élelmiszer

címke rss

Átlagosan tíz százalékos drágulásra számíthatunk

Gazdaság2002.11.26, 12:58

Nagyobb lesz a várt inflációnál a lakossági áramdíj növekedése és a gázáremelés - ezt mutatják az eddig elkészült kalkulációk, a Népszabadság értesülései szerint. A közlekedési tarifák várhatóan enyhén meghaladják a kormány által prognosztizált inflációt, és 6 százalékkal növekednek. A telefonálás magánszemélyek számára 2-3, vállalkozóknak akár 10,5 százalékkal lesz drágább. Az élelmiszerek árában is 10 százalékos növekedés valószínű - a baromfihús akár 20 százalékkal is drágulhat.

Egyre népszerűbb a vasárnapi vásárlás

Archívum2002.10.10, 12:14

Az első félévben több mint 23 millió vásárlást bonyolítottak le vasárnapokon az egy évvel korábbi 21 millió után - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből. A háztartások ekkor mintegy 38 milliárd forintot költöttek élelmiszerre és háztartási vegyi árura, míg a tavalyi első félévben 30, 2000 azonos időszakában pedig 20 milliárd forintért vásároltak.

VISZ: emelkedjen az étkezési jegy és az üdülési csekk adómentes határa

Archívum2002.10.15, 19:12

A természetbeni étkezés adómentes összegét 6 ezer forintra, az élelmiszerre fordítható utalványokét 4 ezer forintra kellene emelni - szorgalmazza a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet (VISZ) csütörtökön közreadott közleményében.

Ötödével nőtt a magyar reklámtorta

Archívum2002.10.29, 08:58

A hagyományos médiumokban megjelent hirdetések értéke Magyarországon az idei első háromnegyed évben 22 százalékkal 223 milliárd forintra nőtt, listaáron. Az inflációval korrigálva ez 16 százalékos növekedést jelent, ami meghaladja a lakossági fogyasztás bővülését, hiszen a hirdetési szempontból különösen fontos élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem forgalma 10,8 százalékkal gyarapodott- írja a Napi Gazdaság.

Négy színész kiszabadult Moszkvában

Nagyvilág2002.10.26, 00:59

Újabb túszok hagyhatták el a moszkvai kultúrház épületét péntek késő este. A terroristák három nőt és egy férfit engedtek ki az épületből. Mindnyájan a színház színészei. A tárgyalóknak este sikerült elérniük, hogy élelmiszert juttassanak be a csecsen terroristák által 48 órája fogva tartott túszoknak. A csomagokat azonban csak kézben vihették be a segítők. A Pravda internetes kiadása korábban arról adott hírt, hogy az orosz kormány megszakította a tárgyalásokat a túszejtőkkel és a fegyveres beavatkozást fontolgatja. A terroristák pénteken ultimátumban közölték, hogy ha nem teljesítik követeléseiket, szombat reggel megkezdik a túszook ...

Jelentősen nőtt a világ sörfogyasztása

Archívum2002.07.17, 10:39

A világpiacon a legnagyobb mértékben növekvő eladású élelmiszerek és italok listáját az égetett szeszesitalok vezetik - adott hírt a Napi Gazdaság az ACNielsen marketing-információs vállalat elemzéséről. A több mint 90 vizsgált élelmiszerfajtából mindössze kilenc értékesítése nőtt 10 százalékkal.

A Nestléé lehet a Chef America

Archívum2002.09.12, 09:08

A svájci Nestlé élelmiszeripari csoport megkapta az amerikai versenyfelügyelet engedélyét az amerikai Chef America, fagyasztott élelmiszereket gyártó vállalat megvételére. A Nestlé 2,6 milliárd dollárért szerzi meg a Chef Americát.

Élelmiszersegély: súlyos vádak az USA ellen

Tudomány2002.09.04, 12:02

Az Earthlife Africa szervezet kedden azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az ENSZ Fenntartható Fejlődési Csúcstalálkozóját arra használja fel, hogy genetikailag módosított élelmiszerekből álló segély, illetve mezőgazdasági segítség elfogadására kényszerítsen afrikai kormányokat. Az Earthlife szerint az USA a biotechnológia-ipar érdekeit szolgálja.

Szaud-Arábia a kapcsolatok fejlesztésére törekszik Irakkal

Archívum2002.08.29, 15:45

Az 1991-es Öböl-háború óta első ízben Szaud Arábia kereskedelmi vásár megtartását tervezi az iraki fővárosban. Az eseményen orvosi berendezéseket, élelmiszereket, textilipari, és elektronikai termékeket gyártó szaúdi vállalatok jelennek meg - írja a BBC. A vásártól az Irakba irányuló élelmiszer, és könnyűipari-export fellendülését várják a szaúdi szakemberek.

Megrohamozták az élelmiszerboltokat a prágaiak

Nagyvilág2002.08.13, 15:40

Bőrőndökkel menekülnek az emberek az elöntött Prága belvárosából, és töméntelen élelmiszert vásárolnak, a belvárosban a második világháború óta nem látott pánik lett úrrá. Ugyanakkor a házaik elhagyására felszólított prágaiak nem hajlandók elhagyni otthonaikat, pedig az elöntött részeken várhatóan napokig nem lesz villany, gáz és ivóvíz.  

Az akciókat és a hitelkártyás fizetés lehetőségeit hiányolják a vásárlók

Archívum2001.01.11, 11:07

Általában elégedettek a magyar vásárlók azokkal a boltokkal, ahol a legtöbbet költik élelmiszerre. Legkedvezőbben a boltok nyitvatartásról, a hazai termékek elérhetőségéről és a vásárlás megszokott légköréről nyilatkoztak, de pozitívak a vélemények a választékról, az áruk frissességéről, a boltok környezetéről, az eladóterek beosztásáról, a márkás termékek elérhetőségéről, valamint az üzletek jó hírnevéről, az árcédulák látható kihelyezéséről is - állítja a GfK Piackutató Intézet, egy tavaly októberben, a magyar háziasszonyok között végzett felmérése alapján.

Kómás állapotban a mezőgazdaság

Archívum2002.05.23, 11:28

 Szellemiségében és szakmai tartalmában is új agrárpolitikát ígér a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium leendő vezetője, amelynek legfontosabb célja - fejtette ki szerdán a parlament mezőgazdasági bizottságának ülésén -, hogy a fogyasztók elérhető áron jussanak egészséges élelmiszerhez, illetve tisztességes megélhetést garantáljon az ágazatból élők számára. Németh Imre hangsúlyozta: a jövőben mindenki egyenlő feltételekkel juthat a különböző támogatásokhoz.

Megoszlanak a vélemények a biotermékekről

Archívum2002.01.02, 16:41

Élelmiszer vásárlásánál a felnőttek egyharmada számára fontos valamilyen mértékben, hogy a termék biotermék legyen. Egy másik harmad nem tartja lényegesnek a biotermékeket, a válaszadók maradék harmada pedig többé-kevésbé fontosnak tartja az élelmiszer ilyen típusú megjelölését - állapította meg a GfK Piackutató Intézet.

Eladnák az amerikai csokoládé-legendát

Archívum2002.07.26, 10:55

Eladásra kínálta fel legnagyobb részvényese az amerikai csokoládé és édességgyártó legendát, a Hershey's-t - adta hírül a BBC. A 125 éves gyár után olyan élelmiszer és édességipari óriások érdeklődnek, mint a svájci Nestlé, vagy az angol Cadbury Shweppes.

Fertőzött útmenti élelmiszerek Horvátországban

Nagyvilág2002.07.17, 19:07

A horvát tengerpartra tartó magyar utasok is ki vannak téve a veszélynek, hogy fertőzött élelmiszereket vásárolnak út menti árusoktól.

Veszélyben a Déli-sarkon rekedt hajó

Nagyvilág2002.06.23, 20:02

A rossz időjárás miatt nem lehet megközelíteni azt a német kutatóhajót, amely tíz napja esett egy jégmező fogságába a Déli-sarkon. A fedélzeten 107 ember várja a segítséget, összesen három hétre elegendő élelmiszerrel.

Nem találtak nitrofent Ausztriában

Nagyvilág2002.06.07, 15:45

Ausztriában péntekig nem akadtak a mérgező nitrofen nyomára élelmiszerekben. Az illetékes központi hatóságok, mind a tartományi élelmiszer-laboratóriumok a németországi botrány múlt heti kirobbanása óta folyamatosan vizsgálódnak.

Gyorsult az orosz infláció májusban

Archívum2002.06.05, 12:02

Oroszországban szezonális kiigazítás nélkül 1,7 százalékkal emelkedtek májusban a fogyasztói árak áprilishoz képest, amikor 1,2 százalékos volt az emelkedés az előző hónaphoz viszonyítva - közölték az állami statisztikai bizottságban szerdán. Az alapvető élelmiszerek ára 3,9 százalékkal emelkedett májusban.

Márciusban 5,9 százalékos volt az infláció

Archívum2002.04.11, 12:10

A fogyasztói árak márciusban 0,7 százalékkal haladták meg a februári, és 5,9 százalékkal a 2001 márciusi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az elemzők márciusra 5,8-6,0 százalék körüli inflációt vártak. Az év harmadik hónapjában legnagyobb mértékben - 22 százalékkal - az idényáras élelmiszerek drágultak tavaly márciushoz képest. Az üzemanyagárak 2,8 százalékkal, a csatornázási és vízdíjak 2,9, illetve 2,6 százalékkal emelkedtek éves összevetésben.

Tovább csökkent az infláció

Archívum2002.03.12, 11:26

Februárban a fogyasztói árak havi összevetésben 1 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 6,2 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Elemzők előzetesen 6,15-6,2 százalékos pénzromlási ütemre számítottak. Leginkább az idényáras élelmiszerek drágultak.

Januárban 6,6 százalékos volt az infláció

Archívum2002.02.15, 11:41

A fogyasztói árak 2002 januárjában 1,3 százalékkal haladták meg a decemberi, és 6,6 százalékkal a 2001 januári szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az elemzők januárra átlagosan 6,3-6,5 százalék körüli inflációt vártak. Az év első hónapjában az idényáras élelmiszerek 16,9 százalékkal drágultak, ugyanakkor a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan kevesebbet kellett fizetni, mint egy évvel korábban. Elemzők egybehangzó véleménye szerint a vártnál kissé magasabb inflációt elsősorban az élelmiszerek drágulása okozta. 

A magyarok baromfihús- és levesevők

Archívum2002.05.09, 12:31

A hipermarketek pozíciója tovább erősödött az idei év első két hónapjában. Részesedésük a háztartások napi fogyasztási cikk beszerzéseiből elérte a 18 százalékot, szemben a tavalyi év hasonló időszakában mért 16 százalékkal - áll a GfK Piackutató Intézet közleményében. Az intézet felméréséből kiderül, hogy legtöbbször tejterméket és pékárut vásárolunk, a legkedveltebb élelmiszerek pedig a baromfihús, a gyümölcs, és a hagyományos leves. 

A hideg tél miatt nőttek az élelmiszerárak a régióban

Archívum2002.02.20, 07:39

Jelentősen emelkedett januárban az élelmiszerek fogyasztói árindexe a közép-európai régióban, a vártnál nagyobb mértékű drágulás mind Magyarországon, mind pedig Csehországban, illetve Lengyelországban elsősorban a zöldségek és gyümölcsök számlájára írható - derül ki a NAPI Gazdaság összegzéséből.

Tengeri hal, rák, csirkehús és csirkemáj is szennyezett

Archívum2002.02.14, 09:56

Újabb antibiotikummal szennyezett élelmiszereket találtak állatorvosok. 89 mintából 26-ban volt kloramfenikol, de már nemcsak csirkemájban, hanem csirkehúsban, sőt, tengeri halrudakban, rákokban is. A vámosok 2500 kiló csempészett csirkét foglaltak le Gyulán egy hulladék feldolgozó telepen.

Kevesebb magyar élelmiszer a boltokban

Gazdaság2002.02.15, 18:30

Az élelmiszer- és dohányipar teljes termelése folyóáron számolva a múlt évben 1850-1900 milliárd forint körül alakult - hangzott el az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) V. tisztújító küldöttközgyűlését követő sajtótájékoztatón. Az élelmiszerek iránti kereslet tavaly 4 százalékkal bővült, de a szövetség tagjainak belföldi értékesítése csökkent.

Importtilalom a kínai élelmiszerekre

Itthon2002.02.07, 20:33

Tilos behozni az országba kínai élelmiszereket péntektől. Az országos főállatorvos rendelete alól csak a tengeri halkészítmények - a garnélarák kivételével - kaptak felmentést.

Havazás nehezíti a segélyek osztását Afganisztánban

Nagyvilág2002.02.06, 16:48

Sűrű havazás akadályozza az élelmiszerek szétosztását Afganisztánban, ahol összesen körülbelül hétmillió ember táplálása függ az élelmiszersegélyektől. A havazás valószínűleg több települést elvágott a külvilágtól.

A terméktanács nem tud a kínai csirkéről

Archívum2002.02.05, 13:37

A Baromfi Terméktanács semmiféle hivatalos információval nem rendelkezik arról, hogy Magyarországra kínai csirkét importáltak volna. A hír alapja az lehet, hogy másfél hete - antibiotikumos kezelésekre utaló nyomok miatt - az unióból minden kínai élelmiszert kitiltottak, amely most az unió területén kívül keres magának helyet a piacon.

Füvet esznek az éhező afgánok

Nagyvilág2002.01.08, 22:43

Afganisztánban több tízezer ember éhezik és csak úgy maradhat életben, ha füvet eszik - írja a BBC. A hosszú évek óta tartó háborúk, a szárazság, és a tálibok uralma alatt számtalan ember halt meg, de még többen éheznek és szenvednek különböző betegségekben. Az élelmiszer és egészségügyi szállítmányok az ország távoli részeire nem jutnak el.

Élelmiszer helyett óvszert osztott az ENSZ

Nagyvilág2002.01.08, 16:33

Étel, víz és takaró helyett az ENSZ munkatársai fogamzásgátló gyógyszert és óvszert tartalmazó kis csomagokat osztottak ki Pakisztán és Irán számos menekülttáborában. A két ország táboraiban jelenleg körülbelül ötmillió ember él.

Egyre kevesebben kedvelik a mélyhűtött termékeket

Archívum2002.01.07, 12:55

A korábbi évekhez képest kevesebben sorolják a mélyhűtött termékeket a különösen szívesen fogyasztott élelmiszerek közé, és a heti fogyasztás is ritkább lett - derül ki a GfK Hungária Piackuató Intézet felméréséből. A termékek célcsoportjának elsősorban azok a 30-49 éves, felsőfokú végzettségű nők tekinthetők, akik magas jövedelmű háztartásokban élnek.

Egyre drágább szórakoztatóipari cikkeket vásárolunk karácsonyra

Archívum2001.12.18, 12:04

A karácsonyi bevásárlási szezonban az élelmiszerek közül elsősorban a majonéz és a sör iránti kereslet nő - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből. A kutatás szerint a bevásárlási lázból elsősorban a hipermarketek profitálnak, és a vevők egyre kevesebb időt szánnak a karácsonyi bevásárlásra.

Az USA újra élelmiszert szállít Kubának

Nagyvilág2001.12.17, 21:31

A negyven évvel ezelőtt kimondott kereskedelmi embargó után először szállít az Egyesült Államok élelmiszert a szomszédos Kubának.

Amerikai élelmiszer érkezett Kubába

Archívum2001.12.17, 08:41

Amerikai cégek négy évtizede első ízben szállítottak élelmiszert a kereskedelmi embargóval sújtott Kubába. Vasárnap két teherhajó érkezett a havannai kikötőbe, fagyasztott csirkével illetve kukoricával megrakva.

Negatív a génkezelt élelmiszerek megítélése

Tudomány2001.12.10, 10:46

Az emberek többsége károsnak tartja a génkezelést.

Az élelmiszerek ára 14 százalékkal nőhet az idén

Archívum2001.12.10, 10:41

A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők rendre bizonytalanok az élelmiszerek árának alakulását illetően, az Ecostat elemzője ugyanakkor 14 százalékos éves fogyasztói áremelkedésre számít. Mindeközben az élelmiszeripar csupán 7 százalékkal emelte árait a kereskedők felé - állítja az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) főtitkára.

Több mint 400 ember vesztette életét eddig a támadásokban

Nagyvilág2001.10.18, 13:53

A tálibok csütörtökön közzétett veszteségmérlege szerint az amerikai légicsapásokban több mint 400 ember vesztette életét Afganisztánban, az országban fogytán van az élelmiszer és a gyógyszer. A tálibok pakisztáni nagykövete sürgős segélyszállítmányokat kért a nem kormányzati szervezetektől.

Teherautós terrortámadásra számít Washington

Nagyvilág2001.10.12, 12:57

Washington felkészült egy esetleg teherautókkal végrehajtott merényletre. A törvényhozás közeléből kitiltották a teherautókat, korlátozták a hajóforgalmat, és még az iskolák bezárása is felmerült. Miközben a kórházak magas készültségben vannak, a lakosság élelmiszert, vizet és zseblámpákat raktároz otthonában.

Élelmiszerválságtól tartanak Afganisztánban

Nagyvilág2001.10.09, 17:57

A segélyszervezetek egyre jobban aggódnak amiatt, hogy afgánok milliói élelmiszer és gyógyszer nélkül maradnak saját országukon belül. Másfél millió afgán elmenekült már otthonából, de a tél közeledtével egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve az országban rekedt menekültek.

Amerika röplapokat küld az afgán népnek

Nagyvilág2001.10.08, 01:12

Az Egyesült Államok 320 millió dolláros humanitárius segélyt nyújt az afgán nép számára. Az élelmiszer és egészségügyi segélycsomagokon kívül röplapokat szórnak szét az ország felett, hogy tudassák az afgán néppel a támadások nem ellenük, hanem a tálib vezetés és az al-Kaida terrorhálozata ellen irányulnak.

Alacsony infláció az Egyesült Államokban

Gazdaság2001.09.18, 15:30

Augusztusban, a 0,2 százalékos várakozásokhoz képest 0,1 százalékkal nőtt a fogyasztói árszint az Egyesült Államokban. Az élelmiszerek és az energiahordozók nélkül számolt magindex 0,2 százalékkal emelkedett - közölte kedden az amerikai munkaügyi minisztérium.

Nincs szükség több élelmiszerre, ruhára

Nagyvilág2001.09.17, 00:50

A New York-i mentést koordináló szakemberek jelenleg azt kérik az adományokat küldő emberektől, hogy ne küldjenek több ruhát és élelmiszert, mert már a meglévő mennyiséget sem tudják felhasználni.

Szigorítaná az EU az élelmiszer-címkézést

Archívum2001.09.13, 08:14

Szigorítani kívánja az EU az élelmiszerek címkézését, külön hangsúlyt fektetve az allergiát okozni képes összetevők feltüntetésére. A módosítás elfogadása után az élelmiszerek valamennyi alkotóelemét fel kell majd tüntetni a címkéken. Magyarországon egyébként 1995 óta a jelenlegi uniós jogszabály van érvényben.

Kevesebb élelmiszert vásárolunk

Archívum2001.09.06, 13:20

Kevesebb élelmiszert, viszont több vegyi árut vásároltak a háztartások az első félévben, mint egy évvel korábban. A hipermarketek térhódítása tovább tart: piaci részesedésük harmadával bővült éves összevetésben, ugyanakkor a kis üzletek pozíciója nem romlott tovább - ál a GfK Piackutató Intézet csütörtökön megjelent felmérésében.

Ismét egyszámjegyű az infláció

Archívum2001.08.14, 14:03

A fogyasztói árak júliusban, havi összevetésben 0,1 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 9,4 százalékkal emelkedtek - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők előzetesen 9,36 százalékos éves inflációra számítottak. A hivatal jelentéséből kiderül: júniushoz képest olcsóbbak lettek az élelmiszerek és a ruházati cikkek.

Elemzők szerint nem lesz olcsóbb az élelmiszer ősztől

Archívum2001.07.19, 08:46

Nem csökkennek az élelmiszerárak az év második felében, noha ezzel kapcsolatos előrejelzések jelentek meg a sajtóban - állítják a Magyar Agrárkamaránál (MAK). A szervezet számításai szerint az erre az évre várható infláció megközelítőleg 40 százalékáért - 3,7-3,8 százalékpontért - az élelmiszerek lesznek a "felelősek" - mondta Mészáros Gyula, a MAK főtitkára.

Idén 15 százalékkal drágulhatnak az élelmiszerek

Gazdaság2001.07.18, 16:41

A Magyar Agrárkamara szerint az élelmiszerárak nem fognak hozzájárulni a második félévre jósolt antiinflációs folyamathoz; a szervezet éves szinten 15 százaklékos élelmiszer-áremelkedésre számít. A kamara szerint drágulnak a tejtermékek, és a jelentős kenyérár-emelés sem várathat sokáig magára.

Olcsóbb élelmiszert hozhat az ősz

Gazdaság2001.07.10, 10:17

Annak ellenére, hogy májusban ismét növekedtek a mezőgazdasági termelői árak, a szakértők a következő hónapokban az árindex mérséklődésére számítanak. Sőt, egyesek biztosra veszik az élelmiszerárak csökkenését is: prognózisuk szerint őszre kevesebbet kell fizetni a kenyérért, húsért, baromfiért. Igaz, az olcsóbbodás nem lesz olyan mértékű, hogy kompenzálja a másfél éve tartó áremelkedést.

Irak elfogadja a Biztonsági Tanács határozatát

Nagyvilág2001.07.06, 00:25

Irak elfogadja az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát - amely szerint az év végéig meghosszabbítják az "olajat élelmiszerért" programot -, és rövidesen felújítja kőolajexportját. Bagdad döntését Irak ENSZ-nagykövete közölte csütörtökön.

Oroszországban lassult az infláció júniusban

Archívum2001.07.05, 12:56

A májusi 1,8 százalékot követően júniusban 1,6 százalékos volt a pénzromlás üteme Oroszországban, az év első felében pedig 12,7 százalékos volt az infláció. A januártól júniusig tartó időszakban elsősorban a szolgáltatások, az élelmiszerek és az iparcikkek drágultak. A júniusi inflációra főként a vasúti-menetjegyárak 15 százalékos emelése hatott, de a zöldségek és gyümölcsök árának 9,5 százalékos növekedése is erősen befolyásolta az adatot.

Az Üzleti Negyed élelmiszer-kosara 20 százalékkal drágult egy év alatt

Archívum2001.06.25, 09:39

Az Üzleti Negyed az elmúlt egy évben folyamatosan nyomon követte az alapvető élelmiszerek árának alakulását a legnagyobb hipermarketekben. A kéthetente frissülő áradatbázis az akciós termékek árait is tartalmazta: a bevásárlókosár átlagára így is 20,17 százalékkal drágult egy év alatt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint májusban, éves összevetésben 17,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek. A jegybank közelmúltban bevezetett, új monetáris politikája elsősorban a forint felértékelődésén keresztül kívánja mérsékelni az inflációt, ami az élelmiszerárakra nem gyakorol jelentős hatást.

Az Üzleti Negyed élelmiszer-kosara 20 százalékkal drágult egy év alatt

Archívum2001.06.19, 12:13

Az Üzleti Negyed az elmúlt egy évben folyamatosan nyomon követte az alapvető élelmiszerek árának alakulását a legnagyobb hipermarketekben. A kéthetente frissülő áradatbázis az akciós termékek árait is tartalmazta: a bevásárlókosár átlagára így is 20,17 százalékkal drágult egy év alatt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint májusban, éves összevetésben 17,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek. A jegybank közelmúltban bevezetett, új monetáris politikája elsősorban a forint felértékelődésén keresztül kívánja mérsékelni az inflációt, ami az élelmiszerárakra nem gyakorol jelentős hatást.

Nem várható az infláció gyors csökkenése

Gazdaság2001.06.24, 12:25

Az év eddig eltelt időszakában bekövetkezett árváltozások alapján nem valószínű, hogy gyorsan csökkenne az infláció - állapítja meg az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet legújabb kiadványa. Az elemzés szerint a pénzromlás üteme elsősorban az átlagosnál gyorsabban dráguló élelmiszerek miatt nem mérséklődik jelentősen.

Rekordprofitot ért el a Tesco az elmúlt pénzügyi évben

Archívum2001.04.10, 10:59

A cég fennállása óta először egymilliárd font fölé emelkedett a legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc, a Tesco Plc. profitja a február 24-én végződött pénzügyi évben, elsősorban az élelmiszeren kívüli magas árrésű termékek jó forgalma révén. A Tesco 2002-ig 130-ra tervezi növelni áruházainak számát Kelet-Európában és Ázsiában.

Elmarad a várakozásoktól az amerikai termelői árak növekedése

Archívum2001.06.14, 16:14

Az Egyesült Államokban a várakozásoktól elmaradva, 0,1 százalékkal emelkedtek a termelői árak májusban, az egy hónappal korábbi 0,3 százalékos inflációhoz képest. Az előzetes piaci konszenzus 0,3 százalékos növekedést valószínűsített. A növekedés ütemének lassulásában döntő szerepet játszott az élelmiszerek árszintjének 0,4 százalékos csökkenése.

Továbbra is kétszámjegyű az infláció

Archívum2001.05.11, 10:45

A fogyasztói árak áprilisban havi összehasonlításban 0,7 százalékkal, éves összevetésben pedig 10,3 százalékkal nőttek. Elemzők előzetesen 10,4 százalék körüli éves inflációra számítottak. Márciushoz képest az élelmiszerek az átlagosnál alacsonyabb mértékben drágultak.

Tilos a cseh marhahús behozatala

Archívum2001.06.12, 09:47

A szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmának (BSE) csehországi előfordulása miatt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) tegnap azonnali importkorlátozást rendelt el. Az agrártárca Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Főosztályának közleménye szerint a Cseh Köztársaságból tilos Magyarországra hozni élő szarvasmarhát, nyers marhahúst, illetve abból készült élelmiszereket és takarmányokat, valamint szarvasmarha-szaporító anyagot.

Németország: 1993 óta a legmagasabb az infláció

Archívum2001.06.12, 11:41

Májusban hét és fél éve nem látott mértékben nőttek a fogyasztói árak Németországban. A statisztikai hivatal adatai szerint az éves infláció májusban elérte a 3,5 százalékot, 1993 decemberében pedig 4,2 százalékos áremelkedést regisztráltak. A nagymértékű áremelkedés oka az energia és az élelmiszerek jelentős drágulása volt.

Ne dőlj be a tévhiteknek! Hatásos antioxidánsok

Life.hu2013.11.26, 13:18

Minden héten felfedeznek egy újabb antioxidánst, de ezeknek csak egy része igaz. Az igazán hatásos antioxidánsok a C-vitamin, a szelén, a cink, az E-vitamin és több fehérje is.

Előző
Következő