Heinz-Christian Strache

címke rss
Így alakította át Ausztriát 700 ezer muszlim bejövetele

Így alakította át Ausztriát 700 ezer muszlim bejövetele

Az elmúlt évtizedekben muszlimok százezrei érkeztek Ausztriába, ami nemcsak az ország etnikai térképét alakította át, hanem a belpolitikai élet is fenekestül felfordult. 1990 előtt még a két hagyományos bal- és jobbközép erő uralta az ország életét, de a bevándorlás és az iszlamizáció hatására nemcsak egy bevándorlásellenes párt emelkedett fel, hanem az Osztrák Néppárt is nagyban átalakult.

Egységesen lemondanak az osztrák szabadságpárti miniszterek

Nagyvilág2019.05.20, 20:52

Egységesen lemondanak az osztrák szabadságpárti miniszterek, miután Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn Herbert Kickl belügyi tárcavezető menesztését javasolta az államfőnek – jelentette az APA osztrák hírügynökség az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyik szóvivőjére hivatkozva. Ahogy azt megírtuk, Herbert Kickl a Facebookon megjelent írásában bemutatta, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár és az Osztrák Néppárt szándékosan arra játszott, hogy a migránsválságot igen komolyan vevő belügyminisztert elmozdítsa a posztjáról. Ebbe a szabadságpárt nem mehetett bele, és ezért kerül majd sor szeptember elején az előre hozott választásra. VVagyis ...

Kitálal az osztrák belügyminiszter: a bevándorláspártiak buktatták meg a koalíciót

Nagyvilág2019.05.20, 07:13

A Mandineren jelent meg Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt belügyminiszterének Facebook-írása, melyben bemutatta, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár és az Osztrák Néppárt szándékosan arra játszott, hogy a menekültkérdést igen komolyan vevő belügyminisztert elmozdítsa a posztjáról. Kickl leszögezte, hogy ebbe a szabadságpárt nem mehetett bele, és ezért kerül majd sor szeptember elején az előrehozott választásra. Azaz, a bevándorláspártiak buktatták meg az osztrák koalíciót.

Előrehozott választások lesznek Ausztriában

Nagyvilág2019.05.19, 09:40

Előrehozott választásokat írtak ki Ausztriában, miután Strache alkancellár lemondott, és Kurz kancellár nem tudott megegyezni koalíciós partnerével.

APA: előrehozott választások lesznek Ausztriában

Nagyvilág2019.05.18, 20:26

Lényegében biztos, hogy Ausztriában előrehozott választásokat fognak tartani a botrányba keveredett Heinz-Christian Strache alkancellár és szabadságpárti (FPÖ) elnök lemondása nyomán – értesült szabadságpárti körökből szombat délután az APA osztrák hírügynökség. Háromnegyed nyolckor Kurz kancellár bejelentette, hogy új választások kiírását kéri a köztársasági elnöktől.

Egyre nagyobb a konszenzus abban, hogy új jelöltek kellenek

Itthon2019.05.07, 09:30

Egyre nagyobb a konszenzus abban, hogy új jelöltekre lesz szükség, és az is nyilvánvaló, hogy az európai parlamenti választás után új erőviszonyok alakulnak majd ki – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Orbán Viktor újabb videót tett közzé a Facebook-oldalán

Itthon2019.05.07, 09:27

A miniszterelnök Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével találkozott.

Orbán Viktor: Isten hozta Strache alkancellár urat Budapesten

Itthon2019.05.06, 17:10

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban tárgyalt Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, utána közös sajtótájékoztatót is tartottak. A találkozóról készült fotókat a miniszterelnök a Facebook-oldalán is megosztotta.

Orbán Viktor: Magyarország a déli határszakaszán Ausztria határát is védi

Itthon2019.05.07, 05:25

Szeretnék, ha olyan változások történnének Európában, mint amilyenek Ausztriában történtek. Ha Ausztriában lehetséges, hogy a jobbközép kormányzópárt együttműködik a jobboldali, hazafias párttal, miért ne történhetne meg ez európai szinten is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután tárgyalt Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével.

Előző
Következő