bírság

címke rss

Tilos lesz láncra verni a kutyákat

Itthon2012.05.04, 18:16

Akár több száz ezer forintos bírságra is számíthat majd az, aki kegyetlenül bánik egy állattal, a Vidékfejlesztési Minisztérium javaslata ugyanis háromszorosára, tizenöt ezer forintra emelné az állatvédelmi bírság alapösszegét. A tervezet szerint emellett tilos lesz például madarat vagy halat kör alapú edényben vagy akváriumban tartani, a sziámi harcoshalaknak nem szabad a tükörképüket megmutatni, tilos lesz a kutyák fülét kurtítani, 2016-tól pedig az ebeket nem szabad "tartósan" láncra verni.

Tiltott kötvénykibocsátás miatt büntetett a PSZÁF

Gazdaság2012.03.23, 13:35

Ötvenmillió forintos bírságot szabott ki a PSZÁF a Perfectum pénzügyi szolgáltatóra, mert a cég ellen indított vizsgálat megállapította, hogy felügyeleti engedély nélkül bocsátott ki kötvényeket.

Gyerekek megtévesztéséért bírságolt a Versenyhivatal

Gazdaság2012.10.24, 11:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két eljárásában is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapított meg kiskorúaknak szóló tájékoztatások miatt, ezért két vállalkozásra összesen 2 millió forint bírságot szabott ki.

Mit szabad egy erdõben?

Tudomány2012.03.10, 08:33

A természetbe kiözönlõ emberek némelyike hajlamos megfeledkezni a kirándulás szabályairól, különösen sok problémát okoznak a városból kiszabaduló kutyások és a tilosban lovaglók. Mit szabad és mit nem egy erdõben?

Fordulat jöhet a külföldi rendszámok "ügyében"

Jog2012.03.06, 12:22

A D.A.S. JogSzerviz szakértõi szerint az ombudsman pár napja, a külföldi rendszámokkal összefüggésben kiadott közleménye alapján akár fordulat is történhet a külföldi rendszámok "ügyében". Az alapvetõ jogok országgyûlési biztosa szerint a külföldi rendszámmal ellátott jármû belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmasak arra, hogy alapvetõ jogokat sértsenek.

Tízezer adós panaszkodott a felügyeletnél a végtörlesztés miatt

Gazdaság2012.03.05, 12:22

Közel száz célvizsgálatot és egyedi fogyasztóvédelmi beadvány nyomán indult eljárást folytatott le a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete eddig a fix árfolyamú végtörlesztéssel kapcsolatos problémák miatt. A már lezárt ellenõrzések során több mint 68 millió forint bírságot szabott ki a felügyelet.

Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság

Archívum2012.02.10, 11:39

A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a piacbefolyásolás tényleges megvalósulására - mondta el az [origo] - nak a Dessewffy, Dávid és Társai Ügyvédi Iroda szakértõje, aki rámutatott: önmagában a magatartást tiltják, és az elért nyereség négyszáz százaléka is lehet a bírság összege.

Hatmillió forintra bírságolt három fogyasztói csoportot a GVH

Archívum2012.01.18, 16:41

A hatóság szerint a vállalkozások hirdetéseikben nem, vagy nem egyértelmûen adtak információt a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, és ezzel megtévesztették a fogyasztókat. Januártól már nem lehet fogyasztói csoportokat alapítani, de a régiek még mûködhetnek.

Magyar Nemzet: Milliárdokat fizethet a MÁV, a GYSEV és az RCH

Gazdaság2012.01.09, 08:40

A Gazdasági Versenyhivatal 2,5 milliárd forint bírságot is kiszabhat a magyar és osztrák állami vasúti árufuvarozó cégek ügyében - írja a Magyar Nemzet piaci, meg nem erõsített forrásokra hivatkozva.

Árkartell miatt több százmillió euróra büntették a világ nagy mosószergyártóit

Archívum2011.12.08, 17:09

A franciaországi mosószerárakat rögzítette a Colgate-Palmolive, a Henkel, valamint a Procter & Gamble 1997 és 2004 között. Összesen 361 millió euróra büntette õket a francia versenyhivatal.

Félmilliós NAV-bírság termékbemutatón

Gazdaság2011.11.23, 11:15

Egészségmegõrzõ és konyhai eszközöket forgalmazó cég termékbemutatóján büntettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-Alföldi Regionális Adó-fõigazgatóságának ellenõrei.

Nyilvános GVH-konzultáció az új antitröszt bírságközlemény tervezetérõl

Archívum2011.11.21, 15:37

A Gazdasági Versenyhivatal nyilvános konzultációt indított az új antitröszt bírságközlemény tervezetérõl, a versenyhatóság a közlemény tervezet kapcsán várja az érdekeltek írásos észrevételeit és javaslatait december 5-éig. A közlemény felülvizsgálatával a GVH - az európai tendenciának is megfelelõen -, nagyobb teret kíván biztosítani a versenyt romboló kartellek elrettentõ erejû bírságolása elõtt.

GVH: Megalapozatlanul használta a "magyar minõség" feliratot az Aldi

Gazdaság2011.10.26, 20:23

Tizenötmillió forintra büntette meg tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt az Aldit a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a vállalkozás megalapozatlanul használta a "magyar minõség" szlogent bizonyos termékeknél.

Megtévesztõ hirdetés miatt bírságolta meg a Versenyhivatal a Taxi Plust

Gazdaság2011.10.06, 10:38

Kétmillió forintot kell fizetnie a Taxi Plus Kft.-nek, mert azt állította, hogy Budapest legolcsóbb telefonos díjszabású szolgáltatását nyújtja, kedvezményes árait hirdetõ reklámjain pedig nem látszottak jól annak feltételei.

A TV2 nem fizetne bírságot a betelefonálós játékok miatt

Tévé2011.10.06, 14:48

Október 4-én több országos, és helyi sugárzású tévécsatornát bírságolt meg az adóhatóság betelefonálós mûsorok miatt, mert nem volt játékengedélyük. A TV2 szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal döntése szembe megy a többéves piaci gyakorlattal, így bíróság elõtt támadja meg a döntést.

Tiltott szerencsejátéknak minõsített több betelefonálós mûsort a NAV

Gazdaság2011.11.14, 14:55

Több országos, és helyi sugárzású tévécsatornát bírságolt meg az adóhatóság betelefonálós mûsorok miatt, mert nem volt játékengedélyük. A hatóság a tévécsatornákat fenntartó vállalkozásokra ötszázezertõl nyolcmillió forintig terjedõ bírságot szabott ki.

Étrend-kiegészítõk miatt bírságolt a Versenyhivatal

Gazdaság2011.09.26, 19:02

Valótlan adatokat közölt, illetve gyógyhatást tulajdonított termékeinek a Vitaking Kft.

Gyógyhatású készülékeket ígérõ cégeket büntetett a Versenyhivatal

Gazdaság2011.09.21, 17:49

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttesen 7,5 millió forintra bírságolt három vállalkozást, mivel reklámokban gyógyhatást tulajdonítottak az általuk forgalmazott készülékeknek, állításaikat azonban megfelelõ bizonyítékokkal nem tudták alátámasztani.

A Mal Zrt.-nek 140 milliója van a százmilliárdos bírságra

Gazdaság2011.09.15, 11:40

A 135 milliárd forintos rekordbírsággal sújtott Magyar Alumínium Zrt. 140 milliót irányzott elõ az iszapkatasztrófa miatt várható kötelezettségekre. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint minden esély megvan arra, hogy a MAL Zrt. a bírság ellenére is tovább tudjon mûködni.

Több mint 135 milliárd forint bírságot kell fizetnie a Mal Zrt.-nek

Itthon2011.09.14, 18:59

A legszigorúbb számítás szerint rótt ki bírságot a Mal Zrt.-re a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség. Ennek értelmében a vállalatnak több mint 135 milliárd forintot kell kifizetnie a kolontári iszapkatasztrófa miatt. A Mal Zrt. ügyvédje szerint döbbenetesen magas összegû bírságot állapított meg a felügyelõség.

Tizenötmilliós bírság is kiszabható a parlagfûért

Archívum2011.09.06, 13:08

Akár tizenötmillió forint bírságot is kiszabhatnak arra a földhasználóra, aki elmulasztja a parlagfû elleni közérdekû védekezést, ezért a jogszabályok betartásával érdemes megelõzni a borsos csekk megérkezését - hívták fel a figyelmet a D.A.S. JogSzerviz szakértõi.

Telefonos zaklatás miatt büntetett a Versenyhivatal

Gazdaság2011.08.30, 16:50

Húszmillió forintot kell fizetnie a csehországi bejegyzésû, befektetési szolgáltatásokat kínáló Capital Partners a.s cégnek, mert az ügyfélként szóba jöhetõ panaszosokat több alkalommal - akár késõi idõpontban is - keresték telefonon még azt követõen is, hogy az ügyfél kifejezetten kérte: ne zaklassák.

Törvény híján vitatkozik az Auchan és a GVH, hogy hungarikum-e a pilóta keksz

Gazdaság2011.08.25, 14:46

Még folyamatban vannak azok a GVH-eljárások, amelyek egyes termékek magyar termékként való és a hatóság szerint megtévesztõ reklámozása miatt indultak. Az egyik áruházlánc vitatja, hogy a hungarikum szó használata törvénysértõ lenne, mert még nincs készen az errõl szóló törvény. A parlament menetrendje szerint az õsszel nem is lesz kész.

Megbüntette a "hungarikumokról" titkolózó Auchant a versenyhivatal

Gazdaság2011.08.22, 17:10

A Gazdasági Versenyhivatal harmincmillió forintos bírságot szabott ki az Auchanra, mert a cég nem adott ki adatokat arról, hogy az egyik akciójában kínált termékek valóban magyar eredetûek-e. A versenyhivatal elsõ körben félmillió forintos büntetést szabott ki, az az Auchan jogorvoslata után emelkedett a hatvanszorosára.

Napijegyekkel trükközõ horgásztó-tulajdonost büntetett meg az adóhatóság

Gazdaság2011.09.15, 14:34

Négyszázötvenezer forintos bírsággal sújtotta az adóhivatal egy Tolna megyei horgásztó külföldi tulajdonosát, mert az ellenõrök nem kaptak nyugtát a próbavásárláson.

Újabb hatvanmilliós bírságot kapott az RTL Klub a VV4 miatt

Tévé2011.07.19, 16:09

A Médiatanács újabb ötvenmillió forintra büntette az RTL Klubot a Való Világ legutóbbi, negyedik szériája miatt. A csatornának az ötvenmillión kívül tízmilliót kell fizetnie a mûsor elõzetesei miatt is. A Médiatanács szerint az RTL Klub kilencszázszor sértette meg a médiatörvényt február óta, azzal, hogy 16-os helyett 12-es karikával sugározta a mûsort. A hatóság további hatmillióra büntette a csatornát Alekosz társkeresõ mûsorának elõzetesei miatt.

Megbírságolták, de újra mûködhet a káptalanfüredi táborok konyhája

Itthon2011.07.15, 10:59

Bírságot kell fizetnie az élelmiszer-biztonsági szabályok megsértéséért a káptalanfüredi táborok konyhájának. A hiánypótlások után újra kinyithatott a konyha, és már két új csoport is érkezett a balatoni létesítménybe, ahol a múlt héten több mint negyvenen betegedtek meg a calicivírus eddig alig ismert típusától.

Blikk: 3,5 millió forint bírságot fizettek egy év alatt a fideszes képviselõk

Itthon2011.07.11, 08:06

Különbözõ fegyelmezetlenségek miatt a 225 fideszes képviselõ közül 24-re, összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki az elmúlt egy évben - tudta meg a Blikk a képviselõcsoporttól. A bírságokból befolyt pénzt jótékony célra fordították.

Tízmillió forintos büntetést kapott megtévesztõ szlogenjeiért a Lidl

Gazdaság2011.06.28, 16:02

A Lidl áruházlánc több tavaly megjelent reklámújságjában is megtévesztette a vásárlókat, amikor azt állította, hogy üzleteiben lehet a legolcsóbban vásárolni - olvasható a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keddi közleményében. A hatóság tízmillió forintos bírságot szabott ki a cégre.

Félmillió forintra büntette a PSZÁF az ügyfelét megfélemlítõ Intrum Justitia Zrt.-t

Gazdaság2011.06.29, 12:06

A havi törlesztõrészletet akarta beszedni a pénzügyi vállalkozás úgy, hogy késve fizetés esetére rendõrségi büntetõeljárással fenyegette ügyfelét.

Fogyasztók megtévesztése miatt büntették százmillióra a Vodafone-t

Gazdaság2011.06.30, 15:18

Százmillió forintos bírságot kell fizetnie a Vodafone-nak, mert a "Nyerj a Vodafone-nal" címû emeltdíjas sms-játékával tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben - írja a Gazdasági Versenyhivatal közleményében szerdán. A szervezet szerint a mobiltársaság megtévesztõ tájékoztatást adott a játék részvételi költségeirõl és a nyerési esélyekrõl, valamint bizonyos esetekben lényeges információkat hallgattak el.

Magyar Nemzet: 1,2 millióra büntették a Tescót egerek és romlott élelmiszer miatt

Gazdaság2011.06.14, 14:35

Nyolc Tesco áruházban találtak rágcsálókra utaló nyomokat, illetve egyéb higiéniai hiányosságokat a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal ellenõrei. Volt olyan üzlet, ahol lejárt szavatosságú élelmiszert árultak - írja a keddi Magyar Nemzet.

1,5 milliós büntetés járt a Tescónak a lejárt kakaóért

Gazdaság2011.06.03, 12:28

Másfél millió forintos bírságot szabott ki a Pest Megyei Kormányhivatal a Tescóra. Korábban a fogyasztóvédõ hatóság olyan kisgyermekeknek szánt kakaót talált az áruházlánc egyik Pest megyei üzletében, melynek szavatossága tavaly járt le, de volt két lejárati dátumot tartalmazó tálcás hús is.

Egérürülék és szakszerûtlenül kihelyezett riasztószer miatt bírságolták meg a Tescót

Gazdaság2011.05.31, 17:04

Nyolc Tesco üzletben találtak kártevõk jelenlétére utaló nyomokat az ellenõrök, ezért összesen 745 ezer forint bírságot szabtak ki - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A Tesco korábbi közleménye szerint a pénzbüntetést adminisztrációs hibák miatt kellett befizetnie az áruházláncnak.

Másfél milliós bírság bõrbetegségek gyógyítását ígérõ cégnek

Gazdaság2011.05.11, 15:55

Különösen sérülékeny fogyasztói csoportot tévesztett meg az a cég, amelyik viszketéssel és külsõ elváltozással járó bõrbetegségek gyógyítására kínálta elektromos készülékét. A Gazdasági Versenyhivatal másfél millió forintos büntetést szabott ki.

Félmillióra bírságolta a jegybankot a Közbeszerzési Döntõbizottság

Gazdaság2011.05.12, 12:45

A közbeszerzési törvény megsértése miatt ötszázezer forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bankot a Közbeszerzési Döntõbizottság. A jegybank kommunikációs szolgáltatásra írt ki közbeszerzést, de a döntõbizottság szerint túlzóak voltak az indulás minimális feltételei.

Megbírságolták a fogyasztói csoportokat szervezõ HEP Kft.-t

Gazdaság2011.05.02, 16:04

A Gazdasági Versenyhivatal 8,1 millió forintra bírságolta a fogyasztói csoportokat szervezõ Hungarian Economy Partners Kft.-t, mert megtévesztette a fogyasztókat. Ez a bírság a kiszabható legnagyobb összeg közelében van.

Kétmilliós közbeszerzési bírságot kapott az MMKA

Archívum2011.04.20, 22:29

A Kormányzati Ellenõrzési Hivatal kezdeményezésére 2 millió forintra bírságolta a Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMKA) a Közbeszerzési Döntõbizottság (KDB), mivel az több alkalommal jogtalanul mellõzte a közbeszerzési eljárást - ez derül ki  a Közbeszerzések Tanácsa honlapján megjelent határozatból. A leghosszabb az a lista, amelyben filmszakmai ellenõrzésre kötött szerzõdéseket az MMKA. Összesen 48 szerzõdés tartozik ebbe a körbe, az átlagos megbízási díj 30 és 40 millió forint közé esik. A közbeszerzési törvény szerint akkor kell egybeszámítani a szerzõdéseket, ha azok megkötése egy költségvetési évre esik, és a tárgyuk, továbbá   ...

Panaszkezelési hiányosságok miatt bírságolt a PSZÁF

Gazdaság2011.04.15, 19:35

Több pénzügyi céget is megbírságolt a PSZÁF, mert nem tartották be a telefonos panaszkezelésre vonatkozó szabályokat.

Bírságolt az OGYI a magyar orvos thaiföldi halála után

Itthon2011.03.18, 14:35

Több mint ötvenmilliós bírságot szabott ki az Országos Gyógyszerészeti Intézet a magyar orvos thaiföldi halála után indított vizsgálat során. Megállapították, hogy a történtek rávilágítottak a gyógyszeripar sokszor etikátlan kereskedelmi és promóciós tevékenységére.

Nem létezõ tartozások követelése miatt büntették meg Credigen Bankot

Gazdaság2011.03.16, 14:57

A fogyasztók megtévesztése miatt kilencmillió forintra bírságolta a Credigen Bankot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A PSZÁF megállapította, hogy tévesen értesítette hitelkésedelemrõl ügyfeleit a pénzintézet.

Sóbeszerzés miatt bírságolták meg a Fõvárosi Közterület-fenntartót

Gazdaság2011.03.07, 15:37

Jogsértõ módon bonyolította le útszórósó-beszerzését a Fõvárosi Közterület-fenntartó Zrt., ami miatt egymillió forintra bírságolta a céget a Közbeszerzési Döntõbizottság.

Börtönbe kerülhetnek a tulajdonosok ugatós kutyáik miatt Olaszországban

Nagyvilág2011.02.12, 15:02

Börtönbüntetésre ítélt a bíróság Szicíliában néhány kutyatulajdonost, akinek ebei éjszakai ugatásukkal zavarták a szomszédokat. A bíró szerint a gazdi feladata az állatok megnyugtatása.

Tíz cég tartozik egymilliárdnál is többel az adóhatóságnak

Gazdaság2011.03.10, 11:50

Több mint 45 milliárd forintnyi adóval és 38 milliárdnyi bírsággal tartoztak a magyar cégek és magánszemélyek az adóhatóságnak a tavalyi utolsó negyedévben. A legnagyobb adós egy miskolci vállalat, amelynek több mint 12 milliárdot kellene befizetnie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Az Auchan után a Tescót is megbüntették az olcsó tej miatt

Gazdaság2011.01.06, 09:53

A Tescónak több mint hétmillió forintos büntetést kell fizetnie, mert a beszerzési ár alatt árult tartós tejet. Az áruházlánc még vizsgálja a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal határozatát. Hasonló okból, novemberben az Auchant büntette 20 millió forintra a hatóság.

100 milliós kártérítést fizethet az E.ON egy pécsi trafóállomás miatt

Gazdaság2010.12.13, 17:10

Elsõ fokon 100 millió forintos kártérítésre kötelezte a bíróság az E.ON-t egy pécsi transzformátorállomás felépítése miatt.

Ellenõrizhetetlen a behavazott autók parkolójegye

Auto2010.12.01, 16:28

Nem ellenõrizhetõ, hogy jogosan parkolnak-e Budapest belterületén az autók, ha hó takarja a szélvédójüket és oldalablakaikat. A parkolóõr ugyanis nem takaríthatja le az autót, viszont ha elolvad a hó, perelhetõ a bliccelõ sofõr.

Kgfb: biztosítókat büntetett a PSZÁF

Archívum2010.11.12, 12:14

A pénzügyi felügyelet több biztosítót figyelmeztetett és bírságolt meg a kgfb-elõírások megsértése miatt.

Milliós bírságra számíthatnak a regisztrációt elmulasztó vállalkozások

Gazdaság2010.11.03, 19:48

December elsejétõl él az az uniós elõírás, ami szerint engedélyztetni kell a vállalkozások által nagy mennyiségben használt anyagokat, melynek elmulasztása esetén milliós bírságokra számíthatnak a cégek.

Milliárdos bírság a liszt árának egyeztetéséért

Gazdaság2010.11.10, 15:12

"Kõkemény" kartellben való részvétel miatt közel 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal 16  magyarországi gabonafeldolgozó vállalkozásra. A cégek felosztották egymás között a piacot és egyeztették a liszt árát.

Fogyasztói csoportot szervezõ céget büntetett a versenyhivatal

Gazdaság2010.10.15, 12:04

A Gazdasági Versenyhivatal 900 000 forint bírságot szabott ki a Euromobilien Hungary Kft.-re. A hatóság szerint a fogyasztói csoport szervezésével foglalkozó cég reklámjaiban nem volt egyértelmû, hogy sorsoláson, vagy elõtörlesztés vállalása alapján dõl el, hogy ki mikor jut pénzhez.

Ötmilliójába kerül a Netrisknek a megtévesztõ kgfb-reklám

Archívum2010.10.14, 10:33

A Netrisk tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 5 milliós bírságot kapott a GVH-tól, a céget nem elõször kapta jogsértésen a hivatal.

Megbüntetik az önhibájukon kívül autópálya-matrica nélkül maradtakat

Auto2010.10.10, 09:19

Pénzbírságot kaphatnak azok, akik péntek reggel az Állami Autópálya Kezelõ (ÁAK) értékesítési rendszerének hibája miatt hiába szerettek volna venni matricát, nem tudtak, és ezt utólag nem pótolják. Az ÁAK-szóvivõ szerint ez egy sakk-matt helyzet.

Tízmillió forintra büntette a PSZÁF a Groupama Garancia Biztosítót

Gazdaság2010.11.10, 14:56

Tízmillió forintra büntette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t. A biztosító a felügyelet szerint számos jogszabálysértést követett el.

Pénzügyi szolgáltatókat bírságolt a PSZÁF a banki kódex megsértése miatt

Archívum2010.09.17, 10:51

A HSBC Creditet 3 millió, az Erste Leasinget egymillió forintra büntette a pénzügyi felügyelet a banki magatartási kódex megsértése miatt.

Megbüntette az OTP-t a pénzügyi felügyelet a Magatartási Kódex megsértése miatt

Archívum2010.09.15, 12:39

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 2 millió forintos bírságot szabott ki az OTP-re a pénzügyi felügyelet. Az egyedi ügyfélpanasz nyomán indított fogyasztóvédelmi eljárásban megállapították, hogy a bank annak ellenére nem adott lehetõséget ügyfele deviza alapú hitelének devizában történõ végtörlesztésére, hogy ezt a lehetõséget a Magatartási Kódex aláírásával vállalta, és ezt az elõírást saját üzletszabályzata is tartalmazta

Megtévesztõ reklámért fizet bírságot a fogyasztói csoportokat szervezõ cég

Gazdaság2010.09.07, 10:28

Kétmillió forint bírságot szabott ki a fogyasztói csoportok szervezésével és mûködtetésével foglalkozó Swiss Invest 2009 Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal megtévesztõ tájékoztatás miatt, valamint megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését, derül ki a GVH keddi közleményébõl. 

Határidõk be nem tartásáért bírságoltak meg négy biztosítót

Archívum2010.08.31, 15:10

Négy biztosító ellenõrzése során 13 határozatot hozott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), ebbõl 3 kötelezéssel, míg 10 bírsággal zárult - a határozatok kedden jelentek meg a felügyelet honlapján.

Rekordösszegû bírságot kaphat az American Airlines

[origo] utazás2010.08.27, 09:02

Példátlan nagyságú, 24,2 millió dolláros bírság kiszabását javasolta az American Airlinesra az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) a repülésbiztonsági elõírások több ezer esetben történt megsértése miatt.

Rászáll a hatóság a görög adócsalókra

Archívum2010.08.19, 19:29

Idén öt milliárd dollár bírságot kíván kiróni az adócsalókra a görög hatóság.

Megalapozatlan reklámok miatt büntette a GVH a L'Oréalt

Gazdaság2010.07.13, 12:12

Három termékével kapcsolatos állításai miatt ötmillió forintra bírságolta a GVH a L'Oréal Magyarországot. A cég vitatja a döntést, és vizsgálja a bírósági felülvizsgálat lehetõségét.

Kétmilliós bírság a Budapest Banknak az elõtörlesztés csúszása miatt

Gazdaság2010.06.29, 09:45

Több hitelintézet ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után, a Budapest Banko kétmillió forintos bírságot kapott.

Többmilliós büntetés két pénzügyi cégnek tisztességtelenség miatt

Gazdaság2010.06.15, 17:16

Megbírságolta az Általános Hitel és Finanszírozási Zrt-t és a a Magyar Ingatlanhitel Zrt-t a pénzügyi felügyelet, amiért a cégek tisztességtelennek minõsülõ szerzõdési feltétételeket alkalmaztak.

Gyorshajtásért 600 ezer forintot is fizethetünk Horvátországban

[origo] utazás2010.06.11, 13:57

A közlekedési szabályok megsértõi jelentõs büntetést is kaphatnak Horvátországban, ahol már a határátkelõknél magyar nyelven is tájékoztatják az utazókat a legfontosabb kihágások esetén kiszabható bírságokról. A kötelezõ sebesség túllépéséért akár 600 ezer forintnak megfelelõ kunát is fizethetünk, s ha nem tudjuk rendezni a számlát, a bíróság elzárásra is változtathatja a büntetést.

Tízmillióra bírságolták a Gastroyalt megtévesztõ akciókért

Gazdaság2010.06.10, 14:17

Az árkedvezmények megtévesztõ közzétételéért bírságolta meg a Gastroyal utódját a versenyhivatal.

Adóbevallás: fizet, aki rosszul becsült

Gazdaság2010.05.31, 18:23

Hétfõ éjfélig kell bevallaniuk a vállalkozásoknak a múlt évre vonatkozó társasági adót és számos más terhet. Súlyos bírságra számíthatnak azok a cégek, amelyek tavaly év végén rosszul becsülték meg az eredményüket.

Hétfõig várja az APEH az éves bevallást

Gazdaság2010.05.27, 14:05

Hétfõig várja az adóhatóság a vállalkozások elektronikus éves beszámolóit, ennek elmulasztását a cég adószámának felfüggesztésével, illetve a vállalkozás cégbírósági nyilvántartásból történõ törlésével szankcionálhatják a hatóságok. Az APEH idén a beszámoló közzétételének elmulasztása következményeként mintegy 2000 cég adószámát függesztette fel, s ennek eredménytelensége okán, több száz esetben fordult a cégbíróságokhoz. 

Uzsorást fogott a PSZÁF

Archívum2010.05.17, 17:18

Engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység miatt 20 millió forint bírságra ítélt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egy magánszemélyt, Fock Lajost.

Újabb milliós PSZÁF-bírság jogosulatlan hitelnyújtás miatt

Gazdaság2010.05.11, 10:27

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység - pénzkölcsönnyújtás és pénzügyi lízing végzése - miatt 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Credit Bonus a.s. társaságot ma közzétett határozatában. A Felügyelet egyúttal azonnal hatállyal megtiltotta, hogy a társaság a továbbiakban folytassa tevékenységeit.

Pénzgyûjtésért 20 millióra büntettek egy magánszemélyt

Gazdaság2010.05.06, 12:54

Egy magánszemélyt bírságolt meg 20 millió forintra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Id. Bíró Zsolt más emberek hitelein keresztül szerzett forrásokat, ami jogosulatlan betétgyûjtésnek minõsül.

Magánszemélyt bírságolt 2 millióra a PSZÁF

Archívum2010.04.27, 18:38

Kétmillió forint felügyeleti bírságot rótt ki engedély nélkül végzett pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt egy magánszemélyre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Kilencvenmillióra büntette a PSZÁF a forint ellen spekuláló londoni bankot

Archívum2010.04.22, 10:45

A pénzügyi felügyelet 90 millió forintra büntette a Deutsche Bank AG Londont, amiért a pénzintézet 2008 októberében, vagyis egy érzékeny idõszakban az ügyféltájkoztatóból adódónál jelentõsebb forinteladást hajtott végre, és ezzel lejtõre küldte a magyar pénzt.

Tízmilliós büntetés a Gastroyal fogyókúrás ételei miatt

Gazdaság2010.04.20, 12:34

Tízmillió forintra büntette a Gastroyalt a versenyhivatal, a vállalkozás ugyanis olyan állításokat tett fogyókúrás ételeirõl, amelyeket nem tudott hitelt érdemlõen igazolni.

Hárommillióra büntetett a GVH egy betelefonálós mûsor miatt

Archívum2010.04.15, 13:19

A GVH 3 millió forintra büntette a Telemédiát, amiért a a cég által jegyzett, az ATV-n sugárzott játékba betelefonálók nem tudták igénybe venni a megígét törökországi utazást.

Fogyasztói csoportokat szervezõ céget bírságolt milliókra a GVH

Archívum2010.04.13, 13:44

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fogyasztók megtévesztése miatt 41,6 millió forintra bírságolta a fogyasztói csoportokat szervezõ Euro Correct Consulting Kft.-t (ECC Kft.-t) - közölte a versenyhivatal.

Bírósághoz fordult az OTP a GVH-bírság miatt

Gazdaság2010.04.12, 18:38

A GVH a fogyasztók megtévesztése miatt bírságot szabott ki a Magyar Posta Életbiztosítóra és az OTP Bankra. Az elõbbit a PostaHozamÕr Plusz termék hírdetése miatt büntették meg, az utóbbit pedig azért, mert egyes számlacsomagjainál a bankkártyás fizetés a hirdetésekbõl adódóval ellentétben nem volt díjmentes.

Nagyobb büntetéseket ígér a felügyelet

Archívum2010.04.09, 09:19

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megújította intézkedési- és bírságpolitikáját, szélesítette az intézkedési lehetõségek skáláját, ugyanakkor megemelte a jogsértések, szabálytalanságok esetén kiszabható bírságok összegét - áll a felügyelet közleményében.

Húsvéti razzia: 219 üzletet záratott be az APEH

Gazdaság2010.04.11, 16:59

Több mint kétszáz üzletet záratott be hosszabb-rövidebb idõre az APEH a tavaszi ellenõrzéssorozat alatt, a kivetett bírságok 130 millió forintra rúgnak.

Egymilliós bírságot kapott a Random Capital Broker

Gazdaság2010.03.19, 15:34

Felügyeleti intézkedéssel és egymillió forintos bírsággal zárult a Random Capital Broker Zrt.-nél a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vizsgálata.

Százezer forintot kockáztat a kötelezõ nélküli autós

Archívum2010.03.16, 12:21

Összességében akár százezer forintra is rúghat a kötelezõ biztosítás nélkül autózók utólagos befizetési kötelezettsége, a bírságon túl ugyanis a díj visszamenõleges költségét is állni kell. A kötelezõkre idén meghosszabbított türelmi idõ március elsején járt le.

Milliós felügyeleti bírság a Budapest nyugdíjkasszáknak

Archívum2010.03.16, 19:38

Mûködési szabálytalanságok miatt 2-2 millió forintra bírságolta a PSZÁF a két Budapest nyugdíjpénztárat.

Vesztegetéssel gyanúsítanak egy fõvárosi parkolóõrt

Itthon2010.03.11, 14:59

A rendõrség azzal gyanúsít egy parkolóõrt, hogy 40 ezer forintot kért egy mozgássérült-helyen parkoló nõtõl azért, hogy elengedje neki a 120 ezres bírságot. Az összeg másnapi átvételekor elfogták a rendõrök, és vesztegetés gyanújával õrizetbe vették.

Nem gyógyított a fényterápia - 10 milliós bírságot kapott a cég

Archívum2010.03.09, 11:47

Az általa kínált fényterápiás eszköznek gyógyhatást tulajdonított, állítását azonban nem tudta igazolni a Meditens Kft. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 10 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra és eltiltotta a jogsértés folytatásától. A cégnek honlapján fél éven át hozzáférhetõvé kell tennie a versenyhatóság döntését.

Kétmilliós közbeszerzési bírság a MÁV Zrt.-nek

Archívum2010.03.08, 16:04

A Közbeszerzési Döntõbizottság (KDB) megsemmisítette a MÁV Zrt. "Távközlési üzemeltetés támogató rendszer kialakítása" címû tenderének lezáró döntését, és 2 millió forintra bírságolta az ajánlatkérõt (a MÁV Zrt.-t) - az eredmény a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.

100 milliós vitaminháború

Life Network2010.03.03, 17:59

100 millió forintos bírságot kapott Gazdasági Versenyhivataltól dr. Lenkei Gábor vitaminkészítményeket forgalmazó Free Choice Kft.-je. Az indoklás szerint a cég a fogyasztókkal szemben tisztességtelen gyakorlatot folytat, amellyel felelõtlen magatartásra késztethet súlyosan beteg embereket, illetve olyan termékek vásárlására ösztönzi a fogyasztókat, amelyek hatása mögött nincsen valós tudományos kutatás. A cég ügyvédje a LifeNetworkhöz eljuttatott hivatalos levélben azt közölte, hogy jogorvoslattal kívánnak élni.  

Hetven Capital Partners ügynököt törölt a PSZÁF, házkutatás a cégnél

Gazdaság2010.02.23, 12:22

Több hónapos vizsgálódás után döntött a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és törölte a Capital Partners közel 70 ügynökét a felügyeleti nyilvántartásból. Az indoklás szerint az ügyfelekkel szemben tisztességtelenül jártak el. A Híradó tudomása szerint házkutatást tartanak a rendõrök a Capital Partners budapesti székházában, az információk szerint öt embert elvittek a rendõrök. Az [origo] egyik olvasója a Nyugati téren látta, hogy a cég székházát rendõrök veszik körül és az autókhoz megbilincselt embereket kísérnek.

Milliós PSZÁF-bírságot kapott négy bank

Gazdaság2010.02.15, 18:28

Az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt négy bankot is megbírságolt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A bírságok összesen 10 millió forintot tesznek ki.

Schobert Norbert szerint nem a termékeivel, hanem a törvényekkel van baj

Itthon2010.02.10, 17:13

Áprilisig leállítja az Update-termékek kereskedelmi kommunikációját Schobert Norbert, akinek a cégét kedden büntette hárommillió forintra a Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A hivatal szerint Schobert cége valótlanságokat állított több termékérõl. Schobert elismerte, hogy a hatályos szabályoknak megfelel a GVH döntése, szerinte a baj az, hogy rosszak a jogszabályok.

OTP: Ajánlások a tízmilliós bírság után

Gazdaság2010.02.01, 13:15

Az OTP Bank tudomásul veszi a PSZÁF piacfelügyeleti eljárásban hozott határozatát, mely szerint 10 millió forintos bírságot kell fizetnie a banknak. Annak érdekében pedig, hogy az ilyen típusú emberi mulasztások a jövõben megelõzhetõek legyenek, az OTP ajánlásokat fogalmazott meg a BÉT kereskedési rendszerébe épített kontrollok továbbfejlesztésérõl, ezzel egyidejûleg megvizsgálja saját rendszerének továbbfejlesztési lehetõségeit is

Tízmilliós felügyeleti bírság az OTP Banknak

Gazdaság2010.01.29, 19:40

A tiltott piacbefolyásolásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt tízmillió forint bírságot rótt ki az OTP Bankra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A bank Mol törzsrészvényekre tett, a kereskedés záró szakaszában, az árfolyamnál jóval alacsonyabb értéken, eladási ajánlatot, amit néhány percen belül visszavont. A bank munkatársa véletlen elütésre hivatkozott.

Négymilliós bírság a néhány napos hitelekért

Archívum2010.01.20, 11:42

Pár napos hitelfolyósítást és egyedülálló szolgáltatásokat ígért reklámjaiban a PBB Credit Kft., ám ezek az ígéretei nem voltak valósak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt 4 millió forintra bírságolta a vállalkozást.

Bírságot fizet, de megnyithatja nyugdíjpénztárát az Erste

Gazdaság2010.01.15, 19:14

Feloldotta az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár magán- és önkéntes ágazatára vonatkozóan is a tavaly július 16-i határozattal elrendelt tagfelvételi zárlatot január 15-ével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A pénztár két ágazatát 15 millió forintra bírságolta a felügyelet. Az Erste örömmel fogadta a zárlat feloldását és kitart álláspontja mellett, miszerint felelõsséggel kezelte az új nyilvántartási rendszer bevezetésének idõszakát.

A Soros Fund nem törõdik bele a rekordbírságba

Gazdaság2010.01.13, 18:15

A Soros Fund Management megfellebbezte azt a bírósági döntést, amely alapján jogerõre emelkedett a PSZÁF 489 millió forintos bírsága. Az alap befizette ugyan a bírságot, de a felügyelet elmarasztaló határozatának felülvizsgálatát kérte - közölte az alapkezelõ jogi képviseletét ellátó Nemescsói András, a Horváth & Partners DLA Piper partnere. A PSZÁF szerint "megnyugtató, és a törvényes rendnek megfelelõ ítélet született".

Farsangi jelmez miatt büntették egymillióra az Aldit

Archívum2010.01.05, 11:45

A nindzsa jelmezbõl a kard, a királylányéból a varázspálca, az indiánlányéból pedig a balta hiányzott, ezért a GVH egymillió forintos bírságot szabott ki az Aldira.

28 milliós bírságot kapott a K&H Bank

Archívum2009.12.15, 12:38

A fogyasztók megtévesztése miatt két ügyben összesen 28 millió forint bírságot szabott ki a K&H Bank Zrt.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A bank lakáscélú és ingatlanfedezetû személyi hitelekhez ígért számos ingyenes szolgáltatást, majd azokat utólag megszüntette. A másik ügyben kötelezõ biztosítási terméke után nagy arányú visszatérítést ígért ügyfeleinek, de azt feltételei miatt csak kevesek tudták igénybe venni - derül ki a GVH közleményébõl.

Ötmillióra bírságolta az Uniont a PSZÁF

Gazdaság2009.11.09, 17:15

Az Union Biztosítót a 2010. évre meghirdetett önrészes kötelezõ gépjármû felelõsségbiztosítás (kgfb) miatt 5 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - a határozat hétfõ délután került fel a felügyelet honlapjára.

Se homokvár, se csók - szívatják a turistákat az olaszok

[origo] utazás2009.11.03, 11:04

Az olasz kormány a jövõben is korlátlan döntési joggal ruházná fel a nagyvárosok és üdülõhelyek polgármestereit, hogy azok olyan "biztonsági" intézkedéseket vezessenek be, amelyek az adott városban megítélésük szerint sürgetõek lennének. A legtöbben a jó hírnév, a biztonság, a tisztaság és nyugalom megõrzésére hivatkozva a turistákat is érintõ, igen kemény szabályozást léptetnének életbe. Nincs több homokvárépítés, nincs több csókolózás, nincs több kagylógyûjtés, és padon sörözés. Érvényben lévõ és bevezetésre váró szabályok, amikre érdemes odafigyelni.

Négyszázezres bírság az Aegonnak

Archívum2009.10.28, 17:39

Négyszázezer forintra bírságolta az Aegon Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert a kassza késedelmesen utalta át átlépõ tagja követeléseit a fogadó pénztárnak.