emberfélék

címke rss
A világ legrégebbi ismert emberi lábnyomát azonosíthatták Dél-Afrikában

A világ legrégebbi ismert emberi lábnyomát azonosíthatták Dél-Afrikában

Alig több mint két évtizeddel ezelőtt, az új évezred kezdetén még úgy tűnt, hogy az emberi őseink által hagyott, mintegy 50 ezer évnél régebbi nyomok rendkívül ritkák. Egész Afrikából mindössze négy lelőhelyről számoltak be, amiből kettő Kelet-Afrikából (a Laetoli Tanzániában és Koobi Fora Kenyában), kettő pedig Dél-Afrikából (Nahoon és Langebaan) származott. Az 1966-ban bejelentett Nahoon lelőhely volt az első hominin nyomlelőhely, amelyet először leírtak. Az új kutatások fényében azonban sok minden megváltozott.

Egy 2,9 millió éves mészárszék mesél a kőkorszaki technológiáról

Tudomány2023.02.13, 15:47

Egy új tanulmány szerint az afrikai Victoria-tó partján élő, korai emberek vízilovak lemészárlásához kőszerszámokat használtak mintegy 2,9 millió évvel ezelőtt. A tudósok szerint ezek a valaha felfedezett legrégebbi ilyen eszközök.

A modern emberek a véltnél korábban merészkedtek Európába

Tudomány2022.02.10, 14:46

A Science magazinban most megjelent régészeti tanulmány szerint a Homo sapiens jóval korábban merészkedett a neandervölgyi területekre Európában, mint azt korábban a tudósok gondolták. A régészeti felfedezések eddig ugyanis azt mutatták, hogy a neandervölgyiek körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt tűntek el az európai kontinensről, röviddel „unokatestvérük", a H. sapiens érkezése után. De nincs bizonyíték a két csoport találkozására. Az új kutatások azt is jelentik, hogy a Homo sapiens már 10 ezer évvel korábban megjelent, mint azt eddig feltételezték.

Megtalálhatták a neandervölgyi ember egyik utolsó rejtekhelyét

Tudomány2021.09.30, 14:57

Egy mintegy 40 ezer éve homokkal lezárt barlangkamrát fedeztek fel szakemberek a gibraltári Vanguard-barlangban. A kutatók szerint mindez számos információt tárhat fel a környékbeli neandervölgyi emberekről.

Egy ősmajom és nem emberféle lehetett a kihalt száheli ember

Tudomány2020.11.26, 11:45

Egy ősmajom és nem emberféle volt a Sahelanthropus tchadensis (száheli ember Csádból) faj, amely mintegy hétmillió éve a miocén korban élt, és amelyről eddig úgy vélték, hogy a legkorábbi ismert emberféle.

Csigahéjakkal zsonglőrködő delfineket figyeltek meg Ausztráliában

Tudomány2020.07.02, 19:02

Egymástól tanulhatják a delfinek a különböző eszközök használatát. A kutatók eddig úgy vélték, hogy a társaktól, barátoktól való tanulás leginkább a kiterjedt kulturális és innovációs képességekkel rendelkező élőlényekre, így az emberfélékre jellemző. Most azonban kiderült, hogy a delfinek is ügyes eszközhasználók, ami evolúciós szempontból igen fontos mérföldkőnek számít.

Új lelet írja át az emberré válás történetét

Tudomány2011.09.08, 22:29

A valaha élt összes embert, így a saját fajunkat is magába foglaló élőlénycsoportból, a Homo nemzetségből korábban olyan kevés maradványt tártak fel, hogy azok egy cipősdobozban elférnének, a cipővel együtt. Ezért is kiemelkedőek a 2010-ben leírt Australopithecus sediba sokkal teljesebb maradványai, amelyek részletes elemzését a Science legfrissebb száma közli. A felfedezők szerint az új eredmények megerősítik elméletüket: ez a faj lehetett a Homo nemzetség őse.

A Homo erectus főzte meg először a vacsoráját

Tudomány2011.08.23, 10:47

Az 1,9 millió évvel ezelőtt kialakult Homo erectus készített először ételt tűz és eszközök segítségével.

Őseink nőstényei kalandvágyóbbak voltak, mint a hímek

Tudomány2011.06.02, 10:40

Emberelődeink közül a nőstények általában elvándoroltak azokról a helyekről, ahol születtek és gyerekkorukat töltötték, a hímek viszont  inkább az otthonuk közelében maradtak, állapította meg egy új tanulmány. A jelenségre eddig nem találtak magyarázatot a kutatók.

Génjeik alapján a busmanok és a pigmeusok a legősibb emberek

Tudomány2011.03.09, 09:40

A jelen afrikai vadászó-gyűjtögető populációinak alaposabb genetikai vizsgálata arra utal, hogy a modern ember a kontinens déli részén jelent meg az evolúció folyamán, és nem Kelet-Afrikában.

Előző
  • 1
  • 2
Következő