Föld
címke rss- kapcsolódó címkék:
- NASA
- bolygó
- Nap
- Hold
- Naprendszer
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyél, igyál úgy, hogy közben a környezetre, az éghajlatváltozásra is figyelsz
Az éghajlatváltozás és az élő környezetünk lemészárolása már nem a jövő, benne élünk. Sokan úgy vélik, ha csak ők változtatnak a hozzáállásukon, azzal az emberiség már semmire sem megy. Ám sok kicsi sokra megy, ha te most megfogadod a következő pár tanácsot, igenis részévé válsz annak az ellenállásnak, amely szeretne egy élhetőbb bolygót.
Így hozza a Földre a Hold egy darabját a kínai szonda
A Csang'o-5 kínai űrszonda több repülési szakaszban fogja elvégezni feladatát - közölték kedden kínai kutatók.
- címkék:
- Kína
- Föld
- Naprendszer
- űrkutatás
- Hold
- Csang'o-4
- Címkefelhő »
Megvannak a földönkívüliek: mi vagyunk azok
Egy széles körben elfogadott elmélet szerint a Hold úgy született, hogy 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy másik égitest a Földnek csapódott, majd az így keletkezett törmelékből összeállt Földünk égi kísérője. Egy most megjelent vadonatúj tanulmány azt állítja, nem csak a Holdat felépítő anyagot, hanem az élethez szükséges alapvető hozzávalókat – szenet, nitrogént, ként - is megkaptuk a kozmikus karambolnak köszönhetően.
- címkék:
- Föld
- Hold
- kémia
- élet
- becsapódás
- égitest
- anyag
- Címkefelhő »
Lehet, hogy a Földről származott a Holdon talált egyik kőzetminta
A Holdról származó kőzetminták vizsgálatával foglalkozó ausztrál kutatócsoport szerint az egyik kőzetmintáról összetétele alapján erősen feltételezhető, hogy valójában a Földön képződött. Véleményük szerint elképzelhető, hogy a kőzet akkor került a Holdra, amikor egy aszteroida becsapódott a bolygóba több milliárd évvel ezelőtt.
Éjfél előtt két perccel áll a végítélet órája
Továbbra is éjfél előtt két perccel áll a végítélet képzeletbeli órája, tudósok egy nemzetközi csoportja szerint ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.
Megháromszorozódott a Földet érő meteoritbecsapódások száma
Megháromszorozódott a Földet érő meteoritbecsapódások száma az elmúlt 290 millió évben a korábbi időszakhoz képest.
- címkék:
- Föld
- meteor
- becsapódás
- aszteroida
- meteorit
- Címkefelhő »
Kidolgozták a tökéletes étrendet
A vörös húsok és a cukor globális átlagfogyasztásának felére csökkentése, valamint a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek és magvak fogyasztásának megkétszerezése jelenti a kulcsot az emberek és a bolygó egészségének megőrzéséhez - állítják kutatók.
Szuperhold, vérhold, és teljes holdfogyatkozás lesz egyszerre
Teljes holdfogyatkozás lesz látható január 21.-re virradóan Európa és Afrika nagy részén, valamint Észak- és Dél-Amerikában. Ez lesz az utolsó alkalom 2022-ig, hogy e különleges égi jelenségnek szemtanúi lehetünk.
Eltérítenék a 87 millió tonnás Bennu aszteroidát: ha a Földbe csapódna, minden elpusztítana
Veszélyes lehet a Földre a Bennu nevű, 87 millió tonnás aszteroida.
- címkék:
- Föld
- ütközés
- aszteroida
- Címkefelhő »
A vándorló pólust a Föld belsejének változásai irányítják
A Föld északi mágneses pólusának gyors mozgása miatt a kutatóknak példátlanul korán, az eredetileg tervezettnél egy évvel előbb kell frissíteniük azt a mágneses modellt, amely a hajók, repülők és tengeralattjárók navigációját segíti az Északi-sarkvidéken.