illegális bevándorlás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- migráns
- migráció
- Olaszország
- Európai Unió
- Soros György
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fiatal nőre és egy kislányra támadtak migránsok Németországban
A múlt hétvégén több migránstámadásról is beszámolt a német sajtó. A Bild információi szerint pénteken egy 27 éves nigériai bevándorló támadott egy gyengénlátó nőre München főpályaudvarán, másnap pedig egy eritreai migráns akart megerőszakolni egy 11 éves kislányt.
Szijjártó Péter: Nagyon szívélyes volt a Trump-Orbán találkozó
Európának meg kell őriznie a keresztény kultúrát és hagyományt, és nincs szükség arra, hogy ettől a kultúrától teljesen eltérő tömegek jöjjenek a kontinensre – minderről Szijjártó Péter beszélt a CNN-nek. A külgazdasági és külügyminiszter azt is közölte, hogy a továbbra is határozottan kiállnak a keresztény közösségek védelme mellett, valamint az antiszemitizmus ellen is határozott küzdelmet folytatnak majd. Szijjártó Péternek a műsorban többször is helyre kellett tennie az Obama- és Clinton-párti, a demokraták érdekeit képviselő csatorna álhírek felvetésével próbálkozó műsorvezetőjét, Hala Goranit.
Orbán Viktor-Donald Trump-csúcs: újabb áttörés a magyar-amerikai kapcsolatokban
Magyarország számára rendkívül fontos volt Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök találkozója, mert a két országot összekötő stratégiai szövetségesi kapcsolatokat mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika területén megerősítették, csakúgy, mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében. Örülünk, hogy együtt küzdünk az Egyesült Államokkal az illegális bevándorlás és a terrorizmus ellen, és a keresztény közösségek védelméért – hangsúlyozta Orbán Viktor. Donald Trump azt mondta, hogy nagyon jó munkát végzett Orbán Viktor, mert biztonságban tartotta az országát. A hétfői csúcstalálkozzóval ...
Donald Trump, az egyik legsikeresebb amerikai elnök
Donald Trump már 1988 óta gondolkodott azon, hogy elinduljon az amerikai elnökválasztáson, végül erre Barack Obama elnöksége és tevékenysége miatt szánta rá magát. Minden idők egyik legkeményebb választási kampányában az előrejelzésekre fényesen rácáfolva simán legyőzte a liberális Hillary Clintont, hogy aztán elnökként pontosan azt tegye, amit ígért, és amit a választói elvárnak tőle. Egyenesen fogalmaz, vállalja a konfliktusokat, de ami a választóknak a legfontosabb: megvédi az amerikai munkahelyeket és az országot az illegális bevándorlás és az iszlamista terror jelentette veszélytől.
Spanyolországban ismét erősödik a marokkói migránsok beáramlása
A marokkói kormány ismét bevezette a kötelező katonai szolgálatot az észak-afrikai országban. A behívó elől a legtöbben elmenekülnek, és ezúttal is Spanyolország a célország.
Brüsszel legalizálná az illegális migrációt
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója úgy véli, az európai embereket foglalkoztató legnagyobb kérdés a migráció, ezért az európai parlamenti választáson Európa fontos döntést hoz. Bakondi György azt mondta, a bevándorláspárti erők legalizálni szeretnék a migrációt migránsvízummal, névtelen bankkártyákkal és állandó migrációs útvonalak nyitásával.
Drasztikusan csökkent a bűnözés Matteo Salvini belügyminisztersége alatt
Miután koalíciós partnere, az Öt Csillag Mozgalom kritizálni kezdte Matteo Salvini jobboldali olasz belügyminisztert, miszerint kevesebbet kellene foglalkoznia a migránsokkal és többet a maffiával, a miniszter szembesítette a valósággal támadóit: tavaly március vége és idén március vége között az összbűnözés 15 százalékkal csökkent az országban, hála a módszereinek.
Élőben közvetítjük Orbán Viktor és Heinz-Christian Strache tájékoztatóját
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn fogadja Strache osztrák alkancellárt.
Svájcban a migránsok nagy része csak segélyekből él
A svájci Szövetségi Statisztikai Hivatal friss adataiból az derül ki, hogy a migránsok jelentős része csupán az állami támogatásokból él. A legrosszabb helyzet a szomáliai bevándorlók esetében van, ugyanis több mint 80 százalékukat az állam tartja el.
Migráns szülők megtámadnak egy iskolát Brüsszelben - videó
Az Európai Unió központi épületeitől néhány tömbnyire, Schaerbeek migránsok lakta negyedében a szülők megrohamoztak egy iskolát. Az ügy hátterében egy 4 éves, migráns hátterű kislány vélt megerőszakolása állt, amiért a szintén migráns hátterű szülők az iskolát hibáztatták. Ugyanakkor a gyors ügyészségi vizsgálat megállapította, hogy a kislány bugyiján talált vérfoltokat valójában egy fertőzés okozta, azaz senki sem bántotta a kislányt.
Orbán-Salvini-csúcs: Olyan Európára van szükség, amely megvédi a határait
Mindketten hisznek abban, hogy erős és sikeres nemzetállamok nélkül nem lesz erős Európa; a keresztény értékeken alapuló európai kultúrának elsőbbséget kell adni a kontinensen; Európa határait pedig meg kell védeni a migránsinvázióval szemben - minderről Orbán Viktor és Matteo Salvini beszélt Budapesten.
Helikopterrel indult Röszkére Matteo Salvini
Nem sokkal Budapestre érkezése után Röszkére indult Matteo Salvini olasz belügyminiszter Pintér Sándorral közösen. A magyar déli határt azért tekinti meg az olasz politikus, mivel szerinte ez a határvédelem egyik leghatékonyabb módja az illegális migráció ellen.
Minden idők legnagyobb migránscsoportját kapták el az amerikai határon
Az amerikai határőrség kedden a reggeli órákban elfogta az eddigi legnagyobb migránscsoportot a mexikói határ közelében.
A migránsok rendszeresen erőszakoskodnak a befogadóközpontok dolgozóival
Az osztrák belügyminisztérium adatai szerint rendszeresek a halálos és egyéb fenyegetések a migránsok részéről a befogadóközpontok alkalmazottaival szemben. Csak tavaly 15 „komoly incidens" is történt.
Videón, ahogy a migránsok kitörnek a mexikói táborból
Több mint ezer illegális bevándorló tört ki csütörtökön egy mexikói befogadóközpontból. Céljuk természetesen az, hogy eljussanak az Egyesült Államokba.
Négy hónapos kisbabát vert halálra az ötször deportált illegális migráns az Egyesült Államokban
Halálra vert egy négy hónapos kisbabát egy ötször már deportált illegális migráns Tennessee államban, az Egyesült Államokban, mert kiderült, hogy az nem az ő gyereke.
Húszezer fős migránskaraván közeledik az amerikai határhoz
Húszezer fős migránskaraván közeledik Mexikóban az amerikai határhoz – közölte szerdai Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök, és újabb katonák határhoz küldését helyezte kilátásba.
Kényszerbetelepítéseket hajt végre Macron elnök kormánya
Huszonnégy fiatalkorú migránst telepítenek be egy francia kisvárosba a település tudta és beleegyezése nélkül.
Csúcson a bevándorlóbűnözés az olaszoknál, élen a nigériai migránsmaffia
Tavaly minden ötödik letartóztatott ember külföldi volt Olaszországban, annak ellenére, hogy a lakosságnak még a tizedét sem érik el a nem olasz származásúak.
A baloldaliak korlátlanul engednék be a migránsokat Amerikába
A „menedékvárosoknak” nevezett sorosista fellegvárak polgármesterei egymást túllicitálva próbálják bizonygatni, hogy hozzájuk az illegális migránsok korlátlanul mehetnek, miközben háborús veteránok és gyerekek tízezrei laknak fedél nélkül az általuk irányított városok utcáin.
A migránsok fele még az alapfokú németet sem hajlandó megtanulni
Friss adatokból derült ki az a koránt sem hízelgő tény, hogy a német nyelvtanfolyamokra járó migránsok fele még az alapfokú teszteket sem tudja megoldani.
Szijjártó: A világ jövőjét meghatározó jelenség a tömeges illegális migráció
Abban nincs vita az ENSZ-ben sem, hogy Európa és a világ jövőjét is alapvetően meghatározó jelenség a tömeges illegális migráció - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottság (ECOSOC) partnerségi fórumán.
Kiderült, hogy valójában 47 éves a magát fiatalkorúnak hazudó migráns
Franciaországban ismét kiderült két illegális migránsról, hogy megdöbbentő módon nem is kiskorúak, ahogyan azt korábban állították. Sőt, valójában még a közelében sincsenek.
Legalább 10 fiatal nőt erőszakolt meg vagy zaklatott egy afrikai migráns
Letartóztattak egy afrikai migránst Hollandiában, mert legalább 10 fiatal nőt erőszakolt meg, vagy zaklatott szexuálisan, köztük kiskorúakat is. Pszichiátere szerint „adaptációs zavarban" szenved. Az pedig, hogy gyakorlatilag akadály nélkül utazgathatott az egész unióban, egyértelmű bizonyítéka a Juncker-Timmermans féle bevándorláspárti politika kudarcának.
Soros bárkái megint migránsok tucatjait hoznák Európába illegálisan
A Secolo d'Italia nevű olasz lap arról írt, hogy a Sea Eye nevű német NGO Németország zászlaja alatt közlekedő Alan Kurdi hajója pár napja 64 illegális bevándorlót próbált sikertelenül kitenni az olaszországi Lampedusa szigeténél.
Kovács Zoltán: Még évtizedekig velünk marad az illegális migráció
Az illegális migráció velünk marad még évtizedekig, a következő nemzedékek idején is, és Európa nem tudja az egész világ összes nyomorúságát magára venni - minderről Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt Londonban a Sky News brit hírtelevíziónak.
Orbán Viktor programja a bevándorlás megállításáért: ez van a 7 pont mögött
Nagyon komoly veszélyekre ad határozott választ az Orbán Viktor miniszterelnök által a bevándorlás megállítására meghirdetett hétpontos program. A Fidesz határozottan kiáll a migránsvízum és a migránskártyák eltörlése mellett, valamint a határvédelem előtérbe helyezését szorgalmazzák Soros György álcivil szervezeteinek uniós támogatása helyett. A kormánypártok alapvető választási célja, hogy az uniós intézményekben bevándorlásellenes politikusok váltsák a mostani bevándorláspártiakat. Most végigvesszük, milyen veszélyekre jelent megoldást a hét pont.
Túl boldognak tűnt az olasz férfi, ezért elvágta a torkát a migráns
Bevallotta egy 33 éves olasz férfi meggyilkolását egy marokkói migráns. Azért ölte meg, mert túl boldognak tűnt, a bevándorló pedig nem bírta ezt elviselni.
Migrációs csúcs: Magyarország nagyon nagy dolgot tett le az asztalra
Az elmúlt években a nyugati gondolkodók szemében nagyon érdekes lett Magyarország - minderről Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium ügyvezető igazgatója beszélt az Origónak. Fontos megjegyezni, hogy a hazánkba érkező kutatók korábban a nyugati sajtóban szinte csak negatív dolgot olvastak Magyarországról, és gondolkodó emberek lévén már korábban is kételyeiket fogalmazták meg, hogyan lehet szinte csak rosszat írni egy országról. A most megszerzett tapasztalataik alapján többen elmondták, hogy a hazánkról korábban kialakult kép nagyon torz volt, és a személyes tapasztalataik teljesen másról győzték meg őket - tette hozzá. Úgy érrzem ...
Húsz bevándorló támadt a biztonsági őrökre egy spanyol migránsközpontban
Spanyolországban egy körülbelül 20 fős migránsbanda botokkal és kövekkel brutálisan megvert két biztonsági őrt egy migránsoknak kialakított befogadóközpontban, miközben folyamatosan halállal fenyegették őket.
Migránsok tomboltak egy német vasútállomáson - videó
Körülbelül ötven illegális bevándorló, főként törökök és afgánok verekedtek össze a németországi Rastatt vasútállomásán. A cirkuszt videóra vették, ráadásul nem először történt ilyen.
A tömeges migráció óriási veszélyekkel jár
Nagyon óvatosnak kell lenni a számokkal, nagyon nem mindegy, hogy hány embert engedünk be, és egyáltalán nem mindegy, hogy tízezer embert kell integrálni, vagy pedig egymilliót – minderről George J. Borjas, a Harvard Kennedy School professzora beszélt az Origónak a Mathias Corvinus Collegium által szervezett budapesti migrációs konferencián. A munkaerőpiac kérdéseivel foglalkozó tudós szerint az alacsony képzettségű migránsok általában nehezebben integrálódnak az adott társadalomba.
A magyar baloldal is megszavazta, hogy legalizálják az illegális migrációt
Ezzel a pszichológiai hadviseléssel akarnak megágyazni annak a most már e dokumentumban is nyíltan vallott célnak, hogy nemcsak a menekültek, de valamennyi migráns, tehát a gazdasági bevándorlók számára is meg kell teremteni a legális bevándorlás lehetőségét - mondta Szánthó Miklós az Origónak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament a magyar baloldal támogatása mellett újabb bevándorláspárti dokumentumot fogadott el. Az Alapjogokért Központ vezetője szerint a politikai korrektség jegyében újra érzékenyíteni akarják az európai társadalmat.
Özönlenek a migránsok Svédországba: nagy veszély fenyeget
Választási ígéretével szemben nem lassítja, hanem gyorsítja az országba érkező migrációt a bevándorláspárti baloldali kormány Svédországban. Nemcsak a családegyesítéseket könnyítené meg a szocdem kabinet, hanem az Iszlám Állam terroristáinak a rokonait is szívesen látná. A következő évtizedekben is óriási veszély fenyegeti a skandináv országot.
Itt az újabb videó, hogyan akarják ránk kényszeríteni a migrációs paktumot
Egy frissen közzétett videóban mutatja be az Alapjogokért Központ, hogyan akarja Brüsszel a kilenc uniós tagország, köztük Magyarország által elutasított migrációs paktumot ráerőltetni az EU tagállamaira.
Nem tudják elszállásolni az ezrével érkező migránsokat az amerikai határon
Több száz migránst kellett elengednie az amerikai hatóságoknak, ugyanis egész egyszerűen nincsen elég hely elszállásolni mindenkit a nap mint nap ezrével érkező közép- és dél-amerikai illegális bevándorlók miatt.
Óriási a nyomás: 5 perc alatt 400 migránst fogtak el az amerikaiak
Öt perc leforgása alatt több mint 400 illegális bevándorlót kaptak el az amerikai hatóságok. Az előrejelzések szerint csak idén akár 800 ezer migráns is behatolhat az USA-ba, további félmillió pedig a hatóságok nélkül lépheti át a határ.
A migráció az egészségügyre és az oktatásra is veszélyt jelent
A migráció az egészségügyre és az oktatásra is veszélyt jelent, valamint a jóléti állam alapjait is megrendíti – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
Alig vizsgálta a német rendőrség a migránsok háborús bűneit
Több ezer, a migránsok háborús bűneit taglaló bejelentést kapott a német rendőrség az elmúlt években, de ezeknek csak egy nagyon kis részét vizsgálták ki.
Erőszak, gyilkosság, rablás - ilyen az igazi német multikulti
Most bemutatjuk, hogyan is telt egy hónapja a bevándorlóországgá vált Németországnak.
Görögország az EU leggyengébb pontja az illegális bevándorlás tekintetében
Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető kutatója az M1 aktuális csatorna vendége volt csütörtökön, ahol elmondta, hogy Görögország az Európai Unió leggyengébb pontja az illegális bevándorlás tekintetében. Szerinte a görögök is fel tudnának lépni a migrációval szemben az olaszokhoz hasonlóan, de ahhoz erősebb és hatékonyabb hatósági intézkedésekre lenne szükség.
Akár 800 ezer migráns is átlépheti idén az amerikai határt
A kétezres évek Bush-kormánya óta nem látott mértékben nőhet meg az illegális határátlépések száma az Egyesült Államokban. Donald Trumpnak tehát olyan áradattal kell szembenéznie, ami minden szintet átlép, amit az Obama-kormány valaha is tapasztalt.
Átjáróház lett a svéd határ, a rendőrség már pénzért és emberért könyörög
Több pénzre lenne szüksége a svéd rendőrségnek, ugyanis a jelenlegi körülmények között folyamatosan kritizálják őket, amiért az ország képtelen betartani a schengeni vállalásait. Egy kicsit egyébként elkéstek a tűzoltással, ugyanis 2014 és 2017 között 300 ezer migráns adott be Svédországban menedékkérelmet, a ténylegesen odaérkezők száma pedig ennél is jóval nagyobb. A baloldali kormány pedig a közelgő választásokon ihatja meg sorosista bevándorláspolitikájának a levét.
Fokozódik a migrációs nyomás Európán
Ciprusra 256, Spanyolországba 114, míg Görögországba 34 százalékkal több illegális bevándorló érkezett az idei év első két hónapjában, szemben 2018 hasonló időszakával. Az Európára ható migrációs nyomás továbbra sem enyhült a Földközi-tenger térségében. Egyedül csak a szigorú migrációs politikát felvállaló Olaszországban csökkent jelentősen az illegálisan érkezők száma. A nyugat-balkáni helyzet sem kedvező, mert ott is tízezrek akarnak az unióba jutni.
Több tucat migránst találtak egy fabódéba zsúfolva Amerikában
Több tucat közép-amerikai migránst találtak az amerikai hatóságok egy pici fabódéba zsúfolódva, ahol vécé sem volt.
Több tucat migráns szállt meg egy hajót Calais-ban
A Nagy-Britanniába jutás reményében körülbelül száz migráns tört be a calais-i kikötőbe, ahol ötvennek sikerült is feljutnia egy kompra.
Rémálommá váltak a német mindennapok
Tíz év alatt 900 százalékkal nőtt meg a késsel elkövetett bűncselekmények száma Németországban. Csak tavaly 4100 ilyen esetet jegyeztek fel, de idén is már 500 támadásról szólnak a hírek. A német média persze szokásos módon megpróbálja elhallgatni, hogy a támadók milyen országokból érkeztek, de ezt egyre nehezebben tudják megtenni.
Egekben a migráns bűnözés, tarolhat a svéd jobboldal az EP-választáson
A friss közvélemény-kutatások szerint Svédországban tovább erősödnek a bevándorlásellenes erők, a közelgő európai parlamenti választásokon pedig egyértelműen a jobboldali pártok kaphatják meg a szavazatok többségét. A változás egyértelmű, és nagyon szoros összefüggésben van a bevándorláspárti-baloldali kormány migrációs politikájával: a jobboldali és bevándorlásellenes erők ugyanis ott a legerősebbek, ahol a lakosság már megtapasztalta a párhuzamos társadalmak és a migránsok alkalmazkodást elutasító életvitelét.
Az illegális bevándorlás kérdése minden más témánál fontosabb
Az idei európai parlamenti választáson a migráció és az illegális bevándorlás kérdése minden egyéb témát felülír – minderről Ryszard Czarnecki beszélt az Origónak. A lengyel EP-képviselő szerint a politikai korrekt beszéd teljesen eluralkodott az unió több tagországában, és ez komoly problémákat okoz. Tomás Zdechovsky cseh képviselő pedig úgy fogalmazott, nem szabad megnyitnunk a határainkat mindenki előtt, meg kell őriznünk az unió belső biztonságát, és nem ismétlődhet meg a 2015-ös migrációs válság.
Muszlim migránsok két spanyol nőt akartak megerőszakolni
A spanyol hatóságok hétfőn lekapcsoltak egy marokkói migránst, aki egy 24 éves szociális munkást akart megerőszakolni, egy nappal korábban pedig egy 48 éves pakisztáni támadott meg egy nőt egy valenciai parkolóban.
A multikulturalizmus teljes csődöt mondott
A tömegesen ideérkező emberek nem integrálódni fognak, hanem szigetszerű közösségeket fognak létrehozni, párhuzamos társadalmak jönnek létre, miközben az őshonos európai népesség fogyása révén a többség-kisebbség viszonyrendszere egy-két évtizeden belül radikálisan átalakul – minderről Deutsch Tamás beszélt az Origónak. A fideszes EP-képviselő szerint a magyar emberek nem vevők arra a bevándorláspárti politikára, amit az ellenzéki erők képviselnek.
Nigériai migránsmaffia jött létre Nyugat-Európában
A német szövetségi hírszerző hivatal bizalmas dokumentumban hívta fel a figyelmet a nigériai maffia egyre erőteljesebb németországi jelenlétére. A jelenség nem új, legalábbis Nyugat-Európa szinte valamennyi országában felbukkant már ez az erőszakos, kegyetlen migránsmaffia.
Szijjártó Péter: Az EU vezetőinek hallgatniuk kellene az emberekre
A BBC Hard Talk című műsorának vendége volt a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az interjúban elmondta, hogy a kormány plakátkampánya tényalapú tájékoztatás, és visszautasította, hogy hazánkat hazugságokkal vádolják.
Kritikus a helyzet a Balkánon, illegális migránsok tízezrei indulhatnak meg
Több tízezer illegális bevándorló várakozik a balkáni országokban, hogy minél előbb az Európai Unió területére lépjenek. Bosznia-Hercegovinába csak tavaly több mint 25 ezer migráns érkezett, miközben 2017-ben még csak ezren voltak. Időközben az Iszlám Állam terroristái is megkezdték a visszatérést Boszniába, mindez pedig nagyon komoly biztonsági aggályokat vet fel a térségben. Magyarország továbbra is készen áll déli határai megvédésére.
Akár félmillió migráns is észrevétlenül hatolhat be az USA-ba idén
Akár félmillió illegális bevándorló is sikeresen behatolhat az Egyesült Államok területére a legfrissebb kutatás szerint.
- címkék:
- USA
- migráns
- illegális bevándorlás
- Címkefelhő »
Nemzetközi drogcsempész-hálózatot működtetett egy illegális bevándorló
A hatóságok szerint hetente akár 1 millió dollárnyi kábítószer is megfordult a kezében. Most börtönben ül lányával, addig szökésben lévő fia viszi a bizniszt.
Teljes kudarc a migránsok olaszországi foglalkoztatása
Három éve, az akkor még baloldali olasz kormány elindított egy foglalkoztatási programot a migránsok részére, hátha valamire alkalmasak lesznek a munkaerőpiacon. Az évek során azonban mindössze 120 bevándorlót tudtak elhelyezni, közben pedig elköltöttek 15 millió eurót (majdnem 5 milliárd forintot). Csak érzékeltetésképpen: Olaszországba 2014 óta 648 ezer illegális migráns érkezett. Ilyen az, amikor a realitás arcon csapja a bevándorláspártiakat és azokat, akik szerint az európai munkaerőhiányra a migránsok lehetnek a megoldás.
120 millió migráns indulna meg az Egyesült Államok felé
A Gallup friss kutatása szerint közel 120 millió külföldi költözne az Egyesült Államokba, ha ezt megtehetné. Közülük is 5 millió dél-amerikai migráns biztosan elindulna egy éven belül, további 42 millió pedig csak az alkalomra vár, miközben a bevándorláspárti demokraták minden eszközzel akadályozzák Donald Trump elnök falának megépítését.
Szabadon engedték az illegális bevándorlással vádolt rappert
Több mint 10 éve teljesen illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban, ezért őrizetbe vették, most pedig óvadék ellenében elengedték.
Kollektív felelősségtudatra van szükség a migráció megfékezéséhez
Giuseppe Conte olasz kormányfő Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén kedden azt mondta, kollektív felelősségtudatra van szükség a tagállamok részéről az illegális bevándorlás megfékezése érdekében.
Meghurcolják a minisztert, mert akadályozta a muszlim gyerekházasságokat
Rendkívüli parlamenti meghallgatásra rendelték be a sorosista ellenzéki pártok a dán bevándorlási és integrációs minisztert, miután napvilágra került egy email, amiben szerepel egy irányelv, miszerint a migráns „házaspárok" 18 évnél fiatalabb tagjait el kell választani a felnőttektől.
Orbán Viktor: A magyarok ismét hisznek a jövőjükben
Vasárnap délután tartotta huszonegyedik évértékelőjét Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Várkert Bazárban. Orbán Viktor az általa 1999 óta meghonosított évértékelő beszédében szokta az elmúlt időszak eseményeit összegezni, és ekkor jelenti be az elkövetkezendő év főbb politikai irányait, illetve a kormány közeljövőben várható intézkedéseit is. Orbán Viktor hét pontos családvédelmi akciótervet jelentett be. Percről percre közvetítettük a miniszterelnök beszédét, ezt itt olvashatják, hamarosan pedig részletes összefoglalót közlünk az évértékelőről.
Az európai jogrend nehezen tud válaszolni a migráns közösségek normáira
A Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója szerint az európai jogrend nehezen tud válaszolni a migránsok által behozott „hagyományokra", például a gyerekházasságra és a többnejűségre.
Két migránst találtak egy kamionban a rakomány között Tompánál
Tompánál ma reggel egy teherautóban megbújva próbált Magyarországra szökni két migráns. A rakomány között elbújt két férfi afgánnak mondta magát, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.
Nagyon kell a fal: újabb migránskaraván indult az USA-ba
A mexikói Coahuila szövetségi állam tisztviselői bejelentették, hogy újabb 1700 bevándorló hagyta el Hondurast; céljuk, hogy teherautókkal eljussanak az amerikai határ texasi szakaszához. A migránsok azonban szándékosan egy olyan területen akarnak behatolni az USA-ba, ahol gyengébb a határvédelem. Idén, bő egy hónap alatt már legalább 9 ezer illegális bevándorló lépett az Egyesült Államokba, ellátásuk pedig emberfeletti munkára kényszeríti a hatóságokat.
10 éve teljesen illegálisan tartózkodik Amerikában a híres rapper
Letartóztatták vasárnap a 21 Savage néven ismert híres atlantai rappert az amerikai bevándorlási hatóságok. Kiderült, hogy több mint 10 éve illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
Újabb migránsokat kaptak el a magyar rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra öt migráns Csongrád megyében. A rendőrök elfogták, és az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A kitoloncolás ellenére visszaszöknek a migránsok Németországba
Több mint 1300 olyan embert vettek őrizetbe a hatóságok 2018-ban a német határokon, akiket korábban kitiltottak az országból, de megpróbáltak visszajutni Németországba – írja a Bild am Sonntag.
Az Egyesült Államok számára pozitív példa a magyar határkerítés
Sikeres példáként említik az amerikai elnöki hivatal hírlevelében a magyar határkerítést, melyről a National Review cikkezett – írja a 888.hu
Működik a Salvini-recept: a migránsok már inkább kerülik az olaszokat
Idén januárban 95 százalékkal kevesebb migráns érkezett Olaszországba, mint egy évvel korábban – köszönhetően Matteo Salvini belügyminiszter rendkívül hatékony bevándorláspolitikájának.
Itt a migráció eredménye: nőtt az antiszemitizmus Európában
Az Egyesült Királyságban, Németországban és Dániában nőtt folyamatosan az antiszemita hátterű incidensek száma a migrációs válság 2015-ös kezdete óta – állapította meg legfrissebb tanulmányában a Migrációkutató Intézet. Az intézet szerint ráadásul a valóságban még nagyobb lehet a támadások száma. Az elemzőcég a nyugat- és észak-európai antiszemita hátterű atrocitások mértékét és azok bevándorlással fennálló összefüggését vizsgálja Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában és Dániában.
Soros álciviljei megsértődtek, perlik az olaszokat
A német Sea Watch nevű Soros-szervezet feljelentette az olasz államot az Emberi Jogok Európai Bíróságán, miután 47 illegális bevándorlót szállító hajójukkal nem köthettek ki Szicíliában.
Ausztrál énekes túrabuszában bújtak el a migránsok
Az ausztrál énekes, Amy Shark arról számolt be, hogy miközben be akartak lépni az Egyesült Királyságba, két migráns potyautast találtak a túrabuszukban.
Több százezer iszlamista készül a Nyugat elpusztítására
Az elmúlt 40 évet figyelembe véve napjainkban tevékenykedik világszerte a legtöbb iszlamista szélsőséges annak ellenére, hogy az Iszlám Állam és az Al-Kaida nagyon súlyos vereséget szenvedett. Egy amerikai think-tank elemzése alapján könnyen lehet, hogy több mint 230 ezer dzsihadista is készenlétben áll, hogy nézeteiknek erőszakos úton szerezzenek érvényt. Az iszlamista támadások nemcsak a válságos régiókban jelentenek napi szintű problémát, hanem egyre inkább Nyugat-Európában is komolyan kell venni a fenyegetéseket.
Fogadják be Ahmed H.-t azok, akik kampányoltak mellette!
A bevándorláspárti brüsszeli képviselőknek kellene befogadniuk a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t - minderről Hidvéghi Balázs beszélt. A Fidesz kommunikációs igazgatója levelet is írt Soros György legfőbb szövetségeseinek számító európai parlamenti képviselőknek.
A finn rendőrök nem beszélhetnek a migránsbűnözésről
A finnországi Tavastland tartomány rendőri állománya újfajta kommunikációs útmutatót kapott, ami alapján a jövőben nem említhetik meg sehol és semmikor, hogy migráns volt az elkövető egy-egy bűncselekmény esetében.
Robbantások, szexuális erőszak - elborítja a migránsbűnözés Svédországot
Csak az elmúlt hetekben négy robbantás volt svédországi városokban, ahol az átlaghoz képest lényegesen több illegális bevándorló él. A skandináv országban egyre több a bűncselekmény, azon belül – a robbantások mellett – különösen a szexuális erőszakok száma nőtt. A frissen hivatalba lépett régi-új bevándorláspárti kormány szinte biztosan nem változtat majd az eddigi politikáján, így pedig a legfőbb problémák nem oldódnak meg.
14 éves lányt erőszakolt meg és ejtett teherbe egy illegális migráns
Letartóztattak egy hondurasi illegális bevándorlót az amerikai hatóságok, miután azzal vádolják, hogy megerőszakolt és teherbe ejtett egy akkor 14 éves kaliforniai lányt, akit előtte a Facebookon ismert meg.
14 éves lányt erőszakolt, majd fojtott meg egy migráns
A német ügyészek szerdán jelentették be, hogy egy 14 éves lány megerőszakolása és brutális meggyilkolása miatt vádat emelnek az iraki illegális migráns, Ali Bassár ellen.
Nem csökken, hanem meredeken nő az illegális bevándorlók száma
Meredeken növekszik az Európába érkező illegális bevándorlók száma. Az idei év első húsz napjában közel 10 százalékkal több migráns érkezett, mint 2018 hasonló időszakában. A két évvel ezelőtti adatokhoz képest pedig 55 százalékos ugrást lehet látni. Spanyolországba és Görögországba folyamatosan érkeznek az illegális migránsok, miközben a bevándorlásellenes olasz kormány valóban megállította a határátlépéseket. Elemzők szerint rendkívül instabil a helyzet Észak-Afrikában.
Tombol a migránserőszak Ausztriában:a nők vannak célkeresztben
Ausztriában tizenhárom nap alatt öt nővel végeztek a gyilkosok, akik egy kivételével mind bevándorlók voltak. Óriási a felháborodás az egész országban, Herbert Kickl szabadságpárti belügyminiszter már azt mondja: kitoloncoltatná az akár csak első fokon elítélt menedékkérőket is. Nemcsak nyugati szomszédunkban mindennaposak a migránsok által elkövetett, főleg a nők elleni irányuló erőszakos bűncselekmények, hanem Svédországban, Olaszországban és Franciaországban is.
Katalónia mára az iszlamizmus és a terroristák központja lett
Mára Katalónia és Barcelona a radikális iszlám egyik legfőbb központjává vált. Mindezt jól bizonyítják azok a hatósági akciók, amelyeknek a keretében egyre több dzsihadistát tartóztatnak le. Spanyolország északkeleti tartományában már hosszú évtizedek óta probléma az iszlám radikalizmus. Mindez a függetlenségpárti baloldali pártok politikájának az eredménye, akik saját politikai érdekükből mindenféle korlátozások nélkül engedték be az arab országokból érkező migránsok százezreit. Mára Katalónia lakosságának hét százaléka muszlim. Ezzel az aránnyal több nyugat-európai országot is megelőznek, ami a muszlim népességet illeti.
Illegális migráns gyilkolt meg négy embert Amerikában
Illegális bevándorló volt az Egyesült Államokban az a 19 éves salvadori férfi, aki a gyanú szerint négy embert ölt meg néhány nap alatt Nevadában.
Újabb migrációs hullám indulhat Líbiából, ha elfajulnak a választások
Újra felerősödhet a Líbiából Európába irányuló bevándorlás, miután a júniusra tervezett választások előtt az ország területét irányító felek inkább az időhúzásra játszanak. A választások után pedig könnyen erőszakossá fajulhat a helyzet, miután az országot uraló, de szembenálló szereplők csak a győzelmet fogadnák el – írja friss elemzésében a Migrációkutató Intézet.
Magyarország segíti Tunéziát az illegális bevándorlás elleni harcban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek Tuniszból telefonon nyilatkozva azt mondta, hogy Magyarország a saját védelme érdekében nemcsak beszél arról, hogy Európának segítenie kell az észak-afrikai országokat stabilitásuk és határbiztonságuk megőrzésében, a terrorizmus elleni küzdelemben, lakosságuk életszínvonalának javításában, elkerülendő a tömeges elvándorlást, hanem meg is teszi ezt.
Újabb veszélyes gyilkost fogtak el a migránskaravánban
A mexikói hatóságok aktívan ellenőrzik az újabb Egyesült Államok felé tartó migránskaravánt, lehetséges bandatagok és egyéb bűnözők után kutatva. Ennek eredményeképp már le is kapcsoltak egy salvadori utcai bandatagot a guatemalai határhoz közeli Tapachula városában.
Egyre nagyobb migránsáradat éri el Görögországot
Több mint 3000 migráns érkezett a tengeren keresztül Görögországba decemberben, többségük egy új, Görögország északi részét Törökországgal összekötő útvonalon keresztül – derül ki a görög parti őrség által kedden közzétett adatokból.
Csattanós választ kapott aktivistáktól a bevándorláspárti amerikai házelnök
Sátrat vert fel és illegális bevándorlóként viselkedett Nancy Pelosi demokrata párti házelnök kaliforniai villájának kertjében egy aktivistacsoport, amely ellenzi az illegális bevándorlást – adta hírül több amerikai lap.
- címkék:
- illegális bevándorlás
- Címkefelhő »
Szigorodnak a migrációval kapcsolatos jogszabályok az Európai Unióban
Szigorodnak a migrációval kapcsolatos jogszabályok az Európai Unió tagországaiban, bár a magukat nyitottnak, befogadónak hirdető országok próbálják erről elterelni a figyelmet - mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A spanyol migrációs útvonal vált meghatározóvá idén
A miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerint a spanyol migrációs útvonal vált meghatározóvá az idén (120 százalékos növekedést regisztráltak az érkezők számában), és ebben van szerepe annak, hogy baloldali kormány alakult Madridban.
Az európaiak akaratával fordulnak szembe a migrációs paktumot elfogadó vezetők
Horváth József biztonságpolitikai szakértő és Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa szerint az ENSZ globális migrációs paktumát elfogadó nyugat-európai és brüsszeli vezetők az európai állampolgárok akaratával fordulnak szembe.
2050-re 500 millióval nő a migrációt kibocsátó országok népessége
Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet tudományos tanácsadója szerint 2050-re több mint 500 millióval nő a migráció potenciális kibocsátó országainak népessége.
A migránsvízummal tömegek áraszthatják el Európát
A bevándorláspárti brüsszeli elit mindent elkövet a jövő évi választások előtt, hogy migránsok millióit hozhassa be az Európai Unió területére - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Arra reagált, hogy hétfőn az Európai Parlament LIBE bizottsága megszavazta a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést, melynek esetleges európai parlamenti megszavazása legális utat biztosítana az illegális migrációnak.
Az EP visszafordíthatatlanná tenné a migrációt
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Parlament jelenlegi többsége saját szabályait is "semmibe véve", görcsösen tesz erőfeszítéseket a közelgő választásokig, hogy a migráció folytatódhasson, és az európai beáramlás visszafordíthatatlan legyen.
Az Európai Unió célja az illegális migráció legalizálása még a májusi választások előtt
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán azt mondta, hogy az Európai Unió mindent megtesz azért, hogy még a jövő májusi európai parlamenti választások előtt legalizálja az illegális bevándorlást.
Egyelőre megállították a migránsok ostromát, de azok újabb támadásra készülnek
Megostromolták az amerikai határt a migránskaraván tagjai, de a hatóságok határozott fellépésének köszönhetően senkinek sem sikerült illegálisan az Egyesült Államokba jutnia. Donald Trump amerikai elnök korábban többször kijelentette, hogy illegálisan senki sem fog az államok területére lépni. Bár a balliberális oldal menekültnek hazudja a migránskaraván tagjait, mégis maguk a menet tagjai ismerték be, hogy ők nem menekültek, csupán a jobb élet reményében próbálnak illegálisan bejutni az Egyesült Államokba. A határon történtek is világosan megmutatták, hogy miért is kell elutasítani az ENSZ-féle migrációs paktumot.
Brüsszel nem nyugszik: hatalmas pénzek mennek az illegális migráció támogatására
Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott a napokban, Brüsszel tesz még egy utolsó kísérletet, hogy lenyomja az Európai Unió torkán a bevándorlást támogató javaslatait, ennek egyik része a tízmillió eurókkal megtámogatott migránskártya. Brüsszel "önti az uniós állampolgárok pénzét a migránskártyákra" és ezzel közvetlenül is finanszírozza a migrációt - fogalmazott Halász János, a Fidesz frakció szóvivője szombaton Debrecenben újságíróknak.
Újabb migránsok próbáltak kamionban megbújva az országba jutni
Ukrajna lett a migránsok új célpontja
Egyre több illegális migráns érkezik Ukrajnába, de elsősorban tranzitállomásként tekintenek a négy EU-s tagállammal határos országra. Innen szeretnének egy nyugat-európai országba eljutni – írja a Magyar Idők.
Bakondi: A mostani és a tavasszal várható helyzet is sok problémát jelenthet a balkáni útvonalon
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a jelenlegi és a tavasszal várható helyzet is sok problémát jelenthet a migránsok balkáni útvonalán.