szabályozás

címke rss

Borzalmas állapotban a budapesti temetõk, Karácsonyék hagyják tönkremenni, félnek az emberek kimenni

Itthon2023.10.19, 15:04

Bár másfél hét múlva halottak napja lesz, így több százezren keresik majd fel egykori szeretteik síremlékét Budapesten is, mégis elképesztõ állapotok uralkodnak a Mártha Imre által felügyelt fõvárosi temetõkben. A legújabb hírek szerint a temetõk a fakidõlések és leszakadó ágak veszélye miatt élet- és balesetveszélyesek. A milliárdos közmûvezér persze tavalyi munkájáért is közel nyolcmillió forintos jutalmat kapott, miközben az általa vezetett cégben egyre több a zavaros ügy.

Komoly megtorpanás jöhet a mesterséges intelligencia fejlesztésének terén

Nagyvilág2023.10.11, 12:17

Bár idén a generatív mesterséges intelligencia (MI) az egyik legforróbb technológiává vált, elemzõk attól tartanak, hogy a befektetõi és a felhasználói izgalom elhalványulása, a fejlesztés brutálisan növekvõ költségei és a szigorúbb szabályozásról szóló igények miatt már 2024-ben is behúzhatja a kéziféket az MI-szektor – írta a CNBC.

A sportfogadás gazdasági hatásának elemzése Magyarországon

Itthon2023.09.20, 13:33

A sportfogadás globális jelenséggé vált, ezáltal világszerte emberek milliói vesznek részt ebben a szórakozási formában. Magyarországon, mint sok más országban, a sportfogadás is jelentõs növekedésnek indult az elmúlt években. Ez a népszerûség növekedés nem csak a sportfogadás online területét és a szerencsejáték-ipart alakította át, hanem jelentõs hatással volt az ország gazdaságára is. Ebben a cikkben a sportfogadás magyarországi gazdasági hatásait vizsgáljuk meg, figyelembe véve annak elõnyeit és lehetséges hátrányait is.

Brutális bírságot kapott egy hazai sörgyártó, megsértették a "sörtörvényt"

Gazdaság2023.09.18, 10:01

A Heineken a sörválaszték szûkítése miatt 15 millió forint bírságot köteles megfizetni, egyben megfelelési programot kell kialakítson HORECA partnereivel, hogy tudatosan kerülje a kizárólagos kapcsolatra ösztönzõ feltételeket.

Mostantól naponta legfeljebb húszezren látogathatják az Akropoliszt Görögországban

[origo] utazás2023.09.04, 17:57

Mostantól naponta legfeljebb húszezer ember keresheti fel Görögország leglátogatottabb mûemlékét, az UNESCO Világörökség részét képezõ athéni Akropoliszt.

Szigorodnak a hazai mézjelölési szabályok

Gazdaság2023.08.03, 10:06

Hazánk évek óta szorgalmazza a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó európai elõírások szigorítását a fogyasztók és a méhészek védelme érdekében. Az uniós folyamat lassúsága miatt Magyarország nemzeti hatáskörben szigorítja a hazai szabályozást, mézkeverékek esetén kötelezõ lesz feltüntetni valamennyi származási országot, méghozzá a felhasznált mézek tömeg szerinti csökkenõ sorrendben – közölte Nagy István agrárminiszter.

Hollandiában kitiltják az osztálytermekbõl a mobiltelefonokat

Nagyvilág2023.07.04, 16:51

Jövõ év elejétõl a hollandiai diákoknak tilos lesz bevinniük a mobiltelefonokat, a táblagépeket és az okosórákat az osztálytermekbe - jelentette be a holland oktatási miniszter kedden.

Itt vannak a fúrt kutakra vonatkozó legfrissebb információk

Gazdaság2023.06.27, 16:27

Ahogy az Origo megírta, az Országgyûlés által elfogadott törvénymódosítás értelmében a 2024. január 1. elõtt engedély nélkül létesített, 50 méternél nem mélyebb háztartási öntözõ kutak általánosan jogszerûnek minõsülnek, azokat nem kell bejelenti, és üzemeltetésükhöz nem kell vízjogi engedélyt kérni. A kutak 2024. január 1. utáni létesítéséhez, üzemeltetéséhez vagy megszüntetéséhez szükséges teendõkrõl útmutatót készített a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A törvénymódosítást a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a NAK is támogatta.

Új szabályzat készül a vállalati kötvények és a befektetési alapok kapcsán

Gazdaság2023.06.05, 09:45

A 2023-as tavaszi parlamenti ülésszak végével, készülve az õszi törvénykezési munkára, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pénzügyi szabályozási területe – összhangban az Uniós pénzügyi szabályozási stratégiával – a vállalati kötvények és a befektetési alapok vonatkozásában új szabályozási koncepciót dolgoz ki, fogalmazta meg Túri Anikó államtitkár.

Túllõhet a célon Brüsszel a mesterségesintelligencia-szabályozással

Gazdaság2023.05.17, 13:12

Félrecsúszhat az uniós mesterséges intelligencia szabályozás, túlzott terhet róhat a kis- és közepes vállalkozásokra. Holott ezen ágazat kitörési pont lehet az uniós vállalkozások számára. Hatalmas üzletrõl van szó.

Két évtizeden belül szinte teljesen legyõzhetõ lehet a mûanyagszennyezés

Gazdaság2023.05.17, 11:09

Nyolcvan százalékkal lehetne csökkenteni a mûanyagszennyezést 2040-ig a megfelelõ szakpolitikai és piaci változások életbe léptetésével - mutatott rá az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) egy jelentésben.

Életbe lép az új rendszer, kemény feladatot kapnak a cégek a hulladék kezelésében

Gazdaság2023.03.20, 12:45

Hamarosan indul az új kiterjesztett gyártói felelõsségi rendszer. Az új szabályozással hazánk nagy lépést tesz a körforgásos gazdaságra történõ átállás felé. Az érintett cégekre most sok feladat hárul, és alig több mint három hónapjuk maradt felkészülni. A változás nem csak a gyártókat érinti, amennyiben pedig egy vállalat nem tud megfelelni a követelményeknek, akár a tevékenységének felfüggesztésére is számíthat – hívja fel a figyelmet az EY.

Joe Biden Amerikájában tovább folytatódik a gáztûzhelyõrület

Nagyvilág2023.01.14, 17:47

A V4NA arról számol be, hogy folytatódik a gáztûzhelyek körüli õrület Amerikában. Egy másik állam kormányzója bemutatott egy, a lakhatási válság megoldását célzó javaslatot, ami szerint 2025-tõl tilos lenne a bojlerek, gáztûzhelyek és az olajtüzelésû kályhák, illetve kemencék beépítése az új épületekbe, az ugyanis jelentõsen enyhítené a lakhatási válságot.

Betiltják a házi kedvencek kereskedelmét New Yorkban

Tudomány2022.12.17, 16:00

Tilos lesz kutyák, macskák és nyulak árusítása a New York-i állatkereskedésekben egy 2024 decemberében hatályba lépõ törvény értelmében, amelyet helyi idõ szerint csütörtökön írt alá Kathy Hochul kormányzó.

Kormányrendelet szabályozza az áram rendszerhasználati díját

Life.hu2022.12.01, 16:27

November 30-án éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, mely átírja a villamos-energiáról szóló törvény alkalmazási szabályait.

A gáz árának szabályozásán dolgozik a német pénzügyminisztérium

Gazdaság2022.09.22, 12:06

Az áram után a földgáz árát is korlátozhatják Németországban, a pénzügyminisztérium külön munkacsoportot alakított a szabályozás elõkészítésére - jelentették csütörtökön német hírportálok.

A gáz- és áramárak szabályozására szólította fel a kormányt a csehországi Régiók Szövetsége

Gazdaság2022.08.26, 15:44

A lakossági gáz- és áramárak szabályozására, egy állami energiakereskedõ cég létrehozására szólította fel a csehországi Régiók Szövetsége a kormányt pénteken.

György László: Ezért kellett változtatni a kata szabályozásán

Gazdaság2022.07.18, 13:00

„Magyarországon csaknem 4,8 millióan dolgoznak. A kataszabályozás mostani átalakítása 4,5 millió fõt elõnyösen érint, hátrányosan háromszázezret. Elmondom három percben hogyan és miért" – írta közösségi oldalán György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára.

A Mercedes aggódik, hogy a pattogás miatt kizárhatják õket versenyekrõl

Gphírek2022.07.05, 18:10

Lewis Hamilton és George Russell is abban reménykedik, hogy a Mercedes csapata teljesen ki tudja küszöbölni a pattogást a közelgõdõ Francia Nagydíj hétvégéje elõtt. Az eddigi adataik szerint, már volt olyan versenyhétvége, amelyrõl kizárásra kerültek volna, mert nem tudták kordában tartani az autó mozgását az FIA új mûszaki irányelvének megfelelõen. 

Országos tilalom lép életbe szombattól: mindenkit érint a szabályozás

Life.hu2022.07.01, 18:51

Fontos figyelmeztetést tett közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, amely július 2-tól, tehát szombattól az ország egészére érvényes lesz.

Fél évszázados abortuszszabályozásnak ment neki az amerikai Legfelsõbb Bíróság

Nagyvilág2022.06.25, 00:10

A konzervatív többségû testület döntése visszaadja a tagállamoknak az abortuszszabályozás jogát. Joe Biden amerikai elnök azonnal tiltakozni kezdett.

Búcsút inthetünk az ingyenes Facebook és Messenger használatnak

Life.hu2022.06.20, 20:55

Akiknek nincs korlátlan mobilinternetük, azok is adatforgalom nélkül használhatták a Facebookot és az ismert beszélgetõs appokat, mint pl. a Messenger vagy a Viber. Eddig. 

Háborús infláció van, meg kell védeni a családokat - videó

Itthon2022.06.17, 13:36

Autótilalom vasárnaponként? Mosás helyett ruhaszellõztetés? Legfeljebb 19 fokra fûtött lakás? Európa nyugati felén egyre aggasztóbb ötletekkel állnak elõ az energiaválság kezelésére. Vajon Magyarországon is lesznek ilyen intézkedések? Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter válaszol.

Hamarosan szigorodik a fogyasztóvédelmi szabályozás Magyarországon

Gazdaság2022.04.22, 10:57

A fogyasztók védelme érdekében május végétõl több ponton szigorodik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása. A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan segíti a piacok szereplõit a változásokra való felkészülésben.

Fontos bejelentést tettek az uniós roamingdíjakról

Gazdaság2022.04.04, 12:45

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy a következõ tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során - tájékoztatott az uniós tanács.

Így alakul a világon a kriptovaluták szabályozása

Gazdaság2022.03.23, 14:35

Ahogy a kriptovaluták világszerte egyre elterjedtebbek, úgy változik az õket érintõ szabályozási környezet is. Míg egyes országok hivatalosan is törvényes fizetõeszköznek nyilvánították a legnagyobb ilyen eszközt, a bitcoint, addig mások a kriptovaluták teljes tilalmát jelentették be.

Nehéz kérdés, mi számít munkahelyi balesetnek otthoni munkavégzés során

Gazdaság2022.02.22, 13:08

Amióta a koronavírus-járvány miatt Magyarországon is széles körben elterjedt az otthoni munkavégzés, sorra merülnek fel olyan munkaügyi kérdések, amelyeket a jelenleg hatályban lévõ magyar jogszabályok ellentmondásosan vagy egyáltalán nem tárgyalnak. Olyan hétköznapi kérdések okozhatnak problémát, mint például, hogy szolgálati útnak számít-e otthon a konyhából átmenni a dolgozószobába, és üzemi balesetnek, ha odafelé elesünk? A Kapolyi Ügyvédi Iroda egy munkavállalói sikerrel zárult németországi eset segítségével vizsgálta meg a hazai jogi környezetet. 

Drónokkal fejlõdhet a permetezés

Gazdaság2022.02.10, 10:18

A légi permetezésre vonatkozó jogszabály módosításával az Agrárminisztérium együttmûködésben az Innovációs és Technológiai Minisztériummal megalkotta a drónokkal történõ növényvédõ szer kijuttatásának jogszabályi környezetét, elõsegítve ezzel, hogy az új, pontosabb és célzottabb kijuttatást lehetõvé tevõ légi permetezési technológia a magyar gazdák rendelkezésére állhasson.

Közzétették a listát: ezekbe az üzletekbe nem lehet oltási igazolás nélkül belépni februártól Olaszországban

Life.hu2022.01.21, 20:08

Olaszországban a ruhaboltokban kötelezõ az oltottság, a postán igazolás nélkül felvehetõ a nyugdíj.

Változtak a tetoválófestékekre vonatkozó szabályok

Gazdaság2022.01.04, 16:04

Az Európai Unió szigorította a tetoválófestékekre vonatkozó szabályozást, valamint korlátozást léptetett érvénybe a tartós sminkekhez készült festékkeverékekben található veszélyes vegyi anyagokra vonatkozóan - közölte az Európai Bizottság (EB) kedden.

Minden, amit a kkv rezsicsökkentésrõl tudni kell

Gazdaság2021.12.07, 14:47

December 5-én hatályba léptek az ún. kkv rezsicsökkentés szabályai. A villamos energiáról szóló törvény (VET) veszélyhelyzet ideje alatt történõ eltérõ alkalmazásáról szóló Kormányrendelet szabályait az Origo felkérésére dr. Szabó Gergely, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners ügyvédi iroda ügyvédje ismerteti.

Közelebb lehetünk a repülõ autók forgalomba kerüléséhez, mint gondolnánk

Gazdaság2021.09.22, 13:28

A repülõ autók akár már 2024-ben kereskedelmi forgalomba kerülhetnek, ám a szabályozási környezet kialakítása továbbra is komoly akadályt jelent a tömeges elterjedés számára – mondja egy technológiai cég vezérigazgatója.

Így fordult ki a sarkaiból a világ egyik legnagyobb technológiai szektora

Gazdaság2021.09.06, 17:57

A kínai kormány az elmúlt hónapokban számos olyan lépést tett, megrázva ezzel a piacokat, amelyek a nemzetközi befektetõi közeget is súlyosan érintették. Ezeken belül is az elmúlt hetekben  megszaporodtak azok az új szabályozói döntések, amelyek elsõsorban a technológiai szektorra vonatkoznak. Utánajártunk, hogyan alakultak ezek a folyamatok, és mekkora gazdasági súlya van azoknak a területeknek, amelyeket érintenek. Elmondjuk azt is, hogy mi állhat a hátterében annak, hogy Peking váratlan szigorúsággal lép fel a kínai tech vállalatokkal szemben.

Nevetséges szabályokkal teszi tönkre Brüsszel a mezõgazdaságot

Nagyvilág2021.08.15, 21:02

Még mindig nem jutott nyugvópontra a levendula-ügy. Korábban a francia gazdák tiltakoztak, Brüsszel is reagált, és Soros György sajtója is beszállt a vitába, természetesen Brüsszel oldalán - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A gazdák azonban továbbra is aggódnak, félelmeik pedig nem alaptalanok. Brüsszelnek nem elõször vesz célba mezõgazdasági vagy erdészeti terményeket. Korábban kellõ körültekintés nélkül üzentek hadat az akácnak is, támogatták a szõlõkivágásokat, de még az uborka görbületét is szabályozták.

Bekerülnek a magyar adószabályozásba a kriptoeszközök

Gazdaság2021.05.12, 10:10

A kriptoeszközök népszerûsége töretlenül növekszik, viszont eddig nem volt egyértelmû a hazai használatuk. A Blockchain Magyarország Egyesület által kidolgozott javaslat alapján a Pénzügyminisztérium tavaszi adócsomagjában 2022-tõl leegyszerûsödik a kriptoeszközök utáni adózás - írja közleményében az egyesület.

Eurómilliárdokat hozhat, ha jól gazdálkodunk a nemzeti adatvagyonnal

Gazdaság2021.03.22, 09:15

Sosem volt még annyira igaz a mondás, mint most: aki kimarad, lemarad. Öt év múlva több mint 41 milliárd internetre kapcsolódó készülék mûködik majd, ami annyi adatot termel, hogy azokkal több mint hétezerszer lehetne megtölteni a Wembley Stadiont. A puszta internetezés és okoseszközök által generált adatokkal nemcsak a Google kereskedhet, hanem az országok is kiaknázhatják a mesterséges intelligenciában rejlõ lehetõségeket - Kocsis Dávid, adatgazdasági szakértõ írása.

Kásler Miklós erre figyelmeztet mindenkit: még csak most jön a neheze

Life.hu2021.03.08, 13:02

A járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek, fegyelmezettnek kell maradni - errõl írt Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere Facebook-bejegyzésében vasárnap.

Lesz gyermekfelügyelet az óvodákban és iskolákban hétfõtõl

Itthon2021.03.06, 16:12

Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfõtõl is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet - közölte a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szombaton az MTI-vel.

Varga Judit: A technológiai cégek esetében törvényes, átlátható és ellenõrizhetõ mûködést szeretnénk

Itthon2021.01.26, 12:20

Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetõivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot fog az Országgyûlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai mûködésének szabályozásáról, írja Varga Judit igazságügyi miniszter legújabb Facebook bejegyzésében.

Vége az idõrablásnak - új jótállási szabályok lépnek érvénybe

Unilife.hu2020.11.28, 17:35

Ha unod már, hogy rengeteg idõt kell várnod, mire a meghibásodott termékeidet megjavítják, vagy kicserélik, akkor az új jótállási szabályok neked kedveznek. Ugyanis 2021. január 1-jétõl rövidebb határidõkre számíthatsz.

Koronavírus: több vendéglátóhely szándékosan szegi meg a szabályokat

Life.hu2020.11.23, 14:28

Még mindig vannak olyan vendéglátóhelyek, ahol a tulajdonosok szándékosan megszegik a védelmi intézkedéseket, a korlátozott nyitvatartásra vagy a tilalomra vonatkozó szabályokat - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelõs operatív törzs ügyeleti központjának vezetõhelyettese a hétfõi online sajtótájékoztatón.

Eddig ismeretlen, magzatvédõ folyamatot találtak magyar kutatók

Tudomány2020.08.31, 12:35

A fejlõdõ idegrendszerben a magzatkárosító hatások kivédésében kulcsszerepet játszó alapvetõ szabályozást fedeztek fel az ELKH KOKI kutatói.

Demeter Szilárd: Miért kellene szabályozni a Facebookot

Itthon2020.08.09, 15:59

A legnagyobb közösségi oldal, a Facebook letiltotta egyik posztomat. Már ez is probléma önmagában, mert többszörösen visszaigazolt tapasztalat, hogy a szólásszabadság alapjoga a jobboldalra nem vonatkozik. De ami abszurd a jelenlegi gondolatrendõri intézkedésben, az az, hogy egy olyan posztot tiltott le, amelyben jeleztem, hogy a függetlenobjektív-ellenzéki újságírás csúcsa, a Magyar Narancs névtelen cikkben, hogy is mondjam, homoerotikus vonzalmakat inszinuált Megadja Gábor és énközöttem. Magyarul: lebuziztak, ráadásul azt, hogy a Narancs buzizik, nem is én tettem szóvá elõször (nem olvasok ilyen médiumokat), hanem Jámbor András, eerre ...

A sörpiaci szabályozás megváltoztatása fogyasztó- és kkv-barát intézkedés

Gazdaság2020.07.30, 10:56

Az elmúlt évtized többek között jelentõs változásokat hozott az élelmiszerpiacot befolyásoló fogyasztói szokások terén is. Ennek hátterében olyan részben, vagy teljesen új jelenségek fedezhetõek fel, mint az egészség-, illetve környezettudatosság, az elsõdleges termelõk érdekeit jobban figyelembe vevõ méltányos kereskedelem (fair trade), az organikus termékek iránti igény fokozódása, vagy a globális termékek helyi jellegzetességeket felszámoló hatásával szemben támaszként szolgáló helyi, kézmûves termékek iránti kereslet növekedése. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában éppen zajlik a kézmûves, helyi sörök forradalma (Craft Beeer ...

Koronavírus: Fokozottan ügyelni kell a higiéniára az edzõtermekben

Life.hu2020.05.21, 14:50

Fokozottan ügyelni kell a higiéniára és új szabályokat is be kell tartani az edzõtermekben, mert a koronavírus-járvány még nem múlt el - közölte a Magyar Funkcionális Fitness Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

Ilyen szabályok mellett indulnak a gyerektáborok

Life.hu2020.05.20, 12:39

A szülõknek egészségügyi nyilatkozatot kell kiállítaniuk, csak így mehetnek idén nyáron a kicsik közösségbe. Ám valószínûleg emellett majd orvosi papírt is kérni fognak a táborok.

Jelentõs változások jönnek az erdõgazdálkodásban

Gazdaság2020.05.20, 07:33

Jelentõs változásokat hoz a hazai erdõgazdálkodók életében az az új jogszabály, amelyet tegnap fogadott el az Országgyûlés. A törvényben rögzített módosításokkal az Agrárminisztérium szerint egy olyan új, korszerû szabályozás léphet életbe, amely az erdõgazdálkodás sajátosságaihoz igazodó feltételeket teremt az ágazatban mûködõ vállalkozások és az erdõtulajdonosok számára.

A McDonald’s teljesen megváltozik a járvány után

Gazdaság2020.05.16, 10:09

A világ legnagyobb gyorséttermi franchise hálózata, a McDonald's, nemrég szétküldte azt az 59 oldalas dokumentumot 13 ezer amerikai éttermébe, amely a járvány utáni szabályozásokat sorolja fel.

A biztonságos ivóvízellátás járvány idején is elsõdleges szempont

Gazdaság2020.05.12, 13:13

A biztonságos ivóvízellátás járvány idején is elsõdleges szempont, a Magyar Energetikai és Közmû-szabályozási Hivatal (MEKH) kezdeményezésére az európai szabályozó szervek hálózata felmérte 13 ország szabályozói gyakorlatát, hogy a járvány idején a hatóságok milyen lépéseket tettek a víziközmû-szolgáltatás és a fogyasztók biztonsága érdekében.

Az EU bírósága szerint az uniós joggal ellentétes az a magyar szabályozás, amely nem ad menekültstátuszt azoknak a migránsoknak, akik korábban már áthaladtak biztonságos országon

Itthon2020.03.19, 23:47

2018 augusztusában a Fõvárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája, Szabó Gabriella az uniós bírósághoz fordult a magyar menekültügyi szabályok szigorítása miatt. A magyar eljárásban érintett migránst a Helsinki Bizottság segítette és õk is indítványozták az EU-s testülethez fordulást, melynek a bírónõ eleget is tett - írja az Alapjogokért Központ.

Ötszörös tarifával is mehetnek az Uber-sofõrök Kaliforniában

Gazdaság2020.01.23, 11:07

Az Uber egy teljesen új funkciót tesztel Kalifornia államban, amelynek segítségével maguk a sofõrök állíthatják be a tarifát, amely akár ötszöröse is lehet az eddiginek.

Veszélyes járvánnyá szélesedett az e-cigaretták szívása

Tudomány2019.09.27, 18:35

Immár tizenkét halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban - jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelõzési központ (CDC) csütörtökön. A szakemberek nagy erõvel vizsgálják, hogy a töltõfolyadékok  komponensei közül melyik jelent közvetlen fenyegetést az egészségre.

Fontos szabályozás lép életbe hamarosan

Gazdaság2019.07.16, 14:56

A múlt hónapban az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) két közösségi szintû, drónokkal kapcsolatos szabályozást hirdetett ki, amelyek 2020. július 1-jétõl válnak alkalmazandóvá. A Taylor Wessing Budapest szakértõi összefoglalták, milyen változásokkal kell számolniuk a drónokat üzemeltetõ cégeknek és magánszemélyeknek az elkövetkezendõ egy évben.

Kemény dió lesz megregulázni a technológiai óriásokat

Gazdaság2019.06.11, 16:29

Számos, igen komoly akadályba ütközhetnek az amerikai hatóságok, ha valóban készek szembeszállni a technológiai gigászokkal. A trösztellenes intézkedésekhez ugyanis például pontosabban meg kellene határozni, mit is értenek monopólium alatt az iparágban. Egy elemzés most összegyûjtötte azt a négy tényezõt, amely akadályt jelenthet a szabályozói kísérletek számára.

Jöhetnek a gigantikus skót lazacfarmok

Gazdaság2019.06.07, 14:12

Megkapják az engedélyt a skót halgazdálkodók ahhoz, hogy méretkorlátozás nélkül létesítsenek tengeri lazacfarmokat, ha ezzel igazolhatóan kivédik a halakra veszélyes tengeri paraziták támadását, illetve megóvják vizüket a szennyezõdéstõl. Ez elõsegítené az egyik sikeres mezõgazdasági ágazat megerõsödését Skóciában - írja a The Guardian.

Évente akár 100 millió cápa pusztulhat el a cápauszonyleves miatt

Tudomány2019.06.06, 17:00

Több országban még mindig tombol a cápauszony leves õrület, és az ínyencek szinte rajonganak ezért a ritka csemegéért. A cápavadászok – miután levágták az uszonyt  – visszadobják az állatokat a vízbe, és azok kivétel nélkül elpusztulnak. A cápauszonyleves iránti, növekvõ keresletet több helyen már csak az „aranyláz" jelzõvel illetik és nem véletlenül: évente több mint 73 és 100 millió közötti állat esik a gyakorlat áldozatának.

Rendszámot kaphatnak a drónok az unióban

Gazdaság2019.05.27, 14:27

Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot elõíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait – közölte az uniós bizottság.

Fontos bejelentést tett az MNB, miközben januárban is nõttek a bérek

Gazdaság2019.03.31, 16:00

Magyarországon folytatódik a dinamikus bérnövekedés, emellett a munkanélküliség és a foglalkoztatás is sorra dönti a pozitív rekordokat. Jó hír az is, hogy a hulladékholdingnál véget ér a számlázási káosz, miközben az MNB pedig rendkívül fontos bejelentést tett.

Mégiscsak megregulázzák a Wall Street-i fizetéseket?

Gazdaság2019.03.06, 15:21

A 2008-as válság utáni hullámot követõen most újra az amerikai szabályozó hatóságok napirendjére került a Wall Street-i bankárok juttatásainak szabályozása. A probléma még mindig ugyanaz: a rendszer a rövidtávú túlzott kockázatvállalást támogatja, ami rendkívül súlyos veszélyforrást jelent.

Minden megváltozik a porszívók körül Európában

Gazdaság2019.03.06, 16:36

Az Európai Unió Bírósága nemrégiben hatályon kívül helyezte a porszívók energiacímkéinek alkalmazását elrendelõ döntést, mivel azok félrevezethették a vásárlókat. Ezentúl tehát már nem lesz kötelezõ az EU-ban energiacímkét készíteni a gyártóknak porszívóikhoz. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a forgalomba hozható készülékekre vonatkozó elõírás is megváltozik. Segítünk eligazodni a porszívók körül kialakult zûrzavaros európai helyzetben!

Szigorítja a brit kormány a drónok használatának szabályozását

Nagyvilág2019.01.08, 04:29

Jelentõsen szigorítja az idén a brit kormány a magánszemélyek által mûködtetett drónok használatának szabályozását.

Igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás

Gazdaság2019.01.02, 07:47

Igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás, köszönhetõen a parlament által nemrég elfogadott jogszabálynak – nyilatkozta a Magyar Idõknek Gyõrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke terveikrõl elmondta, hogy tavasszal kerülhet napirendre a gazdaságok mûködési formáinak és adózási rendszerének átalakítása.

Megváltoznak a MÁV-nál a jegyvisszaváltás szabályai

Gazdaság2018.12.03, 11:26

A decemberi menetrendváltáskor megváltozik a MÁV-START üzletszabályzatának több pontja, a legfontosabb módosítás a menetjegyek érvénytartamára vonatkozik - írja közleményében a vasúttársaság.

Drónok, zsúfolt légtér, lézervakítás - veszélyek a levegõben

Tudomány2018.11.22, 23:02

A légi közlekedés az elmúlt évtizedekben soha nem látott minõségi – és ami különösen fontos –, robbanásszerû mennyiségi fejlõdésnek indult. Szemben az 1950-es 60-as évekbeli „hõskorral”, a polgári repülés ma már nem valamiféle különleges kalandnak, hanem az utazások hétköznapi eszközének számít. Emiatt azonban évrõl-évre egyre több kondenzcsík keresztezi az égboltot, új kihívások elé állítva a repülésbiztonság garantálásának egyik legfontosabb szervezetét, a légi irányítást. A hazai légi irányítás fellegvárának számító HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Szepessy Kornél exkluzívan nyilatkozott az Oriigónak ...

Elõzõ
Következõ