általános relativitáselmélet

címke rss
Az apró Merkúr vezette nyomra Albert Einsteint

Az apró Merkúr vezette nyomra Albert Einsteint

Albert Einstein 1905-ben publikálta a speciális, 1916-ban pedig az általános relativitáselméletet, amelynek bizonyítására azonban csak három évvel később, 1919-ben került sor. Azóta már sokszorosan is beigazolódott Einstein elméleteinek létjogosultsága, amelyek eddig még minden próbát, illetve cáfolási kísérletet kiálltak.

Egyre valószínűbb, hogy mégsem kizárt az időutazás

Tudomány2018.08.28, 19:35

Fizikusok egy kvantummodellel feloldották azt a paradoxont, ami kizárja az időutazás lehetőségét. Egy amerikai és osztrák fizikusokból álló kutatócsoport módot talált az időutazásra, legalábbis elméletileg. Az időutazás szerintük elvileg lehetséges, de jelenleg még túllép a technikai képességeinken. Ennek ellenére sem minden tudós hisz abban, hogy ez megvalósítható lenne, néhányuk szerint egy ilyen kísérlet egyenesen végzetes lenne annak, aki keresztülmenne ezen.

Hawking és Einstein örökbecsű gondolatai Istenről, világról és az emberiségről

Tudomány2018.03.14, 17:52

Albert Einstein a téridő és modern elméleti fizika atyja március 14-én, azon a napon született, amelyen az univerzumról alkotott képünket forradalmasító zseniális brit tudós és gondolkodó, Stephen Hawking örökre lehunyta szemét. A kifürkészhetetlen sors különös egybeesése, hogy mindkét zseni hetvenhat éves korában lépett át egy számunkra titokzatos és felfoghatatlan másik dimenzióba.

Tudja-e, hogy mi volt Einstein nagy tévedése?

Tudomány2018.03.04, 11:57

Albert Einstein a tudománytörténet egyik legnagyobb alakja nem csak kivételes képességű elme volt. Emberi nagyságát mutatja többek között, hogy felemelte szavát a diktatúrák és az atomfegyverek ellen, valamint, hogy képes volt beismerni saját tévedését.

Ezerszer fényesebb, mint a Tejútrendszer

Tudomány2017.07.17, 14:40

Felfedezték az eddig ismert egyik  legfényesebb galaxist: az univerzum fiatal korszakából származó távoli csillagváros ezerszer fényesebb, mint a Tejútrendszer.

Bölcs humorral fűszerezett einsteini aranyköpések

Tudomány2017.03.14, 20:53

Már életében fogalommá vált a neve, összetéveszthetetlenül jellegzetes alakja pedig a zseni szimbólumává nőtte ki magát. Az egyetemes tudománytörténet egyik legnagyobb teoretikusát, Albert Einsteint 1999-ben a Time magazin az évszázad emberének nevezte. Az elméleti fizika legismertebb alakja nemcsak kiváló tudós és gondolkodó, hanem olyan szarkasztikus humorral megáldott, különcségekre is fogékony személyiség volt, akinek szállóigévé lett megjegyzései ugyancsak nem nélkülözték a bölcsességet. 

Másodszor is sikerült: újabb gravitációs hullámokat érzékeltek

Tudomány2016.06.16, 11:37

Másodszor is sikerült a bravúr: a LIGO Tudományos Együttműködés és a Virgo Együttműködés egy második gravitációshullám-jelet azonosított az Advanced LIGO detektorok adatában. A szignál – akárcsak a februárban bejelentett felfedezés esetén - összeolvadó feketelyuk-kettősből származik.

A Galaxis lesz a gravitációs hullámok detektora

Tudomány2016.03.13, 10:30

A gravitációs hullámok első sikeres detektálása óta új lendületet kaptak azok a projektek, amelyek a gravitációs hullám spektrum különböző részeinek detektálását célozzák meg. Ezek között vannak űrbéli detektálásra vonatkozó elképzelések különleges szondákkal, azonban az extrém alacsony frekvenciájú gravitációs hullámok detektálásához a tudósok még ennél is tovább mennek, és magát a Galaxisunkat kívánják detektorként felhasználni!

Túl a határokon: az Ősrobbanás-elmélet titokzatos kérdései

Tudomány2016.02.28, 18:44

Az Ősrobbanás-elmélet korántsem teljes, számos kényes kérdésre nem képes választ adni eredeti formájában, mint például az Univerzumban megfigyelhető anyageloszlásra vagy éppen a kezdeti szingularitás leírására. Vajon képesek vagyunk-e megmagyarázni a jelenlegi kozmológiai tudásunkkal felvértezve az Ősrobbanás-elmélet hiányosságait?

Előző
  • 1
  • 2
Következő