gyerek

címke rss

Válnak, mégis együtt élnek: Peller Anna és Lukács Miki együtt utazott el a húsvéti hosszú hétvégén

Archívum2023.04.12, 14:38

Márciusban, a közösségi médiában együtt jelentették be, hogy válnak, de azt is elárulták, hogy noha a házasságuk már nem mûködik, azért szeretik egymást és továbbra is közösen nevelik gyermeküket, sõt, nyaralni is együtt fognak majd. Úgy tûnik, eddig tartják is magukat az ígéretükhöz, legalábbis a húsvétot együtt ünnepelte Peller Anna és Lukács Miki, sõt, együtt is utaztak el pár napra pihenni. 

Zoltán Erika bevallotta, miért nem akart több gyereket

Archívum2023.04.12, 10:30

Zoltán Erika most elárulta miért döntöttek úgy a párjával, hogy nem vállalnak több gyereket - írja a Blikk.

Negyven öltéssel varrták össze egy kislány arcát kutyatámadás után

Archívum2023.04.11, 14:21

Egy 4 éves kislányt megtámadott egy amerikai bulldog. A gyerek órákig volt a mûtõben. Az állat a család egyik barátjáé, akinél éppen vendégségben voltak, a kutya a múlt heti tragédiáig barátságosan viselkedett a lánnyal és az édesanyjával is – írja a Mirror.

Egy 13 éves fiú több nõt is megpróbált megerõszakolni a nyílt utcán

Archívum2023.04.10, 06:38

Akár börtönbüntetést is kaphat az a fiatal fiú, akit bûnösnek talált a bíróság nemi erõszak kísérletében és több nõ ellen elkövetett szexuális támadásokban. A támadásokat iskola után követte el a fiú – írja a The Sun.

Megdöbbentõ, miért lõtte agyon egy 13 éves fiú a 12 éves barátját

Archívum2023.04.09, 18:33

Két amerikai tinédzser vitája tragédiába torkollott, amikor az egyik fiú sértegetni kezdte a másiknak az anyját. Az agresszív fiúnál ugyanis fegyver volt, amit használt is. A rendõrség egyelõre senkit sem tartóztatott le – írja a DailyStar.

Zsömi, a vérnyúl - avagy a nyuszi nem játék!

Archívum2023.04.08, 09:58

Nincsen húsvét nyuszi nélkül! Azonban manapság sokan már nem a csokiból készültet választják, hanem az igazit. Ami sajnos az ünnep végeztével feleslegessé válik, és itt kezdõdnek a problémák..

Kislányt szeretne Stana Alexa és Meggyes Dávid

Archívum2023.04.06, 23:29

Bár a házasság egyelõre nem szerepel a terveik között, a gyerekvállalásról már komolyan gondolkodnak.

Kulcsár Edina: "Butaság másokat bántani"

Archívum2023.04.06, 23:08

Kulcsár Edina és G.w.M örömmel jelentették be tavaly nyáron, hogy elsõ közös gyermeküket várják. Azóta számos részlet derült ki a szépségkirálynõ harmadik babájáról, például, hogy kislányt vár, és a csöppség neve Amara lesz.

Megszületett Lipcsei Betta és Juhász Roland elsõ közös gyereke - Fotó

Archívum2023.04.06, 20:00

Lipcsei Betta Instagram-oldalán tudatta követõivel: megszületett a gyermeke.  

Családi dráma és verekedés lett a közös piknikezés vége

Archívum2023.04.06, 16:04

Piknikezni indult volt élettársával és közös gyerekükkel egy férfi, a szülõk azonban vitába keveredtek egymással, aminek a vége az lett, hogy a férfi magával akarta vinni Budapestre a gyereket. Volt párja megpróbálta ezt megakadályozni, ezért a férfi többször megütötte, és nem engedte ki a kocsiból.

Egy életre megnyomorította a drog a 13 éves bántalmazott fiút

Archívum2023.04.05, 14:18

Egy 13 éves amerikai kamaszfiú, Zachary Corona életre szóló sérüléseket szenvedett, miután társai zaklatásukkal elérték, hogy kipróbálja a heroinnál ötvenszer erõsebb fentanilt.

Ezért szakított fiatal párjával Sári Évi

Archívum2023.04.05, 12:36

Sári Évi ritkán beszél magánéletérõl, most mégis elárulta, hogy nagy változás történt az életében, ugyanis véget ért a párkapcsolata. Bár sosem verte nagy dobra a kapcsolati státuszát, és szerelmét sem mutogatta a nyilvánosság elõtt, most elmondta, hogy komoly oka volt a szakításnak, és igazán nehéz döntést kellett meghoznia.

Gyerekek zuhantak ki egy vidámparki játékból Angliában

Archívum2023.04.05, 07:42

Két gyerek került kórházba, miután megsérültek egy angliai vásárban felállított vidámparki játék egyikén, a helyszínre mentõhelikoptert kellett hívni.

Alaposan megtréfálta a beluga a gyerekeket, akik odamentek hozzá - videó

Archívum2023.04.05, 07:19

Az alábbi felvételt az amerikai Connecticut állmban lévõ Mysticben készítették, ahol két gyerek odament a belugák akváriumához. Az egyik állat különösen vicces kedvében volt, és megtréfálta a gyerekeket.

Brutális kutyatámadás: a gazdája tétlenül nézte, hogy kutyája megtámad egy 11 éves kislányt

Archívum2023.04.04, 22:20

Elvesztette a kontrollt kutyája felett egy nõ, a veszélyes eb így támadhatott meg egy gyereket az utcán, Délkelet-Londonban. A kislány halálra rémült, a kutyatulajdonos közben tehetetlenül állt és nézett. 

Kétéves kisfiú holttestét találták meg egy aligátor szájában az Egyesült Államokban

Archívum2023.04.02, 13:35

Egy kétéves floridai kisfiú holttestét, akit kétségbeesetten kerestek, miután édesanyját megölték, pénteken egy tónál találták meg egy aligátor állkapcsában - közölte az amerikai rendõrség. A fiú apját, a 21 éves Thomas Mosley-t kettõs gyilkossággal vádolják a fiú édesanyjának, a 20 éves Pashun Jeffery-nek és kisfiuknak, Taylen Mosley-nak a megölése miatt.

Kisebb eséllyel lesz ételallergiás a gyerek, ha házikedvenccel nõ fel

Archívum2023.04.02, 20:53

Japán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy azok a kisgyermekek, akik magzati vagy korai csecsemõkorban rendszeresen beltéri cicákkal vagy kutyákkal kerülnek kapcsolatba, kisebb eséllyel szenvednek majd élelmiszer-allergiában, mint más társaik.

42 és feles lábú 10 éves lány állított fel világrekordot

Archívum2023.04.02, 20:45

A 10 éves Ruby Labuschewsky a korcsoportjában felállította a legnagyobb lábméret világrekordját. A michigani Jonesville-bõl származó kislány 41 és feles tappancsainak köszönhetõen nyerte el a címet.

Így néz ki a KISS frontembere smink nélkül

Archívum2023.04.01, 13:35

Smink nélkül talán - sõt biztosan - fel sem ismernénk a KISS zenekar tagjait, annyira megszoktuk már a fekete-fehér festést az arcukon. 

A Sabrina, a tiniboszorkány fõszereplõje segített az iskolai lövöldözésrõl kimenekíteni a gyerekeket

Archívum2023.03.31, 23:12

Melissa Joan Hart gyerekeknek segített menekülni a nashville-i iskolai lövöldözés után. Egy Instagramon közzétett érzelmes videóban Hart elmondta, hogy a gyermekei olyan iskolába járnak, amely közel van a The Covenant Schoolhoz, ahol hétfõn egy támadó tüzet nyitott.

Rebel Wilson és kislánya az óceánban pancsoltak - Fotó

Archívum2023.03.31, 23:07

A színésznõ Royce nevû kislányát 2022 novemberében hozta világra egy béranya. A világhírû színésznõ soha nem titkolta, hogy meddõségi problémákkal küzd, ezért döntött úgy, hogy egy másik nõt bíz meg gyermeke kihordásával.

Reagált a Belsõ-Pesti Tankerületi Központ a botrányra

Archívum2023.03.31, 16:07

A Belsõ-Pesti Tankerületi Központ felháborítónak tartja, hogy még egy iskolai zenei rendezvényt sem tartanak tiszteletben az ellenzéki sajtó képviselõi. A tegnapi napon, 2023. március 30-án a Ferencvárosi Ádám Jenõ Zeneiskola fúvószenekarának 30 éves jubileumi hangversenyét sikerült a Telex újságírójának megzavarnia - írja közleményében a Belsõ-Pesti Tankerületi Központ.

Anyának is van p*ncija: vállalom, én meztelenkedem a gyerekeim elõtt

Archívum2023.03.30, 17:34

Détár Enikõ egyik régebbi interjújában azt mesélte , hogy náluk otthon nem volt „divat" a meztelenkedés; amikor gyermekeivel fürdött a kádban, akkor is bugyit viselt. Nos, mint kétgyermekes anya, engem komolyan elgondolkodtatott, hogy vajon én mennyire rontom meg nap, mint nap a csemetéimet?

Ötéves gyerek lõtte agyon egyéves testvérét az Egyesült Államokban

Archívum2023.03.30, 12:54

Az Indiana állambeli rendõrség kedd délután kapott bejelentést a lafayette-i lakóparkban történt lövöldözésrõl. A kiérkezõ hatóságok holtan találták meg az egyéves gyermeket a lakásban – írja az ABC News.

Majoros Hajni a gyerekek elõtt való meztelenkedésrõl nyilatkozott: nagyobbik fia már szemérmes

Archívum2023.03.29, 16:04

Majoros Hajni szerint egy bizonyos kor után a gyerekek elõtti meztelenkedés már nem egészséges. 

Éveken át szexuálisan zaklatták az olimpiai bajnok sztársportolót

Archívum2023.03.29, 11:16

Elmondása szerint gyerekként három éven át zaklatták a Tour de France-gyõztes korábbi brit kerékpárost, Bradley Wigginst.

13 éves gyerek kapott fegyverviselési engedélyt, Surányban került elõ

Archívum2023.03.28, 16:33

A Budapesti Rendõr-fõkapitányság tévedésbõl állította ki az engedélyt a kiskorú nevére. Az ügyre akkor derült fény, amikor a gyermek elvesztette a bankkártyára hasonlító okmányt, amelyet a Pest megyei Surányban találtak meg.

Kiderült Kulcsár Edina és G.w.M titka

Archívum2023.03.28, 11:29

Mint azt korábban írtuk, sok találgatás és titkolózás után elárulta Kulcsár Edina, hogy milyen nevet választottak születendõ gyereküknek, most az is kiderült, hogy miért épp erre esett a választásuk.

A legnagyobb titokban született meg Elijah Wood második gyermeke

Archívum2023.03.28, 15:51

Elijah Wood és partnere, Mette-Marie Kongsved a legnagyobb titokban üdvözölték második gyereküket a családban: kislányuk 2022-ben született. 

Az osztálytalálkozó mindig szembesít azzal, hogy nincs mit felmutatnom az életben

Archívum2023.03.27, 17:10

Már egy hete szemezek a virtuális postaládámban levõ E-maillel, ami arra szólít fel, hogy vegyek részt a 20 éves osztálytalálkozómon. Már a gondolattól is kiráz a hideg, hogy szembesülnöm kelljen a ténnyel, hogy amíg én még mindig keresem önmagam, na meg leginkább a párom, addig a volt osztálytársaim már mind megházasodtak és családot alapítottak.

Egy hétéves gyerek holttestét húzták ki az óceánból Kaliforniában

Archívum2023.03.27, 15:30

A rendõrök egy 7 éves kisfiú holttestét találták meg az óceánban Kalifornia közelében, napokkal azután, hogy édesanyját ugyanott holtan találták. 

Tragédia az autópályán, hat lány halt szörnyet egy balesetben az Egyesült Államokban

Archívum2023.03.27, 11:42

Autóbalesetben történt Tennessee államban. Hat fiatal lány meghalt, két másik ember pedig megsérült - írta a CBSNews.

Kiderült: kislányt vár a magyar énekesnõ

Archívum2023.03.27, 16:27

Gyulai Viki, a Fresh együttes egykori énekesnõje babát vár, s most már a nemét is tudja. 

Hároméves kislány életéért küzdöttek a mentõk egy szabolcsi focipályán

Archívum2023.03.27, 16:13

Rohamszerû lázgörcse volt a kislánynak, akivel édesapja az ölében rohant a mentõállomásra. 

Képtelen vagyok kimondani, hogy szeretlek...

Archívum2023.03.26, 14:31

Szeretlek. Bár soha nem mondtam még neked. Hiszem, hogy érzed, milyen sokat jelentesz nekem. Hogy a mindenem vagy. Lehet, hogy néha ridegnek tûnök. Azt hiheted, hogy valami nincs rendben. De minden rendben van, drágám. Velünk legalábbis. Egyszerûen csak van egy titkom. Amirõl még neked sem tudok mesélni.

Egyszerûbb a gyereket a tévé elé tenni, mint foglalkozni vele?

Archívum2023.03.25, 09:37

Nem mondhatnám, hogy különösképpen szeretek tévét nézni, de ennek talán az lehet az oka, hogy nincs sok idõm rá. A mindennapok teendõi mellett persze jó egy-egy részt megnézni a kedvenc sorozatomból és olykor kikapcsolni az agyam valamilyen film segítségével. De mi a helyzet a gyerekekkel?

Megtörtént minden szülõ rémálma: elkapta egy hullám a gyereket - videó

Archívum2023.03.22, 14:15

Az alábbi videót az angliai Skegness strandjánál készítette egy nõ, akinek a gyereke a parton játszott. Az anya többször szólt neki, hogy vigyázzon a hullámokkal, de õ nem vette komolyan. Eleinte a nõ is csak nevetett rajta, aztán amikor az egyik hullám ledöntötte a kicsit a lábáról, gyorsan érte rohant, hogy elkapja. A gyerek állítólag tanult az esetbõl.

Belehalt a TikTok-kihívásba egy 11 éves fiú - a nõvére talált rá

Archívum2023.03.22, 15:36

Az úgynevezett Blackout Challenge nevû kihívást akarta teljesíteni a gyerek: tragédia lett a vége. 

C. Ronaldo modell párja elárulta a titkot a tragikus napról: emiatt halhatott meg a gyerekük

Archívum2023.03.21, 07:34

Cristiano Ronaldo élettársa, Georgina Rodríguez szomorú. Egy évvel ezelõtti tragédiájukra emlékezett, amikor elhunyt a gyerekük a portugál sztátfocistával közös gyerekük, Angel.

Gianni Annoni a kisfiáról: "Nem szabad szétbolygatni az õ életét"

Archívum2023.03.20, 20:51

Múlt héten jött világra Debreczeni Zita és Gianni Annoni második fia, Gregorio Ádám. A büszke szülõk már az Instagramon is megmutatták a picit.

Pokolgéppel játszottak a gyerekek Afganisztánban, a szerkezet felrobbant

Archívum2023.03.20, 14:47

Elhagyott pokolgép okozta egy nõ és öt gyereke halálát a közép-afganisztáni Gúr tartományban - közölték hétfõn helyi hatóságok.

Elhagyta az országot a várandós Hosszú Katinka

Archívum2023.03.20, 13:14

Hosszú Katinka március 17-én bejelentette, hogy gyereket vár, majd el is hagyták az országot.

Elnézem a férjemnek, hogy megcsal, mert szükségem van a pénzére

Archívum2023.03.18, 13:56

Unottan néztem ki az ablakon, már megint egy partin voltunk, amelyet Gábor egyik ismerõse tartott csupa magas beosztású, befolyásos embernek. Ez már a harmadik buli a héten, és már kezdek belefáradni a sok mosolygásba és bájolgásba, de Gábornak ez fontos, úgyhogy eljátszom a boldog feleség szerepét. Abban a pár percben azonban, amikor nem figyel senki, leolvad az arcomról a mosoly.

Megmutatta kislányát a TV2 sztárja - fotók

Archívum2023.03.18, 19:03

A Sztárban sztár leszek! felfedezettje, Yulaysi Miranda egy lapozható Instagram-bejegyzésben mutatta meg kilenc hónapos kislányát, Miel-Máriát, aki a mûsor idején született – az elsõ válogatón ugyanis még terhesen jelent meg a kubai énekesnõ. "Isten éltessen édes hercegnõm, 9 hónapos vagy, és a családod nagyon szeret téged, te vagy a legkisebb hercegnõnk" – írta a képek mellé spanyolul.

Itt az elsõ fotó Debreczeni Zita és Gianni második gyerekérõl

Archívum2023.03.18, 15:41

Mint írtuk, megszületett Debreczeni Zita és Gianni második kisfia, aki a testvéréhez, Gianfranco Mátéhoz hasonlóan egy olasz és egy magyar keresztnevet is kapott. "Isten hozott Annoni Gregorio Ádám!" – írta Debreczeni Zita a fotóhoz, amelyen elõször mutatták meg a babát az Instagramon.

Titokban újra apa lett Macaulay Culkin

Archívum2023.03.18, 14:05

Már tavaly megszületett Macaulay Culkin második gyereke, de eddig titokban tartották a menyasszonyával.

A sztársportolónõ nemrég szülte meg az elsõ gyerekét, áprilisban már visszatér a pályára

Archívum2023.03.18, 13:10

A teniszezõ Jelina Szvitolina elsõ gyermekének születése után április elején visszatér a WTA-sorozatba.

A legnagyobb titokban született meg Macaulay Culkin második gyereke

Archívum2023.03.18, 16:29

A legnagyobb titokban született meg Macaulay Culkin és menyasszonya, Brenda Song második gyermeke.

Új dallal rukkol elõ Bodrogi Gyula unokája: a fiatal énekesnõ dalában a szülei válását dolgozza fel

Archívum2023.03.17, 23:02

Az X-Faktorból ismert énekesnõ, Bodrogi Enikõ, aki Bodrogi Gyula és Voith Ági unokája, nagyon megijedt, amikor kiderült, hogy szülei el fognak válni. Az akkor 13 éves lány nehezen dolgozta fel, hogy elvált szülõk gyereke lesz. 

Kulcsár Edina fontos dolgot árult el a születendõ gyerekérõl

Archívum2023.03.17, 08:40

Kulcsár Edina az Instagramon válaszolgatott a követõi kérdéseire, természetesen születendõ gyereke is szóba került.

Padlóra került Kollányi Zsuzsi: az énekesnõ évek óta nem volt ilyen rossz mentális állapotban

Archívum2023.03.16, 16:31

A háromgyerekes anyuka éve rosszul indult, s úgy érzi, segítség nélkül nem biztos, hogy át tud lendülni  mentális problémáin. 

Mégsem vállalja a felelõsséget a gyerekgyilkos nevelõanya

Archívum2023.03.16, 13:59

Visszavonta a beismerõ vallomását az a nõ, aki ellen halált okozó testi sértés miatt indult eljárás egy kisfiú meggyilkolása miatt.

Fûnyíróval gázolta halálra saját kisfiát egy ausztrál férfi

Archívum2023.03.16, 12:26

Meghalt egy hároméves gyerek Ausztráliában. Egy fûnyíró alá került, amelynek a pengéi szó szerint felnyársalták a kis testét - írja a Bors a DailyMail cikkére hívatkozva.

Késsel támadt társára egy 8 éves gyerek: elvágta a torkát (18+)

Archívum2023.03.16, 15:51

Letartóztattak egy 8 éves kisfiút, miután az rátámadt egy másik gyerekre egy floridai otthonban.

Gólyahír: nagypapa lett a népszerû fiúbanda szívtipró sztárja - de ki az anyuka?

Archívum2023.03.14, 22:52

A Boyzone zenekar tagjaként ismertté vált és azóta szólókarriert is befutott Ronan Keating nemrég örömteli bejelentést tett: 23 éves fia váratlanul gyermekáldásnak örülhetett.

3 éves lányát gázolta halálra egy apa Nyustyán

Archívum2023.03.14, 10:31

A szörnyû baleset egy autójavító mûhely mellett történt.

Berántotta a kislányt az oroszlánfóka a tengerbe - videó

Archívum2023.03.11, 14:32

Az alábbi videót a kanadai Richmond Stevestion kikötõjében vették fel, ahogy egy turista család barátkozott egy hatalmas oroszlánfókával. Kezdetben idillinek tûnt a helyzet az érdeklõdõ állattal, amint azonban a kislány leült, a fóka kiugrott, és berántotta õt a vízbe. Egy férfi azonnal utána vetette magát, és megmentette.

Megszületett Kozák Danuta második gyermeke: "Isten hozott, Mila"

Archívum2023.03.13, 23:16

Megszületett Kozák Danuta második gyermeke: közösségi oldalán jelentette be az örömírt.

Van összefüggés a monitor elõtt töltött idõ és az öngyilkossági hajlam között - 9-11 éves gyerekeket vizsgáltak

Archívum2023.03.12, 16:18

Az öngyilkosság a vezetõ halálok a serdülõk körében. Bár a szakirodalom összefüggéseket ír le a  monitorok elõtt töltött idõ mennyisége és az öngyilkos viselkedés között, az eredmények vegyesek. Ezért készítettek vizsgálatot az USA-ban azzal a céllal, hogy megállapítsák, hogy a képernyõ elõtt töltött idõ és a két évvel késõbbi öngyilkos viselkedés közötti lehetséges összefüggéseket meghatározzák a 9–11 éves amerikai gyermekek körében.

Felháborító, ami ezen a repülõgépen történt - videó

Archívum2023.03.11, 14:27

Az alábbi felvételen, amely a kifogásolhatóan viselkedõ légi utasok megszégyenítésére szakosodott Passenger Shaming Instagram-oldalán jelent meg, az látható, amint egy gyerek összefirkálja egy repülõn az elõtte lévõ lehajtható tálcákat. A gyerekét ölében tartó szülõ pedig nemcsak ráhagyta a vandálkodást, de még bátorította is rá.

Gyermeket vár Solti Berni: Instagramon jelentették be a hírt

Archívum2023.03.10, 22:42

Solti Berni és Solti Ádám hosszú ideig próbálkoztak, hogy megfoganjon a gyerekük. Most örömhírrel jelentkeztek.

Vér szerinti édesanyja rabolt el a nevelõszülõktõl egy négyéves kislányt az Egyesült Államokban

Archívum2023.03.10, 10:51

Az édesanya korábban fizikialag bántalmazta lányát, így a kislányt nevelõszülõknél helyezték el. A kislány négyéves volt, amikor egy washingtoni bevásárlóközpontból elrabolta vérszerinti édesanyja.

Hosszú Katinka valóban babát vár, már a negyedik hónapban járhat

Archívum2023.03.09, 10:40

A Mandiner megbízható forrásból úgy értesült, hogy igaznak bizonyultak a korábbi pletykák, a háromszoros olimpiai bajnok úszónõ, Hosszú Katinka valóban gyereket vár. A sztárúszó vélhetõen már a negyedik hónapban jár.

Ennyire édes Szilágyi Szilvi és Caramel kisfia: a büszke anyuka megmutatta a kis Miron arcát

Archívum2023.03.08, 08:04

Szilágyi Szilvi Instagram-oldalán mutatta meg követõinek kisfiát, Miront, aki igazi kis hajasbaba.

Anyám látomásában az úszómedence mélyére nyomtak gyerekként - másnap valóra vált minden

Archívum2023.03.05, 14:22

Rendkívül elcsépelt, de igaz a mondás: semmi sem történik véletlenül. Ezt bizonyítja az én történetem is.

"Betegek? Már megint? Hiszen két hónapja is otthon maradtatok pont emiatt."

Archívum2023.03.21, 10:39

Szerintem minden többtagú családnak – fõleg, ahol kicsik még a gyerekek, megvan az a szituáció, amikor megszerveznek egy programot, vagy megbeszélik, hogy meglátogatnak barátokat, ismerõsöket, majd a megbeszélt dátum elõtti napon (vagy akár órában) minden törlõdik, mert megint beteg lesz a gyerek.

Három nap férj és gyerekek nélkül - megtehetem én ezt a családommal?

Archívum2023.03.02, 15:56

Sok anyának dilemma, hogy megteheti-e a családjával, hogy lelép pár napra nélkülük. Rá lehet-e bízni a férjre, apára a háztartást, meg tudja-e oldani a napi feladatokat, el tudja-e látni a gyerekeket? Mindegy, hogy a férfi mennyire vesz részt amúgy a családi életben, mekkora részt vállal normál hétköznapokon a házimunkákból, gyereknevelésbõl, valahogy nem gondoljuk, hogy nélkülünk is helyt állna, holott fordítva ugyanez nem is kérdés. 

"Cafatokra tépték a lányomat" - kutyafalka támadta meg a magyar énekesnõ gyerekét

Archívum2023.03.02, 17:37

Lukács Gabi énekesnõ 13 éves lányát támadta meg egy kutyafalka. A gyerek édesapja mentette meg a kislányt.

Ismét apa lesz a 47 éves Németh Kristóf

Archívum2023.03.02, 12:00

Harmadszor is apa lesz a 47 éves Németh Kristóf.

Rettenetes betegség fenyegeti a gyerekeket, nem mindegy, mit álmodnak

Archívum2023.03.01, 15:12

Egy új tanulmány szerint azok a gyerekek, akik gyakrabban küzdenek rémálmokkal, késõbbi életük során fogékonyabbak lehetnek a Parkinson-kórra. Nem a mostani az elsõ kutatás, amely összefüggést talál a rossz álmok és a kognitív betegségek között.

Így vágott vissza volt feleségének Árpa Attila

Archívum2023.03.01, 14:54

Ahogy korábban írtuk, Árpa Attila volt felesége nemrég kitálalt Palik László mûsorában arról, milyen volt a házassága a színésszel és közös gyerekükrõl is mesélt. Most Árpa Attila is megszólalt a volt feleségérõl és egyáltalán nem kímélte, amikor szóba került.

"Nem tudtam magam eltartani" - Tomán Szabina ismeretlen helyzetbe került gyereke születése után

Archívum2023.02.28, 10:48

Tomán Szabinát az elsõ gyermekének érkezése gyökeresen megváltoztatta: akkor döntötte el, hogy nem akar tovább modellkedni. 

Apás szülés: Nem minden férfi való a szülõszobára

Archívum2023.02.27, 21:42

Mindig is két gyereket szerettem volna, és mindkettõnél ragaszkodtam ahhoz, hogy a férjem ott legyen velem a szüléskor. Számomra fontos volt, hogy támogasson, mellettem legyen, és ha csak a puszta jelenlététõl is, de úgy érezzem, biztonságban vagyok. Én így láttam jónak, de nagyon sok olyan nõ van, aki ilyen-olyan okokból kifejezetten kéri, hogy ne menjen be vele a párja.

Magánéletérõl mesélt a Sztárban sztár zsûritagja, Papp Szabi

Archívum2023.02.26, 13:04

Ritkán oszt meg magánéleti információkat a Supernem énekese, Papp Szabi, akit a közönség  a Sztárban sztár oszlopos tagjaként ismerhetett meg közelebbrõl. Az énekes már 2017 óta zsûrizi a versenyzõket és nagyon élvezi ezt a feladatot, bár õ maga elmondta, hogy sosem vállalná ezt énekesként. Most elárulta, milyen ember a kamerákon túl, elsõsorban milyen férj és családapa szerepben.

Dobozba teszi a gyerekeit, úgy takarít egy fiatal anya - módszere nem aratott osztatlan sikert

Archívum2023.02.26, 16:06

Az elfoglalt kétgyermekes anyukát össztûz alá vették a felhasználük, miután TikTok-videójából kiderült, hogy amíg takarítja a lakást, a gyerekeit egy kartondobozba rakja, és engedi nekik, hogy zsírkrétával összerajzolják a doboz falát. 

Megszületett a Barcelona legendás focistájának ötödik gyereke - fotó

Archívum2023.02.26, 11:03

A Barcelona korábbi klasszisa, a jelenleg a japán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplõ Vissel Kobe csapatkapitánya, Andrés Iniesta a közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett az ötödik gyereke.

Megszületett a háromszoros Európa-bajnok magyar sportolónõ gyereke - fotó

Archívum2023.02.25, 12:18

Megszületett a háromszoros Európa-bajnok magyar kajakos, Lucz Dóra gyereke. Az örömhírt a sportolónõ és a a kétszeres olimpiai bajnok kajakos férje, a német Tom Liebscher osztotta meg a közösségi oldalán.

Apa lesz a Manchester United nemi erõszakkal vádolt sztárfocistája

Archívum2023.02.25, 09:48

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplõ Manchester United felfüggesztett játékosa, Mason Greenwood pár héttel azután tudta meg, hogy apa lesz, hogy ejtettek a vele szemben felhozott nemi erõszak kísérletével és zaklatásával kapcsolatos vádakat. Közben az angol klub nõi focistái aggodalmukat" fejezték ki a fiatal játékos esetleges visszatérése miatt.

Neked miért nincs még gyereked?

Archívum2023.02.23, 08:51

Körülöttem nagyon sok ember küzd a gyerekvállalás kérdésével. Mindannyian túl vannak a harmincötön, és most ébredtek rá, hogy már csak egy dolog hiányzik az életükbõl: a baba. Csakhogy nem jön össze sajnos olyan egyszerûen és gyorsan, ahogyan azt elõre eltervezték.

Ez a szülõk legnagyobb rémálma a gyerekeik munkájáról

Archívum2023.02.21, 17:24

Egy brit felmérésbõl kiderült, mi a szülõk legnagyobb rémálma a gyerekeik munkavállalásával kapcsolatban. A szülõknek ugyanis több mint fele ugyanazért aggódott.

Egy apa megölte feleségét és két gyermekét, majd öngyilkos lett az Egyesült Államokban

Archívum2023.02.21, 15:50

Egy apa megölte feleségét és két gyermekét, majd saját magával is végzett az Egyesült Államokbeli Lindenben - közölte a helyi rendõrség. A férfi az öngyilkossága elõtt felhívta az egyik családtagot és elmondta, hogy mit tett.

Hétszeres apuka lett Jude Law

Archívum2023.02.21, 10:30

Megszületett Jude Law és felesége, a pszichológus Phillipa Coan második közös gyermeke. A színész ezzel hétgyermekes apa lett.

Egy kilencéves gyermek méreteivel rendelkezik ez a macska - Videó

Archívum2023.02.19, 18:28

Finn egyáltalán nem egy átlagos macska, mérete és súlya egy kilencéves gyermek méreteivel vetekszik.

10 éves lányának rendezett férjfogó születésnapi bulit egy anyuka

Archívum2023.02.18, 07:31

Az amerikai Lee Ann a helyi cigányok hagyományait követve már most férjjelöltet keres tízéves kislányának, hogy mindenképp „elkeljen" legkésõbb 18 éves korában.

Kizáró tényezõ a randizásnál, ha a másiknak van gyereke?

Archívum2023.02.20, 07:40

Ahogy öregszik az ember, úgy változnak a szempontok a társkeresésnél. Huszonéves koromban pont nem érdekelt, hogy a randipartnerem szeretne-e gyereket, viszont így 35 felett ez már nagyon nem mindegy. Ahogy az sem szokatlan ebben a korban, ha a másik elvált és van már egy-két gyereke.

Csisztu Zsuzsát sokkolta a 15 éves fiú diákkal szexelõ férfi tanár botránya

Archívum2023.02.17, 20:16

Õ iskolába indult, én a híreket hallgatni, ahonnan ömlött a pedagógus körüli gyomorforgató ügy. Persze csak onnan, akiknek ez képes felkavarni a gyomrát - jelent meg Csisztu Zsuzsa írása a Mandineren. 

Amikor a farsang nem a gyerekrõl szól, hanem a szülõi versengésrõl

Archívum2023.02.15, 15:08

A farsangnak a buliról, a jókedvrõl, a táncról, a jelmezes felvonulásról, de ami a legfontosabb, a gyerekekrõl kellene szólnia. Kár, hogy néhány szülõ agyáig ez nem jut el...

Gyermekei elõtt lett öngyilkos az édesanya, egyikük utána akart ugrani

Archívum2023.02.14, 19:57

Egy társasház nyolcadik emeletérõl vetette magát a mélybe egy háromgyermekes anyuka Nyíregyházán vasárnap a hajnali órákban. Az asszony a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Hatalmas örömhírt jelentett be a magyar sztársportoló

Archívum2023.02.14, 20:10

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs és menyasszonya a közösségi médiában bejelentették, hogy hamarosan gyermekük lesz.

Sérüléseket okoz a gyereknek a 15 éves fiú megrontásával dicsekvõ budapesti tanár

Archívum2023.02.13, 21:26

A köznevelési intézmény dolgozóinak a diákok fejlõdésének elõsegítése a feladata, így bár jogilag nem, de erkölcsileg számonkérhetõ Bite Zsolt magatartása – mondta a Magyar Nemzet kérdésére a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter. A vezetõ szerint Bite felelõtlenségét az is mutatja, hogy azzal védekezve tett közzé vetkõzõs videókat, hogy ahhoz nem férnek hozzá 18 év alattiak - mert õ ezt egyszerû figyelmeztetéssel "megtiltotta". Ám ez könnyen megkerülhetõ.

Tündéri kislányával fotózták Mihalik Enikõt

Archívum2023.02.13, 22:55

Mihalik Enikõ kislányával pózolt a kameráknak.

Török-szíriai földrengés: Egy héttel a földrengés után hoztak ki élve egy kislányt a romok alól a mentõcsapatok

Archívum2023.02.13, 22:25

Csodával határos módon életben maradt az a kisgyermek, akit nagyjából 150 órával a pusztító földrengést követõen még maguk alá temettek a romok Törökországban.

Szakértõk szerint ez az ideális kor a gyerekszüléshez

Archívum2023.02.12, 19:43

Az Erasmus Egyetem Orvosi Központjának szakértõi kutatást végeztek, hogy megállapítsák, hány éves korban érdemes teherbe esni, ha egy, két vagy három gyermeket szeretne egy nõ.

Törökországi földrengés: egyéves gyereket és édesanyját mentették ki a magyar csapatok - Videó

Archívum2023.02.10, 08:52

A magyar mentõcsapatok nagy erõkkel dolgoznak a törökországi földrengések területén: egy egyéves gyereket is kimentettek a romok alól. Késõbb az édesanyját is sikerült kimenteni.

Közös gyerekük szeme láttára kínozta és kényszerítette prostitúcióra élettársát egy férfi

Archívum2023.02.09, 12:27

Éveken át pokollá tette családja életét egy Heves vármegyei településen élõ férfi. Élettársát és kislányukat is rendszweresen megverte, fegyegette és megalázta, az asszonyt pedig a saját lakásukban prostitúcióra kényszerítette, amirõl a gyerek is tudott. A most hatvanas éveiben járó férfival szemben az ügyészség 11 és fél év fegyházat javasolt, abban az esetben, ha mindent beismer.

Hónapokig titkolta az ismert színésznõ, hogy megszületett az elsõ gyereke

Archívum2023.02.08, 14:52

Több mint két hónap után derült ki, hogy megszületett Gemma Arterton és Rory Keenan elsõ gyereke.