gázhálózat

címke rss
Idén csaknem 750 millióból fejleszt az E.ON Zalaegerszegen

Idén csaknem 750 millióból fejleszt az E.ON Zalaegerszegen

Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte sajtótájékoztatón az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Villanyszerelőket keres az E.ON

Gazdaság2008.07.16, 14:04

Az E.ON csoport több mint a fél országra kiterjedően villamos- és gázhálózat karbantartásra, valamint az ügyfélszolgálat ellátására vár szándéknyilatkozatot, a felhívások a Közbeszerzési Értesítő szerdai számában jelentek meg.

Összekötik a magyar és a horvát gázhálózatot

Gazdaság2008.04.16, 16:26

Magyarország és Horvátország 2010-11-re össze szeretné kötni gázhálózatát, így elérhetővé válna a horvát folyékony gázterminál (LNG) - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt horvát partnerével, Ivo Sanaderrel.

Regionális segélyt kér Afganisztán

Nagyvilág2002.10.14, 20:28

Hamid Karzai afganisztáni elnök a Gazdasági Együttműködési Szervezet (ECO) isztanbuli értekezletén arra szólította fel a közép-ázsiai országokat, valamint Törökországot, Pakisztánt és Iránt, hogy nyújtsanak segítséget háború-sújtotta országa újjáépítésben. Az elnök szerint meg kell építeni azt a Pakisztánt és Türkmenisztánt összekötő gázhálózatot, amiről a tálib uralom miatt 5 évvel ezelőtt lemondtak az államok. Tervek szerint a csúcsértekezlet résztvevői egy újjáépítési segélyt hoznak létre Afganisztán számára.

Előző
  • 1
Következő