adózás

címke rss

Visszajár 41 milliárd forint adóelõleg

Archívum2009.08.06, 13:11

Az augusztusi fizetésekben jelenhet meg elõször az szja alsó sávhatárának júliusban életbe lépõ - de januárig visszamenõleges - emelése miatti többlet adóelõlegek visszatérítése. A visszatérítést egy összegben, de az év végéig szétterítve is kifizetheti a munkáltató, a lapunk által megkérdezett munkaadók inkább az elõbbit választják.

Nullás adóigazolás helyett elég az adatbázis

Archívum2009.07.31, 15:44

Szeptembertõl nem feltétlenül kell 30 napnál nem régebbi, a köztartozások hiányáról tanúskodó APEH-igazolást beszerezniük a cégeknek, ha el akarnak indulni egy pályázaton. Elég, ha szerepelnek az e célra létrehozott adatbázisban, amelybe már kérni lehet a felvételt.

Sólyom rábólintott a vagyonadóra

Archívum2009.07.07, 15:40

Sólyom László köztársasági elnök kedden aláírta a vagyonadóról szóló, a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó, valamint a gyes és gyed megrövidítését tartalmazó jogszabályt is - mondta Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófõnöke kedden az MTI-nek. Hozzátette: a parlament az érintett törvények sürgõs kihirdetését kérte, a határidõ pedig kedden járt le.

Kiskapukat zár be az új adóegyezmény Amerikával

Archívum2009.07.02, 08:11

Legkorábban 2011-tõl már nem éri meg az amerikai vállalatoknak, hogy fantomcégeket hozzanak létre hazánkban. Ez kellemetlenül érinti a négy nagy multinacionális tanácsadó magyarországi leányvállalatait is - írja a Népszabadság.

Így adózunk jövõre, átmentek az adójogszabályok

Archívum2009.06.29, 18:31

Csak a bankigazgatók és a jelentõs adókedvezményeket igénybe vevõk nem nyernek a jövõ évi szja-változásokon a délutáni végszavazáson átment adóátrendezési és vagyonadó törvény szerint. A több lakóingatlannal rendelkezõk végül rosszul járnak, de a korábban tervezettnél valamivel kevesebbet kell fizetni a 30 millió forintnál értékesebb házak után. A cégeknek kevesebbe kerül majd a foglalkoztatás, a természetbeni juttatások terhe viszont lényegesen emelkedik.

Két MSZP-s nem szavazza meg a vagyonadót

Archívum2009.06.24, 17:39

Több szocialista országgyûlési képviselõ is büntetésre számíthat, amiért nem a frakció álláspontjának megfelelõen szavazott hétfõn az adótörvényekrõl. Lendvai Ildikó pártelnök is rossz gombot nyomott, de állítólag csak véletlenül. Egy MSZP-s polgármester bejelentette, hogy a jövõ heti zárószavazáson nemmel fog szavazni a vagyonadóra.

Sínen van a jövõ évi adótörvény

Archívum2009.06.23, 12:31

Fellélegezhet a kormány, a szocialista frakció csak az általa támogatott módosító javaslatokat fogadta el a jövõ évi adócsomaghoz. A tervezettnél kedvezõbben adóznak majd a természetbeni juttatások, a harmadik lakástól értékhatártól függetlenül fizetni kell a vagyonadót, ami háromsávos lesz. A nagyvállalatoknak számos kedvezményt megszavaztak, a tõzsdén jegyzett cégekre nem vonatkozik majd az offshore szigor, és jól járhat a Mol és a Richter is. A személyi jövedelemadó alsó sávja jövõre 15 millió forintra emelkedhet.

Gyorsan végeztek a vagyonadóval a honatyák

Archívum2009.06.15, 20:16

Húsz perc alatt lezavarták a képviselõk a jövõ évi adócsomag és a vagyonadóról szóló törvényjavaslat részletes vitáját a parlamentben. A lakáshitelesek védelmérõl szóló törvény módosítását csaknem egyhangúan megszavazták.

Retteg az új adóktól az idegenforgalom

Archívum2009.05.28, 17:02

A vendéglátóhelyek és a szállodák lehetnek a vesztesei a 2010-tõl esedékes adótörvényeknek, ugyanis hiába csökkennek a béreket terhelõ adók és járulékok, az üdülési csekk, a melegétkezési juttatás megadóztatása miatt drasztikus forgalomcsökkenésre számíthatnak a hazai szolgáltatók, a szálláshelyeket terhelõ forgalmi adó emelése pedig veszélyes árversenybe kényszerítheti a szolgáltatókat - a Magyar Szállodaszövetség titkára szerint. 

Rámegy a cégautóadóra az APEH

Archívum2010.07.22, 14:24

Az új adónemek ellenõrzésének keretében az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH) preventív céllal a cégautó adót is ellenõrzi - közölte a hivatal.

Így ingatlanadózik Európa

Archívum2009.05.18, 10:33

Alig akad olyan ország a kontinensen, ahol ne vetnének ki ingatlanadót valamilyen formában. Az adókulcs 0,1 és 3 százalék között mozog, a pénz általában az önkormányzatok markát üti.

Csökken a sikeradó vonzereje

Archívum2009.05.17, 23:09

Az alacsonyabb költséghányad mellett mûködõ vállalkozásoknak megéri az egyszerûsített vállalkozói adót (eva) választaniuk még akkor is, ha annak kulcsa jövõre 30 százalékra emelkedik, de ha sok a költség vagy alacsony az árbevétel, akkor érdemes lehet váltani. Az utóbbi évek sikeradóját alkalmazók mindenesetre a júliusi áfaemelésen is nyernek.

Csak bagatell összeg nyerhetõ az szja-változásokon

Archívum2009.05.12, 17:03

Az idei évre vonatkozó személyijövedelemadó-változás a leginkább érintettek zsebében is mindössze havi háromezer forint pluszt hagy, ha nem részesülnek családi pótlékban. A családi pótlék évközi adóalapba vonása egyes szakértõk szerint alkotmányellenes lehet.

Válsághíradó: gyengült a forint, kanyarodott a BUX, idén nagy lesz a GDP visszaesése

Archívum2009.05.28, 17:47

Estére áttört a forint a 280-as eurószinten. Visszatért a reggeli startvonalra a BUX. Megszavazta az idei adócsomagot az Országgyûlés, ami tartalmazza az áfaemelést, az szja alsó sávhatárának emelését és a munkálatói járulék csökkentését. A GDP 6 százalékkal is visszaeshet idén a kormányfõ szerint. Hajnali válsághíradó.

Újabb információk a 2010-es adómódosításokról

Archívum2009.05.12, 20:59

Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felsõ szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es adótervekben, az MTI szocialista forrásból származó értesülése szerint.

Végleges az adócsomag

Archívum2009.05.12, 10:51

Megszavazta az idei adócsomagot az Országgyûlés, ami tartalmazza az áfaemelést, az szja alsó sávhatárának emelését és a munkálatói járulék csökkentését. A parlament váratlan fordulatok nélkül bólintott rá végleg a nyugdíjszigorításokra és az idei adóváltozásokra. A szocialisták és a szabad demokraták is támogatták Bajnai Gordon kormányának elképzeléseit.

Itt a 2010-es adójavaslat elsõ verziója

Archívum2009.05.12, 11:00

Elkészült a kormány 2010-es adójavaslata, amely tartalmazza többek közt az értékalapú ingatlanadó bevezetésének módját, az szja alsó sávhatárának 5 millió forintra emelését, és az evakulcs ötszázalékos növekedését.

Elbukott az EU-vizsgán a korábbi magyar áfaszabályozás

Archívum2009.04.23, 13:33

A közösségi joggal ellentétes volt az a magyar áfaszabályozás, amely az adóalanyok számára 2004. május 1-je és 2005. december 31-e között nem tette lehetõvé az államháztartási támogatásból finanszírozott beszerzésekre esõ általános forgalmi adó levonását - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményébõl.

Az adóelõlegek hazavághatják a cégeket

Archívum2009.04.17, 20:30

A recesszió miatt számos vállalkozásnál gondot okozhat az adóelõlegek kifizetése, mivel ezek összegét a korábbi idõszak adatai alapján határozzák meg. Az APEH tapasztalatai szerint a cégek még nem élnek a mérséklés, vagy a részletfizetés lehetõségével, az önkormányzatoknál azonban már megugrott a fizetési könnyítési kérelmek száma.

Áprilisban kell fizetni a cégautóadót

Archívum2009.04.06, 07:08

Közeleg az új cégautóadó elsõ bevallási és befizetési határideje, április 20-a - hívja fel az érintettek figyelmét hétfõi számában a Népszabadság.

APEH: revízió alatt az elszámolóárak

Archívum2009.04.06, 09:54

Az igazán kis vállalkozások kivételével a cégek nagy részét már Magyarországon is érintik a transzferárazással kapcsolatos kérdések - írja a Világgazdaság.

A nyugdíjak húzzák a kiadásokat

Archívum2009.07.08, 10:15

A kormányzati szektor tavalyi negyedik negyedéves adatai alapján legalább 600 milliárd forintos megtakarítás szükséges annak ellenére, hogy lassult az államadósság növekedése. Idén várhatóan folytatódik a nyugdíjkiadások növekedése és fogyasztásból származó adóbevételek csökkenése.

Marad az adócsomag, módosítások jöhetnek

Archívum2009.03.24, 17:51

Nem vonja vissza a parlament elõtt lévõ adócsomagot a kormány, ami a szakértõk szerint az idõ szûke miatt nem is lenne jó lépés. A munkahelyek megõrzése miatt a legfontosabb az élõmunkaterhek jelentõs csökkentése, az eddig megjelent adóváltoztatási programok alapján ez meg is valósul, bárki kerül is a kormány élére.

Adófronton visszalép a kormány

Archívum2009.03.11, 17:50

Csak részben törölnék el az étkezési jegyek és az üdülési csekk adómentességét, visszamenõlegesen tolják ki az szja alsó sávhatárát, a kulcsokat ebben az évben nem emelik meg, jövõre pedig a családin túl a pénztári megtakarításokhoz kapcsolódó kedvezményeket is megtartják - derül ki az adócsomag ismertetett módosításaiból. Csökken a munkáltatói járulékteher és eltörlik a különadót is, de a vállalatoknak nagyobb társasági adót kell majd fizetni. Július 1-tõl növekszik az áfakulcs és számos termék jövedéki adója.

MTV: átdolgozta a válságtervet a kormány

Archívum2009.03.10, 23:33

Átdolgozta az egy hónapja bejelentett válságterveit a kormány - közölte kedd este az MTV Híradója. Információik szerint visszamenõleg csökkenne az szja, viszont megadóztatná a kormány az üdülési csekkeket és az étkezési jegyeket. Az új javaslatok a Híradó szerint szerdán kerülnek a kormány elé.

Orbán késõbb dönt az adócsökkentés számairól

Archívum2009.03.10, 23:52

A Fidesz adócsökkentéssel kapcsolatos számait akkor döntik el Orbán Viktor szerint, ha kormányt alakítanak. A Fidesz elnöke az ATV-nek úgy nyilatkozott, az adónemek csökkentése attól függ, hogy az ország milyen pénzügyi állapotban érkezik meg a választások napjához.

Gyurcsány szerint nagy lépésre van szükség

Archívum2009.03.12, 17:15

Gyurcsány Ferenc szerint a Reformszövetség és a munkáltatók által javasoltaknál is határozottabb és mélyebb szerkezeti átalakításra van szükség, s az állam költekezésének alapos elemzése után jelentõs kiadáscsökkentést kell meglépni. A Országos Érdekegyeztetõ Tanács kompromisszuma azonban várat magára a konkrét lépésekkel kapcsdolatban.

Öt százalék lehet a lakásfelújítás áfája

Archívum2009.02.25, 15:34

A meglévõ lakóépületek felújítási munkáihoz kapcsolódó áfa 5 százalékra csökkentését javasolta átmeneti idõtartamra az Országgyûlés Gazdasági és informatikai bizottságának építõipari munkacsoportja a bizottság szerdai ülésén.

Adót csökkent és költekezik a hongkongi kormány

Archívum2009.03.12, 19:04

Hongkongban ideiglenes adócsökkentéssel és infrastrukuturális kiadásokkal igyekeznek válaszolni az országban 1998 óta elõször elõforduló recesszióra - írja a Bloomberg.

APEH: Sikeres az egyszerûsített adóbevallás

Archívum2009.02.24, 09:02

332 ezren kérték, hogy az adóhivatal készítse el helyettük az adóbevallásukat., azaz az egyszerûsített bevallás keretében tegyen ajánlatot a 2008-as jövedelem bevallására. Többségük - 270 ezer ember - postán küldte vissza az errõl szóló nyilatkozatot, ötezren elektronikus úton juttatták vissza a dokumentumot, míg 57 ezer adózó személyesen vitte be nyilatkozatát az APEH valamelyik ügyfélszolgálatára - közölte az APEH.

Jobb vállalkozni a Balkánon

Archívum2009.03.12, 19:31

Állandósulni látszanak a régiós jövedelemadózási különbségek a jelenlegi kormányzati törekvések ismeretében, ugyanis a szomszédos déli országok, Szerbia, Románia és Bulgária igen kedvezõ adózási környezetet kínálnak az ott letelepült vállalkozásoknak, miközben Magyarországon kettõs adójogi szorításban vannak a cégek.

�les�tett�k a tartoz�smentes ad�z�k list�j�t

Archívum2009.02.19, 16:34

Az eredeti menetrendnek megfelel�en ma elindult az ad�hivatal tartoz�smentes ad�z�kat felsorol� list�ja. Az APEH honlapj�n el�rhet�v� v�lt az az adatb�zis, amellyel a k�ztartoz�smentes ad�z�kra kereshet�nk r�.

Szétporladhat a Gyurcsány-csomag több eleme

Archívum2009.02.18, 10:15

Gyurcsány Ferenc ugyan tényként jelentette be csomagját hétfõn, több változtatásra sem érdemes mérget venni. A nyugdíjrendszer 2016-tõl kezdõdõ átalakítása például annyira a jövõbe vész, hogy addig akár több kormány is teljesen átszabhatja a beharangozott intézkedéseket, még mielõtt azokból bármelyik hatályba lépne.

Románia: csökkent a regisztrációs adó

Archívum2009.02.18, 20:34

Egyharmaddal csökkentette a használt autók után fizetendõ regisztrációs adót szerdán a román kormány.

Az AB dönt a járuléktartozás elengedésérõl

Archívum2009.02.17, 09:11

Kora tavasszal dönthet az Alkotmánybíróság (AB) arról, hogy elengedheti-e az adóhatóság a járuléktartozásokat. Jelenleg - az adózás rendjérõl szóló törvény értelmében - erre nincs lehetõsége - írja a Napi Gazdaság.

Kinél kopoghat idén az APEH?

Archívum2009.02.17, 23:11

Nem készül az adóhivatal a 250 ezer forintos készpénzfizetési korlát betartásának ellenõrzésére, vagyis az APEH is arra számít, hogy az errõl szóló jogszabályt megsemmisíti az országgyûlés. A ma közzétett ellenõrzési irányelv szerint idén célkeresztbe kerülnek a munkaerõ-kölcsönzõk, a fuvarozók, a gépkocsi kölcsönzéssel, a hirdetéssel és az oktatással foglalkozó cégek.

Öt reformot indít egyszerre Gyurcsány

Archívum2009.02.16, 19:30

Az adókhoz, a nyugdíjhoz, a szociális ellátáshoz - köztük a családi pótlékhoz - is hozzányúlna Gyurcsány Ferenc, aki szerint csak az általa tervezett reformlépésekkel lehet túlélni a globális válságot. Csökkentené a munkát terhelõ adókat, de növelné az áfát, és megemelné a nyugdíjkorhatárt is. A kisebbségben kormányzó MSZP-nek külsõ támogatásra lesz szüksége, hogy elfogadtassa elképzeléseit. Ismerje meg a bejelentett intézkedéseket az [origo] összeállításából!

Zavaros a készpénzkorlátozás

Archívum2009.02.13, 17:32

Bár a készpénzkifizetések korlátozására vonatkozó jogszabályt már többen megtámadták az Alkotmánybíróságnál, a szakértõk szerint egyelõre érdemes betartani az elõírásokat, amelyek viszont nem teljesen egyértelmûek. Az MSZP viszont meggondolta magát, vissza akarja vonni a módosítást.

Ezermilliárdos adócsökkentést javasol a Reformszövetség

Archívum2009.03.13, 17:07

Ezer-kétezer milliárd forintos adó- és járulékcsökkentési, 2011-ig tartó programot javasol a Reformszövetség a kormánynak, az ehhez szükséges kiadáscsökkentési lépésekrõl viszont nem szól - értesült az MTI. A több mint 10 oldalas dokumentum többhetes munka után a hét elejére készült el.

Adót csökkentett az osztrák kormány

Archívum2009.02.10, 16:08

Véglegesítette adóreformjának alkotóelemeit keddi ülésén az osztrák nagykoalíciós kormány, amely valamivel több mint hárommilliárd eurót szán a különbözõ könnyítésekre és juttatásokra.

Kovács szerint van esély a kedvezményes áfára

Archívum2009.02.10, 21:56

Van esély arra, hogy az Európai Unió tagországai a jövõ hónapban kompromisszumos megállapodásra jutnak a kedvezményes áfa alkalmazásának egységesítésérõl, miután a keddi brüsszeli pénzügyminiszteri találkozón beterjesztett új javaslatot a tagok jó alapnak minõsítették a megegyezéshez - vélekedett sajtótájékoztatóján Kovács László, az Európai Bizottság adópolitikai és vámuniós felelõse.

Egyszerûbb lett az szja-bevallás

Archívum2009.01.16, 11:24

Az adózási analfabéták idén könnyedén letudhatják személyi jövedelemadó-bevallási kötelezettségüket, ha nem segít a munkáltatójuk, és nincs kedvük bajlódni vele, vagy nem szeretnének pénzt áldozni szakember segítségének igénybe vételére. Aki azonban visszatérítésre számít, annak továbbra is jobb, ha a hagyományos utat választja.

Kis híján profitot harmadolt az Uniqua

Archívum2008.12.31, 14:32

A globális pénzügyi válság az osztrák Uniqa biztosító csoport eredményeire is rányomta a bélyegét: az elsõ kilenc hónapban 39 százalékkal csökkent az adózás elõtti eredmény 104 millió euróra az egy évvel korábbi 170 millióról (a 110 millió eurós Strabag-eladást nem számítva).

Idén még jól teljesített a Porsche

Archívum2008.12.29, 08:00

Az autóipar szenvedése közepette a Porsche a tavalyinál 46 százalékkal magasabb adózás elõtti profitot termelt 2008-ban, ami 8,57 milliárd eurónak felel meg. Igaz, a nyereség nagy része a Volkswagen-részvényekkel való kereskedelembõl származott - írja a Napi Gazdaság.

Kevesebbet kell adózniuk a holland prostituáltaknak

Archívum2008.12.18, 08:38

Kedvezõ adózási feltételeket harcolt ki a kormánynál a holland kormánynál a prostituáltak érdekképviselete. A bevétel 20 százaléka leírható a jövedelemadóból a munkavégzéshez kapcsolódó kiadásként. Adószakértõk szerint a prostituáltak elõnyösebb helyzetbe kerülnek más foglalkozást ûzõkhöz képest, akik már régen nem számolhatják el a reprezentációs költségeiket.

Harmadával nõtt a Thomas Cook Group

Archívum2008.12.02, 09:53

A Thomas Cook Group utazási iroda a szeptemberrel zárult pénzügyi évben 32 százalékkal növelte adózás elõtti eredményét. A társaság vezetõje kedvezõen vélekedik a jövõrõl a gazdasági visszaesés ellenére is: az eddig lekötések alapján arra következtet, hogy az emberek utazással töltik majd el szabadságukat.

Milliárdos veszteség a Synergonnál

Archívum2008.11.19, 11:13

Az év elsõ kilenc hónapjában több mint 1,4 milliárd forintos adózás utáni veszteséget halmozott fel Synergon-csoport, szemben az egy évvel korábbi 74 milliós profittal. A bevételek ugyanakkor növekedtek, 7 százalékkal, 11,62 milliárd forintra.

Nem tér magához a Fannie Mae

Archívum2008.11.10, 17:48

A két legnagyobb amerikai jelzáloghitel-intézet egyike, a Fannie Mae hétfõn 29 milliárd dollár adózás elõtti veszteséget jelentett a harmadik negyedévrõl.

A vártnál jobban zárt a Marks and Spencer

Archívum2008.11.05, 09:12

Harmadával esett a Marks and Spencer fél éves profitja a csökkenõ fogyasztás miatt. Az egy évvel korábbi 451,8 millió angol font helyett csak adózás elõtt csak 297,8 milliós eredményt ért el a cég.

Elkerülte a válság az Unilevert

Archívum2008.10.30, 13:40

Az Unilever harmadik negyedéves jelentésében 83 százalékos profitnövekedésrõl számolt be. Ez 2,5 milliárd eurós adózás elõtti eredményt jelent - írja a BBC internetes oldala.

Mégis lesz adócsomag

Archívum2008.10.29, 07:46

A gazdasági válság nyomán az elsõ kormányzati lépések között szerepelt a jövõ évi költségvetés és az adómódosítások visszavonása. Ekkor még úgy tûnt, hogy az adózás terén januártól minden marad a régiben. Tegnap azonban a parlament elé került egy újabb tervezet, amelybõl a személyi jövedelemadóval kapcsolatos újdonságokat emeltük ki.

Mégis készül az adómódosításra az öt párt

Archívum2008.10.27, 10:05

Mégis készülhet az idén új adómódosítási csomag, tekintettel arra, hogy a szerdai ötpárti találkozón konszenzus alakult ki arról: az adózás egyszerûsítéseit és a gazdaság kifehérítésére szolgáló intézkedéseket meg kellene õrizni a korábbi adócsomagból - írta a hétfõi Világgazdaság.

Elõvették a pártok a varázsszót - egyszerûbb adózás kell

Archívum2008.10.22, 12:42

Egyszerûbb adózást és a gazdaság kifehérítését célzó törvényjavaslat beterjesztését kérték a pártok a kormánytól. Az öt parlamenti párt a gazdasági válság miatt szükségessé váló intézkedésekrõl egyeztetett. A találkozót az MDF és az SZDSZ kezdeményezte.

Állami cégek: 86,6 milliárd profit

Archívum2008.10.01, 17:43

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV) portfóliójába tartozó társaságok állami tulajdoni hányadára számítva összesen 86,6 milliárd forint adózás elõtti nyereséggel számol 2008-ban a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) az elsõ félévi teljesítés alapján, miután a szerdán megtartott ülésen áttekintette az állami tulajdonú cégek gazdálkodását - közölte az NVT szerdán az MTI-vel.

A Dun�nt�lon terjeszkedik a Kinizsi Bank

Archívum2008.09.25, 16:18

A takar�ksz�vetkezetb�l tavaly bankk� alakult veszpr�mi sz�khely� Kinizsi Bank Zrt. m�rlegf��sszege el�ri a 30 milli�rd forintot, az ad�z�s el�tti eredm�ny pedig 400 milli�t tett ki - mondta Pet� M�nika, a bank vez�rigazgat�ja sajt�t�j�koztat�n cs�t�rt�k�n Veszpr�mben.

Jó üzlet a vadászat Magyarországon

Archívum2008.09.24, 14:34

Magyarországon a vadászat- és vadgazdálkodás éves bevétele eléri a 16 milliárd forintot, az ágazatban mûködõ cégek adózás elõtti nyeresége pedig mintegy 800 millió forint - mondta Pintér István, a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vadgazdálkodásért felelõs fõosztályvezetõ-helyettese a vadászati idény kezdetének alkalmából az MTI-nek.

Magyar adócsökkentési példa a britek elõtt

Archívum2008.09.24, 17:02

Magyar példát is idézve javasolják a brit társasági nyereségadó-kulcs radikális csökkentését londoni szakértõk, akik szerint más országokban már bebizonyosodott, hogy ezzel összességében növelhetõk az adóbevételek.

Döntött a kormány a jövõ évi adózásról

Archívum2008.09.17, 17:22

A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta az adótörvények 2009-re vonatkozó módosításait - közölte Budai Bernadett kormányszóvivõ a kabinet ülése után az MTI-vel.

Ingatlanokat online árverezhet az APEH

Archívum2008.09.15, 10:13

Jövõre az ingatlanokra is kiterjeszti az adózás rendjérõl szóló törvény az elektronikus árverést - legalábbis az országgyûlés elé kerülõ javaslat tartalmaz ilyen irányú módosítást. Januártól az ingó vagyontárgyakra már csak az elektronikus rendszeren keresztül lehet licitálni, a tervek szerint ez egészülne ki jövõre az ingatlanokkal. Az eredeti cél az volt, hogy az árverési csarnokokban a rendszeres árletörést megakadályozza az adóhatóság - derül ki a Napi Gazdaságból.

Osztrák bizniszben is utaznak a börtönök

Archívum2008.09.11, 00:16

Magyarországon összesen 12 börtöncég mûködik, közülük nyolc elsõsorban az agráriumra koncentrál, négy pedig ipari tevékenységet végez. E cégek tavaly összesen 6,8 milliárd forint nettó árbevételt termeltek, és összesített adózás elõtti eredményük 290 millió forint volt. A fogvatartottak átlagos munkadíja pedig fejenként 22 776 forint volt havonta.

K�tharmad�val n�tt a K&H profitja

Archívum2008.09.04, 18:54

K and H Bank az idei els� f�l�vet 19 milli�rd forint ad�z�s ut�ni nyeres�ggel z�rta, ami t�bb mint 61 sz�zal�kkal haladja meg az egy �vvel kor�bbit - k�z�lt�k a bank vezet�i cs�t�rt�k�n Budapesten sajt�t�j�koztat�n.

Nem tiszta az APEH áfa-állásfoglalása

Archívum2008.09.04, 18:44

Deloitte szerint a Pénzügyminisztérium (PM) és az APEH állásfoglalása a lízingügyletek áfa-vonatkozásairól számos területen világos álláspontot határoz meg, de nem tér ki minden fontos adózási kérdésre; a lízingügyletek megszûnésével, illetve a lízingszerzõdések átruházásával kapcsolatban a Deloitte és a Lízingszövetség közös kezdeményezésére várhatóan új állásfoglalás fog születni.

Késõbb fejleszt a Budapest Airport

Archívum2008.09.02, 16:14

A Budapest Airport üzemi eredménye tavaly 7,8 milliárd forint volt, adózás elõtti vesztesége azonban 2007-ben több mint 5 milliárd forintra nõtt; az elmúlt két évben a társaság 35,9 millió euró fejlesztést ütemezett át késõbbre, míg a vagyonkezelõ szerint a fejlesztési hiány ebben az idõszakban 46,6 millió eurót tett ki.

Javított eredményén a Vivendi

Archívum2008.09.01, 16:53

A Vivendi, Európa legnagyobb szórakoztatóipari konszernje 3,2 százalékkal növelte adózás elõtti eredményét az év második negyedében.

Ötmilliárdos tiszta profit az MKB-nál

Archívum2008.08.27, 20:04

Az MKB Bank 2008 elsõ. félévében 6,5 milliárd forint adózás elõtti nyereséget ért el - közölte a bank a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében szerdán.

Felülmúlta magát a Raiffeisen

Archívum2008.08.21, 10:22

Raiffeisen Bank adózás elõtti eredménye az idén az elsõ félév végén 30,8 milliárd forint volt, 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg mérlegfõösszege 27 százalékkal 2213 milliárd forintra, magyarországi piaci részesedése pedig 7,9 százalékra nõtt - közölte a bank honlapján.

K�tharmad�val n�tt az Erste profitja

Archívum2008.08.15, 13:56

Csaknem k�tharmad�val, 63,2 sz�zal�kkal nagyobb ad�z�s el�tti profitot termelt az idei els� f�l�vben az Erste Bank, mint egy �vvel kor�bban. Az el�zetes, konszolid�lt, nem audit�lt, nemzetk�zi sz�mviteli szab�lyok (IFRS) alapj�n k�sz�lt jelent�s szerint a p�nzint�zet ad�z�s el�tti eredm�nye id�n janu�r �s j�nius k�z�tt 19,7 milli�rd forint volt.

Megtriplázta nyereségét a Fotex

Archívum2008.08.15, 18:41

A Fotex-csoport 2008 elsõ félévében 628,1 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, ami több mint háromszorosa a tavalyi elsõ félév 206 millió forintos nyereségének - közölte a társaság pénteken.

Az RBS is vesztes�get �rt le

Archívum2008.08.11, 15:54

A sk�t kir�lyi bank (Royal Bank Scotland azt nyilatkozta, hogy az ad�z�s el�tti vesztes�g 691 milli� font volt 2008 els� f�l �v�ben, ami a m�sodik legnagyobb vesztes�g volt az amerikai bankszektor t�rt�net�ben.�

Nagy a veszteség a Fordnál

Archívum2008.07.24, 15:09

Az amerikai Ford - a nagyságra második amerikai autógyártó - idei második negyedévét meglepõen nagy, 8,7 milliárd dolláros adózás utáni veszteséggel zárta. A jelentések szerint az egyszeri, összesen 8 milliárd dolláros költségek rontották az eredményt.

Növelte nyereségét a Cseh Posta

Archívum2008.07.23, 18:36

Tavaly 140 százalékkal - 794,5 millió koronára - nõtt a Cseh Posta (Ceská Posta) adózás elõtti nyeresége az elõzõ, 2006-os évhez viszonyítva - közölték szerdán Prágában.

Veres javítana az üzleti környezeten

Archívum2008.07.22, 11:39

Veres János pénzügyminiszter szerint a kormány a következõ évtõl tovább javítja a magyarországi üzleti környezetet, ennek részeként a vállalkozások számára egyszerûsödik az adminisztráció az adózásban és más, gazdaságot érintõ területeken, valamint várható a közterhek mértékének a csökkentése is.

Tízmilliárdos cseh reform

Archívum2008.07.17, 17:47

Csehország 10 milliárd koronát tudott megtakarítani az év elsõ öt hónapjában az év elején bevezetett reformintézkedéseknek köszönhetõen - jelentette ki csütörtökön Petr Necas cseh munka- és szociálisügyi miniszter. A közfinanszírozási reform keretében elsõsorban az egészségügyben hoztak új intézkedéseket, de az intézkedések érintették az adózás és a szociális juttatások, például a táppénz, a gyermekgondozás rendszerét is.

A Fidesz újabb adóreform terve

Archívum2008.07.14, 09:00

Matolcsy György, a Fidesz gazdasági programalkotóinak egyik legjelentõsebb figurája a Népszabadságnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Fidesz elképzelése szerint "a jövedelem adóztatása helyett a fogyasztás adóztatása felé kell haladni". Ezt Matolcsy egykulcsos szja és ötkulcsos áfa bevezetésével kívánja elérni.

Gyökeres adóreformot sürget a GKI

Archívum2008.06.25, 14:51

Az adórendszer jövõ januári gyökeres átalakítását és a más szerkezeti reformok megvalósítását javasolja a kormánynak a GKI Gazdaságkutató Zrt. - közölték a társaság vezetõi szerdai sajtótájékoztatójukon. A kutatóintézet 3 tervet is kidolgozott az adózás átalakítására. A felsorolt javaslatok nagyon hasonlítanak a kedd délután Bokros Lajos által javasolt átalakításokhoz.

Végre pozitívan zárt a Malév

Archívum2008.06.16, 14:42

A Malév 2007-ben, hosszú idõ óta elõször pozitív eredményt, 703 millió forint adózás elõtti nyereséget ért el, 14,7 milliárd forintos üzemi szintû veszteség mellett - közölte a társaság a közgyûlést követõen.

Jobb lett a Budvar-sörgyár eredménye

Archívum2008.06.10, 12:23

Tavaly 13 százalékkal - 302 millió koronára - növelte adózás elõtti nyereségét a Budejovicky Prazdroj sörgyár. Az utolsó még állami kézben lévõ cseh sörgyár bevételei tavaly nyolc százalékkal 2,301 milliárd koronára ( 1 korona = 10 forint) emelkedtek - közölte kedden sajtótájékoztatón Prágában a sörgyár igazgatója, Jirí Bocka.

Negyedével kisebb profit a biztosítóknál

Archívum2008.06.05, 07:24

A biztosítótársaságok az idei elsõ negyedévben a tavalyinál több mint 27 százalékkal kisebb adózás elõtti profitot értek el - írja a Napi Gazdaság a PSZÁF legújabb adataira hivatkozva. A nagy vesztesek közt van az ING és a Posta Biztosító.

Nõtt a Videoton árbevétele

Archívum2008.06.05, 15:14

A Videoton Holding Zrt. 97 milliárd forint konszolidálatlan árbevételt ért el 2007-ben, ami 15 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A tavalyi adózás elõtti eredménye mintegy 8,4 milliárd forint volt, ami 500 millió forinttal több a 2006. évinél - mondta Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

N�tt a K&H Bank profitja

Archívum2008.06.04, 19:40

A K&H Bank az idei els� negyed�vben 9,4 milli�rd forint ad�z�s ut�ni nyeres�get �rt el, ami 39,4 sz�zal�kkal haladja meg a b�zisid�szak adat�t. K�l�n�sen j�l teljes�tett a K&H Alapkezel�, amely �sszvagyona 28,4 sz�zal�kkal b�v�lt.

N�velte profitj�t a Cetelem Bank

Archívum2008.06.04, 16:29

A Magyar Cetelem Bank Zrt. (MCB) 2007-ben 4,144 milli�rd (2006: 3,48 milli�rd) forint ad�z�s el�tti nyeres�get �rt el a nemzetk�zi sz�mviteli szabv�nyok (IFRS) szerint, amiben jelent�s szerepet j�tszott a kock�zatok k�zben tart�sa - jelentette be��Lendvai J�nos eln�k-vez�rigazgat� szerd�n Budapesten sajt�t�j�koztat�n.

ORCO: növekvõ veszteség

Archívum2008.06.03, 16:20

Az ORCO Property Group az elsõ negyedévet 47,15 millió euró bevétel mellett 11,98 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta, mindkét adat rosszabb az egy évvel korábbinál - közölte a Budapesti Értéktõzsdén is jegyzett cégcsoport az MTI-vel.

Tartja a n�veked�st a CIB Bank

Archívum2008.06.03, 15:36

A CIB Csoport 8,6 milli�rd forint ad�z�s el�tti eredm�nnyel z�rta 2008. els� negyed�v�t - t�j�koztatta a bank az MTI-t kedden.

Fotex I. negyedév: komoly nyereség

Archívum2008.05.30, 18:22

A Fotex-csoport 2008 elsõ negyedévében 203,5 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, míg az elõzõ év elsõ negyedévében 76,9 millió forint volt a nyeresége. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint a csoport árbevétele a bázishoz képest 16,3 százalékkal csökkent, 2,991 milliárd forint volt.

Romlott az Axel Springer eredménye

Archívum2008.05.29, 11:10

Az Axel Springer német kiadóvállalat adózás elõtti eredménye 26 százalékkal csökkent az elsõ negyedévben - jelentette be csütörtökön a Bild Zeitungot, Európa legnagyobb példányszámú napilapját is gondozó kiadóvállalat.

Nõtt a Synergon vesztesége

Archívum2008.05.26, 18:11

A Synergon csoport 747 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta az elsõ negyedévet, szemben az egy évvel korábbi 351 milliós veszteséggel - tette közzé gyorsjelentését a Synergon Informatika Nyrt. a BÉT honlapján hétfõn.

Számlázási zavarok (talán) helyrerakva

Archívum2008.05.21, 13:18

Az év elején hatályba lépett áfa-törvény nemcsak a fordított adózással okozott némi zavart, számlázási gyakorlatot is megváltoztatta. Jónéhány vállalkozás kapta vissza a számláját azért, mert az új törvény szerint nem jól tüntette fel a teljesítés idõpontját.

Rekordnyereség a Marks&Spencernél

Archívum2008.05.21, 07:36

A márciusban véget ért üzleti évben a várakozásokat felülmúló mértékben nõtt a legnagyobb brit ruházati kiskereskedelmi üzletlánc, a Marks and Spencer (M&S) adózás elõtti nyeresége és tíz éve óta elõször elérte, sõt kissé meghaladta az egymilliárd fontot - írja a Napi Gazdaság.

Növelte profitját a Cetelem Bank

Archívum2008.05.21, 13:19

A Magyar Cetelem Bank Zrt. (MCB) 2007-ben 4,144 (2006: 3,48) milliárd forint adózás elõtti nyereséget ért el a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerint, amiben jelentõs szerepet játszott a kockázatok kézben tartása - jelentette be a bank szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Lendvai János elnök-vezérigazgató.

Nyereségesek az erdészetek

Archívum2008.05.21, 18:54

A 19 állami erdészeti társaság 2007-ben 7,3 százalékos növekedés után 65,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el 1,9 milliárd forint üzemi eredmény és 2,5 milliárd forint adózás elõtti eredmény mellett, amely 674 millióval több az elõzõ évinél - állapította meg a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdai ülésén.

Rekordnyeres�g a Commerzbankn�l

Archívum2008.05.19, 14:26

A Commerzbank Zrt. tavaly magyarorsz�gi 15 �ves t�rt�net�nek rekorderedm�ny�t k�nyvelte el, a bank ad�z�s ut�ni nyeres�ge 3 milli�rd forint lett, ami 79 sz�zal�kkal magasabb az el�z� �vin�l - mondta Kozma Andr�s, a hitelint�zet eln�k-vez�rigazgat�ja h�tf�n Budapesten sajt�t�j�koztat�n.

Rekorderedmény a Dunaferrnél

Archívum2008.05.16, 17:40

Az értékesítés mintegy 280 milliárd forintos nettó árbevétele mellett 40,5 milliárd forint adózás elõtti eredményt ért el tavaly az ISD Dunaferr - jelentette be a társaság vezérigazgatója pénteken a dunaújvárosi acélipari konferencián.

Brüsszel szigorítaná a befektetések adózását

Archívum2008.05.15, 07:25

Az Európai Bizottság (EB) bõvítené azoknak a befektetéseknek a körét, amelyek hozamát egy adott tagállam más EU-ország nem rezidens polgárai esetében megadóztatná - írja a Napi Gazdaság.

Várakozáson felül teljesített a BNP Paribas

Archívum2008.05.14, 10:36

Franciaország legnagyobb bankjának, a BNP Paribas-nak elsõ negyedévi adózás utáni eredménye ugyan 21 százalékkal csökkent, de ez az eredmény felülmúlta a szakértõi várakozásokat.

Munka helyett fogyasztást kellene adóztatni

Archívum2008.05.09, 11:49

Az áfa-kulcs megemelése mellett érvelt Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa egy környezetvédelmi adózásról szóló budapesti konferencián pénteken. Kovács László szerint társadalmilag és környezeti szempontból is igazságosabb az élõmunka és a teljesítmény megadóztatása helyett a fogyasztás terheit növelni.

Megduplázta nyereségét az Egis

Archívum2008.05.07, 19:05

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. az októberben kezdõdött üzleti évének elsõ félévében, nem konszolidáltan 5,845 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 107 százalékkal magasabb az elõzõ üzleti év azonos idõszakának adatánál - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében szerdán.

Tizenegymilli�rdos vesztes�g a UBS-n�l

Archívum2008.05.16, 12:28

Kedden Sv�jc vezet� p�nzint�zete, a UBS 11,5 milli�rd sv�jci frank (10,97 milli�rd doll�r) ad�z�s ut�ni vesztes�get k�z�lt az els� negyed�v alapj�n.