Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin

címke rss

Megkezdődtek a választások Oroszországban

Nagyvilág2003.12.06, 23:02

A 11 időzónát felölelő Oroszország távol-keleti régióiban moszkvai idő szerint szombat este tizenegykor (helyi idő szerint vasárnap reggel nyolckor) megkezdődtek az alsóházi választások. Megfigyelők Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak - más, kisebb Kreml-barát pártokkal együtt - mintegy 250 helyet jósoltak a 450 tagú dumában, míg a kommunistáknak legfeljebb ennek felét.

Putyin uralja az orosz választási kampányt

Nagyvilág2003.12.05, 17:33

December 7-én megválasztják az orosz parlament alsóházának, az Állami Dumának a tagjait. A mandátumokért hat nagy és számos kisebb párt küzd meg egymással. A Dumába bejutásra leginkább az Egységes Oroszországnak, az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának és a Liberális Demokrata Pártnak van esélye. A közvélemény-kutatások az Egységes Oroszország győzelmét jósolják.

Újabb orosz nem a Kiotói Jegyzőkönyvre

Tudomány2003.12.03, 10:27

Putyin elnök gazdasági tanácsadója a Milánóban zajló kéthetes klímakonferencia második napján újságírók előtt, európai és orosz iparvállalkozók moszkvai kerekasztal értekezletén úgy nyilatkozott, jelenlegi formájában hazája semmiképpen sem ratifikálhatja a kiotói megállapodást.

Putyin aggódik a magyar EU-tagság miatt

Nagyvilág2003.11.29, 14:01

Károsan befolyásolhatja Magyarország uniós csatlakozása a magyar-orosz kétoldalú kapcsolatokat, mert az Oroszországgal szembeni uniós korlátozások jövő májustól Magyarországra is érvényesek lesznek - közölte Putyin orosz elnök, miután találkozott Medgyessy Péter miniszterelnökkel.

Oroszország visszaveszi kiégett fűtőelemeit

Nagyvilág2003.11.28, 20:41

Oroszország hamarosan megállapodást köt Magyarországgal az orosz gyártású kiégett nukleáris fűtőelemek visszaszállításáról. Ezt Alekszandr Rumjancev orosz atomenergia-ügyi miniszter jelentette be pénteken egy nukleáris biztonsággal foglalkozó moszkvai megbeszélésen, amelyen Vlagyimir Putyin orosz államfő elnökölt.

Az oligarchák megadták magukat Putyinnak

Gazdaság2003.11.17, 14:32

A legnagyobb orosz üzleti lobbi által szervezett pénteki tanácskozáson Vlagyimir Putyin elnök olyan alkut ajánlott az ország legnagyobb cégvezetőinek, amelyet várhatóan kevesen utasítanak vissza közülük: elismerik szociális kötelezettségeiket és megosztják vagyonukat, vagy kockáztatják azok elvesztését. Putyin "New Deal"-jét egyedül az energiaszektor milliárdosa, Anatolij Csubajsz és Mihail Kaszjanov jelenlegi miniszterelnök utasítja el nyíltan - írja a The Moscow Times.

Putyin először jött ki a sodrából

Nagyvilág2003.11.14, 12:01

Első ízben hozták ki a sodrából a nyilvánosság előtt Vlagyimir Putyint azóta, hogy elfoglalta az orosz elnöki posztot.

Túl nagyra nőtt a Jukosz

Vendégszoba2003.11.06, 14:30

A Jukosz nagysága és az olaj stratégiai jelentősége miatt tesz kísérletet Putyin és környezete a cég államosítására - mondta a Vendégszobában Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértő úgy vélte, hogy a történet másik magyarázata az lehet, hogy a Putyin által hatalomba emelt - zömében a titkosszolgálatoktól érkezett - új hatalmi elit is vagyonhoz akar jutni. Sz. Bíró Zoltán szerint ennek ellenére nem osztják újra a tulajdont Oroszországban, és Putyin másodszori elnökké választását semmi nem fenyegeti.

Putyin cáfolja a Jukosz-ügy politikai vonatkozását

Gazdaság2003.11.04, 12:38

Vlagyimir Putyin orosz elnök cáfolta, hogy a Jukosz-ügy fejleményei és a Kremlen belüli személyi változások az orosz hatalom parancsuralmi jellegéről tanúskodnának. Az olajcég vezérigazgatójának, Mihail Hodorkovszkijnak a letartóztatása nem rendkívüli esemény, mondta Putyin a kedden kezdődő hivatalos olaszországi látogatása előestéjén az olasz sajtónak adott interjújában, amelynek szövegét a moszkvai sajtó is közölte. Az orosz elnök szerint egyedül abban különleges az ügy, hogy ilyen gazdag ember ellen még nem indítottak Oroszországban bűnvádi eljárást.

Putyin híve került a Kreml élére

Gazdaság2003.10.31, 11:50

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön felmentette Alekszandr Volosint, az elnöki adminisztráció vezetőjét, és helyére Dmitrij Medvegyevet nevezte ki, aki 2000-ben Putyin elnökválasztási stábját vezette. Volosinnal az utolsó olyan befolyásos politikus is távozott a Kremlből, aki Jelcin elnöksége idején került posztjára.

Putyin végleg szakít a régi elittel

Gazdaság2003.10.29, 15:27

A Jukosz-részvények árfolyama szerda reggel 4,5 százalékkal esett a moszkvai értéktőzsdén arra a - később visszavont - hírre, hogy távozik Alekszander Volosin, a Kreml "vezérkari főnöke", az adminisztráció vezetője, aki szimpatizált a Jukosz letartóztatott vezetőjével, Mihail Hodorkovszkijjal. Elemzők szerint Volosin esetleges távozása a kremlbeli politikai egyensúly felbomlásához és a Putyin-éra idején kialakult új hatalmi csoport megerősödéséhez vezethet.

Hodorkovszkíj visszautasíthatatlan ajánlatot kap

Gazdaság2003.10.27, 13:55

Putyin ismét megkezdte az üzleti és a politikai élet határainak átrendezését - vélik egybehangzóan moszkvai lapok, befolyásos üzletemberek és tőzsdei elemzők Mihail Hodorkovszkij letartóztatása után. Szakértők szerint a leggazdagabb orosz lemondani kényszerül a Jukosz irányításáról, és az akció az egész gazdasági elit megfélemlítését célozza.

Véget ért Putyin reformkorszaka

Gazdaság2003.10.21, 14:20

Vlagyimir Putyin reformjai végérvényesen befejeződtek, jóllehet egyesek még abban reménykednek, hogy a választások után az orosz elnök újra felfedezi magában a reformert - írta a The Moscow Times című orosz napilap kedden.

Putyin elleni merényletet hiúsítottak meg

Nagyvilág2003.10.19, 08:26

Vlagyimir Putyin orosz államfő lett volna a célpontja annak a Scotland Yard által meghiúsított állítólagos merénylet-kísérletnek, amelyet vasárnapi londoni lapértesülés szerint a KGB egy volt tisztje szervezett. A terv végrehajtásának finanszírozását Borisz Berezovszkijra, a Moszkva által körözött, Londonban élő orosz milliárdosra bízták volna.

Putyin euró-alapú olajelszámolással fenyegeti Amerikát

Gazdaság2003.10.13, 15:41

Az Európai Központi Bank (EKB) leköszönő elnöke, Wim Duisenberg is megfontolandó elképzelésnek tartja, hogy néhány európai ország euróban fizessen az importált orosz kőolajért. Ezzel Duisenberg is bekapcsolódott abba a vitába, amely jelentős hatással lehet a nemzetközi pénzpiacokra, és egyenesen katasztrofális következményekkel járhat az Egyesült Államok számára. Putyin elnök múlt heti, hasonló javaslatát ugyanakkor számos elemző csak politikai nyomásgyakorlásnak tartja.

Zöld tortát kapott Vlagyimir Putyin

Tudomány2003.10.08, 09:34

Greenpeace aktivisták a tegnapi napon a világ 18 országában, így Budapesten is tortákkal és más meglepetésekkel ajándékozták meg Vlagyimir Putyint, Oroszország elnökét születésnapja alkalmából, egyúttal felszólítva őt, hogy országa ratifikálja a Kiotói Jegyzőkönyvet.

Fagyos fogadtatás Putyin viccének

Tudomány2003.09.30, 12:07

Meglehetősen hideg fogadtatásban részesült az a globális felmelegedésről szóló vicc, amelyet az orosz elnök, Vlagyimir Putyin a Moszkvában tegnap megkezdődött harmadik klímaváltozási világkonferencián hintett el.

Megkezdődött a harmadik klímaváltozási világkonferencia

Tudomány2003.09.29, 15:22

A kiotói klímavédelmi jegyzőkönyv ratifikálásáról Oroszország saját nemzeti érdekeivel összhangban fog dönteni - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 29-én, hétfőn Moszkvában, a harmadik klímaváltozási világkonferencia megnyitóján.

Putyin ENSZ-határozatra vár Irakról

Nagyvilág2003.09.27, 19:27

Feltételezett atomfegyver-programjuk feladására szólította fel Iránt és Észak-Koreát Bush amerikai és Putyin orosz elnök kétnapos tárgyalásukat követően. Az iraki rendezéssel kapcsolatban Putyin elmondta: az új ENSZ-határozat paramétereitől teszi függővé az oroszországi részvétel "fokát, mértékét és szintjét" az iraki újjáépítésben.

Irakról és Iránról tárgyal Bush és Putyin

Nagyvilág2003.09.27, 12:14

Az amerikai elnök nyári rezidenciáján tárgyal Bush amerikai és Putyin orosz elnök a hétvégén. A legfontosabb kérdések a háború utáni iraki rendezés és Irán atomprogramja.

Putyin elől menekül a Chelsea tulajdonosa

Gazdaság2003.09.25, 13:11

Roman Abramovics, az ismert orosz milliárdos, az angol Chelsea futballklub tulajdonosa menekülni látszik hazájából. Erre utal szakemberek szerint, hogy az elmúlt időszakban az üzletember számos orosz érdekeltségétől - legutóbb éppen a legnagyobb orosz alumíniumgyártól - vált meg. Elemzők szerint Abramovics így próbál elkerülni egy, a Jukosz-vizsgálathoz hasonló politikai támadást.

Berlusconi kaktuszokkal és zenével várja Putyint

Nagyvilág2003.08.29, 16:29

Rengeteg kaktusszal és zenés estekkel várja Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfőt, aki pénteken érkezett meg Szardínia szigetére. A két vezető Berlusconi fényűző villájában tárgyal arról, hogyan lehetne szorosabb kapcsolatokat kialakítani az Európai Unió és Oroszország között.

Putyin katonai nagyhatalmi státust szeretne

Nagyvilág2003.07.31, 19:58

Vlagyimir Putyin elnök az egykori diktátor, Sztálin örökébe kíván lépni, amennyiben újra szovjet stílusú katonai nagyhatalmat akar faragni Oroszországból - írta legújabb számában a The Moscow Times orosz lap.

Adócsalással is vádolják Lebegyevet

Gazdaság2003.07.28, 14:37

Újabb vádat emelt Platon Lebegyev ellen az orosz ügyészség. A Jukosz néhány hete letartóztatott főrészvényesét az eddigieken kívül adócsalással is vádolják. Eközben Putyin elnök kijelentette, túlzásnak tartja Lebegyev letartóztatását.

Jaltán lesz a Ponomarjov-Kaszparov csúcs

Sport2003.07.19, 15:12

A FIDE világbajnoki döntőjének, az ukrán Ruszlan Ponomarjov és az orosz Garri Kaszparov páros mérkőzésének Jalta lesz a házigazdája. A tervezet szerint szeptember 19-én, az első partiban Vlagyimir Putyin orosz államelnök Kaszparov helyett húz, míg Leonyid Kucsma  ukrán államfő Ponomarjov "szekundánsaként" teszi meg a kezdő lépést. A páros mérkőzés díjalapja egymillió dollár.

Adóvizsgálat a Jukosznál

Gazdaság2003.07.10, 10:21

Az orosz ügyészség több orosz nagyvállalat, köztük az olaj-óriás Jukosz ellen rendelt el vizsgálatot. Oroszország legnagyobb magánkézben lévő vállalatát adócsalással vádolják. Politikai elemzők szerint Putyin elnök arra figyelmezteti az orosz gazdasági elitet, hogy maradjon ki a politikából.

Putyin figyelmeztethette a Jukosz-vezért

Gazdaság2003.07.04, 14:02

Túl közel került a politikához Mihail Hodorovszkij Jukosz-vezér, amit az elnök nem tűr tovább - vélik orosz lapok Platon Lebegyev, a legnagyobb Jukosz-részvényes letartóztatása után. Elemzők szerint az ügy ismét elbizonytalaníthatja a külföldi befektetőket.

Fegyverzetcsökkentésről egyezett meg Bush és Putyin

Nagyvilág2003.06.01, 12:11

A vasárnapi aláírással életbe lépett a nukleáris rakétatölteteket egyenként 1700-2200 darabra, a jelenlegi szint mintegy harmadára csökkentő megállapodás az USA és Oroszország között. A szentpétervári találkozón az orosz és az amerikai elnök felszólította Iránt és Észak-Koreát, hogy hagyjon fel atomfegyver kifejlesztését célzó erőfeszítéseivel, Bush elnök pedig egy orosz tévének elmondta: Amerika nem tekint katonai célpontként Teheránra, de nem zárta ki teljesen a katonai erő esetleges alkalmazását.

Bush Putyinnal értekezett Irakról

Nagyvilág2003.05.16, 21:55

George Bush amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteki telefonbeszélgetésében kifejezte akaratát az Irak ügyében való együttműködésre - közölte Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivője.

Orosz-német-francia csúcs: kulcsszerepet az ENSZ-nek

Irak2003.04.12, 20:43

Kulcsszerepet követelt az ENSZ-nek az iraki rendezési és újjáépítései folyamatban Vlagyimir Putyin orosz, Jacques Chirac francia elnök és Gerhard Schröder német kancellár szombaton befejeződött szentpétervári találkozójukon. Az amerikai tervet - amely szerint az ENSZ csak humanitárius téren kaphat majd csak szerepet - az orosz elnök bírálta a legélesebben.

Moszkva cáfolja az iraki fegyverszállítást

Irak2003.03.25, 03:19

Vlagyimir Putyin orosz elnök erélyesen visszautasította az Egyesült Államok állítását, hogy Oroszország korszerű fegyverzettel látja el Irakot.

Népszavazást tartanak a csecsen autonómiáról

Nagyvilág2003.03.17, 09:01

Csecsenföldön március 23-án népszavazást tartanak arról a csecsenek által kidolgozott alkotmánytervezetről, amely az eddigieknél szélesebb körű autonómiát biztosítana Csecsenföld számára Oroszországon belül. Putyin orosz elnök vasárnap a referendumon való aktív részvételre szólította fel a csecseneket.

Biztos az orosz vétó Irak ügyében

Nagyvilág2003.03.12, 11:55

Oroszország ismét megerősítette, hogy vétózni fog az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Irak elleni támadásra felhatalmazó amerikai-brit-spanyol határozattervezettel szemben. A moszkvai iraki nagykövet szerint Putyin elnök megígérte neki, hogy tovább fokozza erőfeszítéséit a békés megoldás érdekében.

Időt adna Iraknak az orosz-német koalíció

Nagyvilág2003.02.26, 22:58

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gerhard Schröder német kancellár szerdán este Moszkvában elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé a hét elején  beterjesztett - az Irak elleni háború előtt utat nyitó - határozat tervezetét és újabb erőfeszítéseket sürgetett az iraki válság békés rendezése érdekében.

Putyin a második világháborúra emlékeztette a terroristákat

Nagyvilág2003.02.03, 00:06

A II. világháborús antifasiszta szövetség és a mai nemzetközi terrorellenes koalíció között vont párhuzamot Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap Volgográdban, a sztálingrádi szovjet győzelem 60. évfordulója alkalmából mondott ünnepi beszédében. Putyin a terroristákat a második világháború tanulságaira emlékeztette.

Medgyessy: Barátként jöttem Moszkvába

Itthon2002.12.20, 11:29

Barátként jöttem Moszkvába, és nagyon örülök annak, hogy úgy is fogadtak - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök pénteken Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozva.

Menesztették a Csecsenföldért felelős parancsnokot

Nagyvilág2002.12.18, 20:49

Oroszországban elnöki rendelettel új parancsnokot nevezett ki szerdán Vlagyimir Putyin államfő, a fegyveres erők főparancsnoka a Csecsenföldet is magában foglaló Észak-kaukázusi Katonai Körzet élére.

Medgyessy Putyinhoz készül Moszkvába

Itthon2002.12.18, 10:54

Az új magyar kormány prioritásként kezeli az elmúlt években meglehetősen hűvös magyar-orosz viszony megerősítését - nyilatkozta Medgyessy Péter miniszterelnök szerda este kezdődő moszkvai látogatása előtt az orosz RIA-Novosztyin hírügynökség budapesti tudósítójának.

Pekingben tárgyalt az orosz elnök

Nagyvilág2002.12.02, 22:13

Vlagyimir Putyin orosz elnök és a kínai vezetők tárgyalásaik során nagy teret szenteltek az orosz-kínai kapcsolatok elmúlt évtizedbeli fejlődésnek és e kapcsolatok távlatainak, illetve a következő évek feladatainak.

Visszahozzák a vörös csillagot Oroszországban

Nagyvilág2002.11.27, 13:27

Oroszország hadseregének a zászlajára ismét visszakerülhet a vörös csillag - az elképzelést ugyanis már Putyin elnök is jóváhagyta. Putyin szerint a régi szimbólum az orosz hadsereg bátorságát jelképezi.

Állítólag merényletet terveztek Putyin ellen

Nagyvilág2002.11.27, 14:45

Valóban érkeztek olyan információk, hogy pokolgépet rejtettek el Vlagyimir Putyin orosz elnök konvojának útvonalán, de ezt a feltételezést nem erősítette meg a környék átvizsgálása - mondta az államfő biztonságáért felelős Szövetségi Védelmi Szolgálat szóvivője. Egy orosz hírügynökség korábban azt közölte: a biztonsági szolgálatok kedden jutottak olyan információhoz, amelyek szerint egyesek Putyin életétre akarnak törni.

Bin Ladenhez hasonlítja a csecsen vezetőt Putyin

Nagyvilág2002.11.10, 17:08

Vlagyimir Putyin orosz elnök kizártnak tartja, hogy tárgyalásokat folytasson Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezetővel. Az államfő Maszhadovot Oszama bin Ladenhez hasonlította. A csecsen vezető ugyanakkor továbbra is határozottan állítja, hogy nem volt tudomása a moszkvai túszdráma előkészületeiről, és kész arra, hogy iszlám bíróság elé állítsa a túszejtésért felelősséget vállaló Sámil Bászájevet.

Putyinék már csütörtökön dönthettek az akcióról

Nagyvilág2002.10.31, 09:00

Az orosz NTV süketnéma tolmácsok segítségével fejtetett meg egy csütörtök reggeli hang nélküli felvételt, amin többek között Putyin elnök látható. Az elnök szavai a találgatások szerint az akció elrendelésére utalnak. Közben az orosz hatóságok azt közölték: azért nem adnak információt a bevetett gázról, hogy a jövőbeni terroristák ne tudjanak rá felkészülni. A sok túsz halálával kapcsolatban az orvosok úgy vélik, végzetes hibákat követtek el a mentést szervezők.

Putyint dicséri a Világbank

Archívum2002.10.29, 18:39

A Világbank jelentése szerint Oroszország továbbra is nagyon kiszolgáltatott a nyersolaj-, illetve a földgázexportjának, amelyektől a legjobban függ az ország növekedése, így lassulásra lehet számítani, ha az olaj olcsóbbodnék. A jelentés ugyanakkor dicséri Vlagyimir Putyin elnököt, hogy minden eddiginél mélyebb és gyorsabb reformokat sikerült végrehajtania az orosz gazdaságban.

Roham nélkül is kiszabadíthatták volna a túszokat

Nagyvilág2002.10.29, 10:49

Az egyik közvetítő szerint a moszkvai túszokat roham nélkül, tárgyalásos úton is ki lehetett volna szabadítani. A csecsenekkel folyó tárgyalásokban részt vett közvetítő úgy tudja, a speciális erők rohamáról Putyin elnök döntött. Közben nyilvánosságra került: kétszáz fölé emelkedhet a moszkvai túszdráma halálos áldozatainak száma, több sérült állapota ugyanis válságosra fordult. Az orvosok még mindig csak találgatják az alkalmazott gáz összetételét.

Putyin televíziós beszéde az ostrom után

Nagyvilág2002.10.27, 01:06

Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai túszdráma után szombat este a televízióban mondott beszédet. Az elnök elnézést kért azoknak az áldozatoknak a családjától, akik életüket vesztették az ostrom során. Putyin ugyanakkor kijelentette: a terroristáknak nincs jövőjük, de nekünk van. Olvassa el Putyin beszédét itt!

Putyin belföldön veszíthet, külföldön nyerhet

Nagyvilág2002.10.24, 14:57

A moszkvai túszejtő akció Vlagyimir Putyin orosz elnök politikai pályafutására is komoly veszélyt jelenthet. Putyint ugyanis két évvel ezelőtt annak reményében választották államfővé, hogy ő az az ember, aki egyszer és mindenkorra meg tudja oldani a csecsenekkel zajló konflikutust. A moszkvai túszdráma ezért csúnya sebet ejthet Putyin gondosan megformált imázsán, egyes vélemények szerint azonban az orosz elnök - politikai szempontból - akár nyerhet is ezzel a tragikus üggyel.

Bush, Robertson és Solana támogatásáról biztosítja Putyint

Nagyvilág2002.10.24, 17:12

George Bush amerikai elnök telefonon, Lord Robertson, a NATO főtitkára és Javier Solana, az Európai Unió közös külpolitikájának főképviselője pedig közleményben biztosította támogatásáról az orosz elnököt.

Tárgyalásba kezdtek a csecsen túszejtők

Nagyvilág2002.10.24, 15:46

Állítólag agyonlőttek egy asszonyt a túszok közül a csecsen terroristák. A túsz megölését hivatalos források egyelőre nem erősítették meg. Korábban öt túszt elengedtek a csecsen fegyveresek. A több száz túszt fogva tartó támadók közben a színház épületében tárgyalásba kezdtek az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet és a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársaival, valamint két parlamenti képviselővel, Joszip Kobzon egykori táncdalénekessel és Irina Hakamada liberális politikussal. A fegyveresek hajlanak arra, hogy külföldi orvosokat engedjenek be a túszok mellé. Orosz megfigyelők úgy vélik, kapcsolat lehet a túszejtők és az al-Kaida terrrorszervezet ...

Putyin-kultusz Oroszországban

Nagyvilág2002.10.08, 14:39

Oroszország ünnepel, ugyanis elnökük, Vlagyimir Putyin 50 éves. Az elnököt a legkülönbözőbb ajándékokkal kívánják meglepni, míg elemzők szerint a nagymértékű Putyin-kultusz az elnök személyiségének torzulásához vezethet.

Kiadja a csecsen harcosokat Grúzia

Nagyvilág2002.10.07, 10:09

Grúzia a közeljövőben kiadja Oroszországnak a területén elfogott csecsen harcosokat, a két ország titkosszolgálatai és határőrsége pedig szorosabb együttműködést alakít ki a terrorizmus elleni harc keretében. Többek között erről állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz és Eduard Sevardnadze grúz elnök vasárnap este Chisinauban.

Putyin a grúz vezetést vádolja

Nagyvilág2002.09.17, 20:32

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azzal vádolta a grúz vezetést, hogy a Pankiszi-szorosban rejtőző csecsen lázadók "kiiktatása" helyett együttműködik a terroristákkal. Eduard Sevardnadze grúz elnök múlt heti személyes leveléről pedig úgy nyilatkozott Szocsiban tartott sajtóértekezletén, hogy az "egyáltalán nem kielégítő".

Oroszország is befagyasztja a terroristák számláit

Archívum2002.04.17, 16:31

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán aláírta azt a rendeletet, amely életbe lépteti Oroszországban az al-Kaida terrorszervezet, a tálib mozgalom, illetve a velük kapcsolatban álló személyek és csoportok anyagi forrásainak zárolására irányuló ENSZ-határozatot.

Putyin taxisofőrnek készült

Nagyvilág2002.09.02, 15:21

Egy most megjelent életrajzi kötet szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök az 1991-es puccs idején azon gondolkodott, hogy a taxisofőri pályát választja. Tervei szerint akkori Volgájával rótta volna az utakat.

Popdal született Putyinról

Nagyvilág2002.08.25, 15:47

Két orosz rádióban is játszák azt a dalt, mely Vlagyimir Putyin orosz elnököt dicsőíti, de a rádiósok nem tudják honnan származik a felvétel. A popszám énekesnője - a dal szerint - arra vágyik, hogy végre találjon egy Putyinhoz hasonlóan erős és igaz férfit.

A Hamasz feltételekhez köti a merényletek leállítását

Nagyvilág2002.07.22, 19:30

Ahmed Jaszin sejk, a Hamasz szélsőséges szervezet alapítója hétfőn közölte, hogy szervezete hajlandó az öngyilkos merényletek leállítására, ha az izraeli katonák kivonulnak a Jordán nyugati partvidékének városaiból.

Putyin tanácsadója növelné az orosz olajkivitelt

Archívum2002.03.04, 16:24

Vlagyimir Putyin orosz elnök gazdasági tanácsadója, Andrej Illarjonov hétfőn erőteljesen ellenezte, hogy Oroszország az OPEC nyomására folytassa olajexportjának korlátozását. A tanácsadó szerint Oroszország érdeke az, hogy világpiaci részesedése a jelenlegi 7 százalékról ismét érje el a tíz évvel ezelőtti 12 százalékot.

Putyin elégedett az orosz-kínai kapcsolatokkal

Nagyvilág2002.06.06, 22:41

Elégedetten szólt a kínai-orosz együttműködésről csütörtök este Szentpéterváron Vlagyimir Putyin orosz államfő. Putyin a "sanghaji hatok" elnevezésű csoport pénteki csúcstalálkozójára utazott a Néva-parti városba, s itt még csütörtök este külön megbeszélést folytatott Csiang Cö-min kínai államfővel.

Oroszország átütemezi az ukrán gázadósságot

Archívum2000.12.01, 15:05

Leonyid Kucsma ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este megállapodott az ukrán gázadósság tízéves átütemezésében. A felek a nyilatkozatok szerint az adósság mértékéről nem jutottak egyezségre: az oroszok 2-3, míg az ukránok 1,5 milliárd dollárt emlegetnek.

Putyin: Musarraf és Vadzspaji a békés rendezésért

Nagyvilág2002.06.04, 19:27

Pervez Musarraf pakisztáni államfő és Atal Behari Vadzspaji indiai kormányfő kész a közvetlen tárgyalásokra, és úgy döntött, hogy békés úton rendezi a két ország nézeteltéréseit - közölte kedden Almatiban Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután tárgyalt a két ázsiai vezetővel.

Medgyessy-Putyin találkozó

Itthon2002.05.28, 17:46

Medgyessy Péter magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a NATO-orosz csúcstalálkozó keretében tartott kétoldalú megbeszélésén megállapodott abban, hogy a jövőben megpróbálják felélénkíteni a két országnak az utóbbi időben lanyhulásnak indult kapcsolatrendszerét. A magyar miniszterelnök még az év során Moszkvába látogat. A NATO csúcson riadót rendeltek el egy szudáni gép miatt.

Medgyessy-Putyin találkozó

Itthon2002.05.28, 17:46

Medgyessy Péter magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a NATO-orosz csúcstalálkozó keretében tartott kétoldalú megbeszélésén megállapodott abban, hogy a jövőben megpróbálják felélénkíteni a két országnak az utóbbi időben lanyhulásnak indult kapcsolatrendszerét. A magyar miniszterelnök még az év során Moszkvába látogat. A NATO csúcson riadót rendeltek el egy szudáni gép miatt.

USA-Oroszország: vége az atomfenyegetésnek

Nagyvilág2002.05.24, 19:56

Kétharmadára csökkenti az USA és Oroszország nukleáris támadófegyvereinek számát. Az erről szóló megállapodást pénteken írta alá Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök.

USA-Oroszország: vége az atomfenyegetésnek

Nagyvilág2002.05.24, 20:11

Kétharmadára csökkenti az USA és Oroszország nukleáris támadófegyvereinek számát. Az erről szóló megállapodást pénteken írta alá Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök.

Feloldatná a halálbüntetés-moratóriumot Dagesztán

Nagyvilág2002.05.13, 17:37

A dagesztáni parlament javasolja majd Putyinnak, hogy oldja fel a halálbüntetésre elrendelt moratóriumot. Állítólag dagesztáni rendőrök is együttműködtek a terroristákkal.

Óránként tájékozódik Putyin a dagesztáni fejleményekről

Nagyvilág2002.05.10, 15:17

Tovább nőtt a dagesztáni merénylet áldozatainak száma. Putyin a titkosszolgálat igazgatóját bízta meg a nyomozás helyszíni koordinálásával. Állítólag már azonosították a kört, amelyikben az elkövetőket keresni kell.

Fetyiszov az orosz sport élén

Sport2002.04.14, 16:58

Vjacseszlav Fetyiszovról eddig is tudtuk, hogy karizmatikus egyéniség, remek kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s hogy a hatalmas ország sportéletében beindított új irányvonal egyik legfőbb szószólója. Most megkapja a lehetőséget arra, hogy a reformfolyamat élére álljon.

Putyin szerint nem elég nagyratörő az orosz gazdaságpolitika

Archívum2002.04.08, 15:42

Az orosz kormány 2004-ig szóló középtávú gazdaságfejlesztési tervét bírálta hétfőn Vlagyimir Putyin elnök: az államfő szerint a három év alatt tervezett 15-17,5 százalékos gazdasági növekedés kevés ahhoz, hogy csökkenjen a különbség Oroszország és a legfejlettebb ipari államok között.

Tudor a NATO-tagság helyett Besszarábiát akarja

Nagyvilág2002.03.09, 12:01

Corneliu Vadim Tudor, a szélsőségesen naconalista Nagy-Románia Párt elnöke szerint Romániának a NATO helyett Oroszországgal kellene üzletet kötnie. A szenátor felajánlaná Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy Románia lemond az észak-atlanti szövetségről, ha cserébe megkapja Besszarábiát. Tudor szerint így a csatlakozás 7 milliárd dolláros költsége is  megtakarítható lenne.  

Koszorúzott Zjuganov Sztálin halálának évfordulóján

Nagyvilág2002.03.05, 14:52

Az orosz kommunisták vezetője az egyetlen parlamenti politikus, aki megkoszorúzta Sztálin sírját. Zjuganov szerint Putyin miatt Oroszország elveszítette az 1945-ös győzelem eredményeit. A közvélemény-kutatási eredmények szerint Oroszországban a kommunista párt a legnépszerűbb.

Az OPEC biztos az orosz exportcsökkentés folytatásában

Gazdaság2002.03.05, 11:45

Az OPEC főtitkára, Ali Rodriguez személyes meggyőződése szerint Oroszország a második negyedévben is folytatja az első negyedévre bevezetett exportkorlátozást. Hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök gazdasági tanácsadója, Andrej Illarjonov erőteljesen ellenezte, hogy Oroszország az OPEC nyomására folytassa az exportkorlátozást.

Elhallgattatják az utolsó orosz független tévét

Nagyvilág2002.01.11, 13:47

Veszteséges működésére hivatkozva megszüntetik az orosz TV-6 csatornát, amely gyakran élesen bírálja Putyin orosz elnök politikáját. Sokan úgy vélik, hogy veszélybe kerülhet a pártatlan tömegtájékoztatás Oroszországban.

Száz szakács főzi a Kreml mai vacsoráját

Nagyvilág2001.12.31, 12:19

Száz szakács dolgozik Putyin elnök újévi fogadásának menüjén. A szilveszteri menü elkészítéséhez ötszáz kilogramm húst, ötszáz kilogramm halat és ötezer tojást használnak fel a szakácsok

Alacsony olajárak - újabb orosz válság?

Archívum2001.11.29, 15:11

Az 1998-as pénzügyi válság megismétlődésétől tart az alacsony kőolajárak miatt a Kommerszant Daily című tekintélyes orosz napilap egyik szakértője. Vlagyimir Putyin elnök gazdasági tanácsadója vitatja, hogy a korábban Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök által is hangoztatott probléma valós volna. Meglátása szerint az alacsony olajárak kimondottan kedvezően hatnak az orosz gazdaságra.

Putyin eltörölné a sorkötelezettséget

Nagyvilág2001.11.21, 13:08

Az orosz államfő egyetért azokkal az elképzelésekkel, amely szerint a jelenlegi sorállományú sereget hivatásos had váltaná fel. Oroszországban aki csak teheti, kibújik a kényszerű szolgálat alól. 

Megsemmisült az utolsó ukrán nukleáris robbanófej

Nagyvilág2001.11.13, 14:38

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy október végén megsemmisítették az utolsó Ukrajnából származó nukleáris robbanófejet. Putyin szerint Oroszország ezzel a lépéssel is azt bizonyította, hogy készen áll a nemzetközi együttműködésre.

Az USA csökkentené nukleáris arzenálját

Nagyvilág2001.11.13, 11:14

George W. Bush amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott, aki először járt hivatalos úton Washingtonban. Bush közölte: az amerikai nukleáris arzenál csökkentéseképpen kivonnának pár tengeralattjárót, akkor is, ha Oroszország nem így tesz.

A Bush - Putyin találkozó témája a nukleáris fegyverek

Nagyvilág2001.11.08, 06:54

Bush amerikai elnök arról tárgyal majd Putyin orosz államfővel, hogy meddig mehetnek el a nukleáris fegyverkészletek csökkentése terén. Értesülések szerint amerikai-orosz stratégiai alku van kibontakozóban.

Rejtegetett Putyin-lányok

Nagyvilág2001.11.04, 12:42

Vlagyimir Putyin orosz elnök és környezete féltve őrzi az államfő leányait, a 15 éves Kátyát és a 16 éves Mását az újságírók fényképezőgépei és tévékamerái elől.

Abházia Ororszországhoz csatlakozna

Nagyvilág2001.10.14, 13:27

Az abház miniszterelnök szerint Adházia csatlakozna Oroszországhoz. Moszkva nem reagált a felvetésre. Putyin bejelentette, hogy kész kivonulnia Abházia területéről. Grúzia nem hajtott végre csapatösszevonást az abház határon, állítja a grúz védelmi miniszter.

Putyin Albert herceggel dzsúdózik

Sport2001.10.03, 14:42

Az október közepén sorra kerülő moszkvai cselgáncs Grand Prix szervezői különleges találkozót iktattak a versenyprogramba: Vlagyimir Putyin elnök Albert monacói herceg ellen lép tatamira.

Amerika támogatja Putyint a csecsen-ügy rendezésében

Nagyvilág2001.09.26, 08:25

Az USA egy külügyminisztériumi tisztségviselője őszintének nevezte az orosz elnök csecsenekhez intézett javaslatát. Továbbá reméli, hogy a csecsen vezető is elkötelezett a válság megoldásában.

Moszkva fegyvereket szállít az afgán ellenzéknek

Nagyvilág2001.09.24, 20:05

Putyin orosz elnök hétfőn bejelentette, hogy Oroszország fegyvereket fog szállítani az afgán ellenzéknek. Az ország feletti légi folyosót ugyanakkor csak humanitárius segélyek számára biztosítják, az amerikai harci gépek nem repülhetnek át Oroszország felett.

Oroszország és Kína együtt a terrorizmus ellen

Nagyvilág2001.09.18, 23:28

Antiterrorista együttműködésről döntött az orosz és a kínai elnök. Csiang Cö-min és Vlagyimir Putyin telefonon folytattak tárgyalásokat. Az együttműködés részleteiről nem közöltek információt.

Megnyilvánulások a terrortámadásokkal kapcsolatban

Nagyvilág2001.09.12, 23:39

Egy csokorra való a terrorcselekménnyel kapcsolatban elhangzott kijelentésekből. Idézetek Bushtól Bin Ladenig, Gorbacsovtól Putyinig.

Ismét elhalasztották a Kurszk kiemelését

Nagyvilág2001.09.05, 17:34

Annak ellenére, hogy ismét elhalasztották a Kurszk kiemelési munkálatait, Putyin szerint még idén partra emelik a tengeralattjárót. A legfelsőbb ügyészség nem indít újabb vizsgálatot az elsüllyedt hajó ügyében.

A Gazprombank élén is helycsere várható

Archívum2001.08.31, 16:12

Moszkvai lapértesülések szerint hamarosan Jurij Lvov pénzügyminiszter-helyettes, Vlagyimir Putyin elnök bizalmasa veszi át a döntően állami befolyás alatt álló óriáscéghez, a Gazpromhoz tartozó Gazprombank irányítását.

Oroszországban is törvény bünteti a pénzmosást

Nagyvilág2001.08.07, 22:52

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden aláírta az állami duma által már korábban elfogadott, a pénzmosás elleni törvényt.

Kim Dzsong Il Moszkvában tárgyal

Nagyvilág2001.08.04, 13:27

Lenin mauzóleumának megtekintésével kezdte meg Kim Dzsong Il hivatalos moszkvai látogatását. Az észak-koreai vezető kilenc napos vonatút után péntek este érkezett meg az orosz fővárosba, ahol Putyin orosz elnökkel gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekről tárgyal.

Putyin vízbefúlások elleni intézkedéseket sürget

Nagyvilág2001.07.24, 18:15

Vlagyimir Putyin orosz elnök azonnali intézkedéseket sürget a vízbefulladásos esetek visszaszorításáért. Az elnöki felszólítást megelőzően, múlt szombaton 18-an fulladtak bele folyókba és tavakba Moszkvában és környékén. A moszkvai mentősök jelentése szerint az áldozatok többsége ittas volt.

Putyin bizalmasa került a Gazprom élére

Archívum2001.05.30, 15:37

A Gazprom orosz gázipari óriás éléről kilenc évi országlás után távozik Rem Vjahirjev, miután az állami ellenőrzés alatt lévő cég igazgatótanácsa szerdán egyhangúlag az orosz államfő bizalmasát, Alekszej Millert választotta meg a testület elnökének. A vezetőváltás hírére az orosz tőzsdén csaknem öt százalékkal emelkedtek a Gazprom-részvények, és a forgalom megduplázódott.

Putyin szerint óriási pénzek folytak ki a Gazpromból

Archívum2001.06.19, 16:26

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint "őrületes pénzek" szivárogtak el a Gazprom gáztársaságtól a cég korábbi vezetője, Rem Vjahirjev korszakában, de a Kreml nem kezdeményez vizsgálatot sikkasztás vagy egyéb bűncselekmény gyanújával. Az elnök szerint a cég korábbi üzleteinek felülvizsgálatát a megfelelő szervekre kell bízni. Az Üzleti Negyed egy korábbi cikkben beszámolt arról, hogy a cégcsoporthoz szorosan kötődő vállalatok vezetősége hogyan juttatta rokonait fillérekért részesedéshez ezekben a cégekben.

Putyin Zsigulikba és Volgákba ültetné az oroszokat

Archívum2001.06.06, 16:24

Oroszország védővámokkal és más tilalomfákkal fogja óvni a hazai autógyártást - ígérte Vlagyimir Putyin orosz államfő szerdán a Kremlben. Putyin olcsó, a lakosság szélesebb rétegei számára is elérhető, korszerű modellek gyártását szorgalmazta.

Cáfolja lemondásának hírét az orosz jegybankelnök

Archívum2001.03.07, 13:03

Az orosz jegybank elnöke cáfolta a távozásával kapcsolatos híreket, és tagadta, hogy Vlagyimir Putyin elnöknél már ott lenne aláírt lemondása, amelyről csak a dátum hiányzik. Gerascsenkó több ponton nem ért egyet az orosz gazdaságpolitikával.

Egyesül az orosz és az ukrán energiarendszer

Archívum2001.02.12, 13:54

Anatolij Csubajsz, az Orosz Egyesített Energiarendszerek elnöke hétfőn Dnyipropetrovszkban bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Leonyid Kucsma ukrán elnök találkozójának egyik eredményeként egyesítik az orosz és az ukrán villamosenergia-rendszert. Az így kialakuló energiarendszer hasonlít a volt Szovjetunióban működőhöz.

Előző
Következő