összefoglaló

címke rss

Kállay-Saunders András tarolt A Dalban

Life.hu2014.02.02, 11:05

A Dal első elődöntőjében Király Viktor frenetikus produkciójára kaptuk fel a fejünket. A többi előadó egyelőre nem okozott katarzist, sem nekünk, sem a zsűrinek. Kíváncsian vártuk a második elődöntőben, ki tudja átugrani a Viktor által felállított lécet.

Húzzák az OTP-t

Gazdaság2014.01.28, 09:36

Megjött azért végre az a fránya vételi kedv, közel 0,5 százalékos pluszban indítottak az európai börzék,  és a BUX index is emelkedik. A mai nap eddigi nagy nyertese egyértelműen az OTP, nincs is miért nagyon meglepődnünk ezen. 

Csitul a nyomás a tőzsdéken?

Gazdaság2014.01.28, 09:07

Hiába estek rég látott mértékben pénteken az amerikai indexek, még így sem sikerült tegnap felfele korrigálniuk. A kockázatkerülés tovább folytatódik a világban, bár mintha azért kezdene csitulni a kezdeti heves eladói nyomás. Ázsiában például ma hajnalban már vegyes teljesítményeket figyelhettünk meg, és az európai határidők közül is van, amelyik mérsékelt pluszban áll. Nem mindenki örülhet viszont, az Apple részvényeseknek például egy kifejezetten fájó áresésssel kell majd szembesülniük. 

Hetvennégyen kezdték Zacher Gáborral az évet

Itthon2014.01.01, 16:39

Tizenkét petárdázóra csapott le a rendőrség, legalább nyolc helyen gyulladt ki valami a tűzijátékok miatt, 14 petárdabaleset volt, ebből háromnál roncsolt sérülést okoztak a pirotechnikai eszközök. Zacher Gáborral 74-en kezdték 2014-et, ötödük fiatalkorú.

Ez történt 2013-ban

Archívum2013.12.18, 16:36

Az AFP hírügynökség összefoglalta 2013 legfontosabb híreit másfél percben, a spanyol vonatkatasztrófától kezdve, Katalin szüléséig és Mandela haláláig.

Krasznai és Danics igazi show-t csináltak

Life.hu2013.12.08, 09:14

Nagy volt a tétje az X-Faktor nyolcadik élő show-jának: azért küzdöttek a versenyzők, hogy bekerülhessenek a három legjobb közé. Krasznai Tünde bemutatott a produkciója közben. Csordás Ákosnak nem jött össze a tánc. Danics Dóra megcsinálta a legnagyobb pillanatát. Krasznaival együtt pedig végre fergetegesek voltak.

A meglepetések hete volt

Gazdaság2014.01.08, 12:15

„Pénzügyi rezsicsökkentés”, NAV-átvilágítás fénysebességgel, rekordalacsony infláció, munícióként szolgáló növekedési adat. Ez történt a héten a gazdaságban.

Amikor a Fat Phoenix "odapöttyint" a színpadra

Life.hu2013.11.03, 09:41

Halottak napja kapcsán visszafogottabb produkciókat ígértek az X-Faktor műsorvezetői. Mi ebből semmit nem éreztünk, viszont voltak vérben forgó szemek és Kedves Ferenc is megjelent a színpadon. A Life.hu szubjektív listája a negyedik élő show legjobb produkcióiról.

Lent is, fent is ázott az ország

Itthon2013.06.08, 20:51

Miközben a fél ország a rekordokat döntögető Dunát igyekezte a medrében tartani, Budapesten leszakadt az ég. A budai hegyekről lezúduló vizet nem tudták a belvárosi csatornák elvezetni, ezért több belbudai utca patakká változott. Pilismarótnál és Tahitótfaulnál embereket kellett kitelepíteni. Tahitótfaluban egy ideiglenes gát is átszakadt.

Barát vagy ellenség az ízfokozó?

[origo] Gasztro2013.05.22, 11:08

Gyengeséget, hányingert, cukorbetegséget, elhízást, agytumort, agykárosodást, Parkinson- és Alzheimer-kórt, valamint szívritmuszavart okoz a nátrium-glutamát, állítják az ízfokozó ellenzői. Hogy ezek közül mit támaszt alá a tudomány? Szerintünk semmit.

Csak így tovább! 2012 fogyókúrás sikertörténetei

Life.hu2013.01.03, 17:42

2012 áprilisában indult Ez zsír! fogyókúrás alkalmazásunk, melynek statisztikái szerint a múlt évben majd' 13 ezer felesleges kilótól szabadult meg az ország. Ez nagyon szép teljesítmény, és hogy még büszkébbek lehessünk magunkra, nézzük végig, micsoda erőfeszítések, szenvedések, szűnni nem akaró kitartás eredménye volt mindez. Válogatás 2012 sikertörténeteiből.

Zámbó Krisztián kiesett, de bármikor újrakezdené

Archívum2012.11.24, 23:54

Az X-Faktor hetedik élő show-jában már csak hat énekesnek szurkolhattunk. A versenyzők egyéni produkcióban és duettben is megmutatták tudásukat. A két kiemelkedő előadó ma is nagyot énekelt, a duettek feldobták az estét. Az X-Faktorból végül Zámbó Krisztián esett ki, aki állítása szerint bármikor újrakezdené a versenyt.

Elfeledett énekesek a The Voice-ban - Összefoglaló

Life.hu2012.10.27, 16:27

A második, unalomba fulladó válogató után a harmadik adás már több izgalmat hozott: az összes Mester több énekest is gyűjtött a csapatába, egy látássérült lány pedig megható perceket szerzett mindenkinek.

VV5: Gombi haverja beörjöngte magát a villába

Life.hu2011.09.22, 09:00

A reggelt nyomban egy játékkal kezdték a villalakók: egymást kellett felismerniük egyetlen érzékszervükre hagyatkozva. Nem sikerült sértődések nélkül befejezni a feladatot: a fiúkat lányokkal, a szépeket a csúnyákkal keverték össze. Veronika gyorsan el is morzsolt néhány könnycseppet nagy sérelmében, amikor löttyedtnek találták a bokáját. Kinga is megsértődött, miután több testrészét is Annamariéhoz hasonlították.

VV4: Alekoszt kikötözve kényeztették a lányok!

Life.hu2011.04.21, 11:57

A villa lányai nem haboztak, amikor a görög szoknyapecér felkérte őket egy keringőre. Egy gyors taktikai megbeszélés után elkapták az érdi okostojást, megkötözték, majd levetkőztették, és egy pikáns játékkal kedveskedtek neki.

Fehér lapok mögé bújtatja titkait a kormány

Itthon2009.02.07, 18:15

Üres papírokat kaptunk a Miniszterelnöki Hivataltól, amikor a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalóit kértük ki. Bár jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy a dokumentumot nem lehet teljesen titkosítani, a hivatal úgy érzi, teljesítette, amit a törvény előír, még úgy is, hogy minden szót kitörölt a szövegből. Az illetékes államtitkár a megváltoztathatatlan, sötét múltra és nehezen meghatározható fogalmakra hivatkozik.

Belenézünk a kormányülések összefoglalóiba

Itthon2009.01.21, 15:13

Az [origo] kikérte több kormányülés összefoglalóit a Miniszterelnöki Hivataltól. Erre egy keddi bírósági ítélet ad lehetőséget, amely - a TASZ kérésére - nyilvánossá tette az összefoglalókat. A MeH jelezte, hogy a kért anyagot a törvényes határidőn belül megkapjuk, bár az információk nagy részét így is titkosíthatja a hivatal.

Nyilvánosak lehetnek a kormányülések összefoglalói

Itthon2008.10.08, 17:50

Főszabályként a nyilvánosságnak kell érvényesülnie a kormányülések dokumentálásában is - mondta ki a Fővárosi Bíróság, amely első fokon úgy döntött, a MeH-nek ki kell adnia a TASZ számára a kormányülésekről készült összefoglalókat és azok mellékleteit is. A kormány ugyanakkor jogosan zárja el az ülések hangfelvételeit.

Kiad néhány eddig titkolt dokumentumot a MeH

Itthon2008.09.02, 18:01

Nyilvánosságra hozza néhány korábbi kormányülés dokumentációjának egyes részeit a Miniszterelnöki Hivatal. Az ülésekről készült összefoglalókat és mellékleteket eddig teljes terjedelmében zárolták, ezért a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet próbapert indított a hivatal ellen. A MeH most elállt korábbi álláspontjától, és ígéretet tett néhány teljes dokumentum, illetve néhány részlet kiadására.

A magyarok a régió elégedetlenkedői

Archívum2008.07.29, 16:10

A négy visegrádi ország közül a magyarok a legelégedetlenebbek országuk gazdasági helyzetével - tartalmazza a CEORG (Central European Opinion Research Group) kutatásával együttműködve végzett TÁRKI-felmérés legfrissebb eredményeinek összefoglalója, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Gyurcsány gyengeségeit elemzik Oxfordban

Itthon2007.05.22, 16:32

A második Gyurcsány-kormány eddigi teljesítményéről készített elemzést az Oxford Analytica nevű tekintélyes csoport, amely - a jelentés összefoglalója szerint - úgy véli, hogy a miniszterelnök elpazarolta politikai tőkéjét, és vitatható módon nyúlt hozzá a hatalmas költségvetési hiány lefaragásához is. Az elemzők szerint könnyen lehet, hogy Gyurcsányt saját pártja lecseréli a miniszterelnöki posztról, a politikai feltételek pedig adottak a párterőviszonyok átrendeződéséhez.

Kicsit becsukódik a Nagy Könyv

Tévé2005.11.08, 10:33

A Nagy Könyv legközelebb november 13-án, vasárnap délután négykor jelentkezik az m1-en, ekkor összefoglalót láthatnak az elmúlt hat hét legizgalmasabb pillanataiból, és az is kiderül, hogy a legutóbbi két versenyfilm közül, melyik jutott tovább a középdöntőbe.

Dzsuvafutam az Autósmoziban

Auto2005.07.14, 10:25

Nézzék meg összefoglalónkat a legutóbbi Szombathely-raliról!

Falvakban inkább választanak nőt vezetőnek

Itthon2004.08.18, 16:24

Egyre aktívabbak a nők a politikában és egyre többen akarnak közülük a rendőrségnél dolgozni - derül ki a Belügyminisztérium jelentéséből. Az önkormányzati választásokon elsősorban a kisebb településeken szerepeltek eredményesen, ahol egyébként is a nőkre hárulnak a szociális problémák. A minisztériumi összefoglaló szerint bár a társadalom egyre inkább elfogadja a rendőrnőket, a rendőrség felső vezetésében még mindig alak akad nő.

Leo perverzkedik

Való Világ 32004.04.27, 16:55

Megelégelve a zanzásított VV3 összefoglalót, amit a lakók tartottak a szépségeknek, Leo inkább perverz játékba kezdett velük.

Berlini összefoglaló

Való Világ 32004.04.14, 10:20

A következőkben egy kis összefoglalót olvashatnak arról, hogyan és mivel töltötte Frenki és Ágica a hétvégét Berlinben.

Veszedelmes viszonyok

Való Világ 32004.01.21, 01:17

A tegnapi este összefoglalója. Ágica Leóhoz közelít, Marcsi Milóval pörög, Anett a macijával gubbaszt az ágyban. A benzinkutas megveti Segalt, spanjait és véleményét nem is rejtegeti, így közeleg az összecsapás. A miskolci vállalkozó jobban szereti saját hangját, mint Jacko a gyerekeket.

Euró: alig hamisítják

Nagyvilág2002.07.31, 21:02

Sokkal kisebb számban hamisítják az eurót, mint amennyire az év elején megszűnt nemzeti valutákat hamisították - közölte szerdai összefoglalójában az euróövezet jegybankja (EKB).

Kidobott hatvanezer dollárt az MTV

Itthon2002.06.04, 10:17

A Magyar Televízió 60 ezer dollárt adott a francia nyílt teniszbajnokság és a Tour de France közvetítéséért, miközben a labdarúgó vb miatt csak összefoglalók sugárzására jut műsoridő.

Előző
Következő