Kurszk

címke rss
Több ezer tank rontott egymásnak, lángba borult a keleti front

Több ezer tank rontott egymásnak, lángba borult a keleti front

Nyolcvan éve, 1943. július 5-én kezdődött a második világháború egyik legjelentősebb ütközetsorozata, amelynek csúcspontja a történelem egyik legnagyobb páncéloscsatája volt Kurszk környékén. Ez volt az utolsó nagy német támadási kísérlet a háború európai hadszínterének keleti frontján, amely után végérvényesen a szovjet Vörös Hadsereg vette át a kezdeményezést.

Tudják-e tovább fokozni a csodát a soproni kosaraslányok?

Sport2018.04.20, 07:30

Magyar női kosárlabdacsapat még soha nem nyerte meg az Euroligát, vagy a sorozat elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupáját. 2018-ig egyetlen magyar együttesként a BSE játszhatott döntőt az 1978-79-es szezonban, de a jugoszláv Crvena Zvezda súlyos vereséget mért a budapesti csapatra a La Corunában megrendezett fináléban. Az Euroliga megalakulása óta a Pécs háromszor játszott négyes döntőt, ebből kétszer bronzérmes lett, míg legutóbb a Sopron küzdhetett ennek a sorozatnak a végjátékában. Sopronban már minden készen áll a nagy eseményre, amely igazi retróhangulatban zajlik majd.

Csúnya vereséggel búcsúzott az Euroligától a Győr

Archívum2017.02.22, 19:54

A Győr a papírformának megfelelően rendkívül sima, 84-49-es vereséget szenvedett a százszázalékos teljesítménnyel záró orosz Dinamo Kurszk együttesétől a női kosárlabda Euroliga csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában.

108 magyar katonát temetnek újra Oroszországban

Nagyvilág2012.07.18, 12:04

A nyugat-oroszországi Kurszkban több mint száz, a II. világháborúban elesett magyar katona földi maradványait hantolták ki, amelyeket szeptemberben a Voronyezs melletti magyar temetőben helyeznek örök nyugalomra - jelentette szerdán honlapján a Komszomolszkaja Pravda.

Májusi összeesküvések és titkok

Tévé2006.05.02, 09:36

A Discovery Channel májusban az igazság felkutatására indul több olyan feltételezett vagy valós történet kapcsán, mint I. János Pál pápa, Rudolf Hess és Robert Maxwell rejtélyes halála vagy a Kurszk tragédiája.

Kettős magyar kosárvereség Oroszországban

Sport2005.10.27, 22:22

Mindkét magyar csapat vereséget szenvedett orosz riválisától a női kosárlabda Európa-kupa első fordulójában. A Diósgyőri KSK az Orenburg, a Zala Volán-ZTE pedig a Kurszk otthonában kapott ki.

Tengeralattjárók helyett parádékra költenek az oroszok

Nagyvilág2005.08.08, 14:40

Semmit sem tanult az orosz hadvezetés az öt évvel ezelőtti Kurszk atom-tengeralattjáró tragédiájából - visszhangozzák az orosz lapok a hétvégi, szerencsés kimenetelű tengeralattjáró-baleset következményeit elemezve. Kifogásolták azt is, hogy a végsőkig el akarták titkolni a baleset hírét, így csak az utolsó pillanatban érkezett a külföldi segítség.

Hanyagság okozta a tengeralattjáró tragédiáját

Nagyvilág2003.09.01, 10:19

A legénység kilenc tagja életét vesztette szombaton, amikor elsüllyedt egy üzemen kívüli atom-tengeralattjáró a Barents-tengeren. Az orosz haditengerészet főparancsnoka szerint az utasításokat hanyag, nemtörődöm módon hajtotta végre a vontatást irányító tiszt és a flotta parancsnoksága.

Elsüllyedt egy orosz atom-tengeralattjáró

Nagyvilág2003.08.30, 09:58

Elsüllyedt egy orosz nukleáris meghajtású tengeralattjáró a Barents-tengeren szombat hajnalban. A hajón legalább tíz fős legénység tartózkodott a baleset idején. A legénység egyik tagját sikerült kimenteni, két matróz holttestét pedig megtalálták a vízben.

Diplomáciai botránnyá dagadt a Mujanovic-ügy

Sport2002.12.16, 20:54

A GYSEV-Orsi nőikosárlabda-csapatának bosnyák centere, Razija Mujanovic-Brcaninovic - férjével, Mirsad Brcaninoviccsal együtt - csapata csütörtöki, parmai Euroliga-szereplése előtt gépkocsiba vágta magát, és elindult Sopron felé. Az osztrák-magyar államhatáron azonban, Szentgotthárdnál a határőrök feltartóztatták őket, mindkettejük útlevelét, valamint a gépkocsit elkobozták tőlük, mivel a klub vezetői Parmából feljelentették őket azzal, hogy a kocsi a GYSEV tulajdonát képezi, s a bosnyák házaspár ellopta azt.

Előző
Következő