Zalaegerszeg
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Zala megye
- foci
- magyar foci
- magya foci
- Borsodi Liga
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Idén csaknem 750 millióból fejleszt az E.ON Zalaegerszegen
Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte sajtótájékoztatón az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgató-helyettese.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- energia
- gáz
- földgáz
- gázhálózat
- E.ON
- Címkefelhő »
Soron kívüli vizsgálatot rendelt el az EMMI minisztere Zalában a traumatológiai ellátás helyzetéről
Kitérnek a megyei kórházban felmondott hét traumatológus orvos távozásának valamennyi körülményére is, derül ki a minisztérium tájékoztatásából.
Megszólalt a 18 évesen meghalt zalai focista édesanyja - videó
Ahogy arról korábban az Origón is beszámoltunk, hétfőn edzés közben összeesett és a futballpályán meghalt egy 18 éves fiú Zalaegerszegen. Az édesanyja sírva nyilatkozott a Tényeknek. Azt mondta, csak az ad neki erőt, hogy a fia boldog volt és mindent elért, amit szeretett volna, és tudta, hogy a családja a legjobban szerette a világon.
Hazánkban létesül a régió első szárazföldi lazacfarmja
Világszínvonalú beruházással jöhet létre a régió első szárazföldi lazacfarmja Zalaegerszegen
Világszínvonalú beruházás keretében szárazföldi lazacfarmot hozhat létre a Zalmon Kft. Zalaegerszegen. A magyar cég csúcstechnológiával működő telepének építését a tervek szerint 2022 elején kezdheti meg. A régió első szárazföldi lazacfarmjának célja, hogy az európai lazacellátásban jelentkező egyre növekvő igényeket hatékony és felelősségteljes módon szolgálja ki, ezáltal változtatva az egyre kevésbé fenntartható tengeri lazactenyésztési gyakorlatokon - olvasható a cég közleményében.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- beruházás
- fejlesztés
- hal
- lazac
- farm
- Címkefelhő »
Egyre szebb lesz a zalaegerszegiek kedvelt kirándulóhelye
Megölte az élettársát és a kutyáját egy zalaegerszegi férfi
Emberölés miatt jogerősen tizenkét év börtönbüntetésre ítéltek egy zalaegerszegi férfit, aki közös öngyilkosságot tervezve megölte élettársát. Erről tájékoztatta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden a médiát.
Tetejére borult, majd füstölni kezdett egy autó Zalaegerszegnél - videó
Árokba borult egy autó a 76-os főúton Zalaegerszegnél, a Csácsbozsoki Arborétum bejáratánál.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- baleset
- autó
- Címkefelhő »
Rátámadt 8 éves kisfiára egy zalaegerszegi nő
Emberölés előkészületével vádolják azt a nőt, aki rátámadt a saját gyerekére otthon. A részeg, begyógyszerezett anya a 8 éves fiát hibáztatta a nagypapa halála miatt. A bíróság már korábban úgy döntött, hogy alkalmatlan a gyereknevelésre. A támadás akkor történt, amikor a gyerek az anyjánál volt láthatáson.
Egyedülálló élménypark épül Zalaegerszegen
Óriási hajrával nyert a Zalaegerszeg a férfi kosár NB I-ben
A Zalaegerszeg 91-90-re győzött a sereghajtó Jászberény otthonában a férfi kosárlabda NB I alsóházi rájátszásának szerdai játéknapján.
Harmincéves a szolnoki kosárcsoda, amely egy egész városnak okozott eufóriát
Harminc évvel ezelőtt nyerte meg első bajnoki címét a Szolnoki Olaj a magyar férfi kosárlabda bajnokságban. 1991. április 11-én Rasid Abeljanov sikeres dobása után a Szolnok idegenben, 7000 néző előtt győzött a bajnoki döntő negyedik meccsén a címvédő ZTE ellen. Az Origo a sporttörténelmi tettet véghezvivő bajnokcsapat egykori játékosait és edzőit kérdezte a felejthetetlen szezonról, a bajnoki címig vezető útról, és a szolnoki kosarasok közötti kiváló játékkapcsolat gyökereiről.
A Zalaegerszeg nyerte a kiesési rangadót a Diósgyőr ellen, drámai kapussérülés a meccs végén - videó
A magyar bajnokság 27. fordulójában a Zalaegerszeg a kiesőhelyen lévő Diósgyőr csapatát fogadta hazai pályán. A zalaiak az első félidőben egy gyönyörű szabadrúgásgóllal szerezték meg a vezetést, majd a második félidőben több helyzetet is kidolgoztak, és sikerült még egy gólt szerezniük, amivel meg is nyerték a Diósgyőr elleni meccset. A meccs végén láthatóan megsérült a ZTE kapusa, a fejét fogta, szédelgett, és amikor véget ért a meccs, szinte összeesett.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- NB I
- DVTK
- Címkefelhő »
Békamentés a zalaegerszegi Aranyoslapi forrásnál
Március utolsó hétvégéjén érkezett melegebb időjárás és a várva várt eső hatására a zalaegerszegi Aranyoslapi forrásnál megindult a barna varangyok tömeges vonulása a szomszédos erdőből a szaporodóhelyüket jelentő kis tó felé.
Ezerszámra virítanak ezek a védett növények Zalában
Más igazolványával akart kedvezményesen utazni
A zalaegerszegi rendőrök közokirat-hamisítás miatt hallgatták ki egy asszonyt, aki nem a saját igazolványát használta.
Börtönbe került egy gyújtogató Zalaegerszegen
Jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Járásbíróság egy férfit, aki szemeteseket, autókat, egy ablakredőnyt, sőt egy pajtát is felgyújtott Zalaegerszegen és Sárváron. Erről tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szerdán a médiát.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- gyújtogatás
- ítélet
- Címkefelhő »
Zalaegerszegen szakadt meg a Fehérvár hat forduló óta tartó nyeretlenségi sorozata - videó
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 23. fordulójának vasárnapi játéknapján a Zalaegerszeg hazai pályán 2-0-ra kapott ki a MOL Fehérvár ellen. A Vidi hat nyeretlen bajnoki összecsapás után tudta újra megszerezni a három pontot.
Kigyulladt egy pajta Zalaegerszegen
Teljes terjedelmében égett egy pajta Zalaegerszegen, a Toposháza utcában.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- tűz
- Címkefelhő »
Közel 16 milliárd forintos logisztikai nagyberuházást jelentettek be
A Metrans 15,7 milliárd forintból létesít új vasúti-közúti logisztikai konténerterminált Zalaegerszegen, amelyhez a magyar kormány 3,9 milliárd forintos támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón, Budapesten.
Színlelte a szerelmet a zalaegerszegi férfi, majd Valentin-napon eltűnt a pénzzel
Szerelmi kapcsolatot színlelve több százezer forinttal károsította meg a zalaegerszegi gyanúsított az 58 éves szabadszállási asszonyt - számoltak be az esetről a rendőrség honlapján.
A Zalaegerszeg is továbbjutott a Magyar Kupában
Utolsóként a Zalaegerszeg jutott be a nyolcaddöntőbe a labdarúgó Magyar Kupában, mivel csütörtökön 2-1-re legyőzte a Tiszafüredet.
Zalában impozáns szarvascsordát videózott egy autós
Értékes vadászfegyvert találtak két zalaegerszegi betörőnél
A szombathelyi rendőrök elfogtak két zalaegerszegi férfit, mert a gyanú szerint több lakásba is betörtek Szombathelyen, ahonnan többmindent elloptak. Az egyik helyről egy vadászfegyvert is elhoztak.
Sérülése miatt nem lett Premier League-játékos a magyar csatár, majd saját csapatának szurkolói rúgták fejbe az utcán
Ha nincs egy térdsérülés, talán még ma is a Premier League-ben játszik az a Futács Márkó, aki a Fehérvárnál parkolópályára került, most télen pedig Zalaegerszegre igazolt. Az NB I két tavaszi meccsén eddig csereként lépett pályára, látszólag egyre jobban bíznak benne új csapatánál. Futács Márkó az Origo kérdéseire már Zalaegerszegen válaszolt, mesélt eddigi pályafutásáról, súlyos sérüléseiről, arról, hogy készült a visszatérésre, és mik a céljai a jövőt illetően.
- címkék:
- Futács Márkó
- ZTE
- Zalaegerszeg
- Címkefelhő »
Fegyvereket is találtak egy zalaegerszegi illegális játékteremben
Illegális játéktermet számoltak fel Zalaegerszegen a rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik az eljárás során fegyvereket is találtak - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- játékterem
- fegyver
- Címkefelhő »
Egy hajléktalanszállón találták meg a Siófokról eltűnt családapát
Végre előkerült a hétfő óta keresett siófoki családapa.
Hóemberépítés, szánkózás, havas táj - képeken a zalaegerszegi havazás
- címkék:
- Zalaegerszeg
- hó
- szánkó
- hóember
- út
- Címkefelhő »
A főbérlőjét gyilkolta meg egy pár Zalaegerszegen
Idén februárban egy nő és a párja meggyilkoltak egy férfit Zalaegerszegen, akitől az otthonukat bérelték. A gyilkos pár továbbra is letartóztatásban maradhat.
Edzőváltás után idegenben nyert a Zalagerszeg kosárcsapata
A zalaiak a héten jelentették be a horvát vezetőedző, Ante Nazor távozását, így a csapat Heinrich Róbert irányításával szerezte meg idénybeli második győzelmét
Biztonságos a zalaegerszegi kórházban a lélegeztetett betegek ellátása
A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban a lélegeztetett betegek ellátása garantáltan biztonságos, hatszor annyi lélegeztetőgép van az intézményben, mint amennyire jelenleg szükség van - tájékoztatta a zalaegerszegi egészségügyi intézmény a megyei napilap online kiadását pénteken.
Jövőre kész lesz a zalaegerszegi járműipari tesztpálya
Már mintegy 70 százalékban kész, és a tervek szerint a jövő év végére átadható lesz a 45 milliárd forintba kerülő, 260 hektáron elterülő zalaegrszegi járműipari tesztpálya - mondta a Világgazdaságnak Robert Siddi, a létesítmény szolgáltatásait hasznosító AVL-ZalaZone Kft. kereskedelmi vezetője.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- tesztpálya
- Címkefelhő »
Csak nyolc játékost nevezett, mégis 57 ponttal nyert a Sopron Basket
A tavalyi bajnok Sopron Basket 57 ponttal nyert Zalaegerszegen a női kosárlabda NB I alapszakaszának hétfői mérkőzésén.
Viktória királynő egy egész porcelánkészletet rendelt Herendről
Hétköznapi és ünnepi szertartásosság címet viseli a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteken Zalaegerszegen megnyílt kiállítása, ahol a Viktória királynőnek készült motívumok és a zsidó vallásosság porcelántárgyai is láthatók.
Képek az összeroncsolódott autókról
A Fa kívül és belül kiállítás nyílik Zalaegerszegen
- címkék:
- Zalaegerszeg
- kiállítás
- művészet
- kézműves
- fa
- Címkefelhő »
Zalaegerszegen gyártják majd a világ legmodernebb tankjait
A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy, a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a Zalazone járműipari tesztpályán - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen csütörtökön.
Üvegtáblák alá szorult egy férfi Zalaegerszegen, súlyosan megsérült
Egy zalaegerszegi építkezésen, egy kisteherautóról zuhantak le azok a súlyos ablaktáblák, amelyek alá beszorult egy férfi, két másik társa pedig megsebesült. Az üveg alá szorult férfit a mentők kórházba vitték.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- baleset
- Címkefelhő »
Új termelői és kézműves piac épül Zalaegerszegen
Új autóbuszokat állítanak forgalomba Zalaegerszegen
Hat új, korszerű autóbuszt állítanak üzembe Zalaegerszegen - közölte a város polgármestere.
Indulhat az M76-os út tervezése
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben közölte, hogy lezárta a 2019. december 13-án kiírt ajánlati felhívására jelentkezett pályázatok értékelését és kihirdette a kiírás nyerteseit.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- M76
- Körmend
- Címkefelhő »
Újra embert ölt a börtönből szabadult, zalaegerszegi kettős gyilkos
Élettársának különös kegyetlenséggel végrehajtott megöléséért - mint erőszakos, többszörös visszaesőt - tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden első fokon egy férfit, aki 1997-ben kettős gyilkosság miatt életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, de ebből 20 év után feltételesen szabadulhatott.
Gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz
Iveco gyártmányú gázüzemű autóbuszt tesztel a Volánbusz Zalaegerszegen a Danube Truck Magyarország Kft.-vel együttműködve egy héten keresztül - közölte a Volánbusz Zrt. az MTI-vel.
ITM: Erősödnek a magyar vállalkozások
A zalaegerszegi ipari park fejlődése azt jelzi, hogy egyre több magyar vállalkozás erősödik, és keres kiváló adottságokkal rendelkező infrastrukturális környezetet, ahol megtalálják számításaikat - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a zalaegerszegi inkubátorház új csarnoképületének átadásakor.
Sport- és rekreációs központ épül Zalaegerszegen
Komplex turisztikai fejlesztés valósul meg Zalaegerszegen az Alsóerdőn, amelynek 240 hektáros területe egyszerre üdülő-, panoráma- és sétaerdő. A beruházás összköltsége 5,2 milliárd forint.
Fadarabokkal torlaszolta el a gyurgyalagok fészkét egy méhész Söjtörön
A Söjtörön élő, méhészettel foglalkozó férfi úgy próbált védekezni a méheit felfaló madarak ellen, hogy fadarabokkal zárta le a fészkelőhelyüket. Azonban nem a legjobb módszert választotta, ugyanis ezzel veszélybe sodorta a fokozottan védett madarak életét.
Rendőrnek álcázta magát, és durván átvert egy idős férfit
Elfogták azt a férfit, aki rendőrnek adta ki magát, és úgy tett, mintha segíteni akarna egy nyugdíjasnak, ehelyett másfél milliót lopott el tőle.
Elítélték a zalaegerszegi gyilkost, aki élettársát és kutyájukat is megfojtotta
Már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett és elfogadta az ügyészség indítványát, így - nem jogerősen - 12 év börtönre ítélte csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki januárban előbb az élettársát, majd a kutyájukat is megfojtotta, magával viszont nem tudott végezni.
Vonattal menekült két tolvaj lopás után
Lopás miatt indult eljárás egy 23 éves férfi és egy 16 éves lány ellen, mert a gyanú szerint kiraboltak egy üzletet Zalaegreszegen tegnap, aztán vonattal elmenekültek. A keszthelyi rendőrök kapták el őket az állomáson.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- lopás
- tolvaj
- rendőrség
- Címkefelhő »
A Gyurcsányhoz közeli új pártelnök, Jakab Péter miatt kilépett két tag, ezzel megszűnt a zalaegerszegi Jobbik
Kilépett a Jobbikból a párt zalaegerszegi csoportjának két tagja, aminek következtében az alapszervezet megszűnt, hiszen a csoport létszáma a párt szabályzatában meghatározott minimum alá csökkent. "Nem vagyunk hajlandóak asszisztálni Jakab Péter diktatúrájához" - indokoltak a távozók.
- címkék:
- Zalaegerszeg
- Jobbik
- Címkefelhő »