Franciaország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Párizs
- foci
- Németország
- Nicolas Sarkozy
- koronavírus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újjávarázsolják a világ legnagyobb és egyik legszebb múzeumát
Új atomreaktorokat épít Franciaország
Széleskörű nukleáris programot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön, amelynek keretében Franciaország 2050-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja.
- címkék:
- Franciaország
- atomenergia
- Címkefelhő »
A modern emberek a véltnél korábban merészkedtek Európába
A Science magazinban most megjelent régészeti tanulmány szerint a Homo sapiens jóval korábban merészkedett a neandervölgyi területekre Európában, mint azt korábban a tudósok gondolták. A régészeti felfedezések eddig ugyanis azt mutatták, hogy a neandervölgyiek körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt tűntek el az európai kontinensről, röviddel „unokatestvérük", a H. sapiens érkezése után. De nincs bizonyíték a két csoport találkozására. Az új kutatások azt is jelentik, hogy a Homo sapiens már 10 ezer évvel korábban megjelent, mint azt eddig feltételezték.
Március végén, április elején tervezi az oltottsági igazolás bemutatására szóló kötelezettség megszüntetését a francia kormány
A francia kormány reméli, hogy március végén, április elején feloldható lesz az oltottsági igazolás bemutatására szóló kötelezettség, miután a koronavírus-járvány miatti egészségügyi helyzet folyamatosan javul. A dokumentumot a hatályos törvény szerint július végéig kell bemutatni az ötvennél több főt fogadó nyilvános rendezvényeken a 16 év felettieknek. Ez alól kivételt jelentenek az egészségügyi intézmények és a politikai rendezvények.
Tűz ütött ki egy szigorúan őrzött francia pénznyomdában, legalább 30 ember megsérült
Legalább 30 ember megsérült és százakat kellett evakuálni, miután tűz ütött ki a Bank of France Chamalieres városában található üzemében, ahol főként pénznyomtatással foglalkoznak. A chamalieres-i gyár egyike azoknak a helyeknek, ahol eurót is nyomtatnak.
- címkék:
- Franciaország
- pénz
- nyomda
- euró
- tűz
- Címkefelhő »
Képekben az elmúlt 24 óra - február 9.
Két év után újranyit a csodatévő barlangkápolna
Egy Szűz Mária-szobor eltávolítását követeli egy francia szervezet
Egy magát civilnek állító szervezet, a Szabad Gondolatok (La Libre Pensée) a szekularizmus nevében újabb keresztény kötődésű köztéri emlékművet akar eltüntetni Franciaországban, ezúttal egy Szűz Mária-szobor zavarja őket. A település polgármestere és a helyiek azonban tiltakoznak a szobor eltávolítása ellen.
Az algával színezett kék sör most a menő Franciaországban
- címkék:
- Roubaix
- Franciaország
- gasztro
- sörfőzde
- Kék
- sör
- alga
- Címkefelhő »
Iszlám köztársaságnak nevezett egy francia várost Marine Le Pen alelnöke, bírósági eljárás indult ellene
Jordan Bardella európai parlamenti képviselő – és Marine Le Pen pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek (RN) az alelnöke – szerda este kapta meg az értesítést arról, hogy bírósági eljárás indult ellene azért, mert iszlám köztársaságnak nevezte a Párizs délnyugati szomszédságában fekvő települést, Trappes városát, jelentette be Bardella.
Extrém erőszak miatt zárnak be Franciaországban egy kiskorú migránsokat őrző központot
A dél-franciaországi Toulouse-ban egy korábban idősek otthonaként szolgált épületben szállásolták el már két éve azokat a magukat 15-17 évesnek mondó, valamint a láthatóan fiatalkorú migránsokat, akik felnőtt kísérő nélkül érkeztek Franciaországba. A befogadó központot működtető helyi önkormányzat volt kénytelen gondoskodni róluk több jogvédő és jótékonysági szervezet támogatásával. A hozzávetőleg százfős csoport többsége Afrikából érkezett.
- címkék:
- Franciaország
- erőszak
- migráns
- Címkefelhő »
Bevándorló hátterű, szélsőségesen radikális bukott szocialista miniszternő nyerte a francia baloldali előválasztást
Egy guyane-i hátterű radikális baloldali politikusnő, Christiane Taubira nyerte – legalábbis papíron – a francia baloldal botrányos és zavaros körülmények között megrendezett előválasztását, de riválisai nem ismerik el a győzelmét. Christiane Taubira elvileg a Francia Köztársaság következő elnöke szeretne lenni, dacára annak, hogy fiatalkorában törvénytelen eszközökkel harcolt Guyane tengerentúli megye függetlenedése érdekében, tehát szeparatista volt. A férjét, Roland Delannon-t – akivel közösen küzdött a francia uralom ellen – pedig a 70-es évek végén be is börtönözték terrorizmus miatt. Taubira a szocialista François Hollande korrmányában ...
A francia kormány maximalizálta a villamos energia árának növekedési rátáját
Jean Castex miniszterelnök és Bruno Le Maire gazdasági miniszter döntése értelmében a villamos energia ára a 2022-es évben maximum 4 százalékkal emelkedhet. A párizsi kormány által meghatározott növekedési plafon nélkül a francia Energiaszabályozók Tanácsa szerint, az elektromos áram 44,5 százalékkal növekedett volna.
Lefejezéssel fenyegetik a szélsőséges iszlamisták az ismert francia műsorvezetőt
Rendőri védelem alá kellett helyezni egy ismert francia műsorvezetőnőt, Ophélie Meunier-t, miután január 23-án adásba került a franciaországi radikális iszlámról szóló tényfeltáró riportja. Az M6 csatorna Zone Interdite (Tiltott zóna) című műsorában Meunier az észak-franciaországi nagyváros, Lille agglomerációjába tartozó település, Roubaix iszlamizálódó társadalmát mutatta be.
- címkék:
- Franciaország
- iszlamista
- Címkefelhő »
A börtönben lévő francia pedofil a beszélőkön is zavartalanul megerőszakolhatta nevelt lányát
Egy visszaeső pedofil újabb rémtetteire derült fény egy francia bíróságon. A most 52 éves pedofil 2013 júniusában kezdte meg húszéves börtönbüntetését Nîmes börtönében. A férfi azért kapta a Franciaországban kiszabható legsúlyosabb büntetést, mert korábban több kiskorú lányt erőszakolt már meg.
- címkék:
- Franciaország
- nemi erőszak
- pedofil
- Címkefelhő »
Párizsban tárgyaltak az oroszok és az ukránok
A Donyec-medencei tűzszünet fenntartása melletti elkötelezettségüket hangsúlyozták a normandiai négyek elnöki tanácsadói szintű szerdai megbeszélésükön Párizsban.
Megdöbbentő rejtett kamerás felvétel egy marseille-i állami iskola szélsőséges muszlim rendjéről - videó
Minden túlzás nélkül, megdöbbentő felvételt mutatott az M6 francia kereskedelmi televízió a Tiltott zóna című dokumentumműsorában. Egy marseille-i állami iskolában, egy osztályteremben, elkülönítik a fiúkat és a muszlim vallásos ruhában, fejkendőben üldögélő lányokat egymástól, a francia köztársaság több mint 200 éves törvényével ellentétben. A muszlim tanítónő el is mondja a rejtett kamerás felvételen, hogy ez így helyes, a két nem nem keveredhet egymással.
- címkék:
- Eric Zemmour
- Franciaország
- Címkefelhő »
A férfi, aki megtalálta a halhatatlanság titkát
A bölcsek kövét sokáig a legszentebb és legkeresettebb tárgynak tartották, amely nemcsak a fémeket változtatta arannyá, hanem tulajdonosát az egészség és a halhatatlanság hatalmával is felruházta. J.K. Rowling történetében, a Harry Potterben ezt a követ az egyik legerősebb varázsló hírében álló Albus Dumbledore régi barátja, Nicolas Flamel készítette. A történetet és a karaktert azonban nem a híres írónő találta ki, hanem csak felelevenítette az európai történelem egyik leghíresebb alkimistájának munkásságát.
Rálőttek Marine Le Pen kampányának egyik vezetőjére
A Lyon délkeleti agglomerációjához tartozó Saint-Priest településen ismeretlen tettesek két lövést adtak le a Marine Le Pen által irányított Nemzeti Tömörülés elnöki kampányának egyik vezetőjére, Enzo Dubois-ra. Dubois a támadásban nem sérült meg, ezt követő nyilatkozatában pedig leszögezte, hogy a fenyegetések és atrocitások ellenére a politikai meggyőződése változatlan.
A franciák többsége szerint Macron alatt negatív irányba fordult át a közbiztonság
Egy közvélemény-kutatás szerint míg 2018-ban a megkérdezettek 41 százaléka nyilatkozott pozitívan a biztonságról, addig ez az arány mára 31 százalékra csökkent. A belügyminiszter ugyanakkor védelmébe vette az államfőt, és az egyik legnépszerűbb jobboldali politikust támadta, aki szerinte a legnagyobb veszélyt jelenti az országra nézve - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Szijjártó Péter: Franciaország számíthat Magyarországra a mali Takuba-misszióban
Mindaddig, amíg észszerűen vállalhatók a kockázatok, Franciaország számíthat Magyarországra a mali hadsereget támogató Takuba-misszióban a térségbeli biztonság erősítése, s így a migrációs nyomás csökkentése érdekében - közölte Szijjártó Péter miniszter hétfőn Brüsszelben az európai uniós külügyi tanács ülése előtt.
Meghalt egy ötéves kislány, miközben síelni tanult
Megdöbbentő tragédia történt a francia Alpokban. Egy ötéves kislányt elsodort egy teljes sebességgel lecsúszó férfi. A gyerekkel már a mentőhelikopter sem ért be időben a kórházba.
- címkék:
- Franciaország
- Alpok
- sítábor
- baleset
- Címkefelhő »
Őrizetbe vették a legismertebb francia LMBTQ-szervezet alapítóját és élettársát szexuális erőszak miatt
Franciaországban őrizetbe vették, majd fizikai és szexuális erőszakkal, valamint szexuális zaklatással meggyanúsították az állam által támogatott LMBTQ-szervezet, a Le Refuge (Menedék) alapítóját és élettársát. Az ügyészség tájékoztatása szerint öt homoszexuális férfi tett ellenük feljelentést.
- címkék:
- Franciaország
- Címkefelhő »
Koronavírus: a legtöbb korlátozást feloldják, nem lesz kötelező a maszkviselés, nyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek Franciaországban
Franciaországban február 2-tól kezdve fokozatosan feloldják a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat - jelentette be Jean Castex miniszterelnök.
Grenoble vette át az Európa zöld fővárosa címet
A szélsőbaloldali woke ideológia legújabb ellensége maga a francia nyelv
Aki valaha is tanult franciául, egészen biztosan tudja, hogy mi az a „Le Robert". Van belőle kicsi, nagy, fiataloknak szóló, képekkel illusztrált gyerekeknek készülő és egy jó ideje már online is hozzáférhető változat. A „Le Robert" az egyik legnépszerűbb, francia nyelvű szótár, amelyet először 1967-ben jelentettek meg, mára, másik nagy „társa", a szintén közismert Larousse szótárak mellett a francia iskolák egyik legnépszerűbb elektronikus kisegítőeszköze lett. Előfizetéses, mobiltelefonos applikációval is elérhető változatai mellett egy ingyenes, kissé lebutított változata is használható. A Le Figaro információi szerint most a wokke ...
- címkék:
- Franciaország
- francia
- transznemű
- Címkefelhő »
Emberrabló pedofilokat tartóztattak le Franciaországban
A két pedofil férfi elrabolt, a dél-franciaországi Marsaille-ben fogvatartott, majd pedig többször megerőszakolt egy alig 14 éves lányt. A pedofilokat elfogták és eljárást indítottak ellenük kiskorú sérelmére csoportosan elkövetett nemi erőszak és a személyi szabadság megsértése miatt – adta hírül a BFM televízió.
Hihetetlen, de bárki meg tudja emelni ezt a 137 tonnás sziklát - videó
Igazi turistalátványosság lett az a hét méter hosszú kőtömb, amelyet Franciaország nyugati részén bárki meg tud mozdítani.
- címkék:
- Franciaország
- utazás
- szikla
- Címkefelhő »
Sokkoló számú vérfertőzés, nyílt pedofília és megrendelhető nemi erőszak Franciaországban
Pedofíliát éltető író, nevelt fiát két éven át megerőszakoló baloldali filozófus-politikus, milliókat érintő vérfertőzés és tízezerszám eltussolt ügyek – az utóbbi időben ilyen nyilatkozatok, bűnügyek, hírek jelentek meg a francia sajtóban. A híradások arról is szólnak: egyre terjed az online szexturizmusnak az a formája, amikor egy pedofil megrendelésére erőszakolnak meg gyermekeket leginkább a Távol-Keleten, esetleg Romániában. A rendelésre megerőszakolt gyermekek átlagéletkora csupán öt év. Egy francia jogi szakértő szerint csak a jogszabályok szigorításával védhetők meg a gyermekek.
- címkék:
- Franciaország
- pedofília
- Címkefelhő »
Piszoár nőknek? Párizsban ilyen is van
- címkék:
- Franciaország
- Párizs
- piszoár
- toalett
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter: Az EU-nak változtatnia kell eddigi elhibázott Afrika-politikáján
Az Európai Uniónak változtatnia kell eddigi elhibázott Afrika-politikáján, és a migráció ösztönzése helyett végre arra kellene fókuszálnia, hogy hogyan segítse az afrikaiak helyben maradását - jelentette ki pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a franciaországi Brestben.
Minden ismerőse tudott arról, hogy egy pedofil francia úszó rendszeresen megerőszakol egy kislányt, de nem tett semmit
A kétszeres olimpiai arany- valamint egyszeres olimpiai ezüstérmes francia úszó, Yannick Agnel saját úszóedzője, Lionel Horter kiskorú lányával folytatott szexuális viszonyt hónapokon keresztül.
- címkék:
- Franciaország
- pedofil
- Címkefelhő »
Franciaország betiltaná a felnőttek közötti vérfertőzést
A francia gyermekvédelmi államtitkár bejelentette, hogy olyan törvény megalkotását kezdeményezi, amely betiltja a vérfertőzést a közeli felnőtt rokonok között. Az unokatestvérek közötti házasság ugyanakkor továbbra is legális marad.
- címkék:
- Franciaország
- vérfertőzés
- Címkefelhő »
Különös szilveszter: 874 autót gyújtottak fel az óév utolsó napján Franciaországban
Minden ország másképp ünnepli a szilvesztert, a franciák például autókat gyújtanak fel az év utolsó napján.
Képekben az elmúlt 24 óra - január 6.
Így telt az Újév a világ különböző országaiban
Macron saját emberei is szégyellik, hogy az újévre a francia trikolórt kicserélték uniós zászlóra
1944 óta először, a Diadalív alatt mától nem a francia trikolór lobog, hanem az uniós zászló. Ugyanis mától Franciaország az unió soros elnöke. Volt már ilyen korábban is, de akkor vagy nem tették ki a francia történelem jelképes helyére az uniós zászlót, vagy meghagyták mellette a nemzeti lobogót. Miért dönthetett így Macron vagy legalábbis a kormányzata, hogy ilyen szélsőséges gesztust tesznek a francia baloldalnak?
- címkék:
- Emmanuel Macron
- Franciaország
- Címkefelhő »
Gyújtogatás, késelés és verekedés - így búcsúztatta Nyugat-Európa az óévet
Franciaországban, Svédországban és Németországban is több súlyos bűncselekmény történt szilveszter éjjel. Gyújtogatás, késelés, verekedés jellemezte az éjszakát. Ezzel szemben Magyarországon önfeledten szilvesztereztek az emberek.
A tehetséges szerető, akit még a királyné is megkedvelt
Háromszáz éve, 1721. december 29-én született Madame de Pompadour, XV. Lajos francia király kegyeltje, az egyik leghíresebb királyi szerető. Pompadour márkinője a fáma szerint élet és halál úrhölgye volt a XVIII. századi Franciaországban. Az egyszerű, hátrányos helyzetű családból kiemelkedett asszonyt már életében igencsak szélsőségesen ítélték meg.
A világ 10 legdrágább pezsgője 2021-ben - galéria
Ahogy az ókori mitológia szerint az istenek itala az ambrózia volt, úgy napjainkban a hírességek, köztük a királyi családok, a politikai, a média- és a sportelit képviselőinek körében kétségkívül a pezsgő tölti be ugyanezt a funkciót. Az ár pedig nem számít, és a FinancesOnline tapasztalatai szerint - amely évről évre elkészíti a világ tíz legdrágább pezsgőjének rangsorát - mindig jelentős változások vannak az élbolyban.
- címkék:
- Champagne
- Franciaország
- bor
- szőlő
- gazdaság
- ital
- pezsgő
- Címkefelhő »
Francia híroldal méltatta Novák Katalint
Először lehet női államfője Magyarországnak Novák Katalin személyében – írta a francia Boulevard Voltaire a családokért felelős tárca nélküli miniszter jelöléséről. A portál megjegyezte, a hírt aligha fogadják általános lelkesedéssel a feminista értelmiségi körökben, számukra ugyanis a „konzervatív nő" fogalma eleve egy oximoron - írja a Magyar Hírlap.
Betiltott karácsonyfa, LMBTQ-Jézus, hívők gyalázása és más provokációk Nyugat-Európában
Nyugat-Európában a karácsony előtti periódusra időzített baloldali és radikális baloldali megnyilvánulások egyik csúcspontja az volt, amikor Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos, máltai munkáspárti politikus indítványozta a karácsony kifejezés és bizonyos keresztény nevek betiltását. Egy nyugat-franciaországi kisvárosban radikális baloldali aktivisták kezdeményezték Szent Mihály arkangyal szobrának az eltávolítását, közben - több forrás szerint - muszlim migránsok ledöntöttek egy Szűz Mária-szobrot. Korábban is voltak ehhez hasonló, keresztényellenes megnyilvánulások Franciaországban, Bordeaux zöld, radikális baloldali poolgármestere ...
Farkasfalka szabadult el egy francia állatkertben
Berontott egy párizsi templomba egy férfi késsel és egy magára szerelt övvel, és megtámadta a híveket
Egy Párizs melletti településen, a Maisons-Alfort városban lévő Sainte-Anges templomba rontott be egy férfi csütörtök délután, aki egy késsel és egy magára szerelt övvel fenyegetőzött, majd megtámadta a templomban lévő híveket.
Különleges fényfesztivál Franciaországban
Körözött autók akadtak fent a tompai határon
Tegnap három körözött autót foglaltak le a rendőrök a tompai határnál. A kocsikat Franciaországban és Belgiumban keresték.