Fotex Rt.

címke rss

Előbb a Molt, aztán az OTP-t függesztették fel

Gazdaság2008.10.10, 21:47

Nyitáskor több részvény jegyzését is felfüggesztették 9 órától a Budapesti Értéktőzsdén péntek reggel. A Mol mellett a Fotex és az Orco, sőt a kárpótlási jegyek kereskedését is szüneteltette a tőzsde, aztán újraindultak a jegyzések. Az Egis kereskedése viszont 9 óra 15 perckor újraindíult. Meglepő módon a Richter viszont több mint 3 százalékkal erősödött reggel, aztán ez a részvény is 3 százalékos mínuszba került. Az OTP-t és a Magyar Telekomot 9 óra 34 perckor függesztették fel. A BUX délelőtt 10 óra körül majdnem 13 százalékos zuhanásban volt.

Megtriplázta nyereségét a Fotex

Archívum2008.08.15, 18:41

A Fotex-csoport 2008 első félévében 628,1 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, ami több mint háromszorosa a tavalyi első félév 206 millió forintos nyereségének - közölte a társaság pénteken.

Saját részvényt vett a Fotex

Archívum2008.07.24, 15:57

A Fotex leányvállalata, az Upington Investments Ltd. 2008. július 23-án 22 574 darab Fotex részvényt vásárolt, papíronként 613 forintos átlagáron - jelentette be a Fotex a tőzsde honlapján csütörtökön.

Saj�t r�szv�nyeikkel �zleteltek a c�gek

Gazdaság2008.06.27, 18:28

Az OTP Bank saj�t r�szv�nyeket �rt�kes�tett, az FHB Bank �s a Fotex pedig saj�t r�szv�nyeket v�s�rolt p�nteken - k�z�lt�k a�t�rsas�gok�a Budapesti �rt�kt�zsde honlapj�n.

Fotex: közel 255 millió a nyereség

Archívum2007.11.14, 15:13

A Fotex Első Amerikai-magyar Vagyonkezelő Nyrt. az év első kilenc hónapjában 254,5 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző év azonos időszaki 216,3 millió forint vesztséggel - közölte a Fotex a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében szerdán.

Fotex: Osztal�k a vezet�knek

Gazdaság2007.08.10, 12:34

A r�szv�nyesek osztal�kels�bbs�gi r�szv�nyek kibocs�t�s�r�l d�ntenek a Fotex augusztus 31-i rendk�v�li k�zgy�l�s�n. Ezeket a vezet�k v�s�rolhatn�k meg az �szt�nz�si program keret�ben - der�l ki a k�zgy�l�si el�terjeszt�sekb�l.

Fotex: 77 milli� forintos profit

Gazdaság2007.05.15, 17:59

A Fotex Els� Amerikai-Magyar Vagyonkezel� Nyrt. az �v els� negyed�v�ben 77 milli� forint nett� nyeres�get �rt el, szemben a m�lt �v els� h�rom h�napj�ban elk�nyvelt 289 milli� forint vesztes�ggel - k�z�lte a Fotex a nemzetk�zi p�nz�gyi jelent�si szabv�ny (IFRS) szerinti konszolid�lt gyorsjelent�s�ben kedden.

Átszervezések csökkentik a Fotex árbevételét

Archívum2006.05.13, 12:45

A Fotex folytatódó átalakítása miatt a cégcsoport árbevétele 7,436 milliárd forintról 4,545 milliárd forintra csökkent az első negyedévben. Az ingatlanhasznosítás kivételével minden üzletágban kisebb lett az árbevétel és romlott a nyereségesség; a konszolidált veszteség viszont csökkent a tavalyi adathoz képest.

Nem fizet osztal�kot a Fotex

Gazdaság2006.04.29, 13:10

A 2005-�s �v ut�n sem fizet osztal�kot a Fotex. A csoport 2005-ben 7,724 milli�rd forint nyeres�get k�nyvelhetett el. A Fotex legut�bb 1997-ben fizetett osztal�kot. V�rszegi G�bor szerint a r�szv�nyesek sz�m�ra az alul�rt�kelt r�szv�nyekb�l nyert �rfolyamnyeres�g hajthat hasznot. A c�g k�zgy�l�se szervezeti v�ltoz�sokat is elfogadott: j�nius 30-t�l megsz�nik az igazgat�s�g �s a fel�gyel�bizotts�g, hely�t az igazgat�tan�cs �s az audit bizotts�g veszi �t.

Előző
  • 1
  • 2
Következő