börtön

címke rss

Börtönben marad a lakótársát halálra verő, esztergomi férfi

Itthon2021.10.04, 15:24

Újabb három hónappal hosszabbították meg a letartóztatását annak a férfinak, aki újévkor a vád szerint megütötte lakótársát, aki életveszélyesen megsérült, és már a többszörös műtét sem mentette meg az életét, egy hónap múlva meghalt.

Több, mint 35 milliós kárt okozott egy internetes csaló

Itthon2021.10.04, 15:00

Börtönbe kerülhet az a férfi, aki mindössze 9 hónap alatt 25 embert csapott be azzal, hogy olyan termékeket kínált eladásra, amelyekkel igazából nem rendelkezett. 35 millió forint kárt okozott vevőinek.

"Mindenki tudja, hogy ártatlan" - Bérgyilkossággal vádolt, börtönben lévő bátyjáról nyilatkozott Curtis

Life.hu2021.10.02, 06:18

Ahogyan mi is írtunk róla korábban, Hajdú Péter nemrég jelentette be, hogy a Frizbi című műsor visszatér, ezúttal a Life TV képernyőjére. A műsorvezető első vendégei között Curtis is helyet kapott. A rapper most először beszélt majd a nyilvánosság előtt a bérgyilkossággal vádolt, börtönben lévő bátyjáról.

Megszólalt a Dózsa György úti gázoló a börtönből

Itthon2021.09.30, 21:31

Szigorú körülmények között, magánzárkában tölti büntetését a Dózsa György úti gázoló néven elhíresült Molnár Richárd június óta, amikor a Fővárosi Törvényszék jogerősen három és fél év fogházra ítélte. A férfi a Blikk kérésére részletesen beszámolt a büntetése előtti életéről, majd elmondta azt is, hogyan keveredett drogügyekbe és verekedésekbe, és hogy érzi magát a börtönben.

Száznál is több halottja van az ecuadori börtönütközetnek

Nagyvilág2021.09.30, 08:43

Száz fölé emelkedett az ecuadori Guayaquil kikötőváros börtönében lezajlott bandaütközet halálos áldozatainak száma, miután a hatóságok újabb holttesteket találtak - közölte szerdán a dél-amerikai ország büntetés-végrehajtási hatósága.

Nyakon szúrta magát a börtönben a csantavéri bérgyilkos

Life.hu2021.09.29, 22:17

A csantavéri bérgyilkosként elhíresült D. Csaba öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben: egy éles tárgyat szúrt a nyakába. Az ügyvéd elárulta, miért tehette ezt magával a férfi. 

Úgy megverte ismerősét egy homrogdi férfi, hogy maradandó fogyatékosságot szenvedett

Itthon2021.09.29, 19:14

Első fokon 5 év börtönre ítéltek egy férfit, aki egy korábbi vita miatt ököllel úgy megverte ismerősét, hogy több csontja is eltört, és maradandó pszichés sérülést szenvedett. A verekedés idején ráadásul a férfi felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt állt. Az ítélet nem jogerős, a férfi és ügyvédje fellebbezett.

"Reméljük, soha nem jön ki a börtönből ez az ember" - Megszólalt a meggyilkolt soroksári futónő édesanyja

Life.hu2021.09.29, 16:29

Két nappal az ítélethirdetés előtt vallomást akar tenni a soroksári kocogónő gyilkosa. A férfi három éve makacsul hallgatott az ügyben, amelyben azzal vádolják, hogy megfojtott és megbecstelenített egy édesanyát még 2013-ban Soroksáron.

Beteg nyugdíjasokat fosztott ki egy tompai nő

Itthon2021.09.28, 16:29

Börtönbe kerülhet az a tompai nő, aki több beteg, nyugdíjas embert is kifosztott az utcán, vagy a lakásukban, kihasználva védtelenségüket és óvatlanságukat.

Egyenesen a bíróságról próbált megszökni egy férfi, miután letartóztatták

Itthon2021.09.28, 15:23

Megpróbált megszökni a bírósági ülés végén egy 33 éves, csalással vádolt férfi azután, hogy elrendelték a letartóztatását. Ezért most fogolyszökés miatt is felelnie kell, amiért akár három évvel hosszabb börtönbüntetésre számíthat.

Akár 100 évet is kaphat a szexkereskedelemmel vádolt népszerű amerikai énekes

Life.hu2021.09.28, 11:49

R. Kelly amerikai énekes akár 100 év börtönbüntetést is kaphat, amiért közel húsz éven keresztül nők és gyermekek szexuális zaklatására irányuló rendszert működtetett.

Titkos bűnszervezetben árulták a drogot a XXII. kerületben

Itthon2021.09.27, 18:41

Drogkereskedéssel kapcsolatos bűnszervezetet számoltak fel a készenléti rendőrök 2020. január 28-án, melynek tagjai ellen vádat emelt, és börtönbüntetést javasolt az ügyészség.

Börtönbe kerülhetnek, amiért részegen ültek a volán mögé

Itthon2021.09.27, 15:11

Az ügyészség börtönbüntetést javasolt azzal a két férfival szemben, akiket nyáron tetten értek, amint Kaposváron részegen vezettek úgy, hogy mindketten felfüggesztett börtönbüntetés alatt álltak.

Szomszédait meglopta, élettársát halálosan megfenyegette egy börtönből szabadult férfi

Itthon2021.09.27, 15:32

Akár hét és fél év börtönre is számíthat az a férfi, aki egy korábbi büntetéséből szabadulva összeköltözött egy nővel, majd több szomszédját is meglopta, amivel többmilliós kárt okozott. Amikor a nő szembesült a férfi múltjával, azonnal véget akart vetni a kapcsolatnak, de a férfi kést rántott, és azzal megfenyegette, hogy végez vele.

Megerőszakolt egy lovat, ezért börtönbe került, ahonnan megszökött, majd fél órával később félmeztelenül rohangált

Nagyvilág2021.09.25, 11:29

Megszökött a börtönből a 25 éves Jonah Barrett-Lesko, akit idén júniusban egy kamerafelvétel buktatott le, miközben egy lóval szexelt, ám még aznap rátalált egy rendőr, amint egy szál boxeralsóban száguldozik a Colorado délnyugati részén található Animas River folyó mentén.

Erotikus házi videót szeretett volna forgatni barátjával: akár 3 év börtönt is kaphat érte

Life.hu2021.09.24, 11:45

Pornográf tartalom készítésével és terjesztésével vádolja a rendőrség azt a 19 éves lányt, aki barátjával erotikus házi videót szeretett volna készíteni, hogy azt online oldalára feltöltve extra bevételhez jusson. Akár három év börtönt is kaphat. 

Bosszúból leütötte, majd felakasztotta a barátját, mert az lopott az anyjától

Itthon2021.09.24, 09:39

A Szegedi Ítélőtábla az ügyészség indítványával egyezően továbbra is börtönben tartja azt a férfit, aki bosszúból leütötte, majd felakasztotta barátját, hogy az öngyilkosságnak tűnjön.

Nem bír magával a nyilvános helyeken szexelő pár, ismét lebuktak - fotó

Nagyvilág2021.09.24, 09:30

Több nyilvános helyen is rajtakaptak egy fiatal házaspárt, amint meztelenül, félreérthetetlen pózokban fetrengenek egymáson. A párt korábban már felfüggesztett börtönre ítélték nyilvános szex miatt, de úgy tűnik, nem tanultak belőle: legutóbb egy fotófülkében buktak le.

Több lányt is megerőszakolt egy fiú, köztük egy iskolatársát is - fotó

Nagyvilág2021.09.23, 19:14

Ránézésre senki nem gondolná, de az ártatlan külsejű Peter Muir valójábai igazi szexragadozó: a most 23 éves férfi tizenéves kora óta több lányt is megerőszakolt. Ám ez csak azután derült ki, hogy egyik áldozata olyan mértékű lelki traumát szenvedett a támadás során, hogy kis híján öngyilkos lett. A lány végül elment egy pszichológushoz, aki azt javasolta neki, hogy azonnal vegye fel a kapcsolatot a rendőrökkel - írja a DailyStar.

Rejtett mobiltelefonnal filmezte a középiskolai lányokat, 60 évet kapott a kirúgott gondnok

Nagyvilág2021.09.23, 11:53

Egy floridai középiskola egykori gondnokát 60 év börtönre ítélték, amiért kamerát rejtett el a női mosdóban - írta meg a Fox.

Három éven keresztül terrorizálták és szedték el a pénzét a kisbéri férfinak

Itthon2021.09.23, 11:47

A két férfi évekig fenyegetéssel és erőszakkal vett rá egy közmunkást, hogy adja oda nekik a fizetését, akinek emiatt veszélybe került a megélhetése, és a helyi lakosok szerveztek számára gyűjtést. Az egyik férfi ezenkívül egy másik kisbéri lakost is megfenyegetett, és pénzt követelt tőle. A komáromi bíróság ezt a férfit 7, társát pedig 4 és fél év börtönre ítélte elsőfokon, ám az ügyész szerint ennél mindketten súlyosabb büntetést érdemelnek.

Hét év nemzetközi hajsza után fogták el a rablókat, akik 110 millió forint értékben loptak karórákat Budapesten

Life.hu2021.09.22, 16:59

110 millió forint értékű zsákmánnyal távoztak az elkövetők egy terézvárosi luxusóra-szaküzletből 2014-ben, miután az alkalmazottakat olyan súlyosan bántalmazták, hogy az egyikük életveszélyesen megsérült. A budapesti rendőrök két gyanúsítottal szemben most zárták le a fél Európán és Oroszországon átívelő nyomozást.

Gyomorforgató dolgokat tett 11 éves unokájával a pedofil férfi: borzalmas részletekre derült fény

Life.hu2021.09.22, 19:01

Egy 57 éves férfi rendszeresen zaklatta, fogdosta, erőszakosan szexuális cselekményre késztetett egy 11 éves kislányt. Az ügyészség a 8 év fegyházbüntetés súlyosbítását indítványozta.

Több ezer követője előtt kényeztette magát a 22 éves influenszert, de nem az történt utána, amire számított (18+)

Life.hu2021.09.22, 09:05

Letartóztattak egy 22 éves indonéziai influenszert, aki állítólag élőben közvetítette, ahogy anyaszült meztelenül maszturbál több ezer rajongója előtt.

Letartóztattak egy indonéz influenszert, mert élőben maszturbált a rajongóinak

Nagyvilág2021.09.21, 11:12

Letartóztattak egy 22 éves indonéziai influenszert, aki meztelenül közvetítette ahogyan élőben maszturbált több ezer rajongójának - írta meg a Dailystar.

Elfogták az izraeli börtönből megszökött utolsó két rabot

Nagyvilág2021.09.19, 10:04

Izraeli biztonságiak elfogták a két hete egy börtönből megszökött hat palesztin rab közül az utolsó két, még szabadon lévőt vasárnap hajnalban Ciszjordánia északi részén, Dzseninben - jelentette a katonai rádió vasárnap.

17 és fél év börtönre ítélték a tévésztárt

Tévé2021.09.16, 12:19

Tizenhét és fél éves börtönbüntetés vár csalás miatt a Love & Hip Hop: Atlantában látott rapperre, Mo Fayne-re.

Megszólalt Galambos Lajos ügyvédje: minimum ennyi időre kell börtönbe vonulnia a zenésznek

Life.hu2021.09.16, 09:48

Ahogy arról mi is hírt adtunk a minap, Galambos Lajos letöltendő börtönbüntetést kapott.

Legalább ennyi időt kell majd börtönben töltenie Lagzi Lajcsinak

Itthon2021.09.16, 09:58

Legkevesebb kilenc hónapot kell majd börtönben töltenie Lagzi Lajcsinak az ügyvédje szerint. A zenészt szerdán ítélték el, ami ellen fellebbezett, így a döntés nem jogerős. A Érdi Járási Ügyészség is fellebbezést jelentett be egy országosan ismert zenész és társai ellen lopás és vesztegetés miatt született ítélettel szemben a büntetés súlyosbítása érdekében.

Kifosztott egy idős embert Tatabányán, majdnem három évet kapott

Itthon2021.09.15, 20:38

Kifosztás miatt 2 év 10 hónap börtönre ítélték elsőfokon azt a férfit, aki 2019 júniusában meglopott egy 83 éves nyugdíjast Tatabányán.

Bevonult a börtönbe a szexrabszolgák toborzásáért elítélt színésznő

Tévé2021.09.16, 08:58

A Smallville-ből ismert Allison Mack a vártnál korábban kezdte meg hároméves börtönbüntetését, miután elítélték szexrabszolgák toborzásáért.

Gyújtogatással bosszulta meg a szakítást egy férfi Sopronban

Itthon2021.09.15, 16:11

Vádat emelt az ügyészség az ellen a soproni férfi ellen, aki tavaly fel akarta gyújtani közös albérletüket, miután a barátnője elhagyta.

Építkezésekről lopott egy háromtagú banda, majd továbbadták a zsákmányolt szerszámokat

Itthon2021.09.14, 21:17

Lopás és orgazdaság miatt emeltek vádat egy építési területek, és csarnokok kifosztására szakosodott betörő banda három tagjával szemben, akik mindössze fél év alatt 21 helyre törtek be Kecskeméten, majd a meszerzett holmikat eladták. Velük együtt a lopott eszközöket megvásárló orgazdáknak is felelniük kell.

Felnyílt motorháztetővel vezette a lopott autót, aztán elütött egy biciklist

Itthon2021.09.15, 07:57

Közúti veszélyeztetés, jármű önkényes elvétele, és cserbenhagyás miatt is felelnie kell annak a férfinak, aki 2019 telén Oroszlányban nyitott motorháztetővel vezetett egy lopott autót, majd elsodort egy biciklist, akinek nem nyújtott segítséget. A férfi mindezt ráadásul vezetéstől eltiltás időszaka alatt követte el.

Évekre börtönbe került egy szerb embercsempész, és az országból is kitiltották

Itthon2021.09.14, 17:12

Azajkai ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a szerb férfit, aki augusztus 18-án 21 migránst zsúfolt be egy kisteherautóba, és annak ellenére, hogy azok jelezték, hogy fogy a friss levegő, a férfi egyszer sem állt meg.

Úgy tett, mintha megbotlana, majd saját spermájával töltött fecskendőt szúrt egy idegen nőbe - Videó

Life.hu2021.09.12, 15:58

Tíz év börtönre ítélték a férfit, aki a saját spermájával töltött fecskendővel szúrt meg egy nőt.

Világmegváltó egészségügyi megoldások helyett sok millió dollárt nyelt el a csaló startup

Gazdaság2021.09.12, 12:53

Elizabeth Holmes éveken át ígérte, hogy startup vállalatával megreformálja az egészségügyet, noha ez sosem történt meg. A többek szerint az évszázad csalását elkövető nő több százmillió dollárt zsebelt be, azonban most akár 20 év börtönt is kaphat a hazugságai miatt.

Börtönbe kerülhet a férfi, aki a tiltás ellenére vezetet

Itthon2021.09.09, 09:34

A férfinak előbb azért vették el a jogosítványát, mert részegen vezetett, aztán pedig azért indult ellene eljárás, mert annak ellenére vezetett, hogy attól eltiltották. Nem először.

3 döbbenetes börtön, amelyben öröm raboskodni

Life.hu2021.09.08, 07:45

Magyarországon 1996 óta szeptember 8-án,azaz ma ünneplik a büntetés-végrehajtás napját. Ebből az alkalomból három különleges börtönt mutatunk be, ahol egyáltalán nem rossz elítéltnek lenni.

41 rab halt meg egy börtöntűzben

Nagyvilág2021.09.08, 13:24

Negyvenegy ember halt meg szerdán egy Jakarta melletti túlzsúfolt börtönben pusztító tűzben - közölte a rendőrség. Nyolcan súlyos, hetvenhárman könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Szabálytalan előzéssel okozott halálos balesetet egy férfi Csávolynál

Nagyvilág2021.09.07, 19:57

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki tavaly nyáron az 55-ös főúton szabálytalanul próbált előzni, emiatt egy sofőr meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült. A sofőr a baleset után cserbenhagyta az áldozatokat, megállás nélkül továbbhajtott.

Öt évre börtönbe kerül egy vietnami férfi, mert terjesztette a koronavírust

Nagyvilág2021.09.07, 14:49

Öt év börtönbüntetésre ítéltek egy vietnami férfit, mert semmibe vette a koronavírus ellen hozott korlátozásokat és terjesztette a vírust - írta meg a BBC.

Dílereket állítottak bíróság elé Heves megyében

Itthon2021.09.03, 15:53

Vádat emeltek Heves megyében egy háromtagú család, illetve egy fiatal férfi ellen, akik rendszeresen kínáltak eladásra drogokat, volt, aki maga is fogyasztott belőlük.

"Nem a szabadságom, hanem az életem volt a tét" - Galambos Lajos akciója előtt titkos dossziét hagyott gyerekeire

Life.hu2021.09.03, 08:22

Galambos Lajos segített egy bűnbanda elfogásában, habár félt, hogy az akció az életébe kerülhet. Mielőtt elindult volna a küldetésre, leültette a gyerekeit, és elbúcsúzott tőlük. Egyiküknek pedig átadott egy titkos dossziét 

Majdnem húsz liternyi üzemanyagot sikkasztott el egy munkagépkezelő

Itthon2021.09.02, 20:49

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki visszaélt az üzemanyagkártyával, melyet főnökétől kapott munkavégzés céljára, és több mint hétmillió forint kárt okozott.

Közel hat év fegyházra ítéltek egy salgótarjáni sorozattolvajt

Itthon2021.09.02, 20:33

Öt év nyolc hónap böertönre súlyosította az ügyészség annak a salgótarjáni férfinak a büntetését, aki egy ismerőse kocsiját használva benzint lopott, betört egy házba, később a vonaton lopott utastársától, majd egy mobiltelefoneladással vert át két férfit bő egy hónap alatt.

Zendülés tört ki a budapesti fegyházban

Itthon2021.09.02, 13:19

A Budapesti Fegyház és Börtönben három rab ellenállt az őrök felszólításának, az ágyaikkal és a matracaikkal eltorlaszolták a zárkájuk bejáratát, majd szidni kezdték az őröket.

Fekete Dávid teljesen megtört a börtönben: ezzel fenyegetőzik

Life.hu2021.09.01, 15:53

Az egykori Megasztár ma már nem a zenei tehetsége miatt kerül a médiába, hanem hosszú bűnlajstroma miatt. Áldozatai milliárdos nagyságrendekről beszélnek.

Holttestet találtak Nagykürtösön

Nagyvilág2021.08.31, 11:20

Egy buszmegállóban vert halálra egy 60 éves férfit egy 15 éves fiú a szlovákiai Nagykürtösön. A nyomozók úgy gondolják, a pénze miatt támadhatott az idős emberre. 

Az afganisztáni hatalomátvételkor több ezer ISIS-K terroristát engedtek szabadon a szélsőséges tálibok

Nagyvilág2021.08.30, 14:17

A Pentagon állítása szerint napokkal a Hamid Karzai Nemzetközi reptérnél elkövetett terrortámadás előtt a szélsőséges tálibok több ezer ISIS-K-hoz (Iszlám Állam afganisztáni szervezete) köthető terrorista rabot engedtek szabadon. A szabadon engedetett terroristák pontos számáról nem tudott  pontos tájékoztatást adni a Pentagon. A Donald Trump hivatali ideje alatt szolgáló terrorelhárító specialista szerint ez hozzájárulhatott a kabuli reptéren történt terrortámadáshoz. A szélsőséges terroristákat gyakorlatilag tálcán kínálták fel a táliboknak.

Rengeteg nőt megerőszakolhatott a világhírű pornósztár, a legfiatalabb áldozata egy 15 éves lány lehetett

Nagyvilág2021.08.27, 14:10

Szexuális bűncselekmények egész sorával vádolják az ismert pornószínészt, Ron Jeremyt, egészen 1996-ig visszamenően. A férfi egyelőre mindent tagad, annak ellenére, hogy több mint egy éve letartóztatták három nő megerőszakolása miatt, és az ismert áldozatok száma azóta folyamatosan nő - írja a DailyStar.

Egy év alatt 10 millió forintot csalt ki ügyfeleitől egy siófoki vállalkozó

Itthon2021.08.25, 15:00

Csalás miatt emeltek vádat egy 38 éves, siófoki férfival szemben, aki több millió forint értékben vett fel megrendeléseket ügyfeleitől, azonban az átvett összegeket nem utalta át a gyártónak.

„Nem érintkezhet más rabokkal" - így él a börtönben a Dózsa György úti gázoló

Life.hu2021.08.25, 12:23

M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló 2017. május 15-én 110 kilométeres sebességgel hajtott bele a Dózsa György úton egy szabálytalanul kanyarodó Citroenbe, amiután az egy buszmegállóba csapódott, ahol több embert elgázolt. A balesetben ketten életüket veszítették és hárman megsérültek. 

Wisconsin államban nem lehet ezentúl raboknak nevezni a börtönbüntetésre ítélt bűnözőket

Nagyvilág2021.08.24, 13:39

A Wisconsin állambeli Dane megye új seriffje bejelentette, hogy a megye börtöneiben élő fogvatartottakat mostantól "lakóként" fogják emlegetni annak érdekében, hogy tükrözni tudják a társadalom értékeit. Kalvin Barrett a változásokat az új értékek megvalósításának nevezte, amelyek rehabilitációs környezetet teremtenek a gondozottak számára - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Két nőt vitt fel a lakására a miskolci férfi: szex helyett valami egészen mást kapott (18+)

Life.hu2021.08.22, 11:56

A két nő először ügyesen elcsábította a férfit, aztán olyat tettek, amiért nyolc év börtönt is kaphatnak...

Halálosan megfenyegette Fekete Dávidot egy bűnbanda a győri börtönben

Tévé2021.08.21, 07:48

Halálos fenyegetést kapott a győri börtönben a 100 millió forint felett elkövetett sikkasztással gyanúsított egykori megasztáros énekes - írja a Blikk. „Szorul a hurok a nyaka körül! Megfenyegették bent a bűnözők, ami nem tréfa. Annak a pesti bandának ülnek bent tagjai, akikkel Fekete korábban üzletelt. Rajtuk keresztül üzent a főnök, hogy messzire elér a keze, erre gondoljon, ha beszélni akar” – tudta meg a Blikk, a neve elhallgatását kérő informátortól.

"Szorul a hurok a nyaka körül" - Fekete Dávid életveszélyes fenyegetést kapott a börtönben

Life.hu2021.08.21, 06:29

Fekete Dávid sikkasztás miatt van rács mögött, ahol állítólag halálos fenyegetéseket kapott.

Apa nélkül nőnek fel Fekete Dávid ikrei? Nem biztos, hogy valaha gyakorolhatja a szülői szerepet

Life.hu2021.08.19, 07:59

Fekete Dávid januárban még úszott a boldogságban, amikor feleségével hazavitték fiaikat a kórházból, ám ez a családi idill május 6-án szertefoszlott. Az énekest letartóztatták, felesége feljelentést tett ellene, és beadta a válókeresetet. 

Emberek százait verte át hamis hirdetésekkel egy internetes csaló

Itthon2021.08.18, 14:46

Csalás miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki 2018 július és 2020 június között 302 embert tévesztett meg azzal, hogy hamis hirdetéseket tett közzé az interneten, majd amikor a vevők jelentkeztek, és átutalták a pénzt, nem küldte el nekik a megrendelt árut. Ezzel több mint három milliós kárt okozott.

Öt év börtönt kaphat a tinédzser, aki elektromos cigit dugott egy kurtafarkú kenguru szájába

Life.hu2021.08.13, 17:06

A tinédzser lány többször is az állat szájába dugta az elektromos cigarettáját, majd megpróbálta elérni, hogy szívjon belőle az apró kurtafarkú kenguru.

Megkéselte 20 évvel fiatalabb barátnőjét egy féltékeny férfi a nő nyolcéves kisfia előtt

Nagyvilág2021.08.13, 10:55

A 46 éves, angol Carl Antonio Scott késsel támadt barátnőjére, a 26 éves Jayde Hallra, majd többször megszúrta arcán és nyakán a fiatal nőt, mire az holtan esett össze. A férfi ezután felhívta a rendőröket, és a lány anyját, és higgadtan közölte velük, hogy féltékenységében megölte Hallt, miután az férfi kollágájával iszogatott, és azt mondta neki, hogy véget akar vetni a kapcsolatnak. A napokban emeltek ellene vádat, ám rá két napra Scott felakasztotta magát a börtönben.

Gyerekpornó miatt hat és fél év börtönt kapott egy tévészereplő

Tévé2021.08.13, 17:50

Hat és fél év börtönre ítélték Lori Wickelhaust, akit korábban a Várandós tinik című realitysorozatban lehetett látni.

Nem segített Lagzi Lajcsin a csalók lebuktatása: évekre rács mögé kerülhet

Life.hu2021.08.12, 22:27

Galambos Lajos csalók lebuktatásában segített a hatóságoknak, de nagyon úgy tűnik, hogy ez az ő ügyében nem jelent enyhítést. 

Levágta magáról a nyomkövetőt egy magyar férfi, majd elbújt: nem fogod kitalálni, hova

Life.hu2021.08.10, 17:30

Levágta magáról a nyomkövetőt egy ceglédi férfi, majd elbújt az őt üldöző rendőrök elől. Visszavágyott a börtönbe, miközben arról beszélt, Horvátországig menekült volna, ha nem találják meg.

27 késszúrással ölte meg szeretőjét a nő, mert az nem akart vele együtt élni

Life.hu2021.08.10, 14:56

Travis Alexanderre holtan találtak a fürdőszobájában, miután szeretője, Jodi megölte. A nő elvágta a torkát, és 27-szer szúrta meg.

Börtönben marad a pedofil férfi, aki kisfiúkat zaklatott szexuálisan

Itthon2021.08.10, 13:55

Hónapokon keresztül zaklatott szexuálisan gyerekeket egy férfi. Az áldozatai kisfiúk voltak. Az ismerősei gyerekei.

Tíz évre börtönbe kerül egy sofőr

Itthon2021.08.05, 15:59

A Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki jogosítvány nélkül, részegen vezetett, annak ellenére, hogy korábban eltitották tőle.

Női börtönbe kerül a saját anyját megerőszakoló transznemű Youtuber

Nagyvilág2021.08.05, 16:14

A saját anyját megerőszakoló, biológiailag férfi elítéltnek jóváhagyták a kérelmét, így a férfi nemi szervekkel rendelkező szexuális ragadozó női börtönben töltheti le a börtönbüntetését - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A dohánybolt biztonsági kamerája leplezte le a tolvajokat - Videó

Itthon2021.08.05, 14:35

A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik egy besenyőteleki dohányboltban ellopták egy vásárló pénztárcáját, majd elmentek az üzletből.

Majdnem harminc embert vert át egy autókereskedéssel foglalkozó férfi

Itthon2021.08.05, 14:32

A Siófoki Járási Ügyészség 27 rendbeli csalás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki külföldről behozott autók ígéretével több mint 22 millió forintot csalt ki vevőitől.

Nőket erőszakolnak meg magukat nőnek valló férfiak transznemű börtönökben

Itthon2021.08.01, 14:11

Transznemű börtönökben eshettek teherbe nők, akik férfiakkal kerültek egy cellába – erről egy Twitter-üzenetben számolt be a Women Liberation Front (WoLF) nevű radikális feminista csoport.

Elítélték a macskagyilkos férfit, aki 16 állatot késelt meg: ennyit kapott

Life.hu2021.07.30, 17:46

Több mint öt év börtönbüntetésre ítélték pénteken a "brightoni macskagyilkosként" emlegetett brit férfit, aki 2018 és 2019 folyamán 16 macskát késelt meg az éjszaka leple alatt.

Adócsalás miatt kell felelnie az énekesnőnek: 4,5 milliárd forinttal tartozik

Life.hu2021.07.30, 13:28

Elegendő bizonyítékot találtak Shakira ellen: adócsalás miatt kell bíróság előtt felelnie. 

Fekete Dávid szándékosan nem találkozik gyerekeivel: mióta lecsukták, nem látta őket

Life.hu2021.07.29, 08:43

Fekete Dávid - akit több mint 100 millió forint elsikkasztásával gyanúsítanak -, közel három hónapja van letartóztatásban. Ezalatt egyszer sem látta az ikreit. Bár felesége, Regina, aki azóta beadta a válókeresetet, bevihetné hozzá a gyerekeket, ő mégsem ragaszkodik ehhez, igyekszik megkímélni a gyermekeit a börtön okozta stressztől. 

A börtönből csapták be áldozataikat, kevésen múlt, hogy hozzájussanak 10 millió forinthoz

Itthon2021.07.27, 15:03

Négy rab a börtönben három éve elhatározta, hogy szerencsejátékokra történő fogadással szereznek pénzt. A csalássorozatba a szabadlábon lévő élettársaikat is bevonták. A nők voltak azok, akik az áldozatok számát a telefonkönyvekből kikeresték. A pénzből aztán fogadásokat kötöttek, és csak kevésen múlt, hogy hozzájussanak 10 millió forinthoz.

Szabadulna Damu nevétől a korábban alkoholgondokkal küzdő Edina

Life.hu2021.07.27, 07:51

Bár négy éve nem találkoztak, még mindig Damu Roland felesége Edina. A nő szabadulna a Damu névtől, és szeretné, ha ő nevelhetné négyéves kislányukat, Maját, de nincs pénze elindítani a válópert.

Döbbenet! Rendőrök vitték el Pumped Gabót

Life.hu2021.07.25, 06:46

Pumped Gabóról olyan történet látott napvilágot, amit egyhamar biztos, hogy nem felejtünk el. Rács mögé került a sztár.

Nevelőapja ejtette teherbe a 11 éves kislányt: "Hiába sírtam, hogy fáj, kést szorított a nyakamhoz" (18+)

Life.hu2021.07.24, 10:56

Megdöbbentő dolog történt egy Heves megyei kis faluban: egy férfi hónapokon át megerőszakolta, majd teherbe is ejtette 11 éves nevelt lányát.

Kalauzra támadt egy férfi, mert szóvá tette, hogy helytelenül viseli a maszkot

Itthon2021.07.23, 16:55

A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és garázdaság miatt emelt vádat azzal az enyingi férfival szemben, aki az állára húzott maszkkal utazott a vonaton, majd rátámadt a kalauzra, aki ezt szóvá tette. A férfi korábban a vasútállomáson dolgozó biztonsági őrrel is vitába keveredett.

Ártatlannak vallja magát Harvey Weinstein

Life.hu2021.07.23, 13:44

Harvey Weinstein kerekesszékben és barna börtönruhában vonult be a bíróságra.

Megerőszakolják a nőket a velük összezárt "transznemű" férfiak Kalifornia legnagyobb börtönében

Nagyvilág2021.07.22, 18:29

Joe Biden amerikai elnök beiktatása után, idén januárban lépett érvénybe az a transzneműeket pártoló törvény, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai elítéltek ne biológiai nemük szerint, hanem a saját maguk által deklarált nemük szerint legyenek elzárva az amerikai büntetés-végrehajtási intézményekben - írta a The Blaze.

Kiszabadították a svéd börtönben túszul ejtett őröket

Nagyvilág2021.07.22, 07:01

Túszokat ejtettek rabok a Stockholmtól nagyjából száz kilométerre nyugatra található Hällby börtönében - közölte a TT helyi hírügynökség és az SVT közszolgálati rádió szerdán.

Döbbenet! Forró autóban hagyták a kétéves kislányt: nem élte túl

Life.hu2021.07.19, 08:27

A forró autóba zárt kislány hét órán keresztül szenvedett a hőségben. A nőt, akinek vigyáznia kellett volna a gyermekre a szülők bízták meg azzal, hogy napközibe vigye a kislányt, ám hatalmas tragédia történt.

Vámpírnak képzelte magát egy perverz tanár, fecskendőket is vitt az iskolába, hogy megigya egy fiatal tanítványa vérét

Nagyvilág2021.07.16, 22:35

10 év börtönre ítélték azt a texasi férfit, aki tanárként dolgozott egy középiskolában, és kiderült róla, hogy rendszeresen molesztálta az egyik tanítványát, sőt, még egy rendkívül perverz szexuális játékra is rá akarta venni a lányt: fecskendőket vitt magával az iskolába, hogy kiszívja, és megigya a vérét - írta meg a DailyStar,

14 éves volt ez a gyönyörű modell, amikor a perverz fotós meztelen képeket készített róla, most másokon segít - fotó

Nagyvilág2021.07.16, 09:12

A 32 éves, krakkói Claudia Fijal modellkarrierje már tizenéves korában szárnyalni kezdett. Ám egy fotós durván visszaélt a tapasztalatlanságával és ártatlanságával: rejtett kamerával meztelen felvételeket készített az akkor mindössze 14 éves lányról. Fijal elmondta, rendkívül kiszolgáltatva, és megsemmisülve érezte magát, ezért szeretné felhívni a fiatal, feltörekvő modellek figyelmét, hogy legyenek nagyon óvatosak, mert az ő példájából tanulva elkerülhetik a hasonló kellemetlen élményeket.

Kálmánka boncolási eredményét várja a család: "Lehet, hogy görcsöt kapott, vagy hirtelen rosszul lett!"

Life.hu2021.07.15, 17:37

Borzasztó tragédia történt szombaton, amikor az egyik karcagi strandon belefulladt egy 7 éves kisfiú a gyógymedencébe. A börtönben levő édesapa teljesen összeomlott és mindenáron szeretne részt venni a temetésen. 

Évekig zaklatott, majd teherautója hátuljában megerőszakolt egy kamaszlányt egy pedofil férfi

Nagyvilág2021.07.14, 20:12

A 61 éves, manchesteri Gary Healey szörnyű titkára azután derült fény, hogy áldozata beszélt az esetről a barátainak. A férfi egy éven belül többször is megerőszakolta.

Négy hónap alatt 18 budapesti lakásból lopott egy tíztagú tolvajbanda

Itthon2021.07.14, 16:41

A huszonéves, illetve tizenéves fiatalokból álló társaság besurranás módszerével jutott be budapesti lakásokba, ahonnan több tíz-illetve százezer forintos értékben loptak.

Megszólalt L.L. Junior exének ügyvédje: elárulta, börtönbe kell-e mennie Hopp Csillának

Life.hu2021.07.14, 07:11

Lezárult a nyomozás L.L. Junior és Hopp Csilla kisfiának, Dávidka halálának ügyében, akit 2019. augusztusában ütött el egy autó, miután a tilos jelzés ellenére kiszaladt az úttestre. A rendőrség közel két évig dolgozott az ügyön, aminek gyanúsítottja a kisfiú édesanyja, Csilla.

Berki Krisztián nem kapott kegyelmet: két évre ítélték, de nem megy börtönbe

Life.hu2021.07.13, 20:47

Berki Krisztián büntetőfékezése miatt állt bíróság elé, ma döntés is született az ügyben. 

A börtönből üzent a karcagi strandon megfulladt gyerek édesapja: "A rácsok mögött összeomlottam"

Life.hu2021.07.13, 09:46

Összeomlott a rácsok mögött a karcagi strandon megfulladt hétéves kisfiú édesapja. Reméli, hogy kiengedik a börtönből a temetésre és a virrasztásra.

Két év börtönre ítélték Tiger Woods egykori legyőzőjét

Sport2021.07.08, 16:06

Egy argentin bíróság barátnője bántalmazása miatt két év letöltendő börtöntbüntetésre ítélte a korábbi profi golfjátékost, Angel Cabrerát.

Súlyosabb büntetést kaphat egy emberkereskedelem miatt elítélt bűnszervezet

Itthon2021.07.07, 21:03

A Fejér Megyei Főügyészség súlyosításért fellebbezett a Székesfehérvári Törvényszék által kiszabott ítélet ellen annak a négytagú szervezetnek az ügyében, akik kizsákmányoltak egy kiszolgáltatott helyzetben lévő, dunaújvárosi nőt.

Börtönbe kerülhet egy férfi, aki baltát vágott a mentőautóhoz

Itthon2021.07.07, 18:09

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki drogok és gyógyszerek hatása alatt baltával támadt a kiérkező mentősökre.

Bűnözőknek segített egy főorvos

Itthon2021.07.07, 12:10

Egy Pest megyei kórház főorvosa pénzért cserébe olyan igazolásokat adott ki, amelyekkel elítélt emberek elkerülhették a börtönt.

Fekete Dávid összeroppant a börtönben: kétségbeesetten igyekszik megtenni mindent az enyhítésért

Life.hu2021.07.07, 06:26

Fekete Dávid több mint 100 milliós csalás miatt ül jelenleg börtönben, amit a hírek szerint nem visel jól. Bentről is próbálja kiengesztelni azokat, akiket becsapott: ajándékokkal hízeleg. 

Rabok előtt közösült az elítélttel a fegyőrnő: mindenre hajlandó volt az együttlétért (18+)

Life.hu2021.07.05, 08:26

A fegyőrnő megkívánta az egyik rabot, és nem törődve azzal, hogy a férfi rabtársai mindent látnak, lyukat vágott a nadrágján, hogy együtt lehessen az elítélttel. Ami még ennél is meglepőbb, az a büntetése mindezért.