Litvánia

címke rss

Harcolnak a svédek az olcsó keleti munkaerő ellen

Állás 20112007.05.24, 09:07

Iránymutató véleményt fogalmazott meg az Európai Bíróság egyik tanácsnoka a több éve húzódó svéd-lett építőipari bérezésről szóló perben. A Svédországban szolgáltató, lett székhelyű cég ugyanis a svéd minimálbérnél alacsonyabb fizetést adott Lettországból hozott dolgozóinak. A tanácsnok szerint közérdekből indított kollektív fellépéssel rákényszeríthető a külföldi vállalkozóra az adott országban rögzített kollektív bérezés írja a Napi Gazdaság.

Nem megy az orosz medve táncoltatása

Nagyvilág2007.05.14, 15:12

Vétó, internetháború, fenyegetőzés és nyilatkozatpárbaj - ide jutott Oroszország és a Nyugat viszonya, miközben az orosz támogatás több kérdésben is kiemelten fontos az Európai Unió és az Egyesült Államok számára. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn Moszkvában igyekszik megpuhítani az oroszokat a kelet-európai rakétavédelmi rendszer telepítésének engedélyezésével és a koszovói függetlenséggel kapcsolatban. A csütörtöki Oroszország-Európai Unió csúcstalálkozó pedig semmi jót nem ígér: a tavalyi lengyel vétó és az észt-orosz konfliktus után Litvánia száll szembe Moszkvával.

Ukrajna lesz a magyarok hoki-vb-ellenfele

Sport2007.05.07, 12:57

Az ukrán és az osztrák válogatott búcsúzott az élvonaltól a moszkvai jégkorong-világbajnokságon. Előbbi gárda jövőre a  magyarokkal játszik a divízió I-es vb-n.

Győzelemmel zárt a magyar csapat a Fed-kupában

Archívum2007.04.20, 19:26

A magyar női teniszválogatott a Fed-kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában, az utolsó mérkőzésén 2-1-re nyert Litvánia ellen Plovdivban.

Cortina dühét este kell lecsillapítani

Sport2007.04.19, 12:38

Papírforma szerint akár csütörtök estére eldőlhet, hogy a biztos feljutónak tűnő Szlovénia mögött Magyarország a második helyen végez a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon. Ehhez nem kell mást tenni, mint legyőzni Nagy-Britanniát. Amennyiben Szlovénia is győz Litvánia ellen (a fix egyesre talán még a fogadóirodák sem fizetnek egy huncut petákot sem), megvan a 2. hely, ha nem, lehet tovább álmodozni. Bár ennek a kora hétfőn lejárt.

KO-sikerrel kezdte csapatunk a hokivébét

Sport2007.04.16, 11:59

Litvánia ellen magabiztos, 6-1-es sikerrel kezdte meg szereplését a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon. Hétfőn a legnagyobb rivális, a hazai pálya előnyét élvező, s első meccsén a románokat könnyedén verő Szlovénia következik.

Romlottak Lettország és Románia kilátásai

Archívum2007.04.05, 17:41

Három kelet-európai ország - köztük két EU-tag - szuverén adóskockázati kilátásait rontották csütörtökön nemzetközi hitelminősítők a növekvő politikai és gazdaságpolitikai kockázatokra hivatkozva.

A románok megint legyőzték férfi kéziseinket

Archívum2007.04.05, 22:20

A júniusi, Litvánia elleni Eb-kvalifikációra készülő magyar férfikézilabda-válogatott Segesváron 34-32-re kikapott a román csapattól.

Kéziseink kikaptak Romániától Székelyudvarhelyen

Sport2007.04.04, 19:54

A júniusi, Litvánia elleni Eb-kvalifikációra készülő magyar férfikézilabda-válogatott 31-28-ra kikapott a román csapattól barátságos mérkőzésen, Székelyudvarhelyen.

Litvánia

Sport2007.04.03, 18:28

 

Változások a kézisek BL-rendszerében

Archívum2007.03.13, 17:27

Változik a következő idénytől a kézilabda Bajnokok Ligája lebonyolítási rendszere - döntött az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága.

A litvánokat is legyőzték a futsalosok

Sport2007.02.22, 00:25

A magyar futsalválogatott három góllal nyert Litvánia ellen a Dabason zajló Európa-bajnoki selejtezőtorna második fordulójában. Kozma Mihály szövetségi edző együttese kedden 10-2-re győzte le Görögországot.

Az S&P negatívra rontotta Lettország kilátását

Archívum2007.02.19, 18:11

Az eddigi stabilról leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta Lettország szuverén adóskockázati minősítésének kilátását a Standard & Poor's, amely szerint egyre valószínűbb a lett gazdaság "kemény landolása". A cég legkorábban hat év múlva várja a balti ország euróövezeti csatlakozását.

Litvánia hajrágóllal verte hokisainkat

Sport2007.02.10, 18:47

A magyar jégkorong-válogatott az 58. percben kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett a litván csapattól a lengyelországi Torunban zajló nemzetközi tornán. A magyar együttes gólját Azari Zsolt szerezte a 15. percben.

Priskin gólja túl későn esett Ciprus ellen

Sport2007.02.07, 15:42

Várhidi Péter megfiatalított válogatottja elsőként a házigazda Ciprus ellen lépett pályára a limassoli négyes futballtornán. Az újoncokat is avató, megilletődötten játszó magyar csapat ellen gond nélkül nyertek 2-1-re a házigazdák, a mieink kétszer is a kapufát találták el, és csak az utolsó tíz percben játszottak jól, ekkor Priskin Tamásnak sikerült is szépítenie. A Várhidi-csapat a harmadik helyért Lettországgal meccsel, mivel a bolgárok a nyitómérkőzésen 2-0-ra legyőzték a 2004-es Eb-résztvevő letteket.

Nem sokat értek eddig a ciprusi tornák

Sport2007.02.06, 09:39

Öt éven belül a harmadik ciprusi tornájára készül a magyar labdarúgó-válogatott, amely ezúttal a csapatépítés jegyében, megfiatalítva veheti fel a harcot hasonló erőt képviselő ellenfeleivel. Várhidi Péter 22 játékossal, köztük öt újonccal vág neki a megméretésnek, kedden 18 órakor a házigazdákkal kezd, majd másnap a Lettország vagy Bulgária következik.

Litvánián keresztül vezet az út a férfikézi-Eb-re

Sport2007.01.26, 13:38

Pénteken Bécsben az Európai Kézilabda Szövetség elkészítette a jövő évi norvégiai, olimpiai kvalifikációs férfi kontinensbajnokság selejtezőjének sorsolását: a magyar válogatott ellenfele Litvánia lesz.

Pénteken Eb-sorsolás vár a Skaliczki-csapatra

Archívum2007.01.25, 10:31

2008. január 17-27-e között Norvégia rendezi a soron következő férfi kézilabda Európa-bajnokságot. A magyar válogatott számára selejtezőn keresztül vezet az út, hogy ki lesz az ellenfél, az a pénteki, bécsi sorsoláson derül ki.

Pucér románc miatt nyúzzák a házas EU-biztost

Nagyvilág2006.12.08, 11:46

A Bild cémű német lapban megjelent fényképek szerint Günter Verheugen német EU-biztos pucéron napozott kabinetfőnökével idén nyáron - írja a Guardian. A Verheugen és beosztottja közötti viszonyról hónapok óta találgat a német sajtó. Az EU-biztos tagadja az intim kapcsolatot.

Feltételezett kémet fogtak Litvániában

Nagyvilág2006.11.25, 22:43

Letartóztattak egy fehérorosz férfit Litvániában, akiről azt feltételezik a hatóságok, hogy Lengyelország kárára kémkedett. Legutóbb októberben utasítottak ki egy orosz diplomatát Litvániából, akit ugyancsak kémkedéssel gyanúsítottak.

A litvánokat is kitömték hokisaink

Sport2006.11.12, 19:41

A magyar jégkorong-válogatott második mérkőzését is megnyerte a Pannon-kupán. Pat Cortina szövetségi kapitány csapata szombaton 10-2-re győzött Litvánia ellen a budapesti Papp László Arénában.

Kiütéses hokisiker Szlovénia ellen

Sport2006.11.10, 21:06

A magyar jégkorong-válogatott jó játékkal 7-1-re nyert a világ élvonalából idén kiesett szlovén csapat ellen a Pannon-kupa első fordulójában a budapesti Papp László Arénában.

Alkoholmentes lesz a tanévkezdés Litvániában

Nagyvilág2006.11.09, 20:05

Alkoholmentes lesz a tanévkezdés napja Litvániában egy csütörtökön elfogadott törvény értelmében.

Nagy csatákat ígér a hétvégi hokitorna

Sport2006.11.08, 15:25

November 10-12-ig négy ország válogatottjának részvételével rendezik a Pannon Nemzetközi Jégkorongtornát a Papp László Budapest Sportarénában. A magyarok mellett Szlovénia, Franciaország és Litvánia csapata száll harcba az elsőségért. A mérkőzések mindegyike izgalmas lehet, mivel a négy válogatott papíron hasonló játékerőt képvisel, így a magyar együttesnek hazai jégen jó esélye van a tornagyőzelemre.

Venezuelai olajat vesz Litvánia

Archívum2006.09.13, 16:44

A litvániai Mazeikiu Nafta finomító, szerdai bejelentése szerint, első ízben kapott olajat Venezuelából a kiesett orosz olajszállítmányok pótlására. A finomító szóvivője elmondta: a Mazeikiu különböző alternatív nyersolajforrásokat keres, és a leghatékonyabb szállítási útvonalat is szeretné kiválasztani.

Távolodnak az új tagok az euróbevezetéstől

Archívum2006.09.06, 09:34

Jelentősen romlottak az új EU-tagállamok euróövezeti csatlakozási kilátásai az elmúlt egy évben. A balti országok a jövőre várt belépés helyett jó eséllyel csak az évtized végén lehetnek a valutaunió tagjai. Magyarország esetében a szükséges költségvetési kiigazítás puszta mérete miatt 2014 a legvalószínűbb belépési dátum a kormány "ambiciózus" költségvetési csomagja ellenére is.

Spanyol-argentin elődöntő a kosárvébén

Archívum2006.08.29, 14:33

Spanyolország és az olimpiai aranyérmes Argentína is bejutott az elődöntőbe a Japánban zajló férfikosárlabda-világbajnokságon. Előbbi válogatott Litvániát, míg utóbbi Törökországot búcsúztatta.

Négybetűs szón vesztett kosármeccs

Archívum2006.08.23, 18:01

Káromkodásnak értették a bírák az ausztrál szövetségi kapitány bekiabálását a Litvánia elleni szerdai mérkőzésen a férfikosárlabda-világbajnokságon és technikai hibának minősítették. Így a találkozó egyik lélektani fordulópontján a litvánok büntetődobásokhoz jutottak, melyekkel megerősítették vezetésüket, a végül vesztes ausztrálok edzője pedig azóta is hajtogatja, hogy félreértették.

Éles náci aknamezőt robbantanak Litvániában

Nagyvilág2006.08.12, 14:01

Máig is éles második világháborús német aknamezőre bukkantak a litvániai Kaunas közelében. Az erdő által benőtt kétsoros telepítésű aknamezőt helyben robbantják fel. A litván tűzszerészek mind a 27 darab harckocsi-elhárító aknát egyszerre repítik a levegőbe.

Olajjal leckéztetik az oroszok Litvániát

Gazdaság2006.08.03, 18:05

Egyre inkább úgy tűnik, a Barátság-kőolajvezeték állítólagos meghibásodása mögött valójában az áll, hogy Oroszország büntetni akarja Litvániát.

A belgák és az írek ellepik Budapestet

[origo] utazás2008.02.08, 18:27

A főbb küldő piacokon kívül olyan országokból is mind többen érdeklődnek Magyarország iránt, mint Belgium, Írország és Litvánia.

Luxemburgban 420 ezer forint a minimálbér

Állás 20112006.07.14, 10:24

Az Eurostat -az Európai Unió statisztikai hivatala - közzétette összesítését az Európai Unió tagországainak minimálbéreiről. Az idén a teljes munkaidőben dolgozóknak a legkevesebbet Lettországban (129 euró), a legtöbbet Luxemburgban fizetik (1503 euró). A listán Magyarország 247 euróval Lengyelország és Csehország között helyezkedik el.

Lemondott a litván miniszterelnök

Nagyvilág2006.05.31, 13:49

Elhúzódhat a litván kormányválság, amit a koalíció egyik tagja, a Munka Párt korrupciós botránya idézett elő. Az ügy miatt benyújtotta lemondását a miniszterelnök.

Ghánai fociparádé a vb-főpróbán

Archívum2006.05.29, 20:52

A jövő pénteken kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokságra készülő ghánai válogatott biztos győzelmet aratott Jamaica ellen az angliai Leicesterben, míg az amerikai csapat Brian McBride fejesgóljával nyert Lettország ellen a Connecticut állambeli East Hartfordban.

Sakkolimpia: a férfiak nyertek, a nők kikaptak

Archívum2006.05.27, 21:55

A torinói sakkolimpia hatodik fordulójában férfi csapatunk 3-1-re legyőzte Lettország gárdáját. Almási Zoltán és Gyimesi Zoltán nyert, Berkes Ferenc és Balog Csaba remizett. Női válogatottunk az első helyre rangsorolt orosz együttessel két sötét táblával játszva 2-1-es vereséget szenvedett. Hoang Thanh Trang és Mádl Ildikó remizett, Vajda Szidónia kikapott. A játéknap szenzációja, hogy a holland csapat 2,5-1,5-re legyőzte az orosz négyest, az örmények félpontos előnnyel állnak az élen, Almásiék holtversenyben a 16. helyen várják a folytatást. A nőknél Kosztenjukék megőrizték félpontos vezetésüket az ukránok előtt, válogatottunk holttversenyben ...

Váratlan magyar rögbivereség Litvánia ellen

Sport2006.05.27, 20:31

Már csak matematikai esélye maradt a magyar rögbiválogatottnak arra, hogy csoportjából eggyel magasabb kategóriába jusson, miután a szombati Európa-bajnoki selejtezőn hazai pályán szenvedett váratlan vereséget Litvánia legjobbjaitól.

Vitéz rögbitusa Esztergomban

Sport2006.05.25, 12:45

Szombaton Európa-bajnoki selejtezőt játszik, és jó eséllyel pályázik a győzelemre Esztergomban a magyar rögbiválogatott. Az ellenfél Litvánia, a tét a 3B divízió második helye, amely pótselejtezőt, és így feljutást jelenthet. A hazai rögbibajnokság alapszakasza véget ért, a legjobb négy az elődöntőkkel folytatja.

A férfiak kikaptak, a nők nyertek a sakkolimpián

Archívum2006.05.24, 22:11

A torinói sakkolimpia negyedik fordulójában női válogatottunk nagyszerű 2,5-0,5-ös győzelmet aratott Franciaország ellen. Két világos táblával játszottunk, Hoang Thanh Trang és Vajda Szidónia nyert, Mádl Ildikó remizett. Férfi csapatunk 2,5-1,5-re kikapott Indiától. Almási Zoltán, Berkes Ferenc és Balogh Csaba fél pontot szerzett, Ruck Róbert vereséget szenvedett. Kettős sikert könyvelhettek el az oroszok, Kramnyikék Kínát 3-1-re, a női triójuk Litvániát 3-0-ra győzte le, és másfél pontos előnyt szereztek. A férfiak mezőnyében Oroszország és Örményország holtversenyben áll az élen.

A magyarok több mint fele az euró mellett áll

Gazdaság2006.05.23, 11:06

Az újonnan belépett 10 EU-tag közül Magyarországon a legmagasabb az euró bevezetésének elfogadási indexe, 51 százalékos. Az index mindenütt másutt 50 százalék alatt van.

Még veretlen férfi csapatunk a sakkolimpián

Sport2006.05.23, 21:41

A torinói sakkolimpia harmadik fordulójában férfi válogatottunk 3-1-re győzött Portugália ellen. Almási Zoltán és Balogh Csaba nyert, Gyimesi Zoltán és Berkes Ferenc remizett. Női csapatunk két sötét táblával hullámzó meccsen meglepetésre 2-1-re kikapott az izraeli triótól. Hoang Thanh Trang és Vajda Szidónia döntetlent ért el, Gara Anita vereséget szenvedett. A férfiak versenyében Oroszország, Kína és Üzbegisztán vezet 10,5 ponttal, Almásiék eddig 9 pontot gyűjtöttek, s holtversenyben a 13. helyen állnak. A nők viadalán Litvánia százszázalékos, fél ponttal vezet Kína és Oroszország előtt.

Újabb kettős győzelem a sakkolimpián

Archívum2006.05.22, 21:50

Torinóban, a 37. sakkolimpia második fordulójában női válogatottunk 2,5-0,5-ös győzelmet aratott a svájci trió ellen. Hoang Thanh Trang és Gara Anita nyert, Mádl Ildikó remizett. Férfi csapatunk csak 2,5-1,5-re verte Ecuador együttesét, Berkes Ferenc szépséges miniatűrben nyert, Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán és Ruck Róbert remizett. A nők versenyében Kína, Litvánia és Franciaország vezet 6 ponttal, a férfiak viadalában az orosz csapat az élen százszázalékos teljesítménnyel, Almásiék 6 ponttal a nagyon sűrű középmezőnyben.

Litvánia elutasítása jelzés Közép-Európának

Gazdaság2006.05.17, 14:38

Litvánia 2007-ben azért nem léphet be az európai valutaunióba, mert az infláció meghaladta a 2,6 százalékos határértéket. Az egyébként egészséges gazdasági fejlődést produkáló balti állam elutasítása azt az üzenetet hordozza, hogy az olyan tagjelöltek, mint Magyarország, "messze-messze járnak" az euróövezeti csatlakozástól - fogalmaznak londoni elemzők.

Gáláztak az orosz és a kanadai hokisok

Sport2006.05.11, 22:13

Elsőként a középdöntő F csoportjában éllovas orosz válogatott jutott be a negyeddöntőbe a rigai jégkorong-világbajnokságon, miután a második szakasz első meccsén magabiztosan legyőzte Ukrajnát. Az E csoportban Kanada leiskolázta a letteket.

Százezreket vonz a Sztálin Világa

[origo] utazás2008.02.05, 15:17

Fennállásának ötödik évében minden eddiginél több külföldi turistát vonz Litvánia egyik leglátogatottabb idegenforgalmi attrakciója, a vilniusi Yet Grutas történelmi park, vagy ahogy a helyiek nevezik, Sztálin Világa.

Rögbiválogatottunk nem bírt az örményekkel

Sport2006.05.01, 10:22

A Franciaországban élő és profiskodó örmény rögbiválogatott megérdemelt, 24-13-as győzelmet aratott Magyarország ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati, érdi összecsapásán. A vereség ellenére Magyarország még mindig az első helyen áll, legközelebb május 27-én, Esztergomban lép pályára Litvánia ellen.

Lökd ide a sört!

Archívum2006.03.29, 07:00

Néhány éve Lettországban a nemzeti tizenegynek és az egyik klubnak két különböző sörgyár volt a szponzora. A válogatottat az Aldaris nevű vállalat támogatja, évi 130 ezer fontot fizetve a Lett Labdarúgó Szövetségnek (LFF), míg az ország legjobb klubcsapatát, a bajnok Skonto Rigát a Lacplecis nevű cég pénzelte. Ez annyiban okozott gondot, hogy a válogatott a Skonto stadionjában rendezte mérkőzéseit, és ilyenkor az Aldarist reklámozó hirdetéseket le kellett takarni a másik sörgyár transzparensével.

Szlovák-cseh és orosz-kanadai rangadók a 8 között

Archívum2006.02.22, 00:14

Kialakult a negyeddöntő párosítása a torinói téli olimpia jégkorongtornáján. Két vereség után Kanada 3-2-re legyőzte Csehországot, és ezzel a harmadik helyen végzett csoportjában, ami azt jelenti, hogy a címvédő az oroszokkal találkozik a szerdai negyeddöntőben. A csehek is továbbjutottak, de csak csoportnegyedikként, így a másik hatos első helyzettjével, a szlovákokkal kerülnek szembe a nyolc között. A finnek is százszázalékosan zárták a csoportkört, és az amerikaikkal játszanak, a svédeknek pedig a torna meglepetéscsapata, Svájc jutott.

Svájc hokisai legyőzték a cseheket Torinóban

Sport2006.02.16, 23:51

Óriási meglepetésre Svájc legyőzte a világbajnok cseh válogatottat a torinói téli olimpia férfi jégkorongtornáján.

Az IMF szerint is késhet a litván euró

Gazdaság2006.02.14, 14:51

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint is késhet Litvániában az euró 2007 elejére tervezett bevezetése az infláció erősödése miatt.

Közepesen drága a magyar internet

Gazdaság2006.01.26, 09:26

Az Európai Unió tagországai közül Litvániában a legalacsonyabbak az internetes díjak, a legtöbbet pedig a görögöknek kell fizetniük, ha a világhálón akarnak böngészni - derül ki a finn kommunikációs minisztérium 2005-ös adatokra épülő felméréséből.