fogyasztás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az újgazdagok lerombolják a régi piacokat
A tejtermékektől az alkoholos italokon át az autóvásárlásig mindenre kihat a kínai fogyasztási szokások megváltozása. Egy új, feltörekvő réteg ugyanis egyre inkább felforgatja a régi piacot, az új varázsszó pedig a „prémium".
- címkék:
- Kína
- vagyon
- fogyasztás
- Coca-Cola
- PepsiCo
- Címkefelhő »
A megugró belső fogyasztás húzta a német GDP-t
A bruttó hazai termék 1,9 százalékkal nőtt tavaly a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése szerint a 2015-ös 1,7 százalék és a 2014-es 1,6 százalék után.
Nem sokat spóroltunk novemberben
A kiskereskedelmi forgalom novemberben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. A forgalom jelentősen megélénkült az októberi 2,6 százalékos növekedés után. Az év első tizenegy hónapjában szintén 4,7 százalékkal nőtt az üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- kiskereskedelem
- vásárlás
- fogyasztás
- KSH
- Címkefelhő »
Szilveszteri pezsgő kisokos Levitől
Évek óta több cikk és blogposzt foglalkozik azzal, hogy a pezsgő még nem igazán terjedt el hazánkban. Keveset iszunk belőle, jobbára azt is karácsonykor és szilveszterkor. Egy 2014-es felmérés szerint ezen a két napon történik a magyar pezsgőfogyasztás 80%-a.
- címkék:
- koktél
- szokások
- party
- pezsgő
- etikett
- fogyasztás
- fajta
- Címkefelhő »
Jövőre is a fogyasztás húzza a gazdaságot
Jövőre a növekedés élénkülését elsősorban a fogyasztás bővülése idézi elő, amiben döntő szerepet játszik a minimálbér-emelés és a garantált bérminimum növekedése, ebből fakadóan a lakosság rendelkezésére álló jövedelem emelkedése, emellett a beruházások is érdemben bővülhetnek - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója az Inflációs jelentés részletes bemutatásakor.
- címkék:
- fogyasztás
- inflációs jelentés
- MNB
- GDP
- Címkefelhő »
Jövőre könnyebb lesz a pulykásoknak
A 2014-es és 2015-ös bővülés után az idén megtorpant a növekedés a pulykaágazatban, az idei termelés a tavalyihoz hasonlóan 102 ezer tonna körül alakul - mondta Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke.
Kellemes meglepetés a görög gazdaságtól
Megugrott a görög gazdaság növekedése a harmadik negyedévben, a hazai össztermék jóval nagyobb mértékben gyarapodott, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett.
- címkék:
- Görögország
- fogyasztás
- GDP-adat
- Címkefelhő »
Ezért eszünk többet, ha fáradtak vagyunk
Hogy egy kevés alvással töltött éjszaka után kimerültebbnek, ezáltal pedig éhesebbnek is érezzük magunkat, nem új keletű téma. Egy nemrég készült felmérésből pedig kiderült, átlagosan mennyivel is fogyasztunk többet ezeken a napokon, és pontosan mit is okoz a szervezetben az alvásmegvonás.
Lesz sütnivalójuk a villanyóráknak
Húszezer háztartásban fogják tesztelni az intelligens fogyasztásmérőket. Az új technológia információkkal láthatja el a szolgáltatót és a fogyasztókat, és még a fogyasztást is zöldítheti.
- címkék:
- energia
- zöld energia
- fogyasztás
- villany
- MVM
- Címkefelhő »
Rég nem voltak ilyen bizakodóak a magyar vásárlók
Többéves csúcson van Magyarországon a hitelfelvételi, a fogyasztási valamint a megtakarítási optimizmus, derült ki a Deloitte legfrissebb felméréséből: a BankIndex szerint 2016 első félévben tovább javult a bankrendszerrel és a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos attitűd. Azonban a tanácsadó cég egy másik, kétévente készülő felmérése szerint a magyar bankszektor a legtöbb területen lemaradt a közép-európai régióban.
Mindent bekebelez a kínai középosztály
A világ második legnagyobb gazdaságának számító Kínában 15 éven belül a lakosság mintegy háromnegyede a „közepes jövedelmű" kategóriába tartozhat. Egyre csökken ugyanis az alacsony jövedelműek száma, aminek következtében 2030-ra uralkodóvá válhat a középosztály. Ez pedig számos gazdasági szektort is súlyosan érint.
- címkék:
- Kína
- jövedelem
- fogyasztás
- középosztály
- Címkefelhő »
Jövőre 2,7 százalékkal nőhet a gazdaság
Idén továbbra is 2 százalékos gazdasági növekedésre, jövőre pedig a bruttó hazai termék (GDP) 2,7 százalékos emelkedésére számít a GKI Gazdaságkutató Zrt.
- címkék:
- reálkereset
- gazdaság
- fogyasztás
- GKI
- Címkefelhő »
A tehetős magyarok okosotthont vennének
Egyre többen vágynak már Magyarországon is okosotthonra. A hálózatra kapcsolt kütyük ugyanis segíthetnek a rezsicsökkentésben, illetve a biztonság szavatolásában is.
A jövő fogyasztójának gyártana? Ez érdekelni fogja
Terrorveszély esetén egy kattintás a Facebook safety check alkalmazásra, segélykérő applikáció letöltése utazás előtt, két könyv elolvasása az ingázással töltött idő alatt, takarítás kiszervezése két gombnyomással, alvásritmus-figyelés otthon, húsmentes hétfő. Ezek a mindennapjainkba beépülő szokások egyértelműen meghatározzák korunk termékfejlesztéseit, innovációit és újfajta piaci lehetőségeit.
Pénzügykutató: Jövőre 3 százalékkal nőhet a GDP
A GDP 2,2 százalékos idei és 3 százalékos jövő évi növekedését prognosztizálja legfrissebb előrejelzésében a Pénzügykutató a tavalyi 3,1 százalékos növekedés után.
Kilőtt az ipar, leállt a Népszabadság
Felfüggesztették a Népszabadság kiadását, a lap az elmúlt években többmilliárdos veszteséget halmozott fel, jelenleg az üzleti modell újraformálásán dolgoznak. Csökkent a költségvetési hiány, nőtt az ipar, bővült a fogyasztás. Budapest elküldte a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második részét, de így tett Róma is, pedig korábban bejelentették, hogy visszalépnek. Az angol font 31 éves mélyponton van, Donald Trump pedig valószínűleg közel 20 éve nem fizet jövedelemadót. Ez volt a héten a gazdaságban.
Így változtak az étkezési szokásaink
Mindig van új a nap alatt – ez pedig különösen igaz a táplálkozási irányelvekre is. Néhány dietetikus összeírta, mi mindenen változtattak az étrendjükben az elmúlt 5 év alatt.
Sokkoló eredmények, közzétették 30 autó valódi fogyasztását
A PSA közzétette harminc legnépszerűbb modelljének valós felhasználási körülmények között mért üzemanyag-fogyasztási adatait.
- címkék:
- autós hír
- fogyasztás
- PSA
- Címkefelhő »
Érdekes dolgot figyeltek meg a sörivók agyában
Habár azzal mindenki tisztában van, hogy a túlzott alkoholfogyasztás nem tesz jót az agynak, a kevés vagy mérsékelt alkoholbevitel hatásairól megoszlanak a vélemények. Szintén nem ismert, hogyan befolyásolják ezek az italok az olyan neurodegeneratív betegségek kialakulását, mint az Alzheimer-kór. Egy új tanulmány ennek igyekezett utánajárni.
A vásárlók és pár kulcságazat mentheti meg a kormány tervét
A kormánynak a járműipar, a fogyasztás és az építőipar mellett a szerencsére is szüksége lesz ahhoz, hogy meglegyen az idén a 3 százalékos gazdasági növekedés. Több ágazatban ugyanakkor maradtak még tartalékok, így nincs kizárva, hogy bejön a kormány várakozása, mindenesetre a cél eléréséhez nagy hajrára lesz szükség, és persze uniós forrásokra.
Visszaesett a fogyasztás
Márciusban kissé lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme, a naptárhatástól megtisztított adat szerint a bolti forgalom volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előző havi 6,6 százalék után - erősítette meg részletes adatok alapján második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- húsvét
- benzin
- fogyasztás
- bútor
- KSH
- Címkefelhő »
Ruha helyett hajóra költenek az amerikaiak
Tekintve, hogy a világ legnagyobb gazdaságának jelentős részét a belső fogyasztás teszi ki, így igencsak lényeges, hogy miként alakul az amerikai kiskereskedelem. Mostanában azonban furcsa fordulatok álltak be az ország kiskereskedelmi szektorában. A friss adatokból az is kiderül, hogy a terület mely cégei teljesítettek a legjobban az idei első negyedévben, és noha ezek itthon kevésbé ismertek, mégis érdemes odafigyelni rájuk.
A Suzukinál is csaltak a fogyasztással
A Suzuki Motors is csalt a fogyasztási adatokkal, trükköket vetett be a teszteken annak érdekében, hogy kedvezőbb tulajdonságokkal vértezze fel autóit. A Suzuki elismerte, hogy szabálytalanul mértek, de azt állítják, az érintett autók fogyasztási adatai a szabályos mérésekkel sem mutatnak jelentős különbséget.
- címkék:
- tőzsde
- csalás
- autó
- fogyasztás
- Suzuki
- Címkefelhő »
Katasztrófa közelében az amerikai kiskereskedelem
A nagy amerikai kiskereskedelmi cégek több száz boltjukat zárták be az elmúlt néhány évben, üres és elhagyatott bevásárlóközpontokat hagyva maguk után. Az e-kereskedelem felől érkező kihívás egyre nagyobb katasztrófát okoz a belső fogyasztás által vezérelt amerikai piacon.
Vészesen fogy az olajnagyhatalom pénze
Egyre inkább a szűkülés jeleit mutatja Szaúd-Arábia gazdasága, ahogy az olcsó olaj tovább fokozza a az OPEC vezető államára nehezedő nyomást. A közel-keleti országnak már olyan pénzügyi gondokkal is szembe kell néznie, amire rég nem volt példa.
Borúlátóbbá váltak az elemzők
Miközben a következő időszak gazdasági növekedését elsősorban a fogyasztók adhatják, a technológiai innovációk soha nem látott ütemben alakítják át a piacokat – olvasható ki a Fidelity elemzői hangulatot mérő kutatásából. Regionális szinten továbbra is Japán a nyerő, de Európában és Amerikában is bíznak az elemzők.
Optimistán látjuk a pénztárcánkat
2015-ben tovább javult a bankrendszerrel és a banki szolgáltatásokkal kapcsolatos attitűd. Csúcsközelben a hitelfelvételi, abszolút csúcson a fogyasztással és megtakarítással kapcsolatos optimizmus, azonban tovább nyílt a társadalmi olló. A magyar banki ügyfél még mindig nem tudatosan válogat a szolgáltatások közül, messze még a digitális átállás – derül ki a Deloitte-Scale BankIndex kutatás legfrissebb kiadásából.
Megint reszketünk a munkanélküliségtől
Februárban a januári magas szinthez képest egy éve nem látott mértékben csökkent a GKI-konjunktúraindex. Minden ágazatban és a fogyasztók körében is romlottak a várakozások, de így is meglehetősen optimista hangulatot tükröznek – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával készít.
Közel a kiskereskedelmi apokalipszis
Vezető kiskereskedelmi üzletláncok zárják be nagy számban boltjaikat az Egyesült Államokban, miközben a vásárlók arról számolnak be, hogy a meglévő boltokban is sok helyen üresek a polcok. A belső fogyasztásra épülő amerikai gazdaságban eljöhet 2016-ban a kiskereskedelmi végítélet.
Pazar videó a Boeing 737 MAX szűzrepüléséről
Jövő év második felében állhat üzembe az Airbus A320neo takarékos és csendes kihívója.
Egy cseppben a világgazdaság tengere
Két nagy gazdasági sztori irányít mindent napjainkban. Egyrészt a fogyasztói költések emelkednek, miközben az ipar zsugorodástól szenved. Ennek a jelenségnek a tökéletes leképeződését adja a Boeing nemrég kiadott jelentése.
- címkék:
- ipar
- repülőgép
- fogyasztás
- Boeing
- Címkefelhő »
2016: komoly nehézségekkel teli új időszámítás kezdődhet
Miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetleges decemberi kamatemelése az elemzők szerint erősen megtisztíthatja a képet a jövő év kezdete előtt, várhatóan nem jön egyszerű időszak a befektetők számára. Az energiaszektor jövője pedig továbbra is nagy kérdés lesz.
- címkék:
- USA
- árupiac
- részvény
- fogyasztás
- tőzsde
- befektetés
- kamat
- bank
- Fed
- Címkefelhő »
Olaj a tűzre
Emelkedő maginfláció, javuló beszerzési indexek és konjunktúra, az olajárak bázisának csökkenése, növekvő GDP, Görögország kivételével talpra álló periféria országok, mi kell még? Az Európai Központi Bank szerint még több pénz.
Kifuthatnak jövőre az idei nagy sztorik
Ahogy az idei év lassan a végéhez közeledik, a befektetők egyre inkább 2016 nagy sztorijait keresik. Az elemzők szerint jövőre az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és Kína hatásai fogyasztókra és a vállalati eredményekre egyre csökkennek. A nagy kérdés az tehát, mi mozgatja majd jövőre a piacokat.
- címkék:
- Kína
- USA
- vásárlás
- gazdaság
- fogyasztás
- S&P 500
- tőzsde
- kamat
- Fed
- Címkefelhő »
Indul a nagybevásárlási szezon
Közeledik az év vége, és ez azt jelenti a pénzügyi világ számára, hogy indul a bevásárlási szezon. A Fekete Péntek már hazánkban is megjelent a nagy leértékeléseivel, azonban egyes vállalatok még így is hatalmas profitokat keresnek a termékeiken. Néhány esetében nagyon látványos a túlárazás, amelyre a befektetőknek is érdemes lehet odafigyelniük.
Mindent bevetnek a japánok
A minimálbér emelését és a társasági adó csökkentését tervezi a japán kormány, hogy a gazdaság kitörjön az évtizedek óta tartó stagnálásból.
- címkék:
- Japán
- adó
- minimálbér
- gazdaság
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Ezért válaszd a drágábbat! - Energiahatékonysági kisokos
Ha nem dugdosol százezreket, vagy akár milliókat a párnád alatt, akkor valószínűleg te sem úgy vásárolsz új háztartási gépet, mint egy pár zokni: pénzedért olyan terméket szeretnél kapni, ami hosszú évekig fogja a családot jól és megbízhatóan szolgálni. Na de megéri az olcsóbb, vagy hoszú távon jobban jársz egy drágább háztartási cikkel?
Ragyogó lehet az amerikai karácsony
Az amerikai fogyasztók 2007 óta nem látott mértékben vásárolnának ajándékokat idén karácsonykor. A Gallup felmérésének eredménye azért kiemelkedően fontos, mert a fogyasztói hangulat kiváló indikátora a belső fogyasztás által hajtott amerikai gazdaságnak.
A világgazdaságnak szüksége van a kínai gyerekekre
Komoly visszhangokat váltott ki a világban, hogy Kína megváltoztatta a népesedéspolitikáját, és feloldotta a nagyjából 35 éve fennálló szabályt, miszerint a családok csupán egy gyereket vállalhatnak. Elsőre talán meglepő lehet, hogy a gyorsjelentési szezon kellős közepén, az olajár viszontagságai közepett és az európai menekültválság mellett miért pont a kínai gyerekpolitika kavart ekkora port, de a kérdés mélyére nézve látszik, hogy a döntés az elkövetkező évtizedek egyik legfontosabb problémáját vetíti előre.
Valós fogyasztási adatokat fog közölni a Peugeot
Az ősszel kirobbant dízelbotrány több olyan dologra is rávilágított az autóiparban, ahol egyértelműen változtatásokra van szükség. Az egyik ilyen az autók fogyasztásmérése, hiszen a laborok világában mért értékek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Történelmi lépésre szánta el magát a PSA.
Rég várt a világ ennyire egy ötéves tervet
Miközben mostanában a kínai gazdasági stimulusok kapcsán a legtöbb piaci szereplő általában a jegybanki beavatkozásokról beszél, a napokban inkább a kormányzati politikára szegeződik a világ szeme. Kína ugyanis a héten mutatja be a 2016-2020-ra vonatkozó ötéves tervének vázlatát, és sokan azt várják, hogy a vezetés jelentősebb gazdaságpolitikai ösztönzőket is bevet, hogy ellensúlyozza a kínai növekedés lassulását.
- címkék:
- Kína
- terv
- reform
- gazdaság
- fogyasztás
- GDP
- Címkefelhő »
Nagyot hasalt az áruházlánc
A Wal-Mart részvény árfolyama 10 százalékot zuhant, miután a cég vezérigazgatója profit warningot jelentett be. A menedzsment jelentősen csökkentette a következő egy évre vonatkozó eredményvárakozásokat, ami pánikot generált a befektetők körében. De emellett nagyon komoly tovagyűrűző hatásai is lehetnek a folyamatnak.
Ez a botrány az utolsó szög a dízelek koporsójában
Mint egy chiptuningos dízel autóból gázfröccsre előtörő koromfelhő, úgy feketítette be a Volkswagen hírnevét a szoftvercsalási ügy. A füstköd lassan oszlik, de a jövő még nem teljesen tiszta, a botrány hatása évekig húzódhat. Egy biztos: baj van a mérési normákkal is, és mindenki túl optimistán várta a villanyautók elterjedését.
Újabb botrány érik a kozmetikázott fogyasztás miatt
Most minden a dízelek nitrogén-oxid-kibocsátása és a Volkswagen csalása körül forog: a botrány egyre inkább rávilágít arra, mennyire valótlan adatokkal szembesülnek az új autók vásárlói - főleg akkor, ha turbós benzinest vesznek. Egy kutatásból kiderült, átlagosan 40 százalék az eltérés a gyártók ígérete és a valóság között.
- címkék:
- csalás
- autós hír
- tanulmány
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Hasonlóval vádolják a Samsungot, mint a Volkswagent
Úgy néz ki, a világ egyik legnagyobb televíziógyártója, a Samsung háza táján is kirobbanóban van egy, a Volkswagenéhez hasonló botrány. A dél-koreai cég szintén azt használhatta ki, hogy a hivatalos méréseket zárt laboratóriumi körülmények között végzik.
Mindenkinek jobb lenne az alacsonyabb nyugdíjkorhatár
A nyugdíjkorhatár kitolása nagy károkat okozhat az egészségügyi ellátó rendszereknek. Sokkal nagyobb károkat, mint amekkora probléma az állami nyugdíjellátást fenyegeti a korhatár alacsonyabban tartása miatt. Ezt az üzenetet fejti ki az Alapblognak adott interjúban az amerikai Utah állam egyetemének professzora, Aspen Gorry.
Óriási mellei miatt nem tud fogyasztani a ketrecharcos
Brye Anne Russillo ketrecharcosnak hatalmas mellei miatt gondot okoz a fogyasztás, a csinos bunyós nem tud a 68 kg-os súlycsoport alá menni.
Modern kori gazdasági gyarmatosítás görög módra
A szeptember 20-ai görög időközi választásokon Cíprasz és a Sziriza újra elvitte a babérokat, bár a kormányzati többség csak a Független Görögök bevonásával valósult meg. Ezzel új fejezet kezdődik a görög adóssághegy leküzdésében. Az év elején még lelkesen az „európai gyarmatosítás” ellen küzdő Cíprasz júliusi pálfordulásával a német és francia döntéshozók egyik legmegbízhatóbb partnerévé vált.
Unják a britek a fekete teát
Húszszázalékkal kevesebb fekete teát isznak a britek, mint öt évvel ezelőt. A szakértő szerint ez a típus már senkit nem érdekel a többi italhoz képest, az egészséges életmód terjedése pedig kiszorította a hagyományos teasüteményeket is.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- tea
- fogyasztás
- Címkefelhő »
Glattfelder Béla a pénztárcánkba lát
A statisztikai jelentések, az online kassza adatai és a megnövekedett fogyasztói bizalom is arra mutat, hogy a magyar háztartásoknak több pénzük van - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.