nemi erőszak

címke rss

Két migráns erőszakolt meg egy nőt, 22 évet kaptak összesen

Továbbra is nehezen megy az integráció bizonyos migráns hátterű körökben, a szokásos londoni késelések mellett a nemi erőszak sem ritka Nagy-Britanniában. Ezúttal egy szexuális támadásról számolt be a Sunderland Echo, melyet az északkelet-angliai városban, Sunderlandban követett el még májusban két migráns. A 30 éves iráni 12, míg 23 éves iraki tettestársa 10 év börtönbüntetést kapott. Sarah Pitt főfelügyelő elégedettségének adott hangot, hogy sikerült eltávolítani az utcáról ezt a két veszélyes bűnözőt. 

Felesége szerint ártatlan a pedofíliával vádolt ceglédi férfi

Itthon2018.12.16, 11:04

Törött combbal és vérző nemi szervvel vitték kórházba a négyéves kislányt, akinek apját most azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolta lányát. A férfi mellett kiáll felesége is, de a kislány apja ellen vallott. 

Letartóztatták a négyéves kislánya megerőszakolásával gyanúsított férfit

Itthon2018.12.15, 15:38

A rendőrség szerdán hozta nyilvánosságra, hogy egy ceglédi apa megerőszakolhatta négyéves kislányát. 

Megölte, majd megerőszakolta 14 éves barátnőjét

Nagyvilág2018.12.14, 20:31

Brutális módon meggyilkolta, majd megerőszakolta barátnőjét egy 16 éves fiú – írja a Metro.

Letartóztatásban marad a nemi erőszakkal vádolt afgán férfi

Itthon2018.12.12, 18:04

További két hónappal meghosszabbították a nemi erőszakkal és közszeméremsértéssel vádolt afgán férfit.

A PlayStationje buktatta le az erőszakoló tinit

Techbázis2018.12.01, 21:40

Elfelejtette lenémítani a fejhallgató mikrofonját.

Már a szexrobotoknak is igent kell mondaniuk bevetés előtt

Techbázis2018.12.03, 10:00

Az egyre inkább terjedő szexrobotok számos kérdést felvetnek, többek között azt is, hogy lehet-e egy nőre hasonlító géppel mindenféle beleegyezés nélkül, csak úgy szexuális kapcsolatot létesíteni. Többek szerint ez hosszú távon káros szokásokat alakíthat ki a férfiakban, így egy amerikai nő egy olyan robotbordélyházat szeretne nyitni, ahol előbb a férfinak "el kell csábítania" a géplányt, és csak aztán bújhat vele ágyba.

Cristiano Ronaldo beismerte: valóban akarata ellenére hatolt bele egy nőbe

Life.hu2018.12.02, 10:14

Ronaldo beismerte: valóban akarata ellenére hatolt bele abba a nőbe, aki nemi erőszakkal vádolta meg.

Nyilvános WC-ben erőszakolta meg az afgán migráns a 15 éves német lányt

Nagyvilág2018.11.30, 12:10

A rendőrség szerint a két afgán migráns lefogta a kiskorú német lányt, egyikük pedig megerőszakolta azt. A migránsok „menekültként” érkeztek Németországba, az egyik felnőtt kísérő nélküli kiskorúnak vallotta magát.

Naponta 137 nőt gyilkol meg szerelme vagy rokona

Nagyvilág2018.11.26, 17:06

Tavaly 50 ezer nő esett áldozatául a kapcsolati és a családon belüli erőszaknak, vagyis óránként hat nőt ölt meg valamelyik hozzátartozója - derült ki az ENSZ friss felméréséből.

Előző
Következő