geológia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Föld
- földrengés
- vulkán
- földtörténet
- Mars
- Legfrissebb
- Legrégebbi
15 millió éves tengeri lények maradványait nézheti meg
Lehetséges élettevékenység jeleit észlelték a Marson
Metánszivárgást észleltek a Mars felszínén. A jelenséget először a NASA Curiosity marsjárója észlelte, majd ezt a vörös bolygó körül keringő európai űrszonda, a Mars Express is megerősítette.
Sok az új kutatási eredmény az Antarktiszon
Sok az új kutatási eredmény az Antarktisszal kapcsolatban, köszönhetően a műhold-felvételeknek és a jégben is végezhető geofizikai méréseknek - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.
Esőerdő terült el a mai Tibet területén 40 millió éve
Negyvenmillió évvel ezelőtt esőerdő terült el a mai Tibet középső részén - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a délnyugat-kínai Tibeti Autonóm Területen talált megkövesedett gyanta alapján.
Ha nyitott szemmel járunk, a kéktúra a földünkről is mesél
Az országos kéktúra Boldogkőváralja és Putnok közötti szakasza változatos tájakon halad keresztül, és számos geológiai érdekességet rejt. Ezekből mutatunk be egy kis válogatást, miután végigjártuk a 133 kilométert a Cserehát és az Aggteleki-karszt vidékén.
Viharos gyorsasággal történt a Föld legnagyobb katasztrófája
A Föld történetében a fajok legsúlyosabb tömeges kihalását szinte semmilyen figyelmeztetés nem előzte meg, az esemény a geológiai időskálán villámgyorsan, alig 31 ezer év alatt zajlott le - állítja egy új tanulmány, amelynek elkészítésében főleg amerikai és kínai tudósok vettek részt.
A pokolból származnak a legendás kék gyémántok
A drágakövek királynőit az óceáni talapzatból a földköpeny mélyére süllyedt bór színezte kékre.
Gigantikus repedések jelentek meg a Föld mélyén
Négy masszívabb darabra repedt a földköpeny Tibet alatt – állítja egy új számítógépes modell, ami alaposabb betekintést nyújt a földfelszín alatt zajló folyamatokba.
A hawaii nagy vulkánkitörés aggasztó kérdései
Lassan már egy hónapja tombol változatlan intenzitással a Hawaii-szigeteki Kilauea vulkán. A tűzhányó aktivitása komoly anyagi veszteségeket okozott, és már emberéletet is követelt. A felújult vulkáni működésnek azonban a szigeteken túlmutató következményei is lehetnek – állítja Harangi Szabolcs vulkanológus-professzor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára.
Tudja-e, hogy hol esett utoljára 120 ezer éve eső?
Ha tartós szárazságról beszélünk, többnyire a forró és hatalmas észak-afrikai homoksivatag, a Szahara jut az eszünkbe. Pedig a Szahara valóságos oázisnak számít a Föld legkietlenebb vidékéhez, az Andok és a Csendes-óceán között elterülő Atacama-sivatag egyes területeihez képest.
Az élet titkait hordozó időkapszulák a Naprendszer gyermekkorából
Az aszteroidák nem csak afféle repülő űrbéli kődarabok, hanem Naprendszerünk keletkezésének máig fennmaradt tanúi. Belőlük tudhatjuk meg a legjobban, milyen anyagokból építkezett a földi élet a kezdet kezdetén.
Nagyjából 300 évente ismétlődnek a nagy földrengések
Nagyjából 300 évente ismétlődnek a rendkívül nagy földrengések egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely két chilei tó üledékrétegeit elemezte.
- címkék:
- földrengés
- geológia
- kutatás
- Címkefelhő »
Élőlények nyomaira bukkantak a Marson?
Nagyon érdekes, nyomfosszíliára emlékeztető képződményeket talált a Curiosity marsjáró. A kutatók egyelőre nem tudják, miként keletkezhettek ezek a formák.
- címkék:
- geológia
- biológia
- SETI
- képződmény
- Curiosity
- NASA
- Mars
- Címkefelhő »
Furcsa képződményeket vettek észre a Marson
Furcsa, méhsejtszerű struktúrákat vett észre a NASA MRO (Mars Reconnaissance Orbiter) űrszondája a Mars felszínén.
- címkék:
- geológia
- bolygó
- képződmény
- hegygerinc
- NASA
- Mars
- Címkefelhő »
Szuperkitörések fenyegethetik a civilizációnkat
Kevesebb idő telik el két világrengető úgynevezett vulkanikus szuperkitörés között, mint azt eddig vélték - állapították meg a Bristoli Egyetem kutatói százezer év geológiai adatait elemezve.
Kicsit lassul a Föld forgása, és ebből baj lesz
Jövőre alig észrevehető mértékben, de elkezd lassulni a Föld forgása. Csupán néhány évig fog tartani, a kis változás azonban nagy hatással lesz bolygónkra, megszaporodhat ugyanis a földrengések száma.
Valami mozgott a halott égitest felszíne alatt
A Ceres törpebolygó felszíni képződményeinek keletkezése és belső szerkezetének evolúciója között szorosabb kapcsolat lehet, mint azt eddig feltételezték – állapította meg a Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban megjelent új tanulmány.
Új felfedezés került napvilágra az antarktiszi vulkánok kapcsán
Elképesztő elmélet került boncasztalra egy tudományos kutatás nyomán: állítják, hogy egy felfoghatatlan forró pont felelős az antarktiszi vulkánok kialakulásáért, illetve a kőzetolvadásért is.
Hatalmas szörny bújik meg az Antarktisz felszíne alatt
Kevesen tudják, hogy az Antarktisz a Föld legvulkanikusabb helye. Egy közelmúltbeli figyelemreméltó felfedezés alapján a kutatók csak most kezdik felfogni, hogy több vulkán szunnyad a hatalmas jégtakaró alatt, mint bárhol másutt a világon.
- címkék:
- Antarktisz
- geológia
- vulkán
- forró pontok
- Címkefelhő »
Őslénytani és geológiai kalandtúra Tatán
A barlangi medvével és különböző kőzetekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton a tatai geológus kertben és a Kuny Domokos Múzeumban. A helyszínek közötti útvonalon ásványokkal és ősmaradványokkal kapcsolatos feladatokat kell megoldani - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
- címkék:
- őslénytan
- kalandtúra
- geológia
- Címkefelhő »
Az elveszett kontinens kutatására indult egy tudóscsoport
Nemzetközi kutatócsoport hajózott ki pénteken Ausztráliából, hogy megpróbálja feltárni a Csendes-óceán mélyén fekvő Zélandia nevű földtömeg titkait.
- címkék:
- geológia
- kutatás
- kontinens
- Címkefelhő »
Hat hét alatt 1400 földrengést mértek a Yellowstone területén
A június 12. óta eltelt hat hétben nagyjából 1400, többségében apró földrengést mértek az Egyesült Államok nyugati vidékén elterülő Yellowstone Nemzeti Parkban.
Különös sziget született az USA keleti partvidékén
Rövid idő alatt egy szokatlanul nagy új sziget született az Egyesült Államok keleti partvidékén, Észak-Karolina állam partjainál.
- címkék:
- USA
- Egyesült Államok
- Sziget
- geológia
- Címkefelhő »
Két hét alatt 878 földrengés rázta meg a szupervulkánt
Geológiai értelemben véve mozgalmas volt a június Yellowstone környékén. Két hét alatt a nemzeti park mélyén fekvő szupervulkánt összesen 878 földrengés rázta meg. A földrengéshullám június 12-én vette kezdetét, az amerikai földtani szolgálat egyetlen hét leforgása alatt 464 rengést regisztrált.
Megtalálhatták az elveszettnek hitt nyolcadik csodát
Egy évszázaddal ezelőtt egy vulkánkitörés során betemetődött, most azonban úgy tűnik, végre megtalálták Új-Zéland híres rózsaszín és fehér teraszait, amelyeket sokan csak a világ nyolcadik csodájaként emlegetnek.
Japán neve lehet a „jégkorszak" egyik geológiai korának
Japán kutatók azt javasolják a Geológiai Tudományok Nemzetközi Szövetségének (IUGS), hogy a csiba nevet kapja egy eddig névtelen föltörténeti kor a Tokiótól keletre fekvő Csiba prefektúrában felfedezett geológiai réteg alapján.
Bizarr rajzolatok a tenger fenekén
Megjelent az eddigi legteljesebb, legnagyobb felbontású atlasz a két sarkvidék tengerfenekéről. A laikusok számára szemet gyönyörködtető képek sokat elárulnak a szakembereknek a térség geológiai folyamatairól.
- címkék:
- geológia
- Atlasz
- tengerfenék
- Címkefelhő »
Különleges kirándulásvezető a kövek megszállottainak
A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet gondozásában a közelmúltban jelent meg nyomtatva és online változatban is a BUDAPEST GEOKALAUZ című könyv és térkép.
- címkék:
- Budapest
- könyv
- geológia
- térkép
- Címkefelhő »
Nem Atlantisz, Zélandia a Föld új kontinense
Az iskolában általában azt tanítják, hogy hét kontinens létezik (a nagyobbtól a kisebb felé haladva): Ázsia, Afrika, Észak-Amerika, Dél-Amerika, Antarktisz, Európa és Ausztrália. A geológusok Eurázsia néven egyetlen szuperkontinenssé vonják össze Európát és Ázsiát, ez az úgynevezett geológiai kontinensfelosztás. A földkéregről szóló új tanulmány szerint azonban létezik egy hetedik geológiai kontinens is, Zélandia, amely évezredekig rejtőzött kutató szemünk elől.
Ősi, víz alatti földcsuszamlás nyomai a Nagy-korallzátonynál
Valószínűleg óriási szökőár csapott át Ausztrálián 300 ezer éve egy, a Nagy-korallzátonynál kialakult hatalmas víz alatti földcsuszamlás miatt – állapították meg ausztrál kutatók.
Tudja-e, miért olyan gazdag Magyarország termál- és gyógyvizekben?
Magyarország szegény nyersanyagokban, ám van egy olyan értékünk, ami világviszonylatban is jelentősnek számít, ez pedig a vízkészletünk. A közeljövőben a vízkészletek világszerte tapasztalható rohamos elapadása miatt egyre nagyobb értékké válik a víz. A hazai felszín alatti vizeink közül a rendkívül jó minőségű és bőségesen rendelkezésre álló gyógyhatású termálvizeink valódi nemzeti kincsnek számítanak.
Megvan, mit rejtegetett eddig a Földünk közepe
Évtizedekig rejtély volt a geológusok számára, hogy mi lehet a harmadik anyag a vas és a nikkel mellett, amely a Föld ötezer kilométer mélyen található belső magját alkotja.
Hegyeket mozdított el a kréta végi Armageddon
Hegy méretű kőzettömböket mozdított el becsapódásakor az az aszteroida, amely 65,5 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok kihalását okozta.
A földrengés miatt közelebb került egymáshoz Új-Zéland két nagy szigete
A legutóbbi súlyos új-zélandi földrengés hatására közelebb került egymáshoz az ország két nagy szigete.
Tudja, hogy mi okozza a magyarországi földrengéseket?
Vasárnap kora hajnalban, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés pattant ki Orosháza, illetve Székkutas térségében. A földrengés fészke, hipocentruma, 15 kilométer mélyen volt, a rengést a lakosság is észlelte. A hajnali földmozgás is aktuálissá teszi azt a kérdést, hogy vajon mi okozza a magyarországi földrengéseket.
Tudja-e, hogy mikor fog megsemmisülni a Földközi-tenger?
A földkerekség egyik legszebb víztömegeként számontartott és óceáni ősökkel büszkélkedő Földközi-tenger halálos ítéletét már évmilliókkal ezelőtt kimondták a könyörtelen lemeztektonikai folyamatok. Nem kétséges, hogy geológiai idősíkon mérve a végelgyengülésben szenvedő Földközi-tenger ma már a "földtani elfekvőben" található.
A Hold is befolyásolhatja a földrengéseket
Feltehetően teliholdkor, illetve újholdkor következhetnek be a pusztító földrengések a Nature Geoscience című tudományos folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány szerint.
- címkék:
- földrengés
- Hold
- Újhold
- geológia
- telihold
- Címkefelhő »
Bizonyíték az igazi özönvízre
Az elmúlt tízezer év egyik leghatalmasabb árvízének geológiai bizonyítékait találták meg Kínában kutatók.
- címkék:
- Kína
- árvíz
- geológia
- bizonyíték
- folyó
- legenda
- Császár
- Címkefelhő »
Alig bírták kiejteni az új ásvány nevét
A príbramit nevet kapta az új ásvány, amelyet 2007-ben találtak a Príbram melletti uránbányák közelében a cseh geológusok. Az ásványt a nemzetközi szakbizottság a közelmúltban Stockholmban megtartott ülésén hagyta hivatalosan jóvá.
- címkék:
- geológia
- ásvány
- felfedezés
- névadás
- Címkefelhő »
Hatalmas pók terpeszkedik a Plutón
Újabb kép érkezett a távoli Plutóról. A New Horizons űrszonda felvételén egy hatalmas „vöröses pók” látható az égitest felszínén.
- címkék:
- geológia
- pók
- törés
- Pluto
- New Horizons
- Címkefelhő »
Elkészült a Föld legritkább ásványainak katalógusa
Amerikai kutatók elkészítették a Föld legritkább ásványainak katalógusát. A 2500 ásványfajta mindegyike annyira kivételes, hogy legfeljebb öt helyen fordul elő a Földön, néhányból pedig csak gyűszűnyi mennyiség létezik.
- címkék:
- Föld
- geológia
- ásványok
- ritkaság
- Címkefelhő »
A rejtélyes Indiánszikla története
A Jennings Radolph-tó partján áll egy furcsa szikladarab, amelynek kialakulására rengeteg magyarázat született – a természetes képződményen kívül tartották már prehisztorikus UFO-látogatás bizonyítékának, ősi hieroglifaszerű írásnak és indián totemnek is. Valójában homokkő és vasérc különleges találkozásáról van szó.
Nincs nyoma a náci aranyvonatnak
Nincs semmiféle nyoma az állítólagos náci aranyvonatnak az alsó-sziléziai Sowie-hegységben lengyel geológusok szerint.
- címkék:
- geológia
- kincs
- rejtély
- náci aranyvonat
- Címkefelhő »
Jégokádó vulkánok lehetnek a Plutón
Jeget okádó vulkánoknak tűnnek a Pluto felszínén megfigyelt hegyek, és ez új kérdéseket vet fel a távoli kisbolygó geológiai aktivitásáról egy frissen bemutatott kutatás szerint, amely a New Horizons űrszonda Földre továbbított adatai alapján készült.
- címkék:
- csillagászat
- geológia
- vulkán
- Pluto
- Címkefelhő »
A Föld mágneses pajzsa sokkal idősebb, mint feltételezték
A feltételezettnél jóval korábban, 4,2 milliárd évvel ezelőtt alakult ki a Föld mágneses védőpajzsa - derítették ki amerikai kutatók, akik eredményeiket a Science legújabb számában publikálták.
Ismét kitört Észak-Amerika legaktívabb vulkánja
Észak-Amerika legaktívabb vulkánja a hétvégén kitört mexikói Colima tűzhányó - mondta el az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában Kósik Szabolcs vulkanológus.
- címkék:
- Mexikó
- vulkánkitörés
- geológia
- vulkán
- Colima
- Címkefelhő »
Mélytengeri vulkánokat fedeztek fel Sydney partjainál
Ötvenmillió évesre becsült, mára kialudt mélytengeri vulkánokat fedeztek fel a kutatók nagyjából 250 kilométerre Sydney partjaitól.
Piramis alakú struktúrát fedeztek fel a Ceresen
Piramis alakú hegyet fedeztek fel a Ceres törpebolygó felszínén a NASA szakemberei.
Aktív vulkánok lehetnek a Vénuszon
Aktív vulkánok lehetnek a Vénuszon - erre a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport.
Még felébredhet a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánja
A Kárpát-medence legfiatalabb vulkánja, a Szent Anna-tóról ismert székelyföldi Csomád alatt még van olvadékot is tartalmazó magmás test, tehát nem zárhatjuk ki, hogy az inaktívnak tekintett tűzhányó felébred. Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának jelentős eredményeit ismét a vulkanológia egyik vezető folyóirata, a Journal of Volcanology and Geothermal Research publikálja.
Furcsán kéklő foltok a marsi kráterekben
Az Európai Űrügynökség Mars Express űrszondája által készített felvételen úgy tűnik, mintha a Mars kietlen krátereiben folyékony víz tündökölne kéklő pompában.
Száraz lábbal lehet majd Ausztráliából Kínába gyalogolni
A Föld múltja és jövője a legizgalmasabb sci-fi regényeket meghazudtoló módon bővelkedik a különlegesebbnél különlegesebb, és az emberi fantázia határait feszegető fejezetekben. Egykor végeláthatatlan hatalmas óceánok és égbenyúló kiterjedt hegyláncok, őskontinensek váltak köddé a földtörténet drámai színpadán, hogy átadják helyüket mindannak, amit jelenkorként élünk meg. De a földtörténet lassú, végtelen tánca még korántsem ért véget; a távoli jövő méhében már körvonalazódik az a másik, a maitól merőben eltérő új világ, amelynek csírái már itt nyiladoznak a talpunk alatt.
Online megtekinthető a térkép, amely megváltoztatta a világot
William Smith világhíres térképének 200. évfordulóját ünnepli a Londoni Geológiai Társaság – a ritka, különleges kőzettérképet online és - korlátozott ideig - élőben is megtekinthetik az érdeklődők.
Kiderült, hogy a Hold mégsem egy halott kőtömeg
A korábban gondoltnál jóval összetettebb lehet a Hold geológiai története. Többek között ez is kiderült a Jáde Nyúl kínai holdjáró által a Földre küldött adatok előzetes elemzéséből.
- címkék:
- geológia
- Jáde nyúl
- holdjáró
- Címkefelhő »
A Fekete szépség a vörös bolygóról mesél
Egy néhány éve Marokkóban talált, sötét színű meteorit alakjában juthatott el hozzánk az eddigi legjellemzőbb kőzetminta a Marsról.
- címkék:
- Mars
- geológia
- meteorit
- Címkefelhő »
Tényleg kitörhet még a legfiatalabb vulkán a Kárpát-medencében
A Kárpát-medencében a székelyföldi Csomád a legfiatalabb vulkán, utoljára 32 ezer éve lépett működésbe. A hegység alatt azonban még mindig van olvadt kőzet, azaz magma, ám egyelőre semmi jele annak, hogy a tűzhányó a közeljövőben kitörne.
Egy darab Ausztráliát találtak Vanuatu alatt
Az ausztrál eredetű kőzetdarabnak nem kellene ott lennie, ahol van – mondja Carl Spandler geológus.
- címkék:
- Ausztrália
- Vanuatu
- geológia
- Címkefelhő »
Lefilmezték a vitorlázó kövek rejtélyes vándorlását
Most először látta ember a kaliforniai vitorlázó kövek vándorlását. A videóra vett kőmozgás bizonyítja a pár éve felvetett elméletet, hogy a köveket az olvadó jég és a szél együttes hatása mozdítja arrébb.
Egymillió embert evakuáltak a nagy chilei földrengés miatt
Eddig hat halálos áldozat, kisebb földcsuszamlások, legalább 900 ezer ember hagyta el otthonát. Egyelőre ez a mérlege a kedd esti földrengésnek Chile északi részén, ahol az utóbbi két hétben egymást követték az előrengések.
- címkék:
- Chile
- Iquique
- földrengés
- geológia
- USGS
- Címkefelhő »
Hatalmas porcelántálban lesz a magyar atomtemető
Boda község mellett, a Mecsekben létesülhet a legkeményebb atomhulladékok végső tárolóhelye. Ide kerülne Paks I. és ha megépül, Paks II. nagy aktivitású hulladéka. Miben különleges a hely, és miért kell egyáltalán a magyar föld mélyére dugni ilyen veszélyes anyagokat?
Magyarország egyik leglátványosabb geológiai alakzata
A 337 méter magas Hegyestű a Káli-medencében fekszik, Monoszló és Zánka között (térkép itt). A hegy anyaga bazaltból áll, amely látványos, függőleges oszlopokká szilárdult a láva kihűlése során:
- címkék:
- Hegyestű
- geológia
- bazalt
- Címkefelhő »
Megtalálták a Föld legnagyobb vulkánját
A hatalmas víz alatti tűzhányó a Naprendszer legnagyobb hegyei közé tartozik.
- címkék:
- tűzhányó
- Mars
- geológia
- vulkán
- vulkanizmus
- Címkefelhő »
A sörivók sem szeretik a palagázt
Mivel kizárólag megújuló energiákkal egyelőre képtelenek vagyunk kielégíteni a csúcsidős áramigényünket, nem lankad az igény a kőolajra, a földgázra és a szénre. A környezetszennyező tüzelőanyagokról való átállásban segítségünkre lehet a szintén fosszilis eredetű, de kisebb szén-dioxid-kibocsátással járó palagáz – ám ahányan támogatják a kitermelését, ugyanannyian küzdenek ellene.
Az Antarktisz olvadásával ért véget az utolsó jégkorszak
Eddig úgy tudtuk, húszezer évvel ezelőtt a nagy olvadás előbb következett be északon, mint a Déli-sarkvidéken. Az összképen a jégminták elemzése módosított.
A Jóisten fürdőkádján nem fog a klímaváltozás
Hétezer-ötszáz éve változatlan egy gyönyörű kék tó vizének minősége és mennyisége egy ausztráliai szigeten. A kutatók számára sem teljesen világos, minek köszönhető a környezetvédelmi szenzáció.
Nem a földönkívüliek mozgatják a vándorló köveket
A kaliforniai Halál völgyében csíkokat húzó vándorló kövek rejtélye évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat. Úgy tűnik, sikerült megfejteni a kövek mozgásának titkát.
Minden eddiginél idősebb vizet találtak
Egy kanadai bányában bukkantak rá Föld legidősebb víztestére. A felfedezés fontosságát növeli, hogy érintetlen, más vízrendszerekkel nem érintkező vízmennyiségről van szó. Az oldott gázok alapján elképzelhető, hogy primitív mikrobák is élnek benne.
- címkék:
- geológia
- kőzet
- vízkészlet
- izotópok
- Címkefelhő »
Durván átmozgatott szendvicsben dolgozunk
Magyar szakemberek kis csapata vezeti azt a földgáz utáni kutatást, amit a Mol 2012 végén kezdett meg Omán északi területén. Céljuk, hogy 170 nap alatt elérjék a 4000 métert, mindezt nehezített geológiai körülmények között. 2013 februárjában, amikor a videó készült, 500 méteren tartottak.
- címkék:
- Omán
- földgáz
- geológia
- Mol
- Címkefelhő »
Még láthatták a dinoszauruszok a legnagyobb kanyont
Hetvenmillió évvel ezelőtt kezdődött a Grand Canyon kimélyülése, állítja egy friss tanulmány. A Colorado Egyetem kutatói szerint a dinoszaurusz még láthatták a szurdok ősi formáját, mielőtt eltűntek a Föld színéről.
- címkék:
- USA
- Grand Canyon
- földtörténet
- geológia
- Címkefelhő »
Kavicssimogató is lesz a hétvégi földtudományos forgatagon
Minden gyereknek és felnőttnek ajánlunk egy hétvégi programot, vulkánokkal, őslényekkel és más természeti csodákkal.
Ragadozók falatoztak a magyar dinókból
Viszonylag kicsik voltak a magyar dinók, de azért a dögevők jóllakhattak abból a tetemből, amelynek maradványai kivételes épségben maradtak meg a Bakonyban, Iharkúton.
Egy lépéssel közelebb a Föld mélyének titkaihoz
Az ötvenes években született az elképzelés, hogy a kutatók megpróbálják elérni a Föld eddig ismeretlen mélységeit, és lefúrnak egészen a bolygó köpenyéig. Számos próbálkozás történt, és fél évszázad után végre közel kerültek a célhoz, a Chikyu hajó segítségével.
Az almásfüzitői vörösiszapon vitázik az MTA a Greenpeace-szel
Ne használják fel saját túlzásaik alátámasztására a Magyar Tudományos Akadémia szakmai kiadványaiban szereplő megállapításokat - erre kéri az MTA a Greenpeace Magyarországot, de más civil szervezeteket is. A Greenpeace az Európai Bizottsághoz fordult az almásfüzitői vörösiszap miatt.
Egyszer már teljesen kiszáradt a Holt-tenger
A Holt-tenger százhúszezer évvel ezelőtt teljesen kiszáradt - erről tanúskodnak egy nemzetközi program keretében mélyfúrásokkal felszínre hozott üledékes kőzetminták.
Hajszálpontosan belőtték a legnagyobb tömeges kihalás idejét
Amerikai és kínai kutatók minden eddiginél pontosabban meghatározták a földtörténet legnagyobb tömeges kihalásának idejét. Mivel a kihalás nagyon rövid ideig tartott, szűkíteni lehet az eseményt előidéző lehetséges okok körét is.
Kitörnek vagy összeomlanak a klímaváltozás miatt megkönnyebbülő hegyek
Régóta tudják, hogy egyes geológiai folyamatok, például a vulkánkitörések jelentősen befolyásolhatják a Föld éghajlatát. Azt azonban csak nemrég sikerült kimutatni, hogy az éghajlat változása is módosíthatja a geológiai folyamatokat. A legtöbb jelet ott találják erre, ahol a leggyorsabb a felmelegedés. Egyes vélemények szerint ahogy gyorsul a bolygó melegedése, úgy fognak elszaporodni a természeti katasztrófák.
Nem erősít rá az El Nino-katasztrófákra a klímaváltozás
Egyes éghajlatkutatók attól tartanak, hogy a globális felmelegedés révén tartóssá válhat az El Nino-jelenség, amely Ausztráliában súlyos szárazságokat okoz. Egy nemzetközi kutatócsoport kagylókövületek évgyűrűinek tanulmányozásából következtett arra, hogy a klímaváltozás nem fokozza majd az El Nino hatásait.
Egy fenséges természeti képződmény a magasból
A Rainbow Bridge (Szivárvány híd) a világon egyedülálló geológiai forma, az egyik legnagyobb ismert természetes híd, amelyet a Colorado-fennsík folyóvizei vájtak ki évmilliók alatt. A közel száz méter magas boltív vörösessárga homokkőből épül fel.
Süllyed az Alföld, főként Debrecen környéke
Magyarország egyes területei - ezen belül például Alföld északi része - a tektonikai mozgások miatt az elmúlt 30-40 évben 15-16 centimétert süllyedtek, miközben például az Északi-középhegység emelkedik. A nagy területű mozgásokat közvetlenül nem érezzük, de árvízi szempontból a jelenség fontos, mert a Vaskapu nem süllyed, így lelassulhat a Kárpátokból érkező víz kifolyása.
Hét év kényszermunka a Marson
Először mászott meg egy hegyet a Marson, több mint 7 kilométert járt be és 124 ezer képet sugárzott haza. A sok technikai nehézség ellenére izgalmas tudományos eredményeket adott a Spirit marsjáró, amely két éve egy homokdűnében ragadt. Napelemtáblái az elmúlt hónapokban alig kaptak energiát, ezért munkáját nem tudta folytatni, és a NASA végleg lemondott róla.
Negyven éve lángol a pokol kapuja - képek és film
Már négy évtizede lángol egy tátongó mélyedés a közép-ázsiai Karakum-sivatag közepén. A 60 méter széles és 20 méter mély kráter 1971-ben jelent meg egy rosszul sikerült szovjet bányafúrás következtében. A kísérlet során elértek egy nagyméretű földalatti gázkamrát, a felszín beomlott, ezzel megnyitva a metánnal telített óriási lyukat.
Az oroszlányi rengés energiájának milliószorosa szabadult fel Japánban
A Richter-skála szerinti 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Japán északi partvidékét pénteken, helyi idő szerint kora délután. A rengés epicentruma Tokiótól 400 kilométerre, a tenger mélyén volt. Igen valószínű, hogy az idei év legnagyobb energiájú rengése pattant ki. Geológiai háttér.
Kis evolúciós pukkanás volt a kambriumi robbanás előtt
Mintegy 600 millió évvel ezelőtt az eddig ismert legidősebb tengeri alga és néhány féregszerű állat ki tudta használni azokat a nagyon rövid időszakokat, amikor nem volt teljesen oxigénmentes a tengervíz.
Továbbra is rejtély, miért mozog a homok a Marson
Kisebb ház térfogatú részek omlanak le egy-egy homokdűne oldaláról a Mars északi sarkvidékén. Az egy-két marsi év különbséggel készült fotók alapján jelentős változások, elmozdulások vannak a vörös bolygón, amelynek felszíne aktívabb, mint azt korábban feltételezték.
- címkék:
- Mars
- Naprendszer
- geológia
- homokdűnék
- felszín
- Címkefelhő »
A szombati földrengés okai és a várható folytatás - 3-as volt az eddigi legnagyobb utórengés
Január 29-én, 18 óra 41 perckor Magyarországon nagynak számító földrengés történt, amely igen kis mélységben pattant ki . A magyarországi földrengések esetében általában jellemző, hogy az első rengés a legnagyobb. Hétfő reggelig a legnagyobb utórengés a Richter-skálán 3-as erősségű volt.
Új réteget fedeztek fel a Föld magjában
Bolygónk külső magjában egy új zónát azonosított a Bristol Egyetem kutatócsoportja. A földmagot az eddigi ismeretek alapján két fő részre tagolták, a belső, illetve a külső magra. A Bristol Egyetem vizsgálatai alapján azonban a külső réteg nem teljesen homogén: a köpeny felé eső határán feltételezhető egy vékonyabb héj, amelynek a mágneses mezőhöz kapcsolódóan tulajdonítanak nagy jelentőséget.
Asztrogeológia: kalapálás százmillió kilométerről
Az asztrogeológia vagy bolygógeológia viszonylag új tudományterület. Művelői olyan munkát végeznek, mint egy geológus - csak nem a Földön, hanem a Naprendszer többi égitestén. Természetesen ez egyelőre nem fizikailag, a helyszínen zajlik, hanem távolról rögzített adatok és néhány esetben apró kőzetminták segítségével.
- címkék:
- Naprendszer
- geológia
- planetológia
- Címkefelhő »
Növényevő dinoszauruszok csordáját tárták fel egy amerikai kőfejtőben
Nagytestű növényevő dinoszauruszok, Sauropodák "csordáját" tárták fel egy kőfejtőben az amerikai Wyoming államban, a Bighorn-hegység nyugati csücskében.
Ismét földindulás lesz a Magyar Természettudományi Múzeumban
A Magyarhoni Földtani Társulat 2010. október 1-3. között a Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában tartja idei legfontosabb ismeretterjesztő rendezvényét.
Ókori meteorit becsapódását igazolták
Egy több ezer éve történt meteoritbecsapódás tényét igazolta egy olasz-egyiptomi sivatagi expedíció, amelynek eredményeiről az Európai Bolygótudományi Kongresszuson (European Planetary Science Congress) számoltak be Rómában.
A Kínai Nagy Fúrás: vissza a dinoszauruszok korába
A kínai Songliao-medence területén egy 10 kilométer mély és 10 centiméter átmérőjű lyukon keresztül próbálnak a kutatók visszatekinteni a kréta időszakba. Az egykori tó rétegsorának a feltárása során eddig több mint 2 kilométerre jutottak le a mélyfúrás segítségével.
Rendkívüli kőzeteket találtak a földtörténet kezdetéről
A Földdel csaknem egykorú kőzetekre bukkantak amerikai geológusok a Kanadához tartozó Baffin-szigeten. A vulkanikus kőzetek korát 4,55-4,45 milliárd évesre teszik, keletkezésükkor a Föld felszínén még izzó magmaóceán lehetett.
Nem valószínű, hogy nagyobb földrengés lesz Magyarországon
Napok óta érkeznek beszámolók kisebb hazai földrengésekről. A Magyarországot kettészelő földtani törésrendszer aktívabb, mint általában. Lehetséges, hogy ezek a rengések egy nagyobb földmozgás előjelei? Az MTA Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa szerint nem kell katasztrófától tartanunk.
Páratlan eredmény a három új magyar ásvány felfedezése
Világraszóló eredménynek tartják a szakemberek, hogy egy év alatt három új ásványfajt is felfedeztek Magyarországon. Az elsőre kimondhatatlan nevű ammóniomagnéziovoltait, a klajit és a kabazit-Mg a legjobbkor került elő: szombaton kezdődik a Magyarországon valaha megrendezett legjelentősebb földtudományi találkozó, amelyen 1600 kutató vesz részt. Szó esik például a radioaktív hulladékok kezelésének geológiai vonatkozásairól, a gyémántok keletkezéséről, a 2010-es izlandi vulkánkitörésről, az ásvány- és élővilág fejlődésének közös lépéseiről és az élőlényekben található mágneses ásványokról is.
Háromezer méter magas tengeralatti vulkánt fedeztek fel
Hatalmas tengeralatti tűzhányót fedezett fel egy nemzetközi kutatócsapat Sulawesi (Celebesz) szigetének északi partjainál. A monstrum több mint 3000 méter magas, ám nem éri el a vízfelszínt, mert a tenger itt csaknem 5500 méter mélységű.
Felrepedt égitestek a Naprendszerben
Európa hosszúságú árok, naponta nyíló és záródó repedések a jégen, egykori burkát kinőtt hold és apróra zúzott anyagú kisbolygó - példák különleges alakzatokra és folyamatokra, amelyeket más égitesteken töréses folyamatok hoztak létre. Olyan felszínformákhoz látogatunk a Naprendszerben, amilyeneket saját bolygónkon nem láthatunk.
Klímafúrás: egy "pillanat alatt" jegesedett el az Antarktisz
Több évig is eltart, amíg a kutatók kiértékelik az Antarktisz közelében végzett tengerfenéki fúrások eredményeit. A mintákból máris kiderült: a földrész alig 400 ezer év alatt jegesedett el. A kutatás segíthet pontosítani a klíma-előrejelző modelleket.
Nyolcszáz méterrel mélyebben jutottak a pokolba
Egy brit tudományos expedíció felfedezte az eddig ismert legmélyebben fekvő tengeralatti vulkáni hasadékokat, melyekből forró, szürkésfekete víz tör elő. A fekete füstölgőkként ismert vulkanikus képződmények mintegy 5000 méter mélységben találhatók a Karib-tengeren keresztül húzódó Kajmán-árokban, mely több mint 800 méterrel haladja meg a korábbi rekordot.
Jöhet az ember kora a földtörténetben
A Föld egy új, a holocént, vagyis a jelenkort felváltó geológiai korba lépett - állítja egy nemzetközi szakemberekből álló csoport, benne egy Nobel-díjas kutatóval. Véleményük szerint itt az ideje, hogy a geológus közösség módosítsa a földtörténeti időskálát, helyet adva egy új szakasznak, melyet antropocénnak, azaz emberi hatás alatt álló kornak neveztek el. Indoklásul a nagymértékű fajkihalást és a földfelszín drámai átalakulását hozzák fel.
Áradásos-kőomlásos vulkánkitöréstől félnek Izlandon
Azért veszélyes a vasárnapi kisebb kitörés Dél-Izlandon, mert rendszerint az Eyjafallajokull aktivizálódását egy nagyobb vulkán, a Katla kitörése szokta követni, s ez utóbbi áradásokat okoz. A szigetországban a jég és a láva robbanékony elegyet alkot, s a vulkanikus tevékenység egész Nyugat-Európára kihat: brit alattvalókat mérgezett meg egy 1783-as izlandi kitörés füstköde.