Dawn-űrszonda

címke rss
Halottak napján nyilvánította halottnak újabb űrszondáját a NASA

Halottak napján nyilvánította halottnak újabb űrszondáját a NASA

"Halottnak" nyilvánította a Dawn űrszondát az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az után, hogy a héten teljesen megszakadt a kapcsolat vele, és a kutatók már nem tudtak kommunikálni a Vesta aszteroidát, majd a Ceres törpebolygót kutató űreszközzel.

Heteken belül elfogy a Dawn-űrszonda üzemanyaga

Tudomány2018.09.10, 13:51

Várhatóan heteken belül elfogy a NASA Dawn űrszondájának üzemanyaga az amerikai űrhivatal számításai szerint.

Rövidesen a Ceres elnémult holdjává válik az űrszonda

Tudomány2018.06.01, 18:53

A Ceres törpebolygó körüli utolsó röppályájára ereszkedik hamarosan a Dawn űrszonda - közölte pénteken a göttingeni Max Planck Naprendszer-kutató Intézet (MPS).

Valami mozgott a halott égitest felszíne alatt

Tudomány2017.11.13, 14:07

A Ceres törpebolygó felszíni képződményeinek keletkezése és belső szerkezetének evolúciója között szorosabb kapcsolat lehet, mint azt eddig feltételezték – állapította meg a Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban megjelent új tanulmány.

Nagyon fiatal a Ceres kráterének fénylő foltja

Tudomány2017.03.09, 16:14

A Ceres törpebolygó Occator-kráterének közepén lévő világos terület a becslések szerint 30 millió évvel fiatalabb, mint maga a kráter.

Inaktív vulkánt fedezhettek fel a Ceresen

Tudomány2016.09.02, 20:22

Inaktív vulkán lehet az a képződmény, amelyet a Ceres törpebolygó felszínén fedeztek fel a kutatók az amerikai űrkutatási hivatal Dawn űrszondája által készített felvételek elemzésekor.

Kiderült, mik alkotják a Ceres fénylő foltjait

Tudomány2016.07.01, 19:49

A korábban véltnél több a só és kevesebb a jég a Ceres törpebolygón - állapították meg amerikai kutatók a Dawn űrszonda felvételei alapján.

Kupolaszerű képződmény a Ceres egyik fénylő foltja

Tudomány2016.03.23, 11:43

Megérkezett a legközelebbi kép a Ceres törpebolygó egyik fénylő foltjáról. A felvételt a tudósok kedden hozták nyilvánosságra.

Ilyen közelről még nem láthattuk a Cerest

Tudomány2015.12.23, 10:24

Újabb látványos felvételeket készített a Ceresről a NASA űrszondája.

Köd lebbentheti le a fátylat a Ceres titkáról

Tudomány2015.07.28, 12:06

Köd boríthatja azt a krátert, ami otthont ad a Ceres törpebolygó rejtélyesen fénylő foltjainak.

Előző
Következő