ELTE
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar kutatók
- kutya
- gólyatábor
- nemi erőszak
- egyetem
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így dolgozza fel a kutyák agya az emberi beszédet
Magyar kutatók a világon elsőként vizsgálták, hogy a kutyák agya hogyan dolgozza fel az emberi beszédet. Eredményeik azt mutatják, hogy a kutyának az is számít, amit mondunk, és az is, ahogyan mondjuk. A rangos Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutyák, akárcsak az emberek, a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb féltekei területet használnak.
Megdőlt a lusta játékosok mítosza
„Tönkre fogod tenni magad, ha egész nap a gép előtt ülsz” – hangzik az unalomig ismételt mondat ismerőseinktől, ha éppen szenvedélyesen verjük a klaviatúrát kedvenc videojátékunk nyúzása közben. De valóban ez a helyzet? Mindenféleképpen lusta, elhízott kockák vagyunk, akik nem ügyelnek a saját egészségükre és még barátaik sincsenek? Egy friss kutatás szerint közel sem ez a helyzet, sőt a köznyelvben csak „gamerekként” ismert réteg egészségtudatosabban él, mint akik távol tartják magukat a videojáték-ipartól. Erről és a Pokemon GO népszerűségének okáról is beszélgettünk Fromann Richárddal, a JátékosLét Kutatóközpont alapítójával, az ...
Nyomoznak az elmaradt nyári táborok miatt
Csalás miatt nyomoz a rendőrség az ELTE-n meghirdetett táboroztatási ügyben, közel kilencven hallgató fizetett rá szó szerint arra, hogy hitt a nyári munkát kínáló, angliai alapítású cégnek. Nagyot bukott egy soproni szabadidőközpont is, a táborok szervezője cáfol, és levelekben fenyegetőzik.
Százak fizethettek rá az ELTE nevével hirdetett táborra
Nyári gyerektáborozást és diákmunkát ígért, végül csak a pénzt gyűjtötte be az SDM programszervező cég, az ELTE hírnevével is visszaélhettek a nagy volumenű blöff során. Szülők és tábori dolgozónak jelentkező egyetemisták is szeretnék számon kérni a rejtélyes Stephen D. Miltont – a cégvezető nevéhez saját lovagrend és törölt hazai cégek sora köthető.
Érdekes megfigyelés az agy fejlődésével kapcsolatban
A tudósok azt feltételezik, hogy a növekvő fához hasonló struktúra az emberi agy kapcsolatainak fejlődését írja le: a most felfedezett jelenség az agyi kapcsolatok irányának meghatározására is alkalmazhatónak látszik.
Az ELTE részeként működhet tovább a Savaria Egyetemi Központ
Fenntartóként az állam támogatja, hogy a Savaria Egyetemi Központ - várhatóan a jövő év január elsejétől - az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez csatlakozzon, a karai pedig az ELTE szombathelyi karaiként működjenek tovább - jelentette be az oktatásért felelős államtitkár pénteki szombathelyi sajtótájékoztatóján.
Eltérő DNS-szakaszok vannak a kínaiak és az európaiak bélflórájában
Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoport kutatói olyan rövid DNS-szakaszokat találtak, amelyek gyakorisága jelentősen különbözik kínai és európai emberek bélflórájában. A különbségek leírásával lehetőség nyílhat a bélflórát jellemző egyszerű diagnosztikai eszközök kifejlesztésére.
- címkék:
- DNS
- diagnosztika
- bélbaktériumok
- ELTE
- Címkefelhő »
Jogerősen kilenc évet kapott a gólyatábori erőszakoló
Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a pécsi bíróság a fotóst, aki két évvel ezelőtt erőszakolt meg egy lányt az ELTE fonyódligeti gólyatáborában. Ezzel helybenhagyták a férfi ellen hozott másodfokú ítéletet.
Másodszor is sikerült: újabb gravitációs hullámokat érzékeltek
Másodszor is sikerült a bravúr: a LIGO Tudományos Együttműködés és a Virgo Együttműködés egy második gravitációshullám-jelet azonosított az Advanced LIGO detektorok adatában. A szignál – akárcsak a februárban bejelentett felfedezés esetén - összeolvadó feketelyuk-kettősből származik.
Miért idegesíti jobban a kutyaugatás a férfiakat?
A világon elsőként vizsgálták a kutyaugatás zajjá válásának biológiai, akusztikus, kommunikációs oldalát az ELTE Etológiai Tanszék kutatói. A brazil etológusokkal közösen jegyzett tanulmányból többek között az is kiderül, hogy a férfiakat jobban idegesíti az ugatás, mint a nőket.