halálozás

címke rss

Meghalt Agnès Varda

Archívum2019.03.29, 14:25

Meghalt 90 éves korában Agnès Varda, a francia újhullám egyik meghatározó rendezője, akit 2015-ben Arany Pálma-életműdíjjal tüntetettek ki a cannes-i filmfesztiválon.

Több a méhnyakrák okozta halál ott, ahol nem adatják be a HPV-oltást

Archívum2019.02.04, 16:32

A méhnyakrák áldozatainak többsége olyan szegény országokban él, ahol alacsony a humán papillomavírus (HPV) ellen beoltottak aránya – hangsúlyozták hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői.

Döbbenetes: az abortusz a vezető halálok a világon

Archívum2019.01.05, 10:49

2018. december 31-én a Breitbart.com tette közzé oldalán, hogy az abortusz volt 2018-ban a vezető halálok a világon, amely mintegy 41,9 millió áldozatot követelt. Itt természetesen csak a művi abortuszokat vették számításba, az egyéb okokból bekövetkezett vetéléseket nem.

A túl alacsony hőmérséklet növeli a korai halálozás kockázatát

Archívum2018.12.06, 12:03

A túl alacsony hőmérséklet növeli a korai halálozás és a betegségek kialakulásának kockázatát egy kínai tanulmány szerint.

Döbbenetes népességrobbanás Afrikában: újabb migránshullámok indulhatnak

Archívum2018.11.20, 10:06

A következő évtizedekben Afrikában várható a legnagyobb mértékű népességnövekedés, ami nagyon komoly veszélyt jelent az egész világ számára. Afrika egyharmadán több a 18 év alatti, mint az ennél idősebb, a következő évtizedekben az ő gyerekeikkel tovább robban a népesség. Ez ahhoz vezethet, hogy a folyamatos migrációs nyomás megmarad Európán és Észak-Amerikán. Közben az ENSZ és Brüsszel Soros migránspaktumát akarja ráerőltetni a világra, ahelyett, hogy Afrikában próbálná tartani a migránsokat – például a gazdaság fejlesztésével és munkahelyek teremtésével.

Az elhízás, a magas vérnyomás és a dohányzás is a leggyakoribb halálokok között van

Archívum2018.11.11, 08:51

Az 1950-es évek óta nőtt a várható élettartam, ám ez a növekedés mostanában lelassult. A The Lancet című orvostudományi folyóiratban megjelent cikk feltárja többek között azt is, mi a halálesetek 4 leggyakoribb oka. 

Ártalmatlan folt vagy néma gyilkos?

Archívum2018.11.09, 15:35

Az elmúlt évtizedben drámaian megugrott a bőr daganatos elváltozásainak száma, ez a tendencia pedig folyamatosan romlik. Az idejében felfedezett melanoma az egyik legkönnyebben kezelhető rákfajta, mégis, ha nem fordítunk kellő figyelmet bőrünk egészségére, az életünkbe kerülhet. Dr. Horváth Bélával, a MelanomaMobil alapítójával, bőrgyógyász szakorvosával beszélgettünk.

SZÍVDERÍTŐ Az egészséges mértékű elhízás nem növeli a halálozás kockázatát

Archívum2019.03.12, 12:36

Egy új kutatás szerint az elhízás önmagában nem növeli a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - de ez a kezdvező állapot csak akkor áll fenn, ha az illetőnek nincsenek más anyagcsere-problémái. Az alábbi cikk tehát nem biztat arra senkit, hogy maradjon elhízott, csupán árnyalja az eddigi ismereteinket az elhízás veszélyeivel kapcsolatban! 

Emmi: kevesebb a halálozás, és egyre több gyerek születik

Archívum2018.08.01, 13:45

A népességfogyás az elmúlt nyolc évben jóval alacsonyabb szintre került, mint a 2002-2010-es időszakban volt, és a termékenységi ráta is egyre nő. A legfrissebb adatok szerint a férfiaknál 72,5 év, a nőknél pedig 79,6 év a várható élettartam.

A májrák miatti halálozás jelentősen nőtt az USA-ban

Archívum2018.07.20, 10:59

A májrák okozta halálozások száma 43 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban másfél évtized alatt az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hatóság, a CDC keddi jelentése szerint.

Meghalt Almási Róbert

Archívum2018.05.21, 12:02

A Parameter.sk információi szerint váratlanul érte a halál a 70 éves, Egyházkarcsán élő festőművész-grafikust, aki hetekkel ezelőtt díszpolgári címet kapott Dunaszerdahelyen.

Horvátország haldoklik, a kormány pedig komolytalanul áll a kérdéshez

Archívum2018.02.20, 17:56

Horvátország haldoklik, a kormány pedig komolytalanul áll a kérdéshez - így bírálta saját minisztériuma intézkedéseit Marin Strmota horvát népesedésügyi államtitkár kedden, és nyilvánosan bejelentette lemondását tisztségéről.

Az egyedülálló apák korán halnak

Archívum2018.02.14, 14:25

A gyermeküket egyedül nevelő férfiak halálozási aránya jóval nagyobb, mint a párkapcsolatban élő férfiaké, a párkapcsolatban élő nőké és a gyermeküket egyedül nevelő nőké - állapították meg kanadai kutatók a Lancet Public Health című szaklapban megjelent kutatásukban.

Meghalt Rance Howard

Archívum2017.11.26, 17:55

Nyolcvankilenc évesen szombaton Los Angelesben halt meg Rance Howard veterán hollywoodi színész, a híres filmrendező, Ron Howard apja.

Több embert küld a halálba, mint a háborúk, vagy a dohányzás

Archívum2017.10.23, 17:55

Több embert öl meg évente a környezetszennyezés, mint a világ összes háborúja és erőszakos eseménye, többet, mint a dohányzás, az éhezés és a természeti katasztrófák, az AIDS, a tuberkulózis, a malária vagy az éhínség - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Európa-szerte gyilkol a rettegett és ismeretlen betegség

Archívum2017.10.12, 15:56

Kétszer több ember veszíti életét Európában trombózisban, mint AIDS-ben, mell- és prosztatarákban vagy közlekedési balesetben együttvéve. Ennek ellenére az átlagember alig tud valamit e rettegett betegség tüneteiről és kezelési módjáról. A trombózis világnapján a Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság és a Sanofi kerekasztal beszélgetésen egyebek mellett tanácsokat adtak, hogy kerülhető el a trombózis.

Sok mellrák megelőzhető a 40 év feletti nők evenkénti szűrésével

Archívum2017.08.22, 11:14

Amerikai kutatók új tanulmánya szerint a negyven év feletti nők évenkénti szűrésével megelőzhető a legtöbb mellrák miatti halálozás.

Meghalt Szendi József

Archívum2017.07.23, 16:39

Életének 96. évében a veszprémi kórházban meghalt Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek - közölte a Veszprémi Főegyházmegye az MTI-vel.

Nem törődnek az egészségükkel a magyarok

Archívum2017.03.01, 09:01

A magyarok átlagéletkora elmarad az európai uniós átlagtól, minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg, legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egymillióan cukorbetegek, a lakosság 40 százaléka pedig túlsúlyos - derül ki a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 elnevezésű programban elvégzett szűrések eredményéből. 

Elkészült a legveszedelmesebb kórokozók listája

Archívum2017.02.28, 14:52

Az antibiotikumoknak ellenálló kórokozók terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet elkészítette a világ legveszélyesebb szuperbaktériumainak listáját, amelyre 12 mikroorganizmus került fel.

Sok zöldség és gyümölcs fogyasztása megelőzi a korai halálozást

Archívum2017.02.23, 14:53

Napi tíz adag zöldség és gyümölcs fogyasztása évente 7,8 millió ember idő előtti halálát előzhetné meg egy új brit tanulmány szerint, amelyet a BBC híroldala ismertetett.

Meghalt Kricskovics Antal táncművész, koreográfus

Archívum2017.01.18, 20:42

Szerdára virradóra, 87 éves korában meghalt Kricskovics Antal Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, kiváló művész - közölte a család az MTI-vel.

Meghalt a lesiklás 1960-as olimpiai bajnoka

Archívum2017.01.02, 22:29

Nyolcvanhárom évesen elhunyt az 1960-as téli olimpián lesiklásban aranyérmes alpesi síző, Jean Vuarnet.

Csökkent a várható élettartam az Egyesült Államokban

Archívum2016.12.08, 17:50

Húsz év után először csökkent a várható élettartam az Egyesült Államokban, a demencia okozta halálozás növekedett a legnagyobb mértékben.

Szegedi kutatók megpróbálják becsapni a géneket

Archívum2016.11.27, 21:05

Napjainkban egyre nagyobb problémát okoz az antibiotikum-rezisztencia, vagyis hogy a bakteriális kórokozók egyre ellenállóbbak az antibiotikumokkal szemben. A problémát tovább súlyosbítja, hogy a baktériumok gyakran multirezisztensek, azaz több antibiotikummal szemben is ellenállóak. A Szegedi Tudományegyetem kutatói számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy olyan antibiotikumot fejlesszenek ki, amellyel szemben nem válnak egy idő után a baktériumok ellenállóvá.

Meghalt David Hamilton

Archívum2016.11.26, 07:43

Meghalt pénteken David Hamilton brit fotóművész, filmrendező. A francia média úgy értesült, hogy öngyilkosságot követett el párizsi lakásában, miután több volt modellje azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta, illetve megerőszakolta őket.

Nem túl macsó dolog meghalni! - Avagy az igazi férfi nem jár orvoshoz

Archívum2016.11.22, 18:08

Egy amerikai felmérésben arra az eredményre jutottak, hogy a férfiak 80%-a pontosan emlékszik élete első autójának gyártmányára és modelljére. Viszont csak a résztvevők fele tudta felidézni, hogy mikor volt utoljára orvosnál. Ha magadra (vagy életed párjára) ismertél, akkor mindenképpen olvasd végig a cikket!

A tbc-baktérium képes felülírni a biológia törvényeit

Archívum2016.11.19, 14:59

A legújabb tudományos eszközökkel és módszerekkel remélhetőleg sikerül megállapítani, hogy miért olyan hatékony az évezredek óta ismert gümőkór, és hogyan lehetne legyőzni.

Kevesebb, de még mindig sok az öngyilkosság

Archívum2016.10.16, 16:05

A javuló tendencia ellenére még mindig 2,5-szer annyian lesznek öngyilkosok Magyarországon, mint ahányan közlekedési balesetben halnak meg. A szakértők szerint a pszichiátriai ellátás és a környezet segítsége a legfontosabb. 

Kiderült: maximum ennyi ideig élhet egy ember

Archívum2016.10.13, 21:04

Egy nemrég közzétett tanulmány szerint bár az utóbbi években egyre hosszabbá vált az emberek várható élettartama, a mostani tendenciát nézve nem valószínű, hogy bárki is tovább élne, mint 115 év.

Már az enyhe túlsúly is veszélyes lehet

Archívum2016.08.14, 11:47

Az elhízás és a túlsúly az egész világon szoros kapcsolatban áll a korai halálozás kockázatának növekedésével – derült ki egy nemrég készült kutatásból.

Szívinfarktus gyermekkorban: ezek a legnagyobb kockázati tényezők

Archívum2016.08.12, 19:51

Csak Európában évente 1,9 millióan halnak meg évente valamilyen kardiovaszkuláris megbetegedés következtében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Ennek egyik rizikófaktora a magas koleszterinszint, ami leginkább az úgynevezett örökletesen magas koleszterinszintűeket érinti.

Elhunyt az újpesti klublegenda

Archívum2016.08.11, 12:03

Nyolcvankét éves korában elhunyt Rajna Károly, az UTE örökös bajnoka, a labdarúgó-szakosztály korábbi elnöke.

Elhunyt az ausztrálok legendás úszója és edzője

Archívum2016.08.02, 11:37

Életének 96. évében elhunyt Forbes Carlile, az ausztrálok legendás úszója és úszóedzője.

Mérséklődött a népességfogyás

Archívum2016.07.22, 10:40

Az év első öt hónapjában nagyobb arányban csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így a természetes fogyás 27 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Három évvel rövidítheti meg az ember életét az elhízottság

Archívum2016.07.14, 14:29

A túlsúlyosság egy, a mérsékelt elhízottság akár három évvel is megrövidítheti az ember életét - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb vizsgálatból, amely azt is kimutatta, hogy az elhízottság sokkal veszélyesebb a férfiakra, mint a nőkre.

Megvan a bizonyíték: a mozgás valóban csökkenti a halálozást

Archívum2016.07.10, 14:46

Akár a felére csökkenhet a szívinfarktus és a halálozás kockázata azoknál, akik rendszeresen és eleget mozognak – derült ki egy friss kutatásból. 

Meghalt Rábcakapi polgármestere

Archívum2016.07.06, 11:21

Németh Ottó 14 évig vezette függetlenként a községet.

Saját magunkat gyilkoljuk évről évre

Archívum2016.07.01, 16:59

A világon még mindig a keringési betegségek vezetik a halálozási okok listáját: tízből három elhunyt emberrel ezek végeznek. A dohányzás továbbra is szedi az áldozatait, tízből egy felnőtt pedig cukorbeteg, ez a szám pedig egyre növekszik. Mi magunk tudnánk hatalmasat változtatni a halálozási statisztikákon -  ha akarnánk. De nem akarunk.

Nincs összefüggés a „rossz koleszterin” és a halálozás között

Archívum2016.06.28, 15:01

Egy amerikai professzor és egy nemzetközi munkacsoport 68000 idősebb ember adatainak áttekintése után azt találták, hogy a magasabb „rossz” koleszterinszintű idősebbek ugyanannyi, sőt sokszor hosszabb ideig élnek, mint az alacsonyabb koleszterinszintű társaik. Ez újra megkérdőjelezi a sztatinok alkalmazásának szükségességét a koleszterinszint csökkentésére.

Száz év alatt 8 millió ember halt meg természeti katasztrófákban

Archívum2016.04.18, 17:13

Természeti katasztrófák következtében nyolcmillió ember vesztette életét 1900 óta egy német kutató számításai szerint.

Elhunyt Pozsgay Imre

Archívum2016.03.25, 19:02

Életének nyolcvanharmadik évében, pénteken elhunyt Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár.

Csak a mai napot éld túl: januárban hal meg a legtöbb ember

Archívum2016.01.31, 18:20

Ha csak a hónapokat vesszük alapul, januárban van a legnagyobb esélye annak, hogy meghal az ember. Miért is? Az egyik fő ok egyszerű: a hideg, míg más okok jóval komplexebbek.

Neveljen baktériumokat a szakállában!

Archívum2016.01.20, 17:10

Annyi rosszat hallottunk mostanában a szakállakról, hogy lassan bárkit le lehetne beszélni az arcszőrzete növesztéséről. Most kiderült azonban, hogy a szakállban élő rengeteg baktérium közül az egyik akár a kórházi fertőzések gyógyításában is segíthet – ezek a betegségek pedig évi 700 ezer ember életét követelik szerte a világon.

Meghalt Nat King Cole lánya

Archívum2016.01.02, 16:35

Meghalt a jazzlegenda Nat King Cole lánya. Natalie Cole énekesnő volt, 65 évet élt.

Elhunyt Bősze György

Archívum2015.12.26, 15:30

Hetvennégy éves korában elhunyt Bősze György, a Miskolci Nemzeti Színház tagja. A Déryné- és Aase-díjas színművészt szombaton érte a halál. 

A magányosság gyilkos állapot

Archívum2015.11.09, 20:33

Azt eddig is mindenki sejtette, hogy a magány nem tesz jót sem a lelki, sem a fizikai egészségnek. A témában végzett kutatások eredményei alapján azonban most már tudományosan megalapozottan is kijelenthetjük: a magány megrövidíti az életet.

Mégsem árt annyira az egészségünknek, ha sokat ülünk?

Archívum2015.10.17, 15:40

A munkahelyen vagy a tévé előtt üldögélés nem áll összefüggésben a korai halálozással – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint probléma legfeljebb a mozgáshiányból lehet, magából az ülő testhelyzetből nem.

Tízből csak két ember szed gyógyszert: te is közéjük tartozol?

Archívum2015.10.04, 10:31

A magyar akkor szed gyógyszert, ha már nagyon nagy a baj. Egyesek már szinte el is felejtik a gyógyszer szedését, hiszen csak a koleszterinükre kell, amiből egyhamar nem lesz probléma - szerintük.

6,6 millió embert ölhet meg a légszennyezés évente

Archívum2015.09.17, 15:31

Az ózonnal és finomszemcsés anyagokkal szennyezett levegő évente nagyjából 6,6 millió ember korai halálát okozhatja a következő 35 évben, amennyiben nem történik jelentős előrelépés a levegőminőség javítása érdekében - figyelmeztetnek a szakemberek.

Meghalt Nagy Sándor

Archívum2015.08.24, 15:42

A szocialista politikus, a Miniszterelnöki Hivatal egykori államtitkára 69 éves volt.

Elhunyt Paskai László

Archívum2015.08.17, 11:30

Életének 89. évében, hétfő reggel elhunyt Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense.

Elhunyt Czeizel Endre

Archívum2015.08.10, 12:25

Kedvességével, segítőkészségével és sármjával elbűvölte ismerőseit éppúgy, mint az ismeretterjesztő műsoraiért rajongó tévénézőket. Czeizel Endre genetikus már akkor celeb lett, amikor még ezt a szót nem is ismerték a hazai médiában.

Halálra isszák magukat a szlovákok

Archívum2015.08.06, 20:11

Jelentős mértékben, három év alatt 60 százalékkal emelkedett az alkoholfogyasztás okozta betegségek miatti elhalálozások száma Szlovákiában.

Korábban halnak azok, akik fiatalon válnak apává?

Archívum2015.08.04, 10:43

Egy friss kutatás szerint azok a férfiak, akiknek a húszas éveik elején születik meg első gyermekük, nagyobb valószínűséggel halnak meg a 40-es, 50-es éveikben.

Kegyetlen körülményekről árulkodnak a viking sírok

Archívum2015.07.30, 10:54

Könnyedén megállapítható az izlandi temetkezési szokásokból, hogy a vikingek mikor tértek át a pogányságról a keresztény vallásra – és a csontokból az is kiderül, hogy milyen kegyetlen, embert próbáló körülmények között kellett élniük mindennapjaikat.

Érthetetlenül sokan haltak meg idén

Archívum2015.07.22, 13:29

Többen születtek és többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában, a 22 és fél ezres népességfogyás pedig 22,7 százalékkal magasabb a 2014 elejinél - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Problémás lesz a nyugdíj

Archívum2015.07.14, 10:05

Nem lesz egyszerű a magyar nyugdíjrendszer finanszírozása 2030 után. A nyugdíjasok aránya nőni fog, a gyerekek alacsony száma pedig azt mutatja, hogy egyre kevesebben lesznek a rövidesen munkaképes korúak. A KSH prognózisa szerint Magyarország lakossága 2080-ra 7 milliónál is kevesebb lesz.

Népességrobbanás Győrben és Nyíregyházán

Archívum2015.06.29, 11:38

Úgy tűnik, egyelőre semmi sem állíthatja meg a magyarországi népességfogyást, ráadásul idén az első két hónapban radikálisan megnőtt a halálozások száma. Nem vigasztalhat minket az sem, hogy az Európai unióban sem sokkal jobb helyzet. Ezzel egy időben az országon belül nagyon komoly vándorlás zajlik. A legnagyobb nyertes Szeged, Győr és Nyíregyháza, míg a legtöbben az Alföld közepét hagyják el.

Felgyorsult a népesség fogyása

Archívum2015.06.24, 14:44

2015 első négy hónapjában 29 184 gyermek született, 3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 48 929 volt, ami 2014. január–áprilishoz viszonyítva különösen nagymértékben, 12 százalékkal emelkedett. A természetes fogyás 19 745 fő volt, 4518-cal több az egy évvel korábbinál – közölte a KSH. 

Ijesztően bömbölő gyerekfejekkel riogatják az embereket

Archívum2015.06.14, 11:04

Ez valami borzalom: síró gyerekfejeket vetítenek a füstfelhőkre Kínában.

Elhunyt Trogmayer Ottó

Archívum2015.05.28, 20:14

Életének 80. évében csütörtökön elhunyt Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas régész, Szeged díszpolgára – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

Drasztikusan fogy a magyar

Archívum2015.05.27, 23:36

Hiába emelkedett a születések száma Magyarországon, a halálozások száma elképesztő módon emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásában. 

Elhunyt Elek János

Archívum2015.05.27, 15:40

Életének 68. évében meghalt Elek János újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető, a Magyar Távirati Iroda volt munkatársa. Elek János hosszú betegség után kedden hunyt el - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.

Rossz adatokat írhattak Lázár János mappájába

Archívum2015.05.27, 14:44

A születések száma mintegy 3 százalékkal, a halálozásoké 15 százalékkal nőtt 2015 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, így a természetes fogyás mértéke 6,5 ezrelékre emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Meghalt Fellegi Tamás újságíró

Archívum2015.05.15, 18:42

Nyolcvanöt éves korában, péntek délután elhunyt Fellegi Tamás újságíró, televíziós rendező - közölte a család az MTI-vel.

Meghalt Kenan Evren

Archívum2015.05.09, 23:44

Meghalt szombaton Kenan Evren volt török államfő, az 1980-as katonai államcsíny vezetője, aki a hatalomátvételt követően kilenc évig vezette Törökországot.

Meghalt a független Szingapúr első vezetője

Archívum2015.03.23, 08:28

Kilencvenegy éves korában elhunyt Li Kuan Ju, Szingapúr alapítója és első miniszterelnöke - jelentette be a kormányfői hivatal.

Vigyázzon! Ha dohányzik, tíz évvel hamarabb hal meg

Archívum2015.02.25, 14:41

Akár a dohányosok kétharmada is belehalhat függőségébe egy kétszázezer ember bevonásával készült átfogó vizsgálat szerint. Az orvosok szerint viszont leszokni sosem késő, akármilyen idős, illetve akármilyen sokat dohányzik is valaki.

Így áll a népességfogyás elleni háború

Archívum2015.02.23, 10:15

Többen születtek 2014-ben, mint 2013-ban, és valamivel kevesebben haltak meg, vagyis kicsit lassult a népességfogyás. Nőtt a házasságkötések száma is 2013-hoz képest.

Koncert közben összeesett és meghalt a karmester

Archívum2015.01.30, 13:24

Koncert közben elhunyt Israel Yinon izraeli karmester a svájci Luzernben csütörtök este.

Meghalt Szaúd-Arábia királya

Archívum2015.01.23, 06:33

Elhunyt Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi uralkodó. A 80 évesen a trónra került király 9 évet uralkodott, ami alatt néhány nagyon óvatos reformot vezetett be. Utódja 79 éves fivére lett.

Elhunyt S. Nagy István dalszövegíró

Archívum2015.01.20, 17:11

Elhunyt S. Nagy István legendás dalszövegíró. Csongrádi Kata énekesnő EMeRTon-díjas férje 81 éves volt. Régóta betegeskedett, tavaly novemberben szívinfarktust kapott. 1934-ben, pont a mai napon, január 20-án született. 

Elhunyt Réti Ervin újságíró

Archívum2015.01.09, 21:49

Életének 87. életévében elhunyt Réti Ervin újságíró. Sokáig volt az Esti Hírlap külpolitikai rovatvezetője.

Elhunyt Erkel András

Archívum2015.01.01, 15:08

Hosszú, türelemmel viselt betegségben, 53 évesen elhunyt Erkel András animációs filmproducer - közölte a család szerda este.

Elhunyt Fabiola volt belga királyné

Archívum2014.12.05, 22:14

Elhunyt pénteken Fabiola volt belga királyné, a néhai Baldvin király özvegye. 86 éves volt, 1960-tól 1993-ig volt a belgák királynője.

Moszkvában szenvedett halálos repülőbalesetet a Total olajcég vezetője

Archívum2014.10.21, 12:10

Meghalt kedden Christophe de Margerie, a Total francia olajipari cég elnök-vezérigazgatója Moszkvában. Éppen felszállni készült a repülőgépe, amikor hókotrónak ütközött a ködös vnukovói repülőtéren Moszkvában. A cég válságtanácskozást hívott össze Párizsban. De Margerie az orosz szankciók ellen volt, a franciák nyomozókat küldenek Moszkvába.

Öt éven belül meghalhat, aki már nem érzi a rózsa illatát

Archívum2014.10.02, 16:38

Jelentősen megnő az öt éven belüli elhalálozás valószínűsége azoknál az idősebb embereknél, akik kezdik elveszteni a szaglóérzéküket, állítja egy amerikai tanulmány.

Meghalt Sztankay István

Archívum2014.09.14, 12:30

Meghalt Sztankay István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze - közölte a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya pénteken. A kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész 78 éves volt. Hosszú betegség után, családja körében érte a halál pénteken. A művész temetéséről később intézkednek.

Több mint kétezer vírusminta tűnt el a Pasteur-intézetből

Archívum2014.05.21, 11:58

Működési zavarokat állapítottak meg a francia Pasteur-intézetnél, miután áprilisban több mint 2300 kémcsőnyi tesztelendő SARS-vírus tűnt el. Az intézet működését a hatóságok időlegesen felfüggesztették.

Finnországban a legjobb, Szomáliában a legrosszabb anyának lenni

Archívum2014.05.11, 11:15

A világon Finnországban élnek az anyák a legjobb, Szomáliában pedig a legrosszabb körülmények között. Hazánk az 55. helyen végzett.

Meghalt Boros Imre volt kisgazda politikus

Archívum2014.04.07, 13:49

Meghalt Boros Imre volt kisgazda politikus. Erről a Kisgazda Polgári Egyesület adott hírt hétfő délben. Turi-Kovács Béla, az egyesület elnöke azt írta, a rendszerváltás-kori Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások meghatározó kisgazda személyisége távozott.  Korábban tévesen azt írtuk, Boros Imre egykori PHARE-miniszter hunyt el. Tőle és az olvasóktól is elnézést kérünk.

Meghalt Welsz Tamás

Archívum2014.03.21, 08:19

Rosszul lett és meghalt csütörtökön Welsz Tamás vállalkozó. Épp kihallgatásra vitték, miközben rosszul lett. A rendőrség megerősítette a haláleset tényét, de részleteket nem közöltek. Welsz neve az elmúlt hetekben a Simon Gábor volt szocialista politikus elleni nyomozás során merült fel, de a vállalkozó a Sólyom légitársaság környékén is felbukkant. Szomszédjai szerint a napokban jó passzban volt, sőt újabb lakást vett abban a házban, ahol a cége irodái vannak.

Elhunyt az ifjabb Everly testvér

Archívum2014.01.04, 10:46

74 évesen elhunyt az 1950-es évek szupercsapatának ifjabb tagja, Phil Everly. Az Everly Brothers sokat formált a rockzenén, a Beatlestől a Beach Boysig számos zenekar példaként tekintett rájuk.

Egy indiai tényleg összekeverte Nelson Mandelát Morgan Freemannel

Archívum2013.12.20, 11:09

Régi internetes vicc, hogy Nelson Mandela pont úgy néz ki, mint Morgan Freeman színész. Indiában viszont egy üzletember hirdetőtáblán akart megemlékezni az elhunyt dél-afrikai emberi jogi harcosról, csak véletlenül a színész fotóját tette ki.

Elhunyt az utolsó hollywoodi filmnagyasszony

Archívum2013.12.16, 08:50

Forrás: AFP/Photononstop Elhunyt Joan Fontaine brit származású, Oscar-díjas amerikai színésznő. Kilencvenhat éves volt. Kaliforniai otthonában, álmában érte a halál - közölte egyik régi barátja, Noel Beutel, valamint két hollywoodi kiadó. Joan Fontaine nővérével, Olivia de Havillanddel együtt egyike volt az 1930-as évek utolsó hollywoodi filmnagyasszonyainak. Az egyetlen színésznő, aki Oscar-díjat nyert egy Alfred Hitchcock-film, a Gyanakvó szerelem főszerepében. A filmben Cary Granttel együtt játszott.

Íme a világ születési és halálozási térképe

Archívum2013.11.05, 12:41

Egy amerikai tudós olyan internetes térképet készített, amelyen percről percre nyomon követheted, hogy hol születik egy baba vagy éppen hal meg valaki a világon. Elég durva...

Nem lélegzik az újszülött? Natalie segít

Archívum2013.10.30, 09:37

Egy anyaméh, egy baba, némi művér és egy méhlepény - ebből áll a szülés-szimulátor. Nem, ez nem valami apukáknak kitalált elképzelés, mellyel a férfiak átérezhetik a szülés fájdalmát. A szülés-szimulátor komoly dolog, melynek segítségével a fejlődő országokban dolgozó szülésznőket különféle vészhelyzetekre készítik fel.

Meghalt a romák nemzetközi királya

Archívum2013.08.18, 15:07

Szívrohamot kapott, és elhunyt törökországi nyaralása alatt a romániai Florin Cioaba, akit sokan a romák nemzetközi királyának tekintetek. Hétfő óta kezelték, még egy román szívspecialistát is küldetett a segítségére Traian Basescu román elnök, de hiába.

Elhunyt JJ Cale, a Cocaine dalszerzője

Archívum2013.07.27, 22:40

Szívroham következtében elhunyt Kaliforniában JJ Cale legendás amerikai rockzenész, dalszerző. 74 éves volt. Dalait elsősorban mások vitték sikerre, például a Cocaine-t Eric Clapton.

Elhunyt Molnár Károly, a Gyurcsány-kormány minisztere

Archívum2013.07.24, 22:27

Hatvankilenc éves korában elhunyt Molnár Károly egyetemi tanár, a BME egykori rektora, volt tudománypolitikáért, kutatásfejlesztésért és technológiai innovációért felelős tárca nélküli miniszter.

Elhunyt Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik atyja

Archívum2013.07.19, 10:55

67 éves korában meghalt Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész - tudatta felesége az MTI-vel. A népzenészt, a táncházmozgalom egyik megalapítóját csütörtökön budapesti otthonában váratlanul érte a halál. A népzenészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre saját halottjának tekinti. A temetéséről később intézkednek.

Kevesebben születtek, kevesebben házasodtak

Archívum2013.07.17, 10:11

Idén január és május között 34 451 gyermek született, ami 5,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ráadásul minden hónapban alacsonyabb volt a születésszám. A házasodási kedv is kisebb volt másfél százalékkal. A népesség mégsem fogyott nagyobb ütemben, mert kevesebben is haltak meg.

Előző
Következő