adócsalás

címke rss

Adócsalók miatt ugranak össze a németek Svájccal

Gazdaság2010.02.02, 13:51

A berlini kormány a jelek szerint készen áll arra, hogy adattolvajoknak fizessen az adócsalók adatait tartalmazó lemezért. Nemzetközi bonyodalmat és belföldi politikai feszültséget is kockáztatnak ezzel a németek, de abban bíznak, hogy akár 200 millió eurónyi, eddig Svájban rejtegetett adó nyomára bukkanhatnak.

Berlusconi ellógta bírósági meghallgatását

Nagyvilág2010.01.19, 18:36

Válogatott ürügyekkel húzta ki magát Silvio Berlusconi olasz kormányfő egyik ügyének bírósági meghallgata alól. Az olasz kormányfőt adócsalással és számviteli fegyelem megsértésével vádolják, mivel offshore-cégek közbeiktatásával szerzett meg amerikai tévés és filmes jogokat.

A Sciennet klubtagjai az APEH-től is félhetnek

Gazdaság2009.12.09, 13:08

A Sciennet úgynevezett törzsvásárlói klubtagjainak két okuk is van az aggodalomra: a vásárlói rendszert működtető céget adócsalással gyanúsítják, így a pénzüket hónapokra zárolhatják, és mivel az APEH szja-fizetési kötelezettség miatt vizsgálódik, az adóhatóság eljárást indíthat azok ellen is, akik ezt elmulasztották. A sciennetesek és főleg a vásárlói klub vezetői nyilatkozataik szerint mégis optimisták, bíznak benne, hogy a rendszer újraindul.

Adócsalással vádolják az olasz olimpiai bajnokot

Sport2009.12.05, 12:21

Milliós adócsalással vádolják hazájában, Olaszországban az olimpiai és kétszeres világbajnok kerékpárost, Paolo Bettinit.

Nem adózott a piramisjáték-gyanús cég

Archívum2009.11.30, 16:33

Mintegy 1,6 milliárd forintot zároltak a Scien International LLC számláin, miután kiderült, hogy a Washingtonban bejegyzett, de kizárólag Magyarországon működő vállalkozás tavaly körülbelül 960 millió forint adót nem fizetett meg az államnak. A VPOP piramisjáték gyanújával is vizsgálódik.

Három ember kerül börtönbe a vecsési számlagyár miatt

Itthon2009.11.27, 14:54

Ítéletet hirdetett a Fővárosi Bíróság a vecsési számlagyár ügyében: három ember letöltendő szabadságvesztést kapott, többeket pedig felfüggesztettre vagy pénzbüntetésre ítéltek. A vádlottak az 1990-es évek végén fiktív számlákkal igazoltak nem létező teljesítéseket, és így adót igényeltek vissza.

Benntartják a ScienNet-ügy gyanusítottját

Gazdaság2009.11.27, 17:05

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken a ScienNet-ügy korábban őrizetbe vett gyanúsítottját.

Adócsalás miatt nyomoznak a Centrum Kft. ügyében

Itthon2009.11.12, 21:16

Adócsalás miatt nyomoz a vám- és pénzügyőrség a Centrum Kft. ügyében. A cég a gyanú szerint a bevételeiről más adatokat közölt a fővárosi közgyűléssel, mint ami cégbíróságnál szerepelt.

Nem fizetett áfát 26 ezer tonna gabona után

Archívum2009.11.04, 11:34

Nem vallott be 26 ezer tonnányi gabonaeladást az APEH-nak egy kereskedő, amivel kibújt 200 millió forint áfa megfizetése alól. A hatóság feljelentést tett.

Magyarország az adóparadicsomok közé került

Gazdaság2009.11.03, 09:26

A kelet-közép-európai térségben Magyarország felel meg leginkább az adóparadicsom kritériumainak a pénzügyi élet átláthatóságáért küzdő Tax Justice Network friss tanulmánya szerint, amit a Világgazdaság idéz.

Titokban maradhatnak a sv�jci magyar sz�ml�k

Gazdaság2009.09.15, 12:24

A banktitok lehet a mostani v�ls�g egyik f� �ldozata, Washington �s P�rizs is el�rte, hogy kiadj�k ad�ker�l�ssel gyan�s�that� �llampolg�rainak adatait a sv�jci p�nzint�zetek. Magyarorsz�gon eddig semmi jele annak, hogy hasonl� l�p�sre sz�nn�k magukat az ad�elker�l�s ellen am�gy fell�p� budapesti hat�s�gok, pedig ak�r kaphatn�nak is adatokat az alpesi sz�ml�kr�l.

Válsághíradó: erősebb a forint, újra 3300 fölött az OTP

Archívum2009.07.14, 22:42

A kedvező nemzetközi hagulat miatt komoly erősödést mutatott kedden a budapesti börze, és a forint is jó erőben fejezte be a kereskedést. Az inflációs adat jobb lett a vártnál, a BKV tarifaemelést jelentett be, további orosz pénzek érkeztek a világ vezető közösségi oldalához, kiváló számokat tett közzé a Goldman Sachs, és hatalmas áfacsalást leplezett le az APEH. Hajnali válsághíradó.

Egymilliárdos adócsalás a Dél-Alföldön

Archívum2009.07.14, 10:52

Szinte az egész országra kiterjedő áfacsalást lepleztek le az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának revizorai egy ellenőrzési sorozat nyomán: a gabonaértékesítéssel palástolt nagy összegű, szervezett bűncselekménnyel okozott kár meghaladja az egymilliárd forintot - mondta Németh Gabriella sajtóreferens.

VPOP: adóelkerülésre jó a gyógyhatású cigaretta

Gazdaság2009.07.13, 15:15

A cigaretták adóterhének és árának emelkedésével párhuzamosan egyre több adózatlan cigaretta jelenik meg a piacon. Ezek sorában egy új, Magyarországon nem jellemző visszaélési formát derített fel a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), melynek jellemzője, hogy gyógyhatásúnak próbálják feltüntetni a cigarettát. Így az adómentesség látszatát keltik a VPOP szerint.

Adócsalásra játszottak egy kastély többszöri eladásával

Itthon2009.07.08, 13:00

Adócsalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az APEH egy Borsod megyei kastély többszöri eladása miatt. A kastélyt azért adták el többször, hogy jogosulatlanul vissza tudják igényelni az áfát. Az APEH 24 milliós adótartozás fejében lefoglalta a kastély bútorait.

Milliárdos adócsalást lepleztek le a vámosok

Itthon2009.06.22, 11:54

Bűnszervezetben működő adócsalókra csaptak le a vámosok. Összesen 2,6 milliárd értékű csalást követhettek el, tizenhárom embert vettek őrizetbe.

Lemond színházigazgatói posztjáról az elítélt Sas József

Itthon2009.06.19, 09:57

Távozik a Mikroszkóp Színpad igazgatói székéből Sas József, akit szerdán jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek adócsalásért - jelentette be a kulturális területért felelős főpolgármester-helyettes, Horváth Csaba. A színész-igazgató az ellene folyó eljárás során végig tagadta bűnösségét.

Jogerősen elítélték Sas Józsefet adócsalásért

Itthon2009.06.17, 14:21

Másodfokon egy év felfüggesztett szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélték adócsalásért Sas Józsefet, a Mikroszkóp Színpad igazgatóját szerdán. Sas a vádirat szerint több tízmilliós jövedelmet nem vallott be, és így nem fizette meg utána az adót.

Kovács: Több százmilliárdos mínusz az adócsalók miatt

Archívum2009.06.11, 16:20

Becslések szerint évi 200-250 milliárd eurót veszít az Európai Unió az adócsalók, adókerülők miatt - jelentette ki Kovács László, az Európai Bizottság vám- és adóügyi biztosa csütörtökön a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének (MOKLASZ) budapesti konferenciáján.

Magyar Nemzet: Adócsaló került be egy milliárdokról döntő társulásba

Itthon2009.06.03, 10:11

Felfüggesztett börtönt kapott adócsalásért a kislétai polgármester, de ennek ellenére bekerült egy vízügyi társulásba a Nyírségben - írja a Magyar Nemzet. A társulás viszont ötmilliárd forintnyi EU-s pénzzel gazdálkodhat majd, így a lap kérdésére a társulás elnöke is felvetette, hogy nem kéne-e mégis újragondolni a kislétai vezető beválasztását a pénzügyi bizottságba.

Félmilliárdos adócsalásra bukkant az APEH

Archívum2009.04.08, 16:49

Több szereplőből álló értékesítési láncolat által végrehajtott, nagy összegű ingatlan-beruházási csalást derítettek fel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának revizorai nemrégiben - közölte az adóhatóság szerdán.

Kovács: adócsökkentéssel a válság ellen

Gazdaság2009.03.30, 20:20

Évente mintegy 200-250 milliárd euró közötti veszteség ered az adócsalás különböző formáiból, ami duplája az unió éves költségvetésének - hívta fel a figyelmet Kovács László, az Európai Bizottság adópolitikai és vámuniós felelőse egy Brüsszelben hétfőn kezdődött nemzetközi adófórumon.

Milliárdos adócsalást fedtek fel a fináncok

Gazdaság2009.03.03, 11:11

Összesen több mint egymilliárd forintos adócsalást derített fel a pénzügyőrség, az ügyben három személy ellen indítottak eljárást - tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága pénteken az MTI-t.

Kevesebb banktitok lesz

Gazdaság2009.05.21, 20:50

Az ad�csal�s elleni hat�konyabb fell�p�sre tett javaslatot az Eur�pai Bizotts�g a napokban. A tervezet egyik legfontosabb eleme, hogy a tag�llamok nem tagadhatn�k meg nemzetk�zi banktitokra hivatkoz�ssal az inform�ci��tad�st akkor sem, ha egy m�sik orsz�g ad�fizet�j�r�l van sz�. N�lunk m�r most is l�tezik ilyen jogszab�ly, de�akad bank,�amely agg�dik a pluszfeladatok miatt.

Óbudán fogták el az angol kincstár kifosztóját

Itthon2009.02.05, 15:33

Egy óbudai vendéglátóhelyen fogták el azt a magyar-újzélandi állampolgárságú férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 83 milliárd forintnak megfelelő fonttal károsította meg az angol kincstárat. Az adócsalással gyanúsított férfit Magyarország 10 napon belül kiadja az angol hatóságoknak.

Ötvenmilliós számla után nyomoz a pénzügyőrség

Archívum2009.01.06, 11:02

A Vám- és Pénzügyőrség jelentős mértékű adócsalás miatt nyomozott egy nyíregyházi vagyonvédelemmel foglalkozó cég képviselője ellen. Az ügyvezető 2006-os jövedelme után nem akart adót fizetni, ezért valótlan tartalmú készpénzfizetési számlákat használt fel - tájékoztatta az [origo]-t a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.

Köddé vált cégekre vadászik az APEH

Gazdaság2008.12.08, 18:40

Nem akarta megfizetni adótartozásait egy cégvezető, ezért papíron eladta vállalkozásait, és új székhelyre, más néven jegyeztette be azokat. Az adóhatóság azonban éber volt, s adócsalás gyanúja miatt feljelentést tett.

Másfélmilliárdos áfacsalást lepleztek le a vámosok

Itthon2008.11.10, 14:19

Magyar és kínai emberekből álló bűnözői csoportot számolt fel a Vám- és Pénzügyőrség. A csoport 2007-2008 között 1,5 milliárd forint áfa-kiesést okozott az államháztartásnak. Nyolc embert őrizetbe vett a rendőrség, kettő ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Halottnak utaltatott pénzt egy jánoshalmi férfi

Itthon2008.11.01, 14:13

A Vám-és Pénzügyőrség nyomozó szolgálata őrizetbe vett egy jánoshalmi férfit adócsalás megalapozott gyanúja miatt - közölte szombaton a VPOP. A férfi egy halott nevére nyitott folyószámlára kért fiktív számlákért átutalásokat a gyanú szerint.

Adócsalással gyanúsított acélkereskedőket fogtak el

Itthon2008.09.22, 14:01

Hamis bevallásokkal kerülték meg az adófizetési kötelezettségüket azok az acélkereskedelemmel foglalkozó vállalkozások, amelyek a VPOP gyanúja szerint 770 millió forint kárt okoztak. A nyomozók nyolc helyszínen tartottak házkutatást, nagy értékű ingatlant, gépjárművet és készpénzt foglaltak le.

Az adócsalók mossák a legtöbb pénzt

Gazdaság2008.09.11, 09:42

Magyarországon elsősorban nem a szervezett bűnözésből származó jövedelmekhez kapcsolódik a pénzmosás. A bűncselekményt leggyakrabban az adócsalók, csalók és sikkasztók követik el. Akad olyan kicsiben utazó játékos is, aki mezőgazdasági földterület bérbeadásával tisztázza pénze eredetét, a nagy halak azonban az építőiparban utaznak.

Autókereskedők milliárdos adócsalása

Gazdaság2008.08.29, 17:41

Mintegy egymilliárd forintnyi általános forgalmi adó befizetését elmulasztó autókereskedőkre bukkant a vám- és pénzügyőrség; ötük közül három esetében kezdeményezték az előzetes letartóztatásba helyezést - tájékoztatta csütörtökön Sipos Jenő szóvivő az MTI-t.

Adócsalásért ítéltek el egy volt helyettes államtitkárt

Itthon2008.06.20, 14:20

A hivatali befolyással üzérkedés bűntette alól felmentette, adócsalás miatt azonban 1 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 2,4 millió forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Bíróság Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal egykori humánpolitikai helyettes államtitkárát.

Újabb adócsalót lepleztek le

Archívum2008.06.18, 10:41

Csaknem 60 millió forint összegű adó- és támogatási csalást követtek el egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozásnál - közölte a vám- és pénzügyőrség. A vállalkozás törvénysértő módon 2,2 millió forinttal csökkentette általános forgalmi és társasági adóját, valamint jogosulatlanul vett fel 57 millió forint összegű állami támogatást megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után.

Wesley Snipes három évet kapott adócsalásért

Archívum2008.04.25, 01:34

Adócsalásért a kiszabható legmagasabb büntetésre, három évi börtönre ítélték csütörtökön a floridai Oscalában Wesley Snipes amerikai színészt. A Penge 45 éves sztárját februárban fogták perbe több évi adófizetés elmulasztása és csalás miatt.

Adócsalással vádolják a Hondát

Archívum2008.04.25, 08:51

A japán adóhatóság 1,3 milliárd dollár (140 milliárd jen) hazai bevétel elhallgatásával vádolta meg a Hondát, írja a www.reuters.com internetes oldal. Ezt az összeget a feltételezés szerint 2004 és 2006 máárciusa között kasszírozta a cég, csak "elfelejtette" bejelenteni.  

Lemondott a Samsung elnöke

Gazdaság2008.04.22, 08:46

Bejelentette lemondását kedden Li Kun Hi, a Samsung elnöke. A legnagyobb dél-koreai konglomerátum vezetője ellen befolyással való visszaélés és adócsalás miatt folyik vizsgálat.

Távozik a Samsung adócsalással is gyanúsított elnöke

Nagyvilág2008.04.22, 09:16

Lemondott posztjáról a dél-koreai Samsung elnöke, akit adócsalással és befolyással való visszaéléssel gyanúsítanak. Li Kun-hivel együtt megy a cégcsoport alelnöke, fia, valamint számos középvezető is.

Amerikai kocsikkal csaltak 300 milliónyi adót

Itthon2008.04.20, 11:44

Hamis számlákkal és forgalmival, külföldön forgalomba hozott kocsikkal kereskedett az a bűnözői csoport, amely a vámosok gyanúja szerint 300 millió forint kárt okozott. Három embert előzetes letartóztatásba helyeztek, egyet még köröznek.

Adócsalással vádolják a Samsung vezérét

Archívum2008.04.17, 07:55

A Samsung csoportnál vizsgálódó ügyészek vádat emeltek Lee Kun-hee elnök ellen adócsalás és hatalommal való visszaélés gyanújával. A megvesztegetés nem szerepel a vádpontok között. Ezzel zárult le a három hónapja folytatott vizsgálat, amelynek során az ügyészek kihallgatták Dél-Korea legnagyobb ipari konszernjének vezetőit és az elnök családtagjait is.

Kristálycukros adócsalók

Archívum2008.04.14, 11:37

Egy szlovák behegyzésű gazdasági társaság különböző magyarországi cukorgyáraktól nettó értéken - 0 százalék ÁFA feltüntetésével - vásárolt kristálycukrot azzal a feltétellel, hogy a megvásárolt kristálycukrot külföldre szállítják. A cukor azonban nem hagyta el Magyarországot, hanem a gyanúsítottak által irányított bt-én keresztül már bruttó áron került továbbértékesítésre különböző gazdasági társaságoknak - áll a VPOP közleményében.

Milliárdos adócsalást lepleztek le a vámosok

Itthon2008.04.03, 11:47

Milliárdos adócsalást és pénzmosást leplezett le szerdán a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). Az egyszerre 22 helyszínen tartott házkutatásokon hat embert előzetes letartóztatásba helyeztek, és közel 10 millió forint értékű árut foglaltak le. A VPOP parancsnoka szerint az átszervezések óta heti 2-250 új ügyük van, és közel 2500 nyomozás aktái hevernek az asztalon.

Sas Józsefen kaptak hajba a fővárosi képviselők

Itthon2008.03.28, 10:38

Személyeskedésig fajuló vita alakult ki a Mikroszkóp Színpad vezetőjéről, Sas Józsefről csütörtökön a Fővárosi Közgyűlésben. A bíróság által adócsalás miatt nem jogerősen elítélt Sast a Fidesz szerette volna eltávolíttatni a színház éléről a támogatás megvonásával. A kormánypártok és az MDF azonban végül leszavazta az indítványt.

Honvédelmi megbízásokat kapott Kabai cége

Itthon2008.03.19, 11:43

Összesen több mint egymilliárd forintos megrendelést kapott az elmúlt években a honvédelmi tárcától egy olyan cég, amelynek alvállalkozója Veres János pénzügyminiszter adócsalásért elítélt egykori üzlettársának, Kabai Károlynak a családi vállalkozása - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint egy olyan cég is állami megbízást kapott lőszerek megsemmisítésére, amelynek vezetője kapcsolatba hozható Gyurcsány Ferenc rokonságával.

Gyurcsány leállította Sas József kitüntetését

Itthon2008.03.12, 12:33

Bár eredetileg az a bizottság javasolta Kossuth-díjra Sas Józsefet, amelynek a kormányfő az elnöke, végül Gyurcsány Ferenc volt az, aki megakadályozta a nem jogerősen elítélt humorista kitüntetését. Sas Józsefet a napokban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték adócsalás miatt, a héten azonban a tervek szerint Kossuth-díjat kapott volna. Sas valószínűleg már tud a fordulatról, de nem akar nyilatkozni.

Egy év felfüggesztettet kapott Sas József

Itthon2008.03.10, 13:45

Felfüggesztett börtönbüntetést és háromszázezer forintos büntetést szabott ki a bíróság Sas József humoristára adócsalás miatt. A hétfői elsőfokú ítélet nem jogerős: a védelem fellebbezett, az ügyész gondolkodási időt kért.

Hétfőn lesz ítélet Sas József adócsalási perében

Itthon2008.03.07, 14:26

Sas József humorista ügyvédje szerint hétfőre várható ítélethirdetés védence adócsalási és magánokirat-hamisítási ügyében. A Mikroszkóp Színpad igazgatója a csütörtöki bírósági tárgyaláson az utolsó szó jogán ártatlannak vallotta magát - számolt be róla a Blikk. Az ügyész pénzbüntetés és felfüggesztett börtön kiszabását kérte.

Adóparadicsomok miatt változtatna Kovács

Gazdaság2008.03.07, 18:59

Napjainkban az Európai Unió szintjén az adócsalások összege már évi 200-250 milliárd eurót tesz ki. Ez hozzávetőleg ötszöröse az EU által a mezőgazdaságnak szánt pénzeszközöknek. Az adóügyi biztos a távol-keleten is vizsgálódna.

Ráharapott az APEH a német adócsalásra

Itthon2008.02.29, 00:22

Kis hezitálás után az APEH csütörtök délután megkereste a német adóhatóságot az adóelkerülés érdekében liechtensteini bankokba mentett vagyonok ügyében - tudta meg az [origo]. A magyar hatóságok alapvetően arra kíváncsiak, valóban megkaphatja-e Magyarország is azt a német titkosszolgálat által megszerzett listát, amelyből kiderül, világszerte kik utalták a liechtensteini adóparadicsomba pénzüket. Nem tudni, van-e magyar érintettje a világméretűvé dagadó adócsalási ügynek.

Újabb őrizetbe vétel a több milliárdos adócsalás miatt

Itthon2008.02.29, 19:42

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a több milliárdos adócsalási ügy miatt a vámosok; lehetnek még letartóztatottak, és nőhet az egyelőre hárommilliárdos csalás összege is - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.

Kiskapun bújhatnak ki a liechtensteini adócsalók

Itthon2008.02.29, 13:37

Cseh érintettje már biztosan van a liechtensteini adóparadicsomba mentett vagyonok miatti nemzetközi botránynak, de az APEH korábbi vezetője az [origo]-nak azt mondta, előfordulhat, hogy magyar adóelkerülő is fennakad a németországi vizsgálaton. Viszont még ha lebukna is egy magyar adócsaló, a hatályos törvények miatt egyáltalán nem biztos, hogy be tudnák rajta hajtani az eltitkolt pénzt. A banktitoknak minősülő adatokhoz ugyanis illegálisan jutott hozzá a német titkosszolgálat, ami mögé elbújhatnak a lefülelt adócsalók.

Német ügynökök szállják meg az adóparadicsomot

Nagyvilág2008.02.28, 17:30

A herceg ideges. Az átlagember úgyszintén. A német hatóságok ugyanis több mint egy hete vizsgálódnak a liechtensteini LGT csoport külföldi - elsősorban német - befektetőinek ügyében. A pénzintézetet a hercegi család működteti, ezért kínos számukra a német hírszerzés (BND) által indított nyomozás. A liechtensteini kormány közben ígéretet tett, hogy júliusig módosítják a banktörvényt és felszámolják az adóparadicsomot - írja a The Times.

Milliárdos adócsalást derítettek föl a vámosok

Itthon2008.02.28, 20:41

Több megyére kiterjedő, több évre visszanyúló adócsalási ügyet derítettek föl a vámosok, akik három embert őrizetbe vettek.

Svédország is nyomoz az adócsalások miatt

Gazdaság2008.02.26, 12:16

A svéd adóhatóságok nyomozást indítottak mintegy száz svéd állampolgár ellen, akik a gyanú szerint liechtensteini bankszámlák közbeiktatásával követtek el adócsalást. Mats Sjöstrandnak, az adóhivatal vezetőjének bejelentése szerint gyanúsításuk nem a német szövetségi hírszerzés birtokába került anyagokon alapszik, hanem egy másik országgal való együttműködésen.

Dagad a német adócsalási botrány

Gazdaság2008.02.25, 12:38

Mind szövevényesebbé és egyben átláthatatlanabbá válik a közelmúltban kirobbant német adócsalási botrány, amelynek első áldozata Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche Post) lemondott elnöke volt. A nyomozást vezénylő bochumi ügyészség megkezdte az elmúlt heti razziák "kiértékelését", s az eredményt hamarosan a nyilvánosság elé tárja. Közben ismertté vált, hogy az ügyészség a liechtensteini LGT bank mellett a hercegség egy másik bankjának német ügyfeleire is kiterjeszti a vizsgálatot, szintén adócsalás gyanújával.

Mindenkivel fizettetne adót a német bankelnök

Gazdaság2008.02.25, 12:34

Az adócsalás tabu, adót mindenkinek fizetnie kell - jelentette ki a németországi adócsalási botrány kapcsán a Deutsche Bank elnöke.

Elhalasztották Berlusconi perét

Nagyvilág2008.02.25, 14:01

Az áprilisi választások utánra halasztották Berlusconi perét, akit többek között adócsalással vádolnak egyik tévés vállalkozásával kapcsolatban. Így egészen addig nem folytatódik az ügy, amíg a politikus kampányol.

A fordított adózást vizsgálta az EU

Archívum2008.02.22, 17:14

A forgalmi adókkal folytatott csalások elleni küzdelem két lehetséges eszközét, az unión belüli áfamentesség megszüntetését, illetve a fordított adózást vizsgálta az Európai Bizottság abban a jelentésben, amelyet pénteken Brüsszelben ismertetett.

Német adórazziák: botrányos felderítési módszer

Gazdaság2008.02.19, 11:45

Sokan vitatják a német hírszerzés módszerét, mellyel egy közönséges bűnözőtől szerzett német állampolgárok adócsalására utaló adatokat. Több száz személy ellen vetődött fel a gyanú.

Belebukott a botrányba a német posta elnöke

Gazdaság2008.02.15, 20:54

A vizsgálat végét meg sem várva lemondott a német posta adócsalással vádolt, egyébként kimondottan sikeresnek számító elnöke. Más topmenedzserek korábbi korrupciós ügyeivel együtt az eset a német gazdasági vezetők teljes hitelvesztését okozhatja.

Elfogták Szeva bácsit, az orosz maffiavezért

Nagyvilág2008.01.25, 09:27

Elfogták Moszkvában a Szeva bácsiként is ismert Szemjon Mogiljevicset, aki a feltételezések szerint az egyik leghatalmasabb orosz maffiavezér. Mogiljevics évekig élt Magyarországon az 1990-es években. Adócsalással gyanúsítják.

Felmentésért fellebbezett Kisléta polgármestere

Itthon2007.12.17, 19:53

Felmentésért fellebbezett Kisléta adócsalásért és magánokirat-hamisításért elítélt polgármestere.

650 milliós áfacsalást lepleztek le

Itthon2007.12.14, 17:49

Egyszerre 32 helyen csaptak le a pénzügyőrök egy 650 milliós adócsalás ügyében. Az akcióban 16 embert hallgattak ki gyanúsítottként, négyet őrizetbe vettek.

Adócsalásért ítélték el Kisléta polgármesterét

Itthon2007.12.14, 18:59

Adócsalásért és magánokirat-hamisítás vétségéért egy év nyolc hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre ítélte Pénzes Sándort, Kisléta polgármesterét a Nyíregyházi Városi Bíróság pénteken. Az ítélet szerint a polgármester hamis számlákkal csökkentette cégének adóját. Az ítélet nem jogerős.

A szlovák Alkotmánybíróság megválna magyar tagjától

Nagyvilág2007.10.31, 20:55

Távozásának mérlegelésére szólította fel szerdán egyik testületi tagját, Horváth Györgyöt a szlovák Alkotmánybíróság. Horváthot egy 1996-ban meghozott, azóta elévült, adócsalás miatt kimondott felfüggesztett szabadságvesztés miatt mondatnák le.

Az adócsalókat is kiszűrné az új áfa-törvény

Archívum2007.10.03, 13:04

Október második hetében kezdheti tárgyalni a parlament az adótörvényeket, mivel a kormány is elfogadta a pénzügyi tárca által kidolgozott és nyilvánosságra hozott javaslatokat. A hatályos áfa-törvényt ugyan kidobhatjuk, a módosítások váhatóan nem érintik az áfa-kulcsokat. Ismerkedjen két részben a tervezett áfa-változásokkal!

Nem zrikálják egymást rágalmazás miatt a képviselők

Itthon2007.09.26, 13:33

Ebben a parlamenti ciklusban még csak két olyan képviselő akadt, akinek felfüggesztették a mentelmi jogát: egyikük ellen közúti baleset, a másik ellen adócsalás miatt indult eljárás. A mentelmi bizottság gyakorlata szerint a rágalmazási és becsületsértési ügyekben nem javasolják a felfüggesztést, de közvádas ügyben is védett már meg képviselőt a parlament. A szavazások egy részénél a párthovatartozás a döntő, szocialista képviselő csak véletlenül szavazhat Gyurcsány ellen.

A pszichiátriáról börtönbe szállították Kabait

Itthon2007.09.24, 17:54

A rendőrség hétfőn az OPNI-ból a büntetés-végrehajtás Nagy Ignác utcai épületébe szállította Kabai Károlyt, Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársát, akit többek között adócsalás miatt ítéltek el. A vállalkozó a bírósági ítélet után nem vonult be a börtönbe, férfit a Hír Tv munkatársai találták meg pénteken az OPNI-ban.

Hétfőig biztosan marad az OPNI-ban Kabai

Itthon2007.09.22, 13:24

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben találtak rá Kabai Károly egykori nyírbogáti alpolgármesterre, Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársára, akinek már meg kellett volna kezdenie börtönbüntetését, amelyet egyebek mellett adócsalásért szabtak ki rá. Szombat délelőtt végül őrizetbe vették Kabait, elszállítani azonban leghamarabb hétfőn fogják.

Kulcsár-dollárokról is vallott a volt államtitkár

Itthon2007.05.30, 15:17

Megkezdődött Kodela László egykori helyettes államtitkár tárgyalása, akit a brókerbotránnyal összefüggésben vádolnak adócsalással és azzal, hogy pénzért cserébe megígérte Kulcsár Attilának, elintézi, hogy ne legyen rendőrségi eljárás a pénzmosással kapcsolatos bejelentések ügyében. Kodela nem ismerte el bűnösségét, és egyebek mellett kijelentette: rossz érzése volt, amikor Kulcsártól kapott 100 ezer dollárt és 100 ezer eurót, de szerinte egyébként nem jutott volna hozzá a pénzéhez.

Gátolnák az adócsalásokat a miniszterek

Gazdaság2007.04.21, 18:31

A forgalmiadó-visszaélések visszaszorításának lehetőségeivel, valamint az erős euró hatásaival foglalkoztak elsősorban az EU-pénzügyminiszterek szombaton berlini tanácskozásukon.

Százmilliárd eurós adócsalások az EU-ban

Gazdaság2007.02.19, 08:18

Főleg áfa-csalások, valamint csempészet miatt az Európai Unió évente több százmilliárd euró kárt szenved el. A tagállamok hamarosan az adóhivatalaik közötti együttműködés javításáról dönthetnek.

K&H-ügy: vádemelés a MeH volt helyettes államtitkára ellen

Itthon2006.07.12, 19:44

Vádat emelt az ügyészség Kodela László, a MeH egykori humánpolitikai helyettes államtitkára ellen vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés és az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt - közölte a Tv2 Tények című hírműsora.

Több revizor, új eszközök az adócsalás ellen

Gazdaság2006.07.10, 09:54

Nem éri meg adót csalni. Rendelkezni fogunk olyan új eszközökkel és jogosítványokkal, amelyekkel még jobban, hatékonyabban működhetünk - közölte a Napi Gazdaságnak adott interjúban Szikora János, az APEH elnöke.

Elítélték a pécsi számlagyárosokat

Itthon2006.06.28, 15:01

Adócsalás miatt jogerősen is elítélték a pécsi számlagyárosokat, akik 1996-2000 között fiktív számlákkal kereskedtek, egymilliárd forint körüli értékben. A vádlottak egy része valós teljesítmény nélküli számlákat állított ki, a névérték 5-10 százalékáért. Szintén a vádlottak padjára kerültek azok a vállalkozók, akik megvették ezeket a számlákat, hogy csökkentsék adóköteles bevételeiket.

Bekeményít az áfacsalóknak az Európai Unió

Archívum2006.05.29, 12:41

Drasztikus tervet dolgozott ki az Európai Bizottság, hogy véget vessen az uniós tagországok között mozgó áruk és szolgáltatások áfamentességét kihasználó, 60 milliárd euróra becsült adócsalásnak - értesült a Financial Times című brit napilap.

Megkezdődött a vecsési számlagyár pere

Itthon2006.05.22, 12:03

A Fővárosi Bíróságon megkezdődött hétfőn a vecsési számlagyár büntetőpere, amelynek keretében több százmilliós adócsalással vádolnak 53 személyt. Az ügyészség szerint az elkövetők fiktív számlákat állítottak ki azzal a céllal, hogy csökkentsék adófizetési kötelezettségüket.

Elítélték a Jukosz volt jogászát

Gazdaság2006.04.24, 12:23

Bűnösnek találta egy moszkvai bíróság szerdán sikkasztásban és adócsalásban Szvetlana Bahminát, a Jukoss olajipari vállalat jogi osztályának volt helyettes vezetőjét.

Milliárdos adócsalás nyomában a rendőrség

Itthon2006.04.06, 15:29

Három és fél milliárd forintos adócsalás gyanúja miatt indult eljárás egy bolgár férfi és társai ellen. A gyanúsítottak számítástechnikai cikkeket forgalmazó vállalkozásuk bevételét fantomcégeken keresztül adófizetés nélkül mentették külföldre.

Beindult az APEH-kommandó

Gazdaság2005.11.22, 09:45

A gyors, rajtaütésszerű ellenőrzéseknek köszönhetően az elmúlt 3-4 hónapban sokmilliárdos adócsalásokat akadályoztak meg az APEH és a VPOP munkatársaiból nyáron felállított gyors reagálású "ellenőrzési brigádok".

Nem vizsgálja az ügyészség Gyurcsány cégét

Itthon2005.10.27, 17:38

Elutasította bűncslekmény hiányában a Fittelina Kft.-vel kapcsolatos feljelentést az ügyészség. Korábban Szijjártó Péter fideszes képviselő levélben kérte a kormányfőtől a cég dokumentumait arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt cége adócsalás gyanújába keveredett.

Sarkvidéki börtöntelepre küldték Lebegyevet

Nagyvilág2005.10.19, 18:35

A Jukosz olajtársaság elnökének korábbi üzlettársát, az adócsalásért nyolcévi szabadságvesztésre ítélt Platon Lebegyevet egy sarkvidéki börtöntelepre küldte a bíróság - erősítette meg szerdán az elítélt ügyvédje.

A jó adózókról is listát vezet az APEH

Archívum2005.10.17, 07:56

Eddig csak a legnagyobb adócsalók nevét hozta nyilvánosságra az APEH, január elsejétől azonban az adóhatóság "dicsőségtáblát" vezet, ahová azok kerülhetnek fel, akik adókötelezettségeiket hosszú időn keresztül kifogástalanul teljesítik. Adószakértők szerint a listára felkerüléshez meghatározott kategóriák nem megfelelők, így az torzított lesz.

Fideszes feljelentés MeH-szerződések miatt

Itthon2005.10.14, 17:07

Adócsalás gyanújával tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen Répássy Róbert fideszes képviselő a Miniszterelnöki Hivatal megbízási szerződései miatt. A büntető törvénykönyv szerint ugyanis a megbízási szerződésnek álcázott foglalkoztatási jogviszony színlelt szerződésnek minősülhet, és ha ez után nem fizetnek megfelelő közterheket, akkor ez adócsalás lehet. A MeH honlapjáról kiderül, hogy többeket megbízási szerződéssel foglalkoztatnak.

Sok a hamis jövedelemigazolás

Archívum2005.09.06, 08:06

Az év első hét hónapjában jelentősen nőtt az adóhatóság által tett büntetőfeljelentések száma. Elszaporodtak az olyan adócsalások, amikor az adózó a végrehajtást ingóságának vagy ingatlanának értékesítésével akadályozta. Nőtt a közokirat-hamisítások száma: többnyire hamis jövedelemigazolásokkal próbáltak az adózók banki kölcsönhöz jutni - írja a Világgazdaság.

Elrettentőbb büntetés a feketézőknek

Gazdaság2005.09.02, 12:23

Szeptember 1-jétől hatályos a büntető törvénykönyv azon rendelkezése, amelynek alapján akár nyolcéves börtönbüntetésre is elítélhetik a feketén, illetve színlelt szerződéssel foglalkoztató munkaadókat. A törvény eddig is lehetőséget adott ugyan az adócsalók büntetőjogi felelősségre vonására, de a mostani módosítással egyértelműbbé vált a helyzet, és szigorodtak a büntetési tételek is - írja a Napi Gazdaság.

Őrizetbe vették Pinochet feleségét

Nagyvilág2005.08.11, 08:31

Őrizetbe vették szerdán Santiagóban Augusto Pinochet volt chilei diktátor feleségét és kisebbik fiát adócsalásban való cinkosság gyanújával. Pinochet 82 éves feleségét jelenleg egy santiagói katonai kórházban ápolják.

Vádat emeltek Sas József ellen

Itthon2005.08.01, 16:05

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatója ellen adócsalás, tb-csalás és magánokirat-hamisítás miatt. A vád szerint Sas József 1999-ben, 2000-ben és 2001-ben összesen több mint 7 millió forintot nem fizetett meg egészségügyi hozzájárulásként és 4 millió forintot társadalombiztosítási járulékként.

Romániának javítania kell az adóbeszedés hatákonyságát

Archívum2005.06.24, 17:40

Ha Románia 2007-ben csatlakozni akar az EU-hoz, akkor növelni kell az adóbeszedés hatékonyságát, meg kell erősítenie az adókerülés és adócsalás elleni küzdelmet - nyilatkozta Kovács László, az adó- és vámpolitikáért felelős európai biztos.

Kulcsár szerint ártatlanok keveredtek a brókerbotrányba

Itthon2005.06.03, 15:05

Kulcsár Attila azt állítja, hogy az ő ügyéhez javarészt nincs is közük azoknak a cégeknek, amelyeknek vagyonát május elején zárolta a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A K&H Equities volt álbrókere tudomása szerint a hétfőn meggyanúsított Kodela László volt helyettes államtitkár sem követett el adócsalást. Ügye politikai vonatkozásairól továbbra sem akart nyilatkozni Kulcsár.

Felmentették Tasnádit az adócsalás vádja alól

Itthon2005.05.24, 13:07

Jogerősen felmentette a bíróság Tasnádi Pétert a negyedmilliárd forintos adócsalás vádja alól. A jelenleg is előzetesben lévő Tasnádit a Rózsadombon épült villája kapcsán vádolták adócsalással.

Egy cégtől kétszáz dolgozót gyanúsít adócsalással a rendőrség

Itthon2005.05.20, 12:53

Több mint kétszáz gyanúsított fiktív számlázási ügyében javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Valamennyien egy cégnél dolgoznak, és mindannyian fejenként 330 ezer forint összegű, valótlan tartalmú számlával próbáltak adómentességet elérni.

Lehet majd gyes mellett is dolgozni

Itthon2005.04.30, 09:50

Gyurcsány Ferenc azt ígérte, hogy hamarosan a gyesen lévők is vállalhatnak legálisan munkát. A Népszabadságnak adott interjújában arról beszélt, hogy az adócsalások megszüntetése kormányának fő célja.

Felmentették Tasnádit az adócsalás vádja alól

Itthon2004.11.16, 15:27

Első fokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Tasnádi Péter vállalkozót, akit 248 millió forintos adócsalással vádolt meg az ügyészség. A vállalkozót még október elején egy másik ügy miatt, felbújtóként elkövetett közveszélyokozás gyanújával helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.

Adócsalás miatt letartóztatták Pinochet idősebb fiát

Nagyvilág2004.07.29, 20:49

Adócsalás miatt őrizetbe vették szerdán Chilében Augusto Pinochet volt diktátor idősebb fiát. Augusto Pinochet Hiriartot azzal gyanúsítják, hogy egy legalább nyolcfős csoport tagjaként 625 ezer dollár értékű adócsalásban bűnrészes. A csoport hamis számlákkal végezte autók adásvételét, hogy ne kelljen forgalmi adót fizetnie.

Pancsolt bor miatt újra vádlott az olajvállalkozó

Itthon2004.06.04, 13:56

Nagymennyiségű borhamisítással és adócsalással vádolják az olajszőkítési botrányban ismertté vált vállalkozót, Flaisz Ferencet - írja a Petőfi Népe című lap. A gyanú szerint a vállalkozó cége többszázezer liter pancsolt alkoholt (nagyrészt bort) hozott forgalomba, 79 millió forint adót pedig elcsalt. Flaisz szerint a tanúk igazolták ártatlanságát. A Kalocsai Városi Bíróság várhatóan júniusban hoz ítéletet.

Évi 200 milliárd eurós adócsalás

Gazdaság2004.05.31, 15:49

Az olaszok bocsánatos bűnnek tekintik az adócsalást, évente 200 milliárd euróval rövidítik meg a költségvetést, vagyis minden száz adóeuróból 46-ot a saját zsebükben hagynak. Az olasz adóhivatal tanulmányának adatait hétfői számában hozta nyilvánosságra a La Repubblica című liberális napilap, amely szerint főként délen dívik az adócsalás, s elsősorban a kereskedelem és szolgáltatások terén.

A Mammut visszautasítja a vádakat

Itthon2004.05.12, 17:53

A korábban adócsalás miatt feljelentett Mammut II üzletház tulajdonosa az [origo]-hoz eljuttatott közleményében tagadta azokat a vádakat, amelyeket egyik volt bérlője hozott nyilvánosságra korábban. E szerint a Mammut cégeit idén és tavaly is többször ellenőrizte az Apeh, és nem talált szabálytalanságokat. A Mammut Rt.-nek ugyanis nem volt soha adótartozása a cég szerint. A vállalkozás vezérigazgatója szerint a 33,5 millió forintos bérleti díjjal tartozó Darázs Ilona azért tett feljelentést és azért hozta nyilvánosságra vádjait, hogy befolyásolja az ítélkezést egy polgári perben, amely közte és a Mammut II tulajdonosa között folyik.. ...

Szombaton szabadult Tasnádi

Itthon2004.05.03, 07:44

Szombat hajnalban testőrei várták a kedvezménnyel szabaduló Tasnádi Pétert a börtön kapujában. Tasnádi ellen - jogerős szabadságvesztés büntetésének legutolsó napján - egy ingatlanügylettel összefüggő adócsalás vádjával újabb büntetőper kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.