Áder János

címke rss

Törvényesek lehetnek az időközi választások

Itthon2004.10.18, 18:26

Az Országgyűlés hétfőn a házszabálytól való eltéréssel, nagy többséggel  megszavazta a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot. Megszavazták azt is, hogy Szili Katalin házelnök kezdeményezze a törvény sürgős kihirdetését Mádl Ferenc köztársasági elnöknél. Így alkotmányos lehet a két novemberi időközi választás, valamint a decemberre kiírt népszavazás. Ez a törvény rendezi ugyanis a külföldön történő szavazást.

Népszavazás helyett egyezkedne a Fidesz

Itthon2004.10.08, 13:08

A pénteki, Áder János, a Fidesz frakcióvezetője által kezdeményezett négypárti egyeztetésen a Fidesz képviselői mellett csak az MDF elnöke jelent meg. Áder közölte: a Fidesz elállna a népszavazástól, ha meg tudnának egyezni a kormányoldallal arról, mi maradjon tartós állami tulajdonban. Az MSZP ezt a népszavazástól való elállásnak minősítette.

Október 4-én tesz esküt az új kormány

Itthon2004.09.16, 11:58

Az Országgyűlés szeptember 29-én folytatja le a kormányprogram vitáját, és még aznap szavaz is róla. Az új kormány ünnepélyes eskütételére október negyedikén kerül sor.

Szili Katalin már nem akar pártelnök lenni

Itthon2004.09.08, 17:21

Szili Katalin szerdán bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. Most már csak öten pályáznak az MSZP elnöki székére az októberi tisztújító kongresszus előtt. Szili azért lép vissza, mert inkább az Országgyűlés elnöke szeretne maradni.

A lakitelkiek elfogadják a házelnök döntését

Itthon2004.09.06, 11:28

Font Sándor, a Lakitelek munkacsoport tagja hétfőn reggel egy televíziós interjúban közölte: nem tartják magukra nézve kötelezőnek az MDF országos választmányának hét végi, a függetlenek közé való átülést kezdeményező döntését, de tudomásul veszik azt, amit Szili Katalin házelnök az Országgyűlés ügyrendi bizottságának hétfői határozata alapján kihirdet. A frakció hétfőn semmisnek vette a választmány határozatát, amelyben Herényi Károly frakcióvezetőnek szavaztak bizalmat.

Herényi újra az MDF-frakció élén

Itthon2004.09.06, 10:03

Az MDF országos választmánya vasárnapi ülésén bizalmat szavazott Herényi Károly frakcióvezetőnek. A választmány ugyanakkor megvonta a bizalmat öt képviselőjüktől, mert "méltatlanok az MDF képviseletére". Pénteken a frakció többsége, a "kizártakkal" együtt leváltotta Herényit a frakcióvezetői posztról. Az ügyrendi bizottság állásfoglalása dönti el, hogy ki jogszerűen a frakcióvezető. Font Sándor közölte: tudomásul veszik azt, amit Szili Katalin házelnök az Országgyűlés ügyrendi bizottságának hétfői határozata alapján kihirdet.

Kizártak az MDF parlamenti frakciójából öt képviselőt

Itthon2004.09.02, 22:13

Kizártak az MDF parlamenti frakciójából öt képviselőt. A párt írásban tudatta Szili Katalin házelnökkel, hogy Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László nem tagja többet az MDF parlamenti frakciójának. Font Sándor frakcióvezető-helyettes levélben kérte Szili Katalint, hogy az ügyben a helyzet tisztázásáig ne tegyen intézkedéseket, ugyanis a bejelentés mögött nincs frakciódöntés.

Medgyessy egyelőre nem találkozik Áderral

Itthon2004.09.01, 19:56

Medgyessy Péter minszterelnök egyelőre nem találkozik Áder János Fidesz frakcióvezetővel. Áder korábban azért kért találkozót Medgyessytől, hogy a miniszterelnök bezsámolhasson neki az SZDSZ állítólagos korrupciós ügyeiről. Ugyanakkor a kormányszóvivő közölte, hogy nem hozzák nyilvánosságra az M6-os autópályát ugyanis az nem a miniszterelnök felelősségi körébe tartozik.

Hatan küzdenek az MSZP elnöki székéért

Itthon2004.08.31, 17:03

Hat jelölt indul neki az MSZP elnöki székéért folyó versenynek: Hiller István, Jánosi György, Lamperth Mónika, Szekeres Imre, Szili Katalin és Toller László nyolc nyilvános vitán érvelnek majd a tagság előtt.

Szili: Nem volt mit tennünk, Medgyessy menthetetlen lett

Itthon2004.08.29, 20:55

"Nincs köztünk személyes ellentét" - jelentette ki a pártelnökségre pályázó Szili Katalin Gyurcsány Ferencre vonatkozóan egy tévéinterjúban. Az országgyűlés szocialista elnöke, kifejtette, hogy ő változáspárti, és azt szeretné, hogy az MSZP a mérték pártja legyen. Medgyessy Péter miniszterlenök távozásával kapcsolatban azt mondta, hogy nem volt mit tenniük, mivel a koalíciós partnernek elfogyott a bizalma.

Lemondott a kormányfő

Itthon2004.08.26, 11:48

Csütörtöki hatállyal benyújtotta lemondását Medgyessy Péter miniszterelnök a köztársasági elnökön keresztül Szili Katalin házelnöknek. Ezt azt követően jelentette be, hogy az MSZP kongresszusán megkezdődött a szavazás az új kormányfőjelöltekről. Medgyessy döntésével elhúzódhat a kormányváltás, az államfő ajánlhat miniszterelnök-jelöltet a parlamentnek. A miniszterelnök többek között azzal indokolta döntését: nem engedi, hogy "puccsisták" diktáljanak.

A kormányfőváltás forgatókönyvéről egyeztetnek

Itthon2004.08.24, 13:08

Szili Katalin házelnök kezdeményezésére kedden egyeztetett a házelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök. Később Szili Medgyessy Péter távozó miniszterelnökkel is találkozik, hogy a miniszterelnök-váltásról egyeztessenek.

Ma kiderül, ki az MSZP miniszterelnök-jelöltje

Itthon2004.08.21, 11:07

Elkezdődött az MSZP és az SZDSZ szombati koalíciós egyeztetése, ahol tárgyalnak a kormányzás prioritásairól, valamint szó lesz a leendő miniszterelnök személyéről. Ezután összeül az MSZP elnöksége, választmánya és frakciója is. Több mint valószínű, hogy a kormányfői posztért Gyurcsány-Kiss párbaj lesz annak ellenére, hogy pénteken felmerült Szili Katalin, Hiller István és Veres János neve is.

Hiller, Szili, Veres is kormányfőjelölt lehet

Itthon2004.08.21, 00:09

Az [origo] több forrásból megerősített információi szerint pénteken megbeszélést folytatott Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc távozó sportminiszter. Mindketten kijelentették, hogy ringbe szállnak a miniszterelnöki posztért. Az MSZP megyei elnökeinek esti ülése után azonban kiderült, hogy lehetséges jelöltként felmerült Hiller István kulturális miniszter, Szili Katalin országgyűlési elnök, és Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár is.

Pártdelegáltak előtt szavaztatna külföldön a Fidesz

Itthon2004.07.15, 16:02

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön levélben ismertette Lamperth Mónika belügyminiszterrel pártja álláspontját a külföldi szavazásokkal kapcsolatban. E szerint a Fidesz továbbra sem tartja elég biztonságosnak és ezért nem támogatja a külföldi voksolások esetében a számítógépes szavazást és azt sem, hogy a külföldön élő állampolgárok levélben küldhessék el szavazatukat. Áder szerint inkább pártdelegáltak előtt kellene voksolni.

Figyelmes párt akar lenni az MSZP

Itthon2004.07.09, 15:02

Nyitottabb, figyelmesebb és igényesebb párt akar lenni az MSZP, amely ellenzékbe kerülve akár árnyékkormányt is alakítana - derül ki a párt szervezeti korszerűsítésével megbízott munkacsoport által készített vitaanyagból. A Szili Katalin vezette csoportnak több olyan javaslata is van, amelyek a Fidesz ötleteire hasonlítanak. A vitaanyag ugyan néhány ponton ellentmond az új alapszabály-tervezetnek, de a pártszóvivő szerint az októberi kongresszusra mindent elsimítanak.

Példátlan incidens a Parlamentben Irak miatt

Itthon2004.04.19, 22:53

Példátlan eset történt a Parlamentben Szili Katalin házelnök és Áder János fideszes frakcióvezető szavai szerint. Négy narancssárga pólóba öltözött fiatal egy narancssárga lepedőt feszített ki az ülésterem karzatán, amelyen a "Ki Irakból!" felirat szerepelt, valamint röpcédulákat is szórtak a képviselőknek. A fiatalok, akiket kivezettek az épületből, karzatjeggyel jutottak be az épületbe.

Szili: Sajnálatos, amit Kósáné mondott az egyházakról

Itthon2004.04.03, 22:26

Sajnálatos, amit Kósáné Kovács Magda képviselő az egyházakkal kapcsolatban nyilatkozott - közölte Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese, házelnök szombaton. Kósáné korábban azt nyilatkozta egy hetilapban, hogy Vatikán - az EU különböző intézményein keresztül - le akarja nyúlni Európát.

Bűncselekmény lett az állatkínzás

Itthon2004.03.08, 19:58

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Büntető törvénykönyv azon módosítását, amely bűncselekménynek minősíti az állatkínzást. A jövőben az eddig legfeljebb 50 ezer forintos bírsággal sújtott állatkínzás akár kétéves börtönnel büntethető bűncselekmény lesz. A tiltott állatviadalok rendezőire pedig akár hároméves börtönbüntetés várhat.

Medgyessy egyeztetne a javaslatairól

Itthon2004.02.18, 17:00

Medgyessy Péter miniszterelnök arra kérte Szili Katalin házelnököt, hogy hívjon össze négypárti tárgyalásokat. A kormányfő a hétfői beszédében felvetett, alkotmánymódosítást igénylő kérdésekben - kisebb parlament, közvetlen köztársaságielnök-választás - egyeztetne a parlamenti pártokkal.

Medgyessy közös listát állítana a Fidesszel

Itthon2004.02.16, 17:48

Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő beszédében azt javasolta, hogy a négy parlamenti párt közös listával induljon a nyári európai parlamenti választásokon. Áder János Fidesz-frakcióvezető szerint a miniszterelnök egy rakás szerencsétlenség. Orbán Viktor szerint a közös indulásról szóló javaslat "európai léptékkel mérve is nagyívű". Kuncze Gábor, az SZDSZ szónokaként "érdekes javaslatnak" nevezte a listaállításról szóló tervet. Dávid Ibolya, az MDF elnöke elzárkózott a közös listaállítástól.

A Fidesz vizsgálná az M5-ös ügyletet

Gazdaság2004.02.12, 12:06

A Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az M5-ös autópálya kivásárlása ügyében - jelentette be Áder János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.  

Horn Gyula nőt látna szívesen az MSZP élén

Itthon2003.12.19, 06:57

Lendvai Ildikót vagy Szili Katalint látná szívesen az MSZP élén Horn Gyula volt miniszterelnök. Horn szerint a párt és vezetése elnőiesedett. A Népszabadságnak adott interjújában elmondta: a kormánynak mérleget kellene készíteni az elmúlt tizennyolc hónapról, és az ebből adódó következtetéseket figyelembe venni a továbbiakban.

Medgyessy és Kovács jövője a tét

Itthon2003.12.02, 17:30

Újra a pártvezetők és a miniszterelnök felelősségéig, munkájuk értékeléséig megy el az a vita, amelyet Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese robbantott ki szombaton. A politikus közölte, hogy a szocialista pártban a technokrata és az ideológiai szárny mellett a zsákmányszerző is megjelent. A tét a következő tisztújító kongresszus kimenetele, az MSZP jelöltjének személye 2005-ben a köztársasági elnöki és 2006-ban a miniszterelnöki posztra.

Kovács szerint politikus ne gazdagodjon

Itthon2003.12.01, 11:20

Egyet nem szabad csinálni: politikusként meggazdagodni - jelentette ki Kovács László, az MSZP elnöke, amikor az MTV hétfői Nap-kelte műsorában Szili Katalin elnökhelyettes nyilatkozatáról kérdezték. Szili Katalin a reformszocialisták születésnapja alkalmából rendezett műhelyvitán azt mondta: ma úgy tűnik, az MSZP olyan párt, amelyben mindig három párt van egyszerre jelen: az ideológiai, a technokrata és zsákmánypárt.

Árnyékolással akadályoznák a képviselők mobilozását

Itthon2003.11.25, 14:56

Szili Katalin házelnök kezdeményezi, hogy mesterségesen árnyékolják le a parlamenti üléstermet, hogy a képviselők ne zavarhassák mobiltelefonálással az üléseket. Szili kérte a frakcióvezetőket, hogy beszéljék meg képviselőikkel az elképzelést, a parlament főigazgatóját pedig megkérte, hogy tájékozódjon a technikai lehetőségekről. A frakciók megosztottak a javaslattal kapcsolatban.

Fidelitas: viccesek és riasztóak a szocialisták

Itthon2003.11.22, 15:47

A Fidelitas VI. tisztújító budapesti kongresszusán éles bírálatok hangoztak el a jelenlegi kormány politikájával szemben: Áder János a Fidesz frakcióvezetője, rekordmennyiségű mellébeszélésről és korrupcióról beszélt, míg Gyürk András, a Fidelitas elnöke szocialista James Bondnak nevezte a miniszterelnököt.

Fidesz: Jobb számokért menesztette az MSZP Mellárt

Itthon2003.11.21, 12:07

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője "sunyi eljárásnak" nevezte a Központi Statisztikai Hivatal elnökének leváltását. Mellár Tamás menesztését - meg nem nevezett, de szakmai okokra hivatkozva - csütörtökön jelentette be a kormányszóvivő.

Orbán EU-szakértője lesz az új KSH-elnök

Itthon2003.11.21, 15:56

A kormány szerint azért váltották le Mellár Tamást a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) éléről, mert a hivatalt fel kell készíteni az uniós kihívásokra, és ehhez új ember kell. A kormányszóvivő szerint a távozó elnök helyett olyan ember kell, aki nem jóslásokat közöl. A Fidesz a döntés bejelentése után azonnal lecsapott: sunyi eljárásnak nevezte Áder János frakcióvezető a lépést. Szerinte az új elnök, Pukli Péter azért került a KSH élére, hogy kozmetikázni próbálja az adatokat. Puklit 1998-ban Orbán Viktor is kinevezte: a statisztikai kérdésekről tárgyaló magyar delegációt vezette a leendő elnök a csatlakozási tárgyalásokon.

Áder János 850 ezret fizethet Magyar Bálintnak

Itthon2003.11.07, 15:53

Jogerősen is pert vesztett Áder János, a Fidesz frakcióvezetője Magyar Bálint oktatási miniszter ellen. Az ellenzéki politikusnak 850 ezer forintot kell fizetnie, mert Magyart bűncselekményekkel - többek között ingatlancsalással - hozta alaptalanul összefüggésbe.

A kormány is büntetné az állatkínzást

Itthon2003.11.05, 17:24

A kormány is támogatja az állatkínzást büntető, Szili Katalin házelnök és Hegyi Gyula MSZP-s képviselő által kidolgozott törvényjavaslatot. E szerint akár három év börtönt is kaphat, aki állatokat kínoz.

Egyedül maradt a Fidesz a brókerbizottságban

Itthon2003.10.29, 16:55

Kivonultak a kormánypárti képviselők a brókerbizottság alakuló üléséről, és később a testület MDF-es tagja is távozott. A botrányos nyitányra az adott okot, hogy Demeter Ervin, a testület fideszes elnöke már az első ülésen kilenc fideszes politikusnak, köztük az Orbán-kormány több tagjának és Áder Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének tett fel kérdéseket a brókerbotrányról. A kormánypártok szerint viszont előbb az ügy hátterét kellene megismerni, például a rendőrségi jegyzőkönyveket.

Defibrillátort kaptak a képviselők

Itthon2003.10.27, 15:19

Kökény Mihály egészségügyi miniszter hétfő délelőtt egy életmentő készüléket adott át Szili Katalinnak, a parlament elnökének. A defibrillátort Szili tervei szerint az Országgyűlés teremőreinek kell megtanulniuk használni, de a képviselők is jelentkezhetnek a négyórás tanfolyamra. Ez a hatodik defibrillátor, amit az Egészségügyi Minisztérium szervezésében az ország egy forgalmas pontján helyeztek el.

Medgyessy kérte Szíjjártó interpellációjának visszautasítását

Itthon2003.10.15, 16:52

A házelnök közleményben tudatta: Szijjártó Péter interpellációját Kiss Péternek, Medgyessy Péter miniszterelnök megbízásából tett megkeresésére utasította vissza. Szili Katalin arra a gyakorlatra hivatkozott, miszerint ha az interpellált úgy ítéli meg, hogy visszautasításra okot adó körülmény áll fenn, akkor az interpellációt az elnök tartalmi vizsgálat nélkül visszautasítja.

Nem folytatódhatott a Gyurcsány-vita a parlamentben

Itthon2003.10.13, 17:20

Házszabályellenesség miatt visszautasította Szili Katalin házelnök Szijjártó Péter fideszes képviselő interpellációját Gyurcsány Ferenc sportminiszter ingatlanszerzésével kapcsolatban, amelynek címzettje ezúttal a miniszterelnök volt. Szili arra hivatkozott, hogy a házszabály szerint csak a miniszteri feladatkörrel kapcsolatban lehet interpellálni minisztert, a kérdés pedig nem tartozik a miniszterelnök hatáskörébe. Ugyanakkor múlt hét hétfőn még nem utasította el az ingatlannal kapcsolatos interpellációt.

Az MSZP-s vezetők már nem fúrják Gyurcsányt

Itthon2003.10.07, 16:48

A hétfői interpelláció szavazásán csak Szili Katalin házelnök igen szavazata mentette meg Gyurcsány Ferenc sportminisztert. A szavazás érdekessége, hogy Gyurcsány két korábbi ellenzője, Szili és Jánosi György választmányi elnök is igennel szavazott. Az MSZP vezetőinek nyilatkozataiból úgy tűnik, ma már nem a kormány átalakítását sürgetik, hanem a párt működését, illetve a párt-frakció-kormány viszonyának átrendezését tűzték ki célul, így lekerült a napirendről Gyurcsány leváltása. Ennek ellenére a sportminiszterre további próbatételek várnak fideszes kérdések formájában.

Szili szavazata mentette meg Gyurcsányt a parlamentben

Itthon2003.10.06, 18:00

Rendkívül szoros szavazáson, a házelnök Szili Katalin voksával fogadta csak el a parlament Gyurcsány Ferenc sportminiszter válaszát Szijjártó Péter (Fidesz) interpellációjára. Az ellenzéki képviselő azután kérdezte a minisztert, hogy hétfőn egy újabb ingatlanügyéről számolt be a Magyar Nemzet. E szerint Gyurcsány cégein keresztül 1995-ben megvásárolhatott egy privatizált balatonszemesi üdülőt, a piaci ár töredékéért. Öt évvel később már vélhetően a tényleges piaci áron értékesítette az ingatlant.

Medián: Kicsit feljött az MSZP

Itthon2003.09.26, 18:32

A Medián felmérése szerint szeptemberre ismét valamivel szorosabb lett a versenyfutás a Fidesz és az MSZP között, bár a választani tudó „biztos” szavazók körében továbbra is az ellenzéki párt vezet. A poltikusok közül leginkább Szili Katalin házelnök népszerűsége nőtt nagyot, ő a legkedveltebb szocialista politikus.

Brókerbotrány: a Fidesz homályról, a kormány megoldásról beszél

Itthon2003.09.16, 14:30

Demeter Ervin fideszes képviselő szerint egyre több a homályos rész a brókerbotrányban. A volt titkosszolgálati miniszter azt követően nyilatkozott így, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága kedden meghallgatta a K & H-ügy kapcsán Kiss Péter kancelláriaminisztert. Kiss szerint ugyanakkor mára világossá vált a brókerbotrány gyanúsítottjainak köre, így jó esély van az ügy felderítésére. Áder János fideszes frakcióvezető szerint Kulcsár azért látogatta meg, hogy utólag őt is belekeverhessék az ügybe.

A titkosszolgálatokat nem hibáztatják a brókerügyben

Itthon2003.09.09, 21:15

A kormányoldal és az ellenzék is egyetért abban, hogy a titkosszolgálatok nem hibáztak a brókerügyben - derült ki a nemzetbiztonsági bizottság ülése után. A Fidesz ugyanakkor továbbra sem tartja tisztázottnak, hogy Tóth András nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár miért találkozott Kulcsár Attilával, a K & H-ügy későbbi gyanúsítottjával. Tóth átadott a bizottságnak két egyelőre ellenőrizetlen dokumentumot: egy állítólagos VIP-listát a K & H Equities ügyfeleiről és egy feljegyzést, amely a K & H Bank volt vezetőjét minősíti. Áder Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét a bizottság következő ülésén hallgatják meg.

A nemzetbiztonsági bizottság is vizsgálja a brókerbotrányt

Itthon2003.09.08, 17:41

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága kedden megkezdi a vizsgálódást a K & H Equities és az Inter-Európa Bank ügyével kapcsolatban; a testület napirendi javaslata szerint Tóth Andrást hallgatják meg a képviselők. A nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár mellett azonban nagy valószínűséggel másokat is maga elé idéz majd a bizottság. Áder János Fidesz-frakcióvezető és Bácskai János dandártábornok meghallgatását már kezdeményezték a szocialisták.

Változást sürgetnek az MSZP-sek

Itthon2003.09.02, 16:19

Jánosi György választmányi elnök után Szili Katalin elnökhelyettes is bíráló nyilatkozatott tett az utóbbi hónapok MSZP-t érintő eseményeivel kapcsolatban. Szili konkrét esetek említése nélkül kedden kijelentette: az elmúlt fél év erkölcsi amortizációjának megálljt kell parancsolni. Hétfőn hasonló választ adott egy olyan kérdésre, amely Gyurcsány Ferenc sportminiszter üzleti ügyeit firtatta.

Politikai vitanapot kezdeményez a Fidesz

Itthon2003.09.01, 17:32

Áder János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn politikai vitanapot kezdeményezett "Mit hoz a jövő, avagy mennyi pénzt vesz ki a Medgyessy-csomag a családok pénztárcájából?" címmel. A Fidesz azt szeretné, hogy még a költségvetési vita előtt sor kerüljön a vitára, amely az ellenzéki párt szerint esélyt adna a kormánynak, hogy végiggondolja, mit tart értéknek.

Szili: 2004-ben megalkotható az új alkotmány

Itthon2003.08.15, 20:12

Időszerűnek tartja új alkotmány megalkotását a parlament elnöke. Szili Katalin szerint jövőre elkészülhetnek a munkával, s az új alkotmány 2006. január 1-jével hatályba léphetne.

MDF: Hende egy jobbágy, akinek hűbérúr kell

Itthon2003.07.16, 17:01

Hende Csaba egy túlbúzgó ember, aki csillogó szemekkel büszkélkedett, hogy Áder János beszélgetett vele - derül ki az MDF alelnökének nyílt leveléből, amellyel a párt egykori második emberét "leplezi le" a párt honlapján. Hende válaszul a pályafutásának legmihasznább beosztottjának titulálja Szőke Lászlót. Hende tavaly nyáron vállalta el Orbán Viktor felkérését a polgári körök szervezésére, és ezért romlott meg a viszonya a pártjával.

A horvát tengerpart a sláger a politikusoknál

Itthon2003.07.14, 10:21

A magyar politikusok leginkább kedvelt üdülőhelye a horvát tengerpart. Idén ott nyaral Dávid Ibolya, Szili Katalin és Magyar Bálint, sőt Demszky Gábor egy romos házat is vásárolt Dalmáciában. A főpolgármesterhez hasonlóan Orbán Viktor is szeret halászni a horvát tengerparton, néhány éve Zadar közelében vakációzott az előző ciklus miniszterelnöke gyermekeivel.

Szili: mindenki tudott a rendkívüli ülésről

Itthon2003.07.02, 17:07

Külön írásbeli értesítést ugyan nem küldött, az Országgyűlés Hivatala, de a házelnök gondoskodott arról, hogy minden képviselő értesüljön a kórháztörvény megszavazásáról szóló rendkívüli ülésről - derül ki Szili Katalin házelnök válaszleveléből, amelyet Áder János Fidesz-frakcióvezetőnek írt. Áder a június 23-i rendkívüli közgyűlés összehívásának körülményeiről kérdezte a kormánypárti politikust. A Fidesz szerint ugyanis a szabályozást törvényellenesen fogadták el.

Áder szerint Keller kavar a Szász-ügyben

Itthon2003.06.23, 17:01

A nyári szünet előtti utolsó parlamenti ülés hangzavarában mindkét oldalon nevető és folyton bekiabáló frakciók közönsége előtt zajlott napirend előtti vita Áder János fideszes frakcióvezető és Veress János szocialista pénzügyi államtitkár között Szász Károly megverése, a PSZÁF-ről szóló jelentés és a Pannonplast felvásárlásának összefüggéseiről.

A privatizáció leállítását kéri a Fidesz-frakció

Itthon2003.06.22, 16:49

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja felszólítja Medgyessy Péter miniszterelnököt és a kormányt, hogy állítsa le az állami vagyon privatizációját, amíg a forint értéke nem erősödik az elvárt szintre és az agrárválság, illetve az aszály-károk enyhítésére adjon 30 milliárd forint gyorssegélyt.