Halász Péter

címke rss
Mégis, miért nehéz egyes embereknek a szeretet gyakorlata?

Mégis, miért nehéz egyes embereknek a szeretet gyakorlata?

Kossuth-díjas, érdemes művész, táncos, koreográfus, rendező. A Táncművészeti Egyetem Koreográfus Tanszékének vezetője, egyetemi tanár, az idén harmincéves Bozsik Yvette Társulat alapítója és névadója. Az elmúlt években több rendezése is színre került, más teátrumok mellett a Nemzeti Színházban, ahol ugyanakkor koreográfusként is dolgozott a színházat igazgató Vidnyánszky Attila mellett. A jelenleg zajló Színházi Olimpián társulatával vesz részt a HA DÔ című butoh táncdarabbal, a Pécsi Nemzeti Színház pedig nemrég mutatta be rendezésében Euripidész Médeia című darabját. Mindemellett az elmúlt évtizedekben a Bozsik Yvette Társulat az ...

Hétvégén nem áll meg a földalatti az Operánál

Itthon2014.09.03, 10:59

Rendezvény miatt nem áll meg pénteken és szombaton a kis földalatti az Operánál. A Szabadság Operagála a 25 évvel ezelőtti határnyitásra emlékeztet, szombaton ingyenes szabadtéri program lesz az épület előtt, ahol fellép Rost Andrea is.

"Azokkal a legnehezebb, akiknek saját magukkal van bajuk" - interjú Juristovszky Sosa jelmeztervezővel

Film2012.02.06, 08:44

Harminckét évesen tíz nagyjátékfilmmel büszkélkedhet, és több televíziós sorozatban, tévéfilmben, és színházi előadásban felelt a kosztümökért. De nemcsak ebben jó. Tervez díszletet, különleges kellékeket gyárt (döglött haltól kezdve lábujjban végződő bakancsig), és a belsőépítészet felé kacsingat. Egy olyan szépségszalonban találkozunk, amelynek ő tervezte az enteriőrjét. Egy liter répalével érkezik, és nem fogad el semmilyen snacket, mert léböjtkúrát tart, hogy új filmje, a Csak a szél berlini premierjén nádszálként jelenhessen meg.

Meghalt Halász Péter

Itthon2006.03.10, 13:43

Magyar idő szerint hajnali kettőkör az Egyesült Államokban elhunyt Halász Péter író-színész-rendező - tudta meg az [origo] a művész néhány héttel ezelőtti önravatalozását megszervező baráttól, Novák Eriktől.

Fiatal rendezők, modern darabok a Nemzetiben

Szórakozás2003.03.05, 10:13

Két nagyszínpadi és egy stúdiószínpadi premiert tart a következő évad első felében a Nemzeti Színház. Karinthy-, Weöres-, és Szomory-darab a műsoron; a színház befogadja Bodó Viktor és Halász Péter előadásait, valamint rendezhet Mohácsi János is.

Előző
  • 1
  • 2
Következő