szabadság

címke rss

Nyáron, amikor csak tehetem, meztelenre vetkőzöm!

She2018.08.09, 15:20

Itt a nyár, mindenhol tombol a kánikula. Mi szerencsétlen emberek pedig nap mint nap küzdünk az életünkért. Meddő harcot folytatva igyekszünk rengeteg folyadékot inni, vagy valami hűvös helyre menekülni. Rajtam azonban mégis csak egyetlenegy dolog segíthet igazán, mégpedig a teljes meztelenség.

Ha szeretsz, akkor fogadd el a véleményemet!

She2018.08.29, 12:01

Ha kapcsolaton belüli szabadságról beszélünk, gondolhatunk arra, hogy a másik oda megy, ahova akar, nem csesztetjük, nem ellenőrizzük. Azaz egy olyan fokú bizalmat adunk neki, amivel nem fojtjuk meg, és "szabad" lehet mellettünk.

Töredezik-repedezik a hagyományos vállalatirányítási modell

Gazdaság2018.07.26, 14:40

Még ma is jellemző, hogy a szabadságát töltő munkatárs, a pihenés előtti hetekben túlórázva gondosan előkészít mindent, hogy a munkatársak el tudják látni nélküle is a feladatokat, majd visszatérve legalább két hét, mire behozza a lemaradást. Emberi és üzleti szempontból ez a legkevésbé kifizetődő, a folytonos üzletmenethez az kell, hogy mindenki helyettesíthető legyen egy bizonyos szinten.

Nyaralási élmények, amik az útikönyvekből kimaradnak...

She2018.07.30, 17:45

Egy kellemes családi nyaralás, és minden, amire nem számítottunk...

Gigabírság szedi áldozatait az Adrián

Gazdaság2018.07.23, 12:04

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rengeteg magyar tölti a nyári szabadságát a horvát tengerparton, és közülük sokan pecabotot is magukkal visznek - vagy a helyszínen vesznek - az utazásra. Nem árt azonban tudni, hogy bár vizsgát nem kérnek, de az engedély kiváltása mindenki számára kötelező.

Mondj néha nemet a gyerekednek!

She2018.07.27, 11:39

Hisztiző gyerek a buszon - mert nem azon az ülésen ül, amit kiszemelt magának. Hiába van öt másik üres hely a közelben, nyilván az az egy kell, amin a testvére utazik.

Vissza kellene hívnom dolgozni a szabadságon lévő kollégát, mit tegyek?

Gazdaság2018.07.17, 14:40

A szabadsággal általában a „jól megérdemelt" jelzőt szoktuk összepárosítani, pedig sokan a taposómalomból történő kiszabadulásként élik meg. Bármelyik szemlélettel nézünk is a szabadságunkra, valószínűleg rögtön lelohad a kedvünk, ha a főnökünk felhív Mallorcán, hogy másnap a szabadság ellenére be kéne jönni dolgozni, mert a kulcsember Gizike lebetegedett. Sőt, a szabadság átütemezése megtörténhet már a szabadságunk megkezdése előtt is, pedig nekünk lehet, hogy akkor már megváltott repülőjegyünk van Honolulura. Vajon mit szól a munkajog mindehhez?

Így tud 16 napot egybefüggően pihenni ősszel - apró trükk a szabadnapokkal

Gazdaság2018.07.10, 16:36

Ha nyáron nem jutott idő mindenre, illetve nem idegenkedik attól, hogy ősszel utazzon, akkor már most elkezdheti böngészni a repülőjegyek árait és a szálláshelyeket.

Te melyik életformát választanád: családos vagy egyedülálló?

She2018.07.09, 16:47

Remek hír, hogy 2017 év végéig majdnem másfélszeresére emelkedett a házasságkötések száma. Bár néha úgy tűnhet, hogy a világ egyre inkább megőrül körülöttünk, úgy látszik, a hagyományos értékek mégis előretörnek.

Csodával határos módon, cikkünk után munkába állt a Momentum Facebook-kezelője

Itthon2018.07.03, 17:00

„A Momentum számára a politika a cselekvésről szól" – írják hazánk lendületes fiataljai tíz nap black out után a közösségi oldalukon. Magabiztosság a köbön. Ez már nem politika, ez már nem vicc, ez a Momentum!

Mostantól akár glampingezhet is a horvát tengerparton

Travelo2018.07.02, 11:14

Az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a sátrazás új luxuskiadásaként emlegetett glampingezés. A világ számos pontján kínálnak ilyen szálláshelyeket – ideje volt, hogy Horvátországban is megjelenjen. A szabadságérzetet, természetközeliséget és kényelmet ígérő sátor jelenleg mintegy 30 ezer forintért bérelhető Biograd na Moru partján. Hogy mit kap a pénzéért? Mutatjuk!

Szabadlábra helyezték Alekszej Navalnij testvérét miután letöltötte börtönbüntetését

Nagyvilág2018.06.29, 19:39

Szabadlábra helyezték pénteken Oleg Navalnijt, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus testvérét, miután letöltötte három és fél éves börtönbüntetését.

Időarányosan kell kiadni a szabadságokat

Gazdaság2018.06.22, 15:55

Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is – figyelmeztet a Trenkwalder.

Bódi Slyvi Tibetből Nepálba utazott, így éli meg a változást

Archívum2018.06.20, 20:26

Rengeteget utazik Bódi Slyvi, élményeiről pedig szebbnél szebb fotókat tölt fel közösségi oldalára. Most pedig azt is elárulta, milyen Nepálban lenni. 

Az izlandi válogatott egyik sztárja, Birkir Már Saevarsson szabadságot vett ki a vb-re

Archívum2018.06.19, 14:41

Az izlandi válogatott tagjai sokak szívébe belophatják magukat, ugyanis szinte a semmiből törtek fel, és magukhoz képest óriási sikereket érnek el. Már az is nagy szó, hogy kijutottak a vb-re úgy, hogy a legtöbb labdarúgójuknak civil foglalkozása is van: egyikük például egy gyárban dolgozik, és szabit vett ki a tornára. 

Ennél a cégnél szabadság jár, ha kisállatot visz haza

Gazdaság2018.06.11, 14:05

Egy új jövevény érkezése a családhoz mindig örömteli pillanat. A norvég Musti Group kisállat eledeleket és felszereléseket áruló cég támogatja abban dolgozóit, hogy kiskutyát vagy kiscicát vegyenek magukhoz, és az összeszokási időben fizetési szabadságot ajánl.

A semmiért dolgozzák halálra magukat a japánok

Archívum2018.06.04, 14:19

A japánok a világ élvonalában vannak a havi munkaórák számában, de ez a rendkívüli erőfeszítés már egyre súlyosabb problémákat jelent a társadalomban. Olyannyira, hogy még a kormány is elkezdett intézkedéseket tenni, mivel tarthatatlan probléma lett az úgynevezett „karósi", vagyis a halálos túlmunka.

A lovaglás: szabadság, lecke, szerelem.

She2018.03.23, 10:42

Van, aki rosszul van az istállószagtól. Nekem a lelkembe markol, a boldogság és a szabadság érzését idézve fel. Ilyenkor újra átélem azokat az éveket az emlékeimben, amikor lóháton juthattam fel a hegyek csúcsára, eggyé válva a naplementével...

Ma is meg kell küzdeni a magyar szabadságért és függetlenségért

Itthon2018.03.11, 15:46

Március 15-éhez közeledve arra emlékezünk, hogy mindig voltak olyan magyarok, akiknek az ország szabadsága és függetlensége mindennél többet ért - jelentette ki Kovács Zoltán a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő reméli, hogy minél többen lesznek a Parlament előtt csütörtökön. Orbán Viktor, miniszterelnök a 14 órától kezdődő díszünnepségen mond beszédet.

Müller Péter: "Csak azon a kapcsolaton van áldás, mely szabaddá tesz"

Life.hu2018.03.05, 19:25

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 327. rész.

11+1 jele annak, hogy ideje volna szabira menned!

She2018.01.25, 20:16

Vajon, ha vezető szerkesztőnk arról ír cikket, hogy hogyan ismerd fel, hogy szabira kéne menned, az azt jelenti, hogy szeretne szabira menni? :D

Csak a pótszabadság vihető át a következő évre

Gazdaság2017.11.21, 11:13

Kevesebb mint másfél hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is jár majd, ha a Munka törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. A szabadság idei kiadásának elmaradása akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni.

Kötelező szabadságra küldeni a munkavállalót

Gazdaság2017.11.10, 13:06

Sok munkaadó úgy gondolja, hogy majd valahogy megoldódik a szabadságolás, a szabadság kiadása, nem kell azzal sokat foglalkozni. Az alternatív megoldások egy ponton túl nem lesznek tarthatók. A szabadságot a munkavállaló előzetes meghallgatása után a munkáltató adja ki. Ez pedig azt is jelenti, hogy annak kiadásáért minden esetben a munkáltató a felelős - írja az adozona.hu.

Téged szeretlek - de másokkal is lefeküdnék

She2017.10.09, 11:58

Szeretni és szeretve lenni jó. Biztonságérzetet ad, nyugalmat, belső békét. A stabilitás az egyik legalapvetőbb emberi igény.

Hogyan kerülj börtönbe? - Lépésről lépésre

She2017.10.05, 17:11

Majdnem két évvel ezelőtt kaptam helyszíni bírságot, mert lejárt műszakival közlekedtem. Úgy döntöttem, hogy nem fizetem be, hanem inkább leülöm - kalandvágyból.

Vadvirág vagyok

She2017.08.28, 13:32

Mint egy vihar. Békés vagyok. Vad vagyok. De mindkettő egyszerre, egy időben vagyok.

A magyaroknak átlagos mennyiségű fizetett szabadság jár

Gazdaság2017.07.13, 10:55

Az amerikaiaknak semmi, a skandinávoknak sok, a magyaroknak átlagos mennyiségű fizetett szabadnap jár évente. Egy nemzetközi kutatás szerint a világon a legtöbb szabadságuk a brazil munkavállalóknak van. Az évente 30 napos szabadságuk mellé 11 napnyi nemzeti ünnep is társul.

Felmondása alatt szabadságáról munkaadója rendelkezik

Gazdaság2017.07.10, 12:07

Ha a munkáltató úgy dönt nincs tovább, az elbocsátáskor még ki nem adott szabadságról is rendelkezni kell. Mi a helyzet, ha még a tavalyi szabadságot sem adták ki, és mit csináljunk, ha már előre elnyaraltuk?

Hajdú Péter bevallotta, szabadságra vágyik

Life.hu2017.06.22, 10:43

Hajdú Péter őszintén mesélt a jelenlegi életéről, és arról is, hogy mire vágyik igazán. 

A szabadúszók “aranyélete”…

She2017.04.18, 22:26

Ötödik éve már, hogy szabadúszóként létezem, és mindezt a férjemmel karöltve teszem. Így az össztársadalmi megvetés még erősebben sújt le ránk... Most azt hiszed, hogy túlzok, pedig nagyjából így tudnám felvázolni a helyzetünk megítélését.

A feminizmus, a túltolt bicikli

She2017.04.18, 22:23

A feminizmus nagyon sok jó dolgot elért az évek során, néhány célja azonban még megvalósításra vár. Egy valamit azonban sikeresen teljesített, ami valószínűleg nem is volt a célok között: tökéletesen egymásnak ugrasztotta a nőket.

Fizetett szabadságot kap, akinek kutyája lesz

Gazdaság2017.02.18, 18:03

Egy hét fizetett szabadságot biztosít alkalmazottainak a skóciai BrewDog sörfőzde, ha családjukba új kutya érkezik.

A sötét ötven árnyalata nem a szexről szól!

She2017.02.16, 10:42

Van ez a meggyőződésem, hogy a csajok baromira nem azért olvassák el, vagy nézik meg a Szürke/Sötét 50 árnyalatát, mert megvadulnak a szexuális túlfűtöttségétől.

Kelemen Hunor: Szabadság nélkül nincs semmi

Nagyvilág2017.01.07, 17:40

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke részt vett, de nem szólalt fel a madéfalvi emlékműnél tartott szombati megemlékezésen. Gondolatait a szövetség hírlevele hozta nyilvánosságra.

Hat hétig bicikliztem a szabadságért

She2017.01.06, 18:22

Két évvel ezelőtt ezen a napon épp az egyik kedves barátnőm harmincadik szülinapjára igyekeztem, és közben kicsit szórakozottan nyomkodtam a telefonomat. Amikor betöltődtek az e-mailjeim, ott virított egy nem várt, aranyos levélke, ami elemi erővel csapott le rám.

Erre figyelnek a munkaügyi ellenőrök az év végén

Gazdaság2016.12.12, 09:19

Lassan itt az év vége, ezért a vállalkozásoknak időszerű áttekinteniük, hogy az egyes munkavállalók hány nap szabadságot vettek ki az éves szabadságból, illetve hány nap szabadság adható még ki részükre. A kérdés azért is aktuális, mert a munka törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy a szabadságot főszabály szerint az esedékesség évében kell kiadni (azaz a 2016. évi szabadságot a 2016-os évben). A szabadság kiadása csak a törvényben meghatározott kivételes esetekben és feltételekkel vihető át a következő évre. De melyek is pontosan a szabadság kiadásának szabályai? A Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője, Dr. Parázsó Helga segíti azz ...

A szabadság akkor is jár, ha nem kérik

Gazdaság2016.11.10, 11:21

Alig másfél hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég szembesül azzal, hogy akár kisebb-nagyobb fennakadásokkal is jár majd, ha a Munka törvénykönyvének megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. A Trenkwalder arra figyelmeztet, hogy a szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni.

A szabadságért mindennap meg kell harcolni

Itthon2016.09.17, 14:28

Azt szeretnék, ha az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója a közös, nemzeti büszkeség érzésével töltene el minden magyart – többek között erről beszélt az Origónak Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, az emlékezések miniszteri biztosa.

Müller Péter: "Egy váratlan és őrült szeretkezésben több öröm lehet, mint egy szorongva várt nászéjszakában"

Life.hu2016.08.09, 07:16

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 243. rész.

A Pszichológus Pasi - Tökéletes nyaralásra vágysz? Engedd el!

Life.hu2016.07.01, 18:15

A nyár felnőttként valami egészen mást jelent, mint régen. Míg gyerekként izgatottan írtuk a táblára a vakáció betűit, így számolva vissza a több mint két hónapig tartó nyári szünetig a napokat, addig felnőttként örülünk, ha 1-2 hétre ki tudunk szakadni a mókuskerékből, hogy lazíthassunk egyet. Pedig a nyaralás fontos: aki nem szakít rá időt, azt később a saját szervezete fogja kényszerszabadságra küldeni.

Nem mehetnek szabadságra az áruházláncok alkalmazottai

Gazdaság2016.06.06, 04:38

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete elnöke szerint az áruházláncoknál olyan önkéntes nyilatkozatokra kényszerítik a bolti dolgozókat, miszerint nyáron lemondanak azon törvény adta jogukról, hogy egyben, hosszabb időre igénybe vegyék a nekik járó szabadságot.

Nyílt levél a melltartómhoz – Avagy egy kis mellű nő kálváriája

Life.hu2016.05.19, 13:09

Te is ismered az érzést, amikor egy hosszú nap után otthon végre leveheted a melltartódat? Vagy azt, amikor a nyári forróságban alig várod, hogy megszabadulhass a szorításából? Olvasd el egy kis mellű lány vallomását, aki örökre felhagyott a melltartóba csomagolt élettel.

Fizetett szabadnapok járhatnak a nőknek a menstruáció idejére?

Life.hu2016.03.11, 12:50

Egy brit cég azt tervezi, hogy szabadnapot ad a havi ciklus miatt fájdalmaktól szenvedő női alkalmazottainak.

Caramel: „Teljesen kimerültem, a végén már leájultam a színpadról"

Archívum2016.02.18, 08:47

A zenész elárulta, nagyon jót tesz neki, hogy hosszú szabadságra vonult, mert ideje volt kiszakadnia az állandó pörgésből.

György hercegnek gyerekként kell kiélvezni a szabadságot

Life.hu2016.01.28, 14:40

Katalin és Vilmos jól tudják, hogy György herceg élete idősebb korában a kötelességekről fog szólni, ezért azt szeretnék, ha gyerekként kiélvezhetné szabadságát. Szerencsére a Montessori-pedagógia is egyetért ezzel.

Hatalmas a káosz a szabadság kiadásában

Gazdaság2016.01.04, 12:05

A munkáltatók közel 85 százalékánál tártak fel a munkavállalók felét érintő munkaügyi jogsértést - derül ki a munkaügyi hatóság összefoglaló jelentéséből.

Kiskapukon át lehet tolni a szabadságot a jövő évre

Gazdaság2015.12.08, 12:30

Alapból a munkahelyeknek minden szabadságot ki kell adniuk december végéig, a következő évre nem lehet átvinni napokat, és a szabadságot nem lehet pénzzel megváltani. Azért van néhány nagyobbfajta kiskapu. Öt napot mindenki átvihet január elejére, ha már december végén elmegy szabadságra. Megegyezés alapján pedig az életkor és a gyerekek után járó pótszabadságot teljes egészében korlátlanul át lehet vinni a következő évre.

Fizetett szabadság jöhet a Krímben az energiaválság miatt

Nagyvilág2015.11.29, 20:34

Egy hetes fizetett szabadságot javasol Krím vezetője a félszigeten kialakult energiaválság miatt. 24 ezer lakásban korlátozzák az áramszolgáltatást.

Látott már ön dél-koreai turistát?

[origo] utazás2015.11.24, 07:52

Ha nem, az nem a véletlen műve. Ők ugyanis inkább dolgoznak.

Mark Zuckerberg elhagyja a Facebookot

Techbázis2015.11.23, 10:59

Két teljes hónapra hagyja magára a Facebookot Mark Zuckerberg. Az alapító és vezérigazgató személyes okból marad távol az oldaltól: a kislányával szeretne több időt eltölteni.

Kőbe vésett szabályon buknak el a munkáltatatók

Gazdaság2015.11.16, 13:57

A munkaidő, pihenőidő, az alap- és pótszabadságok megállapításával és a szabadságok kiadásával van a gyakorlatban leginkább probléma a munkaügyi ellenőrzések során.

Frei Tamás: „Nem lehet szépen, nyugodtan lemászni a tetőről. Ugrani kell!”

Life.hu2015.11.11, 21:21

Az Agrárbáró megjelenése kapcsán épp itthon van. Sok éve nem találkoztam már vele személyesen. Szikárabb lett, és látszik az arcán, sugárzik a lényéből a jó minőségű élet. Hát, igen. Ő megcsinálta, megteremtette, elérte. Szeretném megérteni – hogyan? Sok beszélgetést elolvasva vele, gyakran akadtam a „rendszer” kifejezésre. Hogy őt az izgatja és inspirálja. 

Mihalik Enikő félmeztelenül napoztatja cicijeit a Karib-tengeren

Life.hu2015.11.11, 13:05

A szépséges magyar modell a Victoria's Secret show helyett egy barátnőjével élvezi vakációját egy egzotikus szigeten.

Mindenkit átvert Gesztesi Károly? - Újra színpadra állt!

Life.hu2015.11.08, 09:56

Két hete Gesztesi közleményben tudatta a világgal, hogy fél évre visszavonul, alkotói szabadságra megy. Ehhez képest csütörtökön mégis színpadra lépett Debrecenben.

Gesztesi Károly: "az elmúlt egy hónap szenzációhajhász sajtóhadjárata miatt fél évre alkotói szabadságra vonulok"

Life.hu2015.11.07, 09:20

Gesztesi Károly múlt héten közleményben tudatta: alkotói szabadságra megy. A Blikk azonban úgy tudja, a színész továbbra is fellép.

Egyre több ország korlátozza az internet szabadságát

Nagyvilág2015.10.28, 18:18

Egyre több ország tesz lépéseket az interneten zajló információáramlás és szabad véleménynyilvánítás korlátozására - állapítja meg legfrissebb jelentésében a Freedom House.

5+1 dolog, amiért örülhetsz a szakításnak

Life.hu2015.10.19, 19:46

Az első napokban nem jó érzés, ha hirtelen megszűnik az addigi védőháló és hirtelen nem lesz párkapcsolatod. A második ráeszmélésnél pedig rájössz mennyivel jobb lesz így...

Évekig halmozták, aztán kifizettették szabadságukat a polgármesterek

Itthon2015.10.12, 12:18

A polgármesterek jelentős része alig vette ki szabadságát az előző önkormányzati ciklusban, ezért többségük élt a szabadságmegváltás lehetőségével. Szalay Ferenc szolnoki polgármester például 119 nap ki nem vett szabadság után 3 millió 4 ezer forintot kapott.

Scout Willis a szabad mellbimbókért harcol – Ki is tette őket!

Life.hu2015.10.08, 13:50

Bruce Willis és Demi Moore 24 éves lánya elkötelezett híve a mellbimbók szabadságáért folyó küzdelemnek.

Nicole Kidman szerint a szabadság és a gátlástalanság a jó szex titka

Life.hu2015.10.07, 09:16

A 48 éves híresség a filmes szexjelenetek titkaiba avatta be a nagyközönséget.

Nemcsak a szabadságokat, a munkaidő betartását is ellenőrzik

Gazdaság2015.09.30, 13:53

Október 1-től két hónapon keresztül zajlik a szabadságokkal kapcsolatos szabályok országos célellenőrzése. Előfordulhat, hogy a vizsgálat sok munkáltató esetében elmarasztaló eredménnyel zárul. Lássuk, mely szempontok érvényesülését érdemes a munkáltatónak saját hatáskörben minél előbb ellenőrizni.

Müller Péter: "Ez a másodperc a tied! Még szabad vagy!"

Life.hu2015.09.21, 20:55

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a  Life.hu -n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 197. rész.

Szabó Zsófi: "Annak köszönhetően rendeződött a magánéletem, hogy rendeztem magamat is"

Life.hu2015.09.18, 13:14

Meglepő vallomást tett a színésznő, akit régóta nem láthattuk már kamerák előtt, most szombaton viszont újra visszatér a tévéképernyőre, méghozzá Sebestyén Balázs celebes vetélkedőjében, a Gyertek át szombat este! című műsorban. 

Bereczi Zolinak nehezére esik szabadságra menni

Life.hu2015.09.13, 10:16

A színész bevallotta, mennyire megviseli, amikor a nagy pörgésből kiszakad és hirtelen légüres térbe kerül.

Megmutatta szerelmét az RTL Klub sztárja: Bikiniben!

Life.hu2015.08.17, 17:28

A Barátok közt színésznője strandolás közben, a hűs habokban állva kiáltotta világgá, hogy szerelmes.

A magyarokat a szabadságukon sem hagyják pihenni

Gazdaság2015.08.13, 11:42

A magyar munkáltatók nagy része nem tartja be a hivatalos munkaidőt, így a dolgozóknak gyakran a szabadság alatt is munkaügyekkel kell foglalkozniuk. A legtöbben nem örülnek ennek, de ehhez képest kevesen állnak ellen. Olyan is van, aki a munkaidőben kárpótolja magát az elvett szabadidőért, derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb adataiból.

Kína unortodox módszerrel pörgetné fel a gazdaságát

Gazdaság2015.08.12, 19:33

A nyári hosszú hétvégék bevezetése, vagyis a rugalmas, négy és fél napos munkahét mellett áll ki a kínai kormány a turizmus, és ezzel a gazdaság további fellendítése érdekében.

Mikor pihenhet egy cégvezető?

Gazdaság2015.07.27, 13:17

A cégvezetőknek is kell a pihenés, de mikor menjenek szabadságra, mennyi időre, kire bízzák a feladataikat? HR-szakértő segítségével kerestünk választ a vezetői szabadságolás legfontosabb kérdéseire.

Alig nyaralnak a magyarok

Gazdaság2015.07.27, 11:13

Utasbiztosításokról kérdezősködött egy cég, de a felmérésből az derült ki, hogy sokan ki sem teszik a lábukat otthonról. Az ok a pénzhiány.

Három gyereket terveznek Damuék

Life.hu2015.07.24, 11:05

Damu Roland betekintést engedett az életébe, ami egészen idillinek tűnik. A nemrég szabadult színész feleségével és anyósával él egy érdi kertes házban, újra dolgozik, kezdi megszokni a szabadságot. Ráadásul már gyereket is terveznek párjával.

A kormány megvédi a nyári szünetet

Itthon2015.07.17, 14:16

Ha rövidebb lesz a nyári szünet, még többet kell tanulniuk a gyerekeknek? – tette fel több szülő is a kérdést, amikor kiderült, hogy a kormány hozzá akar nyúlni a nyári szünethez. Nem reprezentatív közvélemény-kutatásunk azt tükrözi, hogy a szülők meg tudják oldani a gyerekek felügyeletét a két és fél hónapos nyári szünetben. Úgy tűnik, ragaszkodunk a vakáció időtartamához.

A mellbimbók szabadságáért küzdenek az internetezők

Life.hu2015.07.09, 10:33

A közösségi média szerint a női mellbimbókat cenzúrázni kell. De a férfiakét miért nem?

Egész Európában korlátozhatják a köztéri fotózást

Techbázis2015.07.06, 16:54

A felhasználók segítségét kéri a Wikipédia: egy új szabályozás az internetes enciklopédiára való tartalomfeltöltést is veszélyezteti, és ha megszavazzák a panorámaszabadság korlátozását, sok alkotásról nem lesz illusztráció a mindenki számára elérhető oldalon.

Jövőre csak két hosszú hétvégén pihenhetünk

Life.hu2015.06.30, 11:16

2016-ban két hosszú hétvégével tervezhetnek a munkavállalók: március 15-e és november 1-je miatt a szabadnapokat, ahogy eddig is, szombaton kell majd ledolgoznunk. 

Búcsúzz el egy időre a hálószobától - Szex-bakancslista a nyárra

Life.hu2015.06.29, 19:27

Ahogy a hőmérő higanyszála egyre feljebb kúszik, libidónk is az egekbe emelkedik. Vajon miért bukkan elő ilyenkor a pajzánabb énünk? A napsütés miatt? A vakációs napok miatt? A szabadtéri időtöltések miatt? Bármi is az oka, van valami tagadhatatlanul erotikus a nyárban, amiért a lehető legbujább módon szeretnénk eltölteni az estét... vagy a délutánt... vagy a reggelt.

Meglepő hírt közölt a Barátok közt stábja

Life.hu2015.06.08, 13:19

Ilyen még nem fordult elő a sorozat fennállásának 17 éve alatt!

Miley Cyrus: „Voltak homoszexuális kapcsolataim"

Life.hu2015.05.07, 12:12

A botrányhősnő coming outolt! Miley bevallotta, hogy nem csak heteroszexuális kapcsolatai voltak.

Kasza Tibi eltűnik az éterből

Life.hu2015.05.05, 12:50

Ha kedd, akkor Kasza Tibi! A Morning Show több milliós hallgatótábora már megszokhatta, hogy Sebestyén Balázsék poénjai mellett minden kedd reggel Kasza Tibi hangjára ébredhet. Most azonban rövid időre elválnak a dinamikus négyes útjai.

Így is lehet élni: gondtalan szerelmespárok a világ körül

Life.hu2015.05.01, 16:06

"Álmomban pont ilyen seggem van, és ezt csinálom egy ilyen fiúval" - Őket irigyli most a világ című cikkünkben bemutattuk Jay Alvarrez és Alexis Ren életét és kapcsolatát, amelyet ép ésszel, egy magyarországi munkahelyen ülve úgysem lehet sem felfogni, sem megérteni. Nos, a sorozat most folytatódik...

Még mindig nem ismerjük teljesen Orbánék fő művét

Itthon2015.04.26, 21:23

Négyéves a magyar alaptörvény, ami a stabilitását egyelőre annak köszönheti, hogy a Fidesz–KDNP továbbra is a politikai rendszer domináns szereplője. Nagy kérdés, hogyan vizsgázna egy sokkal kiegyensúlyozottabb helyzetben a jogszabály, mivel a főbb tisztségeket egyelőre a kormánypárthoz közel álló személyek töltik be.

"Álmomban pont ilyen seggem van, és ezt csinálom egy ilyen fiúval" - Őket irigyli most a világ

Life.hu2015.04.15, 14:28

Amikor beleszaladtam Jay Alvarrez Instagram-oldalába, azt gondoltam, nem leszek sem dühös, sem irigy. Nem teszem fel azt a kérdést, hogy mégis miből telik ennek a kis taknyosnak arra, hogy bejárja a világot, luxuskocsikat hajtson, és kipróbálja a világ legextrémebb sportjait. Hogy képzeli, hogy szabadon és szerelemben él, továbbá hogy bármit megtesz, amihez kedve van és amit nem szégyell?

Szívesen dolgoznál Erzsébet királynőnek? Itt a lehetőség!

Archívum2015.02.19, 16:40

Új sofőrt keres a brit királyi család, kiváltképp Erzsébet királynő mellé a Buckingham-palota.

Miért nem mennek az emberek szabadságra?

Gazdaság2015.02.05, 14:45

Japánban az átlag munkavállaló csak a szabadságának felét vette ki 2013-ban, a helyzet Magyarországon sem sokkal jobb. A szigetországban a kormány legalább 5 nap szabadság kivételét kötelezővé akarja tenni.

Pihenünk-e eleget, és ha igen, miért nem?

Gazdaság2015.01.05, 10:54

Hány szabadnapot hozott át tavalyról? Akármennyit is, biztosan túl sokat! Bánhidi Brigitta coach tippeket ad arra, hogy idén a feltöltődés is beférjen a munka mellé.

A vasárnapi nyitva tartás a legkisebb probléma

Gazdaság2014.11.30, 07:03

A bolti dolgozók keveset keresnek, túlterheltek, de nem akarják elveszíteni a vasárnapi pótlékot, és nem akarnak utcára kerülni, ezért nem támogatják a vasárnapi zárva tartást. A vasárnapi pótlék emelése és a korlátozottan önkéntes vasárnapi munkavégzés jelentik azt a kompromisszumot, amiben a munkáltatók és a munkavállalók szakszervezetei egyetérthetnek. A munkafelügyelet megerősítése nagyon fontos lenne.

Mellár Tamás: A kormány zsákutcába viszi az országot

Itthon2014.10.30, 09:25

A netadóval a kormány a külföldi szolgáltatókat akarja kiszorítani, hogy utána ellenőrizni tudja az internetet. A nagy ellátórendszerekhez és a gazdasághoz eddig a Fidesz nem nyúlt hozzá, pedig megtehette volna, de vannak olyan területek, ahol már nem lehet sokáig halogatni a reformokat: az egészségügy és a nyugdíjrendszer.

Ismét magyar lány lett a legszebb

Life.hu2014.09.07, 14:23

A héten ismét bebizonyosodott, hogy gyönyörűek a magyar nők. 

Kirúgták vagy csak szabadságon van Jáksó László és Csiszár Jenő?

Archívum2014.08.12, 13:45

Bulvárhírek szerint a Class FM megvált két meghatározó arcától, Jáksó Lászlótól és Csiszár Jenőtől. Állítólag mindkettejüktől emberi és anyagi okok miatt köszöntek el. A rádió egyelőre annyit közölt, az érintettek és a vezetőség is vakáción vannak.

Juhé! Jövőre el leszünk kényeztetve hosszú hétvégékkel

Archívum2014.07.25, 15:12

Hét hosszú hétvége lesz jövőre – ez derül ki a nemzetgazdasági miniszter rendelet-tervezetéből.

Orbán újra dolgozik

Itthon2014.07.15, 18:59

Kedden újra munkába állt Orbán Viktor kormányfő - derült ki a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár válaszából.

Kivirult! Szabó Zsófi jól van és élvezi a szabadságot

Life.hu2014.07.09, 11:42

A Jóban Rosszban színésznőjének véget ért a munka, mert a sorozat most nyári szünetet tart. Zsófi a sok munka és lelkileg megterhelő hónapok után végre felszabadultan hódol kedvenc időtöltéseinek. 

A jó párkapcsolat két szabad ember tánca

Life.hu2014.06.02, 22:12

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 129. rész.

Menstruációs szabadság

Archívum2014.05.26, 15:26

Néhány ország fizetett betegszabadságot biztosít a nőknek a menstruáció idejére. Hazánkban még nem merült fel ennek a lehetősége, de vajon indokolt lenne? Az Origo utánajárt! 

A szabadnapok több mint harmada bennragad

Gazdaság2014.05.22, 18:46

A hazai munkavállalók harmada nem veszi ki az összes szabadnapját, a szabadnapokból átlagosan 36 százalék marad meg év végén – derül ki a Profession.hu kutatásából, amelynek eredményét csütörtökön juttatta el az MTI-nek.

Tanulj a cicádtól szeretetet!

Life.hu2014.05.20, 09:48

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 127. rész.

Így örülnek a tehenek

Life.hu2014.02.26, 16:51

Megindító videót találtunk, amelyben a boldog tehenek vidáman szögdelve élvezik a szabadságot. A súlyos állatok akár a csahos kutyusok, úgy futkároznak a réten.

Oravecz Nóra: "Azt tehetem, amit érzek"

Life.hu2014.01.12, 22:08

Nem oly rég működtetett egy álmokat teljesítő oldalt. Akkor keresett meg, mert egy fiatal lány velem szeretett volna beszélgetni. Nem mondtam nemet, így aztán előbb ismertem meg őt, mint az írásait. Nem sokkal később már egy előadását hallgathattam meg a sikere receptjéről. És csak ámultam, hogy 24 évesen milyen biztosan és magabiztosan szárnyal. 93 ezer követője van a Facebookon, miközben kőkemény kritikák próbálják kedvét szegni. De úgy tűnik, nem lehet.