anya
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Greta May: Kihasználni a férfit - csak ennyit akarsz?
Nézte az anyját, ahogy idegesen kinyomja a telefont, és tudta, hogy megint költözni fognak. 14 évesen már rutinja volt benne: simán megkülönböztette, hogy átlagos összeveszés zajlik éppen, vagy végleges.
Barátnõje megölésével vádolnak egy férfit, akinek eltûnt gyerekét keresik
A Connecticuti rendõrök gyilkosság miatt emeltek vádat a 43 éves Jose Morales ellen, aki a helyi hírek szerint halálra verte barátnõjét, a 43 éves Christine Holloway-t. A férfit emellett egyéves lánya eltûnése ügyében is gyanúsítják.
Hálátlan a családom, pedig tökéletes feleség és anya voltam!
A lányom négy éves volt, amikor az apja elhagyott minket. "Egy jókedvû nõért." Ezt vágta a fejemhez, amikor követeltem, hogy mondja meg, miért tette ezt velünk. Azt mondta, elment az összes életenergiája. Szüksége van valakire, aki mellett azt érezheti, hogy van miért élnie.
- címkék:
- család
- anya
- hála
- megbecsülés
- feleség
- Címkefelhõ »
Dörök Vanda: A rajzfilmfüggõség jelei - és amit tehetsz ellene!
A túl sok rajzfilm tönkreteszi a gyereked agyát! A villogó képernyõk meg a kis szemeit. Ha nem tudtok mértéket tartani, nagy valószínûséggel a kis drágád hamarosan szivacsos agyú kripli lesz. A mérték pedig, az ajánlások szerint, nem több, mint max napi 15-20 perc - 3 év alatt pedig semmi. Tudom, ez borzasztóan kevésnek tûnik.
Jessica Simpson bevallotta, hogy alkoholista anya volt
Jessica Simpson az alkohollal folytotta el rossz érzéseit, függõsége olyan mértékû lett, hogy a gyermekeirõl sem tudott gondoskodni. Ezért döntött úgy, változtatnia kell.
Jól értjük, hogy Görög Zita beszólt az anyáknak?
A háromgyermekes Görög Zita közösségi oldalán jelentkezett be, a téli játszóterezõs szettjében. Ám hangot adott annak is, hogy bár nyáron tömve van, télen nem lát egy anyukát sem a játszótéren.
Nyertes Zsuzsa elárulta, mikor és miért kellett édesanyja helyébe lépnie - Videó
Nyertes Zsuzsa elárulta, mikor sajátította el a fõzõtudományának alapjait: hamar át kellett vennie anyukája szerepét.
- címkék:
- Nyertes Zsuzsa
- fõzés
- anya
- Címkefelhõ »
Rettegek attól, hogy nem lehet gyerekem!
Minden - vagy inkább úgy mondom, hogy szinte minden - nõ életében eljön az a pillanat, amikor azt érzi, szeretne anya lenni. Amikor már nem riaszt vissza a pelenkacsere gondolata, amikor önként vállalnád az éjszakázásokat.
Sebestyén Balázs élõ adásban viccelõdött édesanyja halálával: „Nagyot kaszálok rajta”
A koronavírus szempontjából igencsak veszélyeztetett helyre utazott a mûsorvezetõ édesanyja és mostohaapja, akikért Balázs az elkövetkezendõ napokban joggal aggódhat.
- címkék:
- Sebestyén Balázs
- halál
- anya
- vicc
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Jó anya vagyok, de nem érzem magamban a boldog anyaságot.
Este van. Benézek a két kisfiamra, akik békésen alszanak, és mint minden este, most is reménykedve várom az érzést. A mindent elsöprõ boldogságot, hogy anya vagyok.
Az anyák szja-mentességének kevésbé ismert részletei
A munkáltatótól kell kérvényezni a jogosultaknak az adókedvezményt. Az örökbefogadott, vagy a már elhunyt gyermek után is érvényesíthetõ az szja-mentesség.
- címkék:
- szja
- gyerek
- anya
- szja-kedvezmény
- Címkefelhõ »
Ne takarózz az anyasággal: így élhetsz teljes életet gyerek mellett!
Az anyaság bizony teljes állás, és nem csupán az elsõ pár évben, hanem minimum az elkövetkezendõ tizennyolcban. Ám ez az a „munka", ami mellett némi segítséggel, támogatással és nagy adag elszántsággal gyakorlatilag bármire lehet idõd és energiád.
Így tudta meg Gesztesi Károly édesanyja, hogy a fia meghalt
Gesztesi Károly édesanyja a végzetes napon nem olvasott híreket, így másként értesült fia haláláról.
- címkék:
- Gesztesi Károly
- halál
- anya
- Címkefelhõ »
Szuperhõsnek képzelte magát, kiugrott az erkélyrõl egy kisfiú
A Pápai Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a 25 éves nõ ellen, aki négy és fél éves gyerekét egyedül hagyta az erkélyen, a kisfiú pedig kedvenc szuperhõsét próbálta utánozni, ezért kiugrott az erkélyrõl.
Erdélyi Mónika kislánya, Molli egyre jobban hasonlít édesanyjára – Fotó
A Mónika Show egykori háziasszony már leginkább YouTube csatornájáról ismert, ahol lányával, Mollival szerepel. Így a kislány már legalább annyira ismert, mint édesanyja. Nem rég Mónikáék fotózáson jártak, amihez Molli is kapott egy kis sminket, így pedig jól látszik, hogy egyre jobban hasonlít anyukájára.
- címkék:
- Erdélyi Mónika
- Molli
- anya
- édesanya
- Címkefelhõ »
Kylie Jenner egy szál melltartóban lóg a kötélen - Fotó
Kylie Jenner megint nem volt szégyenlõs: fehérnemûben mutatta meg testét.
- címkék:
- Kylie Jenner
- anya
- melltartó
- Címkefelhõ »
Hannaróza nem hagyja pihenni anyukáját, Tóth Gabit – Videó
Hannaróza igazi kisbaba, amivel nem csupán a pihen-puha hajfürtök tartoznak, hanem bizony az esti és éjszakai megébredések is. Tóth Gabi azonban fáradhatatlan, amikor kislánya felsír, õ egybõl ott van az ágyánál és... levideózza.
A gyerekek képernyõideje nem ördögtõl való dolog
A világ egyik legérzékenyebb témája következik: képernyõidõ a gyerekek számára. Kevés olyan téma van, ami ennél több indulatot váltana ki, ezért mindenkit kérek szépen: ne ítélkezzünk, ezúttal gondolkozzunk szabadon!
Így lehetsz feleség, anya és nõ egyszerre
Nem könnyû egy vagy két gyerek mellett megõrizni a nõiességet, és hogy a párunk is kapjon megfelelõ figyelmet, és energiát egy kapcsolatban. Pedig ha azt szeretnénk, hogy a házasság ne érjen idõ elõtt véget, vagy ne hûljön ki teljesen, nagyon fontos erre is odafigyelni! És az is fontos, hogy ebben az életszakaszban ne féljünk egy terapeutától segítséget kérni!
Kozso elveszítette édesanyját
Kozso Facebook-oldalán jelentette be, hogy elveszítette édesanyját.
- címkék:
- Kozso
- halál
- anya
- Címkefelhõ »
Így bújik össze Tóth Gabi és kislánya, Hannaróza – Fotó
Tóth Gabi és Krausz Gábor lánya, Hannaróza nem szereti, ha fényképezik, ami édesapja képén is jól látszik.
Bármit sportolnék, a gyerekem széttrollkodja!
Attól, mert anya vagy, még igenis lehetsz egészséges és vonzó. Persze gyakorló édesanyaként azt is pontosan jól tudom, hogy "könnyû azt mondani". "Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy" - mondják.
- címkék:
- Dörök Vanda
- sport
- egészség
- gyerek
- anya
- test
- külsõ
- csinos
- Címkefelhõ »
Adásban hívta fel édesanyját Doszpot Evelin - Videó
Doszpot Evelin a stúdióból hívta fel sírva az édesanyját.
- címkék:
- Doszpot Evelin
- sírás
- anya
- Címkefelhõ »
Krausz Gábor robottáncot lejt, miközben Tóth Gabi tejet fej - Videó
Sok édesanya feji a tejét: van, aki azért, hogy serkentse a tejtermelést, de van, aki a többlettõl „szabadul meg" ilyen formán, máskülönben akár be is gyulladhat a melle. Tóth Gabi legfrissebb posztjából az sejlik, hogy esetében ez utóbbi az oka.
- címkék:
- Tóth Gabi
- Krausz Gábor
- tej
- videó
- anya
- fejés
- Címkefelhõ »
Kulcsár Edina ikreket vár? - Elszólhatta magát a modell
Pár napja árulta el az apuka, Csuti, hogy mi lesz második gyermekük neve, most pedig az anyuka, Kulcsár Edina osztott meg a csöppségrõl egy igazán megható képet és írt hozzá egy igen furcsán megfogalmazott szöveget.
Dallos Bogi a családalapításról mesélt: „Szeretnék fiatal anyuka lenni”
Dallos Bogi és Puskás Peti nem rég vállalták fel kapcsolatukat, szerelmükrõl pedig nap, mint nap tanúbizonyságot is adnak. Az énekesnõ azonban most meglepõ dolgot árult el.
Csisztu Zsuzsa édesanyját gyászolja: 14 éve nincs köztük
Csisztu Zsuzsáéknál is járt a Mikulás, ám náluk ez a nap nem teljesen örömteli: keserûség is vegyül az ünneplésbe.
- címkék:
- Csisztu Zsuzsa
- halál
- gyász
- anya
- Címkefelhõ »
Anyám tönkretett a halála elõtt, pedig nagyon szeretett!
A szüleim késõn találtak egymásra. Mi az, hogy késõn? Abban az idõben, ha érettségi után nem volt võlegényed, furcsán néztek rád. A ballagási ünnepségen, a családi ebédnél kellett a fiúnak felállni és megkérni a frissen érettségizett lány kezét.
Egy amerikai nõ eladta a gyerekét
Két ezer dollárért adta el a legkisebb gyerekét egy Kentuckyban élõ asszony egy fiatal párnak. Mindhármújukat elfogta a rendõrség.
- címkék:
- Amerika
- gyerek
- eladás
- anya
- Címkefelhõ »
Akkor sem üthetsz meg, ha a gyerekem apja vagy!
Evelin az arcát sminkelte a tükör elõtt. Épp a gyönyörû zöld szemét keretezõ szempilláit festette, mikor eszébe jutott az a bizonyos szombat, amikor a párja felkapott a padlóról egy játékot, és dühében az arcához vágta.
Gyermekei veszélyeztetése, elhanyagolása miatt börtönre ítéltek egy komlói anyát
Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte hétfõn a Komlói Járásbíróság azt a nõt, aki kiskorú gyermekei testi, értelmi, erkölcsi fejlõdését veszélyeztette - közölte a honlapján a Pécsi Törvényszék.
Kisfiával lett öngyilkos az anya
Kavicsokkal tömte meg hátizsákját és ötéves kisfia zsebeit egy nõ, majd a gyereket magához kötözte és egy tóba ugrot. A tragédia egy éve történt, a fiú édesapja azóta is gyászol.
"Attól félek, hullazsákban hoznak haza" - egy bántalmazott magyar anya vallomása
Kaposvárig menekült hétéves lányával az a fiatal anya, akit magyar származású, idegenlégiós párja brutálisan bántalmazott.
Egy új kutatás szerint az anya zsírban gazdag étrendje károsíthatja a magzat agyát
Az anya zsírban gazdag étrendje károsíthatja a magzat agyát és életen át tartó zavarokat okozhat - állapította meg a Bécsi Orvosi Egyetem Agykutató központjának kutatócsoportja sejtmodellekkel és egerekkel végzett kutatások alapján. A kutatók tanulmányukat a Molecular Psychiatry címû szaklapban mutatták be.
5 film az örök anya-lánya viták feloldására!
Bár a meleg színekben pompázó õsz kétségtelenül gyönyörû, mégis a hûvös, nyálkás idõ inkább haza csábít. Ez az idõszak a legjobb arra, hogy elõkerüljön egy pihe-puha takaró, és közös filmezésbe kezdjen a család. Az alábbi gyöngyszemek garantáltan felmelegítik minden anya és lánygyermek szívét!
- címkék:
- film
- Ivanova Daniela
- õsz
- vita
- anya
- lánya
- viták
- Címkefelhõ »
Hátborzongató segélykiáltás egy óvodástól: Anya meg akar ölni
Egy zavarodott nevadai nõ tárcsázta a segélyhívót, miután huszonötször szúrta meg hatéves gyerekét egy késsel. A kiérkezõ rendõrök végül önvédelembõl lelõtték a 37 éves nõt.
Csak egy eszköz voltam anyámnak, amivel megfogta apámat.
"Nekem senki ne mondja meg, hogy mit tegyek, kivel beszélhetek, vagy kivel nem! Fõleg te ne! Azt csinálok, amit akarok!"
Szívrohamot kapott és majdnem meghalt az anyuka, mert a fia nem értette meg a házi feladatát
Rendkívül különös esetrõl számolt be egy kínai napilap. Egy Wang nevû nõ, aki minden egyes nap segített a kisfiának házi feladata elvégzésében, egy nehezebb matematika példánál, amit fia többszöri magyarázatra sem értett meg, annyira felhúzta magát, hogy szívrohamot kapott.
- címkék:
- gyerek
- szívroham
- anya
- házi feladat
- Címkefelhõ »
Belefojtotta kétéves lányát a fürdõkádba egy kaliforniai nõ
Letartóztattak egy kaliforniai nõt gyilkosság miatt, mert belefojtotta a kétéves lányát a fürdõkádba. A szomszédok döbbenten szembesültek a hírrel, sosem gondolták volna, hogy a fiatal nõ ilyen szörnyûségre képes.
Keresi a rendõrség a csecsemõjüket megölõ anyákat
Sok esetben lebuknak a csecsemõjüket hátrahagyó vagy meggyilkoló anyák, de van olyan eset is, amikor a hátrahagyott nyomok ellenére sem sikerül elõkeríteni a tettest, így a nyomozást egy idõ után felfüggeszti a rendõrség. A legbrutálisabb esetek közé tartozik, amikor valaki már a második gyerekét öli meg a szülés után.
Higgadtan végignézte egy anya, ahogy pedofil ismerõse megerõszakolja a lányait
Csütörtökön tartóztatta le az FBI az Ohioban élõ, 27 éves Sarena Hallt, és a 64 éves Marlon Stangot. Az asszony évekig hagyta a a férfinak, hogy megerõszakolja a lányait. Mindezt azért, mert "családi jó barátnak" tekintette.
Nem kényszerítheted rá a gyerekedre a saját álmaid!
Az új szalon ajtaján csodás logó díszelgett, minden ragyogott, csak az asszony szíve nem. Összes megtakarítását erre a fodrászüzletre költötte, ami fiatalkori álma volt. Azt akarta, hogy világos és barátságos legyen, elégedett vendégekkel, kellemes csevegésekkel, vidámsággal.
Kegyetlenség egy anyától, ha a sérült gyerekét intézetbe adja?
Mit tennél, ha a szíved alatt hordott gyerek orvosi mûhiba miatt sérülten születne? Van, aki azonnal lemond róla. Van, aki intézményt keres neki, és látogatja, míg él. Van, aki önmagát feláldozva erõn felül gondoskodik róla, akár egy életen át...
Akarata ellenére tették meddõvé a 39 éves, 44 gyermeket szült anyát
Akarata ellenére tették meddõvé a 39 éves, 44 gyermeket szült anyát.
- címkék:
- Uganda
- gyerek
- anya
- meddõ
- Címkefelhõ »
Oszter Alexandra és Bárdosi Ildikó is úgy véli, tudnunk kell nemet mondani gyermekünknek
Az egyik legnehezebb dolog a szülõi létben, nemet mondani gyermekünknek. E nélkül azonban lehetetlen kialakítani azokat a szabályokat, melyek mentén biztonságban érezheti magát a kicsi.
Saját otthonában vertek agyon egy háromgyerekes anyát Angliában
Nagy erõkkel keresi a rendõrség annak a háromgyerekes anyának a gyilkosát, akinek holttestét saját lakásában találtak meg az angliai Leicestershire-ben.
Anya vagyok, jobban tudom, mi kell a gyerekemnek, mint egy tanár!
Kedvesen köszöntek, mintha örülnének az alkalomnak, hogy egy kis idõt együtt tölthetnek: férfiak és nõk, fiatalok, idõsebbek. Kezdés elõtt váltottak pár szót egymással, majd leültek, és úgy tettek, mintha egyetértõen figyelnének.
Éheztette és fogóval csonkította meg 3 éves fiát az anya
A 29 éves Brittany Nicole Lippincott bûnösnek vallotta magát elsõ bírósági tárgyalásán. -írja a Times West Virginia címû helyi lapra hivatkozva a Mirror brit bulvárlap.
Harc, amit a fiunkért, a fiunkkal és a droggal folytatunk.
Tegnap este óta ülök a fiam mellett. Õrzöm az álmát. Amikor kicsi volt, nagyon szerette, ha ezt mondtam neki. Úgy képzelte, nemcsak anya, hanem álommanó is vagyok, és ezen nagyokat kuncogott. "Meddigõjiztedazálmom?" - kérdezte egy szuszra, amikor felébredt.
Erõteljes fotók bizonyítják: az újszülött etetése mindenhogy csodálatos
- címkék:
- csecsemõ
- újszülött
- szoptatás
- anya
- Címkefelhõ »
A drogfüggõ anya heroint tett 1 éves lánya cumijára – a kicsi belehalt
Egy 33 éves amerikai nõ heroint szórt egy éves kislánya cumijára, majd ezt adta oda neki, hogy el tudjon aludni. A gyerek belehalt anyja felelõtlen tettébe.
Varga Izabella megmutatta édesanyját - Fotó
Varga Izabella megmutatta gyönyörû édesanyját, és azt is elárulta, mi az, amit tõle tanult.
- címkék:
- Varga Izabella
- anya
- fotó
- Címkefelhõ »
Elõbb vagyok nõ, mint anya, pedig öt gyerekem van!
Az internet tele van gyereknevelõs blogokkal, de ha anyaként "kivagyok", a Mom With Five oldalára kattintok. Mert R. Fonyó Barbara ötgyerekes anyaként sem kattant be: igazi laza nõ, aki irigylésre méltó humorral és õszinteséggel ír.
Knapik Tamást otthagyta gyermeke anyja: magára maradt a kisfiúval
Knapik Tamás hat éve megtalálta szerelmét, de sajnos a boldogságuk véget ért: a nõ otthagyta õt és közös gyermeküket.
- címkék:
- Knapik Tamás
- gyerek
- anya
- Címkefelhõ »
Mindent meg kell bocsátanom neked, csak mert az anyám vagy?
Hosszú éveken át gyûlöltem az anyámat. Miután 18 évesen elköltöztem otthonról, a gyûlölet átfordult szimpla haragba, és egészen a húszas éveim közepéig úgy éreztem: soha nem bocsátok meg neki.
Így vezesd rá a párod a jóapaságra!
Furcsa buborékban élünk. Mindenki azt hiszi, az az "általános", amit õ lát maga körül. Ezért csodálkoztam egy nagyot, amikor a szerkesztõségben szóba kerültek a szarapák. (Ugye, milyen furcsának hat az anyák esetében minden apróság miatt használt jelzõ ebben a formában?)
Ne piszkáld a kamaszt feleslegesen - van elég baja!
Lerágott csont, hogy kamasszal az élet egy szülõt próbáló túlélõtábor. Mert elviselhetetlenül lusták, szemtelenek, tiszteletlenek a szüleikkel, és akkor is antiszociálisak, ha a rokonsággal kell cseverészni.
Ikreknek adott életet a 74 éves indiai anya - Fotó
A világ legidõsebb édesanyja lett az indiai Erramatti Mangayamma, aki 74 évesen ikreknek adott életet.
- címkék:
- India
- anya
- idõs
- Címkefelhõ »
Boldog élet hat gyermekkel – Egy nagycsaládos édesanya vallomása
A házaspár sosem tervezett sok gyermeket, életük azonban másként alakult, õk pedig nem is lehetnének boldogabbak. Lucia elõször egy kisfiúnak adott életet, majd következett egy ikerpár – szintén fiúk -, a harmadik várandósság pedig három lánnyal lepte meg a szülõket.
- címkék:
- ikrek
- szülõ
- gyerek
- család
- nagycsalád
- anya
- iker
- Címkefelhõ »
Kiderült: L.L. Junior kisfia nem édesanyja kezébõl szakította ki magát
Esélye sem volt L.L. Junior kisfiának, aki kifutott egy autó elé a hétvégén. Kiderült, hogy nem édesanyja kezébõl szakította ki magát a gyermek.
- címkék:
- L.L. Junior
- halál
- anya
- barátnõ
- kisfiú
- Címkefelhõ »
Kettõs gyilkossággal végzõdött a családi dráma
Lelõtte barátját egy nõ Indianapolisban, eközben viszont a férfi testvére is megsebesült, annak három hónapos gyereke pedig meghalt a lövés során.
Gyerek elõtt és gyerek után – Õszinte szülõi képek
A szülõség döbbenetesen képes megváltoztatni az ember életét. A felelõsség, az idõ felett elveszített hatalom, a szabadság csorbulás mellett természetesen megjelenik egy újfajta szeretet, kötelék, önfeláldozási hajlam is. A most következõ képeken azonban nem a szülõség legszebb pillanatai lettek megörökítve.
- címkék:
- képek
- galéria
- gyerek
- anya
- apa
- elõtte-utána
- Címkefelhõ »
Gyerek elõtt és gyerek után – Õszinte szülõi képek
- címkék:
- gyerek
- anya
- apa
- szülõk
- Címkefelhõ »
Legyen gyermeked világrahozatala jó élmény - Így lesz háborítatlan a szülés!
A filmekben tucatnyi alkalommal láttuk már, hogyan hozzák világra a sikítozó, verejtékes homlokú anyák a gyermekeiket. A valóság azonban máshogy fest. Mivel a szülés és a vajúdás még mindig tabu téma, az elsõ gyermeküket váró édesanyák nem sokat tudnak errõl a folyamatról, ezért sok nõ félelemmel tekint a nem mindennapi megméretés elé. Azért, hogy eloszlassuk az alaptalan szorongásokat és aggodalmakat, összegyûjtöttünk néhány praktikát, amelyek segítségével könnyebbé és gyorsabbá teheted a szülést.
Máriabesnyõi nõ: Pánikba estem, minden véres volt, a gyerek bõre meg kék
Anyja tárt karokkal várta otthon azt a 28 éves nõt, aki idén áprilisban Máriabesnyõn megszülte a gyerekét egy patakparton, aztán magára hagyta. Elmondása szerint azért menekült el, mert pánikba esett a sok vértõl, és mert kék volt a gyerek színe – írja a Ripost.
- címkék:
- csecsemõ
- krimi
- anya
- Máriabesenyõ
- Címkefelhõ »
Éjszakai óvoda: Az én férjem nem vágyott gyermektelen estékre!
Véranya vagyok! Ja, nem! Csak azt hiszem magamról, hogy engem nem pótolhat senki. Ezért aztán, mikor megszületett a lányom, bizony nem adtam oda senkinek. Nem volt nekem szükségem énidõre meg romantikus vacsorákra kettesben a férjecskémmel...
- címkék:
- óvoda
- anya
- éjszakai
- Címkefelhõ »
Király Linda szeretne anya lenni
Király Linda is szeretne édesanya lenni, ehhez azonban elõbb az egészségét kell rendbe tennie.
- címkék:
- Király Linda
- fogyás
- anya
- változás
- Címkefelhõ »
Megölte az anyját egy mohácsi férfi
Holtan találtak a rendõrök egy mohácsi asszonyt a saját otthonában. A nõt a saját fia ölte meg.
- címkék:
- Mohács
- gyilkosság
- anya
- Címkefelhõ »
Rosszul lett egy anya vezetés közben, rendõrök segítettek
A Paksi Autópálya Alosztály két rendõre segített annak a 41 éves asszonynak, aki az M6-os autópályán utazott két gyerekével, de vezetés közben rosszul lett.
Botoxoltatná tinédzser lányát egy brit anya
Sokan kiakadtak egy brit anyukán, aki plasztikai mûtétre biztatja tinédzser lányát. Mint mondja, ha nem elég okos, akkor csak a külsejével érhet el valamit az életben.
- címkék:
- tinédzser
- botox
- anya
- plasztikai mûtét
- Címkefelhõ »
Véresszájú versenymamik és a terheléstõl szorongó gyerekeik...
A versengés egészséges emberi tulajdonság, belénk van kódolva egészen kicsi korunktól kezdve. Versengünk a testvérünkkel a szüleink elismeréséért, késõbb az óvodában, majd az iskolában a többi gyerekkel.
Anya és lánya úgy döntött, egy egészen aprócska házba költöznek
Rendkívüli bátorság kell ahhoz, hogy valaki új alapokra építse az életét. Ez pedig csak fokozódik, ha az egy család, esetünkben egy anya és kamasz lánya életét jelenti. A családi fészek eladása és egy kis álomotthon kialakítása igen vakmerõ feladat, fõként, ha a valóban aprócska új házat egy másik államba költöztetik. Inspiráció felsõfokon.
Vascsõvel akarta megölni az anyját és le is forrázta egy kondorosi férfi
"Dögölj meg! - kiáltotta anyjának a 19 éves kondorosi férfi egy elfajult veszekedés hevében, majd vascsõvel kezdte verni, sõt, még forró vízzel is nyakon öntötte. Az asszonynak súlyos égési sérülései lettek emellett több csontja is eltört, mégis túlélte. A bíróság letartóztatta a férfit.
A jó anyák a gyerekeikkel törõdnek pasizás helyett!
- Nem akarok új apukát - közölte Bécike ellentmondást nem tûrõ hangon, olyan szigorú arckifejezéssel, ami csak telt tõle. Még a szemöldökét is összeráncolta. Az anyja máskor talán nevetett volna ezen, most viszont a torkába kúszott a sírás.
Gyereknevelés: Ha így csinálod, tutira beleõrülsz!
Anya lettél? Ez csodás, gratulálok! Ám tudd: ha rendes, valamirevaló paramami akarsz lenni, neked is be kell tartanod a Nagy Paramami Kézikönyv tízparancsolatát. Ja, hogy te errõl még nem hallottál? Ejnye-bejnye, hát milyen szülõ vagy te? Itt az idõ pótolni!
Legyõztem az alkoholizmust, de anyámnak akkor sem kellek!
Tíz éve teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj. Kirúgtak a munkahelyemrõl, elhagyott a pasim, és még egy nehezen gyógyítható betegséget is diagnosztizáltak nálam. Azt hiszem, a legegyértelmûbb vágyam a halál volt. Semmiféle menekülési utat nem láttam.
Édesanyja elvesztésérõl vallott Kocsis Tibor
Kocsis Tibor és testvérei között nagyon szoros a kapcsolat, ugyanis gyermekkorukban komoly traumán mentek keresztül, amit együtt vészeltek át: elvesztették az édesanyjukat.
- címkék:
- Kocsis Tibor
- halál
- anya
- énekes
- tragédia
- Címkefelhõ »
Lánya testvérének hiszik a 64 éves nõt
Angela Paul, a 64 éves anyuka annyira fiatalos, hogy gyakran a lánya testvérének hiszik.
- címkék:
- anya
- fiatalság
- lány
- 60 év fölött
- Címkefelhõ »
Béres Alexandra szeretett volna harmadik gyermeket
Béres Alexandra két gyönyörû kislány édesanyja, most pedig elárulta, bõvül-e a családjuk.
- címkék:
- Béres Alexandra
- gyerek
- anya
- Címkefelhõ »
Mérgezed a gyereked, ha nem figyelsz!
Ha rutinos anyuka vagy, akkor kened-vágod, hogy a BPA nevû anyag nagyon káros, és soha nem adnál olyan cumisüveget a kisbabád kezébe, amire nincs ráírva, hogy az biza' BPA mentes.
- címkék:
- Abonyi Ági
- mérgezés
- gyerek
- BPA
- mûanyag
- anya
- veszély
- kulacs
- Címkefelhõ »
A húgom engem hibáztatott anyánk halála miatt!
Aznap beszéltünk utoljára, amikor anyát temettük. Nem szép dolog halotti toron összeveszni, de nekünk sikerült. Nem bírtam a vádaskodását, hogy minden az én hibám. Miért nem figyeltem jobban anyára, miért nem kerestem jobb kórházat, orvost, gyógyszereket?
- címkék:
- Törõcsik Edit
- halál
- szülõ
- család
- anya
- édesanya
- Címkefelhõ »
Nehéz idõszakon van túl Nótár Mary
Nótár Maryvel sok minden történt az elmúlt idõszakban, elárulta, hogy van most.
- címkék:
- Nótár Mary
- anya
- nehézség
- Címkefelhõ »
Így épülhetsz fel a leggyorsabban a császármetszésbõl
A császármetszés rengeteg nõ és újszülött életét menti meg nap mint nap, de tény, hogy hosszabb felépülés vár arra az édesanyára, aki ilyen módon ad életet gyermekének. Azzal, hogy a hasfalon és a méhen is friss vágással, valamint megbolygatott hasizommal kell helytállni egy kisbaba mellett, nem egyszerû feladat. Ebben szeretnék most segíteni neked, hiszen én is átéltem már ezt az állapotot, kétszer is.
Áttetszõ felsõje miatt szállították le a géprõl a kétgyerekes anyát!
Az ember azt gondolná, hogy a számtalan stag partira és lánybúcsúra utazóhoz képest - akik sokszor a fapadoson "szórakoztatják" a többieket -, egy kivágott csipkefelsõ már semmiség a repülõn. Egy 31 éves, kétgyerekes anyuka azonban átlépte a határt a ruházatával.
Hollywoodi sztárok, akik 40 felett vállalták elsõ gyermeküket
Manapság nem ritka, ha egy nõ 40 éves kora felett szüli meg elsõ gyermekét. Ebbe a jelenségbe a párválasztás és a karrierépítés éppúgy közrejátszhat, mint az orvostudományba vetett bizalom. Nem kell tehát attól tartani, ha 35 évesen még nem találtuk meg az igazit, hiszen a biológiai óránk ketyegése messze nem olyan hangos, mint a korábbi generációké. Erre nyújtanak kiváló példát a hollywoodi hírességek is.
Majdnem meghalt egy kislány az anyja fájdalomcsillapító tapaszától
Orvosi ajánlás nélkül, egy neki felírt tapaszt tett a kislányára egy asszony, csak azért, mert nem olvasta el a betegtájékoztatót, és fogalma sem volt arról, hogy ezzel túladagolja neki a fájdalomcsillapítót. A gyerek elvesztette az eszméletét. Azért élte túl, mert egy orvos észrevette a hátán a tapaszt, és ellenanyagot adott neki. Az asszonyt most életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolják.
Anyja karjából tépte ki a kétéves gyermeket a megvadult kutya Csókakõn
Megvadult rottweiler tépte ki anyja karjából kétéves kislányát Csókakõn. A gyermek állapota válságos, mentõhelikopterrel szállították kórházba.
- címkék:
- Csókakõ
- kutyatámadás
- kutya
- gyermek
- anya
- Címkefelhõ »
Home office - A távmunka nemcsak áldás, átok is lehet
Amikor egy nõ édesanyává válik, gyakran kényszerül arra, hogy feladja korábbi munkáját. Vagy nem tudja zsúfolt napirendjét vállalni, vagy több idõt szeretne a gyermekével tölteni, esetleg az anyává válás tette más emberré, és már nem érdekli az a munka, amit korábban végzett.
Anyám halotti ágyánál mindent átértékeltem!
A férfi állt a fehér lepedõ elõtt. Nézte az anyagot, pedig abban nem volt semmi különleges. Egyszerû, sima, hétköznapi fehér vászon volt, amilyet ezerszer látott már. Mégis megremegett a lába, amikor meg kellett állnia mellette.
Az érintés hatalma, amikor valódi kihívás mások átölelése
Az ölelés, a simogatás vagy csak egy kedvesebb érintés, amit a barátaink, gyermekeink, párunk irányába teszünk, a legtöbb ember számára természetes. Én azon emberek táborát erõsítem, akikben mások túlzott közelsége – nem csak az idegeneké – kényelmetlen érzéseket vált ki. Tehát számomra a június valóban kihívás volt.
Nem vagy különb, csak mert több gyereked van!
Sokszor élem meg, amikor egy beszélgetés során a gyerek témára kerül a sor, hogy megkérdezik: "Neked hány van?" "Egy" - felelem. "Nekem kettõ! Hát nem könnyû, az egyszer biztos!" - vágják rá gyakran.
Ez a férfi kirabolt egy kisgyerekes anyukát – videó
Amíg egy asszony pénzt vett fel egy automatából, egy férfi kilopta a babakocsiból a telefonját. A rendõrök keresik a tolvajt.
Kosarat borítottak a csecsemõkre – Felháborító gyereknevelési szokások a múltból
Manapság igen komolyan veszik a gyermeki lélek ápolását és testi, valamint mentális fejlõdésük védelmét. Ezt bizonyos kultúrákban talán sikeresen túlzásba is vitték, elég csak a hópehely nemzedékre gondolnunk. Ám tény, hogy a múltban gyereknevelés címszó alatt történtek eltûnéséért örökké hálásak lehetünk.
A MOM Sportközpontban elhunyt kislány családjáról kiderült, korábban leégett a házuk
A MOM Sportközpontban elhunyt kislány családjának egyszer már volt dolga a tûzzel: akkor mindenük a lángok martalékává vált.
- címkék:
- MOM Sportközpont
- tûz
- anya
- otthon
- Címkefelhõ »
Minden anyának szüksége van három nap egyedüllétre, állítják a pszichológusok
Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy az anyákra nehezedik a legnagyobb felelõsség és teher. Ez persze az esetek többségében édes, mégis megterhelõ. Az anyaságot úgy is definiálhatnánk, mint egy 24 órás munkát, amely jelentõs érzelmi stresszel jár. Épp ezért javasolják a pszichológusok, hogy idõnként menjenek szabadságra.
Már képeket se posztolhatunk a családunkról...
Vidám, duci, maszatos kisbaba. Régen? Cukiság. Ma? A gyerek személyiségi jogainak sárba tiprása, pedofil hálózatok felhívása keringõre. Úgy vélem, kicsit túltoltuk ezt a biciklit...
Kiengedték az elõzetesbõl VV Fanni feltételezett gyilkosát: a lány édesanyja kiborult
VV Fanni édesanyja kiborult, amiért a lánya feltételezett gyilkosát kiengedik az elõzetesbõl: házi õrizetbe kerül.
Az anyaság ott kezdõdik, hogy sosem szeged meg a szavad!
Az ígéretet nem osztogatom gyakran, és nem adom bárkinek. Van, aki megérdemli, más viszont nem becsüli semmire. Az árfolyama sok embernél drasztikusan csökkent.
Anyaként is küzdhetsz a Földért: A mosipelus mint fegyver!
A minap rám írt egy régi ismerõs: van mosipelus csomagja, alig használt, olcsón eladó. Kell-e? Látom ám magam elõtt, ahogy az olvasóm õrült izgalommal lejjebb görget: vajon megvettem, vagy maradtam az eldobhatónál?! :-D
Levél a leendõ gyermekemhez...
Még nem készülsz az élet és a szerelem boszorkánykonyhájában, de az apukád - ha kitart addig mellettem - úgy néz ki, horogra akadt. Kicsit még kettecskézünk, adunk magunknak idõt - inkább talán én neki, tudod, rá még vár néhány tapasztalás -, de gondolatban és lélekben már készülünk rád, a felkészülhetetlenre. :)