Apró frissítésen esik át a Suzuki Swift. Premier a Frankfurti Autószalonon.
Hétfői légi fotók Esztergomról és Szentendréről.
Esztergom biztonságban van, Budapest védelme pedig most leginkább a Fővárosi Csatornázási Műveken múlik, a kormány a veszélyhelyzet meghosszabbítását is tervezi. Erről beszélt Orbán Viktor vasárnap reggel Esztergomban megtartott sajtótájékoztatóján.

A korábban vártnál is magasabban tetőzhet a Duna Budapestnél kedden. Emiatt fél méterrel magasabbra építik a budapesti gátakat. Kisoroszit hamarosan körbeveszi a Duna, így a község egy hétig lehet elzárva. Közben önkénteseket várnak a margitszigeti uszodához.
A városban egyelőre nem tudnak semmit a thai instant tészta gyártójának milliárdos cégalapításáról.
Holttestet találtak a Dunában Esztergomnál, a tűzoltók szerda kora reggel emelték ki a Kossuth hídnál. A rendőrség azt mondta, hogy egy nő holttestét találták meg, és nincsenek idegenkezűségre utaló nyomok.
Egy esztergomi férfi cserealkatrészt követelt egy számítástechnikai boltban, mert az eredeti nem vált be. Az eladó nem engedett, a férfi fegyvert rántott, aztán önként jelentkezett a rendőrségen.
Le akarta szállítani a hangoskodó fiatalokat az esztergomi buszvezető, ám ketten rátámadtak - írja a kemma.hu. A rendőrség elfogta az elkövetőket, a gyorsteszt szerint kábítószer hatása alatt álltak.

Egy kategóriával nagyobb lett elődjénél az SX4 második nemzedéke, amelyet szintén Esztergomban gyártanak majd. Ősszel kezdik értékesíteni 1,6-os benzines és 1,6-os dízelmotorral, felárért fokozatmentes automata váltó és 4x4 hajtás is kérhető. ![]()
Egy munkáltatója által korábban eladott kamion üzemanyagkártyáját dézsmálta meg a volt sofőr. Bő fél év alatt közel 33 millió forintért tankolt, majd az üzemanyagot ismerőseinek adta el olcsón.
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.