
Ha felpillantok a dolgozószobám falán lévő térképre, amelyen be vannak jelölve eddigi útjaim, mindig megállapítom, mennyire elhanyagoltam eddig az északi régiót. Hiába, nem szeretem a hideget. Ugyanakkor tudom, hogy csodálatos tájak vannak arra is, úgyhogy végre összeszedtem magam, és megszerveztem egy 12 napos svéd túrát.
Több száz fiatal csapott össze a rendőrökkel a már harmadik napja tartó tiltakozó akcióban a főváros bevándorlók lakta külvárosaiban. Svédországban évek óta nem voltak ilyen erőszakos megmozdulások.

Nincs egyértelmű esélyese az idei malmői Eurovíziós Dalfesztiválnak: a szombati döntő előtt a dán, a norvég és az ukrán induló neve forog a legtöbbet mint lehetséges győztes, de az általános vélemény szerint akár más is befuthat.

Beváltotta ígéretét ByeAlex. Egy életre szóló szuvenírt hoz haza Svédországból, egy új tetoválást varratott magára.
Tizen a szombati döntőbe jutottak, hatan kiestek a malmői 58. Eurovíziós Dalfesztivál keddi első elődöntőjéből. A továbbjutók között van a legnagyobb esélyesként emlegetett dán énekesnő, Emmelie de Forest.
Sorban állás közben úgy összevitatkozott két nő Svédországban egy áruházban, hogy az egyik meggyújtotta a másik haját.

Semleges nemű öltözőt is kialakít egy svéd középiskola. Azt mondják, segíteni szeretnének azoknak, akik nem érzik magukat egyértelműen fiúnak vagy lánynak...

Kis mennyiségű kábítószert talált a svéd rendőrség azon az autóbuszon, amelyet Justin Bieber kanadai popénekes koncertkörútján használ.
A józan svédek megpróbálják visszaszorítani a rongyrázást az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, hogy a szegény országok is a magukénak érezhessék. A költségvetés így 4,5 milliárd forintra csökken.
A cég 17 ezer adag jávorszarvas-lasagnét hívott vissza az áruházak polcáról, mert kiderült, hogy disznóhúst tartalmaznak.
Betonkeverővel kavarta egy étterem mártásait Svédországban, amire azért derült fény, mert egy vendége csavart kapott a kebabjába.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.