vizsgálóbizottság

címke rss

A fák koronáját súrolta az elnök gépe, mielőtt földnek csapódott

Tudomány2018.04.10, 22:51

2010. április 10-én késő délelőtt döbbenetes hír röppent világgá: a lengyel köztársasági elnököt, Lech Kaczyńskit és kíséretét szállító kormánygép Szmolenszk térségében leszállás közben a földnek csapódott, és kigyulladt. A gép fedélzetén tartózkodó 89 fő, köztük az elnök és közvetlen kísérete, valamint a lengyel állami és katonai vezetés számos prominense életét vesztette. A légi katasztrófák történetében példa nélkül álló eset kivizsgálását sok találgatás és vita övezte.

Vizsgálóbizottság elé állítanák Angela Merkelt a német parlamentben

Itthon2018.06.07, 08:23

Vizsgálóbizottság elé állítanák a Bundestagban Angela Merkel kancellárt, a nyitott kapuk politikája és a szövetségi menekültügyi hivatalban történt visszaélések miatt. A vizsgálóbizottságot az ellenzéki liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője, Christian Lindner kezdeményezte, aki ebben az ügyben együtt szavazna a legnagyobb ellenzéki erővel, a nyíltan bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párttal - írta a Magyar Idők.

Őrült fanatizmus okozta a világtörténelem legnagyobb tömeges öngyilkosságát

Tudomány2019.11.18, 21:36

1978. november 18-án döbbenetes hír járta be a világsajtót. Az egykor brit fennhatóság alatt álló dél-amerikai ország, Guyana egyik szigetén berendezkedett Népek Temploma nevű vallási szekta 913 tagját halva találták a kommuna világtól elzárt, és a „vallásalapító", James Warren Jones után Jonestown-nak elnevezett telepén. A telepre kiszálló hatósági emberek közel ezer ember szanaszét fekvő holttestére bukkantak, köztük az „Atya", a magát új megváltónak hirdető szektavezér számszeríjjal átlőtt tetemére. Az első látásra tömeges öngyilkosságnak tűnő rettenetes eseményről a későbbiek során kiderült, hogy a szektatagok közül sokan nem iss ...

Vizsgálóbizottság alakult a volt szlovák rendőrfőkapitány halálának ügyében

Nagyvilág2021.01.04, 20:54

Parlamenti képviselőkből és részben külföldi szakértőkből álló vizsgálóbizottság alakult hétfőn Pozsonyban Milan Lucansky, volt szlovák országos rendőrfőkapitány vizsgálati fogságban történt halálának kivizsgálására - jelentette hétfőn a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, az igazságügyi minisztérium közlésére hivatkozva.

Egyre több a megmagyarázhatatlan UFO-észlelés - új katonai jelentés készül

Tudomány2021.04.29, 22:19

John Ratcliffe, aki Donald Trump elnöksége alatt töltötte be az Egyesült Államok hírszerzési igazgatói posztját, nemrég azt nyilatkozta, hogy az amerikai hírszerző szervezet jóval több azonosítatlan repülő tárgyról tud, mint a közvélemény. 2019-től az Egyesült Államok magas rangú katonai vezetői közül többen is említést tettek olyan ismeretlen repülőtárgy-észlelésekről, amelyeknél a hagyományos magyarázatok, mint például a szokatlan légköri jelenségek, a meteorológiai ballonok, vagy a fényesebb műholdak, kizárhatók. Noha a katonai, illetve a polgári hírszerzés e tárgyban megszólalt vezető tisztségviselői kellő óvatossággal fogalmaznnak, ...

Döbbenetes hírek szivárogtak ki az amerikai kormány UFO-jelentéséből

Tudomány2021.06.10, 22:14

Az amerikai törvényhozás döntése alapján a Pentagon 2020 augusztusában külön vizsgálóbizottságot állított fel a hadsereg és a haditengerészet katonai hírszerzésének birtokában lévő ufó-észlelések elemzésére. A kongresszusi határozat arra kötelezte a Védelmi Minisztériumot, hogy 2021. június 25-i határidővel hozza nyilvánosságra az elvégzett vizsgálat zárójelentését. Az Unidentified Aerial Phenomena Task Force (UAPTF) elnevezést kapott csoport, amelynek – a bizottságot felállító rendelet szövege szerint – „a beazonosítatlan légköri jelenségek" vizsgálata volt a legfőbb feladata, elkészítette a zárójelentést, amelynek néhány megállapíítását ...

Egy zuglói házra zuhant a Malév-gép

Tudomány2021.08.06, 21:23

1961. augusztus 6-án délután erős motorzúgás hangjára kapták fel fejüket az akkori Lumumba utcán (ma Róna utca) sétálgató járókelők. A Malév egyik alacsonyan repülő kétmotoros utasszállítója bukkant fel hirtelen az utca felett. Az ezüstösen csillogó gép furcsa, hullámvasútszerű manőverekbe kezdett, majd a hátára fordult, és élesen spirálozva a lakóházak felé kezdett zuhanni. Ezután már csak egy hatalmas csattanás hangja hallatszott, és ott, ahol a gép eltűnt, terebélyes fekete füstfelhő tört az ég felé. A roncsok között harminc holttestet találtak; a gép személyzete, tizenhét felnőtt valamint hat gyermek utas, továbbá a Lumumba utcaa ...

61 kilométer magasan hullott darabjaira az űrrepülőgép, senki nem élte túl

Tudomány2022.02.02, 15:00

2003 február elsején, helyi idő szerint reggel kilenc órakor a 28. küldetéséről visszatérő Columbia űrrepülőgép a texasi légtérben 61 kilométeres magasságban váratlanul több darabra esett szét. A hétfős személyzetből senki sem élte túl a katasztrófát, az áldozatok között volt az első izraeli asztronauta, Ilián Rámón is. A második amerikai űrsikló balesethez lényegében ugyanazok az okok, a felelőtlen és az ismert problémákat könnyelműen kezelő magatartás vezetett el, mint 17 évvel korábban a Challenger űrrepülőgép pusztulásához. A Columbia katasztrófája volt az utolsó lépcsőfok az amerikai űrsiklóprogram végleges törléséhez.

Hivatalos a leleplezés: mégis jártak UFO-k a Földön

Tudomány2023.07.27, 07:11

Július 26-án szerdán az amerikai képviselőház felügyeleti bizottsága élő közvetítésben három tanú várva várt vallomását hallgatta meg az azonosítatlan légi jelenségekkel (UAP) kapcsolatos tapasztalataikról.

Vizsgálóbizottság alakul Karácsony kedvenc polgármesternőjének botránya miatt

Itthon2023.11.02, 09:32

Kétszáz éves cukrászdát zárat be Karácsony Gergely kedvenc polgármesternője, V. Naszály Márta az I. kerületben. Most vizsgálóbizottság alakul a korrupciógyanús ügy miatt. A botrányban vesztegetési szál is megjelent.