Zágráb
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Horvátország
- balkan
- foci
- Adria
- kézilabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tíz embert elfogtak a horvát újságírógyilkosságok miatt
A horvát rendőrség elitosztaga elfogott tíz embert, akiket összefüggésbe hoztak a két újságíró életét kioltó bombamerénylettel. Az őrizetbe vettek mindannyian büntetett előéletű, veszélyes bűnözők. Az egyik letartóztatott azt ígérte: hajlandó mindent elmondani a gyilkosságról, amit csak tud.
Bomba végzett két horvát újságíróval
Valószínűleg a gépkocsijuk alá rejtett pokolgéppel megölték csütörtök este Zágrábban a Nacional című horvát hetilap volt főszerkesztőjét és a lap egy másik munkatársát. Az idén már több újságírót és üzletembert gyilkoltak meg hasonló módszerrel.
Zágráb nem kéri az IMF segítségét
Horvátország állja a globális pénzügyi vihart a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítsége nélkül is - közölték hétfőn horvát pénzügyi vezetők, elhárítva azt az elemzői vélekedést, hogy Horvátországnak jól jönne a válság közepette az IMF-támogatás.
- címkék:
- Horvátország
- Zágráb
- pénzügy
- vélekedés
- IMF
- Címkefelhő »
A régióból nem lóg ki a budapesti börze
Az egy évvel ezelőtti szintekhez képest bő 50 százalékos leértékelődést mutat a budapesti részvénybörze irányadó indexe. Ezzel ugyan felülmúlja a tengerentúli irányadó index és a londoni mutató süllyedését, a régiós átlagtól azonban nem tér el. A térség legjobbja a pozsonyi mutató, amely kevesebb, mint 10 százalékkal került lejjebb egy év alatt.
A Molnak most Z�gr�bot kell meggy�znie
A�horv�t let�tkezel� legfrissebb adatai szerint eddig az INA tulajdonosai��sszesen 21,69 sz�zal�kos r�szesed�st megtestes�t� pap�rt aj�nlottak fel a Molnak, �gy�a magyar olajt�rsas�g m�r 46,7 sz�zal�kos pakettel rendelkezik. A Mol vezet�s�nek most a horv�t korm�nnyal kell egyezkednie az �llami k�zben l�v� INA-csomag sors�r�l.
- címkék:
- Zágráb
- INA
- részesedés
- állami kéz
- Mol
- Címkefelhő »
Ártatlannak vallotta magát Hágában a volt jugoszláv vezérkari főnök
A háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt volt jugoszláv vezérkari főnök, Momcilo Perisic ártatlannak vallotta magát a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt. Az ügyészek szerint Perisic is felelős a srebrenicai vérengzésért, Szarajevó ostromáért és a Zágráb elleni rakétatámadásokért.
A horvát kisbefektetők is eladják a Molnak INA-papírjaikat
Képekkel illusztrált horvát sajtóbeszámolók szerint csütörtökön "kilométeres sorban" álltak Zágrábban a kisbefektetők, hogy a pénteki ajánlatzárás előtt egy nappal értékesítsék a Molnak INA-részvényeiket, amelyek ára a zágrábi tőzsdén tovább zuhant.
- címkék:
- Zágráb
- tőzsde
- részvény
- INA-részvény
- Mol
- Címkefelhő »
Z�gr�bb�l kapott j� h�rt a Mol
A horv�t olajc�g, az INA int�zm�nyi befektet�i j�v�hagyt�k�a Mol v�teli aj�nlat�t. Err�l d�nt�tt az AZ nyugd�jalap, az Auctor br�kerh�z, az Erste Invest �s a PBZ nyugd�jalap k�pvisel�je z�gr�bi tan�cskoz�s�n - jelentette kedden a Business.hr horv�t internetes gazdas�gi �js�g.
- címkék:
- Zágráb
- internet
- INA
- nyugdíjalap
- Mol
- Címkefelhő »
Egy csodagyerek, aki tényleg sztár lehet - Theo Walcott
A horvát válogatott az Eb-selejtezők során alaposan megtréfálta az angolokat, de a háromoroszlánosoknak sikerült visszavágniuk a világbajnokság kvalifikációs sorozatában. Fabio Capello együttese 4-1-re nyert Zágrábban, és a mérkőzés hőse az a Theo Walcott volt, aki még mindig nincs 20 esztendős, de már négy éve ott van a reflektorfényben, mint az angol futball nagy reménysége.
Baseballütőkkel verték a Sparta Praha küldöttségét
Megtámadták a Sparta Praha küldöttségének egy csoportját Zágrábban, a Dinamo elleni, csütörtöki labdarúgó UEFA-kupa-mérkőzés előestéjén.
- címkék:
- foci
- UEFA-kupa
- Zágráb
- Dinamo
- AC Sparta Praha
- Címkefelhő »
Három triplázó a hét világválogatottjában
A hét közepén világbajnoki selejtezőket játszottak minden kontinensen, a hét végén pedig folytatódtak a topligák - teljes volt a nagyüzem tehát a nemzetközi futballban. Álomcsapatunkban csak kevés olyan labdarúgó akad, aki mind a két mérkőzésen kimagasló teljesítményt nyújtott, viszont található három, mesterhármast elért labdarúgó is.
- címkék:
- Theo Walcott
- foci
- Arsenal
- Zágráb
- Sporting
- Címkefelhő »
Angol reváns Zágrábban, Klose megmentette a németeket
Alaposan visszavágott Anglia az Eb-selejtezőkön elszenvedett kettős vereségért a horvátoknak, a triplázó Theo Walcott vezérletével a szigetországiak 4-1-re nyertek Zágrábban világbajnoki selejtezőn. A Finnországban fellépő németeknél Miroslav Klose ért el mesterhármast, de ez is csak a döntetlenhez volt elég az Eb-ezüstérmes Nationalelfnek. A játéknap legnagyobb meglepetését a Svájcban diadalmaskodó Luxemburg aratta, de egy másik lesajnált gárda, Liechtenstein is kitett magáért, amely Azerbajdzsánból hozott el pontot. A franciákat simán verő osztrákok kikaptak a remekül rajtoló litvánoktól, a csehek nem tudnak nyerni Belfastban, a ttörökök ...
Rasszizmus és tömegverekedés a zágrábi vb-selejtezőn
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a nemzetközi szövetséghez (FIFA) fordult, miután szerdán a Horvátország elleni világbajnoki selejtezőn a zágrábi szurkolók rasszista bekiabálásokkal sértegették Emile Heskeyt.
Már a BL-csoportkörben revánsot vehetnek Pálingerék
Péntek este a göteborgi Scandinavium Arenában megtartották a kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását. A hölgyeknél a Győri Audi ETO KC összekerült a BL-győztes HK Zvezda Zvenyigorod csapatával, az orosz együttes tavasszal az elődöntőben búcsúztatta Görbiczéket. A Dunaferr továbbjutás esetén a BL-döntős Hypóval kerül egy csoportba. A férfiaknál az MKB Veszprém a német Flensburg-Handewitt csapatával került egy négyesbe, a Pick-Szeged a horvát sztárcsapat, a Croatia Osiguranje Zagreb mellett várhatóan megkapja a tavalyi KEK-döntős német Rhein-Neckar Löwent is.
Nem nyert a magyar-román póló-Eb-pályázat
Zágráb rendezheti meg a 2010-es vízilabda Európa-bajnokságot. Erről vasárnap döntött a kontinentális szövetség, a LEN vezérkara az úszó-Eb színhelyén, Eindhovenben a horvátok javára ítélve az eseményre közösen pályázó Debrecennel és Nagyváraddal szemben.
Horvátország is elismerte a független Koszovót
Magyarország mellett Horvátország is elismerte szerdán Koszovó függetlenségét. A horvátországi szerb kisebbséget képviselő miniszterelnök-helyettes emiatt benyújtotta lemondását. Megfigyelők szerint a döntés felboríthatja Zágráb és Belgrád kényes viszonyának egyensúlyát.
Újabb világklasszissal erősödhet a Zágráb kézicsapata
A horvát Vecernji List napilap értesülései szerint könnyen megtörténhet, hogy Ivano Balic a világ egyik legjobb kézilabdázója nemsokára a HC Croatia Osiguranje-Zagreb csapatában folytatja pályafutását.
Kétirányú alagutak a Zágráb-Split sztrádán
A horvát építők 2009 nyarára ígérik, hogy elkészül a Zágráb-Split autópálya két hosszú alagútjának, a Sveti Roknak és a Mala Kapelának a párhuzamos járata.
- címkék:
- autópálya
- alagút
- Zágráb
- Split
- Címkefelhő »
Sebestyén Júliának Cinquanta elnök is gratulált
Bár a zágrábi műkorcsolya Eb-n általános volt a vélemény, hogy Sebestyén Júliának a dobogón lett volna a helye, versenyzőnk megbarátkozott a negyedik hellyel is. Mint a vasárnapi gála után elmondta, nagy elégtétel számára, hogy rengetegen gratuláltak neki a szerepléséhez, többek között Ottavio Cinquanta, Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség elnöke is.
Sebestyén Júlia dobogóközelben a műkorcsolya Eb-n
A zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokság női versenyében Sebestyén Júlia a rövid programban az ötödik helyen végzett, de hátránya minimális a dobogósokkal szemben, így a szombati kűrben éremért korcsolyázhat. A legjobb huszonnégy közé másik indulónk, Katherine Hadford is bejutott, ő a 22. helyen. A férfiaknál még csütörtökön tizenhat év után újra cseh győzelem született. Ám az, hogy Zágrábban Tomas Verner állhatott a dobogó tetejére, a tavalyi Eb-ezüstje és a vb-4. helye után mégsem világszenzáció.
Sebestyén felszabadultan korcsolyázna az Eb-n
Zágrábban kedden délután a jégtáncosok kötelező programjával kezdődik meg a műkorcsolyázók Európa-bajnoksága, amelyen a női verseny magyar éremesélyt kínál: Sebestyén Júliát a világranglistán kontinensünkről csak a címvédő olasz Carolina Kostner és a svájci Sarah Meier előzi meg.
A magyarok Zágrábban és Prágában is lebontják a falat
Az electro-rave-szabadcsapat, a Kollektiva az év utolsó hónapjában sem bír magával, és tettvágyukat bizonyítandó, hatalmas bulit csapnak majd 22-én, szombaton a Trafóban, de előtte még átlátogatnak most szombaton Zágrábba és Prágát sem hagyják cserben.
- címkék:
- Zágráb
- Prága
- Budapest Parádé
- buli
- Trafo
- Címkefelhő »
Bajba került 50 Cent Zágrábban
Kellemetlen ügybe keveredett Horvátországban 50 Cent. Hétfő este, amikor a horvát televízióban vendégeskedett az amerikai rapper, többek kokainozni látták a műsor felvételei előtt az öltözőjében. A zenész szóvivője természetesen cáfolja az eseményeket. Pedig az eseményt egy tévéstáb meg is örökítette.
- címkék:
- Horvátország
- Zágráb
- Címkefelhő »
Berki pazar gyakorlattal nyert Zágrábban
Berki Krisztián nyerte a lólengést a Zágrábban rendezett nemzetközi tornász viadalon.
- címkék:
- Berki Krisztián
- Zágráb
- Címkefelhő »
Vádat emeltek a zágrábi melegparádé támadója ellen
Egy melegparádéra akart házilagos robbanószert dobni egy horvát férfi, aki ellen elsőként emeltek vádat gyűlölet-bűncselekmény miatt - közölte a zágrábi rendőrség csütörtökön.
- címkék:
- Zágráb
- rendőrség
- támadó
- melegparádé
- Címkefelhő »
Zágráb támogatja Gotovina ideiglenes szabadlábra helyezését
Támogatásáról biztosította a horvát kormány hétfőn a Nemzetközi Törvényszék (NT) által háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina volt horvát tábornok ideiglenes szabadlábra helyezését célzó kérelmet, bár ennek teljesítése nem tűnik valószínűnek.
Boulsevicz megúszta az olimpiai szintet
A pekingi olimpiai részvételhez szükséges "A" szintet megúszva lett bronzérmes Boulsevicz Beatrix Monacóban, a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi sorozat harmadik, befejező állomásán. Kiss László szövetségi kapitány elmondta, hogy a Jövő SC-II. kerület színeiben versenyző rövidpályás Európa-bajnoknő a hercegség fővárosában 2:09.38 perccel állhatott fel a dobogó alsó fokára.
Magyar úszósikerek Zágrábban
Remekeltek a magyarok a hagyományos zágrábi nemzetközi úszóverseny nyitónapján: Szepesi Nikolett és Cseh László aranyat, Kovács Ágnes - és Cseh - ezüstöt, Dara Eszter pedig bronzot érően teljesített a Golden Bear elnevezésű viadal szombati programjában.
Magyar útlevél és BL-siker kellett volna Lazarov maradásához
Március végén megrázó hírt kaptak a veszprémi kézilabda-szurkolók: a bajnokcsapat egyik legjobbja, Kiril Lazarov bejelentette, öt sikeres szezon után nyáron csapatot vált, és elhagyja Magyarországot. A világklasszis macedón jobbátlövő a horvát CO Zagreb ajánlatát fogadta el, ám hiába tett meg mindent az újabb aranyéremért, sérülten nem tudott már vezéregyéniségként villogni a Pick Szeged elleni döntőben.
Fülpiszkálós Milosevic dühíti a horvátokat
A néhai jugoszláv elnök hamiskásan mosolygó képével hirdeti fültisztítóit egy horvát cég. A társaság vállaltan provokatív óriásplakátjain ráadásul Slobodan Milosevic egy hirhedt mondatából idéznek. A plakát komoly botrányt keltett Zágrábban.
Sorsoltak az asztalitenisz-világbajnokságon
Zágrábban megtartották a hétfőn kezdődő egyéni asztalitenisz-világbajnokság sorsolását, amelyen a 350 férfi és 266 női indulót párosították a kiemeléseknek megfelelően az egyes, az egynemű páros és a vegyes páros versenyszámokban.
- címkék:
- Zágráb
- Címkefelhő »
Óriási mezőny a pingpong-vb-n
Az már biztos, hogy az indulók létszámát tekintve minden idők legnagyobb asztalitenisz-világbajnoksága kezdődik hétfőn Zágrábban. A horvát fővárosban 140 ország 674 versenyzője áll asztalhoz, s köztük nyolc honfitársunkért szoríthatunk. Szombaton elkészült a sorsolás, s eszerint női párosban Póta Georgina és Tóth Krisztina a 9., vegyes párosban Póta és Pázsy Ferenc a 24., női egyéniben Tóth a 25. kiemeltként került fel a főtáblára.
Szávay Ágnes tornát nyert Zágrábban
Szávay Ágnes egyesben megnyerte a 75 ezer dollár összdíjazású zágrábi salakpályás nőitenisz-tornát, miután a döntőben két játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő Nika Ozegovic ellen.
- címkék:
- Szávay Ágnes
- tenisz
- Zágráb
- Címkefelhő »
A horvátok is optimisták az Eb-rendezés ügyében
Horvátországban nagyon bíznak abban, hogy a horvát-magyar közös pályázat nyeri el a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát. Ezt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, európai parlamenti képviselő mondta, miután Zágrábban találkozott a horvát kormány és a labdarúgó-szövetség vezetőivel.
Létrejött a régió legnagyobb tőzsdéje
A zágrábi és a varazdini (Varasd) börze összeolvadásával létrejött Délkelet-Európa legnagyobb tőzsdéje, amely hétfőn kezdte meg működését Zágrábban.
Hingis nyerte a tokiói tenisztornát
A volt világelső, második helyen kiemelt svájci Martina Hingis nyerte az 1,34 millió dollár összdíjazású tokiói keménypályás nőitenisz-tornát, miután a döntőben könnyedén győzött a szerb Ana Ivanovic ellen.
Szávay negyeddöntős Dubajban
Szávay Ágnes bejutott a legjobb nyolc közé a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) Dubajban zajló, 75 ezer dollár összdíjazású tornáján.
- címkék:
- Szávay Ágnes
- Jelena Dokić
- tenisz
- Dubaj
- Zágráb
- ITF
- Címkefelhő »
A hajrában ütötte ki ellenfelét a MiZo Pécs
A nőikosárlabda-Euroliga 3. fordulójában a MiZo Pécs hazai pályán kiütéses győzelmet aratott a cseh Praha felett, amely mindössze 15 pontot dobott a második félidőben.
- címkék:
- kosárlabda
- Szeged
- Zágráb
- MiZo Pécs
- Címkefelhő »
Remeklő magyar tekvondósok Zágrábban
Kotsis Edina aranyérmes lett, Tóth Balázs a harmadik helyen végzett a zágrábi nemzetközi tekvondóversenyen.
- címkék:
- Tóth Balázs
- extrém sportok
- Zágráb
- Címkefelhő »
Elismerést kapott a magyar Eb-pályázat
Marc Timmer, az Európai Labdarúgó Szövetség biztonsági szempontokat vizsgáló bizottságának vezetője szerint a 2012-es Eb megrendezésére benyújtott magyar-horvát pályázat minden szempontból megfelel a követelményeknek.
Zöld élőlánc akadályozza a fairtást Bécsben
A környezetvédők blokádja miatt egyelőre nem kezdődött meg 56 fa tervezett kivágása a bécsi Ernst Happel-stadion környékén. Az akadálymentesítést a 2008-as, osztrák-svájci rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság szervezői kezdeményezték egy bevezető út építése miatt.
Zágrábban randalíroztak a futballszurkolók
A horvát-angol labdarúgó Eb-selejtező során kitört zavargások miatt mintegy háromszáz fanatikust vettek őrizetbe Zágrábban. Pozsonyban összesen 47 német drukkert tartóztattak le.
- címkék:
- foci
- Zágráb
- Pozsony
- Címkefelhő »
Már Málta is erős a magyar válogatottnak
Megint kiderült, hogy ha a magyar labdarúgásról van szó, akkor mindig van lejjebb, nemzeti tizenegyünk ezúttal Máltától kapott ki 2-1-re Európa-bajnoki selejtezőn. Igaz, Vanczák Vilmos kiállítása miatt a 37. perctől emberhátrányban játszott Bozsik Péter csapata, de ez a vereség így is szégyenteljes, a szigetország csapata 1982 után tudott ismét nyerni Eb-selejtezőn.
Sidi Péter ezüstérmes a sportlövő-vb-n
Sidi Péter ezüstérmet szerzett a férfiak nagyöbű sportpuska 60 lövéses fekvő számában a Zágrábban zajló sportlövő világbajnokságon.
- címkék:
- Sidi Péter
- sportlövészet
- Zágráb
- Címkefelhő »
Gerebics bronzot és kvótát lőtt Zágrábban
Gerebics Roland bronzérmes lett dupla trapban a Zágrábban zajló sportlövő világbajnokságon, s ezzel kvótát szerzett a 2008-as pekingi olimpiára.
- címkék:
- Gerebics Roland
- Zágráb
- Címkefelhő »
Olimpiai kvótákért lőnek a zágrábi vébén
Vasárnap a férfi légpisztolyosok versenyével kezdődik meg Zágrábban a sportlövők világbajnoksága, amelyen az érmek mellett olimpiai kvótákért is zajlanak a küzdelmek. A magyar csapat 47 fővel (28 felnőtt, 19 junior korú versenyzővel) utazik a a négyévente esedékes vb idei kiadására, amelyen minden szakágtól legalább egy érmes helyezést, valamint döntős szerepléseket vár a Kissné Oroszi Edit, a puska, pisztoly és futócél szövetségi kapitánya, míg Vasvári Erzsébet, a koronglövők szakvezetője két döntős pozícióban reménykedik.
Kovács Ágnes és Cseh László is duplázott
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Ágnes vasárnap két számban - 50 m és 200 m mellen - indult, s mindkettőben diadalmaskodott Zágrábban, az Arany Medve elnevezésű, hagyományos nemzetközi úszóversenyen. Remek mérleggel zárt, hiszen a szombati nyitónapon a 200 m vegyes bronza mellé a 100 m mell aranyérmét is begyűjtötte.
Szétválasztja az EU a horvát és a török csatlakozási folyamatot
Elválasztja várhatóan egymástól Horvátország és Törökország eddig lényegében együtt zajló csatlakozási folyamatát az Európai Unió, miután a tagországok nagykövetei szerdán, sajtójelentések szerint, megállapodtak abban, hogy Zágráb esetében két újabb témával folytatják a csatlakozási tárgyalásokat, míg Ankara esetében csak eggyel.
Drazen Petrovic-múzeum nyílt Zágrábban
Ünnepélyes keretek között Drazen Petrovic-múzeum nyílt Zágrábban az egykori kosárzseni tragikus halálának 13. évfordulóján.
- címkék:
- kosárlabda
- Zágráb
- Címkefelhő »
Monte-Carlóban versenyeznek úszóink
Kemény felkészülési időszakot, napi hat és fél órás edzéseket követően a budapesti Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott úszók a hétvégén Monte-Carlóban, a Mare Nostrum körverseny első állomásán vesznek részt, míg a klubok legjobbjai Zágrábba utaznak.
- címkék:
- úszás
- Mare Nostrum
- Zágráb
- Monte Carlo
- Címkefelhő »
Jövő héten dönt a bíróság a viri magyar házakról
Várhatóan a jövő héten dönt az illetékes horvát bíróság azokról a keresetekről, amelyeket a Vir szigeten engedély nélkül felépített és lebontatott épületek magyar tulajdonosai adtak be. A szigeten közben nekiálltak az engedély nélküli mólók, garázsok, teraszok elbontásának is.
- címkék:
- Zágráb
- bíróság
- engedély
- móló
- Címkefelhő »
Zágrábban kiesett a Davis-kupa címvédője
A címvédő horvát férfitenisz-válogatott kikapott Zágrábban az argentin együttestől, miután a mindent eldöntő ötödik egyest Juan Ignacio Chela nyerte Sasa Tuksar ellen a Davis-kupa Világcsoportjának negyeddöntőjében. Az ausztrál és az orosz gárda már korábban bejutott a legjobb négy közé, az Egyesült Államok csapata pedig 2-1-re vezet a vendég chilei alakulat ellen. Az elődöntős összecsapásokat szeptember 22. és 24. között rendezik, míg a finálé december 1. és 3. között lesz.
Továbbjutott Davis-kupa-csapatunk
A magyar Davis-kupa-válogatott két nap alatt, játszmavesztés nélkül biztosította helyét a második fordulóban az Euro-afrikai zóna II. csoportjában. Az elitben a címvédő horvátok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek Zágrábban, az argentinok 2:1-re vezetnek a páros után. A franciák drámai ütközetben szépítettek az oroszok ellen Pau-ban.
A továbbjutás kapujában Davis-kupa-csapatunk
A magyar válogatott 2:0-ra vezet a pénteki két nyitó egyes után Hódmezővásárhelyen az Egyiptom elleni Davis-kupa mérkőzésen. A világcsoportban a címvédő horvátoknál Ivan Ljubicic feltámadt Zágrábban, de így is csak 1:1, Szafin és Davigyenko egyaránt remekelt Pau-ban, az ausztrálok 2-0-ra állnak a fehéroroszok ellen Melbourne-ben.
Felbomlott a horvát kormánykoalíció
Felmondta a kormányzó Horvát Demokratikus Közösséggel (HDZ) kötött koalíciót a Demokratikus Központ (DC) pénteken, néhány órával azután, hogy a kormány bírálata miatt a miniszterelnök menesztette tisztségéből Vesna Skare Ozbolt igazságügyi minisztert, a DC politikusát.
Horvátországban alapítvány gyűjt Gotovina védőire
Alapítványt hoztak létre szerdán Zágrábban Ante Gotovina háborús bűnökkel vádolt horvát extábornok hívei azért, hogy pénzt gyűjtsenek a Nemzetközi Törvényszék scheveningeni fogházában ülő terhelt jogi védelmére.
Szafin hamarosan visszatér
Marat Szafin hamarosan, egészen pontosan a másfél hét múlva kezdődő marseille-i tornán visszatér a pályára - legalábbis így tudja Samil Tarpiscsev, az orosz tenisz Davis-kupa-csapat kapitánya.
Federer nélkül a svájci Davis-kupa-csapat
A várakozásoknak megfelelően a világranglista-vezető Roger Federer neve nem szerepel abban a csapatban, amelyet Severin Lüthi, a svájci tenisz Davis-kupa-válogatott kapitánya kijelölt a jövő hét végén sorra kerülő, Ausztrália elleni mérkőzésre. Az összecsapás a Világcsoport első fordulós programjának része.
Gyárfás Tamás Platinival tárgyalt Zágrábban
Gyárfás Tamás, a 2012-es magyar-horvát Európa-bajnokság pályázati szervezőbizottságának honi elnöke csütörtökön Zágrábban tárgyalt Vlatko Markoviccsal, a horvát szövetség elnökével és Michel Platinival, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának a tagjával.
Zágráb felülvizsgálná a Gotovina ellen felhozott vádakat
A néhány napja elfogott, háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina horvát tábornok ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) által felhozott vádpontok némelyike elfogadhatatlan Zágráb számára - jelentette ki kedden Vesna Skare-Ozbolt, a délszláv ország igazságügy-minisztere.
Gotovina mellett tüntettek Zágrábban
Több mint ezerötszázan tüntettek csütörtök este Zágráb központjában a háborús bűntettek miatt körözött horvát tábornok, Ante Gotovina őrizetbe vétele ellen.
- címkék:
- Ante Gotovina
- Zágráb
- őrizet
- vétel
- tábornok
- Címkefelhő »
A sereghajtó ellen sem botlott a Pécs az Euroligában
A MiZo Pécs hazai pályán sima győzelmet aratott az A csoportban sereghajtó cseh USK Praha ellen, s ezzel öt forduló után is százszázalékos a nőikosárlabda Euroligában.
Gyurta Dániel csúcsot javított Zágrábban
A honi szövetség szerint vélhetően nincs akadálya annak, hogy hitelesíthető legyen Gyurta Dániel új rövidpályás magyar rekordja, amelyet a hétvégi zágrábi nemzetközi versenyen ért el a 200 m-es mellúszásban.
- címkék:
- Gyurta Dániel
- Kovács
- úszás
- Zágráb
- Címkefelhő »
Zágrábban kikapott a Honvéd pólócsapata
Kikapott a Honvéd férfivízilabda-csapata az Euroliga főtáblájának A csoportjában: Kovács István együttese a körmérkőzéses sorozat vasárnap esti első meccsén a Mladost Zagrebbel szemben három góllal maradt alul a horvát fővárosban.
Korcsolyázóink fejre álltak Zágrábban
Bár a rövid program után a második helyen állt, Póth Diána végül csak kilencedik lett Zágrábban, a műkorcsolyázók Golden Spin elnevezésű nemzetközi versenyén. A férfiaknál Zákány Bertalan a huszonhatodik helyen zárt.
Ausztriában az ünnep idején is vásárolhatunk
Aki az ünnep miatti hosszú hétvégét a szomszédos országok egyikének felfedezésével szeretné eltölteni, netán átruccanna Ausztriába, egy kis vásárlásra, Zágrábba egy kávéra, vagy Pozsonyba egy jó knédlire, nyugodtan megteheti, szomszédaink többségénél ugyanis csak november 1-je munkaszüneti nap.
2008-ban Zágrábban lesz a műkorcsolya-Eb
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) egy héttel a 2008-as világbajnokságok helyszínének kijelölése után úgy döntött, Zágráb rendezheti a három év múlva sorra kerülő műkorcsolya Eb-t. A kontinensviadalt január 21. és 27. között rendezik majd.
Örömében agyonlőtte magát egy horvát futballszurkoló
Örömében véletlenül agyonlőtte magát egy horvát futballszurkoló Zágrábban, miután a válogatott a svédek 1-0-ás legyőzésével kijutott a jövő évi világbajnokságra.
- címkék:
- Zágráb
- Címkefelhő »
Kranjcar szerint túl jók a horvátok
Noha Zlatko Kranjcar szövetségi kapitány saját bevallása szerint nem érzi, hogy nyomás nehezedne rá és válogatottjára, a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) és a helyi média egyaránt csak a győzelmet - és ezáltal a csoportelsőséget - tartja elfogadhatónak a szombati, Zágrábban sorra kerülő, svédek elleni világbajnoki-selejtezőn.
Regionális tőzsdeszövetség körvonalazódik
A bécsi tőzsde elnökségének elképzelése szerint a nagy közép- és kelet európai tőzsdei szövetség közös, többségi tulajdonban lévő holdingtársaság lehetne, amely ideális esetben Bécsen és Budapesten kívül Varsót, Pozsonyt, Prágát, Ljubljanát, Zágrábot és Bukarestet foglalná magába. A következő két-három évben épülhetne ki köztük a szorosabb együttműködés.
Rajczi életben tartotta a vb-álmokat
Létfontosságú világbajnoki selejtezőn, Rajczi utolsó percben szerzett találatával döntetlenre mentette mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1-1-et ért el Bulgária ellen a Szusza Ferenc-stadionban. A 8. csoport másik találkozóján Horvátország 3-0-ra verte Zágrábban Máltát, s féltávnál átvette a vezetést.
Klaus mindenképpen javasolja Horvátország EU-s felvételét
Horvátországot akkor is fel kell venni az Európai Unióba "a megfelelő időben", ha nem teljesíti a csatlakozás összes feltételét - jelentette ki szerdai értesülések szerint a Zágrábban tárgyaló cseh államfő.
Legyőzhetetlen a Kovács, Janics kajakduó
A magyar versenyzők összesen hat arany-, három ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek a Zágrábban rendezett kajak-kenu világbajnokságon. Vasárnap az 500-as döntőkben egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérem volt a mérleg, 200-on újabb két első és egy második helyezést ért el a küldöttség. A Kovács Katalin, Janics Natasa duó továbbra is egyeduralkodó.
Rekordnevezés a zágrábi kajak-kenu-vébén
Augusztus 24. és 28. között a Zágráb melletti Jarun tavon kerül sor a 34. Síkvízi Kajak-Kenu Világbajnokságra, ahol 78 ország 717 versenyzője mérheti össze erejét, köztük a 27 számból tízben címvédő magyar kajak-kenu válogatottal. Reménybeli érmeseinket jövő hétfőn 14 órától köszönti az MKKSZ a Vogue-hajón.
- címkék:
- Kovács
- kajak-kenu
- Zágráb
- MKKSZ
- Címkefelhő »
A gyülekezési törvény szigorítása ellen tiltakoztak Zágrábban
A gyülekezési törvény szigorítása ellen tiltakoztak Horvátországban kedden negyven civil szervezet tömörülése, a Matija Gubec felhívására. A módosított törvény 100 méteres tiltózónát jelöl meg a parlament, a kormányhivatal, valamint az alkotmánybíróság épülete körül.
Náci szöveggel jött a zágrábi polgármester
"A munka felszabadít" - mondta a hőségben dolgozó munkásoknak Zágráb polgármestere, aki szerint a nácik nem voltak teljesen ostobák.
- címkék:
- Zágráb
- hőség
- dolgozó munkás
- Címkefelhő »
A Caritast fogyatékos gyermekek megrontásával vádolják
A horvátországi katolikus egyház vizsgálatot rendelt el a Caritas katolikus segélyszervezetnél értelmi fogyatékos gyerekek sérelmére egy árvaházban elkövetett szexuális visszaélések ügyében - jelentette be pénteken Zágráb érseke, Josip Bozanic.
Kalapácsvetés: Divós 4., Németh 5. Zágrábban
Divós Katalin a negyedik, Németh Noémi pedig az ötödik helyen végzett kalapácsvetésben a Zágrábban zajló atlétikai Grand Prix-viadalon.
Zágráb és Szarajevó elutasította a brit békítést
Horvátország és Bosznia elutasította azt a brit javaslatot, hogy írjanak alá megbékélési nyilatkozatot Szerbiával a srebrenicai mészárlás tizedik évfordulóján - értesült a Novi List című horvát napilap.
Feltételezett háborús bűnösöket vettek őrizetbe Horvátországban
Őrizetbe vettek Horvátországban tíz, korábban szerb félkatonai szervezetben szolgáló horvát állampolgárt, boszniai muzulmánok ellen elkövetett háborús bűnök elkövetésének gyanújával - közölték pénteken Zágrábban.
Del Ponte állítólag kevesli Zágráb együttműködését
Nem tartja elegendőnek Horvátország együttműködését a hágai Nemzetközi Törvényszékkel a testület főügyésze ahhoz, hogy Zágráb megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat a huszonötökkel - jelentette kedden a washingtoni Amerika Hangja rádió Carla del Ponte az Európai Bizottságnak küldendő jelentését ismerő luxemburgi bennfentesekre hivatkozva.
Del Ponte javulást lát Horvátország együttműködésében
Carla del Ponte, a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze csütörtökön Zágrábban közölte: jelenteni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy Horvátország elkötelezte magát a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina tábornok kézre kerítésére, de hangsúlyozta, hogy egyelőre korai arról beszélni, hogy Zágráb teljes egészében együttműködne a Nemzetközi Törvényszékkel.
Már logó is van a magyar-horvát Eb-hez
Budapesten és Zágrábban szerdán sajtótájékoztató keretében egyidőben mutatták be a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezéséért küzdő közös magyar-horvát pályázat logóját, amely utal a sportágra, az esemény időpontjára és a két nemzetre is.
Megvan a horvát-magyar Eb-pályázat jelmondata
Az előkészítő bizottság a tengerparti Porecben ismertette a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezéséért küzdő horvát-magyar pályázat szlogenjét, amely a következő: "Kettő egyért, egy 12-ért!".
- címkék:
- foci
- Budapest
- Zágráb
- Címkefelhő »
Zágráb a "vukovári per" átadását kéri Hágától
Horvátország hivatalosan kérte csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszéket (NT), hogy adja át a horvát igazságszolgáltatásnak az 1991-es vukovári vérengzésért felelősnek tartott három volt szerb tiszt ügyének tárgyalását.
Del Ponte továbbra is Gotovina tábornokot követeli
A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze kedden ismét szemére vetette Zágrábnak, hogy változatlanul ki akar vonni egy háborús bűnöst a felelősségre vonás alól. Carla del Ponte kedden találkozott az Európai Unió márciusban létrehozott szakértői csoportjával, amelynek feladata megvizsgálni Zágráb együttműködését a hágai törvényszékkel.
Megalakultak a 2012-es foci-EB pályázati bizottságai
Megalakultak a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezéséért harcba szálló magyar-horvát közös pályázat előkészítő bizottságai - derült ki a két ország képviselőinek pénteki, budapesti megbeszélésén.
- címkék:
- foci
- Zágráb
- Címkefelhő »
Mocsai Tamás megy, Mocsai Lajos marad
Mocsai Lajos maradt, Mocsai Tamás távozott - foglalhatjuk össze az utóbbi hét "családi" történésit. A nőikézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya TF-munkája miatt nem fogadta el a horvát Lokomotiva Zagreb ajánlatát, míg fia a svájci Pfadi Winterthurtól a Bundesliga másodosztályában szereplő SG Kronau/Östringen együtteséhez igazolt.
Zágráb nyári csatlakozási tárgyalásra számít
A horvát elnök arra számít, hogy Zágráb még a nyáron megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, amely a múlt héten elhalasztotta a megbeszélések megkezdését, anélkül, hogy új időpontot határozott volna meg.
Csúsznak a horvát EU-csatlakozási tárgyalások
A háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina tábornok miatt elhalasztja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Horvátországgal az EU - döntött a tagállamok külügyminisztereiből álló testület. A tárgyalásokat eredetileg március 17-én kezdték volna, ám mivel a horvát hatóságok nem fogták el Gotovinát, egyelőre nem lesz belőlük semmi. Új időpontot nem adtak Zágrábnak, azaz Gotovina kézrekerítésén múlik a tárgyalások megkezdése.
Csak Gotovina kiadatása segíthet Horvátországon
Csak a csoda, pontosabban a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina volt horvát tábornok azonnali kiszolgáltatása segíthet Horvátországon. Máskülönben az EU-tagállamok külügyminiszterei szerdai brüsszeli tanácskozásukon nem adják majd beleegyezésüket, hogy Zágráb másnap megkezdhesse az ország EU-csatlakozási tárgyalásait.
A románokat várjuk legkevésbé az unióba
A magyarok többsége mind a négy, uniós tagságra esélyes ország felvételét támogatja - írja a Népszabadság. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérése szerint Bulgária, Horvátország, Románia és Törökország közül legkevésbé Románia csatlakozását pártolják itthon. A magyarok kedvence Horvátország, azonban a horvátokkal az EU egyelőre nem kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat, mert Zágráb továbbra sem tesz érdemi erőfeszítéseket a háborús bűnösök elfogása és kiadása érdekében.
Zágráb még reménykedik a csatlakozási tárgyalások megkezdésében
A horvát külügyminiszter még reménykedik abban, hogy országa március 17-én megkezdheti csatlakozási tárgyalásait az Európai Unióval, jóllehet Zágráb mindeddig nem adta a hágai Nemzetközi Törvényszék kezére a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina nyugalmazott tábornokot, amit pedig Brüsszel a tárgyalások megkezdésének előfeltételéül szabott.
Del Ponte kevesli Zágráb együttműködését
Megerősítette az Európai Unió soros elnökségéhez írt friss levelében Carla del Ponte, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyésze azt, hogy Horvátország nem működik együtt teljesen az ENSZ-intézménnyel.
Zágráb EU-segítséget kér Gotovina felkutatásához
A szökésben lévő és háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina horvát tábornok felkutatásához kért segítséget kedden Horvátország az Európai Unió tagállamaitól. Gotovina ellen 2001-ben adtak ki elfogatóparancsot. Személye, illetve bujkálása súlyosan nehezedik arra a folyamatra, amelynek célja Horvátország csatlakozása az EU-hoz.
ZTE-diadal és biztató BSE-vereség a nőikosár-Ek-ban
A Ventwest-Foton Sopron hazai pályán 53-52-re kikapott a horvát Sibeniktől, A BSE-ESMA kilenc ponttal alulmaradt Zágrábban a Croatia ellen, a ZTE-Zala Volán pedig 17 pontos előnyt szerzett az osztrák Wels otthonában a nőikosárlabda Európa-kupa Középső-főcsoportjának nyolcaddöntőjében.