NATO
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Afganisztán
- Oroszország
- Ukrajna
- afgán konfliktus
- USA
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ismét afgán civilek halálát okozták a NATO-erők
A NATO-erők által kilőtt gránátok öltek meg két civilt Afganistánban, öt másikat megsebesítettek. Egy másik helyszínen egy NATO-jármű ütközött egy teherautóval, a balesetben négy civil vesztette életét.
Két tűz között: Jugoszlávia és a NATO-bombázás
Tíz évvel ezelőtt fejeződött be a Jugoszlávia elleni NATO-akció, aminek következtében aztán bő egy évvel később megbukott Slobodan Milosevic és rendszere. Hogyan élték meg Újvidék bombázását a rezsimmel szemben álló ottani magyarok?
Leváltották az afganisztáni NATO-erők parancsnokát
Kevesebb, mint egy év szolgálat után leválltották posztjáról az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-csapatok főparancsnokát, David McKiernan tábornokot. Utódja Stanley McChrystal altábornagy lesz, aki korábban a különleges műveleti parancsnokságot vezette.
Törvényt módosítana Tubes miatt Szili Katalin
A területrendezési tervről szóló törvény módosításával akadályozná meg a Pécs mellett Tubes hegyre tervezett NATO-lokátor építését Szili Katalin, az MSZP polgármesterjelöltje. A házelnök javaslata értelmében Pécs önkormányzata vétót emelhetne az ellen, hogy egész területét kiemelt honvédelmi célú területté nyilvánították, és így megakadályozhatná a radarállomás felépítését.
Szomáliai kalózokat fogott el a NATO
A NATO kötelékében járőröző Corte-Real portugál hadihajó elfogott, lefegyverzett és egy időre őrizetbe vett 19 kalózt, akik megpróbáltak megtámadni az Ádeni-öbölben egy norvég olajszállító hajót - közölték szombaton NATO-tisztségviselők.
- címkék:
- Szomália
- kalóztámadás
- NATO
- Címkefelhő »
Belga hajót raboltak el a szomáliai kalózok
Tíztagú legénységével együtt raboltak el egy belga hajót szomáliai kalózok. A tengeri rablók Haradheere kikötőjébe tartanak zsákmányukkal.
- címkék:
- Belgium
- Szomália
- kalóztámadás
- NATO
- Címkefelhő »
Lopás miatt ítéltek el egy NATO-ellenes tüntetésen elkapott magyart
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy magyar férfit a NATO-ellenes tüntetők perében Strasbourgban. A magyar férfire nem a zavargásokban való részvétel, hanem lopás miatt szabták ki a büntetést.
- címkék:
- NATO-csúcs
- NATO
- Címkefelhő »
Nyögvenyelősen indult a NATO-csúcs
Néhány NATO-tag pótlólagos vállalást jelentett be Afganisztánban Barack Obama amerikai elnök ilyen értelmű felszólítása nyomán a péntek este kezdődött NATO-csúcson a németországi Baden-Badenben. A szövetség vezetői azonban, elsősorban a törökök ellenkezése miatt, nem vergődtek zöld ágra a NATO új főtitkárának személyéről. A 60. jubileumi csúcstalálkozó fő témája Afganisztán.
Összecsapásokkal ért véget NATO-csúcs
Könnygázzal és sokkoló gránátokkal verték vissza a NATO-ellenes tüntetők támadásait a rendfenntartók szombaton Strasbourgban, összesen tizen megsebesültek. Közben a csúcstalálkozón a tagországok úgy döntöttek, hogy nyártól Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök lesz a szövetség főtitkára. Barack Obama amerikai elnök felhívása Németország, Spanyolország és Portugália küld erősítést Afganisztánba.
Berlusconi elbliccelte a NATO-fotózást
A hétvégi csúcstalálkozó legemelkedettebb pillanataitól való távolmaradással alaposan megbotránkoztatta a NATO-országok vezetőit Silvio Berlusconi. Az olasz kormány feje egy telefonbeszélgetést ítélt fontosabbnak a közös születésnapi fotózásnál - állítólag a főtitkárválasztás ügyében tárgyalt.
Beleszaladhat a pofonba Obama a NATO-csúcson
Barack Obama amerikai elnök kérése ellenére nem akarnak újabb csapatokat küldeni Afganisztánba európai szövetségesei - ez lehet a leginkább kényes, de korántsem az egyetlen vitapont a pénteken kezdődő NATO-csúcson. Németország már nem Afganisztánban látja a német biztonság kulcsát, valószínüleg új főtitkárt sem sikerül választani, és az oroszok is feszültek a keleti bővítés lehetősége miatt.
A NATO-csúcs ellen is sokan tüntetnek
Strassbourgban összetűzések alakultak ki a rendőröki és a hévégi NATO-csúcs ellen tüntetők között. A rendőrök könnygázt is bevetettek a sok széz tiltakozó ellen.
NATO-tag lett Albánia és Horvátország
Szerdán belépett a NATO-ba Albánia és Horvátország. A NATO-tagországok száma ezzel 26-ról 28-ra növekedett. A szövetség további bővítése egyelőre nincs napirenden.
NATO-tag lesz a héten Horvátország és Albánia
A héten hivatalosan is csatlakozhat a NATO-hoz Albánia és Horvátország. A két új tag már részt vesz a NATO 60. évfordulójára szervezett hétvégi csúcstalálkozóján.
Sarkozy túlélte a NATO-szavazást
A francia törvényhozás támogatta Nicolas Sarkozy elnök döntését arról, hogy Franciaország ismét teljes jogú tagja legyen a NATO-nak. A bírálók szerint ezzel az ország elveszíti önállósága egy részét. Sarkozynek nem volt szüksége a nemzetgyűlés jóváhagyására, a szavazással azonban megerősödve került ki az ügyben kialakult vitából.
A semmiből építene országot az USA
Csapaterősítéssel próbálkozik Afganisztánban az amerikai kormány. A taktika Irakban viszonylag gyorsan bejött, de a sok katona mellett ügyes diplomácia, az irakiak nemzeti büszkesége és az Irak előtt álló ígéretes jövő is kellett a sikerhez. Afganisztánban ezek nagyrészt hiányoznak. Barack Obama amerikai elnök azt mondta, nem szeretne sokáig Afganisztánban maradni, de úgy tűnik, ezt nem ő dönti el.
Horvátország és Albánia áprilistól NATO-tag lesz
Horvátország és Albánia a NATO teljes jogú tagjává válik áprilisban - jelentette be Budapesten a NATO főtitkára.
- címkék:
- Horvátország
- NATO
- Albánia
- Címkefelhő »
Franciaország visszatér a NATO katonai parancsnokságába
Franciaország 43 év után visszatér a NATO katonai parancsnokságába - jelentette be Nicolas Sarkozy. A köztársasági elnök szerint ez Franciaország és Európa érdeke is.
- címkék:
- Franciaország
- diplomácia
- NATO
- Címkefelhő »
Ismét szóba áll az oroszokkal a NATO
Vége a grúziai háborút követő mosolyszünetnek, a NATO ugyanis csütörtökön eldöntötte, hogy felújítja a párbeszédet Oroszországgal. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerint együttműködésre van szükség például Afganisztán esetében.
Új utakat keres a NATO Afganisztán felé
Hivatalossá vált, hogy az amerikai hadseregnek el kell hagynia az eddig bérelt kirgizisztáni légitámaszpontot. Az állítólag Moszkva által kikényszerített döntés nehéz helyzetbe hozza az Afganisztánban harcoló NATO-erőket, amelyek most Tádzsikisztánon és Üzbegisztánon keresztül próbálnak utánpótlást eljuttatni a közép-ázsiai országba.
Gates erősítést kér a szövetségesektől Afganisztánba
Az augusztusi választások idejére csapaterősítést fog kérni a NATO-szövetségesektől is Afganisztánba Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Az Egyesült Államok maga 17 ezer fős erősítést küld.
Új hangot ígér a világnak az amerikai alelnök
Nemzetközi biztonságpolitikai fórumot tartottak szombaton Münchenben, ahol Joe Biden amerikai alelnök beszédével bemutatkozott az Obama-kormányzat új külpolitikája. "Amerika többet fog tenni, de többet vár partnereitől is" - közölte Biden, aki "új hangot", nagyobb odafigyelést ígért a világnak. Az alelnök beszélt a kelet-európai rakétapajzs terveinek újragondolásáról, Irán elleni esetleges katonai fellépésről és a NATO megújításáról is.
Túlléphette hatáskörét a NATO főparancsnoka Afganisztánban
Szabályszegést követhetett el a NATO katonai főparancsnoka, amikor utasítást adott az afgán kábítószer-kereskedők válogatás nélküli levadászására - írta a Der Spiegel német hetilap. A NATO tagadja a vádakat, de egyúttal vizsgálatot is indított, hogy hogyan szivároghattak ki az erre vonatkozó bizalmas információk.
Megsokszorozódott a drogtermelés Afganisztánban
Húszszor több mákot termesztenek Afganisztánban ma, mint a NATO 2001-es bevonulásakor. Az afgán parasztok anyagi helyzete a drogok mennyiségének növekedésével együtt romlik.
Aggódik a NATO az új orosz támaszpontok terve miatt
Rossz szemmel nézi a NATO az orosz katonai terjeszkedést a szakadár grúz területeken: a szervezet szóvivője szerint aggodalomra ad okot, hogy Oroszország katonai bázisokat akar telepíteni a csak általa elismert Abháziában és Dél-Oszétiában. A NATO továbbra is Grúzia területi egységét hangsúlyozza, és ezzel a jövő héten az orosz miniszterelnök-helyettest is szembesíteni fogják.
Az afgán kormányt kritizálta a NATO főtitkára
Éles kritikával illette az afgán kormányt a NATO főtitkára. Jaap de Hoop Scheffer többek között a kiterjedt korrupciót és a tehetetlenséget rótta föl az afganisztáni vezetésnek eddig példátlan hangú levelében.
Újabb támadás érte a pakisztáni NATO-bázist
Újabb támadás érte Pakisztánban, Pesavar közelében az afganisztáni utánpótlását biztosító NATO-bázist: a tálib lázadók 11 teherjárművet és 13 konténert gyújtottak fel szombatra virradóra. A múlt héten 145 járművet tettek tönkre a lázadók, akik miatt a szövetség hamarosan új útvonalak után nézhet.
Medvegyev barátkozna Obamával és a NATO-val
Oroszország kész a baráti kapcsolatok fejlesztésére a NATO-val, és hajlandó egyeztetni az Egyesült Államokkal az amerikai rakétavédelmi rendszer európai terjeszkedéséről - mondta Dmitrij Medvegyev. Az orosz államfő azért azt is megjegyezte, Moszkva nem örül, hogy a NATO országához közel terjeszkedik.
Kínai katonákat vár Afganisztánba Gordon Brown
Kína is katonákat küldhet Afgansztánba a jövőben - mondta Gordon Brown brit miniszterelnök egy nemzetközi tanácskozáson. A NATO régóta szorgalmazza, hogy több katonát vezényeljenek a közép-ázsiai országba, de a tagállamok nem tolonganak az új vállalásokkal.
Vegyi tankert raboltak el szomáliai kalózok
Vegyi anyagot szállító teherhajót kerítettek hatalmukba kalózok az Ádeni-öbölben. A hajó 23 fős legénysége is a fogságukba került.
- címkék:
- Ádeni-öböl
- legénység
- hajó
- kalóz
- NATO
- Címkefelhő »
Hadihajókat küldött a NATO a szomáliai kalózok ellen
Egy romboló és két fregatt kezdett járőrözni a szomáliai vizeken, hogy elrettentse az egyre gyakrabban támadó kalózokat. A NATO várhatóan az év végéig biztosítja majd az erre haladó teherhajók védelmét, onnantól kezdve az EU veszi át.
- címkék:
- Kanada
- teherhajó
- kalóz
- fregatt
- Európai Unió
- NATO
- Címkefelhő »
Grúzia már decemberben belépne a NATO előszobájába
Grúzia reménykedik benne, hogy már decemberben meghívást kap a NATO tagsági akciótervébe. A decemberi meghívást támogatja elsősorban az Egyesült Államok támogatja, más országok szerint azonban Tbiliszi még nem teljesítette a feltételeket. A grúz védelmi miniszter az aggodalmaskodók csak kifogásokat keresnek.
Nem akarnak nyitott ablakot látni a NATO vezetői
Kötetlen és épp ezért izgalmas lehet a NATO védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos budapesti találkozója. A házigazda magyar küldöttség várhatóan egy olyan tervezettel áll majd elő, amelyik alapján kevesebb pénzbe kerülnének például számunkra a külföldi katonai missziók. A volt vezérkari főnök szerint a találkozó rendezési joga elismerés, a nemzetvédelmi egyetem igazgatója szerint viszont egyszerűen hozzá kell szoknunk az ilyen szintű eseményekhez. A találkozó miatt a belváros Lánchíd és az Erzsébet híd közötti egy részét hermetikusan lezárják.
Fico nacionalista mozgalomnak minősítette a Fideszt
"Nacionalista mozgalomnak" nevezte a Fideszt Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki szerint egy jobboldali kormányváltás esetén a NATO beavatkozására is szükség lehet a Magyarország és Szlovákia közötti konfliktus megakadályozására. Fico egy német lapinterjúban arról is beszélt, hogy "Gyurcsány urat bárhol és bármikor" kész fogadni, illetve hogy továbbra is kitart a Benes-dekrétumok mellett.
"Nem számít itt semmit a vallás" - riport Afganisztánból
Baj van Afganisztánban. A háború kezd kicsúszni a NATO ellenőrzése alól, az ország egyes részeit már alig lehet megközelíteni. Kevés a katona, túl sok a civil áldozat, nem halad az államrend felépítése, és az ország belefullad a korrupcióba. Az ideológiailag motivált tálibok ellenállása mellett az erőszak nagy részét törzsi és maffiaháború okozza. Stratégia se nagyon van, hogyan lehetne normalizálni a helyzetet. Helyszíni riport.
Vidéki reptérkeringő
Nagy a sürgés-forgás az ország kisebb repülőterei körül. Debrecenben eddig kilenc ajánlat érkezett a repülőtér ingatlanjainak és a repülőteret üzemeltető kft. 100 százalékos üzletrészének mebvételére. Siófok-Kiliti repülőterén lassan minden az enyészeté lesz, ha nem találnak ki sürgősen valamit a működtetésére. Kaposvár a taszári reptért cargo szállításra használná. Pécs pedig a helyi hollandokban bízik. Az idei év nyertese úgy tűnik egyedül Pápa, amelyik készül a NATO gépek fogadására.
Tizedelik az afgánokat a szövetségesek bombái
Mind több afgán civil veszti életét a szövetséges erők afganisztáni légitámadásaiban - figyelmeztet a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet. A HRW szerint az ártatlanok haláláért nem csak az őket pajzsként felhasználó tálib lázadók, de a szövetségesek is felelősek.
Grúzia felfegyverzésével vádolja az USA-t Medvegyev
Grúzia újre felfegyverzésével vádolta meg a nyugati hatalmakat, elsősorban az Egyesült Államokat az orosz elnök. Dimitrij Medvegyev szerint a NATO hajói a humanitárius segélyezés álcája alatt valójában fegyvert szállítanak Grúziának. Az Egyesült Államoknak jelenleg négy hadihajója van a Fekete-tengeren.
Az olajfegyverrel vághat vissza Moszkva az EU-nak
Lehetséges, hogy Oroszország beveti az olajfegyvert - azaz kevesebb olajat szállít nyugatra -, hogy visszavágjon az EU-nak és a NATO-nak. Az unió ugyanis grúziai lépései miatt a minap szankciókkal fenyegette meg Oroszországot, és a NATO is rászólt, amiért elismerte a két szakadár grúziai terület, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. A globális olajhelyzet miatt a nyugatra rendkívüli erővel mérne csapást az orosz olajfegyver bevetése.
Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét
Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét - közölte kedden Dmitrij Medvegyev. A grúzok jogszerűtlennek tartják az elismerést, a két szakadár régióban viszont az utcán ünnepelnek, örömükben lövöldöznek az emberek. A NATO, az EU, az amerikai és a nyugati államok elutasítják az orosz lépést.
Maradtak még orosz katonák Grúziában
A Fekete-tengeren gyakorlatozó NATO-hajók miatt mérgelődnek az oroszok, miközben katonáik a korábbi bejelentés ellenére sem vonultak ki teljesen Grúziából. Az orosz vezérkari főnök helyettese szerint csapataik a tengerparti Potiban akkor is járőrözni fognak, ha az kívül esik azon az ütközőövezeten, mert nem nézhetik ölbe tett kézzel a grúzok csapatmozgásait. A NATO sürgette Moszkvát, Sarkozy viszont megköszönte, hogy az ígértek szerint visszavonultak.
Moszkva nem áll szóba a NATO-val Grúzia miatt
Oroszország megkezdte csapatainak kivonását Grúzia megszállt területeiről - erősítette meg a a grúz nemzetbiztonsági tanács titkára. Az orosz parancsnok igérete szerint katonái estére már az elvileg grúziához tartozó szakadár tartományban, Dél-Oszétiában lesznek. Közben az orosz hadvezetés bejelentette, szünetelteti katonai kapcsolatait a NATO-val.
A NATO támogatása újabb villámháborúra ösztönözheti Grúziát
A NATO támogatása újabb villámháborúra ösztönözheti Grúziát - hívta fel a figyelmet szerdán az orosz vezérkari főnök helyettese.
- címkék:
- Grúzia
- vezérkari főnök
- támogatás
- NATO
- Címkefelhő »
Az Enternet a NATO beszállítója lehet
Az EnterNet 2001 Kft. és serverhosting cége, a Proserver megkapta a NATO beszállítói tanúsítványt, és ezzel az EnterNet 2001 Kft. a második az internet-szolgáltatók, míg a Proserver az első a hosting cégek között, amely ilyen tanúsítványt kapott - közölte az EnterNet hétfőn az MTI-vel.
- címkék:
- beszállító
- tanúsítvány
- NATO
- MTI
- Enternet
- Címkefelhő »
Csatára készülnek a tálibok Kandahárban
Felkészülnek a NATO és az afgán hadsereg támadására azok a tálib harcosok, akik mintegy tíz falut vontak ellenőrzésük alá Kandahár tartomány egy olyan körzetében, amit a szovjeteknek sem sikerült elfoglalniuk. A lázadók közt vannak azok a tálibok is, akiket pénteken szabadítottak ki egy rajtaütés során a kandahári börtönből.
Hajtóvadászat indult az afgán szökött rabok után
Üldözőbe vette az afgán hadsereg a koalíciós erőkkel együttműködve a kandahári börtönből pénteken megszökött rabokat. A hadművelet során megöltek több felkelőt, de egyelőre nem bizonyos, voltak-e köztük szökött foglyok.
A NATO nem lesz Koszovó rendőrsége
Nem kívánja átvenni a NATO a rendőri feladatokat Koszovóban, annak ellenére sem, hogy a jelek szerint csúszni fog az Európai Unió rendőri és igazságügyi különítményének munkába állása - adta értésre a szövetség szóvivője szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Az adatokat is védené a NATO
Az interneten és számítógépeken tárolt vagy cserélt adatok védelmére hoz létre központot a NATO annak a megállapodásnak az értelmében, amelyet hét tagország szerdán írt alá Brüsszelben.
- címkék:
- internet
- NATO
- Címkefelhő »
Hatvan háborúmentes évet törnénk meg jófiúságból
Büszkén jelentette Afganisztánban a honvédelmi miniszter, hogy jövőre az eddigieknél is több katonát küldünk az országba. Elképzelhető, hogy az egyik csapat tagjai éles harcokban is részt vesznek majd, amire a második világháború óta nem volt példa. Az erősítést minden parlamenti párt támogatja, a nyomás ugyanis erős: a NATO nagykutyái ilyen vállalásokon mérik fel a kis szövetségesek megbízhatóságát, de az USA még a vízummentességet is belengette egyszer az áldozatokat vállalni kész országok előtt.
- címkék:
- Afganisztán
- parlament
- USA
- pártpolitika
- NATO
- Címkefelhő »
Tizenöt tálib felkelőt öltek meg Afganisztánban
Két összecsapásban tizenöt tálib felkelőt öltek meg szombaton Afganisztánban Kandahár városától nyugatra - közölte az afgán védelmi minisztérium. A bukaresti NATO-csúcsértekezleten az Egyesült Államok felszólította a szövetség tagjait, hogy küldejenek újabb egységeket a térségbe.
Útvonallal szállnak be az afgán rendezésbe az oroszok
Oroszország és a NATO vezetői pénteken aláírták azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az észak-atlanti szövetség afganisztáni missziójához orosz területen keresztül szállítsanak utánpótlást. Az oroszok előírták már azt is, mely határátkelőket és útvonalakat használhat ehhez a NATO.
A NATO megállapodott Horvátország és Albánia felvételéről
A NATO vezetői bukaresti csúcsértekezletükön megállapodtak abban, hogy meghívják a katonai szövetségbe Horvátországot és Albániát, de elhalasztották Macedónia meghívását, amihez Görögország ragaszkodott - erősítette meg szerdán Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter.
Párizs erősítést küld Afganisztánba
Több száz fős afganisztáni csapaterősítést jelentett be a francia parlamentben Francois Fillon miniszterelnök. A NATO vezette nemzetközi erők régóta létszámgondokkal küzdenek, ami komoly feszültségeket keltett a tagállamok közt. A katonai szervezet vezetői a hétvégén Bukarestben tanácskoznak.
Basescu megnyitotta a Transzatlanti Fórum munkáját
A NATO-nak meg kell nyitnia kapuit Horvátország, Albánia és Macedónia előtt, Szerbiában meg kell erősíteni a demokratikus fejlődést, Afganisztán jövőjét pedig egy hosszú távú stratégia keretébe kell illeszteni - egyebek között e gondolatokat fejtette ki kedden Bukarestben a Transzatlanti Fórumon Traian Basescu.
NATO-elismerést kap az Irakban megsérült magyar katona
Kitüntetésre terjesztették fel elöljárói azt a magyar katonát, aki kedden megsebesült Irakban. A NATO azért jutalmazza meg, mert miután megsérült, még iraki sebesült katonák segítségére sietett.
- címkék:
- Irak
- magyar katona
- katona
- NATO
- Címkefelhő »
Készül a NATO saját tévécsatornája
Hogy javítson imázsán, saját tévécsatornát indít a NATO. Öt stábbal dolgoznának, a költségek javát Dánia állja.
- címkék:
- Dánia
- NATO
- Címkefelhő »
Könnyebben megsérült egy magyar katona Irakban
Egy robbanás következtében felverődött kő könnyebben megsebesített egy magyar katonát Irakban. Az egyenruhást ellátták, folytathatta szolgálatát.
- címkék:
- Irak
- magyar katona
- kő
- robbanás
- NATO
- Címkefelhő »
Békéért tüntetőket vettek őrizetbe Brüsszelben
Háborúellenes tüntetéseket tartottak szombaton Németországban, a NATO brüsszeli székháza előtt és a görög fővárosban. Brüsszelben 150 tiltakozót őrizetbe vettek.
Putyin üzletelne a NATO-val
Vlagyimir Putyin orosz elnök kész segíteni a NATO-nak Afganisztánban, ha a katonai szövetség zárva tartja kapuit Ukrajna és Grúzia előtt - közölte a Gazeta Wyborcza című lengyel lap péntek este internetes oldalán, diplomáciai forrásokra hivatkozva.
A macedónoknak fontosabb országuk neve a NATO-nál
Macedónia lakosainak a túlnyomó többsége kész elutasítani a NATO-hoz való csatlakozást, ha ennek feltétele az lenne, hogy változtassák meg az ország nevét - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott felmérésből. A névváltoztatást Görögország akarja kierőszakolni.
"Ők voltak itt a menők"
Koszovó függetlenedésétől a legjobban nem az érzelmi nacionalizmustól alig látó és törő-zúzó belgrádi huligánok vannak elkenődve, hanem a Koszovóban élő, még megmaradt szerb kisebbség. Miután az albán lakosságot terrorizáló szerb államot és hadsereget a NATO 1999-ben kiűzte innen, nagy részük elmenekült. De még mindig vannak százezren, akik kétségbeesetten nézik a koszovói albán állam születését. Riport Koszovóból.
Elhunyt Janez Drnovsek volt szlovén államfő
Szombatra virradóan elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő. Az ország egyik legnépszerűbb politikusa volt, szerepe volt abban, hogy Szlovénia elnyerje függetlenségét, majd a NATO és az Európai Unió tagjává váljon.
Lezárták a koszovói határt a felgyújtott átkelők miatt
A NATO lezárta Koszovó északi határát, miután a tartomány vasárnap kikiáltott függetlensége ellen tiltakozó szerbek két határátkelőt is leromboltak. A határzár egyelőre 24 órán át tart.
Grúzia NATO tagságra pályázik
Grúzia csatlakozni óhajt a NATO Tagsági Akciótervéhez (MAP), és erről Mihail Szaakasvili levélben tájékoztatta Jaap de Hoop Scheffert, a szövetség főtitkárát. Az erre kiírt népszavazáson a grúzok 77 százaléka a NATO tagság mellett döntött.
Magyar helikopterek Afganisztánban
Két szállító és két harci helikoptert ajánl Magyarország az afganisztáni nemzetközi béketeremtő-újjáépítő erőfeszítések támogatására. A helikopterek esetleg a magyar újjáépítési kontingens (PRT) munkáját is segíthetik - számol be a Népszabadság.
Többszáz afgán halálát okozta a kemény tél
Emberek százai vesztették életüket Afganisztánban az idei, különösen kemény tél alatt. Több tízezer jószág is elpusztult az időjárás viszontagságai miatt.
Berlin erősítést küld Afganisztánba
Engedett a NATO nyomásának Németország, és hajlandó egy 250 fős gyorsreagálású egységgel megerősíteni a Bundeswehr afganisztáni erőit. Korábban több tagállam is azt követelte Berlintől, hogy küldjön harcoló alakulatokat az ország déli részébe is, de a szövetségi kormány ettől továbbra is elzárkózik.
NATO-s radarpara tehet be a szélerőműveknek
Komoly biztonsági kockázatnak tekinti a szélturbinaparkokat a NATO, miután megállapították, hogy a turbinák feletti légteret nem látják jól a radarok. A brit védelmi tárca több szélerőműpark építésébe is belekötött már, az USA-ban egy darabig nem is engedték ilyenek építését. A kérdést gőzerővel igyekeznek megoldani a szövetség szakemberei, de a radarok miatti aggodalom évekre elbizonytalaníthatja a szélerőműipart.
Tíz napon belül kikiálthatja függetlenségét Koszovó
Koszovó, a szerb elnökválasztás eredményétől függetlenül február közepéig végleg elszakadhat Szerbiártól. A NATO és az EU katonákat és rendfentartó erőket küldene Pristinába, hogy megfékezzék az elszakadást követő esetleges zavargásokat. Szerbiában ugyanakkor hallgatnak a koszovói eseményekkel kapcsolatban.
Kanada kivonulhat Afganisztánból
Stephen Harper kanadai miniszterelnök figyelmeztette a NATO-t, hogy országa kivonja katonáit Afganisztánból a jövő év elején, ha nem kap jelentős erősítést a szövetség részéről.
Új parancsnokot neveztek ki az ISAF élére
David McKiernan tábornok személyében új parancsnokot nevezett ki George Bush amerikai elnök a NATO vezetésével Afganisztánban tevékenykedő nemzetközi biztonsági erő (ISAF) élére - jelentette be pénteken a washingtoni védelmi minisztérium.
Csökkentették a terrorkészültséget Brüsszelben
Már nincs érvényben a legmagasabb szintű terrorkészültség Brüsszelben, de továbbra is marad számos készültségi intézkedés az Európai Uniónak és a NATO-nak is otthont adó fővárosban - derül ki a belga hírügynökség csütörtöki jelentéséből. Karácsony előtt jelentették be, hogy megnövekedett a városban a terrortámadás veszélye, emiatt elmaradt a hagyományos szilveszteri tűzijáték is.
Felülvizsgálja a NATO az afganisztáni missziót
Teljesen felülvizsgálja a NATO és az USA az afganisztáni missziót - tudta meg a The New York Times. A kudarccal fenyegető küldetésről 2008-ig három átfogó tanulmányt készítenek az Egyesült Államokban, és minden szempontból átértékelik azt. A tanulmányoktól függetlenül is valószínűsíthető azonban, hogy a szövetségesek sokkal több katonát már nem tudnak Afganisztánba vinni.
Elfoglalták a tálibok erősségét az afgánok
Visszafoglalták a tálib lázadóktól Músza Kala városát az afgán katonai erők. A NATO attól tart, hogy még lehetnek aknák a városban, a védelmi minisztérium viszont visszahívja a lakosokat otthonaikba.
A NATO felkészült az esetleges erőszakra Koszovóban
A NATO felkészült arra, hogy reagáljon az esetleges erőszakra Koszovóban a következő hetekben - jelentette ki John Craddock, a NATO európai erőinek főparancsnoka kedden Washingtonban. Vuk Jeremic szerb külügyminiszter szeretné elérni, hogy tovább tárgyaljonak a tartomány státuszáról.
Még két évig maradnak Afganisztánban a holland erők
A holland kormány pénteken úgy döntött, hogy két évvel meghosszabbítja a dél-afganisztáni Uruzgan tartományban tevékenykedő holland ISAF-kontingens jövő augusztusban lejáró küldetését.
Meghosszabbították az EUFOR boszniai mandátumát
Egy évvel meghosszabbította az ENSZ Biztonsági Tanácsa az EUFOR, az európai békefenntartó erő boszniai mandátumát szerdán (helyi idő szerint) egyhangúlag elfogadott határozatában.
Pápára települ a NATO-teherflotta
Pápa lesz a NATO stratégiai légi szállítási flottájának bázisa. Ezt vasárnap jelentette be a városban Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A reptéren várhatóan 3-4 Boeing C-17-es szállító repülőgép állomásozik majd, az első gép jövő év végén érkezik.
Erősítést küld a NATO Afganisztánba
A mainál nagyobb erőkkel vesz részt több tagállam is az afganisztáni műveletekben - közölte a szövetség főtitkára a védelmi miniszterek találkozója után. Az amerikaiak, britek és hollandok azt szorgalmazzák, hogy más tagállamok is vállaljanak szerepet a dél-afganisztáni harcokban. Egy holland lap szerint Magyarország is küldene 50 katonát egy déli tartományba.
A véráztatta ópiumföldre küldik a magyar katonákat
A nyugodtabb északi térségek mellett jövőre várhatóan a tálib rajtaütésekről és a világrekord ópiumtermelésről hírhedt déli afgán tartományokba is küldenek magyar katonákat. A honvédelmi miniszter szerint húsz fő utazik majd, lehet, hogy épp azok a kökemény kiképzést kapott különleges egységek, amelyekről egy brit politikus is elégedetten nyilatkozott a nyár végén. A felajánlást Szekeres Imre honvédelmi miniszter tette azon a NATO-találkozón, amelyen a harcokban oroszlánrészt vállaló államok nagyobb hozzájárulást követeltek húzódozó szövetségeseiktől.
Handelsblad: Magyarország katonákat küld Dél-Afganisztánba
Magyarország kész lehet arra, hogy katonákkal segíti a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban, a NATO vezette ISAF-küldetés keretében tevékenykedő holland katonai missziót - értesült holland kormánykörökből az NRC Handelsblad című napilap szerdán.
Oroszokkal építené rakétapajzsát az USA
Az Egyesült Államok integrált rakétavédelmi rendszert építeni ki, amely a NATO összes tagállamát megvédené az esetleges veszélytől - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Prágában. "Azt szeretnénk, ha Oroszország bekapcsolódna az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítésébe" - mondta Robert Gates.
Párizs megtette az első lépést a NATO felé
Franciaország megtette az első lépést, hogy újra csatlakozzon a NATO katonai szervezetéhez. Több javaslatot is tett az észak-atlanti szervezet és az Európai Unió közötti formális kapcsolatokra. Az elsőre technikainak tűnő kezdeményezés azonban nyitánya annak a folyamatnak, amely Párizs visszatérését jelentheti a NATO-ba, Nicolas Sarkozy francia elnök kezdeményezésére - írja a The Independent. Franciaország 1966-ban lépett ki a NATO katonai szervezetéből, amikor Charles de Gaulle elnök kiutasította a szövetség főhadiszállását is Párizsból.
A NATO offenzívát indított Afganisztánban
A NATO offenzívát indított Afganisztánban azzal a céllal, hogy nyomás alatt tartsa a tálib erőket a tél során - jelentették be szerdán Brüsszelben.
A NATO segíti Szerbiát kazettás bombái begyűjtésében
A NATO pontos adatokat közölt Szerbiával a koszovói háborúban (1999) ledobott kazettás bombáinak helyéről, hogy begyűjthetők legyenek e bombák szétszóródott, fel nem robbant részegységei - jelentette be kedden Belgrádban a szerb védelmi minisztérium.
Békülne a tálibokkal a brit védelmi miniszter
A brit védelmi miniszter szerint előbb utóbb be kell vonni a tálibokat az afganisztáni békefolyamatba. Des Browne szerint nem lehetséges nyugati stílusú jogrendszert meghonosítani az országban.
Feltételekkel térne vissza a NATO magjába Franciaország
Feltételekkel térne vissza Franciaország a NATO integrált katonai szervezetébe - közölte Nicolas Sarkozy francia elnök, aki az Egyesült Államoktól megértést kért, és elvárja, hogy helyet kapjanak az észak-atlanti szövetség irányító testületeinek legmagasabb szintjén".
A NATO kézben tartja a koszovói helyzetet
A NATO minden helyzetre felkészült Koszovóban - hangoztatta a szövetség szóvivője szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján, miután még mindig a levegőben lóg a főleg albánok lakta tartomány státusa.
- címkék:
- Koszovó
- levegő
- státus
- sajtótájékoztató
- NATO
- Címkefelhő »
A NATO több katonát küldene Afganisztánba
A NATO Parlamenti Közgyűlésének jelentése szerint nincs elég külföldi katona Afganisztánban ahhoz, hogy visszaszorítsák a tálib lázadókat és sikeresen teljesítsék küldetésüket.
Komoly NATO-bázis lehet Pápából
Októberben dől el, hogy elfogadják-e Pápát a NATO új légi szállítóbázisaként. Ha a célnak amúgy minden tekinteben megfelelő város kapja a feladatot, első ízben kerül Magyarországra egy jelentős NATO-kezdeményezés központja - írja a Népszabadság.
- címkék:
- Pápa
- íz
- NATO
- Népszabadság
- Címkefelhő »
A NATO erői 80 afgán felkelőt öltek meg
A NATO erői két ütközetben összesen 80 afgán felkelőt öltek meg, köztük hatvanat az afgán-pakisztáni határon - közölték az észak-atlanti szövetség illetékesei.
Lelőttek egy NATO-helikoptert Afganisztánban
Lelőtték a NATO egyik helikopterét szerdán Afganisztán déli részén. A fedélzeten utazó ötfős személyzet valamennyi tagja és a jármű két utasa életét vesztette.