Az észak-koreai támadók váltságdíjat követeltek. A halászok kiszabadultak, és a hajójuk is megmaradt. Nem tudni, kik voltak az elrablóik.
Pekingben idén már többször is kiugróan magas légszennyezettséget mértek, de még ennél is akad mérgezőbb levegőjű kínai város 2012 egészét tekintve.

Rade Šaptovia a francia énekes, Woodkid Iron című számára állította össze filmjét Pekingről és Sanghajról. Az alig 3 és fél perces, mozgalmas felvételből megtudhatjuk, hogyan látta a két kínai nagyvárost a belgrádi grafikus. ![]()
A sivatagi homok okoz gondot több kínai tartományban, Pekinget is beterítette a por, máshol autópályákat kellett lezárni.
Újabb harminchat kilométer hosszú metróvonalat építenek a kínai fővárosban. A beruházás elkészülte után összesen 442 kilométeren utazhatnak metróval a pekingiek.

Sokkoló adatokkal állt elő az egyik kínai lap, amely elszívott cigaretta-mennyiségre konvertálta át a kínai nagyvárosok levegőjének szennyezettségét.

Akkora a por Pekingben, hogy rossz íze van a levegőnek. Marad a szmog a hideg és a szélcsend miatt. "Tíz év múlva mindannyian gázálarcban fogunk közlekedni" - mondja az a vállalkozó, aki figyelemfelkeltés céljából árulja a dobozos levegőt.
Kína idei gazdasági növekedése 8,4 százalék lehet a Kínai Társadalomtudományi Akadémia gazdasági kutatóintézete szerint. A kormány legalább 7,5 százalékkal számol.
Kifejezetten kockázatos lélegezni a kínai fővárosban, ahol a még elfogadható szint tizennégyszerese a légszennyezés, de mértek harminchatszoros koncentrációt is az utóbbi napokban. A szmogos szürkeség miatt látni is nehéz. Videó.

Január 1-jétől 72 órás vízummentes tartózkodást léptetett életbe Peking és Sanghaj 45 ország, köztük Magyarország állampolgárai számára. Az intézkedéstől a turizmus fellendülését várják a kínai hatóságok.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.