kitörés

címke rss
Magassága kétharmadát elveszítette a cunamit okozó indonéz vulkán

Magassága kétharmadát elveszítette a cunamit okozó indonéz vulkán

Magassága kétharmadát elveszítette a kitörésével cunamit okozó Anak Krakatau indonéz vulkán. A december 22-én történt természeti katasztrófa több száz halálos áldozatot követelt.

Egyetlen villanás elpusztított egy egész világot

Tudomány2018.10.24, 17:25

„Kicsi a bors, de erős" – tartja a mondás, amelynek megállapítása hatványozottan igaz az űrben hemzsegő vörös törpecsillagokra. Bár tömegük csupán töredéke a Napénak, kitöréseik során mégis elementáris erejű pusztítást képesek okozni, ez a tény pedig már önmagában igen valószínűtlenné teszi a körülöttük keringő bolygókon az élet megjelenését. Vagy tévedünk? Létezik-e bármilyen stratégia, amivel a sarjadzó földönkívüli organizmusok megvédhetik magukat? Egyáltalán, mitől ilyen vadak és rombolók a vörös törpék? Többek között erről is kérdeztük a szóban forgó égitesteket vizsgáló NASA-kutatás résztvevőit.

Felköpte a gejzír, amit a turisták évtizedekkel korábban beledobtak

[origo] utazás2018.10.04, 07:51

Meglepő tárgyakra bukkantak az amerikai Yellowstone park egyik gejzírjének kitörése után.

Kitörni készül egy vulkán, 30 kilométer magasra is kilőhet a hamu

Tudomány2018.09.21, 16:29

Valószínűleg kitörésre készül az izlandi Katla vulkán.

Felrobbant egy vulkánmakett, sokan megsérültek

Tudomány2018.09.18, 11:09

A vulkánkitörések modellezése klasszikus és népszerű iskolai kísérletnek számít a természettudományos órákon, egy indiai iskolában azonban nem sokon múlott, hogy a bemutató tragédiával végződjön.

Megtalálták a világ elveszettnek hitt nyolcadik csodáját

Tudomány2018.08.08, 10:44

Több mint 125 év után végül fény derült arra, hol is kell keresni Új-Zéland híres rózsaszín és fehér teraszait, amelyeket sokan csak a világ nyolcadik csodájaként emlegetnek.

Apokaliptikus pusztítást végzett a Nap

Tudomány2018.07.31, 08:23

A Naprendszer ifjúkorából, 4,5 milliárd évvel ez előttről ránk maradt meteoritok parányi kék kristályzárványai arról tanúskodnak, hogy a gyermek Napnak gyakoriak lehettek a dühkitörései.

Évekig is eltarthat a hawaii Kilauea tűzhányó kitörése

Tudomány2018.07.24, 17:32

Még hónapokig, sőt akár évekig is eltarthat a hawaii Nagy Szigeten tomboló Kilauea vulkán kitörése, további lakott területek kerülhetnek veszélybe - állapította meg amerikai geológusok jelentése.

Vulkánturizmus: lávabomba zuhant egy turistahajóra Hawaii-on

Travelo2018.07.25, 22:56

Egy lávabomba törte át egy turistahajó tetejét a minap a Hawaii-szigeteken, az aktív Kilauea vulkán közelében.

Előző
Következő