Csernus Imre

címke rss
Azt hittem, belehalok, de végül túléltem, hogy elveszítettelek

Azt hittem, belehalok, de végül túléltem, hogy elveszítettelek

Sétálok a Margitszigeten, már húszszor meghallgattam a kedvenc szerelmes számomat, még mindig fáj a szívem, de érzem, hogy túl vagyok a nehezén. Bár nem gondoltam volna, hogy így lesz, de most már ki merem jelenteni, hogy túléltem, hogy elveszítettelek.

Csernus doki előadásán jártam - Házhoz mentem a pofonért?

Archívum2023.03.11, 14:57

Úgy gondolom, Dr. Csernus Imrét vagy ahogy általában nevezik, Csernus dokit nem nagyon kell bemutatnom. Ha mégis, akkor néhány szóval úgy jellemezném, hogy ő az a szakember, aki mint ars poetica nyugodtan hangoztathatná József Attila szavait: Érted haragszom, nem ellened! Nos, pár hete nekem is volt szerencsém találkozni Csernus dokival...

Akit igazán szeretsz, azzal még hallgatni is jó

Archívum2023.01.26, 22:38

„A szeretlek azt jelenti, hogy szeretek veled lenni és ez nem szorul magyarázatra." A minap az egyik barátnőm átküldött egy kifényképezett lapot Csernus Imre valamelyik könyvéből. Bevallom, nem vagyok nagy Csernus rajongó, de az az egy oldal, amit az üzenetben olvastam, nagyon tetszett és el is gondolkodtatott. Bár csupán kiragadott részlet volt egy nagyobb egészből, teljesen egyet tudtam érteni azzal, amit ott, azon az oldalon a párkapcsolatokról olvastam.

Nincs karácsony Bagi nélkül - fergeteges Csernus-paródiát készített legújabb műsorában a humorista

Archívum2021.12.26, 11:27

Fergeteges poénokkal jelentkezett a Darázsfészek újratöltve műsorának karácsonyi adása a Videán! Bagi Iván szórakoztató műsora karácsonykor sem kímélte a hazai bulvárhírek szereplőit.

"Elvette a gyógyszereimet..." - Nyugtatókon, antidepresszánson élt a magyar énekesnő

Archívum2021.12.03, 09:30

Baby Gaby és Csernus Imre régóta ismerik egymást, ugyanis Csernus volt az, aki 15 évvel ezelőtt lehozta az énekesnőt az antidepresszánsokról. 

Gyurcsány Ferenc felkereste Csernus Imrét - részletek a Darázsfészek álhíradójában

Archívum2021.10.26, 18:46

Mint korábban már beszámoltunk róla, az előválasztás előtt a Demokratikus Koalíció vezetője telefonhívásokkal lepte meg pártjának híveit. Bagi Ivánnak azonban sikerült hozzájutnia azokhoz a videókhoz is, amiket az exminiszterelnök nem hozott nyilvánosságra.

Szabó Győző: "Meg kell értsük ezt a dolgot ahhoz, hogy tudjunk beszélni róla" - Videó

Archívum2021.09.04, 15:01

A napokban kerül mozikba Szabó Győző saját életéről írt Toxikoma című könyv filmes feldolgozása. A színész nem titkolja, hogy heroinfüggő volt, aminek leküzdésében Dr. Csernus Imre segített neki. A kettejük közt lévő konfliktust és az elvonó rögös útját bemutató film díszvetítésén nyilatkozott a Life.hu-nak Szabó Győző.

Így neveli fiait Sebestyén Balázs: "Erre nincs időnk, ezt szúrják el a szülők"

Archívum2021.06.21, 17:27

Csernus Imre Maflás című beszélgetős műsorának Sebestyén Balázs volt a vendége. Sok mindenről beszélgettek, többek között a rádiós gyereknevelési elveiről is.

Csernus Imre szerint a magyarok hozzáállásával van a baj: ezen kellene változtatnunk

Archívum2021.06.21, 10:15

Csernus Imre arról lett leginkább híres, hogy kíméletlenül az emberek arcába vágja az igazságot és előszeretettel ugrasztja ki a nyulat a bokorból. 

Depressziós pánikbeteg lett Kovi: többször is kettétört a karrierje

Archívum2021.06.20, 14:02

Dr. Csernus Maflás című műsorában volt vendég Kovács István, Kovi. Az egykori pornóproducer elmondta, hogyan élte meg, amikor az internetes pornó kiszorította a - többek között - általa készített felnőttfilmeket. 

Király Linda őszinte vallomása: "Most már kezdek nyitott lenni egy új kapcsolatra"

Archívum2021.06.17, 15:55

Király Linda lassan két éve van egyedül és most jött el az a pont az életében, amikor azt érzi, hogy kezd nyitott lenni egy új párkapcsolatra.

Sebestyén Balázs elárulta, mi foglalkoztatja őt a legjobban: "Vannak megoldatlan félelmeim"

Archívum2021.05.16, 13:25

Sebestyén Balázs és Csernus Imre több mint egy órás beszélgetésében a koronavírus-járvány mellett sok másról is beszélgettek, a műsorvezető többek között arról beszélt, mennyire foglalkoztatja az elmúlás kérdése.

Az összezártságról és a koronavírus alatt elkövetett hibákról beszélt Csernus Imre: videó

Archívum2020.09.27, 12:45

Könyvet írt a koronavírus-járvány által megtapasztaltakról Csernus Imre. 

Szabó Győző állítja: Csernus Imre mentette meg az életét

Archívum2020.07.30, 06:16

Szabó Győző és Csernus Imre nemrég egy sokkolóan őszinte beszélgetést folytattak, amiben szó volt sikerekről, küzdelmekről, múltról, jövőről - és arról, hogy mit köszönhet a színész Csernusnak. 

Szabó Győző előtt szó szerint lepergett az élete

Archívum2020.07.13, 16:29

Megtisztelő ajándékot kapott Szabó Győző az ötvenedik születésnapjára, nem más mint, hogy az elsők között nézhette meg élete legnehezebb időszakáról szóló nagyjátékfilmet, a Toxikomát.

Nem fél a haláltól: Csernus Imre megírta végrendeletét

Archívum2020.03.19, 09:45

Rendelkezett hagyatékáról az egykor „ordibálós" dokiként elhíresült Csernus Imre. -írja a Bors.

Dr. Csernus Imre és Pintért Tibor együtt vezet át a kémia ösvényén - Videó

Archívum2020.01.13, 17:31

"Szélesvásznú kémia" néven szórakoztató, ismeretterjesztő sorozat indult, amely magyar fehérjekutatók legújabb eredményeit mutatja be, humoros, látványos filmes köntösben. A most megjelent részben a Trója című film "újraforgatásán" keresztül ismerhetjük meg a fehérjék sérülékenységének jelentőségét.

Csernus Imrét nyálmirigydaganattal operálták

Archívum2019.07.26, 16:51

Csernus Imrét nyálmirigydaganattal operálták. A pszichiáter elmondta, mi történt vele, és hogy van most. 

Daganatos betegség miatt operálták meg Csernus Imrét

Archívum2019.07.10, 16:44

Csernus Imre a Mokkának nyilatkozott az operáció után. Elmondta, figyelmeztetésként tekint a betegségére.

Kezdődik a Toxikoma forgatása Szabó Győző regénye alapján

Archívum2019.07.05, 15:08

A napokban kezdődik a Toxikoma című film forgatása, amely Szabó Győző azonos című regénye alapján, Herendi Gábor rendezésében készül – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.

Szabó Győző és Csernus Imre a pszichiátrián feszülnek egymásnak

Archívum2019.07.04, 10:25

A héten indul Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásán alapuló mozifilm, a Toxikoma forgatása. Szabó Győzőt Molnár Áron, Csernus Imrét Bányai Kelemen Barna alakítja, a film producerei Illés Gabriella és Herendi Gábor lesznek. A mozit Herendi Gábor rendezi, és az alkotók közt van executive producerként Szabó Győző is. A film „a drogos alfahím és az Istent játszó pszichiáter egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról" szól.

Exkluzív interjú: daganatos betegségéről beszélt Csernus Imre

Archívum2019.05.30, 17:27

Bemutatta vadonatúj könyvét dr. Csernus Imre Egy életed van címmel. A könyvben a doki egy év történéseit, gondolatait osztja meg velünk, ami egy számára nem éppen vidám témával kezdődik. A pszichiáter exkluzív interjúban mesélt erről.

Csernus Imre feladta praxisát, borászként éli mindennapjait

Archívum2019.05.02, 09:36

Megszüntette magánpraxisát és a noszvaji birtokán borászként éli mindennapjait Csernus Imre.

Curtisnek nem jött be Csernus módszere: a pszichológus a rapper apját szidta

Archívum2019.04.27, 12:22

Curtis a legutóbbi elvonója előtt több orvosnál is megfordult, köztük Csernus Imrénél: az ő módszere nagyon nem jött be a rappernek.

Csernus Imre: A bizonytalan ember nem érdemli meg a valódi szerelmet!

Archívum2023.01.08, 13:15

Amikor interjút készítettem Csernus Imrével az új könyve - Egy életed van - kapcsán, igyekeztem olyan kérdéseket feltenni, amelyekre fontos, hogy mindannyian tudjuk a választ - és alkalmazni is tudjuk a tudást. Beszélgettünk az egyénről, a lelki egészségről, a felnőtté válás fontosságáról, és arról is, hogyan csapjuk be saját magunkat újra és újra.

Csernus Imre drámai vallomása: gyerekkorában verte az édesapja

Archívum2018.12.14, 09:49

Nem volt felhőtlen a gyerekkora Csernus Imrének. Nemrégiben arról beszélt, hogy édesapja nem csak szavakkal fegyelmezte őt, kezet is emelt rá.

Csernus doktor visszatért a magyar focicsapathoz

Archívum2018.08.22, 13:48

Dr. Csernus Imre ismét csatlakozott az ETO FC Győr első csapatának szakmai stábjához. Az NB II-es klub reményei szerint szakértelmének köszönhetően újra egy olyan sikeres periódus kapujához ér a csapat, mint a 2013-ban, amikor az ETO legutóbb megnyerte a magyar élvonalbeli bajnokságot.

Csernus Imre azt mondja: két ember kell a szexuális zaklatáshoz

Archívum2018.06.30, 09:18

Csernus Imre szerint manapság a nők egyre keményebbek, a férfiak pedig elkezdtek egyre puhábbá válni, de nemcsak erről, hanem a szülők felelősségéről és a szexuális zaklatásokról is elmondta a véleményét. 

Ez egy kőkemény kőfejtő, ahová ördögvillával érkezni a legkevesebb

Archívum2018.06.28, 14:38

Hogyha egészen csütörtökig sikerült abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy Sopronban egy idilli rét vár ránk, hát a mai napon arcon csap minket a vérzivataros valóság. Ez itt, kérem szépen, egy kőkemény kőfejtő, ahová ördögvillával érkezni a legkevesebb. Erre a napra talán még az ördögcsákány, de talán az ördögütvefúró is kevés. Színtiszta rock és metál, atomvillanás az ország nyugait határánál.

Csernus Imre megmutatta igazi arcát

Archívum2018.06.06, 07:02

Dr. Csernus Imre most nem másokról, hanem saját magáról írt egy könyvet, amelyben kendőzetlenül és tabuk nélkül kitér arra is, neki "milyen hangok szólnak a fejében", valamint megismerhetővé tette igazi arcát. A Life.hu a jelenlegi életéről kérdezte a híres pszichiátert. 

Konfliktuskezelés Csernussal

Archívum2017.11.20, 14:08

Nem olyan régen a méltán ismert, cinikus pszichiáter előadására merészeltem elmenni, ahol a konfliktuskezelés volt a téma. De most komolyan, ki az az őrült, aki Csernusnál tanulna problémás helyzeteket kezelni? Őszintén? Remélem, mindenki!

Csernus Imre befejezte

Archívum2017.06.27, 20:09

Csernus Imre 25 év után mondott búcsút a praxisának. Hogy mit csinál most, és mit gondol az emberekről, azt elmondta nekünk a Volt Fesztiválon.

Csernus doki fehérarannyá változtatta a riói ezüstöt

Archívum2017.06.08, 16:18

Vajon miért tette Imre Géza lábára a kezét a pszichiáter Csernus Imre? Feldolgozta-e már a párbajtőröző, hogy 14-10-es vezetésről elbukta az aranyat Rióban?Szeretne-e még 42 évesen is tovább vívni? Ezekre a kérdésekre is válaszolt a Sport 24 híradónak a DIGI Sporton a világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőrvívó.

Csernus Imre szerint minden a belső békén múlik

Archívum2017.05.12, 14:23

Csernus Imre élő videóban érintett olyan témákat a közösségi oldalán, amelyekről még négyszemközt is nehéz lehet beszélni. Feltette a kérdést: bikini vagy fürdőlepedő? Érdekes válaszok érkeztek. 

Csernus Imre: Az a fiatalok problémája, hogy kevés a hiteles felnőtt

Archívum2017.03.19, 17:22

Csernus Imre azért használ erős szavakat, mert észrevette, hogy az udvarias kritika után nem történik változás. A 888.hu-nak adott interjúban a pszichiáter a bizonytalan férfiakról, a boldogtalan párkapcsolatokról és a be nem váltott ígéretekről is beszélt.

Boldog születésnapot, Csernus Imre!

Archívum2017.03.02, 19:15

Csernus Imre ma töltötte be az 51. életévét, így ennek okán összegyűjtöttünk néhányat a pszichiáter legjobb mondatai közül, amelyeket talán nekünk is érdemes lenne megfogadnunk. 

Csernus Imre negyedszerre is megházasodott

Archívum2017.02.17, 17:45

Teljesen új életet kezdett, és titokban negyedszerre is megházasodott Csernus Imre, az ország pszichiátere. Nyugodt, falusi életet él ezentúl, egy egri borvidékre vonult vissza a híres doktor.

Csernus Imre negyedszer mondta ki a boldogító igent

Archívum2017.02.13, 07:54

Az 50 esztendős Csernus Imre negyedszerre is megházasodott. A pszichiáter teljes titokban mondta ki a boldogító igent kedvesének, akihez lapinformációink szerint már új szakmája, a borászat révén került közelebb.

Csernus Imrével dolgozik a férfi kézilabda-válogatott

Archívum2017.01.11, 16:57

Két mondat után olyan dolgokat hozott ki az emberből, amit a férfiak egy pohár sör mellett szoktak megbeszélni, árulta el Császár Gábor, a vb-re utazó kézilabda-válogatott irányítója a Sport TV-nek a Csernus Imrével való közös munkáról. Az irányító szerint jó kibeszélni az egy évvel ezelőtt vele történeteket, amikor ott szeretett volna lenni Lengyelországban a csapattal.

Részvénytársaságot alapított a dilidoki

Archívum2016.07.20, 08:32

Csernus Imre 5 millió forintos törzstőkével vendéglátós részvénytársaságot alapított Coffee Depresso Zrt. néven. A noszvaji székhelyű részvénytársaságot Csernus egy másik, idén tavasszal alapított cégén, a Kék Szék Kft.-n keresztül tulajdonolja több mint 50 százalékos részesedéssel.

Csernus Imre: "Nem szoktam kiabálni"

Archívum2016.07.01, 06:20

Dr. Csernus Imre állandó szereplője a Volt Fesztiválnak. Idén is eljött, hogy kezelésbe vegye a fiatalokat. Az ország kedvenc pszichiátere a Life.hu riporterének elmondta, hogy szerinte melyek a fiatalok kedvenc problémái. 

Csernus Imre elárulta, hogyan lehetsz igazán jó nő

Archívum2016.05.04, 12:27

Mitől lesz igazán nő egy nő? A világ egyik legnagyobb rejtélyét fejtette meg az ország kedvenc pszichológusa, Csernus Imre.

Íme az öt kedvenc idézetünk a ma 50 éves Csernus Imrétől

Archívum2016.03.02, 17:14

A magyar pszichiáter stílusát rengetegen kedvelik, hiszen nyers és szókimondó stílusával sokan tudnak azonosulni. Születésnapja alkalmából összeszedtük azokat az általunk kiválasztott gondolatokat, melyeket a legszívesebben idézünk tőle. 

Csernus Imre: "A Valentin-nap az egymásba kapaszkodók ünnepe”

Archívum2016.02.10, 19:17

Akár a Nő, a Férfi vagy a legújabb Nő – csajsziknak című könyvét nézem, mindegyikben elemzi a párkapcsolatokat. Kemény kritikát fogalmaz meg, sajátos tükröt tart, amibe cseppet sem esik jól belenézni… Közeledik a Valentin-nap, gondoltam igyunk meg egy kávét. Bár nem akartam ünneprontó lenni… 

Csernus Imrét megkéselte a felesége

Archívum2015.12.03, 07:30

Kétszer is belevágta a kést második felesége Csernus Imrébe. A pszichiáter később kielemezte, miért történhetett ez.

5 szuper idézet Csernus Imrétől

Archívum2015.11.29, 12:31

Csernus Imre már akkor is megosztó személyiség volt, amikor feltűnt televíziósműsorával. Volt, aki a falta a könyveit, de sokan voltak olyanok is, akik nem voltak elragadtatva szentenciáitól. Ti melyik csoportba tartoztok? Íme, néhány idézet a neves pszichiátertől. 

Íme az öt kedvenc idézetünk Csernus Imrétől

Archívum2015.12.17, 10:53

A csípős nyelvű pszichiáter nyers stílusa elsőre talán ijesztőnek tűnhet, egy azonban biztos: módszere rendkívül hatásos. Csernus Imre rengeteg embernek nyújt segítséget nap mint nap: akár rendelésein, akár könyveivel vagy előadásaival. Most összegyűjtöttük az öt kedvenc idézetünket tőle. 

Csernus Imréhez fordult Cserpes Laura

Archívum2015.08.04, 08:16

A férfi lélek rejtelmeibe szeretne belelátni a az énekesnő, ezért fordult a neves pszichológushoz. Legalábbis, ami az olvasmányát illeti. 

Papp Gergő Csernus Imrének köszönheti feleségét

Archívum2014.10.30, 17:41

Pimasz úr hiába álmodozott élete nőjéről, Csernus Imrének kellett a végső lökést megadnia, hogy Judit észrevegye leendő férjét.

Csernus Imre élete gyökeresen megváltozott

Archívum2013.11.06, 17:44

Hátat fordított Budapestnek Csernus Imre. A pszichiáter megunta a nagyvárosi életet, vidékre költözött és borászkodásba fogott.

Megmenthető a piás férj?

Archívum2013.05.09, 13:38

Csernus doki szerint az is alkoholista, aki ugyan csak időnként nyúl a pohár után, de amikor megteszi, nem képes abbahagyni az italozást.

Szülés után - Ezért szoronganak az anyukák

Archívum2013.04.30, 08:38

A szülés után a test a hormonok játszóterévé válhat: nem ritkák az olyan szélsőséges lelki problémák sem, mint a halálfélelem.

Okos és makacs? Így kezeld a feleselő kiskamaszt!

Archívum2013.04.23, 05:59

Nehéz a kiskamaszokkal: a szülőnek olykor jól jönne egy pont az ő szájukra kódolt súgógép, vagy egy Csernus doki akár, aki megmondja, mit kell tenni, ha kivételesen makacs és nagyon is okos az a kiskölyök.

Mikor jöhet az új szerelem?

Archívum2013.04.10, 12:24

Csernus doki segítségét kéri egy lány, akinek a jelenlegi barátja egy hosszú kapcsolat után ugrana fejest egy újabb kapcsolatba. Hogy a fiú ne eshessen bele abba a hibába, hogy csak kompenzálni akar - ebbe a lánynak is lehet beleszólása!

Csernus: Így lesz a kisegérből csodanő!

Archívum2013.04.09, 16:44

Nem az a lényeg, hogy mások mit gondolnak rólunk, hanem hogy mi mennyire becsüljük önmagunkat: Csernus doki szerint valahogy így készül a "jó nő"!

Meddig tűrjük a munkahelyi terrort?

Archívum2013.03.29, 18:56

A munkahelyen olykor le kell nyelni a békát. De meddig? Megéri felvenni a kesztyűt? Dr. Csernus elmondja, hogyan kell lavírozni a két véglet között.

Édes kisbaba volt Csernus Imre

Archívum2013.03.01, 21:45

Március 2-án ünnepli negyvenhetedik születésnapját az ismert pszichiáter, Csernus Imre.

"Meg akart ölni a barátnőm!"

Archívum2013.02.18, 22:11

A családon belüli bántalmazás és agresszió általában nem derült égből villámcsapásként érkezik. Az intő jelek mindig előbb jönnek, és persze érdemes figyelni rájuk.

Csernus: Ne így szokj le a cigiről!

Archívum2013.01.15, 08:54

A videoklinika adásában ezúttal egy olyan hölgy fordult Csernus doktorhoz, aki leszokott ugyan a dohányzásról, de utána szorongó lett, majd e mellé fizikai tünetek is jelentkeztek. A pszichiáter a szorongás pszichológiai hátteréről beszél, és azt is elmondja, hogyan nem szabad leszokni a dohányzásról.

Csernus az Y diagnózissal drogozott (18+)

Archívum2012.11.09, 21:49

"Nem az a gond, hogy valaki szív, hanem az, hogy ezt el meri-e mondani a szüleinek" - Csernus doki az Y diagnózis várva várt filmjének premier előtti vetítése után a KlubY-ban válaszolt a Life.hu riporterének, az Y generáció találkozóhelyén. Az Y Team ezúttal drogos fiatalokról készített nem mindennapi felvételeket, amelyben megszólalnak a pszichiáter és a szülők mellett maguk az érintettek is.

Dr. Csernus: "Nekem miért nincs?" - Emiatt lop egy kisgyerek

Archívum2012.10.06, 21:11

"Milyen okai lehetnek a gyerekkori lopásnak? Sajnos ez velem történt meg, és most szeretném megérteni, hogy miért tehettem. Ingrid, 24 éves." "Kedves enyveskezű!" - kezdi a magyarázatot dr. Csernus Imre, aki felsorol pár okot, mi viheti a gyerekeket odáig, hogy lopásra adják a fejüket.

Dr. Csernus: Ezek a pánikbetegség mögötti okok

Archívum2012.09.28, 22:24

"Szeretném leküzdeni a pánikbetegségemet. Mi lehet a legrosszabb, ami egy roham folyamán történik velem? Valóban megőrülhet az ember?" Dr. Csernus Imre arról beszél, hogy a pánikrohamoknak sokszor bizalmatlanság az oka, illetve az, hogy attól fél az ember, hogy kikerül a kezéből az irányítás.

Megéri spórolni? A zsugorihoz hozzámegy, de az édes órákat az incifinci szeretőjével tölti a nő

Archívum2012.09.15, 11:58

Amikor úgy érzed, hogy attól leszel fizikálisan biztonságban, ha megtartod a pénzt, és azt gondolod, hogy ettől majd több lesz, akkor nagyot tévedsz. Mert a pénz nem lesz több, csak te válsz görcsössé. Dr. Csernus a spórolásról is elmondja a véleményét a maga stílusában a Videoklinika adásában.

Imádtad, de már nem érdekel? - Dr. Csernus elmondja, miért égsz ki a munkahelyen

Archívum2012.09.07, 22:17

A burn out szindrómát úgy lehet felismerni, hogy ha valaki, aki korábban lelkesen végezte a munkáját, egyszer csak elveszti a motivációját, képtelen több héten át mosolyogva munkába menni. Csernus doktor a Videoklinika adásában beszél a kiégésről és arról, hogy mit érdemes ilyenkor tenni.

Dr. Csernus: Ezért égnek ki a házasságok!

Archívum2012.08.24, 21:35

Egy olyan férfi fordult Csernus doktorhoz, aki 10 év házasság és egy gyerek mellett kiégett és félrelépett - pontosan úgy, mint a felesége. A férfi jelenleg megalázottnak érzi magát, mert felesége csak a pénzéért van vele. Csernus doki a saját stílusában kommentálta a bizonytalan olvasó kérdését a Videoklinika adásában.

Dr. Csernus: Így lehet a nemi erőszakot feldolgozni

Archívum2012.08.10, 23:03

"Nemi erőszak áldozata vagyok. Gyerekkoromban és felnőttként is átéltem ezt. Azon vagyok, hogy meggyógyuljak, elköltöztem a városból, már beszélni is tudok róla. Nemrég megismerkedtem egy férfival, de mikor közeledik, begörcsölök, rideg leszek, felzaklatnak az átélt élmények." Mit lehet ilyenkor tenni? Dr. Csernus a Videoklinika.hu adásában elmondja, hogyan lehet ezt túlélni.

Szexfüggőség nőknél - Csernus doki szerint ez van a háttérben (18+)

Archívum2012.07.21, 00:43

Tabutéma: a szexfüggőség igen ritka, és általában férfiakat érint. Azonban mi van akkor, ha egy nőnél jelentkezik? Csernus doki a Videoklinika.hu adásában a szokásos stílusában beszél erről a különleges problémáról.

Dr. Csernus: Ezért alakul ki szülés utáni depresszió az apánál

Archívum2012.06.09, 00:37

Mert van szülés utáni depresszió a férfiaknál is. Igaz, ez nem teljesen olyan, mint a nőknél. Dr. Csernus beavat a titokba a tőle megszokott módon.

A vicces cigi és a zabadüh

Archívum2012.06.07, 14:36

Minden kell és azonnal. Hiába van például diétás sorozatunk, ha könnyebbnek tűnő utat is választhatunk a mozgásnál és a normális táplálkozásnál. A drogok átalakítják jóformán az egész szervezet működését, és valóban képesek arra, hogy lefogyasszanak - vagy felhizlaljanak - a bikiniszezonra. Akkor miért ne? Mondjuk azért, mert az éhségérzet megváltoztatása csak az egyik melléktünete a drogfogyasztásnak.

Dr. Csernus: Az ilyen párkapcsolat úgy működik és olyan káros is, mint a drog

Archívum2012.03.04, 08:59

Dr. Csernus sosem volt a köntörfalazás híve, ha a problémák azonosításáról van szó. A Videoklinika.hu egyik látogatója kényes családi helyzetével kapcsolatban is egészen egyértelműen fogalmazta meg, hogy a változtatást tekintve tilos összemosni azokat a fogalmakat, hogy valaki nem tud, nem akar vagy nem mer változtatni a helyzetén.

Dr. Csernus Imre: "Te vagy a felelős, ha drogos a gyereked!"

Archívum2012.02.05, 20:54

Dr. Csernus Imre úgy véli, tévúton jár az a szülő, aki önmaga akarja megvédeni a gyermekét a drogtól vagy az alkoholtól. A népszerű pszichiáter szerint a valódi megoldás ezekre a kérdésekre nem a szigorú felügyeletben rejlik. Hogy mégis mi a legbiztosabb visszatartó erő, azt megtudhatod a Videoklinika.hu videójából - magától dr. Csernus Imrétől.

Dr. Csernus Imre: Úgy éreztem, az életemért küzdök!

Archívum2012.01.27, 16:39

Sokan gondolják, hogy a pánikbetegség csak egy mondvacsinált, igazából nem is létező betegség. Dr. Csernus Imre szerint ez egészen addig a pillanatig van így, amíg valaki önmaga meg nem tapasztalja, mit jelent egy valódi pánikroham. A Videoklinika.hu szakértője a következő videóban meg is osztja velünk saját pánikélményét, amiből azok is megtudhatják, hogyan jelentkezik a pánik, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy létezhet valami olyasmi, mint a pánikbetegség. 

Dr. Csernus Imre: "Ezért nem összetartó a magyar nép"

Archívum2012.01.18, 09:03

Miért nem összetartó a magyar nép? A Videoklinika.hu szakértője, dr. Csernus Imre olyan kérdést kapott, ami nem kifejezetten a pszichiátriához vagy a lelkisegély kategóriába tartozó témát érintett. Ám mindenki Csernus dokija nem rettent meg attól, hogy egy ilyen kérdésre is megadja a logikus és mindenki számára tanulságos választ.

Dr. Csernus: "Mindenki csak olyan csajt foghat ki, mint amilyen önmaga" (18+)

Archívum2012.01.04, 10:17

Érzelmi manipulációk, papuccsá válás és a ráeszmélés krízise. Amikor egy párkapcsolatban a szex miatt söprik a szőnyeg alá az igazi gondokat, annak nagyon súlyos következményei lesznek - a tipikus bajokról és ezek gyökereiről beszélt dr. Csernus Imre, a Videoklinika.hu szakértője.

Dr. Csernus: Belehaltam én is - Szily Nóra interjúja

Archívum2011.01.25, 14:10

Igen, dr. Csernussal is megeshetett, hogy túl kellett éljen egy szakítást... A vesénkbe látó dokit Szily Nóra faggatta érzésekről, könyvírásról és arról, hogy milyen az, ha akasztják a hóhért.

"A focisták könnyebben elszállnak" - Csernus az egri pólósok lelkén dolgozik

Archívum2010.10.30, 17:57

"A legnagyobb probléma, ha valakihez kesztyűs kézzel nyúlunk" - mondja az olimpiai bajnokokkal való bánásmódról az Eger vízilabdacsapatánál munkát vállaló dr. Csernus Imre. Az ismert pszichiáter maga is kijár majd a meccsekre, mert szerinte egy vereség után villámgyors lélektani reagálásra van szükség.

A boldogtalanság titka

Archívum2010.10.26, 16:11

Ármánykodó anyósok miatt ölre menő szerelmesek, negyven év után a feleséggel abszolvált kötelező szexet "önsimogatásként" definiáló, csüggedt férfiak, vagy a menedzserirodában a családanyaság vágyától félőrült szinglik - a Jaffa Kiadó Mesterkurzus-sorozatának szakértői mérleget vonnak.

Brutálisan gyógyít - Csernus a májusi Freee-ben

Archívum2006.05.09, 18:58

Utcákon a májusi Freee, Csernus Imre, Prieger Zsolt (Anima), és Karányi Dani interjúval. Danny Teneglia és Raiden portréval, valamint Háry Rékával a hónap szexi partylányával. 

Csernus is beszáll a TV2 új realityjébe

Archívum2005.07.28, 15:25

Ősszel új produkciót indít a TV2, melyben Kiszel Tünde és dr. Csernus Imre is meghatározó szerepet kap. A műsor helyszíne egy nyári gyerektábor, ahol válogatottan rossz, hiperaktív, vásott kölykökből - lányokból és fiúkból - összeállt csapat fogott össze, hogy kikészítsék a médiaszemélyiségeket.

Csernus Szuláknak vall a zavaros múltról

Archívum2005.03.21, 15:24

Dr. Csernus Imre a Szulák-show március 21-ei adásában bevállalja. A Viasat 3 csatornán feltűnt országosan ismert pszichiáter nemrég az RTL Klubon futó Desszert vendége volt, ma a TV2-nél, Szulák Andreánál vendégeskedik.

Összeköltözik Soma, Ganxsta és Győzike

Archívum2005.03.11, 12:01

Gát György új produkciója, a Sztár Vár március 28-án indul, és tíz héten át biztosan látható lesz, ugyanis a Viasat 3 ötven részt rendelt meg: az őszi folytatás pedig nyilván a nézői reakcióktól, a nézettségtől is függ. A címzene Berkes Gábor munkája (a Bon-Bon is pályázott, de nem nyert), a főbb bábfigurák közt pedig feltűnik Soma, Győzike és Kiszel Tünde, persze a legendássá lett donatellás naptárakkal. Benéztünk a forgatásra: Ganxsta Zolee épp keksszel dobálta meg a gézzel betekert fejű, rezignált Csernus doktort, miközben a mostanában zsűritagként és rádiós műsorvezetőként bizonyító dzsesszénekesnő feje egy asztalon pihent.

Kepes András újra felkínálja a Desszertet

Archívum2005.02.11, 16:03

Többéves szünet után újraindul az egykoron igen sikeres Desszert című műsor. Ezúttal a sikeres harmincasok jönnek sorra, olyanokat ültettek le egy asztalhoz, akik maguktól nem vacsoráznának együtt. Majka a tőzsde elnökével és egy költőnővel adomázik, Csernus pedig megpróbálja boncolgatni Hajós személyiségét, aki ellenben viccekkel kerülné el a konfrontációt, így mesél a fejre szórt lisztről, a fejbúbra csurgatott tojásról és a kinyitott majomról.

Nagyinterjú: Csernus Imre

Archívum2004.11.29, 17:08

Csernus Imre régi ismerős. Vannak, akik szerint arrogáns, elviselhetetlen alak, mások viszont imádják és az egekig magasztalják. Egy biztos: személyisége valamilyen érzelmet mindenkiből kivált. A körülötte kerekedett vitában a Playboy persze nem foglalhat állást, ám interjúnk alapján most Ön is eldöntheti, hogy milyen ember valójában az ország főállású pszichiáterre. Mi kérdeztük, Csernus meg őszintén Bevállalta - még a cseppet sem makulátlan múltját is.

Dr. Csernus helyett Xantus Barbaráék

Archívum2004.09.14, 15:49

A rendszerváltozás utáni évek nagy sikerű szappanoperája, a Família Kft. régi részeivel töltik ki a VIASAT3-on megszűnő pszichiáter-show műsoridejét.

Hétvégi szingliparti Gyulán

Archívum2004.09.07, 13:52

Pokrivtsák Mónikától randi- és csábítástippeket, Csernus Imrétől lelki gubancok feloldását remélhetik azok a szingli lányok, akik hétvégén Gyulára látogatnak, sőt, akár férjhez is mehetnek - ígérték a szervezők a hétfői sajtótájékoztatón.

Pszichiátershow a Viasat3-on

Archívum2003.12.23, 15:44

Nem csak a kórházban, hanem januártól a képernyőn is problémafeltárónak szánt beszélgetéseket folytat Csernus Imre, az Országos Pszichiátriai Intézet szenvedélybetegekre szakosodott orvosa.

Előző
  • 1
Következő