A szavazatok 51 százalékát megszerezve Hugo Chávez kijelölt utódja, Nicolás Maduro nyerte meg a venezuelai elnökválasztást. A 49 százalékot szerző Henrique Capriles még az eredményhirdetés előtt azt mondta, meg akarják hamisítani a választási eredményeket.
Hszi Csin-ping nagy reformokra lehet képes, de nem akarja elérni az elérhetetlent. Ő volt az egyetlen jelölt, aki a kommunista párt mindkét frakciójának megfelelt.
A konzervatív ellenzéki párt jelöltje szerezte a legtöbb szavazatot a ciprusi elnökválasztáson, de a választást meg kell majd ismételni, mert senki nem szerezte meg a szavazatok több mint ötven százalékát.
Karel Schwarzenberg cseh elnökjelölt úgy érezte, a választási kampány közepette is ki kell mondania a népszerűtlen igazságot.
Milos Zeman korábbi szociáldemokrata kormányfő lesz a Cseh Köztársaság új elnöke.
Milos Zeman és Karel Schwarzenberg második fordulóba jutásával jó eredményt hozott a cseh államfőválasztás első fordulója - állítja a hétfői prágai sajtó.
Miközben óriás gumikacsa tűnt fel Sydneyben, elárverezték a világ legdrágább, közel négyszáz millió forintos tonhalát japánban. Tetovált elnökjelölt Prágában, nyelvet öltő Djokovic és robotlábú háborús veteránok a Dakaron. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét legjobb sajtófotóiból.

A gazdasági válság, a megszorítások és erőszakos tüntetések árnyékában egy fiatal ellenzéki politikus nyerte a szlovén elnökválasztásokat. Borut Pahor szerint Szlovénia csak összefogással állhat talpra, miután az EU éltanulójából néhány év alatt sereghajtóvá vált.

Másodszor is Barack Obama lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Obama és Mitt Romney között nagyon szoros volt a meccs, volt, hogy úgy tűnt, Romney kerekedik fölül, de végül Obama több olyan ponton is nyert, amely a végső győzelemhez vezetett - írja az Origo hírportál.

Egyenesen az amerikai elnökválasztásról szállította a legfrissebb információkat az MTV egykori amerikai tudósítója. Az ismert műsorvezető a hírek megszállottja, állandóan mozgásban van, ezért nagy örömmel vállalta, amikor az egyik televíziós csatorna megbízta a különleges feladattal - tudta meg a Life.hu.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.