hagyomány
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ha húsvét, akkor locsolkodás!
A húsvéthétfői locsolkodás sokkal több egy szórakozásnál. Ősi hagyomány, a régmúlt idők homályába vesző termékenységi rítus, és utalás a keresztségre, de ez a szokás Jeruzsálem legendájára is visszavezethető. A közép-európai húsvéti népszokást gyakran vízbevető vagy vízbehányó hétfőnek is nevezték, mert ilyenkor a lányokat vödrökből locsolták, esetenként pedig a kútba vagy az itatóvályúba dobták.
Húsvét a nagyvilágban
Ahány nemzet, annyi szokás, szokták mondani, s így van ez a húsvéttal is. Az ünnep alapja mindenhol ugyanaz, de az ünnepi szokások nagyon eltérőek. Ezekből adunk most egy kis ízelítőt.
Amikor minden tréfa megengedett: briliáns átverések bolondok napján
Világszerte tartják a bolondok napját április elsején, hiszen ezen a napon gyakorlatilag bármilyen tréfa és átverés megbocsájtható. A gyerekek alig várják az iskolában, hogy csínytevéseket kövessenek el, de a felnőttek sem maradnak ki a tréfából. Ám nem árt ezen a napon óvatosnak lenni, és mindenben egy kicsit kételkedni, mert sokan dőltek már be óriási átveréseknek.
Miért eszünk éppen tortát a szülinapokon?
Nem csak Magyarországon nem telhet el úgy születésnap, hogy nincsen az ünnepeltnek tortája, a világ számos országában ez egy megtörhetetlen hagyomány természetesen a gyertyákkal együtt. De az éneklés sem marad el. Ennek a szokásegyüttesnek pontosan nem ismert az eredete, de több elmélet létezik arra, hogy miért is így ünnepeljük.
- címkék:
- magazin
- hagyomány
- születésnap
- torta
- Címkefelhő »
Érintetlen lányt keres unokájának Bódi Margó
Bódi Guszti és Margó 23 éves unokája, Gusztika már nagyon szeretne megházasodni, de csakis érintetlen lányt venne feleségül.
- címkék:
- Bódi Margó
- roma
- szüzesség
- hagyomány
- Címkefelhő »
Most akkor lesz óraátállítás vagy sem?
2019-ben olvashattuk a hírt, hogy az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg az óraátállítás eltörlését 2021-től. Csak azt kellett eldöntenie a tagállamoknak, hogy a nyári vagy téli időszámítást tartják meg.
- címkék:
- óraátállítás
- hagyomány
- koronavírus
- Címkefelhő »
Jön a nyúl, de tényleg csak erről szól a húsvét?
Locsolkodás, csokitojás és néhány plusz szabadnap az évben. Megrántjuk a vállunkat: persze, ezt ismerjük. De el tudjuk mondani, hogy mit is ünneplünk pontosan húsvétkor? Néhány szó azoknak, akiknek a könyökén jön ki és azoknak is, akik még beírják a keresőbe.
Világörökség lett a finn szaunakultúra
A rómaiak idén sem engedték el hagyományos új évi szokásukat
- címkék:
- Olaszország
- Róma
- hagyomány
- szokás
- új év
- Címkefelhő »
Miben hasonlít 2020 karácsonya 1920 karácsonyára?
A karácsony sokak számára az év legfontosabb ünnepét jelenti, amikor végre kiszakadhatnak a mókuskerékből, a családjukkal lehetnek, finom ételek-italok, na meg ajándékok sokaságát élvezhetik. Ahány ház annyi szokás, de mégis vannak az ünnepnek jellemvonásai, amelyek szinte sehol nem maradhatnak el, és kötelezően a karácsonyi időszak részét képezik.
Kiderült, melyik filmet nézi meg minden évben karácsonykor II. Erzsébet királynő
A karácsonyi filmek, még ha ezerszer is láttuk őket, minden évben kötelező elemei a karácsonynak. Amellett, hogy meghozzák a karácsonyi hangulatot egy szuper közös programot is jelentenek a családok számára. Nincs ez másként a brit királyi család életében sem.
II. Erzsébet nagyon csalódott: 30 éves karácsonyi hagyománynak vet véget a koronavírus
A brit királyi család számára igazán rendhagyó lesz az idei karácsony, amellett, hogy nem tölthetik együtt az ünnepeket, egy 30 éves hagyományt is meg kell szakítaniuk.
Utánajártunk az ünnepi hagyományoknak: ezért kerül az asztalra hal és lencse
Nekünk, magyaroknak rengeteg ünnepi hagyományunk van. Gondoljunk csak arra, hogy Szenteste szinte minden asztalra kerül halászlé, bejgli, és rántott ponty patkó, szilveszterkor pedig malacsültet és lencsét fogyasztunk. Utánajártunk, honnan erednek ezek a hagyományok.
Népi hiedelmek: 5 dolog, amit te sem tudtál a karácsonyi ételek csodás erejéről
Ha karácsony, akkor család, szeretet, nevetés, hóhullás, díszek és fények - na meg persze óriási evés és ivás. De vajon mitől függött régen, hogy mi került a karácsonyi asztalra, és milyen jelentéssel bírtak egyes élelmiszerek?
- címkék:
- népi hiedelem
- hagyomány
- karácsony
- Címkefelhő »
KVÍZ: Mennyire ismered a Mikulást?
Mindenki ismeri a Mikulást, aki szánján repülve hozza az ajándékokat a jó gyerekeknek. A Mikulás-kultusz a világ majdnem minden pontján létezik, és rengeteg érdekes hagyomány párosult hozzá az évek során. Összeszedtünk néhány érdekességet a Télapóról, amiről talán még nem hallottál, de ha mégis, akkor nem fognak gondot okozni kvízkérdéseink!
Az amerikai légvédelem már 65 éve követi a Mikulást
Gyönyörű, tradicionális ruhákban versenyeznek a 2020-as Miss Mexikó versenyzői - Galéria
Vannak dolgok, amik sosem mennek ki a divatból, ilyenek a hagyományos ruhák is.
- címkék:
- Mexikó
- szépségverseny
- galéria
- hagyomány
- Címkefelhő »
Csák Máté elveszett kincsének nyomába eredtünk a palócok földjén
Ha van hely, amelyre azt lehet mondani, Magyarország megannyi különleges utazási célpontja között is a legkülönlegesebbek közé tartozik, a Cserhátban megbúvó Hollókő mindenképpen ilyen. Felkerestük Palócföld talán legismertebb települését, a gyönyörű természeti környezetben megbúvó községet és annak legendáktól övezett várát.
A szüret hagyományok nyomában - Galéria
Szeptember a nyár végét és az ősz beköszöntét jelenti a legtöbbünk fejében. Az idő hűvösebbé válik, a nappalok pedig érezhetően elkezdenek rövidülni. A száraz, néhol megperzselődött táj fellélegzik az éltető esők nyomán és a természet forróságtól fakó színei, újra élénkké válnak. Ez az időszak a pirosodó levelek, az erdei termések, az avar és persze a szüret időszaka.
Ismerje meg a nemzetiségek színes hagyományait a Skanzenben
Vitézi vigalmat rendeznek a hétvégén Gyulán
Végvári napok helyett Vitézi vigalmat rendeznek július 24. és 26. között a gyulai várban és környékén, ahol mintegy harminc hagyományőrző közreműködésével jelenik meg a végvári tábori élet és kisebb harci jelenetek is.
- címkék:
- Gyula
- utazás
- hagyomány
- várjáték
- gyulai vár
- Címkefelhő »
A nyári napforduló hiedelmei és a Szent Iván-éj
Június 21-e a csillagászati nyár kezdete, az északi féltekén az év leghosszabb napja és egyben ez az este a legrövidebb éjszaka is, amely számos hiedelmet rejt magában...
Ünnepelje a svédekkel a napfordulót online
Szokások a világból, amelyeket pár kivétellel mi is átvehetnénk járvány idején
Jelenleg, a koronavírus-járvány idején a fertőzés esélyének redukálása érdekében az emberek a világ legtöbb országában kénytelenek a megszokottól eltérő módon viselkedni. Másképpen viszonyulunk egymáshoz a találkozáskor, távolságot tartva üdvözöljük egymást, és a társasági eseményeken is az új etikettek szerint érintkezünk, illetve nem érintkezünk egymással. Most igyekszünk sorra venni azokat a tradíciókat és szokásokat, amelyek átvétele egy világjárvány idején nekünk, magyaroknak is hasznos lehet; illetve azokat is megemlítjük, amelyeket jobb, ha a higiénia és távolságtartás miatt továbbra is csak messzi földön követünk, ha muszáj.. ...
Képeken a pünkösdi királyválasztás
A Solthoz tartozó Révbérpusztán lovas bemutatókkal, versenyekkel és a pünkösdi királyválasztás hagyományának felelevenítésével várták a látogatókat a pünkösdi hétvégén.
- címkék:
- Solt
- Pünkösd
- hagyomány
- Címkefelhő »
Képeken a pünkösdi királyválasztás hagyományának felelevenítése
- címkék:
- Solt
- Pünkösd
- hagyomány
- Címkefelhő »
Földönkívüli-szerű koponyákat fedeztek fel egy magyar temetőben
Az elmúlt évtizedekben tucatnyi mesterségesen deformálódott, szinte már-már „idegenszerű" koponyára bukkantak egy magyarországi temetőben. Ezek a leletek arról árulkodnak, Európa hogyan alakult át látványosan a Római Birodalom szétesése után és ez milyen társadalmi változásokhoz vezetett. Ennek egyik bizonyítékát az ELTE régészei tárták fel egy nemzetközi projekt során.
Többek között a solymászat is szellemi kulturális örökség lehet a jövőben
A solymászatot, a lipicai lótartást és a magyar vonós zenekari hagyományokat is felterjesztették az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.
Hamarosan nyit a világ első 3D-nyomtatott gyógyfürdője
A népi kézművesség hagyományai elevenednek meg ezen a hétvégén
Lovakat hajtanak a tűzbe - képek
Elkészült az idei busójárás végleges programja
Vízkereszt hagyományában megjelenik a keleti és nyugati örökség is
Január 6-a vízkereszt ünnepe, amelyben megjelenik a keleti és nyugati hagyomány is - mondta Barna Gábor néprajzkutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.
- címkék:
- hagyomány
- Vízkereszt
- néprajzkutató
- Címkefelhő »
A hagyományok híve Cseke Katinka: Minden évben ugyanúgy ünnepel a színésznő
Cseke Katinka a kislánya születése óta ugyanúgy ünnepli a karácsonyt! A színésznő alig várja az ünnepeket, hogy végre picit több időt tölthessen családjával.
Élő hal a fürdőkádban, 12 fogásos karácsonyi menü - így ünnepelnek a visegrádi országokban
12 fogásból áll, de okkal nem tartalmaz húst a karácsonyi vacsora Lengyelországban. Szlovákiában pedig térségenként eltérő lehet az ünnepi menü. A V4NA nemzetközi hírügynökség összegyűjtötte, milyen hagyományokat követnek a visegrádi országokban karácsonykor.
Szenteste napjához sok hagyomány kötődik
Szenteste napjához sok mágikus tartalommal telített hagyomány kötődik.
- címkék:
- hagyomány
- szenteste
- karácsony
- Címkefelhő »
Karácsonyi gasztrohagyományok a nagyvilágból
- címkék:
- hagyomány
- menü
- karácsony
- Címkefelhő »
Az alpinizmus is UNESCO-védetté vált, további 39 hagyomány mellett
Az alpinizmus is felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségek listájára, további 39 hagyomány mellett, egyet pedig eltávolítottak róla.
Izland új fürdője tradicionális wellnessélményt kínál
- címkék:
- Izland
- Husafell
- termálfürdő
- fürdő
- hagyomány
- Címkefelhő »
Gondoltad volna? A tökfaragás sokkal inkább magyar, mintsem amerikai hagyomány
A tökfaragás sokak számára az őszi dekoráció elkészítéséhez tartozó tevékenység, mások szerint mindössze a halloween ünnepével importált, a magyar hagyományoktól kifejezetten idegen elem. De kinek van igaza?
Láthatatlan értékekről is szól a Takler családról megjelent könyv
Különleges kiállítású, fényképekkel gazdagon illusztrált kötet jelent meg a szekszárdi borvidék kiemelkedő bortermelőiről, a Takler család tagjairól. A kivételes tipográfiai igénnyel és nyomdatechnikával készült könyv a borászatát és szőlőtermelését hazai és európai mércével mérve is a legjobbak közé fejlesztő Takler Ferencről és örökségét majd továbbvivő két fiáról, az ifjabbik Takler Ferencről és Takler Andrásról szól. A könyv bemutatója maga is ünnep volt: a tisztelet, a barátság, a méltatás, a vidámság, a zene és a bizalom ünnepe.
Nézze meg, mit tudnak kihozni a kínai művészek egy darab papírból
Hagyományaink vendégségben
Szeptember első szombatján az ország különböző pontjairól érkező tájházakat lát vendégül a Szentendrei Skanzen. Zenés, táncos programok, kiállítások, kézműveskedés várja a látogatókat.
Különleges helyen folytatódik a Beethoven-estek hagyománya
Csiklócsonkítás: Nem hagyomány, hanem barbárság!
"Kilenc éves voltam, az anyám beültetett az autóba, és azt mondta, van valami a testemen, ami mocskos, és ettől most megszabadulunk" - emlékszik a történtekre Jane, aki nem Afrikában, hanem az Egyesült Államokban esett át a brutális beavatkozáson.
Soltész Miklós: Az egyházi hagyomány és kultúra megerősíti a nemzeteket
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Szentendrén, a Szerb Egyházi Múzeum épületének átadásán vett részt. Rámutatott, hogy az egyházi hagyomány és kultúra megőriz bennünket kereszténységünkben, hitünkben, megerősíti nemzeteinket és mélyíti a nemzetek közötti barátságot. A Szerb Ortodox Egyház vezetője szerint történelmi esemény az új múzeum épületének átadása.