Everest

címke rss
Az Everest legjei: történetek az emberi teljesítőképességről

Az Everest legjei: történetek az emberi teljesítőképességről

Mióta számítások alapján fény derült rá, hogy az Everest a legmagasabb hegycsúcs a Földön, azóta utazók ezrei indultak el, hogy meghódítsák. A történetekké lett hódító kísérletek között vannak egészen hihetetlenek és persze könnyfakasztók is, hiszen a tibetiek által Csomolungmának, azaz a Föld istenasszonyának nevezett hegy sokszor kiszámíthatatlan és szeszélyes. Következzen néhány részlet a hegy és az emberiség közös történetéből. 

Shriya Shah-Klorfine felkészületlenül indult neki a Mount Everestnek: meghalt

Life.hu2017.11.22, 15:19

Egy nő a világ legmagasabb pontján. Ez volt Shriya Shah-Klorfine álma, melyért gyakorlatilag feláldozott mindent, a saját életét is. Ám az övé nem egy átlagos Everest-mászás története. Egyszerre hihetetlen és hátborzongató az az út, ami a tragédiáig vezetett.

Száraz Dénes eljutott az Everest alaptáborig

Life.hu2017.04.11, 08:45

Egy kisebb álom már megvalósult: Száraz Dénes a Magyar Everest Expedíció 2017 tagjaként nyolc nap alatt felért az expedíció alaptáborába, ahonnan folytatja útját az Island Peak 6.189 méteres csúcsára.

Török Zsolt az Annapurna alaptáborában

Life.hu2014.04.08, 14:45

Az aradi Török Zsolt által vezetett román hegymászó expedíció megérkezett az Annapurna 4200 méter magasan fekvő alaptáborába.

Embert próbáló természet

Tévé2007.04.18, 10:42

Az embernek örök vágya, hogy - kényszerből, virtusból vagy puszta szórakozásból - legyőzze a természetet, helyt álljon a legcudarabb időkben is. Vannak köztünk szép számmal alpinisták, búvárok és más kalandorok, akik erre teszik fel az életüket, és persze a természetfilmesek is szívesen foglalkoznak a témával.

Everest, az első hegymászó stratégia

Techbázis2004.04.22, 16:44

A számítógépes játékok rajongó már több komoly feladatot teljesítettek: legyőzték a galád idegeneket, megnyerték a második világháborút, megakadályozták a terroristákat, de olyan programmal még aligha volt dolguk, melyben egyenesen a világ tetejére kellett volna felmászniuk.

Everest plusz: a Hét Csúcs meghódítása

Szórakozás2003.11.27, 13:08

Legalább 10 millióba, de akár 15 millió forintba is kerülhet az Everest megmászása - ami a világ hét legmagasabb szárazföldi csúcsa közül is a legmagasabb és legnehezebb. Még további 10 milliót kell költenünk arra, hogy részt vehessünk a többi expedícióban, amely hozzásegíthet egy még nagyszerűbb hegymászó-teljesítmény eléréséhez: meghódítani a Hét Csúcsot. Chris van der Merwe a két évtizeddel ezelőtt kezdődött és egyre inkább elérhetőnek tűnő magasságok kalandos felfedezéseinek járt utána.

Előző
  • 1
Következő