áfacsökkentés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- áfa
- élelmiszer
- adó
- Varga Mihály
- sertéshús
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csökkenhet a nyerstej áfája
A kiskereskedelemben elérhető ultrahőkezelt tejek helyett az alapanyag, vagyis a nyers tej forgalmi adója csökkenhet a jövő évtől öt százalékra – tudta meg a Magyar Idők.
- címkék:
- áfacsökkentés
- nyerstej
- Címkefelhő »
Varga Mihály: Itt valami nem stimmel
A hitelminősítők veszélyt látnak abban, hogy Magyarországnak egy stabil parlamenti többséggel bíró, gyorsan reagáló kormánya van, amit ők bizonytalanságnak értékelnek, és vélhetően ezért maradt el a piac által is várt felminősítés – mondta az Origónak adott interjújában Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint tarthatóak a jövő évre vállalt számok, ezt alátámasztja a 205 milliárdos költségvetési tartalék is. A politikus szerint már az is nagy eredmény lenne, ha abból a 73 háttérintézményből, amelyet Lázár János megszüntetendőnek mondott, párat fel tudnának számolni.
Elfogyott a nyugdíjemelős varázspálca ereje
A 2017-es költségvetés kapcsán bejelentette a kormány, hogy jövőre 0,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak. Az érdekvédelmi szervezetek felháborodtak, az ellenzék cinikusnak minősítette, miközben a kabinet és a kormánypártok a törvény szövegével védekeznek, illetve az alapvető élelmiszerek áfacsökkentését emlegetik. A Policy Agenda megnézte, hogy mi is történt a nyugdíjasokkal 2010 óta.
A szegények jól járnak az áfacsökkentéssel, de a gazdagok jobban
2017-ben 27 ezer forint megtakarítást jelent az élelmiszeráfa-csökkentés a leggazdagabbaknak. A legszegényebbek csak 10 ezer forint körül nyerhetnek, ideális esetben. A leggazdagabbak két és félszer annyit költenek élelmiszerre, mint a legszegényebbek, és másfélszer annyit esznek. Egyetlen élelmiszer van, amiből a szegények többet esznek a gazdagoknál: a kenyér. A legszegényebbek fogyasztásában nagy aránya van még a krumplinak, a rizsnek, a tésztaféléknek. Ha az áfacsökkentéssel a társadalmi különbségek csökkentése lenne az elsődleges cél, e termékek áfájához kellene hozzányúlni.
- címkék:
- élelmiszer
- áfa
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Kormánybiztost kap a turizmus
Április 25-ével létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, amit Bienerth Gusztáv felügyel kormánybiztosi rangban. Az ügynökség vezetője Guller Zoltán lesz.
Hiába a boltzár eltörlése, öt vasárnapból három kiesik
A múlt csak május 22-én kezdődik, addig a hirtelenség és a piros betűs ünnepek többször a vasárnapi vásárlás útjába állnak. A boltzár eltörlése után egyre több üzlet jelentette be, mikortól nyit ki vasárnaponként, a házhoz szállítás is újra beindul. A plázákban sok üzlet inkább zárva maradna, de nem tehetik. A villanyos dolgozók bejelentették a sztrájkhelyzetet, a Tesco fizetésemelést ajánl a dolgozóinak, a NAV-osok bére biztosan emelkedik. A kormány év végén elkezdené leépíteni a közfoglalkoztatottakat. Egyre több ágazat áll sorba áfacsökkentésért, Varga Mihály szerint általános csökkentésre nincs pénz. A nyugdíjasok kiakadtak, merrt ...
A kenyér áfacsökkentése bonyolult dolog
Jövőre családok tízezrei költözhetnek be új otthonukba - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Tuzson Bence. A 2017-es büdzsé két alapvető célja az adócsökkentés - így például a legfontosabb élelmiszerek, a tej, a tojás és a baromfihús, továbbá az internetszolgáltatás áfájának csökkenése -, valamint az otthonteremtés. A kenyér áfájának csökkentése már nem egyszerű dolog.
- címkék:
- kenyér
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Beígérték a halhús áfacsökkentését is
A halhús áfájának csökkentését is indokoltnak tartaná Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Idén már a sertéshús áfáját csökkentették, és 2017-től a csirkehús is olcsóbb lesz.
35-40 ezer forint maradhat a zsebben az áfacsökkentés után
A baromfihús, a tej, a tojás és az éttermi vendéglátás áfájának jövő évtől tervezett csökkentése következtében egy családnál évi 35-40 ezer forinttal marad több pénz - hiszi Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
- címkék:
- mezőgazdaság
- áfa
- tej
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Deutsch Tamás garantálja az olcsóbb internetet
Jogi garanciákat kíván teremteni a kormány arra, hogy az internetszolgáltatók valóban csökkentsék az árakat, miután 2017-től 27-ről 18 százalékra csökken az internet áfája – mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.
Deutsch: Milliárdokat spórolhatunk az internetáfa csökkentésével
Milliárdokat spórolhatnak az internethasználat áfájának csökkentésével az emberek - jelentette ki Deutsch Tamás. Az rendelet jövő januárban léphet életbe.
A boltzár kimúlt, de magával vitt egy helyettes államtitkárt
Kimúlt a vasárnapi boltzár, de nem azért, mert nem volt sikeres, vagy mert a nép szavazni készült róla, hanem mert meg nem értett volt. Már diákmunkában is lehet teljesíteni a kötelező szakmai gyakorlatot. A nagyközönség még nem láthatja, de elkészült a 2017-es költségvetés, csökken az internet, a tej, a tojás, a baromfi és az étterem áfája. Több lesz a családi pótlék, több jut majd egészségügyre és oktatásra. A kormány pénzt osztott, főleg a tartalékból, többek közt Nemzeti Vágtára, autóversenyre és a 3-as metróra. Az IMF szerint kicsivel lassabban nő a magyar gazdaság 2016-ban, mint eddig várták. A jegybank alapítványai elárulták,, ...
Csökken a csirke és az internet áfája jövőre
A 2017-es költségvetési tervezet mindenkinek biztosít egy lépést előre, lesz, akinek nagyot- mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón, amikor bejelentette az áfacsökkentéseket.
- címkék:
- Lázár János
- áfa
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Nem minden vállalkozás jár jól az áfacsökkentéssel
A szerdán bejelentett áfacsökkentés sok fogyasztó és vállalkozás számára jelenthet pozitív változást, de közel sem mindenki számára. A bejelentés még csak a tervekre vonatkozott.
Csökkentik az éttermi szolgáltatások áfáját
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége üdvözli az éttermi szolgáltatások általános forgalmi adójának mérséklésének kormányzati elképzelését, amely csökkentheti az árakat, segítheti a munkaerő megtartását és növelheti a vállalkozások versenyképességét - mondta Niklai Ákos, a szövetség elnöke.
Csökkenhetnek az internetdíjak
Több mint hatmillió internet-előfizetőnek kerülhet néhány száz forinttal kevesebbe jövőre a világháló használata, ez azonban tízmilliárd forintos bevételkiesést eredményezne a büdzsének.
Magyarország is kellett a tamponadó-csökkentéshez
Rábólintottak az Európai Unió állam- és kormányfői arra a bizottsági javaslatra, amely nagyobb szabadságot adna a tagállamoknak, hogy csökkentsék a női higiéniai termékek áfáját. A britek óriási győzelemként értékelik a döntést, a megvalósításhoz azonban a tagállamoknak is lesz még egy-két szavuk.
- címkék:
- áfacsökkentés
- tampon
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Van okuk panaszra a boltosoknak
Januárban 1,5 százalékkal kevesebb pénzt költöttünk élelmiszerre. Éves szinten a kiskereskedelmi fogalom nőtt 2,1 százalékkal. Utoljára 2013 májusában volt ilyen alacsony növekedés a kiskereskedelemben, akkor 2,2 százalékos bővülést mértek.
- címkék:
- kereskedelem
- áfacsökkentés
- KSH
- Címkefelhő »
Nagy baj van a tojáspiacon
Súlyos zavarokat okoz a magyar tojáspiacon az árletörő hatású, sokszor ellenőrizetlen tojásimport. A Tojásszövetség szerint az áfacsökkentéssel eredményeket lehetne elérni.
- címkék:
- tojás
- áfacsökkentés
- ekáer
- Címkefelhő »
Olcsóbb lett a csirkehús is
Nemcsak a sertés-, hanem a baromfihús ára is csökkent az év elején, itt azonban nem az alacsonyabb forgalmi adó, hanem a csökkenő kereslet áll az áresés hátterében.
Látják az eredményét a sertéshús áfacsökkentésének
Megfelelő eredményt hozott a sertés tőkehús áfájának év elejei 5 százalékra csökkentése. Nőtt a forgalom, az ágazat azonban így is nehezen tud versenyezni az orosz embargó miatt olcsó nyugat-európai importtal a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint.
Brüsszel szinte csak jót jósol a magyar gazdaságnak
Enyhén lassuló, majd gyorsuló növekedést, csökkenő munkanélküliséget, alacsony államháztartási hiányt vár az Európai Bizottság Magyarországon 2017 végéig.
A zöldségágazat majdnem felét elviszi a feketegazdaság
A zöldség-gyümölcs ágazat jelenleg az egyik legfertőzöttebb az áfakiesések tekintetében, a szakmaközi szervezet alelnöke szerint az adó 5 százalékra csökkentése ezen sokat segítene.
A baromfitenyésztők is áfacsökkentést akarnak
A sertés- és a baromfihús kiegészítő termékek, mint a zöldség és a gyümölcs, nem igazságos, ha az egyiknek alacsonyabb az áfája, állítja a Baromfi Terméktanács. Egy adókulcsra van szükség, és a fogyasztóknak kell eldönteniük, melyik terméket választják.
Sírnak a baromfitenyésztők
Az áfacsökkentésnek köszönhetően megnövekedett sertéshúsfogyasztás a baromfifélék fogyasztásából vett el, legrosszabbul a csirkével és pulykával foglalkozók járnak - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke.
Budapest kinézte az olimpia telkeit, Pest beadta a válókeresetet
Budapest közgyűlése elfogadta a javaslatot arról, milyen fejlesztéseknek kell elkészülniük a 2024-es olimpiára, ha a főváros megnyeri a rendezés jogát. Pest megye hivatalosan is bejelentette, hogy elválik Budapesttől, és önálló régiót alkot. Két fővárosi Combino villamost már felszereltek Futárral és belső kamerákkal. Varga Mihály vizsgálatot indított, mert a NAV-nál nem tájékoztatták az intézményt vezető Tállai Andrást egy nyomozásról. Magyarország három helyet rontott a TI korrupciós rangsorában. Az adótanácsadók kiakadtak, mert a kormány a megkérdezésük nélkül állítaná fel az őket ellenőrző hivatalt. A kormány szerint valóban csöökkentek ...
- címkék:
- Tállai András
- Budapest
- Pest megye
- áfacsökkentés
- közép-magyarországi régió
- Combino
- 4-es 6-os villamos
- olimpia 2024
- csok
- Megapolis Media Zrt.
- építőipar
- korrupció
- munkanélküliség
- foglalkoztatottság
- áfa
- közmunka
- olimpia
- Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete
- OLAF
- BKK
- NAV
- TV2
- GVH
- Magyar Bankszövetség
- Transparency International
- Címkefelhő »
Olcsóbb lett a sertéshús az áfacsökkentés után
A meghatározó kiskereskedelmi láncoknál csökkent a sertés tőkehúsok ára az áfacsökkentésnek köszönhetően, a kisebb kereskedelmi cégeknél, hentesüzletekben azonban még nem mindenhol.
- címkék:
- áfa
- áfacsökkentés
- sertésáfa
- Címkefelhő »
Ezért ijesztő egyeseknek a csok
Egy szándéknyilatkozat megalkotását kéri a kormánytól a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület. Azt mondják, szerencsés lenne, ha a családokat nem terhelné a gyermek előre vállalásának nyomása. Azt javasolják, a kormány vállalja a kiforrott csokrendelet fenntartását legalább 10 évig.
50-60 ezer pár kérheti a 10+10 milliót
Nincs elég szakképzett munkaerő ahhoz, hogy gyorsan felhúzzák a szükséges csokos lakásokat. Emiatt eleinte gyorsan emelkednek majd az árak. Amikor pedig már teljes gőzzel pörög az építőipar, de a kereslet már alábbhagy, nagy összeomlás jöhet. A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest elemzése szerint a visszaélések kockázata is nagy. Összesen 50-60 ezer pár élhet majd a kedvezménnyel. A szabályozási kiskapuk miatt sokan befektetési céllal vagy más ügyeskedők megbízottjaiként igényelhetik.
Máris hajba kaptak az építtetők és a kivitelezők az áfán
Úgy tűnik, hogy sokan több millió forintot buknak azért, mert lakásvásárlási-szerződésükbe bruttó összeg került a nettó plusz áfa helyett. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az új lakások áfájának csökkentésével a vevőknek próbáltak kedvezni, egyes esetekben azonban így a kivitelezők zsebét tömik ki. Az adószakértő szerint az áfakulcs csökkentése miatt módosítani kellene a szerződéseket.
Malaca lett az adóhatóságnak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal összeállította a sertéshús áfáját szemléltető ábrát, így már könnyű eligazodnia annak, aki bizonytalan a húsfajták áfakulcsának besorolásában.
- címkék:
- hús
- sertéshús
- malac
- áfacsökkentés
- tarja
- karaj
- sertésáfa
- NAV
- Címkefelhő »
Több sertéshúst vásárolunk
Az áfacsökkentés révén mérséklődött a sertéshús ára, az üzletekben folyamatos a vásárlói érdeklődés az áru iránt - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az állami tévének.
Külföldre menekültek a készházszerelők
A lakások áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése miatt nőttek a készházgyártók, illetve forgalmazók megrendelései, a cégeknek azonban gondot jelent a szerelő csapatok hiánya, mert nagy hányaduk a válságot követő időszakban külföldre ment dolgozni.
- címkék:
- építőipar
- készház
- lakás
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
A fasírtot érzékenyen érinti az áfacsökkentés
Milánóit szeretne főzni, vagy egy jó fasírtot, netán paradicsomos húsgombócot? Januártól jelentősen csökkent a sertéshús áfája. De a multik máshogy értelmezik az áfacsökkentést, mint a sarki hentes.
- címkék:
- sertéshús
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Még várni kell a 9 százalékos szja-ra
A kormány nem tett le az egy számjegyű szja-kulcsról, azonban még várni kell rá. Egyelőre örüljünk az egy százalékpontos csökkentésnek, az ugyanis évi 120 milliárd forintot hagy az emberek zsebében. Ugyanakkor akik most terveznek új lakást vásárolni, és bruttó árban egyeztek meg a kivitelezővel, ott az építő lenyelheti az áfacsökkentés teljes hasznát.
- címkék:
- Tállai András
- adózás
- adó
- szja
- áfa
- lakás
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
A kormány új törvényeket ad a magyaroknak karácsonyra
Az ünnepek előtt csúcssebességre kapcsolt a törvénygyár. Csökken az új lakások áfája, van új Quaestor-törvény, a kormány elengedi Budapest kezét a BKV finanszírozásában, az e-cigarettások együtt szívhatnak a dohányosokkal. Andy Vajna állami hitelt kap a TV2 megvásárlásához. A Magyar Telekom eladta az Origót, és szerződést bontott Ákossal az énekes nőkkel kapcsolatos kijelentései miatt. A kormány ezt nem hagyta szó nélkül, felbont minden mobilinternet-előfizetést a céggel. Gattyán György és egy nyugdíjas közszolga is pert nyertek az állam ellen Strasbourgban. Ez volt a héten a gazdaságban.
Nyolc képviselő nyomott nemet a lakásáfa-csökkentésre
- címkék:
- ingatlan
- áfa
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Az áfacsökkentés csak később mérsékli a lakásárakat
A szükséges új lakásszám töredéke épült csak meg az elmúlt években, így a kormány az új lakások áfájának csökkentésével pörgetné fel a lakáspiacot. Az áfa 27 százalékról 5 százalékra csökken a jövő évtől, hiába azonban a 17,3 százalékos csökkentés, az árak bizonyosan nem csökkennek majd ennek megfelelő mértékben.
Rogán: Visszaigényelheti az áfát, aki magának épít
Az új lakások és házak áfája 27-ről 5 százalékra csökken a 150 négyzetméternél kisebb lakásoknál és a 300 négyzetméternél kisebb házaknál. Aki magának épít, az az építkezés során keletkező számlák után visszaigényelheti majd az áfát 5 millió forintig. A 300 négyzetméter alatti ingatlanoknál nem kell építési engedélyt kérni a jövőben, mindössze bejelentési kötelezettség lesz.
- címkék:
- ingatlan
- áfa
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
A mozgóképről szóló törvényt is módosítja a lakóingatlanok új áfája
2019-ig 27 százalékról 5 százalékra csökken az új építésű lakóingatlanok áfája, és 300 négyzetméteres alapterületig egyszerűsödik az építési engedélyezési eljárás. A Rogán Antal és Varga Mihály által közösen jegyzett salátatörvény számos jogszabályt módosít. Többek között változik a főváros és a kerületek közti forrásmegosztás, a települési önkormányzatoknál korlátozzák a helyi iparűzési adó felhasználását. Az ellenzék gyanakszik a salátatörvény gyors áterőltetése miatt. Követtük a vitát.
Hirtelen zuhanhat a lakásépítés áfája
A lakásépítés áfája átmenet nélkül csökken jövőre 27 százalékról 5 százalékra, amennyiben a parlament gyorsított eljárásban megtárgyalja az erről szóló előterjesztést, és azt el is fogadja a héten - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A nagy áfacsökkentés mindenkinek jó
Ha öt százalékra mérsékli a kormány az új lakások áfakulcsát, már 3 ezerrel több lakás épülése esetén is pozitív lesz a költségvetési hatása. Lapinformációk szerint a kormány hamarosan dönt arról, hogy a lakásépítéseket terhelő általános forgalmi adó a jelenlegi 27 százaléknál alacsonyabb legyen.
Óriási áfacsökkentés jöhet
A kormány valószínűleg még a héten dönt arról, hogy a lakásépítéseket terhelő általános forgalmi adó a jelenlegi 27 százaléknál alacsonyabb legyen.
Áfacsökkentésen gondolkodik a kormány
Megtorpant az építőipar növekedése, ezért a kormány a lakásépítés további ösztönzésének lehetőségét vizsgálja: a lakáshitelezés kiterjesztése mellett a lakásépítések áfájának csökkentése is lökést adhat a beruházásoknak.
- címkék:
- áfa
- lakáspiac
- kormány
- áfacsökkentés
- NGM
- Címkefelhő »
Áfacsökkentésre készül a kormány, éppen tíz évvel Gyurcsány után
2016. január elsején lesz pontosan tíz éve, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya 25-ről 20 százalékra csökkentette a legmagasabb áfakulcsot. Deutsch Tamás most a netcsomagok áfáját vinné le 27-ről 18 százalékra. 2006-ban a kereskedők lenyelték a különbözetet, az árak nem csökkentek. A szakértő szerint az éles piaci verseny miatt ez most nem fordulhat elő, igaz, tíz éve Gyurcsányék is ezt hitték. Egy felmérés szerint az internethasználat terjedését nem a magas árak, hanem az érdektelenség korlátozza.
Duplájára nőhet az új lakások száma
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta vizsgálják az áfacsökkentés megvalósításának részleteit. A Társaság a Lakásépítésért Egyesület és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint is, ha a kormány meglépi az áfacsökkentést, akkor rövidtávon 20 ezer új lakás épülhetne.
Beindulhatnak az építkezések
Üdvözlendő hír, hogy kormány szerint is érdemes lehet csökkenteni a lakásáfát – közölte a Társaság a Lakásépítésért Egyesület. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy lapinterjúban azt mondta, vizsgálják az áfacsökkentés megvalósításának részleteit.
Áfacsökkentés jön Romániában
A szenátus után a bukaresti képviselőház is megszavazta csütörtökön az új adótörvényt, amelynek értelmében jövő évtől kezdődően 20 százalékra, 2017-től pedig 19 százalékra csökkentik az általános forgalmi adót Romániában a jelenlegi 24 százalékról.
- címkék:
- Románia
- adó
- áfa
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Még bizonytalan, tovább csökken-e az áfa Romániában
Elhalasztotta az új adótörvénykönyvről szóló parlamenti szavazást a román kormánykoalíció, így egyelőre nincs döntés a januártól tervezett négy százalékpontos általános áfacsökkentésről. Az élelmiszereket terhelő forgalmi adót júniustól már mérsékelték.
- címkék:
- Románia
- áfacsökkentés
- Címkefelhő »
Gazdasági csődöt hozna az áfacsökkentés Magyarországon
Romániában valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a kedvezményes áfakulcsot, ráadásul 2016-tól az általános kulcs is csak 20 százalékos lesz – szemben a 27 százalékos magyar áfával. Ezt ugyanakkor nem mindenki érzi, sok kereskedő nem is csökkentette az árakat. Magyarországon egyelőre csak annak lehet örülni, hogy 2016-tól csökken a sertéshús áfája 5 százalékra.