színházigazgató

címke rss
Szemtanúk jelentkeztek: látták, hogy Szikora János színházigazgató fogdossa a lányt

Szemtanúk jelentkeztek: látták, hogy Szikora János színházigazgató fogdossa a lányt

Újabb szemtanúk jeletkeztek az ATV Híradójánál , akik azt mondják, hogy ők is látták azt, amikor Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója megfogdosott egy fiatal lányt. Ezzel alátámasztották Kátai István szavait.

Újabb színházigazgatót vádolnak: állítják, szexért ad szerepeket

Life.hu2017.11.10, 07:43

Az utóbbi hetekben három neves magyar színházi szakembert vádoltak meg zaklatással. Az első Marton László volt, aki ellen Sárosdi Lilla színésznő vallott, a második Kerényi Miklós Gábor, akinek módszereiről eddig egyetlen ember beszélt névvel és arccal, Maros Ákos. Tegnap pedig nyilvánosságra került Szikora János neve is, akiről Kátai István színész vallotta, hogy látta, ahogy molesztált egy színinövendéket. Úgy tűnik, ezzel még nincsen vége a leleplezéseknek, egy negyedik színházi emberről is suttognak: állítják, hogy szexért adott szerepeket.

Lemondott Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója

Szórakozás2016.04.12, 11:54

Nem akart társügyvezetőt maga mellé, ezért lemondott a Játékszín vezetéséről Németh Kristóf ügyvezető igazgató.

Meglepő ötlettel álltak elő Vidnyánszkyék

Szórakozás2016.04.08, 12:48

A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság úgy gondolja: lehet, hogy egyes színházigazgatói kinevezések mögött nem feltétlenül szakmai indokok állnak.

Felmentik a miskolci színház igazgatóját

Itthon2015.03.18, 16:03

Kiss Csaba sem tudja, miért kell távoznia a Miskolci Nemzeti Színház éléről, a polgármester belső feszültségekre hivatkozott.

Vidnyánszky felszenteltetné a Nemzetit

Itthon2013.03.02, 15:28

A Nemzeti Színház ügye olyan, mint a nemzet lelke: igazán csak metafizikus dimenzióban ragadható meg. Éppen ezért fel kell szentelni a Nemzetit - mondta egy interjúban Vidnyánszky Attila, a színház új igazgatója. Kirúgni szakmai alapon fog, a változás pedig minden téren érezhető lesz, ha elfoglalja a posztját.

Elhagyja az Új Színházat Eperjes Károly

Szórakozás2012.03.20, 12:26

Pozsgai Zsolt főrendező nem lát esélyt arra, hogy náluk maradjon a Kossuth-díjas színész, aki a Blikk szerint egyre kevésbé érezte már jól magát a társulatnál, noha korábban lobbizott Dörner György igazgatói pályázata mellett.

Tarlós nem engedi színpadra a gonoszt

Itthon2012.02.26, 14:11

A főpolgármester "kissé eltúlzottnak" tartja az Új Színház vezetőváltása körüli felháborodást, és a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak azt mondta, azért választotta Dörner György pályázatát, mert abban szerepel, hogy a művész a magyar irodalom klasszikusait kívánja színpadra állítani hagyományos rendezésben. Tarlós István azt mondta, nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen.

Dörner György beköltözött az Új Színházba

Szórakozás2012.01.31, 13:01

Dörner György átvette az Új Színházat; a teátrum február 1-jével kinevezett igazgatója és Márta István eddigi igazgató között kedd reggel lezajlott az intézmény átadás-átvétele.

Előző
Következő