jelzálog
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hitel
- ingatlan
- gazdaság
- devizahitel
- MNB
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb bankot büntetnek a válság miatt
A Credit Suisse 5-7 milliárd dollárnyi bírság megfizetésével köthet megállapodást az amerikai Igazságügyi Minisztériummal, miután eljárás indult a bank ellen toxikus jelzáloghitelek 2008-as válságot megelőző árusítása miatt. A pénzintézet jelezte, túl nagynak tartja ezt az összeget.
- címkék:
- USA
- bírság
- válság
- jelzálog
- hitel
- Credit Suisse
- Címkefelhő »
Elsöpörte a megtakarításokat a jegybanki segítség
Mintegy 160 milliárd fontba került a szigetország megtakarítóinak a hét éve beindított brit eszközvásárlási program és a rekord alacsony kamatszint . Ezzel együtt viszont az ingatlanárakat, valamint a részvény- és kötvényárfolyamokat viszont a magasba röpítette.
A lakók kiakadtak, nehezebb behajtani a közös költséget
2015-ben a közös képviselők még minden további nélkül jelzálogot tetethettek annak a lakónak a lakására, aki háromhavi közös költséggel tartozott. 2016 eleje óta ehhez már jogerős végzés kell, ami igazolja, hogy a lakó valóban tartozik. A kormány szerint igazságtalan volt, hogy a közös képviselők önhatalmúlag jelzálogot jegyeztethettek be, ezért kellett változtatni a szabályokon. A szigorítás nem lassítja nagyon a folyamatot, de egy kis pluszmunkát jelent a közös képviselőknek.
A jelzáloghitelesek kötelező gondolkodási időt kaphatnak
A jelzáloghitelt felvevőknek vagy ingatlant lízingelőknek háromnapos gondolkodási idő járhat a szerződés aláírása előtt az országgyűlés gazdasági bizottságának módosító javaslata szerint.
Döntött a kormány: forintosítják az autó- és személyi hiteleket
Megállapodást kötött a kormány és a Magyar Bankszövetség. A kabinet javasolja az Országgyűlésnek, hogy még az idén forintosítsák a fennálló devizaalapú fogyasztói, nem jelzáloghiteleket.
Hamarosan létrejöhet az Erste jelzálogbankja
Az Erste Bank augusztus elején beadta jelzálogbank alapítási kérelmét a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI érdeklődésére.
- címkék:
- jelzálog
- MKB
- MNB
- Erste Bank
- Címkefelhő »
Az autóhitelesek várhatják a postást
A Magyar Bankszövetség az autóhitelek forintosítását kezdeményező minisztériumokkal és a jegybankkal folyamatosan tárgyalt az elmúlt hetekben. A tárgyaló felek már közel állnak ahhoz, hogy az augusztusi kormánydöntés után az autóhiteleket is forintosítsák - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Fű alatt virágzó piacgazdaság Észak-Koreában
Észak-Koreában nincsenek bankok, nem engedélyezett a hitelezés, ennek ellenére az elnyomott koreaiak leleményes módszerekkel kerülik meg a diktátori szigort.
- címkék:
- Észak-Korea
- piacgazdaság
- jelzálog
- hitel
- bank
- Címkefelhő »
Jelzálogbankot alapít az Erste
Az Erste Bank várhatóan még a héten beadja az MNB-hez jelzálogbank-alapítási kérelmét, amelyet az új leányvállalat cégbírósági bejegyzése után követ majd a működési engedély benyújtása – közölte az osztrák bank az MTI-vel.
- címkék:
- Jelzálogbank
- jelzálog
- értékpapír
- Erste
- MNB
- Címkefelhő »
Eddig tartott a kamatvágás. Mennyit nyertek a hitelfelvevők?
A három évig tartó kamatvágási sorozat eredményeképp 7%-ról egészen 1,35%-ra csökkent az alapkamat. A kamatcsökkentés legnagyobb nyertesei közé a lakáshitelesek tartoznak. Ma 36%-kal kevesebb havi törlesztőrészletet fizetünk havonta egy újonnan felvett hitelért, mint 3 évvel ezelőtt. Az ingatlanpiac egyre forróbb, az olcsó hitel egyre vonzóbb... Ennek ellenére a jelenlegi helyzetben is fontos kérdéssel szembesülnek a hitelfelvevők: a legolcsóbb hitelt vagy a biztonságosabb, de drágább hitelt érdemes választaniuk? Mi történik, ha emelkedni fog a kamatszint? Melyik bizonyulhat jobb választásnak?
- címkék:
- hitel
- jelzálog
- hitelkamatok
- Címkefelhő »
Családi botrány! Mischa Barton beperelte az anyukáját, mert pénzt lopott tőle
Úgy látszik, családi dráma van kialakulóban Mischa Bartonéknál. A 29 éves színésznő ugyanis anyukájával pereskedik a bíróságon.
Nem változnak a jelzálogbejegyzések
A devizahitelek forintosítását követően az ügyfeleknek nem kell földhivatali eljárásokkal bajlódniuk, az eredeti jelzálogbejegyzések a devizanemváltás ellenére is többségükben érvényben maradnak.
- címkék:
- devizahitel
- jelzálog
- forintosítás
- Címkefelhő »
Kétmilliárdos spanyol jelzálog van a pécsi Magasházon
Az épületet így is, úgy is lebontják. A város biztos nem vállalja át a tartozást.
- címkék:
- pécsi magasház
- bontás
- jelzálog
- Címkefelhő »
Nem az ő saruk, de százmilliót kell fizetniük a banknak
A lakásuk építtetője tüntette el a bank pénzét, mégis húsz csongrádi családnak kell állnia a kárt. A pénzintézet így érvényesíti keretbiztosítéki jelzálogjogát.
Mérgezett lakáshitelek bukkannak elő mindenfelől
Nincsenek egyedül annak az angyalföldi társasháznak a lakói, akiknek gyakorlatilag újra meg kellene vásárolniuk az egyszer már kifizetett lakásukat, mert átverte őket a kivitelező. Az ügyről szóló cikkünk megjelenése óta fél tucat hasonló esetről értesültünk. Makón, Szegeden, Kalocsán, Debrecenben, Győrben, Miskolcon és a főváros 17. kerületében is akadnak olyanok, akiket önhibájukon kívül kilakoltatás fenyeget.
Már kifizetett lakásokért kér pénzt az Erste
Annak ellenére követel újabb milliókat az Erste Bank egy angyalföldi társasház lakóitól, hogy ők már évekkel ezelőtt kifizették lakásuk árát. A házat építő beruházó ugyanis eltűnt a pénzükkel, az Erste Bank pedig most rajtuk követeli a vesztesége egy részét.
Megoldást kínál-e az új Ptk. a keretbiztosítéki jelzálogjoggal biztosított követelések átruházására?
Az új Polgári törvénykönyv kodifikációja során jelentős változások várhatóak a biztosítékok rendszerében. A keretbiztosítéki jelzálogjog a modern banki hitelezés egyik kedvelt biztosítéki formája, ám jelenlegi szabályozása hiányos. Orvosolja-e ezt új Polgári törvénykönyv?
Ne fizessen, majd a szomszéd állja a cechet
Ha társasházban lakik, dönthet: áram, lift és fűtés nélkül marad, vagy összedobja a pénzt nem fizető szomszédai helyett, ha azok kényszerből vagy dacból nem szállnak be a közös költségekbe. Ellenszer nincs, szinte csak a bírósági végrehajtásban lehet bízni, jelzálogot hiába tesznek az adós lakására, az eladás után szinte mindenki előbb jut a pénzéhez, mint a muszájból kölcsönző lakók. A szomszédok közönnyel veszik tudomásul a helyzetet: inkább perkálnak, mint a veszekedés.
Háromezren ajánlanák fel ingatlanjukat az eszközkezelőnek
A bajban levő devizahitelesek közül legtöbben a fővárosból érdeklődtek a Nemzeti Eszközkezelő kék számán arról, hogy részt vehetnek-e abban a programban, amelynek lényege, hogy ingatlanjukat az állam megveszi, de ők bérlőként a lakásban maradhatnak.
A végtörlesztés miatt nőtt a lakáshitelek száma
A devizahitelek végtörlesztésére folyósított kiváltó forinthitelek miatt nőttek jelentősen novemberben a háztartások lakáscélú új hitelei. Az MNB közleménye szerint a múlt hónapban az ilyen jellegű hitelek kamatlába is emelkedett.
Januártól vásárolhatja meg az eszközkezelő a rászorulók ingatlanát
A vásárlás egyik feltétele, hogy az ingatlan forgalmi értéke nem haladja meg Budapesten és a megyei jogú városokban a 15 millió, egyéb településeken a 10 millió forintot. Legkorábban fél év múlva élhetnek majd az adósok a visszavásárlás jogával.
Jelezni kell a földhivatalban, hogy a jelzálog-törlési kérelem a végtörlesztéssel függ össze
A rögzített árfolyamú végtörlesztés esetén a pénzintézet jelzálogjogának törlése a hatályos díjtörvény alapján díjmentes, ám számos tapasztalat szerint a kérelmet a díj meg nem fizetése miatt elutasítják a földhivatalok. Megoldás lehet, ha a végtörlesztők a kérelmen feltüntetik, hogy a törlés összefügg a végtörlesztéssel, így, ennek alapján elkerülhető a földhivatal elutasító válasza - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz vezetője.
Több tízmillió forinttal tartozik VV Laci - Súlyos hitelcsapdába került
Ahogy arról a Blikk beszámolt, a VV4 keményfiúja komoly hitelcsapdába került: több tízmillió forintos hitel nyomja a vállát, mely miatt a házán és az autóján is jelzálog van. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy nemrég nyitott étterme is csak a pénzt viszi.
Az új Ptk. jelentősen átalakíthatja a banki hitelezés biztosítéki rendszerét
Az új Polgári törvénykönyv kodifikációja során jelentős változások várhatóak a biztosítékok rendszerében. Igény mutatkozik arra, hogy átalakítsák, kijavítsák a modern banki hitelezés egyik kedvelt biztosítéki formájának egyes szabályozási hiányosságait.
PSZÁF: Megéri euróra váltani a frankhiteleket
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azt szeretné, ha a bankok engedményekkel könnyítenék meg ügyfeleiknek a svájci frankban és más devizákban lévő hitelek euróra váltását - derül ki egy vezetői körlevélből. November végén 4800 milliárd forintnyi svájci frankban jegyzett hitel volt a magyar háztartásoknál.
Whiskey és malac az első brit-kínai üzletek között
Megérkezett Kínába a brit miniszterelnök, akinek első útja a Tescoba vezetett; ideges befektetők új csúcsra hajtották az arany árát; az ír bankrendszerre a következő csapást a lakáshiteleikkel csúszó ügyfelek jelenthetik - külföldi gazdasági lapszemle.
Buffett: Igazi kihívás előtt az euró
Warren Buffet szerint az eurónak igazi kihívással kell szembenéznie; a Fehér Ház nem hirdet moratóriumot a jelzálogadósok kilakoltatására; a francia kormány a sztrájk ellenére kitart a nyugdíjrendszer átalakítása mellett - gazdasági lapszemle.
Csak a törvény hatályba lépésétől él a devizaalapú jelzálog tilalma
Nem július elsejétől, hanem az erről szóló törvény hatályba lépésétől korlátozzák a devizaalapú jelzálogjog bejegyzését - erről a Nemzetgazdasági Minisztérium péntek késő délután adott ki közleményt. Így várhatóan csak július második felétől él majd a tilalom.
Egész Amerika hibázott a milliárdos befektető szerint
Amerika egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett vizsgáló bizottság előtt védte a hitelminősítőket, bagatelizálva a válság kialakulásában játszott szerepüket. Szerinte mindenki hibázott, hogy nem vette észre a jelzáloghitel-buborékot.
Jelzálogot vetnének ki a szennyezőkre
Egy törvényjavaslat szerint, ha ezután valaki szennyezi a környezetet, de a kárt nem tudja megfizetni, akár jelzáloggal is megterhelhetik a vagyonát.
- címkék:
- Kovács
- környezet
- jelzálog
- Címkefelhő »
A jogász válaszol: a jelzálogtól a nyelvpótlékig
Válogatásunkban a következő témákról olvashatnak: jelzálogteher, lakcím kiadása bántalmazó férjnek, magyar állampolgárság megszerzése, a gyermektartásdíj felső összege, ingatlan-elővásárlási jog, nyelvpótlék.
- címkék:
- jogász
- jelzálog
- Címkefelhő »
- 1