Kína

címke rss

Lassulás helyett gyorsult a kínai export növekedése augusztusban

Gazdaság2021.09.07, 09:27

A várt lassulás helyett gyorsult a kínai export növekedése augusztusban, folytatva a koronavírus-járvány utáni helyreállást.

Így fordult ki a sarkaiból a világ egyik legnagyobb technológiai szektora

Gazdaság2021.09.06, 17:57

A kínai kormány az elmúlt hónapokban számos olyan lépést tett, megrázva ezzel a piacokat, amelyek a nemzetközi befektetõi közeget is súlyosan érintették. Ezeken belül is az elmúlt hetekben  megszaporodtak azok az új szabályozói döntések, amelyek elsõsorban a technológiai szektorra vonatkoznak. Utánajártunk, hogyan alakultak ezek a folyamatok, és mekkora gazdasági súlya van azoknak a területeknek, amelyeket érintenek. Elmondjuk azt is, hogy mi állhat a hátterében annak, hogy Peking váratlan szigorúsággal lép fel a kínai tech vállalatokkal szemben.

Egyre népszerûbb Kínában a Honor

Techbázis2021.09.02, 12:26

Júliusban már az Apple-t és a Xiaomit is megelõzte a kínai mobilpiacon a Honor.

Kínai részvények? Keressünk biztonságos fedezéket!

Gazdaság2021.09.03, 12:51

Az egyik legnagyobb amerikai befektetési banknak számító JPMorgan szerint mára túl kockázatosak lettek a kínai részvények. A bank inkább a kötvényeket ajánlja az ügyfeleinek, és azt javasolja, egyelõre húzódjanak fedezékbe.

Kilencezer évvel ezelõtt már sört ittak Kínában

Tudomány2021.09.01, 16:04

A kutatók kilencezer éves, rituális sörfogyasztás bizonyítékaira bukkantak a kínai Qiaotou város temetkezési helyén, Zhejiang tartomány déli részén. A régészeknek az edények peremén található lerakódások váltak gyanússá. A kilencezer éves sört a vizsgálatok szerint valószínûleg a halottak tiszteletére szolgáló rituálékhoz használtak.

Már kilencezer éve fõzik a sört Kínában

Tudomány2021.09.01, 15:06

Egy új kínai tanulmány szerint már kilencezer éve elkezdõdött a sörkészítés Kínában, ezer évvel korábban az eddig véltnél.

Heti három órát játszhatnak online a kínai fiatalok

Techbázis2021.08.30, 16:27

Ráadásul nem mindegyik napon, egyhuzamban pedig legfeljebb egy órát.

Tálib terror: Ismét a tömeges migráció fenyegeti Magyarországot

Nagyvilág2021.08.29, 11:38

Európának és Magyarországnak ismét a tömeges migráció veszélyével kell szembenéznie – mondta el az Origónak adott interjúban Fónyi Dániel, a Századvég biztonságpolitikai szakértõje. Fónyi szerint az illegális migrációt vonzó, illetve az azt kiváltó tényezõk csökkentése nem csupán elengedhetetlen, hanem egyenesen létkérdés a Nyugat számára. A régióban kialakult kedvezõtlen helyzet miatt még a várhatónál is többen indulhatnak útnak, így könnyen megismétlõdhet a 2015-ös migrációs válság, ráadásul ez a koronavírus-járvány tükrében komoly egészségügyi kockázatot hordoz magában. Az interjúban szó esett még a kabuli terrortámadásról, Joe BBiden ...

A kígyó levágott feje marta halálra a kínai szakácsot

Nagyvilág2021.08.26, 17:22

Meghalt egy kínai séf, aki egy ínyencségnek számító kígyóhúsból készített levest, és azt hitte, hogy már biztonságban van - írta meg Dailystar.

Tízmillió számra vették az elektromos kétkerekûeket Kínában, egészen mostanáig

Gazdaság2021.08.26, 13:06

Noha az iparági adatok szerint Kína továbbra is a világ legnagyobb piacának számít a kétkerekû elektromos jármûvek területén, jól látszik, hogy az ország kereslete már nem tudja azt a kirobbanó növekedési ütemet produkálni, mint a megelõzõ években.

Fekvõtámaszokat nyomott egy csimpánz az állatkertben – videó

[origo] utazás2021.08.26, 08:48

Az alábbi videót a kínai Csungking állatkertéjben készítették, ahol egy 20 éves csimpánz fekvõtámaszokat nyomott az egyik látogatót utánozva. A Jü Huj nevû csimpánz már korábban is felhívta magára a figyelmet utánzóképességével. Egyszer például a gondozóját utánozva mosott kezet és vett fel arcmaszkot.

260 méteres szélturbinát építene egy kínai cég

Gazdaság2021.08.24, 12:43

A MingYang Smart Energy nevû kínai vállalat elõállt egy hatalmas szélturbina terveivel, amely 264 méter magas lesz. A prototípus 2023-ra készülhet el.

Százmillió éves megkövesedett teknõsembriót találtak Kínában

Tudomány2021.08.23, 11:33

Egy kihalt õsi óriásteknõs százmillió éves megkövesedett embriómaradványát találták meg a kínai Honan tartományban.

A világ harmadik legnagyobb acélgyártója jön létre Kínában

Gazdaság2021.08.23, 10:13

Kína két legnagyobb acélgyártójának egyesülésével a világ harmadik legnagyobb acélgyártó cége jön létre.

Tálib terror: öngyilkos merénylet történt Pakisztánban, két gyerek meghalt - videó

Nagyvilág2021.08.21, 15:53

Kínai autókonvoj volt a célpontja egy öngyilkos merényletnek Pakisztán déli részén, a támadásban két helyi gyerek meghalt, többen megsebesültek, köztük egy kínai állampolgár - közölte szombaton a kínai nagykövetség. Más források szerint kilenc kínai mérnök halt meg a támadásban.

Nagy terv készült a kínaiak sportolására, a tõzsdén már látszik az eredmény

Gazdaság2021.08.21, 06:27

A kínai sportrészvények átlagosan 10 százalékot emelkedtek augusztus elsõ hetében, miután Peking bejelentette a tervét, amely alapján országosan felpörgetnék a lakosság sportolását, illetve a kormány jelentõs beruházásokat valósítana meg a népegészségügy és a fitnesz területén.

Terrorizmus támogatásával vádolnak négy egyetemistát Hongkongban

Nagyvilág2021.08.18, 11:30

Terrorizmus támogatásának gyanúja miatt õrizetbe vettek négy egyetemistát Hongkongban szerdán, miután egy hallgatói szakszervezeti gyûlésen megszavaztak egy késõbb visszavont javaslatot, amely alapján szolidaritást vállaltak egy hongkongi rendõrt megkéselõ férfival, aki a tette után öngyilkos lett.

Sikeres volt a kínai szonda Mars-küldetése

Tudomány2021.08.17, 19:57

A kínai Csu-zsung marsjáró a terveknek megfelelõen teljesítette felderítési feladatait a Mars felszínén - közölte kedden a Kínai Nemzeti Ûrügynökség (CNSA).

Ölelkezõ szerelmespár több, mint 1600 éves síremlékét tárták fel Kínában: öngyilkosságot követhettek el

Life.hu2021.08.26, 15:10

Több, mint 1600 éves, az északi Vej-dinasztia (386-534) idejébõl származó síremlék feltárásáról számoltak be a kínai Csilin Egyetem által közzétett tanulmányban, amely szerint a sírban egy egymást átölelõ szerelmespár nyugszik. A sírt 2020-ban tárták fel az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Datongban.

1600 éves kínai Rómeó és Júlia sírjára bukkantak

Tudomány2021.08.16, 16:37

Olyan, több mint 1600 éves, az északi Vej-dinasztia (386-534) idejébõl származó síremlék feltárásáról számoltak be a kínai Csilin Egyetem által közzétett tanulmányban, amelyben egy egymást átölelõ szerelmespár nyugszik.

Eddig ismeretlen rágcsálófajt azonosítottak egy õsi kövületben

Tudomány2021.08.16, 15:46

Eddig ismeretlen rágcsálófajt azonosítottak egy õsi kövületben, melyet az északkelet-kínai Ninghszia Huj autonóm területen fedeztek fel kínai kutatók.

Víz árasztotta el a kínai bányát, 19 munkás csapdába esett, egy meghalt

Nagyvilág2021.08.16, 10:59

Egy 200 fõs kínai rendõrökbõl, mentõalakulatokból és szakértõkbõl álló csapat próbál megmenteni 19 csapdába esett szénbányászt az északnyugati Csinghaj tartományban, miután a víz elárasztotta a bányát - írta meg az ABC.

Megduplázódott az 5G mobiltelefonok eladása Kínában

Gazdaság2021.08.16, 12:43

Kínában közel duplájára nõtt az 5G rendszerû mobilkészülékek kiszállítása az elsõ hét hónapban éves összevetésben.

Hatalmas felfedezést tettek Kínában - erre bukkantak a kutatók

Life.hu2021.08.13, 22:03

Kékbálnaméretû dinoszauruszfajokat fedeztek fel a kutatók Kína északnyugati részén - derült ki egy új tanulmányból, ami a Scientific Reports címû folyóiratban jelent meg.

Kékbálnaméretû dinoszauruszfajokat fedeztek fel Kínában

Tudomány2021.08.13, 19:21

Kékbálnaméretû dinoszauruszfajokat fedeztek fel a kutatók Kína északnyugati részén - derült ki egy új tanulmányból, amely a Scientific Reports címû folyóiratban jelent meg.

Két órán át ült a kutya a szakadó esõben a gazdája tréfája miatt

Nagyvilág2021.08.13, 13:17

Tréfának szánta, de csak magára haragította a felhasználókat az a kínai férfi, aki egy esõs napon tréfát ûzött a kutyájából. Az állat két órán át várt rá a szakadó esõben, miközben a férfi felesége az ablakból kamerázta õt.

Több mint 176 kiló ritka szarvasagancsot foglaltak le Kínában

Nagyvilág2021.08.12, 11:02

Több mint 176 kiló ritka agancsot foglaltak le az észak-kínai Belsõ-mongóliai Autonóm Területen, a csempészhálózat 15 emberét letartóztatták.

11 év börtönre ítélték a kémkedéssel vádolt kanadai üzletembert Kínában

Nagyvilág2021.08.11, 06:47

Börtönbüntetésre ítélték szerdán Kínában Michael Spavor kanadai üzletembert, akit egy másik kanadai diplomatával egy idõben, 2018 végén vettek õrizetbe, nem sokkal az után, hogy a kanadai hatóságok Vancouverben amerikai kérésre letartóztatták a Huawei kínai óriásvállalat alapítójának lányát.

A világ legrégebbi pénzverdéje került elõ Közép-Kínában

Tudomány2021.08.10, 11:10

A világ legrégebbi, mintegy 2500 éves pénzverdéjére találtak rá a közép-kínai Honan tartományban.

Már csak a legfelsõbb bíróságban bízhat a Kínában halálra Ítélt kanadai férfi

Nagyvilág2021.08.10, 13:49

Elutasította a liaoningi fellebbviteli bíróság kedden annak a kanadainak a fellebbezését, akit kábítószer-csempészet vádjával ítéltek halálra röviddel az után, hogy Kanadában õrizetbe vették a Huawei kínai óriásvállalat alapítójának lányát.

Hazaindultak a Kínában vándorló elefántok

Tudomány2021.08.09, 18:47

Hazaindult a délnyugat-kínai Jünnan tartományban vándorló, 14 tagból álló elefántcsorda, amely tavaly márciusban hagyta el a tartomány déli részén fekvõ, Hszisuangbannai Természetvédelmi Területet.

Egyre gyorsabban terjed a delta variáns Kínában

Nagyvilág2021.08.09, 10:02

Továbbra is terjed a koronavírus delta variánsa Kínában, ahol már 17 tartományból jelentettek belföldi fertõzésbõl eredõ megbetegedéseket az új járványhullám kezdete óta.

Tízezreknek kell elhagyni az otthonukat Dél-Kínában az áradások miatt

Nagyvilág2021.08.09, 09:39

Súlyos esõzések miatt tízezrek kényszerültek elhagyni lakhelyüket a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban - jelentette hétfõn a China News címû kínai hírportál.

Ahol az ünnepi asztalra kutyahús kerül - sokkoló tények Kínáról, amiket még biztosan nem hallottál

Sulilife.hu2021.08.07, 10:54

Kína a világ egyik legnagyobb és legbefolyásosabb országa, emellett pedig számos olyan tény kering az ott élõk kultúrájával, szokásaival kapcsolatban, amelyek csak kitalációnak tûnnek, pedig teljes mértékben a valóságot tükrözik. Ezek közül gyûjtöttünk most össze néhányat.

Kína legrégebbi pénzverdéjére bukkanhattak

Tudomány2021.08.06, 08:56

A régészek felfedezték a világ egyik legkorábbról ismert pénzverdéjét, amely Kína Henan tartományában található. A komplexumot a császári Kína felemelkedése elõtt központi regionális hatalom helyszínén, Guanzhuangban, a Zheng állam városában és közigazgatási központjában végzett ásatások során találták meg a szakemberek.

A kínai média elektromos ópiumnak nevezte a videójátékokat, beszakadt az egyik techóriás

Gazdaság2021.08.03, 12:31

Izgalmas kereskedési nap volt kedden, a kínai vállalatok körében. A Tencent technológiai és videójáték óriás és a NetEase részvénye is beszakadt, miután az állami médiában megjelent egy cikk, amely „elektronikus ópiumnak" nevezte a videójátékokat.

Újra megjelent a koronavírus Vuhanban

Nagyvilág2021.08.03, 09:39

A hatóságok elrendelték a teljes lakosság tesztelését, miután újra megjelent a koronavírus a kínai Vuhanban, a világjárvány elsõ gócpontjában. Hét betegnél mutatták ki eddig a fertõzést, az egyikük munkahelyékhez közeli kerületeket vesztegzár alá helyezték. 

Több millió ember került vesztegzár alá Kínában

Nagyvilág2021.08.02, 18:14

Kínában ismét több millió ember került zárlat alá az új koronavírusos esetek számának ismételt növekedése miatt. A hatóságok hétfõn 55 új fertõzöttet jelentettek.

Több száz áldozata van az áradásoknak Kínában

Nagyvilág2021.08.02, 14:08

A kutató-mentõ csapatok még mindig eltûnteket keresnek a közép-kínai Honan tartományban, ahol a súlyos áradásokban eddig több mint háromszáz ember halt meg. A legnagyobb kárt a tartomány székhelyén, Csengcsouban okozta a rekordmennyiségû esõ: az utcák szinte folyókká változtak, és a metrót is elöntötte a víz.

Észak-Korea már 5G technológiát alkalmaz egyes határszakaszainak megfigyelésére

Gazdaság2021.07.29, 00:16

Egy észak-koreai forrás szerint a hatóságok már az 5G-s technológiát használó, legmodernebb kamerákkal figyelik a Kínával közös határ menti történéseket Phenjanból – adta hírül a DailyNK hírügynökség.

Hatalmas a tét: így hódítja meg Kína a globális videójátékipart

Gazdaság2021.07.28, 21:01

Az elmúlt évtizedekben az amerikai és japán videójátékgyártók uralták az iparágat. Most azonban új és igen komoly kihívót kaptak a kínai technológiai óriások személyében. A kínai társaságok ugyanis lendületesen terjeszkednek a világban, és sorra vásárolják fel a jelentõs stúdiókat.

Emlékezetével együtt családját is elveszítette a mélybe zuhanó férfi: megható videó, ahogy 13 év után találkoznak

Life.hu2021.07.27, 14:16

2008-ban hét emeletnyi magasságból zuhant le a most negyvenéves kínai Zhou Shuiping. Életben maradt, de elveszítette emlékezetét, sõt, még azt sem tudta, õ maga kicsoda. Mivel nem voltak nála az okmányai, nem tudták, hol keressék a hozzátartozóit. Apja a keresésére indult, de nem bukkant a nyomára. Most 13 év után azonban újra találkoztak.

A legmagasabb riasztást adták ki tájfunveszély miatt Kínában

Nagyvilág2021.07.27, 13:15

Pusztító tájfun érheti el Kína keleti tartományait, ezért elõvigyázatosságból több mint 300 ezer embert evakuáltak, visszafordították a kereskedelmi hajókat és leállították az építkezéseket. A legmagasabb, vagyis vörös riasztást adták ki Pekingben, ahol kedden törölték a vasút-és légi járatok egy részét.

Bombameglepetés a nõi röplabdatornán

Sport2021.07.25, 11:38

A címvédõ kínai válogatott hatalmas meglepetésre kikapott a török csapattól a tokiói olimpia nõi röplabdatornáján.

Tucatnyian meghaltak egy kigyulladt raktárban Kínában

Nagyvilág2021.07.25, 07:56

Eddig tizennégy áldozata és huszonhat sérültje van annak a raktártûznek, amely a kínai Csangcsung városában, egy logisztikai raktárban csapott fel szombaton. Sok sérültnek súlyos az állapota.

Megmentette gyerekét egy kínai asszony, de õ meghalt

Nagyvilág2021.07.23, 15:51

Épp idõben ki tudta emelni a romok alól kislányát egy kínai asszony az áradások által sújtott Kínában: a babát kimentették a mentõegységek, az anya viszont nem élte túl - írja a BBC.

Már több mint 50 halottja van Kínában az ítéletidõnek - videó

Nagyvilág2021.07.23, 14:06

Már 51 halottja van Kínában az ítéletidõnek, de a halottak száma várhatóan növekedni fog, ahogy a katasztrófavédõk egyre több vízzel elárasztott helyet el tudnak érni.

Már legalább 33 halálos áldozata van a történelmi nagyságú kínai áradásnak - videó

Nagyvilág2021.07.23, 13:42

A közép-kínai pusztító áradásokban már legalább harminchárom ember meghalt. Jelenleg a romok takarítása zajlik Henan tartományban és annak fõvárosában, Csengcsouban - írja a Guardian.

Így árasztotta el az özönvíz a kínai metrót - videó

Nagyvilág2021.07.22, 12:42

Mellkasig érõ vízben álltak a kínai metróban az utasok - számolt be a Tények.

Meghalt mind a 14 alagútban rekedt munkás Kínában

Nagyvilág2021.07.22, 11:45

Mind a 14 munkás holttestét megtalálták, akik csapdába estek egy alagút építése közben bekövetkezett balesetkor - közölték csütörtökön a dél-kínai hatóságok. Ahogy az Origo is beszámolt róla, pár napja még volt remény, hogy életben találnak 11 munkást.

Huszonhárom rakéta kilövésével mentenék meg a világot

Tudomány2021.07.21, 18:39

Vakmerõ tervet dolgozott ki a világ megmentésére Kína: huszonhárom rakétát lõnének egy Földre veszélyes aszteroidába. A számítások szerint a becsapódó rakéták módosítanák a kisbolygó pályáját, így az elkerülne minket.

Koronavírusos reptéri dolgozók miatt töröltek több száz járatot Kínában

Nagyvilág2021.07.21, 12:51

Több száz légijáratot töröltek Kelet-Kínában, miután Nanking nemzetközi repülõterének dolgozói között tizenhét embert koronavírusos fertõzöttként azonosítottak - számolt be a Hszinhua kínai hírügynökség.

Súlyos áradások miatt százak rekedtek a kínai Csengcsou metróban - videó

Nagyvilág2021.07.20, 23:48

Súlyos áradások miatt százak rekedtek kedden a kínai Csengcsou város metrójában, a helyi sajtó legalább tizenkét halottról tud, bár az áldozatok pontos számát egyelõre még nem tudni.

Összeomlott egy alagút Kínában, hárman meghaltak

Nagyvilág2021.07.20, 10:40

Három holttestet találtak Kínában, miután csütörtökön összeomlott egy alagút, melyben munkások dolgoztak. 11 embert még mindig keresnek a hatóságok az elárasztott alagútban. - írja az abcnews.com.

Két gát is beszakadt Kínában az esõzések miatt

Nagyvilág2021.07.19, 15:38

Beszakadt két gát a Kína északi részén fekvõ Belsõ-Mongólia Autonóm Területen a súlyos esõzések miatt - közölte hétfõn a pekingi katasztrófavédelmi minisztérium.

Pandabébik születtek Kínában

Nagyvilág2021.07.19, 10:46

Két óriáspandaikerpár is született helyi idõ szerint szombat este a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban.

Északnyugat-Kínába vezetnek a kannabisz legkorábbi gyökerei

Tudomány2021.07.17, 08:31

Északnyugat-Kínába vezetnek a kannabisz legkorábbi gyökerei egy nemzetközi kutatócsoport szerint. A svájci Lausanne-i egyetem vezette szakértõi csoport szerint a vadkender háziasítása 12 ezer éve kezdõdött Kínában.

Megégett hõpajzs és ejtõernyõ látható a kínai marsjáró új képein

Tudomány2021.07.16, 13:26

Új képeket küldött Kína elsõ marsjárója, a Zhurong. A felvételeken a landoláskor használt, megégett, de egyben lévõ hõpajzs és ejtõernyõ látható - írja a CGTN kínai hírportál. 

Végre találkozhatott szüleivel a 24 évvel ezelõtt elrabolt férfi - videó

Nagyvilág2021.07.15, 12:00

Az Origo is beszámolt arról korábban, hogy 24 év után talált rá apja arra a gyerekre Kínában, akit még 1997-ben raboltak el házuk elõl. Az apa azonban nem adta fel a keresést, és 500 ezer kilométert utazott, míg rá nem talált fiára. A gyerek és szülei most, évtizedek után újra találkozhattak.

7,9 százalékkal növekedett a második negyedévben a kínai gazdaság

Gazdaság2021.07.15, 07:12

A kínai gazdaság 7,9 százalékkal növekedett éves összevetésben az idei második negyedévben, a koronavírus-járvány belföldi megfékezését követõ stabil helyreállást jelezve - derült ki a kínai statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.

A 14 éves mûugrótól az 52 éves lovasig: Kína 431 sportolót küld az olimpiára

Sport2021.07.14, 14:32

Kínát 431 sportoló képviseli a jövõ pénteken rajtoló tokiói olimpián.

Ultraalacsony hõmérséklet létrehozására fejlesztett ki hûtõgépet Kína

Tudomány2021.07.14, 12:54

Ultraalacsony hõmérséklet létrehozására fejlesztett ki hûtõgépet Kína. A prototípus segítségével az abszolút zéróhoz közelítõ hõmérséklet állíthat elõ, amely a hõmérséklet fizikai határa.

Az apa, aki sose adta fel: 24 év után bukkant rá elrabolt gyermekére

Life.hu2021.07.14, 09:31

Kínában 24 éve történt egy gyerekrablás, a két éves kisfiút embercsempészek vitték el. Édesapja azonban nem nyugodott, és 500 ezer kilómétert utazott, hogy megtalálja fiát.

Kétévesen rabolták el a kínai fiút, apja 24 év után találta meg

Nagyvilág2021.07.13, 12:28

Apa és fia 24 év elteltével talált újra egymásra Kínában. A fiút gyerekkorában rabolták el a házuk elõl Shandong tartományban, az apa 500 ezer kilométert tett meg motorbiciklijével, hogy megtalálja gyerekét.

A várakozásokkal ellentétben gyorsult a kínai export növekedése júniusban

Gazdaság2021.07.13, 09:34

A várakozásokkal ellentétben a kínai export növekedése gyorsult júniusban, folytatva a koronavírus-járvány utáni helyreállást.

Hatalmas turistalátványosság lett a sziklába vájt út Kínában – képek

[origo] utazás2021.07.13, 11:38

A Kína északi részén lévõ Tajhang-hegységben van egy kis falu, Senlungvan, melynek lakói 1985-ben megelégelték, hogy a világtól elszigetelten élnek. Egy 1500 méter hosszú utat vájtak a meredek sziklába, amivel 15 év alatt készültek el. Az út azóta nemcsak nekik jelent könnyebbséget a közlekedésben, de a turisták körében is igen népszerû lett. Az alábbi képre kattintva galériát nézhet meg róla!

Összeomlott egy többemeletes szálloda Kínában

Nagyvilág2021.07.13, 10:04

Eddig tizennégy embert sikerült kiemelnie a kutató-mentõ csapatoknak az összeomlott szálloda alól a kelet-kínai Szucsouban. Nyolcan közülük nem élték túl a szerencsétlenséget. 

Kína távozásra szólított fel egy amerikai rombolót a Dél-kínai-tengeren

Nagyvilág2021.07.12, 11:30

A kínai haditengerészet távozásra szólított fel egy amerikai rombolót, amely behajózott a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére - jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a kínai hadsereg hétfõi közlésére hivatkozva.

Kína megtiltja a szupermagas felhõkarcolók építését

Gazdaság2021.07.08, 16:39

A bolygó 100 legmagasabb épületének közel felével rendelkezõ ország, Kína, hivatalosan is megtiltja az 500 méter magasságot meghaladó felhõkarcolók építését, és szigorú biztonsági ellenõrzést rendelt el minden 100 méter feletti épület esetében.

Kötelezõ arcfelismerés jött a Tencent mobiljátékaiba

Techbázis2021.07.10, 14:02

Kínában este tíztõl reggel nyolcig nem játszhatnak a gyerekek és a fiatalkorúak.

Élõben közvetítik munkájukat a kínai farmerek, és ezzel rengeteget keresnek

Gazdaság2021.07.10, 06:56

Kína mezõgazdasági termelõi és forgalmazói interaktív élõ közvetítéssel és rövid kisfilmekkel reklámozzák a termékeiket a városlakóknak. A rövidke videók akkora internetes szenzációt váltottak ki az országban, hogy a gazdák már több száz millió jüant keresnek azok segítségével.

Már Kínában sem számít veszélyeztetettnek az óriáspanda

Tudomány2021.07.09, 11:38

Már Kínában sem számít veszélyeztetettnek az óriáspanda, ám még mindig sérülékeny - jelentették be kínai szakértõk.

Szerelmi csalódás áldozatait csapták be kínai csalók

Nagyvilág2021.07.08, 12:13

Magukat párkapcsolati tanácsadóknak kiadó csalókból álló bûnbandát lepleztek le a sanghaji hatóságok. A gyanúsítottak több mint hétmillió jüant, átszámítva körülbelül 327 millió forintot csaltak ki emberektõl azzal az ígérettel, hogy segítenek nekik visszaszerezni korábbi partnereiket. Errõl írt internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) címû hongkongi lap csütörtökön.

Meglepõ, de erõre kapott a venezuelai olajkereskedelem

Gazdaság2021.07.05, 13:35

Megugrott Venezuela olajexportja a múlt hónapban, ahogy a kereskedõk lendületesen adták el az országban megtermelt kõolajat a kínai vevõknek. A mostani felpattanást egy új adó bevezetése elõtti roham eredményezte, de Venezuela vezetése optimista a jövõvel kapcsolatban.

Veszélybe kerülhetnek az idei karácsonyi ajándéknak szánt játékok?

Gazdaság2021.07.05, 06:32

Egyelõre úgy tûnik, idén karácsonykor kevesebb játék kerülhet a karácsonyfák alá. A játékiparban is érzõdnek ugyanis szállítmányozási fennakadások, ami visszafoghatja az értékesítési lehetõségeket is.

Megtették elsõ ûrsétájukat a kínai ûrállomáson lévõ kínai ûrhajósok

Tudomány2021.07.04, 13:27

Megtették elsõ ûrsétájukat vasárnap a kínai ûrállomáson tartózkodó kínai ûrhajósok az ország sajtójának közlése szerint.

Kína felvenné a versenyt a legnagyobb bortermelõ országokkal

Gazdaság2021.07.03, 09:36

Kínában teljes kormányzati támogatást élvez a borászat, amely Peking tervei szerint hamarosan a világ élvonalába törhet. Ha ez teljesül, akkor nem is olyan sokára egyes kínai régiók már a világ olyan legendás bortermelõ térségeivel versenyezhetnek, mint Bordeaux.

Kínai elnök: A kommunista párt nélkül Kína ma nem lenne az, ami

Nagyvilág2021.07.01, 07:22

Hszi Csin-ping kínai elnök a kommunista párt (KKP) szerepének fontosságát hangsúlyozta az ország mai eredményeinek elérésében a KKP megalapításának századik évfordulója alkalmából csütörtökön Pekingben megtartott, nagyszabású ünnepségen.

Ritka bepillantást kaptunk az 518 millió évvel ezelõtti életbe

Tudomány2021.06.30, 13:38

Mintegy 500 millió évvel ezelõtt a Föld minden lénye az óceánokban élt, ám a tudósok keveset tudnak arról, hogy ezek az állatok és algák hogyan fejlõdtek. Egy nemzetközi kutatócsoport szerint azonban egy, a kínai Kunming közelében újonnan felfedezett fosszilis lelõhely kulcsot adhat annak megértéséhez, hogy miként fektették le az élet alapjait ezek az organizmusok a szárazföldön és a tengeren egyaránt.

Egyre több ázsiai országban érnek el áttörést a magyar termékek

Nagyvilág2021.06.30, 13:06

Az elmúlt hónapokban több fontos sikert értek el a magyar beszállítók távoli országok piacain. Japánban egyre népszerûbbek a magyar ételek, míg Kínában a tokaji aszú iránt nõ az érdeklõdés – közölte a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség az Origóval.

Kínának sikerült felszámolnia a maláriát

Nagyvilág2021.06.30, 07:11

Kínának sikerült felszámolnia a maláriát - jelentette be szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Kétmilliárd tonna olajat és gázt találtak Kínában

Gazdaság2021.06.30, 00:56

A China National Petroleum Corporation (CNPC) energiaóriás a napokban megerõsítette, hogy a közelmúltban felfedezett olajmezõk nagyjából kétmilliárd tonna palaolajat és gázt tartalmaznak.

Kína legkisebb dinoszaurusz-lábnyomára bukkantak

Tudomány2021.06.29, 17:16

Kína legkisebb dinoszaurusz-lábnyomára bukkant egy nemzetközi kutatócsoport: a Szecsuán tartományban talált nyom mindössze 10,2 milliméter hosszú és 9,6 milliméter széles.