy sem szereti a füstöt.

Az Enyimba nyerte az afrikai BL-t

Sport2003.12.15, 10:38

Nem a Világkupa döntője volt az egyetlen nemzetközi finálé a hét végén, hiszen Afrikában eldőlt a Bajnokok Ligája sorsa, a trófeát a nigériai Enyimba Rangers nyerte meg, sporttörténelmet írva. Skóciában a Celtic sorozatban 15. győzelmét aratta, a Rangers viszont kikapott. A franciáknál immár nyolc pontra nőtt a Monaco előnye, míg a PSG feljött a harmadik helyre.

Tunéziai csapat lett a legjobb kupagyőztes Afrikában

Sport2003.12.08, 07:41

Újabb klubkupa sorsa dőlt el a fekete kontinensen, a kupagyőztesek trófeája (amelyet idén osztottak ki utoljára) a tunéziai Étoile du Sahelhez került. Franciaországban továbbra is ellenállhatatlanul robog az AS Monaco, amely ezúttal a Marseille elleni rangadót nyerte meg, míg Horvátországban a Hajduk Split-Dinamo Zagreb derbin spliti győzelem született.

Bukdácsol a Feyenoord, szökik a Monaco

Sport2003.12.01, 11:11

Japánban az utóbbi évek legizgalmasabb bajnoki fináléja után a második szakaszt is a Yokohama F. Marinos nyerte meg, és a gárda így külön döntő nélkül elhódította az aranyérmet, Afrikában pedig a Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén a nigériai Enyimba Rangers kétgólos előnyt szerzett. Európában még nem járnak ennyire előrehaladott állapotban az események: a holland bajnokság rangadóján az Ajax 2-0-ra verte a Feyenoordot, míg a franciáknál az AS Monaco immár hatpontos előnyre tett szert, mivel a címvédő Lyon kilenc mérkőzés után ismét kikapott.

Harminckét halott egy moszkvai kollégiumtűzben

Nagyvilág2003.11.24, 13:52

Legalább 32 halálos áldozata van annak a tűzvésznek, amely hétfő hajnalban tört ki egy moszkvai kollégiumban. A moszkvai katasztrófavédelem szerint a sebesültek száma meghaladja a 130-at. A tűz, melyet feltehetően egy rövidzárlat okozott a kollégium második szintjén, hamar szétterjedt, és elpusztította az épület felső három emeletét.