Nemzeti Színház

címke rss

Vass Teréz: Azt mondtam, hogy én ebbe beledöglök

Archívum2009.11.03, 08:42

Vass Teréz jelenleg nem játszik színházban, és filmfőszerepe is csak egy volt eddig. Aki viszont látta Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjében, biztos, hogy sosem felejti el: a fiatal színésznő egy autista lányt játszik olyan finoman és szívfájdítóan, hogy azonnal bebújik a néző bőre alá. Vass Terézt főleg arról faggattuk, hogyan zajlott a féléves felkészülés Priskin Eszter szerepére, de megtudtuk tőle azt is, hogy miért nem szeret a Filmművészeti környékén sétálni, hogy milyen hátulütője van annak, ha az ember a férjével forgat, hogy miért tartották eleinte szemtelennek a Nemzetiben és hogy mit nem érthet az amerikai közönség az UUtolsó ...

Vászonra vele: Mátyássy Bence

Film2009.08.17, 13:11

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben olyan nagyszerű színésznőket és színészeket mutatunk be, akiket sokkal többet szeretnénk látni a mozivásznon. Mátyássy Bence ismerős lehet a színművészetis osztálytársaival alapított HOPPart Társulat előadásaiból és a Nemzeti Színházból is, ahol többek közt Kukorica Jancsiként fakad dalra. Izgalmasan kétértelmű kisugárzása egyformán alkalmassá tenné romantikus-szépfiús és hidegrázós patkányszerepek megformálására. (A számozás nem jelent semmiféle rangsorolást, csak azért használjuk, hogy követhető legyen a sorozat.)

Tompos Kátya: Na, ezért érdemes!

Film2009.01.09, 13:30

Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Tompos Kátya nem sokat lazsálhatott tavaly. A 25 éves színésznő folyamatosan színpadon volt a Nemzeti Színházban és a Bárkán, és a Valami Amerika 2 akaratos maffiacsemetéjeként mozis karrierjét is erősen nyitotta. Lendülete az idén sem hagy alább, a Filmklub által a legjobban várt magyar filmekben fog szerepelni: Dyga Zsombor Köntörfalak című háromszereplős kamaradrámájában, valamint a Poligamy című romantikus komédiában, amellyben ...

Még az intenzíven kezelik Törőcsik Marit

Itthon2008.11.11, 12:10

Stabil Törőcsik Mari színésznő állapota, de továbbra is a Kútvölgyi kórház intenzív osztályán kell maradnia - ezt közölte az inenzív osztály vezetője és a Nemzeti Színház  vezetősége. A 73 éves művésznő október 16-án került kórházba életveszélyes állapotban.

Péterfy Bori - "most valami teljesen más kezdődik..."

Techbázis2008.11.04, 10:19

Péterfy Bori életében nagy változás állt be: átszerződött a Nemzeti Színházhoz. A színész-énekesnő izgatottan várja a kihívásokat, de nem bánja, ha közben talán több ideje jut egyre népszerűbb zenekarára. Mint sokoldalú művész, Bori természetesen a modern technika előnyeit sem utasítja el, és az interneten is otthonosan mozog. Erről beszélgettünk a színész-énekesnővel.

Túl van az életveszélyen Törőcsik Mari

Itthon2008.10.22, 13:49

Az életveszélyen már túl van, de még súlyos az állapota Törőcsik Marinak, akit október 16. óta intenzív osztályon kezelnek.

Stabilizálódott Törőcsik Mari állapota

Itthon2008.10.20, 18:47

Még mindig nincs túl az életveszélyen Törőcsik Mari színésznő, állapota azonban hétfőre stabilizálódott - közölte a Nemzeti Színház vezetősége. A művésznőt csütörtök óta kezelik intenzív osztályon, állapotáról további részleteket azóta sem lehet tudni.

Tordy Géza a nemzet színészei között

Tévé2008.06.19, 10:00

Tordy Géza Kossuth-díjas színművészt választották a nemzet színészévé a májusban elhunyt Raksányi Gellért helyére a címet viselő művészek szerdán Budapesten - jelentette be Jordán Tamás, a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója és Alföldi Róbert, a teátrum leendő vezetője.

Nem Blaskó az első, aki visszadobta az állami kitüntetést

Itthon2008.03.14, 15:44

Nem fogadja el a Kossuth-díjat Blaskó Péter színművész, mert így akar tiltakozni az ellen, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. A Nemzeti Színház társulatának tagja nyílt levelében úgy fogalmazott, ha "ismét demokrácia lesz Magyarországon", akkor szívesen átveszi a díjat. A kormányszóvivő szerint Blaskó döntése a köztársaságnak szól. Nem a színész az első, aki nem tartott igényt valamilyen elismerésre: Für Lajos volt honvédelmi miniszter kétszer, Moldova György háromszor utasította vissza a neki szánt címet, Bokros Lajos a kitüntetés hiányos indoklásán sértődött meg.

Alföldi otthagyja a Heti Hetest

Tévé2007.12.22, 20:35

Fiatal színészeket hív játszani Alföldi Róbert a Nemzeti Színházba - ismertette terveit az új színházigazgató, aki a Heti Hetes-től még idén megválik.

Elhagyja a Heti Hetest Alföldi

Tévé2007.12.22, 20:58

Fiatal színészeket hív játszani Alföldi Róbert a Nemzeti Színházba - ismertette terveit az új színházigazgató, aki a Heti Hetes-től még idén megválik.

Alföldi elhagyja a Heti Hetest

Tévé2007.12.22, 20:20

Fiatal színészeket hív játszani Alföldi Róbert a Nemzeti Színházba - ismertette terveit az új színházigazgató, aki a Heti Hetes-től még idén megválik.

Alföldi lesz a Nemzeti Színház főigazgatója

Itthon2007.12.20, 13:21

A Bárka Színház vezetője, Alföldi Róbert színész-rendező nyerte a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. Alföldi 2008 júliusáig együtt dolgozik majd a leköszönő Jordán Tamással.

A Duna-partra zuhant anya és lánya a tűzijáték után

Itthon2007.08.21, 11:18

Egész éjjel magatehetetlenül feküdt a Duna-parton egy nő, miután leesett a magas partfalról a pesti Duna-parton a Nemzeti Színház közelében. A nő és kislánya onnan nézték a tűzijátékot, de a végén egy rossz mozdulat miatt mindketten leestek. A nő súlyos gerincsérülést szenvedett, a kislány nem sérült meg komolyan.

Izgalmas nő, orvosi köpenyben

Tévé2007.12.19, 11:43

Hosszú heteken át szavaztattuk olvasóinkat, hogy megtudjuk, kik a kedvenc magyar sorozathőseik. Érdekes módon a nézettségi listákat hosszú hónapok óta fölényesen vezető Barátok közt három szereplője együttesen sem kapirgált össze tíz százalékot, ellenben a győztes, a Jóban Rosszban doktornője egymaga bezsebelte a szavazatok 17,6 százalékát.

Arctalanságtól és rothadástól féltik Pestet olvasóink

Itthon2007.04.11, 10:32

Az autókra fúj és a rothadó régi épületek sorsán kesereg olvasóink többsége, akik a világ merész városairól szóló cikkünk kapcsán írták meg véleményüket arról, hogy milyennek látják a magyar fővárost. Sok olvasónkat bántja, hogy kevés a zöldterület, túl nagy a forgalom, ötletszerűen épülnek jobb-rosszabb üvegcsodák. A Nemzeti Színházat és a Művészetek Palotáját viszont többen is szeretik.

Színház a tévében, hat estén át

Tévé2007.03.26, 13:41

A színházi világnap alkalmából hétfőtől szombatig emlékezetes előadásokat láthatnak a Magyar Televízió nézői a kettes csatornán. A közvetítések előtt Sugár Ágnes beszélget olyan művészekkel, akik kapcsolódnak a darabhoz.

Kaszás emlékére virrasztanak a Nemzetiben

Film2007.03.24, 17:42

Közös virrasztást szerveznek a Nemzeti Színházban Kaszás Attila emlékére. Jövő pénteken este 6 órától a közönség és színészek együtt virraszthatnak majd a napokban elhunyt színművészre emlékezve.

Elhunyt Kaszás Attila színművész

Film2007.03.24, 14:01

Életének 48. évében pénteken elhunyt Kaszás Attila színművész - tudatta a Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet. A színész hétfő este lett rosszul a Nemzeti Színházban, később kiderült, hogy agyvérzést kapott. Hétfő óta kómában feküdt, életét a csütörtök éjszaka elvégzett műtéttel sem sikerült megmenteni.

A mentők szerint idejében érkeztek Kaszásért

Itthon2007.03.21, 15:25

Az átlagos menetidőnél jóval hamarabb érkezett meg az agyvérzést szenvedett Kaszás Attilához a mentőautó hétfőn, állítja Győrfi Pál, a mentősök szóvivője. Ezzel cáfolja Jordán Tamás színházigazgatót, aki azt nyilatkozta: hosszú perceket késett a mentőautó, mert nem találta a Nemzeti Színházhoz vezető utat.

Válságos Kaszás Attila állapota

Film2007.03.21, 13:43

A hétfő este agyvérzést szenvedett, intenzív osztályon ápolt Kaszás Attila állapota a kórház igazgatója szerint válságos. A Nemzeti Színház közleménye szerint a színész kómában fekszik, géppel lélegeztetik.

Több művész mondta vissza az ünnepi szereplést

Itthon2006.10.15, 21:07

Nem lép fel a Nemzeti Színház társulata október 23-án a Kossuth téri állami ünnepségen, miután több vezető színész, Törőcsik Mari, Garas Dezső és Bodrogi Gyula is lemondta a szereplést - értesült az RTL Klub Híradója. A színművészek korábban egyeztetési problémákra hivatkoztak, vasárnap viszont már nem indokolták a döntést.

Stohl András: Csak egy kudarc volt

Vendégszoba2006.06.06, 13:32

Az RTL Klub műsorvezetőjét, a Nemzeti Színház színészét rendesen osztották a csetelők. Sikeresnek és szerencsésnek tartja magát, élete egyetlen kudarcaként éli meg, hogy elvesztette a családját. Úgy látja, hogy jó dolog ismert embernek lenni, csak sajnálkozik, mert egy bizonyos szint után már nincs magánélete. Stohlnál sok mindenre rákérdeztek a neten, ő meg nyíltan vallott a Bochkor-ügyről, a marihuánáról, a Való Világ-ról, Majkáról, a fociról.

Kornai János Prima Primissima-díjas

Mindentudás egyeteme2005.12.10, 15:14

Kornai János, a Mindentudás Egyeteme előadója kapta idén a Prima Primissima-díjat. A Harvard Egyetem emeritus professzora a tudomány kategóriában lett győztes. Az elismerést idén is a magyar vállalkozók napján, december 8-án, ünnepélyes keretek között adták át a Nemzeti Színházban.

Itt maradtak a Kádár-korszak feliratai

Itthon2005.04.15, 11:47

A Kádár-korszakot idéző reklámfeliratokkal talákozhatunk még ma is a pesti belvárosban. Sok rég megszűnt céget vagy intézményt még most is hirdetnek a házfalakra vagy a tetőkre szerelt feliratok. Itt felejtették például a Tanács körút táblát, az Úttörő áruház, a Csokonai mozi vagy az ideiglenes Nemzeti Színház, vagy a sok éve megszűnt Ludas Matyi nevű vicclap hirdetéseit is.

Makovecz Imre: A műveltség evidens környezet

Vendégszoba2005.03.01, 18:14

Makovecz Imre építész a szerves építészetről, a szerves gondolkodásról tartott előadást a Mindentudás Egyetemén. Saját épületeinek bemutatásán keresztül értelmezte az élő építészet fogalmát. Erről és még sok más, az építészetet érintő témáról beszélgetett olvasóinkkal az [origo] Társalgójában.

Zenthe Ferenc a nemzet színésze lett

Szórakozás2005.01.18, 18:19

Tizenegy pályatársa döntése alapján a Madách Színház tagja a nemzet színésze cím következő viselője.

Elhunyt Bessenyei Ferenc

Itthon2004.12.27, 18:11

Elhunyt Bessenyei Ferenc színművész. A Kossuth-díjas kiváló művészt, a Nemzeti Színház örökös tagját, a nemzet színésze cím kitüntetettjét 86 éves korában érte a halál.

Prima Primissima díj a Mindentudás Egyetemének

Tudomány2004.12.09, 07:51

Átadták a tudomány és a kultúra jeles képviselőinek a 2004. évi Prima Primissima díjakat szerdán este Budapesten, a Nemzeti Színházban. A magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Matáv Rt., a Magyar Tudományos Akadémia és az Axelero által életre hívott Mindentudás Egyeteme érdemesült a jelentős kitüntetésre.

Visszaléptek a Művészetek Palotájának bérlői

Itthon2004.09.02, 07:51

A tervek szerint fél év múlva adnák át a Nemzeti Színház mellett felépített kulturális tömböt, a Művészetek Palotáját, a beköltözéstől azonban már többen elálltak. Először a Hagyományok Háza jelentette be, hogy nem költözik, most pedig a Ludwig Múzeum jelezte: inkább maradna a Várban.

Művészetek Völgye: kubai rumba, dzsessz és színház

Nyárigo 20042004.07.30, 11:31

A fesztivál szombati programjai közül kiemelkedik a parlamenti kórus fellépése Kapolcson 16 órakor a katolikus templomban, a szárítóban pedig 21 órától a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Verebes Ernő Sardaffass, a hímboszorkány című darabját adja elő.

Művészetek Völgye: színielőadások, filmek, dzsessz

Nyárigo 20042004.07.28, 12:36

A Művészetek Völgye csütörtöki programjai közül kiemelkedik a Gyulai Várszínház és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház kapolcsi előadása; Vigántpetenden reneszánsz és barokk zenét hallgathatnak a fesztivál látogatói, míg Öcsön dzsesszkoncert lesz.

Művészetek Völgye: zavartalan üzemmód

Nyárigo 20042004.07.27, 12:11

A Művészetek Völgye keddi eseményei közül kiemelkedik a Gyulai Várszínház és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közös előadása 21 órakor, Kapolcson. A művészek Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú című költeményének dramatizált változatát adják elő, Törőcsik Mari főszereplésével.

Esküt tettek olimpikonjaink

Sport2004.05.29, 13:31

Szombaton a Nemzeti Színházban tettek ünnepélyes keretek között esküt az athéni olimpiára és paralimpiára készülő magyar sportolók. Az eseményen részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök is.

Ötkarikás eskütétel olimpiai futófesztivállal

Sport2004.05.19, 12:59

Május 29-én 11 órakor a Nemzeti Színházban tartják az augusztus 13-án kezdődő athéni játékokra készülő magyar csapat ünnepélyes eskütételét. Az egész napos olimpiai program keretében rendezik meg tizedszer a Samsung Olimpiai Futófesztivált.

Ibsen a Grand Cafétól a Nemzeti Színházig

Szórakozás2004.02.23, 16:14

A drámaíró halálának két év múlva esedékes centenáriuma alkalmából fémbetűvel írt Ibsen-idézetekkel gazdagítják Oslo járdáit.

Szabálytalanul zárta ki a kamara a Nemzeti tervezőjét

Itthon2003.11.24, 13:24

A Fővárosi Bíróság ítélete szerint szabálysértő volt a Magyar Építész Kamarának az a határozata, amellyel 2000-ben kizárták a tagok sorából Siklósi Máriát, a Nemzeti Színház épületének tervezőjét. A kamara akkor etikai vétségre hivatkozva zárta ki az építészt, aki bíróságon támadta meg a döntést. Az elsőfokú ítélet szerint a kamarának újra le kell folytatnia az etikai eljárást Siklósi ügyében.

Ralph Fiennes, a torz lelkek cimborája

Film2003.11.21, 18:51

Ralph Fiennes csütörtök óta ismét egy pszichésen beteg ember bőrében látható a magyar mozikban. David Cronenberg Pók című filmjére évekig várt, miután azonban leforgatta, sürgősen szüksége volt a lazításra. Hát ezért vállalta el az Álmomban már láttalak című szirupos komédiát J.Lóval!

Tíz- helyett húszmilliárdból épült meg a Nemzeti

Itthon2003.06.25, 10:47

A Kehi szerint a tervekhez képest túl sokba került a Nemzeti Színház felépítése. Ráadásul az Orbán-kormány elmulasztott igénybe venni egy közel nyolcmilliárdos japán segélyt a színház felszereléséhez, holott ezt a pénzt már 1995-ben odaígérték erre a célra - írja a Magyar Hírlap.

Bodrogi, Kulka, Stohl a Nemzeti Színház társulatában

Szórakozás2003.03.25, 17:56

Negyven színész alkotja a Nemzeti Színház társulatát a 2003-2004-es évadban, közöttük tizenkilenc az új tag, bár öten már eddig is felléptek a teátrumban. Jordán Tamás főigazgató három színésznőnek azonban nem tud munkát adni az új évadban.

300 millióért építik be a Nemzeti szabadtéri színpadát

Szórakozás2003.03.25, 16:57

300 millió forintos költséggel beépítik a Nemzeti Színház szabadtéri színpadát; a részvénytársaság banki hitelből fedezi a kiadásokat, s az összeget - saját költségvetése terhére - több éven át törleszti.

Fiatal rendezők, modern darabok a Nemzetiben

Szórakozás2003.03.05, 10:13

Két nagyszínpadi és egy stúdiószínpadi premiert tart a következő évad első felében a Nemzeti Színház. Karinthy-, Weöres-, és Szomory-darab a műsoron; a színház befogadja Bodó Viktor és Halász Péter előadásait, valamint rendezhet Mohácsi János is.

Drámapályázat, éttermek, vendégelőadások a Nemzetiben

Szórakozás2003.01.08, 09:57

A Nemzeti Színháznak belátható időn belül olyan találkozóhellyé kell válnia, ahol sokféle szellemi irányzat van jelen, s amely központi helyet foglal el a magyar kulturális életben - egyebek között erről beszélt Jordán Tamás direktor első hivatalos sajtótájékoztatóján kedden, a teátrumban.

Bombariadó a Szegedi Nemzeti Színházban

Itthon2002.12.29, 21:27

Bombariadó miatt két órát csúszott a Szegedi Nemzeti Színház vasárnap este hét órára meghírdetett előadása, a hatodik szegedi Dixie-Gála. A rendőrség közveszéllyel való fenyegetés miatt eljárást indított az ismeretlen telefonáló ellen.

Kultúra és szórakoztatóipar 2002-ben

Szórakozás2002.12.23, 17:18

Kertész Imrének, a Hukklénak és a különböző valóságshow-k szereplőinek jutott a legtöbb a reflektorfényből 2002-ben. Összeállításunk az idei év legfontosabb irodalmi, filmes, zenei és televíziós eseményeit tekinti át, Magyarországgal és a külfölddel egyaránt foglalkozva.

Fény derült a névtelen Nemzeti-pályázó kilétére

Szórakozás2002.10.30, 13:04

Klapka György sok mindent próbált vállalkozó volt a névtelen pályázó a Nemzeti Színház igazgatói székére. Mint mondja, a nyerésre ő maga sem sok esélyt látott, viszont bármikor szívesen Jordán rendelkezésére áll.

Jordán Tamás lesz a Nemzeti igazgatója

Szórakozás2002.10.28, 18:44

Jordán Tamást javasolja a Nemzeti Színház élére a beérkezett pályázatokat elbíráló bizottság. Görgey Gábor, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője a hétfő délután tartott sajtótájékoztatón bejelentette, kötelező érvényűnek tekinti a bizottság ajánlását.

Bárki betekinthet a Nemzeti igazgatói pályázataiba

Szórakozás2002.10.25, 14:41

Közzétetette a Magyar Színházi Portál a Nemzeti Színház igazgatói székére pályázók beadványainak anyagait. Az aspiránsok egy része hozzájárult a teljes pályamű közléséhez, mások csak részleteket jelentettek meg.

Heten jelentkeztek a Nemzeti élére

Itthon2002.10.04, 20:35

Hét pályázat érkezett be a minisztériumba péntekig a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. A pályázók között színházi emberek vannak. Döntés egy hónapon belül várható.

Rendezők, vállalkozók pályáznak a Nemzeti élére

Itthon2002.10.01, 14:00

Folyamatosan érkeznek a pályázati anyagok a minisztériumba a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. A pályázók és a kuratórium teljes névsora napokon belül ismert lesz. A jelentkezők között színházi ember és vállalkozó is van.

Nincs jelentkező a Nemzeti Színház élére

Itthon2002.09.23, 14:10

Nem érkezett egyetlen pályázat sem a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára, nyolc nappal a határidő lejárta előtt. A pályázatokat október 1-jéig lehet leadni.

Törőcsik Mari szerződését felmondták

Szórakozás2002.09.20, 09:37

Jogvita alakult ki Törőcsik Mari és a Nemzeti között. Mivel meghiúsult a Duna-parti teátrumba tervezett Lear király, Bosnyák Miklós, a Nemzeti megbízott vezérigazgatója a múlt évad végén felbontotta az eredetileg a darab címszerepét játszó művésznő szerződését. Törőcsik Mari számára felajánlottak egy kártérítési összeget, de ezt a művésznő nem fogadta el, és jogi útra tereli az ügyet.

Kiírták a pályázatot a Nemzeti Színház vezetésére

Itthon2002.07.15, 21:21

Görgey Gábor kulturális miniszter kiírta a Nemzeti Színház igazgatói posztjára szóló pályázatot, melynek leadási határideje október 1. A pályázati kiírás július 16-án jelenik meg a Magyar Hírlapban, valamint július 30-ig a Kulturális Közlönyben.

Kőpiramis a Nemzeti Színház mellett  

Szórakozás2002.06.26, 08:59

Néhány hét múlva a közönség is végigsétálhat a Nemzeti Színház parkjában épült kőpiramis spirál alakban felfutó útján, mely Török Péter kerttervező művész ötlete alapján épült. Az eklektikus építmény a mezopotámiai és a maja kultúrát idézi fel, ám belsejében a Kékszakállú herceg várának hét szobájára bukkanunk. 

Nemzeti: Vasziljev nem rendezi a Lear királyt

Szórakozás2002.06.21, 13:44

Elmarad a Nemzeti Színházban Shakespeare: Lear király című drámájának őszre tervezett bemutatója - tájékoztatta a teátrum igazgatósága pénteken a sajtót.

Kétséges a millenniumi városközpont megépítése

Itthon2002.06.20, 08:49

Egyelőre kétséges, érvényes-e még a Nemzeti Színház köré építendő Millenniumi Városközpont Kulturális Tömb megvalósításához és működtetéséhez kapcsolódó 52 milliárdos kormányzati kezességvállalás vagy sem - írja a Népszabadság.

Lemondott Huszti a Nemzeti éléről

Itthon2002.06.13, 15:49

Huszti Péter nem vezeti tovább a Nemzeti Színházat, mert Görgey Gábor kultuszminiszter megkérte, ne pályázzon az igazgatói posztra. Huszti ügyvezető igazgatóként az év végéig irányította volna a színházat. A miniszter a pályázat elbírálásig nem nevez ki vezetőt a színház élére.

Huszti Péter a Nemzeti élén

Szórakozás2002.05.30, 17:34

Huszti Péter lett a Nemzeti Színház Rt. új vezérigazgatója. Görgey Gábor kulturális miniszter a pályáztatás nélküli kinevezésről szóló döntését csütörtökön jelentette be. A megbízatás 5 évre szól.

Jövő héten nevezik ki a Nemzeti megbízott igazgatóját

Szórakozás2002.05.24, 09:50

Várhatóan a jövő héten a kulturális tárca új vezetése megnevezi a Nemzeti Színház június elsejétől hivatalba lépő megbízott igazgatóját. Értesüléseink szerint kizárt, hogy Schwajda György május végén lejáró megbízatását meghosszabbítsák. Görgey Gábor szerint még korai nevekről beszélni.

Jövő héten nevezik ki a Nemzeti megbízott igazgatóját

Szórakozás2002.05.24, 09:56

Várhatóan a jövő héten a kulturális tárca új vezetése megnevezi a Nemzeti Színház június elsejétől hivatalba lépő megbízott igazgatóját. Értesüléseink szerint kizárt, hogy Schwajda György május végén lejáró megbízatását meghosszabbítsák. Görgey Gábor szerint még korai nevekről beszélni.

Schwajda nem ment el a Siklós-perre

Itthon2002.05.15, 16:47

Ismét nem sikerült pontot tenni a Siklós Mária és a Magyar Építész Kamara közötti közigazgatási per végére, ugyanis a beidézett tanúk közül többen, köztük Schwajda György kormánybiztos, nem jelentek meg. Siklós Mária a Magyar Építész Kamara tavaly decemberben született határozatának hatályon kívül helyezését kéri a bíróságtól. Ez a határozat etikai vétségre hivatkozva kizárta az építész kamara soraiból Siklós Máriát, a Nemzeti Színház tervezőjét.

Juhász Ferenc lehet a Nemzeti igazgatója

Szórakozás2002.05.08, 11:02

A kultusztárca Juhász Ferencet, a Nemzeti Színház Rt. gazdasági igazgatóját kérte fel arra, hogy Schwajda György megbízatásának lejártával három hónapos időtartamra lássa el a Nemzeti direktori teendőit.

Pályázat a Nemzeti Színház igazgatói posztjára

Szórakozás2002.04.30, 11:01

Az új kormány várhatóan pályázatot ír ki a Nemzeti Színház igazgatói posztjára - nyilatkozta Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke.

Schwajda egyelőre marad a Nemzeti élén

Szórakozás2002.04.26, 13:21

Meghosszabbítja a Nemzeti Színház igazgatója, Schwajda György megbízatását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM), a határidőről a jövő héten születik döntés.

A nagyberuházások miatt bővült az építőipar

Gazdaság2002.04.19, 10:56

Februárban az építőipari termelés volumene munkanaptényezővel kiigazítva 26,6 százalékkal nőtt éves összevetésben, és szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 7,4 százalékkal bővült januárhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedést néhány nagyértékű építkezés - Nemzeti Színház, Budapest Sportcsarnok - illetve csatornaberuházások, útépítések és -felújítások eredményezték.

Nem fizetik ki a Nemzeti kivitelezőit

Itthon2002.03.27, 07:49

A Nemzeti Színház és a Sándor-palota kivitelezőinek egy része a mai napig sem kapta megmunkája ellenértékét, többen közülük csőd közeli helyzetbe jutottak. Az elkeseredett kisvállalkozók helyzetük rendezése érdekében Orbán Viktorhoz kívánnak fordulni.

Székhelyi a Nemzeti kulisszatitkairól

Szórakozás2002.03.26, 09:39

Székhelyi József első a közreműködő színészek közül, aki névvel vállalva megszólal Az ember tragédiája című Nemzeti-premier körülményeiről. A színművész szakmai szempontból ellenezte a tévéközvetítést. Úgy látja, liberális szemlélete ellenére azért vállalt szerepet a Nemzetiben, mert hídszerepet szeretett volna betölteni szakmájában.